Annyira hihetetlennek éreztem ezt az egészet. Legfőképp azt a telefonbeszélgetést.. De Ő most boldog. Nem akarom, hogy kényszerből jöjjön vissza hozzám. És valószínűleg jobb neki Luke mellett. Semmi kedvet nem éreztem ahhoz, hogy visszamenjek a buszra. Calumnak teljesen igaza volt. Gyakorlatilag a mozgó buszból dobnám ki Luke-ot, mikor látom, hogy átöleli, vagy csak megfogja a kezét. Azt a lányt öleli és csókolja, és annak a lánynak a kezét fogja akit egykor még én öleltem, én csókoltam, és én fogtam a kezét. De elbasztam. Talán még sosem ragaszkodtam annyira valakihez, hogy idáig eljöjjek érte, de nem tudhatja meg. Nem. Abba beleőrülne, velem együtt. Szóval, most ülni fogsz és várni? Várni, hogy Luke mikor fogja elküldeni? Ugyan kérlek! Luke soha az életben nem engedné el Őt! Sam pedig... Tökéletes vígaszt talált Luke-nál... Leültem az egyik kanapé szerűségre, az ablak felé fordultam, az államat a párkányhoz nyomtam és vártam, hogy elinduljunk. Nem sokkal később csoszogó lépteket hallottam. Lassan fordítottam oldalra a fejemet. Luke a hajába túrt és megdörzsölte a szemeit.
- Hol vagyunk? - kérdezte.
- Még egy jó pár órára a helyszíntől - válaszoltam, és végszóra beindult a busz is. - Sam?
- Szerintem alszik. Vagyis, három perccel ezelőtt még aludt - leült a másik oldalra., fejét hátra döntötte. - Tudom, mit gondolsz most.
- Miről beszélsz? - kérdeztem félig felé fordulva.
- Ashton, tudod miről beszélek. Tudom, hogy legszívesebben kinyírnál ez az egész katyvasz miatt.
- Sam felnőtt. És azt hiszem képes meghozni a saját döntéseit. És te voltál a döntése - vontam vállat, mintha nem érdekelne. Persze ez közel sem volt így.
- Ashton...
- Miért nem tudja senki megérteni, ha egyszer azt mondom, nem izgat, akkor tényleg nem izgat?! -
- Ne kezdjétek megint... Ha felébred, szerintetek nem fogja tudni, hogy rajta vitáztok? Mint az elmúlt egy hétben folyamatosan? Nem léphetnénk túl ezen?
- Nem vitázunk rajta. Egyszerűen nem képes felfogni, hogy már régóta nem érzek semmit Sam iránt, és valószínűleg nem is fogok, szóval vidd csak! Tessék! Takaríts csak utánam!
*Sam Szemszöge*
Az "ajtónak" támaszkodva hallgatóztam. Egy piacon éreztem magamat: Vidd csak! Tessék!... Takaríts cska utánam!... A szívem ismét összeszorult. Összeszorítottam a szememet és a mellkasomra szorítottam a kezemet. Szinte éreztem a mentális fájdalmat fizikaivá változni. Visszavánszorogtam az ülőgarnitúrára, ahol az előbb még békésen pihentem, felhúztam a lábaimat a mellkasomhoz és hátat fordítottam a bejáratnak. A hajam az arcomba hullott, elrejtve a könnyeim. Halk és óvatos lépteket hallottam a hátam mögül, majd leült mögém. Megkereste a kezemet, és összekulcsolta az ujjainkat.
- Nem gondolta komolyan... - felhúzott ülő állásba, és maga felé fordította a fejemet. Próbáltam elfordítani a fejemet, de nem hagyta. - Ashton csak frusztrált.
- Az ember nem mondd ilyeneket frusztrációból.
- Ne csináld már! Hé! - arcomat a mellkasába fúrtam és átöleltem.
- Sajnálom...
- Mit, hogy sírsz? - kuncogott. - Ne hülyéskedj.
- Utálom a gyengeségemet - motyogtam a mellkasába.
- Legalább megvédhetlek mindentől - puszilt a hajamba. - És tudod... A fiúk örülnek az ilyeneknek - próbált jobb kedvre deríteni.
- Még most is egy seggfej vagy - mosolyodtam el.
- Hé, én próbállak felvidítani! - lökte meg a vállamat az övével.
- Hihetetlen mekkora hatással vagy rám - mondtam halkan.
- Ennek igazán örülök - kuncogott, én pedig előre dőltem, hogy kicsit megdöntsem Őt. - Nem akarsz kijönni, ugye? - eldünnyögtem egy "a-a"-t, majd elhúzódtam.
- De megleszek. Menj csak. Még biztos sok megbeszélni valótok van a... koncerttel kapcsolatban.
- Gyere már, kérlek! - állt fel, és megpróbált felhúzni. - Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek...
- Oké, nyugi!
- Én nyertem? - kérdezte vigyorogva, és közel húzott magához.
- Te nyertél - széles mosollyal tapasztotta ajkait az enyémekre, de amilyen hamar csókolt meg, olyan hamar el is engedett.
- Mellékesen: mindig én nyerek - fogta meg a kezemet, de elengedtem. - Oké - dugta zsebre a kezét. Láthatóan megsértődött. Kifújtam a levegőt, majd belekapaszkodtam a jobb karjába és visszahúztam.
- Most megsértődtél?
- Nem.
- Ne hazudj!
- Nem!
- Hemmings! - belemarkoltam a pólójába a bal oldalán, majd magam felé fordítottam, és megcsókoltam. Lazítottam a fogásomon amikor megéreztem a meleg tenyereit a derekamon. Lassan, fokozatosan engedtem el Őt, és a pólóját is.
- Ezért megérte eljátszani a sértődöttet - vigyorgott önelégülten.
- Ha tudnád most mekkora egy pöcsfejnek gondollak.. - forgattam meg a szemeimet. Megfordult, majd elindult előttem kifelé, közben pedig elkezdte sorolni a dolgokat, amiket az én javamra tett.
- És, ne felejtsd el, hogy ez a pöcsfej fetrengett az iszapban azért, hogy te jobban érezd magad! - vágódott le Calum mellé.
- Mint mondtam: egy pöcsfej vagy. Még most is magadat fényezed! - huppantam le a másik oldalra Michael mellé.
- Mi a probléma? - érdeklődött Calum.
- Sam szerint egy pöcsfej vagyok!
- Nyugi haver, ezt mindenki tudja! - mindannyian kinevettük a szegény szöszit, aki csak bevágta a durcát, és egy szót sem szólt, még oda nem értünk.
A stadion közepén ültem és gondolkoztam.
- Mit csinálsz? - huppant le mellém Ashton.
- Próbálok dűlőre jutni...
- Szeretnél elmenni Mia-ékhoz?
- Nem tudom. Épp ez a baj! Régóta nem tartom a kapcsolatot velük, talán jobb is lenne, de...
- De mégis velük éltél 17 évet. Akármennyire is utálod apukádékat, valahol mélyen te is tudod, hogy Ők is ugyanannyira a családod, mint Willék - elhallgatott, mire rá emeltem a tekintetem.
- És mi van, ha nekem nem megy? Ha nem megy elfogadni a helyzetet, rájuk mosolyogni és... Újra szeretni őket?
- Nem kell mindent az egyik pillanatról megbocsájts, a lényeg, hogy idővel állj készen erre, hiszen mindenki érdemel egy második esélyt. Hibáztak, de téged akartak óvni. Azt akarták, hogy neked jó legyen - kezét az enyémre tette, és finoman megszorította. Ránéztem, mire bátorítóan rámmosolygott.
- Köszönöm - dőltem a vállának. Csendben ültünk, én pedig a mondandóján gondolkoztam. Nem csak apáékról beszélt, hanem rólunk is. A remény apró sugara halvány mosolyt csalt arcomra, de egyből lehervadt amint Luke-ra gondoltam... Valahol a bensőmben Őt is szerettem, hol Őt, hol Ashtont jobban. Nem tudtam, hogy lesz-e ebből kiút, ami mindhármunknak kedvez, es egyikünk sem fog szenvedni... Ha létezik ez a kiút meg fogom találni, egy jobb jövő reményében...
