Miután megvitattuk ezt a Scott témát teljesen más irányba terelődött a beszélgetésünk. Egymásról kérdezősködtünk mindenféle dologgal kapcsolatban.
- És hol ismerted meg Ashtont? - kérdeztem.
- Egy helyen születtünk. Már négy éves korunk óta ismerjük egymást és barátok vagyunk. - Előtörtek belőlem a kérdések és az önostorozó dolgok velük kapcsolatban. Egy gyerekkori baráttal mégsem vetekedhetsz, biztosra veszem, hogy jobban ismeri nálad. Sőt, le merem fogadni, hogy régen együtt is voltak, te csak egy pótlék vagy Ashtonnak. Egy Emily pótlék... Elbambultam.
- Ez jó. Mármint, nem minden barát marad meg ennyi időn át. - válaszoltam és próbáltam elhessegetni a gondolataimat. Persze csak egyre több lett belőle. Sam, nem vagy hülye. Találj ki valamit. Egy közös programot, ahol megfigyelheted Ashton ugyanúgy néz-e rá mint rád. Nem gondoltál még erre? Viszont erről szó sem lehetett. Ashton nem tudhatja meg, hogy találkoztam Emilyvel. Még nem... - És, hogy hogy te is itt vagy, Sydneyben?
- Ő hívott magával, tizenhat évesen "léptünk le" ide.
- Együtt? Mármint.. együtt együtt? - kérdezősködtem.
- Kedves lány vagy, Ashton megérdemel egy olyan lányt mint te. Nem akarok a lelkedbe tiporni, vagy ilyesmi.
- Nem! Erről szó sincs. - heveskedtem. - Ashtonnal sok dolgon keresztülmentünk, ez már csak egy kis semmiség. - Semmiség mi? Lásd be, hiszel nekem!
- Én és Ashton... mondhatni gyerekszerelemmel indult. Tíz évesek voltunk mikor úgymond összejöttünk. Az apám munkája miatt két és fél évre elköltöztünk. Úgy búcsúzott el, hogy várni fog rám. És várt is. Majd tizenhat évesen "leléptünk" ide, és végül a végzős évének a decemberében szakítottunk. - mosolygott miközben mesélte, belém pedig lyukat ütött a kis meséje. Nagy lyukat... HÉT ÉV SAM!!! Evvel tényleg nem szállhatsz szembe. Ő nyert. A telefonom erőteljesen rezegni kezdett a zsebemben.
- Bocsi. - nyitottam meg az üzenetet: "Három órája mentél el! Hol a picsában vagy? Ashton nálam kérdezősködik, és mint ismersz nem tudok jól hazudni! Mozogj! xx." - Uhmm... Nekem mennem kell. Megtennéd, hogy Ashtonnak nem beszélsz erről? Mármint a találkozásunkról?
- Lakat a számon. - mosolygott rám. Kikísért az ajtóig, majd elköszöntünk és elindultam. Hogy hová? Nem haza, az biztos. Ismét rezgett a telefonom : "Sam, hol vagy? Nem fog sokáig tétlenül várni.." Sokáig néztem a képernyőt.
- Emilyre tudott várni. - ismertem be halkan. A telefonom már nem rezgett, hanem csörögni kezdett. Ashton neve villogott a kijelzőn. Felvettem és a fülemhez emeltem.
- Hol vagy?! - kérdezte kicsit hangosan.
- Sétálok. - válaszoltam egyszerűen. - Chrissyvel.
- Sam. Chrissy a nappaliban beszélget a srácokkal. Hol is vagy valójában? - türelmetlenkedett.
- Sétálok. Egyedül. - mondtam meg az igazat.
- Úgy volt, hogy együtt töltjük a napot, te meg lelépsz sétálgatni, egyedül!
- Kell a friss levegő. - szorítottam össze a szemeimet.
- Szóval a mozi lefújva? - kérdezte kissé csalódottan mégis idegesen.
- Nem kell várnod rám, menj el valaki mással. Egy régi baráttal. - a szívem összeszorult.
- Ezt hogy érted? - értetlenkedett.
- Mindegy. - mondtam és letettem. - Rá biztosan várnál. - motyogtam magamnak és leültem egy padra.
Hosszú idővel később rávettem magamat és haza indultam. Lassan sétáltam, nem akartam hazaérni. Már értettem miért nem akarta Michael elmondani. Ők tudtak Emilyről, arról, hogy kiköpött én, csak tökéletesebb verzióban.. Aranyos, tökéletes arccal, barna hajjal és nagy barna szemekkel, lágy és megnyugtató hanggal, édes mosollyal. Én pedig, csak egy átlagos lány voltam. Beléptem a házba és ledobtam a táskámat. Levettem a dzsekimet és a cipőmet, majd az emelet felé indultam, de Ashton elém állt.
- Semmi szia, vagy valami? - kérdezte.
- Nincs kedvem ehhez. - ráztam a fejemet. - Felmegyek. - kerültem ki és elindultam.
- Haragszol valamiért? - szólt utánam. Nem szóltál Emilyről. Nem mondtad, hogy olyan mint én. Nem mondtad, hogy volt ex csajod, aki kiköpött én. Nem mondtad, hogy hét éves kapcsolatod volt előttem. Kellene még sorolnom?!
- Nem. - fordultam meg és felmentem az emeletre. Percekkel később Calum jelent meg az ajtóban. - Végig tudtál mindenről, mégis el akartad mondani. - mondtam rá sem nézve.
- Elmondta? - kérdezte.
- Hogy elmondta-e? - fordultam vele szembe. - Hiába én erőltettem, le sem szarva az érzéseimet mesélt kettejükről, mosolygott végig és beleélte magát. Ashton pedig tudta mi lesz, mégis mesélt Emilyről! - Calum a számra tapasztotta a kezét, de elvettem onnan. - Nem érdekel, ha meghallja! Hét kibaszott év, és tudod mit érzek?! Hogy egy kicseszett pótlék vagyok! Egy rohadt Emily hasonmás, aki csak pótlék számára! Ezt akartad hallani?! - biztos voltam, benne, hogy hallották lent is, mert Ashton jelent meg az ajtóban. Elindult felém, de eltoltam és lesiettem a lépcsőn.
- Miért rohansz el mindig a problémák elől?! - kiabált utánam.
- Tudod miért?! Mert rohadtul tudok mindenről! Tudok rólad és Emilyről, a hét évetekről és tudod még miért?! Mert kibaszottul nem akarok tudomást venni arról, hogy csak azért szúrtál ki akkor este, mert Emilyre emlékeztettelek! Mert az azelőtti hónapban szakítottatok és te még szeretted! Tudod mit?! Ha kell szívesen elállok az útból, hogy újra vele lehess! - ordibáltam.
- Sam.. - nézett rám Michael. Felhúztam a cipőmet és kirohantam a házból. Az ajtó kinyílt mögöttem és kijött valaki. Az már nem érdekelt, hogy ki. Elrohantam, de nem bírtam sokáig. Egy kereszteződés előtt térdre rogytam. Két kar fonódott körém, és ölelt mellkasához. Nem Ashton volt az, aminek örültem. Parfümjének jellegzetes illatából ítélve tudtam, ki volt az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése