3.fejezet 1.rész(64.rész) - Anya

 Amikor leszálltam a buszról és körülnéztem egy furcsa érzés fogott el. Olyan volt... mintha hosszú idő után hazatértem volna. Ez jó jel, nem igaz? Még mindig ugyanúgy azt éreztem, hogy ez a helyes. Mégis kételkedsz. Nem, én nem! Nézz a lelked legmélyére, tényleg itt akarsz maradni? Egyedül? A telefonom ismét rezegni kezdett. Luke volt az, mint az eddigi tizenöt hívás, amit nem vettem fel. Talán megharagszik és elfelejt, a többiekkel együtt.
   Egy kis útbaigazítóssal eljutottam a 4th Avenuera és megkerestem a házat. Az ajtóhoz lépve becsengettem és vártam. Hosszú percekkel később egy talán velem egy magas, barnás hajú nő lépett ki. Pár pillanatig csak nézett rám.
- Sam. - mondta ki a nevemet. - Ó, Sam! - ölelt magához. Meglepődtem, nem tagadom, de annyira jól esett az ölelése, hogy a táskáimat ledobtam a földre és én is átöleltem. - Tudtam, hogy egyszer kinyitod azt a könyvet. - suttogta. Hangja lágy volt és kedves, hasonlóan csengett mint az enyém. - Gyere beljebb! - kapta fel a táskáimat a földről és bement. Nem tudhatta, hogy jövök mégis úgy tűnt, mintha várt volna. - Gondolom mennyi mesélni valód van... mégis szótlan vagy.
- Én.. csak... nehéz napjaim vannak. - mondtam ki. Felém fordult, majd beinvitált a nappaliba és leült a kanapéra. Értettem a célzást és én is leültem. Megsimította az arcomat amitől jóleső borzongás futott át rajtam.
- Mi a baj? - kérdezte engem pásztázva.
- Ez, hosszú és bonyolult. - összeszorítottam az ajkamat, mire halványan elmosolyodott.
- Időnk, mint a tenger, Sam. Gondolom több napra jöttél, talán maradsz? - kérdezte, mire bólintottam. - Szóval, mi nyomja a szívedet?
- Otthon, Sydneyben volt egy nagyon jó barátom. Egy sulibulin ismerkedtünk meg, egy póló segítségével. - halványan elmosolyodtam az emlékre. - Mindketten Nickelback pólót viseltünk, beszélgettünk és... csak barátok lettünk. Ezután kezdtem úgy érezni, mintha már nem is csak barátként tekintenék rá. Nem mondtam el neki, hiszen végzős volt. Mikor volt a búcsú tánca elmentem Őt megnézni, de nem bírtam ki, hogy végignézzem, elrohantam. Ahogy vége lett utánam jött, de leráztam. Akkor késő éjjel eljött és megkérdezte mi a bajom. Elmondtam neki. Elment, és hosszú hónapokig vissza sem jött. - nyeltem egyet. - Majd egy művészeti táborban újra találkoztunk. Megbeszéltük, és még jobban beleszerettem. - kezeimmel a nyakláncot markolásztam. Nem adtam vissza neki, elfelejtettem... - Aztán megcsókolt. És akkor kezdődött minden. Minden bonyodalom és rossz. Túl sokat veszekedtünk, majd apa egyszer csak bejelentette, hogy Miamiba költözünk. Amy és Ő mit sem tudtak arról, hogy hazaszököm hozzájuk.
- Hozzájuk? - kérdezte.
- Ő és a barátai. Nagyon szeretem őket, a mindenemet jelentik... jelentették. Szóval, túl féltékeny lett az egyik pillanatról a másikra, ekkor gázolt el egy autó. Ezután jobb lett a kapcsolatunk, de decemberben véletlen azt mondtam, hogy szakítsunk. Két hétre magamra hagyott, még aznap éjjel összepakolt és elment. Beszéltünk, és jobban kötődtem hozzá. Sokkal. Azóta semmi sem történt. De tegnap előtt egy bulin valaki felhívta és mondott neki valamit, nem tudom mit. Haragszik, utál... eljöttem. El kell felejtenem őt. Bármennyire is fáj. - egy könnycsepp szántotta végig az arcomat, egy csíkban leszedve az alapozót az arcomról.
- Ezt Ő tette? - ült közelebb.
- N-nem. Abban a buliban történt egy verekedés, az egyik barátunkat védtem, de engem ért az ütés. - kicsit füllentettem, de mégis mit gondolna Ashtonról.
- És mégis hogy hívják ezt a fiút? - nézett rám.
- Ashton, Irwin. - pár pillanatig gondolkodott.
- Ismerős, hallottam már...
- Egy bandában játszik. Dobos. 5 Seconds of Summer. - nem nagyon mondogattam ezt sok mindenkinek. Hiszen ránéznek és tudják ki is ő.
- Ohh, igen! Tori oda és vissza van értük. Egyforma az ízlésetek. - utalt arra, hogy a mostoha húgomnak is Ashton a kedvence a bandából.  - Nemsokára... már meg is jött! Tori, bejönnél egy percre?
- Persze! - szólt vissza. Hangjából ítélve egy tizennégy-tizenöt éves lányra számítottam. Amikor belépett megbizonyosodtam arról, hogy tényleg annyi idős lehet. Rám nézett.
- Ő Sam, az első házasságombl. Sokat meséltem már róla.
- Oh igen, szia. - köszönt. Öltözéke teljesen az én régi stílusomhoz hasonlított.
- Blink-182? - kérdeztem a pólóra mutatva.
- Ismered? - jött közelebb.
- Imádom őket. Lukenak temérdek ilyen pólója van. - mosolyodtam el.
- Nem fogod ki találni kik a barátai. - mosolygott szélesen anya Torira. Kérdőn nézett rám. - 5 Seconds... - még ki sem mondta, de Tori odarohant és közénk küzdötte magát.
- Ez komoly? - kérdezte izgatottan. Bólintottam. - Milyenek élőben? Ashton...
- Ashton kedves srác. Figyelmes, vicces, adott helyzetekben komoly.
- Bármit megadnék azért, hogy a barátom lehessen. - tudtam hogy érti a barát jelzőt.
- Tori, egy kicsit lassíts. Ő és Ashton... - Tori befogta a saját száját, hogy ne sikítson.
- Te jó ég, te jó ég! - ismételgette. Teljesen belelkesült, persze nekem nem volt olyan könnyű erről beszélnem. - Szóval be tudsz juttatni a Detroiti koncertre?
- K-koncert? - merevedtem meg.
- Igen! Egy hét múlva itt kezdik a koncertezést! Ez állati, nem? Szóval...
- T-talán. De tudod én és Ashton... tegnap, szakítottunk. Talán Calumékkal még tudnék...
- Elmehetnél vele. - ajánlotta anya. Hevesen ráztam a fejemet.
- Nem. Nekem ez még... szeretném... hagyjuk. Nem tudom Ashton mit reagálna.