3.fejezet 5.rész(68.rész) - Hosszú éjszaka

  Nem tudom mi történt Scott öcsével és a másik három férfival, de örültem, hogy nem is tudom. Danék elmentek, Lukenak pedig biccentettem, hogy várjon meg a kocsinál. Ashton csukott szemmel feküdt még mindig az ölemben.
- Fel tudsz kelni? - kérdeztem. Megrázta a fejét. Kicsit kihajoltam, majd intettem Lukenak. Nagy léptekkel felénk jött. - Segíts. - kértem. Leguggolt Ashton másik oldalára.
- Gyere nagyfiú. - poénkodott. Ashton egy kicsit kinyitotta a szemét.
- Kabd be. - nyögte, majd ismét lehunyta a szemeit. Nehezen felállítottuk és ránk támaszkodott. Lassan sétáltunk el az autóig.
   Kezét combomon pihentette, fejét pedig a vállamra döntötte. Hamar elaludt.
- Mi a franc történt itt? - suttogta Luke.
- Fogalmam sincs. Csak annyit mondtak, hogy Ashton eléggé rossz helyzetbe keveredett és valószínű, hogy verekedés lesz a vége.
- Akkor miért nem hozták el onnan? - nézett egy pillanatra a visszapillantóba.
- Nem tudom. Azt mondták, hogy csak rám hallgat. - a kocsiban csend állt be, csak Ashton szuszogása hallatszott a kocsiban.
- Elég rossz bőrben van..
- Legalább így is összepasszolunk. - vicceltem el a dolgot. Persze tudtam, hogy ez az egész nem vicces, de feszültség oldásnak tökéletes volt. Hitetlenül megrázta a fejét.
- Hogy vagy képes...
- Ne firtassuk. Egyszerűen ezt hozza ki belőlem ez a sok feszültség teljes nap. - ismét csend következett még haza nem értünk. A konyhában égett a villany, gondoltam, hogy Luke nem képes csendben eljönni... Elmozdultam, majd megsimítottam Ashton arcát. - Itthon vagyunk. - suttogtam. Pislantott párat, majd kinyílt mögötte az ajtó.
- Gyere. - Luke segített neki kiszállni, én pedig bezártam a kocsit. A kulcsot Luke zsebébe csúsztattam és átmentem Ashton másik oldalára. Épphogy becsuktam magunk mögött az ajtót a konyha lengő ajtaja kivágódott.
- Hol a pics... - lecsitítottam mielőtt elkezdett volna ordibálni. - Mi a fasz történt? - kezdett új mondatba.
- Elmondom később. - mondtam halkan. Az első lépcső fordulónál megálltam. - Innen felviszem. - Luke vonakodva, de bólintott, majd visszament a többiekhez. Nehezen felvittem a lépcsőn és bevittem a szobába. Felkapcsoltam a villanyt és leültettem az ágyra. Szembe ültem vele, ő pedig kinyitotta a szemét. Barnás szemeit rajtam járatta. - Vedd le a pólód! - nyögött egyet, majd eldőlt oldalra. Sóhajtottam, majd leoltottam a lámpát. Már majdnem kint voltam az ajtón, mikor dünnyögött valamit.
- Sam.. - megfordultam.
- Hmm? - még mindig elnyúlva feküdt az ágyon.
- Sajnálom. - hangja egyre halkult. Tudtam, hogy nem szándékos volt. Persze az elején féltem tőle - érthetetlen módon -, de végül is, ő akkor is Ashton volt.
- Ashton?
- Alszik. - mondtam, majd az órára pillantottam. Hajnali négy volt. A kérdő tekintetek miatt nagy levegőt vettem és belekezdtem. - Scott öccsével verekedett. Nem tudom min vagy miért, senki sem tudja. Scott szabadlábon van. Még mindig képes összekeverni Emilyvel.
- Akkor miért nem adjuk meg neki Emily címét és...
- Luke! Mégis csak lány. - vágott közbe Michael.
- Ohm ha rajtam múlna tálcán kínálnám fel Scottnak. Megérdemelné.
- Aha. Uhm, igen. M-megérdemelné.. - Michael szeme mindenfelé nézett csak ránk nem.
- Te tudsz valamit! - néztem rá. Próbált meglepődöttséget színlelni, de valljuk be, Michael Clifford nem a színjátékáért híres.
- N-nem! Esküszöm nem tudok többet nálatok! - tiltakozott.
- Michael, mit tudsz? - léptem közelebb hozzá.
- Uhmm... én... álmos vagyok. Jobb ha, alszom egyet. - került ki minket és felment a szobájába.
- Holnap. - emelte fel a kezét Luke. - És igaza van Michaelnak: jót tesz az alvás.
   Mire visszamentem Ashton feljebb húzta magát és nehezen betakarta a felsőtestét amiről leküzdötte a pólóját. De nagyon úgy tűnt a farmerje már nehezebb esetnek bizonyult. Lesegítettem róla a farmert, majd leterítettem egy székre. A fekete inkább volt barnás-szürke a poros földön fetrengéstől. Betakarta egész testét, én pedig bebújtam mellé. De nem tudtam aludni. Csak figyeltem őt, ahogy mélyen szuszog, ahogy haja az arcába lóg, és szemhéjai a pilláival együtt néha megrebegnek. Végül elaludtam. Sok időbe telt, míg végre kizártam Ashtont a gondolataimból. Az első háromnegyed órában két percenként nyitogattam a szememet, hogy bámulhassam. Hosszú éjszakánk volt, és nem volt másra szükségünk csak egy kiadós alvásra és sok-sok időre. A felejtéshez, a túllépéshez, az újrakezdéshez. Ehhez mind idő kellett, de biztos voltam benne, hogy semmi sincs veszve. Ez nem javíthatatlan, mint ahogy az álmomban gondoltam. Ez egy kirakós. Néha elveszik egy darab, de egyszer úgyis megtaláljuk és akkor kirakjuk és végre minden normális lesz. Remélem...