3.fejezet 7.rész(70.rész) - "-Pörögj fel!"

    Egy fél órával később már egy pokrócon feküdtünk, Ashton feje a hasamon pihent míg én a tincseit piszkáltam. Csukott szemmel feküdt, arca kisimult volt, mint mikor az ember a koporsóban fekszik. Nyugodtságot sugárzott, vonásai lágyak voltak.
- Tudod... - szólalt meg. Hangja ugyancsak annyira nyugodt és sima volt mint ő maga. - ... még régen szó volt erről a turné dologról.
- Igen. - válaszoltam. Várt pár pillanatot, mintha gondolkodna, vagy keresné a megfelelő szavakat.
- És uhmm... arról volt szó, hogy a ballagás után indulnánk, de a tegnapi után... én... nem szívesen hagynálak egyedül. - hunyorogva kinyitotta az egyik szemét és rám nézett, majd ismét lehunyta.
- Csak ránk akartak ijeszteni. Egy olyan srácot mint Scott - nem engednének ki még óvadék ellenében sem.
- Talán igazad van... viszont ez sem száz százalékos. Honnan tudhatjuk mikor és mit gondolnak komolyan avagy mit nem? Nem kockáztatnék.
- Benned csak túlteng az óvó ösztön. Baromság volt az egész, és ha az elkövetkezendő másfél hétben nem próbálkoznak, akkor ezek után sem fognak.
- Ezt azért kétlem. Kiszámíthatatlanok - és valljuk be, nem tudnék a világ másik feléről iderohanni bármikor. És nem hülyék, ezt vegyük figyelembe. - nem tudtam, hogy Ashtonban van túl sok realitás, vagy az enyém veszett el.
- Ezt majd később átbeszéljük. - zártam le a témát. Láttam, hogy még tudná folytatni, de inkább hallgat rám és befejezi.
   Az utcán sétálgattunk és mindenféle dologról beszélgettünk. Valójában nem is nagyon sétáltunk még együtt, így öten - a kora reggeli iskolai sétákat kivéve.
- ..., viszont Bryanék talán... - utalgatott Michael.
- Nem! - rivalltam rá. - Nem kell bébiszitter, megleszek egyedül is. Tényleg. - egész nap erről ment a duma. Mindig csak mi lesz velem, hogyan vigyázzanak rám anélkül, hogy lemondanák a turnét. Én persze minden feltevést elleneztem
- Legalább megismernéd őket. - vont vállat Calum. Szólásra nyitottam a számat, de beelőzött. - És ne mondd, hogy nem szoktál hozzá a fiú társasághoz!
   Ezek után hosszas vita következett arról, hogy ne legyek ennyire makacs, működjek együtt és ne önfejűsködjek, mire beadtam a derekamat. Két hétre. Csak ennyire voltam hajlandó, hogy nekik és magamnak is kedvezzek. Az az egy kikötésük volt, hogy ha megkedvelem őket mint barátokat akkor maradnak és nem küldhetem el őket - és, minimum egyszer muszáj megnéznem őket egy koncertjükön.
   Későre járt, mikor visszaértünk. Nem sokkal azután, hogy hazaértünk én felmentem lezuhanyozni, majd aludni. Utáltam, hogy a "gyönyörű" arcom miatt lemaradok a ballagási próbákról, de még a smink sem segített. Túl sötét folt volt az arcomon. Kitalálhattam volna egy hülye mesét, de mi értelme lett volna? Valaki úgyis elkezdett volna valami - az igazságra hajazó - pletykát terjeszteni. És akkor mindenki azt hitte volna el, nem az én kitalált mesémet. Szóval még pár napig otthon kellett punnyadnom.
   Csak négy nap kellett még el nem tűnik, mégis hónapoknak tűnt. Már csak fél hét van a ballagásig és szabad vagyok. Reggel kicsattanva ültem fel. Nem hittem volna, hogy tizenkét év tanulás után így fogok várni egy reggelt. Luke még csak akkor andalgott le a lépcsőn, mikor a fülébe rikkantottam egy jó reggeltet és lerohantam mellette.
- Pörögj fel! Az utolsó iskolában töltött pénteked! - ugrottam a hátára a lépcső alján.
- Nem látod? Mindjárt kicsattanok az örömtől.. Még ha nem kellene egy ötven kilós lányt cipelnem... - nem törődtem a mondandójával, arcon pusziltam, majd leugrottam róla és a konyhába vetődtem. Felugrottam a pultra és elvettem egy pirítóst. - Neked amúgy is van még két éved. Minek örülsz ennyire? - kérdezte belépve a konyhába.
- Egyszerűen csak örülök. Neked is kellene, de még mennyire!
- Csodálom, hogy Ashtont nem verted fel. - rázta hihetetlenül a fejét.
- Ashtont két perce verte fel, mivel Ashton a kanapén aludt, azért mert Ashton már nem fért az ágyra. Szóval ja, Ashtonnak fáj a háta. - E/3-as személyben beszélt magáról, miközben megdörzsölte az arcát.
- Felkelthettél volna. - mondtam.
- Nem akartalak. - vont vállat. - Vagyis nem tudtalak. - javította ki magát.
- Folytathatnátok később? Van tíz percünk beérni, Sam! - észbe kaptam, felsiettem a táskámért és már indultunk is.
   Élvezettel töltött el a ballagási próba. Én Jesse és Luke közé kerültem, szóval vonulás közben hallhattam Lukeot énekelni. Luke mögött Clara kapott helyet, aki hasonló termetével alig érte fel Luke vállát. Destiny három emberrel előttem felsikoltott. Felkaptam a fejemet.
- Jade! - sipította az ismerős nevet. Tudhattam volna, hogy ismerik egymást.
- Már csak Emily hiányzik... - morogtam, mire Luke megszorította a vállamat.
- Nyugi. Csak ne törődj vele. - suttogta a fülembe. Jesse érdeklődve fordult felém és elvörösödve lépett arrébb. Mintha azt hitte volna, valami romantikus csevejt folytatnánk. Jade ránk emelte a tekintetét. Vágott egy flegma és egyben lenéző fejet, majd hangosan beszélni kezdett.
- Nem is mondtad, hogy Ashton barátnőcskéje is veled jár egy osztályba. Viszont Emily már intézkedik, hogy ne sokáig hívhassa magát így. - szeme sarkából ránk nézett. Felnéztem Lukera, aki megrázta a fejét. Úgy éreztem, lassan már a Sam gyűlölő társaságot is megnyitják élükön Destinyvel... - Én egyszerűen csak ribanc növendéknek hívom. Tök gáz! Az elmondottaid alapján otthon Ashton így, meg úgy az iskolában meg Lukera van rá állva. Nem veszi észre, hogy már megfullad tőle, nem kíváncsi a csajra egyikük sem. Csak túl jó indulatúak ahhoz, hogy ezt a szemébe mondják. - Luke szeme egy pillanatra villódzni és szikrázni kezdett, de félrenézett.
- Növendék? Ugyan kérlek, Ő már maga a ribanc királynő! - nevetett. Feléjük fordultam és ökölbe szorított kézzel közelítettem meg Destinyt. A vállára tettem a kezeimet és egy vastag fának löktem. - Most mi lesz? Megütsz? - a szemem sarkából láttam ahogy Luke nem mozdul, de akármikor tettre képesen elcipelne onnan.
- Még egy szó és biztos lehetsz benne. - szűrtem ki a fogaim közül.
- Hajrá. - vigyorgott öntelten. Meglendítettem a levegőben a kezemet, és megindítottam Destiny felé.