3.fejezet 13.rész(76.rész) - Együtt töltött éjszaka

Felriadtam és ezzel egy időben leestem az ágyról. A srácok is felkeltek a puffanásra.

- Jól vagy? - kérdezte Calum.

- Fel kell hívnom Samet! - kaptam a telefonom után.

- Mi történt? - ült fel Luke. Rá néztem egy pillanatra és a telefonom után kotorásztam. - Ashton, mi történt?! - kérdezte ismét.

   *Sam Szemszöge*

   A telefonom rezegni kezdett. Ashton neve villant fel a képernyőn. Egyből odakaptam és felvettem.

- Ash? - kérdeztem, mire fellélegzett. - Minden oké?

- I-igen.  - dadogta. - Csak álmodtam valami hülyeséget.

- Scottal és Royceszal? - kérdeztem. Egy kis pánik ébredt bennem.

- Honnan tudod? 

- Én is velük álmodtam. - mondtam elhalkulva. Ledőltem a párnára.

- Sam, én féltelek és...

- Ashton, nyugodj meg. Az álmunkban a másikunk is ott volt. Nem valósulhat meg.

- Akkor sem érzem biztonságosnak, hogy egyedül vagy.

- Nem vagyok egyedül. Danék itt vannak, és megígérték, hogy vigyáznak rám.

- Akkor sem. Úgy érzem, nálam jobban senki sem tud megóvni téged. - én sem éreztem mással biztonságban magamat, csak vele. Pontosabban velük. Hiszen annyi ideje ismerem őket, Bryanékkel meg talán három napja vagyok jóban. Azért ők mégis több biztonságot tudnának adni, de nem mehetek oda hozzájuk.

- Nem is. De egyenlőre tényleg rendben van minden. Ha gond adódna esküszöm, hogy lelépek a városból. Bárhová.

- Egyedül vagy otthon? - kérdezte.

- Nem. A nagyszüleimnél vagyok. - minden egyes autónál ami elhaladt a ház előtt megijedtem. Féltem, hogy egyszer csak Royce száll ki a kocsiból és vagy elvisz, vagy lelő, vagy megerőszakol. Egyik sem egy leány álom... Kifújta a levegőt. Hallottam ahogy a háttérben a többiek kérdezősködnek felőlem.

- Fogalmam sincs hogyan fogok visszaaludni ezután. - mondtuk egyszerre.

- Tudod mit? Dőlj le, hangosítsd ki a telefont és addig beszélgetünk ameddig el nem alszunk.

- Rendben. - mindketten elvégeztük ezeket és beszélgetni kezdtünk.

   Reggel Ashton horkolására ébredtem. Valamiért muszáj volt felnevetnem. Talán mert eléggé viccesen horkol. Felnyögött. Hallottam ahogy megütögeti maga mellett az ágyat.

- Reméltem, hogy itt vagy. - dörmögte reggeli hangján.

- Bárcsak. - értettem vele egyet. 

- Mennyi az idő? - kérdezte. Örültem, hogy még nincs problémánk az időzónákkal. Még...

- Kilenc múlt hat perccel. - hunyorogva néztem meg az időt. 

   Beszélgetni kezdtünk a kimenőjükről. A legközelebbi az egy napból álló június 13-14.-éig tartó, ezután pedig szeptemberben egy hét pihenő és ezeket követi a karácsonyi négy nap, a szilveszteri három nap és május elején vége. Hosszú idő elé nézünk, az már biztos.. 

- Megérkeztünk, fiúk! - szólt egy férfi hang, bizonyára a sofőr volt az.

- Mennem kell. Este beszélünk? - kérdezte.

- Persze.

- Sam? - dünnyögtem egy "hmm?"-öt. - Szeretlek. - mielőtt válaszolhattam volna más szólalt meg.

- Ashton, te romantikus kis cicavirág! - mondta vékony hangon Luke. Nevetni kezdtem.

- Szia Luke! - köszöntem neki.

- Szia! - köszönt vissza. - Te kis hősszerelmes, te kis cukorbogyó, kis mókuska, ó, te...

- Befejezheted! - szólt rá Ashton.

- Te kis Casanova, te vén szex-kazán! - torkom szakadtából nevetni kezdtem, annyira gyerekesek..

- Én esküszöm, hogy kinyírlak! - morogta. - Akkor később...

- Menj már! - nevettem. Eldörmögött egy "sziá"-t, majd letette. Romantikus kis cicavirág, kis hősszerelmes, Casanova, vén szex-kazán... ez teljesen megőrült. Gondoltam magamban, majd kikecmeregtem az ágyból. Fontolgatni kezdtem a mai programjaimat, és lementem. A nagyi hevesen beszélgetett valakivel. Kinéztem az ablakon. Apa ezüst Avalancheja állt a ház előtt... Elindultam visszafelé, mint ha aludnék.

- Sam. - hallottam meg magam mögül a hangját. Megálltam, de meg sem fordultam. - Beszélhetnénk?

- Nincs kedvem beszélni. - a lépcsőt bámultam. Még idejében feljuthatok és bezárkózhatok. 

- Ha hajlandó vagy megbeszélni, hajlandó leszek elmondani Scarlet lakcímét. - Scarlet.. Szóval így hívják. Ez az ajánlat egyből felkeltette az érdeklődésem. Tudhatom hol és kivel él..

- Üljünk be egy kávézóba. - hangomban semmi érzelem nem volt fellelhető, próbáltam tartani magamat. - Várj meg. - elindultam felfelé a lépcsőn. Felöltöztem és rendbe hoztam magamat. A hajamat lófarokba fogtam, majd lementem.

- Indulhatunk? - kérdezte mire bólintottam. Elköszöntünk - bár én még maradtam náluk -, és beültünk a kocsiba.

   Egy közeli kávézóba ültünk be. Miután kihozták a rendeléseinket csend telepedett körénk.

- Miért kellett titkolóznod? - kérdeztem küszködve.

- Nem tudtam hogyan mondjam el.

- Egy egyszerű, "Sam, üljünk le egy kicsit. Beszélni szeretnék veled." is elég lett volna, nem gondolod? - ismét csend. - Miért mentetek külön? - belekortyoltam a fahéjas capuccinomba és vártam a választ.

- Volt pár ellentét...

- Megcsaltad. Amyvel, igaz? - habozott, ez pedig mindent elárult. - Képes voltál megcsalni őt?

- Régóta ismertük egymást Amyvel. Anyád és ő...

- Szóval barátok voltak. - bólintott. - Te pedig tönkretetted a barátságukat. Gusztustalan vagy, ugye tudod? És én még azt hittem, hogy ezek után talán úgy ahogy javulhat a kapcsolatunk, de nem akarok egy ilyen apához tartozni.

- Nem akartuk. Ez csak úgy jött... Nem terveztünk semmi hosszú távút, de beleszerettem.

- Most arra vársz, hogy mondjam ez milyen romantikus? Mit titkolsz még előlem?! - csattantam fel.Tudni akartam minden hazugságát, tisztában akartam lenni az igazsággal..

- Semmi mást, ami lényeges lenne.

- Kérem anya lakcímét és már itt sem vagyok. - elé toltam egy papírt és egy tollat és megvártam még leírja a lakcímét, majd egy számot firkantott a hátuljára.

- Ha szeretnél vele beszélni. - elém tolta a papírt, felkaptam a tollal együtt és kiviharzottam a kávézóból egyenesen haza.

Heey! :3

Talán egy óra alatt összehoztam ezt a kisebb szösszenetet. Nem akartam hosszabbra, hiszen valószínű a mai dupla rész, csak mert ennyire jó fej vagyok:DD Kicsit talán alább adtam a színvonalból ezzel a résszel, de annyira nem lett vészes - szerintem -. Remélem tetszett azért. Kommentbe linkeljétek a blogjaitokat - lehet több is - mivel a hét folyamán kaptam egy díjat, de nem olvasok minimum 12 blogot, szóval kellenének linkek! :) Bármennyi jöhet, akár saját akár a kedvenc blogotok!:)

                     Love ya all, Elizabeth M. Stowe

3.fejezet 12.rész(75.rész) - Rémálmok tengerén...

 Megmutatta hogyan kell, mire hevesen pislogni kezdtem.

- Oké, feladom. - válaszoltam egyszeri megpróbálás nélkül.

- Segítek! Nem fogunk kinevetni. - sóhajtottam, s megfogtam a labdát. Mögém állt, teljesen hozzám simult és megfogta a kezemet a labdával együtt. Mintha egy Barbie baba lennék elvégzett helyettem minden mozdulatot. Ahogy eltalálta a labda a palánkot Nate nem mozdult. Mögöttem állt, még mindig fogta a kezemet. Az idő lelassult...

- Sam, telefon! - kiáltott oda Mike. Halkan fellélegeztem és kitéptem magamat Nate karjaiból, majd a padhoz siettem. Luke neve villogott a kijelzőn. Felkaptam, felvettem és a fülemhez tartottam, majd jóval arrébb sétáltam.

- Hősöm vagy! - eresztettem ki a tüdőmből a levegőt.

- Hallottad Ashton? Én vagyok a hőse! - kiabált oda.

- Bekaphatod, Hemmings! - szólt vissza. Hangját tompán hallottam, bizonyára messzebb állt.

- Mizu? - kérdezte én pedig leültem a pálya mellett a fűbe.

- Ha nem hívsz én esküszöm, hogy sikítva rohantam volna haza. - szívem még akkor is hevesen vert.

- Mi történt? - kérdezte kíváncsian.

- Nate rám mászott... vagyis nem úgy! Szóval az történt, hogy a délután jöttek, mondták, hogy jöjjünk ki kosarazni, én mondtam, hogy nem tudok, erre mondták, hogy megtanítanak és Nate segített, de éreztem, hogy neki ez sokkal többet jelentett...

- Akkor még egy dolog amiről Ashtonnak jobb, ha nem szólunk. - mondta halkabban.

- Miről nem szólunk Ashtonnak? - kérdezte az imént említett személy. Gyerünk Sam! Találj ki valamit! Gyerünk, csak egy hülye dolgot!

- Nem árulhatom el. Sam megtiltotta... Majd megtudod! - titokzatoskodott. - Várj, kihangosítalak. - pár pillanat múlva már mindannyiuk hangját hallottam.

- Jól vagy? - kérdezte egyből Ashton.

- Igen, jól. Ha minden jól megy, mire hazaértek NBA játékos leszek. - nevettem.

- Nem gondoltam volna, hogy a magasságoddal fel tudod dobni a palánkig a labdát. - szurkálódott Luke.

- Örülnék, ha fáradt lennél a piszkálódáshoz is...

- Oh, ahhoz sosem leszek az. - nevetett.

- És, hogy érzitek magatokat? - kérdeztem most én. Pár másodpercnyi csend ült a telefonra.

- Jól. Nagy a hajtás, de jól. Megéri a három óra alvás. Ma indulunk a következő helyszínre. És remélem megúszom, hogy Michael ismét rám essen a kanyaroknál. - válaszolt Luke.

- A lényeg, hogy jól érzitek magatokat.

- Aha! Az évben három kimenőnk és egy egy hetes szabad hetünk lesz. Bár lehetne több is.. - Ashton mindennek a negatívumát nézte.

- Gyorsan telik majd az idő. És ahányszor el tudok menni, el fogok menni.

- Még így sem az igazi. - elképzeltem ahogy alsó ajkát lebiggyeszti, szemében csillog a szomorúság. Mondtam volna még valamit, amitől jobb kedvre deríthetem, de semmi sem jött a nyelvemre..

- Legalább ennyink van. Egyenlőre ez is elég. - Egy hang kiabált messziről. - Menjetek. Majd holnap beszélünk.

- Van egy brutálisan hülye ötletem! - kapta fel a fejét hirtelen. - Le ne merd tenni! Élőben végighallgatod a koncertet!

- Ez tényleg brutálisan...

- Ne már! Csak próbáljuk ki, milyen! - sóhajtásomat beleegyezésnek vette.

    Ott ültünk a kosár pálya szélén és hallgattuk a koncertet. Mi is tapsoltunk egy-egy szám végén. Annyian sikoltoztak, hogy szinte elnyomták a hangjukat, de megérte fél kilenckor is ott gubbasztani. Végül megköszönték a fanoknak, hogy ott voltak, majd elhagyták a színpadot. Pár pillanattal később már Luke beszélt.

- Na, milyen volt? - kérdezte. Magam előtt láttam ahogy szélesen vigyorog.

- Wow.. Csak, wow. Ez elképesztő volt. - ezt az egyetlen egy értelmes mondatot tudtam összetenni.

- Srácok, ha elmondok egy címet kitesztek ott? - kérdeztem elvonatkoztatva Luketól.

- Aha.

- Ti pedig pihenjétek ki magatokat. Holnap beszélünk, jó? - dünnyögött egy "ühüm"-öt. - Jó éjt, srácok.. - már majdnem letettem. - Luke!

- Igen? - kérdezte meglepetten.

- Mondd meg Ashtonnak, hogy szeretem, oké?

- Én is szeretlek, Sam! - kiabálta a vonal másik feléről. Elmosolyodtam és az ajkamba haraptam.

- Jó éjt, srácok! - vissza kiabáltak egy "Neked is!"-t, majd bontottam a vonalat.

   A nagyszüleimhez mentem. Még fél évvel ezelőtt terveztem, hogy eljövök... Uhmm, kicsit elkéstem..

- Köszi, a fuvart. - szálltam ki a kocsiból.

- Igazán nincs mit. - Nate mosolyától kissé a frász kerülgetett, mert a délutáni után kissé feszélyezve éreztem magamat. - Jó éjt, Sam.

- Meglesz. Nektek is. - mosolyogtam kissé erőltetetten, majd elmentek én pedig bementem. - Megjöttem! - szóltam be. A nappaliban találtam őket, tv-t néztek. Két-két puszival köszöntöttem őket.

- Rég nem jártál erre.

- Sajnálom, sok dolgom volt. Az elmúlt évem kissé szűkös volt.. - húztam el a számat.

- És mesélj! Mi kötött le téged ennyire? - kérdezte a nagyi. Semmit sem sejtettek erről az Ashton és a 5SOS ügyről. Gyakorlatilag fogalmuk sincs kik ők.

- Uhmm, hát... Lassan egy éve párkapcsolatban élek...

- És kivel? - kíváncsiskodott tovább. Nagyapa csak csendben figyelt.

- Ashtonnak hívják. Tavaly még az év elején ismerkedtünk meg, mint barátok.

- Hmm... Nem a kis szőkés fiúra gondolsz aki megtetszett neked kilencedikben? - kérdezte. Én ilyenekre miért nem emlékszem?!

- D-de. - kijelentésem inkább volt kérdés.

- És jól bánik veled? - dörmögte nagyapa. Hangja széles mosolyra késztetett.

- Nála jobbat nem is kívánhatnék. - a mosolyból vigyor akart alakulni, de én nem akartam szétvigyorgott fejjel dumálni nekik. - A barátai is nagyon közel állnak hozzám. A második családom... mint ha a bátyáim lennének. Mindig számíthatok rájuk, támaszként is szolgálnak ha arra van szükségem.

- És ő most hol van?

- Turnézik. Pár napja kezdték meg az első turnéjukat. - vallottam be. Nagyapa felmordult.

- Egy híresség sosem ideális pár! Mindig turnézik és szebbnél szebb lányok veszik körül! Ki tudja mikor és kivel...

- Marcel! Hiszen szerelmes. - szólt rá a nagyi. - Ne mondd, hogy te sohasem voltál! - felém fordult. - Igazi kis szoknya pecér volt.. - felnevettem a kijelenésén.

    Ashtonnal álmodtam. A park annyira nyugodt és napsütéses volt. Ashton a kezemet fogta és egy puszit adott a fejem búbjára. A srácok is ott voltak velünk, együtt sétáltunk. Mindenféle dologról beszélgettünk, lényegtelen dolgokról. A fák mögül egyszer csak Royce és Scott lépett elő. Kezükben fegyver volt. Ashton félrelökött és elestem. Lövöldözni kezdtek rájuk. Mire felkeltem csak a vér tócsák voltak ott. Felsikoltottam és sírni kezdtem. Egyikük sem lélegzett. Ahogy felpattantam Scott nekem szegezte a fegyvert és meghúzta a ravaszt. Felriadtam. Levert a víz. Az óra 2.33-at mutatott.

   *Ashton Szemszöge*

   Sammel álmodtam. A kezét fogtam ahogy a napsütéses parkban sétáltunk, csak ő és én. A kezét fogtam és gy puszit adtam a feje búbjára. Lényegtelen dolgokról beszélgettünk. Nevetgéltünk és jól éreztük magunkat. A fák mögül hirtelen Scott és Royce lépett elő. Fegyver volt a kezükben. Lesokkoltam. Próbáltam félretolni Samet, hogy ne találják el, de lesokkoltam. Scott meghúzta a ravaszt és lelőtte Samet. 

Heey!:)

Igen, megint nem váltottam be az ígéretem, és majd' egy hetet késtem, de megint összejött minden. A hétfői magyar vizsgámra tanultam egész álló héten, és akkor holnap még szülinapozni fogunk, a temetést nem is említve, majd vásárolni, és kedden-szerdán pedig osztálykirándulás. Vasárnapra várható rész, bár lehet, hogy holnap kiteszem még. Sajnálom, de remélem tetszett a rész!:) A Lukeos blog pedig előkészületben. Kb. még 20-25 részt terveztem, így is alig bírtam ezt megírni. Fogyadoznak az ötleteim, pedig eléggé sok részesre terveztem. Mindegy, nem magyarázkodom. 

                          Love ya all, E. M. Stowe 

3.fejezet 10.rész(73.rész) - Ballagás

- Nem kellett volna elmennem tavaly tavasszal. Előbb kellett volna cselekednem a kettőnk ügyében, nem kellett volna hagynom, hogy elmenj, azt sem, hogy ennyit veszekedjünk, hogy két hétre lelépjek, sem a múltkorit Royceszal.
- Marasztalhattalak volna.. Én is elmondhattam volna, küzdhettem volna a maradásomért, gondolkodhattam volna mielőtt beszélek. A múltkori pedig egyáltalán nem a te hibád. Látod, nem egyedül vagy hibás. Még ebben is melletted vagyok. És egyébként is, ha nincs az a sok vita, - megfordultam és a szemébe néztem. - talán most nem lenne ennyire erős a kapcsolatunk. - fél mosolyra húzta az ajkait, de ez is csak egy álmosoly volt. A szél összeborzolta a haját.
- Menjünk. - biccentett a kocsi felé. Szemében még mindig ott csillogott a bűntudat és a düh.
- Én vezetek. - mondtam egyből. - Az hiányozna még, hogy a gondolataiddal elfoglalva ne figyelj az útra és szerezzünk magunknak egy éjszakát a kórházban. - habozott, de átadta a kulcsokat. Azt mondják, ha a férfi odaadja a nőnek a kocsi kulcsait megbízik benne. Szóval Ashton bízott bennem.
   Nem mondanám, hogy örültem a napok - túl - gyors telésének. Beálltunk a sorban a helyünkre.
- Csak ne ess hasra! - idegesített Luke. Egész reggel ezt csinálta.
- Kösz a bíztatást.. - véletlent színlelve magassarkúmmal a lábára léptem.
- Kösz a taposást. - válaszolt.
- Rendben fiatalság! Semmi izgés-mozgás, beszéd vagy vihorászás! Mint az érett tizenkettedikes, ballagó diákok. - az osztály főnökünk beállt legelőre. A zene halkan elindult, mi pedig bevonultunk a nagyterembe. Leültünk a kijelölt helyeinkre.  A székemen ott várt a beszédem. Az osztály búcsúztató beszédem amit körülbelül háromszáz ember előtt kell elmondanom, lebőgés nélkül.
- Ne aggódj! Jól megírtad, háromezerszer elolvastad, szóval semmi nem lesz. - Luke megszorította a kezemet.
- Igazad van. Csak semmi stressz, nyugi.. - hátra pillantottam Ashtonékra. Rám mosolygott amikor észrevett. Hüvelyk ujját felemelte, miszerint szerinte sem fogok beégni. - Tudod, azért... - fordultam Luke felé. - még most sem hiszem el, hogy leérettségiztél.
- Köszi a nagylelkűségedet, Samantha Gene...
- Ki ne mondd! - szóltam rá.
- Genevieve Ross. - vigyorgott, mire rácsaptam a karjára.
- Lefogadom, hogy Ashton mondta el. - morogtam. Genevieve? Ki adna a gyerekének egy ilyen borzalmas nevet?! Oh, persze a szüleim. A szüleim... Összeszorult a szívem, ha arra gondoltam nem látnak leérettségizni. Nem fényképezik le egy mozdulatomat kétszázszor, nem ők tapsolnak a leghangosabban amikor kimondják a nevemet. Anya nem hullat értem öröm könnyeket a meghatódottságtól és a büszkeségtől, Mia nem integet nekem hevesen.
- Minden rendben? - kérdezte Luke az arcomat fürkészve. Kérdőn pillantottam rá. Válaszul hüvely ujjait az arcomhoz emelte és letörölte a kósza könnyeimet. Ashtonra pillantottam. Aggódva nézett rám, de csak megráztam a fejemet.
- A szüleimre gondoltam. - nyeltem le a torkomban lévő gombócot. Mindenki hátra kapta a tekintetét, így én sem maradhattam ki belőle. Szívem a torkomba ugrott a késő vendégeket meglátva.

Mia és apa. A négy fiú rám kapta a tekintetét én pedig lesokkolódva bámultam az ajtót.

   Egyesével hívtak ki minket és nyújtották át nekünk az érettségijeinket. Mikor az utolsó ember is lejött a színpadról izgulni kezdtem. Nagyon..   

- Most pedig egy végzős diákunk búcsúbeszéde következik! Samantha Ross! - szólított fel az igazgató. Nagy levegőt vettem és felálltam. Még utoljára megszorítottam Luke kezét és elengedtem. Taps következett, majd a teremben síri csend lett és csak a cipőm kopogása töltötte be a teret. Felsétáltam a színpadra és az állvány mögé sétáltam.  Belekezdtem és csak úgy ömlöttek belőlem a szavak.

- ... Bár útjaink most szétválnak, ki erre ki arra megy, de sosem feledjük a kedves pillanatokat, a vicces emlékeket, a tanárainkat, de legfőképpen egymást. Annyi mindenen mentünk keresztül e négy év alatt, annyi feledhetetlen élményünk van együtt, hogy azt képtelenség elfeledni. - végig Ashtont néztem aki mosolyogva nézett vissza rám. Büszke volt, mint egy apuka. - Örökre a szívünkbe zártuk az iskola első napját és az utolsót is. Az utolsó napot, ahol utoljára hívhatjuk magunkat egy osztálynak, egy közösségnek. De az emlékeink megmaradnak, és akármikor visszajöhetünk ide képzeletben. Egymáshoz, hogy újra átéljük ezeket a csodálatos napokat, a nevetéssel teli órákat és szüneteket, a közös kirándulásokat. Szerintem mindannyiunk nevében mondhatok köszönötetet a tanárainknak akik átsegítettek ezen az élet szakaszon... - mire a végére értem már könnybe lábadt szemmel mondtam a beszédet. Utoljára megköszöntem, majd taps vihar következett. Mindenki feljött a színpadra és egy hosszú sort képezve meghajoltunk. Utoljára összeölelkeztünk mind a huszonheten, majd mindenki szétszéledt. Luke mellett Ashtonékhoz mentünk. Megöleltük egymást mind a hatan, és Ashtontól kaptam egy tök helyes kis csokrot. Az ajtó felé néztem és nagyot nyeltem. Velük a nyomomban mentem oda hozzájuk. Megöleltem Miát aki szélesen mosolygott. Apára vezettem a tekintetemet. - Remélem Amyt nem hoztad. - mondtam modortalanul.

- Csak ketten jöttünk. - vágta rá Mia. Apa átnézett a vállam felett és szemeivel villámokat szórt.

- Még mindig nem tudod elfogadni, mi? Nem tudom mit vársz tőlem, nem fogok a nyakadba borulni és megbocsjátani mindent. - Egy kéz csúszott az alkaromra, majd megfogta és összekulcsolta az ujjainkat. - Fáj, hogy a srácokat és Miát hamarabb nevezném a családomnak mint téged és Amyt?

- Reméltem, hogy ezt négy szem közt beszélhetjük meg. - a kezünkre nézett és mint ha szikrákat lövellt volna a tekintete.

- Mondd csak előttük. Mindent tudnak. Mondd csak, hogy tizenhét évig bűntudat nélkül tudtál hazudni... - hangom elcsuklott és másodpercekig meg sem bírtam mukkanni. Ashton megszorította a kezemet és közelebb lépett hozzám. - Fél órával ezelőtt még vágytam volna a büszke, elismerő pillantásodra, de most, hogy itt állsz előttem nem látok mást csak egy hazug férfit aki apának meri nevezni magát. - összeszorítottam a számat és próbáltam visszaszorítani a könnyeimet. - Menjünk. - suttogtam és lassan elindultam. Miközben elhaladtunk mellettük megsimítottam Mia arcát. Megváltozott. Idősebb és határozottan még szebb lett. Ahogy kiértünk a friss levegőre megálltam. - Adnátok pár percet? - kérdeztem. Ashton homlokon puszilt, majd elindultak az autó felé. Én is távolabb mentem egy kicsit és egy korlátra fektettem a karomat.

- Jól vagy? - kérdezte Luke mellém állva.

- Igen, p-persze. De öt perc kevés helyrerakni magamat..

- Öt perc? Talán negyed órája álldogálsz itt. Nem akarok tolakodni, de ideje lenne mennünk, ha még szeretnél elmenni vásárolni a vacsorára.

- A vacsora.. teljesen elfelejtettem. - kifújtam a levegőt, majd megfordultam és lassan elindultam.

Luke mellém szegődött.
- Meg kellene beszélnetek. - nézett rám.
- Nem. - tiltakoztam.
- Ez a helyzet sem jobb.. Csak adnod kellene egy esélyt neki, hogy elmagyarázhassa.
- Valóban nem, de nem lennék képes eléállni. Nem tudnék azután sem úgy nézni rá, mint egy apára. Ez javíthatatlan. Képtelen lennék újra úgy nézni rá, mint egy apára. - ráztam meg a fejemet, majd beültem az autóba a többiekhez. Ashton és Luke összenéztek, mire Luke megrázta a fejét. - Szóval te küldted utánam..
- Tényleg beszélned kellene vele. - ismételte el Ashton ugyanazt, amivel Luke próbált meggyőzni.
- Te is odajöhettél volna.
- Úgy gondoltam, Luke jobb társaság ilyen téren. Nem vagyok... - keresni kezdte a megfelelő szót. - ...túl tapasztalt apa téren. - dünnyögte, majd beindította az autót.

3.fejezet 11.rész(74.rész) - Kosárlecke

 Egy tűzvörös ruhát vettem és pár kiegészítőt. Gyakorlatilag egy olyan vacsorára megyek, amihez egyáltalán nincs közöm. Ashton azt mondta a turnéról beszélnek majd, a tervekről meg az ilyesmikről. Én persze egyből tiltakoztam, miszerint mi keresni valóm van ott? Erre csak annyit felet, hogy nélkülem ő sem megy. Tökéletesen tud fenyegetőzni... Még kedvem sem volt menni, energiám még annyi sem. Csak le akartam dőlni és Ashtonnal a karjai között beszélgetni, pihenni, kiélvezni az utolsó napját itthon. Most hosszú ideig nem látom majd, egyedül leszek ebben az óriási házban, egyedül még ez az ágy is hatalmas lesz nekem.. Nappal pedig Natetel és a haverjaival leszek. Felemelő... Egy sziánál és a szállj-be-Ashtonról-van-szó beszélgetésnél többet nem is beszéltem velük, de feltételezem Ashton jóvoltából mindent tudnak rólam.
  Alig egy órával indulás előtt mentem csak fel készülődni. Kisminkeltem magamat, felvettem a karkötőimet, a fülembe aggattam a fülbevalóimat, felvettem a ruhát, majd a cipőt. Valójában egyszerű megjelenést akartam tükrözni, de az óriási fülbevalók kissé - nagyon - elütöttek az egyszerütől, így egy kicsit kisebbeket tettem a fülembe. Két kar fonódott a derekam köré.
- Nincs kedvem ehhez az egészhez. Nem lehetne, hogy elmész nélkülem? - dünnyögtem.
- Nem. - válaszolta egyből. - Gyere, induljunk. - vezetett az ajtóhoz. Lementünk a lépcsőn, be a kocsiba és máris irány az étterem.
   Puccos ételek, puccos vendégek... Az egész egy gazdag kóceráj volt. Sosem szerettem az efféle helyeket. Minek ennyire túlspilázni? Egy hangulatos kis kajálda sokkal jobb mint egy agyon csicsázott étterem. Próbáltam nem kifejezni nem tetszésemet, ez persze nehéz volt. Luke sem volt a híve ennek az egésznek. Mikor kiszálltunk lekorholták amiért egy zenekaros pólóban jelent meg, míg a többiek ingben voltak, vagy fehér pólóban. A menedzserük lányának majdnem ugyanolyan ruhája volt mint nekem. Egyfolytában Ashtont bámulta és esküdni mertem volna, ha az este folamán többször is megteszi belenyomom a fejét a wcbe. Luke és én összenéztünk, majd félre és egy utolsó pillantás a másikunkra.
- Értem én, hogy te vagy a lázadó tizennyolc éves fiú, de egy ingbe nem haltál volna bele. - hozta fel a témát egy másik férfi.
- Ja.. - hátra dőlt és megforgatta a szemét. Luke egy kisebbet ugrott, majd Ashtonra nézett. Calum és Michael között ültem, Ashton pedig egy távolabbra eső helyen. Fogalmam sem volt miért ült annyira távol mindannyiunktól. Eltátogott Lukenak egy "Fontos vacsora, ember!"-t, majd próbált természetesen viselkedni. Kérdőn néztem a szöszire, de megvonta a vállát.
   Már háromnegyed órája ültünk ott, de Ashton aligha kétszer felénk nézett. Folyton a "fontosabb emberekkel" beszélt... Na meg a fontos emberke lányával. Eljátszottam az sms-em-jöttet. Megköszörültem a torkomat.
- Nekem még... van egy kis elintézni valóm. - találtam ki egy történetet. Ashton rám nézett egy "el ne merj menni!" tekintettel. - Örültem. - álltam fel. Mindegyik fiú engem figyelt. - Jó éjszakát. - és evvel el is hagytam az épületet. Fellélegeztem ahogy megálltam az ajtó előtt. Üres utca... Hogy én mennyire imádom ezt! Lassan elindultam. Az egész utcán hallatszott az én cipőm hangos kopogása. Az ajtó kinyílt, majd becsukódott.
- Várj meg, jövök én is! - kiabált utánam Luke. Megtorpantam és megfordultam.
- Neked elment az eszed?! A turnéról van szó, és semmiről sem fogsz tudni!
- Majd Calumék beavatnak. - vont vállat és mellém ért. - Mehetünk? - bólintottam és lassan elindultunk.
  Addig beszélgettünk amíg a bejárati ajtó hangos robajjal be nem csapódott. Luke megígérte, még ha Ashton nem is, majd Ő minden este fel fog hívni. Kedves gesztus.
- Ashton, késő van! - magyarázta Calum. Ashton pár pillanattal később megjelent az ajtóban.
- Nincs kedvem ehhez! - figyelmeztettem.
- Gondolhattál volna erre azelőtt, hogy lelépsz! Veled együtt, Lucas!
- Ashton nem is törődtél egyikünkkel sem! Gondolom Michaelék is eljöttek volna, ha nem a bandáról lett volna szó. Megértem, hogy fontos, de... hagyjuk. - feltornáztam magamat és elindultam az ajtó felé. - Jó éjt, srácok! - elindultam felfelé, de megfogta a karom és visszahúzott.
- Sajnálom, oké? - halkan beszélt, mint ha hallgatózna valaki.
- Én nem rád haragszom - nagyjából..
- Akkor kire? - kérdezte. Hallgatásom elárult számára mindent. - Te féltékeny vagy!
- Nem! Mi? Dehogy! Csak... ne bámulja feltűnően azt, ami az enyém! - úgy hangozhatott mint egy önző liba mondata, de nem érdekelt.
- Te tényleg...
- Ashton! - rácsaptam a karjára. - Inkább gyere aludni. - húztam magammal.
   Utáltam búcsúzkodni. A rossz emlékeimből adódóan soha nem engedtem volna el senkit, de ez fontos volt számukra. És csak egy turné, egy év az ne... nagyon sok idő!
- Felhívlak amint oda értünk, ígérem. - fölém magasodott, kezeit derekam köré tekerte. Bevallom fokozta a hangulatomat Larissa féltékeny arc kifejezése.
- Rendben. - még egy utolsó csókot váltottunk. - Iszonyatosan fogsz hiányozni. - néztem a szemébe.
- Máris hiányzol. - döntötte homlokát az enyémnek.
- Ez nagyon cuki volt. - nevettem. A menedzserük - akinek pusztán érdektelenségből nem jegyeztem meg a nevét - megköszörülte a torkát, miszerint ideje indulni. - Menj, mielőtt még visszatartanálak. - elmosolyodott, majd egy szolid puszit adott ajkaimra és Nateék felé fordult.
- Vigyázz rá! - kötötte az orrára.
- Igenis, főnök! - állt haptákba. Ashton felnevetett, majd utoljára rám nézett és elindultak. Odamentem hozzájuk.
- Szóval, mihez van kedved? - kérdezte Bryan.
- Bármihez. - vontam vállat. - Csak teljen az idő...
- Szóval egy pizzázás belefér? - kérdezett ismét.
- Belefér. - mosolyogtam.
  A napok fény sebességgel teltek. Három nap elteltével nagyon megkedveltem Danéket. Valójában szinte olyanok mint Calumék, csak másik... nem annyira tökéletes csomagolásban. Minden nap kora reggel - nyolc és háromnegyed kilenc között - jöttek és mindenféle programot szerveztek.
- Tudsz kosarazni? - kérdezte Bryan.
- Uhmm, nem. - ráztam a fejemet.
- Srácok, kosarazni megyünk! - kiabált hátra a többieknek.
- M-mi? Most mondtam, hogy én nem...
- Majd megtanítunk! - vont vállat és kihúzott a lakásból.  Elsétáltunk a kosár pályáig. Felnéztem a palánkra és megállapítottam, hogy ez... rohadt magas.
- Ha én odáig feldobok egy labdát, azért már kosárlabda kupát kérek.
- Dannek van egy pár. - az imént említett srác szégyenlősen a tarkóját dörzsölte. A magassága meg volt hozzá, de sosem hittem volna, hogy kosarazik. Versenyszerűen.
- Te játszol? - dünnyögött egy "ühüm"-öt. Dan olyan srác... aki inkább meghúzódik egy társaságban, és nehezen oldódik fel.
- Ő és Nate. De Nate nem játszik csapatban, inkább hobbi szinten.
- Majd Nate segít neki. - mutatott Dan az előbb említett srácra. Még mindig nem szoktam meg őket. Viszont túl megkedveltem őket, és megállapodtunk a srácokkal, szóval van négy új haverom. Akik ugyancsak fiúk. Változatos, mi?
- Először inkább megnézem hogy játszotok ti. - bújtam ki a tanítsuk-meg-Samet-kosarazni terv alól. Beleegyezőek voltak és két-két személyes csapattal - Dan-Mike; Nate-Bryan - kezdtek játszani.
   Hosszú meccs elé néztünk, jól játszottak és élvezték is, én pedig egyáltalán nem akartam belerondítani a jókedvükbe. Leültek pihenni, majd egy negyed óra múlva Nate felállt.
- Gyere, megtanítalak. - Ez már most rosszul kezdődik. Nem vagyok az a nagy sport ember ilyenekben. Egyedül focizni tudok kezdő szinten... A szabályokról sincs fogalmam, a pontokat még tudtam, de ennél többet nem.
- Ez nem jó ötlet. Hagyjuk. - visszakoztam.
- Gyere már, nem várjuk el, hogy NBA bajnok legyél és Shaq O'Neillel játssz egy csapatban! - felém nyújtotta a kezét. Nem sokat láttunk mivel sötétedett. Vártam, hogy valami vagy valaki kimentsen, de muszáj volt felállnom.

Heey! :)

Szóval még múltkor szó volt egy blogversenyről, amit nektek köszönhetően meg is nyertem!:) Köszönöm nektek! Igen megint kezdek elkanászodni, pedig úgy volt minden nap jön rész, de ügyességem határtalan, így orrnyereg töréssel járjuk az orvosokat és a kórházakat. Ez van, ha focizom, és próbálok rábikázni valakire. Teszem hozzá saját magamat rúgtam orrba :'D Ohh, és kinek hogy tetszik az új fejléc? Sokat szenvedtem vele, szerintem megérte:) A jövő héttel fogalmam sincs a részek kapcsán, hiszen kedden matek vizsgám van, szerdán kompetencia, s az azutáni héten hétfőn irodalom vizsa, majd kedden megyünk osztálykirándulásra, és másnap késő este érek haza! Remélem megértitek <3 Love ya all xx. 

3.fejezet 9.rész(72.rész) - A leggyengébb láncszem...

  Ashton kitett engem és Lukeot az iskolánál, mi pedig egyből tesire igyekeztünk. Belépve a torna terembe már javában ment az óra.
- Hemmings, Ross terem foci! - rivallta a tanár, mi pedig engedelmesen beálltunk a többiekhez.
   Nem mondanám magamat nagyon vészes foci játékosnak, tudok támadni, védeni, szerelni, szögletet rúgni, tizenegyest rúgni, szóval mindent amit kell, de nem vagyok profi. Talán csak megütöm a jó szintet, de hobbi szinten az iskolában jó játszani.
   A következő két órán teljesen kész voltam. Nevettem, kiabáltam, poénkodtam és mindent amiért osztály főnökit kaphatok. Végül is, utolsó hétre nem mindegy? Luke lepacsizott velem.
- Büszke vagyok rád, ifjú padavan! - viccelődött, bár a nyomába sem érek a három szak tanárijának és két osztály főnöki intőjének.
- Legyél is, ez a te hatásod! - nevetve visszaültem a helyemre.
   Az órák végeztével egyedül sétáltam ki az iskolából. Lukenak segítenie kellett valamit, ahogy az összes többi fiúnak. Felemelte a fejemet. Ashton is egyedül várt az autójának támaszkodva, karba tett kezekkel. Megtorpantam és megmarkoltam a táskám pántját, majd tovább mentem. Megálltam előtte.
- Szia. - köszöntem és szájon pusziltam.
- Szia. - köszönt vissza mosolyogva. - Luke? - kérdezte.
- Mindjárt jön. - válaszoltam és lábujjhegyre álltam. Visszatartotta a mosolygást, majd lehajolt és megcsókolt. A fehér pólóját két oldalt megmarkoltam és lejjebb húztam őt. Talpra ereszkedtem és úgy csókolóztunk tovább. Hunyorítva kinyitottam a szememet. A mellettünk elhaladó diákok minket néztem, még az elsősök is. Azért fura volt, hogy én is "reflektor fényben" voltam abban a pillanatban. Nem szoktam meg a figyelmet, sőt nem is voltam nagyon oda érte és megvoltam nélküle.
- Sam! - kiabált valaki messziről. Egyből elhúzódtam Ashtontól, aki kíváncsian pillantott mögém. Clara sietett felém. - Muszáj segítened! - ragadta meg a kezemet. Ashtont magammal rántottam, mivel a kezét fogtam, miközben Clara kiugrasztott a bőrömből. Az iskola udvar egy félreeső helyére vitt minket. Egy domb határolta el a rendes udvartól. Megtorpantunk a tetején. Ashton nem vacakolt, egyből lerohant a dombon és felhúzta Lukeot Maxről. Csak távolról figyeltem ahogy beleavatkozik. Még ilyenkor is eszméletlen jól nézett ki.
- Nyugi, hallod?.. Nyugodj le. - tolta hátrébb. Annyi fiú és lány volt ott, nem lehet igaz, hogy ennyire hülyék, hogy ne válasszák szét őket. Max feltápászkodott és rám nézett. Tekintetével szinte levetkőztetett. Valamiért nekilódult, egyenesen felém. Rám vigyorgott - mint ha egy perverz vigyorogna egy kislányra -, majd megnyalta az ajkait. Mi a fene történt itt? Mit csináltam, amiért Luke és Max egymásnak esett? Ashton felé kapta a fejét, de már elhaladt mellettük. Hátra léptem egyet, ekkor Ashton elengedte Lukeot és Max után kapott. Megmarkolta a pólójának a nyakát. Jóval magasabb volt, nem csoda, hogy egy kis félelmet keltett Maxben. Morgott neki valamit, majd elengedte - vagyis inkább ellökte -. Max visszanézett rám, mire az utját állta.
- Ha hozzáérsz nem marad egy ujjad sem. - figyelmeztette. Én már lent is voltam Lukenál.
- Jól vagy? - kérdeztem. Bólintott, de továbbra is szótlan maradt. - Mi volt ez az egész?
- Semmi. - vont vállat. Mindenki Ashtont figyelte, kíváncsiak voltak a következő lépésre.. Azért nem mindennapi, ha egy végzett srác bejön verekedni.
- Mi folyik itt?! - harsogta az igazgató. Luke felnézett. A pólója után kaptam és megrántottam, majd Ashton karjába kapaszkodva őt is elhúztam onnan. Egy másik úton felfutottunk az autóhoz és gyorsan bepattantunk.
- Szerencséd van. - Ash egy pillanatra Lukera nézett.
- Nem volt szükségem a segítségedre. - vont vállat és kibambult az ablakon. - Megoldottam...
- Nem oldottad volna meg! A négy év alatt hányszor kerültem vele verekedésbe és persze hogy én basztam rá!
- Az te voltál! - vágott vissza. A kis vita veszekedésbe csapott át.
- Honnan tudod, hogy veled nem történne ugyanaz?! - Ashton megmarkolta a kormányt. - Az kellene még, hogy tönkre cseszd az arcodat a turné előtt!
- Mert én én vagyok!
- Direkt gyerekeskedsz igaz?! - csapott a kormányra Ash.
- Féltél, hogy nekem sikerül levernem Maxet, te pedig négy éven keresztül baszakodtál!
- Oh, hogyne! Csak is ezen jár az eszem... Basszameg, akkora egy paraszt vagy! - csattan fel Ashton. Én csak külső szemlélő voltam hátul.
- Túl nagy hozzá az egód, hogy bevalld nekem talán sikerült volna!
- Talán! Gondolkozz már, ember! - kezdtek elfajulni a dolgok. - Honnan veszed, hogy van akkora egóm?!
- Ki tudja! Előfordulhat, hogy a leggyengébb láncszemnek van a legnagyobb! Lehetséges, hogy a srácnak aki előszeretettel vagdosta magát, mára a legnagyobb van! - Ashtonnál elszakadt a cérna. Félreállt.
- Szállj ki. - meredt előre. Luke meg sem mozdult. - Addig szállj ki, még én nem szedlek ki a kocsiból, Hemmings! - Luke kicsapta az ajtót, majd be. Az ablakon keresztül figyeltem távolodó alakját. Ez övön aluli volt. Ashton elkanyarodott és egy számomra kevésbé ismerős útra kanyarodott.
    Fél óra múlva félreállt. Egy eléggé félreeső út volt, egy-két keréknyomot láttam, de embert sehol sem. Ashton kiszállt a kocsiból, így én is így tettem. Hajába túrt és járkálni kezdett. Odamentem hozzá. Megérintettem a karját.
- Ashton... - mondtam halkan felnézve rá.
- Ne! Most ne.. - tolta el a kezemet, arrébb ment és egy korlátra könyökölt. A csendben hallottam egy kis csermely egyenletes, halk csobogását. Az autó motorháztetejének dőlve néztem őt. Hosszú percekkel később rám nézett, majd elindult felém. Megállt előttem és lenézett rám. Átölelt én pedig visszaöleltem.
- Nem te vagy az egyetlen. - suttogtam neki. Szorított ölelésén. - Nem vagy egyedül. Én itt vagyok. - mozdulatlanul álltunk ott, perceken keresztül, némán. Valójában nem - teljesen -  Lukera haragudott, hanem magára. Amiért túl gyenge volt a múltban. A hátát simogattam hátha megnyugszik, de szíve még akkor is hevesen vert. - Nem gondolta komolyan. - azt hittem hevesebben nem verhet a szíve, de sikerült a szívroham határára taszigálnom egyetlen egy mondatommal. Már gyakorolhatom is a védőbeszédemet: "Nem én voltam! Szerettem őt! Csak úgy összeesett! Esküszöm!" Nem a legmeggyőzőbb.. - És magadat sem okolhatod. - folytattam. - Régen volt, már elmúlt. Hiába rágódsz rajta, nem tudsz visszamenni az időben és másképp csinálni akármit is.
- Pedig sok elintézni valóm lenne a múltban. Annyi dolgot kellene helyre hoznom és megváltoztatnom. - sóhajtott.
- Mégpedig? - kérdeztem. Eleresztett és megfogta a kezemet. Odavezetett a korláthoz és mögém lépve átölelt. Karjaimat a korlátra tettem és lepillantottam. Lenéztem. Testeinket elmosódott árnyakként láttam a víz egyenetlen felszínén.

Heey!

Sajnálom, hogy szó nélkül eltűntem, de akadt egy kis technikai malőr a géppel, így nem tudtam részeket hozni... A telefonom meg érthetetlen módon nem akar bejelntkezni a blogger fiókomba, szóval megszívtam.. Mától viszont próbálok minden nap egy részt hozni, de ez nem biztos, hiszen itt az év vége és jön a sok dolgozat, témazáró, vizsga, kompetencia, szintfelmérő meg minden baromság. Remélem tetszett a rész! :)
P.S.: WOWW! 22.000+ oldalmegjelnítés és 41 feliratkozó! *---* Imádlak titeket! E.M. Stowe