- Nyugi. Nincs semmi bajom. - túrtam bele a hajába.
- Még nincs. Mondd ezt majd tíz perc múlva. - ismét derekam köré fonta a karjait, majd letett maga elé. - Csak szólj, ha rosszul vagy. - szorította meg a kezemet, majd egy elnyúlt puszit lehelt ajkaimra.
Ashtonnak igaza volt. Talán még tíz perc sem telt bele, de már iszonyatosan szédültem és hányingerem volt. A ház egyszerre megtelt számomra ismeretlen fiúkkal és lányokkal, már nem éreztem az én bulimnak. Kimentem a hátsó udvarba és nekidőltem a hideg falnak.
- Bent kellene lenned. - szólalt meg egy számomra ismeretlen hang. Felé kaptam a fejemet, de túl sötét volt ahhoz, hogy lássam.
- Neked is. - vontam vállat.
- Tényleg bent kellene lenned. Túl... sötét van itt kint. - volt valami a hangjában amitől megborzongtam. Mint egy rossz horror filmben, ahol megkéselik a lányt a hátsó udvaron. Ő pedig beszalad azt ordibálva, hogy valaki megölte a lányt, miközben Ő volt.
- Mit érdekel az téged? - löktem el magamat a faltól.
- Csak neked akartam jót... úgy látszik nem változtál semmit. - mondta rejtelmesen én pedig hátraléptem egyet. Változni? Ismerem egyáltalán?
~Ashton Szemszöge~
- Ashton! Nem láttad Scottot? Rohadtul eltűnt, és részegen nem a legjobb egyedül hagyni. - állt elém Nate. - Tudod, hogy gyilkossági kísérletért ült. És részeg volt. - pontosan tudtam, hogy többször is megszúrta egy konyhai késsel a volt barátnőjét. Hiszen láttam..
- Ashton! Nem láttad Samet, eltűnt. Kerestem az egész házban, de sehol nincs. - torpant meg Michael Nate mellett. Egy pillanatra elgondolkodtam.
- Bassza meg! - rántottam magammal őket. Ahogy megálltam a bejárati ajtó előtt hátulról vér fagyasztó jellegű sikítás hallatszott. Egyből megfordultam és fellökve az embereket rontottam át a tömegen. Megálltam a konyhában, ahonnan ugyancsak hiányzott egy elég nagy konyhakés. A hátsó ajtó felé rohantam.
~Sam Szemszöge~
A falnak szorulva néztem riadtan a srác szemébe. A nagy konyhakést a hasamnál tartotta. Az ajtó hirtelen kicsapódott és pár pillanat múlva valaki ellökte előlem a srácot. Ashton barátai a földre taszították. A lábaim remegni kezdtek és egyből felmondták a szolgálatot. Két kéz kapott értem és húzott magához. Megismertem parfümjének illatát, és remegő kezeimmel átöleltem.
- Itt vagyok. - suttogta halkan. - Nate, hívd a rendőrséget! - szólt oda nekik. Nehezen nyomta el hangja a srác ordibálását. Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen is fog történni velem. Azt hittem egy házibuli nem lehet ártalmas, de még is. Akármennyire is éreztem Ashton védelmező testét magam körül, ahogy velem a karjai között guggol a fal mellett, a biztonság érzetem megszűnt. - Calum, szólj a többieknek, hogy vége a bulinak, Chrissyt pedig vidd el a nagyszüleihez. - Ashton lassan felállt és bevitt a házba. Mindenki kíváncsian figyelt minket, vagyis engem. Tudni akarták mi történt. Mire kiürült a ház és nekem is sikerült megnyugodnom valamennyire Calum társaságában, aki ott ült mellettem és beszélt hozzám addig, még szívverésem nem lett a normális addigra megérkeztek a rendőrök.
- Szeretnénk, ha a hölgy befáradna velünk és elmondaná mi történt. - álltak elém. Ashtonra néztem, aki megrázta a fejét. - Csak egy fél óráról lenne szó. - Ashton szólásra nyitotta a száját, ellenkezni akart, de nekem ehhez nem volt kedvem. Csak túl akartam lenni mindenen. El akartam felejeteni ezt az estét, nemhogy még beszélni is róla.
- Rendben. - nyeltem le a gombócot a torkomban.
Mire kiértem a rendőrségről Ashton is megérkezett. Ahogy odamentem elé szorosan megöleltem Őt.
- Gyere, szállj be. - Nyitotta ki maga mögött az autó ajtaját. Megvárta még beszállok és bekötöm magam, csak azután csukta be az ajtót és ült be mellém. Beindította a motort és elhajtott a rendőrség elől.
- Azt mondták, tehetek feljelentést. - Ashton egy pillanatra rám nézett, majd vissza az útra. - De nem érné meg. - tettem hozzá és kinéztem az ablakon. Tudtam, hogy hozzá akar fűzni valamit, - mert Ashton mindenhez hozzá akar fűzni valamit - de nem tette, csak csendben vezetett tovább. Sem nekem, sem neki nem volt kedve vitába elegyedni a másikkal.
Már nagyon késő lehetett amikor hazaértünk, de a fiúk hangja még mindig hallatszott. A konyhában beszélgettek.
- Én felmegyek. Maradj csak a többiekkel. - néztem fel rá.
- Nem maradok lent sokáig. - mondta és homlokon csókolt, majd elindult a konyha felé. Megtorpantam a lépcső első fordulójánál. Féltem. Elvesztettem minden biztonság érzetem, a sötétben sok félelmet leltem. Sam, ugyan ki lenne itt a házban? A srácok itthon voltak, senki sem tudott volna bejönni. Pláne Scott nem, hiszen a rendőrségen van. Csak légy reális.. - Reális. Hát, realitásom sem maradt sok. Mindenféle szörnyet, szellemet, horror film béli szereplőt és gyilkost az emeletre képzeltem. Vissza akartam rohanni, de nem tettem. Léptem párat, majd körülnéztem. A lehető leggyorsabban sprinteltem fel a harmadikra, majd berohantam a fürdőbe ahol átöltöztem. Kissé higgadtabban jöttem ki és mentem be a szobánkba. Úgy nézhettem ki mint egy gyerek, mert ahogy megálltam az ajtóban az ágyra néztem és alá képzeltem egy szörnyet, aki behúz oda. Az ágyra ugrottam, majd betakartam mindenemet. Hála égnek Ashton pár perccel később már meg is érkezett. Egy mackó nadrágban volt. Halk léptekkel közelítette meg az ágyat és feküdt le mellém. Nem tétováztam egyből megfordultam és meztelen mellkasára hajtottam a fejemet.
- Ha nem baj, holnap inkább itthon maradnék. - mondtam halkan.
- Legalább lesz egy kis időd rám is. - puszilt bele a hajamba. Hosszú csend állt be közöttünk, de tudtam, hogy nem alszik. Mert nem szuszogott olyan édesen.
- Ashton? - szóltam halkan.
- Hmm? - dünnyögte én pedig elgondolkodtam a kérdésemen.
- Scott a-azt... mondta nem változtam semmit. Ezt mire...? - . Szívverése felgyorsult, a fülemben elég erősen hallatszott üteme.
- Mire értette? Tudod... nagyon hasonlítasz a volt barátnőjére. - mondta, és kissé lenyugodott. - Scott sosem volt az a ráhagyom a dolgot srác. Általában mindenért harcolt. Ahogy Emilyért is. Viszont Emily beleszeretett egy másik fiúba... Lukeba. Amikor látott téged vele a bulin meggyőződése volt, hogy te vagy Emily és együtt vagy Lukeval.
- És... Emily még itt él? Mármint Sydneyben? - kérdeztem ismét.
- Fogalmam sincs. Miért érdekel ennyire? - zavart Ashton dörömbölő szíve, így felemeltem a fejemet és a párnára tettem.
- Csak.. kíváncsi vagyok mennyire is hasonlít rám.
- Csak külsőleg hasonlít rád. Nem annyira makacs, önfejű és néha flegma mint te. - nevetett.
- Legalább maradhatok egyedi. - mondtam és lehunytam a szememet.
2015. március 31., kedd
2015. március 29., vasárnap
2.fejezet 21.rész(43.rész) - "Elengedni még egyszer"
- Chrissy! - kiabáltam rég nem látott barátnőm nevét, majd elejtve a táblát odarohantam és szorosan megöleltem. - Te.. hogy...?
- Beszélni is elfelejtettél? - nevetett. Hiányzott a nevetése, az arca, a hangja. Mindene. Kifújtam a levegőt és átgondoltam az elmondandó mondatot.
- Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem izgatottan.
- Vajon ki intézte el, hogy idejöjjek? - kérdőn néztem rá. - Ashton, te... - neve hallatára összerándult a gyomrom és megjelent előttem az éjjeli jelenet.
- Ohh. Majd... megköszönöm neki. - mondtam elhalkulva.
- Ez... fura volt. Lemaradtam valamiről? - kérdezte kíváncsian.
- Nem, semmiről. - mosolyogtam rá hamisan. Felvettem a földről a táblámat és a táskám mélyére rejtettem.
- Jól halad a bál. - nézett körül. - Viszont rossz érzés, hogy elhallgatsz előlem valamit. - ránéztem. Miről van szó? - Kérlek, Ashton mindent elmondott. És tudod miért vagyok itt? Azért, hogy én, mint legjobb barátnőd helyre rázzalak egy kicsit. Szerinted normális, hogy ennyire elhanyagolod Ashtont? Egy hülye bál miatt.
- Szalagavató csak egyszer van az életben.
- Lehet, hogy Ashton is egyszer van az életben. - érvelt halkan.
- Egy Ashton, aki azt kívánja, bárcsak visszamennék Miamiba?... - préseltem össze ajkaim.
- Ezt honnan veszed? - kérdezte furcsán. - Ha azt akarná, hogy visszamenj, nem hívott volna ide, hogy beszéljek veled. Hiányzol neki, bármennyire is mellette vagy. Szóval, most gyere szépen, elmegyünk hozzátok és egy bögre teával meg pizzával megünnepeljük a szülinapodat. - bólintottam és belekaroltam Chrissybe, majd elindultunk.
Sötétség uralkodott a házban, semmi sem világított.Határozottan nyomtam le a kilincset és löktem be az ajtót.
- Meglepetés!! - kiabálták egyszerre. Sok mindenki ott volt. Theo, Diana, Danny, Tyler, Ashton, Calum, Luke és Michael, és Jade... Csak tudnám, hogy került ide.. volt még pár srác, bizonyára Ashtonék barátai. Hangosan énekelni kezdtek. Chrissy is odasietett közéjük és velük énekelt. Az egész ház fel volt díszítve, mindenféle lufikkal, girlandokkal meg ilyenekkel. Végig ölelgettem mindenkit akit ismertem. Tudtam, hogy ez lesz az alkalom, ahol beszélnem kell Ashtonnal, szóval hagytam, hogy megöleljen utoljára, hogy megcsókoljon, utoljára. Odahúzott ahhoz a négy fiúhoz.
- Sam, Ő Dylan, Nate, Dan és Mike.
- Örülök. - mondtam kifejezéstelenül. - Uhmm... beszélhetnénk? - néztem rá. Mosolya eltűnt arcáról, komoran nézett rám, majd bólintott. Felmentünk az emeletre és bementünk a szobánkba... Ashton szobájába. Leültem az ágyra Ő pedig mellém. - Először is egy kérdés: szerinted is a részeg ember mondd igazat? - egy fura fejet vágott, majd pár pillanatig gondolkodott.
- Általában. - válaszolta. Összepréseltem az ajkaimat és kifújtam a levegőt.
- Az éjjel amikor hazajöttél... mondtál valamit. Ami... hagyjuk. Azt mondtad, hogy...
- Tudom mit mondtam, oké? - mondta kissé fájdalmasan. - De egyáltalán nem volt komoly. A harag és a pia beszélt belőlem. Rosszul esett, hogy a bál többet jelent neked mint én, mint kettőnk. Egyáltalán nem akarom, hogy visszamenj Miamiba, hogy megint itt hagyj. Egyébként eszem ágában sincs... - hadarta, de mielőtt befejezhette volna megcsókoltam. Teste elernyedt kezét pedig a derekamra helyezte. - ...elengedni még egyszer. - motyogta ajkaimra, majd ismét megcsókolt. Azt hittem akkor és ott lesz vége, de nem. Csak még nagyobb lett a kötődésem Ashton iránt.
- Oké, tudom, hogy Sam végre nagykorú és izé... khmm... de lerendeznétek a buli után? Mindenki rátok vár. Vagyis inkább a tortára vár, de ja, rátok várnak! - kiabált át az ajtón túlról Calum.
- Csak beszélgetünk! - szólt vissza Ashton. És összekulcsolta az ujjaimat.
- Ha te azt beszélgetésnek hívod... - Felállt és felhúzott magával. Kinyitotta az ajtót.
- Látod? - kérdezte nevetve, majd maga után húzott. Calum mögöttünk jött.
- Ha gyomorrontásod lesz, akkor Ashton sütötte.
- Ja, fogd rám! - mutatott be Calumnak.
A torta után mondhatni beindult a buli. Előkerült egy sörhordó is.
- Már nagykorú vagy, szóval kedvedre ihatsz. - karolta át a nyakamat Luke. - Ki akarod próbálni? - bökött a sörhordóra. Ashton egyik haverja - talán Dylan - vöröslő fejjel, kézen állva szívta a kis csőből a sört. - Miért is ne?.. - Majd segítek.
- Harmadikos koromban három évig tornász versenyekre jártam. Csak egy kézenállás.
- Oké.. Te tudod. - vont vállat és elengedett.
- Ki a következő? - kérdezte Dylan körülnézve.
- Sam! - kiabált oda Luke és rám nézett.
- Nem! - vágta rá Ashton. Ismét megpróbált Ő lenni a felelősségteljes felnőtt. Ez csak egy szimpla buli.
- Ashton, nyugi. Nem lesz tőle semmi baja. - érvelt Luke tovább.
- Ja, beszél az, aki öt perccel a kipróbálása után két napig hányt, mi? - nézett vádlón Lukera.
- Az viszont kemény mennyiség volt. Csak kipróbálja. Amúgy meg, mi történhetne egy kis házibulin? Attól félsz, hogy valamelyik hülye haverod ráakaszkodik, mert Sam teljesen lerészegült? - vonta fel szemöldökét. - Egyébként is, nagykorú. Azt csinál amit akar.
- Jó, mindegy. - adta meg magát és bosszúsan félreállt..
- Nem lesz semmi gáz. - néztem rá. Elhúzta a száját, jelezvén, hogy Ő nem így gondolja. Lendületet vettem, majd belekapaszkodtam a sörhordó két szélébe. Luke a számba adta a csövet. Először furcsán rossz érzés kerülgetett, de idővel megszoktam. Talán percekig is állhattam kézen , mikor valaki megfogta a derekamat hátulról és a vállára ültetett, majd lenézve megismertem Ashton göndör fürtjeit.
- Beszélni is elfelejtettél? - nevetett. Hiányzott a nevetése, az arca, a hangja. Mindene. Kifújtam a levegőt és átgondoltam az elmondandó mondatot.
- Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem izgatottan.
- Vajon ki intézte el, hogy idejöjjek? - kérdőn néztem rá. - Ashton, te... - neve hallatára összerándult a gyomrom és megjelent előttem az éjjeli jelenet.
- Ohh. Majd... megköszönöm neki. - mondtam elhalkulva.
- Ez... fura volt. Lemaradtam valamiről? - kérdezte kíváncsian.
- Nem, semmiről. - mosolyogtam rá hamisan. Felvettem a földről a táblámat és a táskám mélyére rejtettem.
- Jól halad a bál. - nézett körül. - Viszont rossz érzés, hogy elhallgatsz előlem valamit. - ránéztem. Miről van szó? - Kérlek, Ashton mindent elmondott. És tudod miért vagyok itt? Azért, hogy én, mint legjobb barátnőd helyre rázzalak egy kicsit. Szerinted normális, hogy ennyire elhanyagolod Ashtont? Egy hülye bál miatt.
- Szalagavató csak egyszer van az életben.
- Lehet, hogy Ashton is egyszer van az életben. - érvelt halkan.
- Egy Ashton, aki azt kívánja, bárcsak visszamennék Miamiba?... - préseltem össze ajkaim.
- Ezt honnan veszed? - kérdezte furcsán. - Ha azt akarná, hogy visszamenj, nem hívott volna ide, hogy beszéljek veled. Hiányzol neki, bármennyire is mellette vagy. Szóval, most gyere szépen, elmegyünk hozzátok és egy bögre teával meg pizzával megünnepeljük a szülinapodat. - bólintottam és belekaroltam Chrissybe, majd elindultunk.
Sötétség uralkodott a házban, semmi sem világított.Határozottan nyomtam le a kilincset és löktem be az ajtót.
- Meglepetés!! - kiabálták egyszerre. Sok mindenki ott volt. Theo, Diana, Danny, Tyler, Ashton, Calum, Luke és Michael, és Jade... Csak tudnám, hogy került ide.. volt még pár srác, bizonyára Ashtonék barátai. Hangosan énekelni kezdtek. Chrissy is odasietett közéjük és velük énekelt. Az egész ház fel volt díszítve, mindenféle lufikkal, girlandokkal meg ilyenekkel. Végig ölelgettem mindenkit akit ismertem. Tudtam, hogy ez lesz az alkalom, ahol beszélnem kell Ashtonnal, szóval hagytam, hogy megöleljen utoljára, hogy megcsókoljon, utoljára. Odahúzott ahhoz a négy fiúhoz.
- Sam, Ő Dylan, Nate, Dan és Mike.
- Örülök. - mondtam kifejezéstelenül. - Uhmm... beszélhetnénk? - néztem rá. Mosolya eltűnt arcáról, komoran nézett rám, majd bólintott. Felmentünk az emeletre és bementünk a szobánkba... Ashton szobájába. Leültem az ágyra Ő pedig mellém. - Először is egy kérdés: szerinted is a részeg ember mondd igazat? - egy fura fejet vágott, majd pár pillanatig gondolkodott.
- Általában. - válaszolta. Összepréseltem az ajkaimat és kifújtam a levegőt.
- Az éjjel amikor hazajöttél... mondtál valamit. Ami... hagyjuk. Azt mondtad, hogy...
- Tudom mit mondtam, oké? - mondta kissé fájdalmasan. - De egyáltalán nem volt komoly. A harag és a pia beszélt belőlem. Rosszul esett, hogy a bál többet jelent neked mint én, mint kettőnk. Egyáltalán nem akarom, hogy visszamenj Miamiba, hogy megint itt hagyj. Egyébként eszem ágában sincs... - hadarta, de mielőtt befejezhette volna megcsókoltam. Teste elernyedt kezét pedig a derekamra helyezte. - ...elengedni még egyszer. - motyogta ajkaimra, majd ismét megcsókolt. Azt hittem akkor és ott lesz vége, de nem. Csak még nagyobb lett a kötődésem Ashton iránt.
- Oké, tudom, hogy Sam végre nagykorú és izé... khmm... de lerendeznétek a buli után? Mindenki rátok vár. Vagyis inkább a tortára vár, de ja, rátok várnak! - kiabált át az ajtón túlról Calum.
- Csak beszélgetünk! - szólt vissza Ashton. És összekulcsolta az ujjaimat.
- Ha te azt beszélgetésnek hívod... - Felállt és felhúzott magával. Kinyitotta az ajtót.
- Látod? - kérdezte nevetve, majd maga után húzott. Calum mögöttünk jött.
- Ha gyomorrontásod lesz, akkor Ashton sütötte.
- Ja, fogd rám! - mutatott be Calumnak.
A torta után mondhatni beindult a buli. Előkerült egy sörhordó is.
- Már nagykorú vagy, szóval kedvedre ihatsz. - karolta át a nyakamat Luke. - Ki akarod próbálni? - bökött a sörhordóra. Ashton egyik haverja - talán Dylan - vöröslő fejjel, kézen állva szívta a kis csőből a sört. - Miért is ne?.. - Majd segítek.
- Harmadikos koromban három évig tornász versenyekre jártam. Csak egy kézenállás.
- Oké.. Te tudod. - vont vállat és elengedett.
- Ki a következő? - kérdezte Dylan körülnézve.
- Sam! - kiabált oda Luke és rám nézett.
- Nem! - vágta rá Ashton. Ismét megpróbált Ő lenni a felelősségteljes felnőtt. Ez csak egy szimpla buli.
- Ashton, nyugi. Nem lesz tőle semmi baja. - érvelt Luke tovább.
- Ja, beszél az, aki öt perccel a kipróbálása után két napig hányt, mi? - nézett vádlón Lukera.
- Az viszont kemény mennyiség volt. Csak kipróbálja. Amúgy meg, mi történhetne egy kis házibulin? Attól félsz, hogy valamelyik hülye haverod ráakaszkodik, mert Sam teljesen lerészegült? - vonta fel szemöldökét. - Egyébként is, nagykorú. Azt csinál amit akar.
- Jó, mindegy. - adta meg magát és bosszúsan félreállt..
- Nem lesz semmi gáz. - néztem rá. Elhúzta a száját, jelezvén, hogy Ő nem így gondolja. Lendületet vettem, majd belekapaszkodtam a sörhordó két szélébe. Luke a számba adta a csövet. Először furcsán rossz érzés kerülgetett, de idővel megszoktam. Talán percekig is állhattam kézen , mikor valaki megfogta a derekamat hátulról és a vállára ültetett, majd lenézve megismertem Ashton göndör fürtjeit.
2015. március 26., csütörtök
2.fejezet 20.rész(42.rész) - "Én emlékszem.."
- Uhmm... Rossz kedved van? - kérdeztem a táblámat nézegetve. Percek múlva felemeltem a fejem. - Mit is mondtál? - néztem rá.
- Hagyjuk. - forgatta meg a szemét. - Miben kell segíteni? - elvezettem a sulikertbe.
- A díszeket kellene segíteni feltenni. - bólintott és megfogott egyet, majd a létra felé ment. Felmászott a létra legfelső fokára.
- Így jó? - kérdezte odaillesztve egy helyre.
- Aha. - válaszoltam és feladtam neki a többit.
Húsz-huszonöt percet vett igénybe a ponyva feldíszítése.
- Jössz a büfébe? - tette fel a kérdést Luke. Felemeltem a táblámat.
- Bocsi, még van pár dolgom. - válaszoltam és leeresztettem a kezemet.
- Akkor megyek egyedül.. - mondta idegesen és elviharzott. Gondolhatja, hogy fontos nekem ez az egész. Nem csak poénból vállaltam el. Megkerestem Dianat és lerendeztem vele pár teendőt. Lukeot kerestem a szememmel a büfében, de nem találtam. Mikor kinéztem az ablakon pár sráccal volt. Kosaraztak. Hagytam őt. Hiszen semmit sem csináltam, hagynom kellett lehiggadni bármi is volt a baja. Megfordultam és elindultam az iskolakertbe, hogy ellenőrizzem a többiek munkáját.
- Táska? - kérdezte Ashton ahogy odamentem hozzájuk.
- Dolga van. - morogta Luke.
- Nekem mindegy. - vont vállat Ashton is. - Majd jössz. - fordult meg és a többiekkel elindult. Mi a baja ma mindenkinek? - kérdeztem magamtól... Kifújtam a levegőt és megkerestem Theot.
Már sötét volt mikor hazaértem. A hangokból kiszűrődően a nappaliban voltak. Ledobtam a táskámat és a kabátomat, majd bementem. Ashton kivételével mindenki ott volt.
- Ashton? - kérdeztem.
- Pár haverjával. - válaszolt Calum és hátradőlt a fotelban.
- Bővebben? - vontam fel a szemöldökömet.
- Dolga van. - flegmázott Luke én pedig megfordultam és felmentem a szobába. Elővettem a törimet és kinyitottam a 134. oldalon.
Már késő volt, de Ashton sehol sem volt. Én pedig képtelen voltam nélküle elaludni. Hangokat hallottam lentről, majd érdekes, szabálytalan trappolást. Az oldalamra fordultam, mintha aludnék, de hunyorogva figyeltem a lépéseit. Az ágyhoz imbolygott, majd ledőlt. Semmit sem csinált, csak ráborult az ágyra. Ivott. Méghozzá nem keveset. Nem tudtam mi okból, de Ashton nem az a kimondottan ivós srác, hacsak nincs rá nyomós oka. Nem akartam megfordulni, de végül megfordultam és megfogtam a kezét.
- Nem szorongatnád inkább a táblácskádat? - morogta és elhúzta a kezét. Szólásra nyitottam a számat, de beelőzött. - Vagy avval akarsz aludni?.. - folytatta.
- Nem értem miről beszélsz. - mondtam halkan.
- Ja, persze... Csak szólj ha meguntál és inkább Theo jön be. - kinyitottam a számat, de nem tudtam mit mondani. - Vagy inkább Matty, vagy Alexander? - kérdezte.
- Nem lehetnek fiú barátaim vagy mi? - kérdeztem.
- Nem nagyon izgat mit csinálsz. Kellene érdekelnie? Jobb lett volna ha maradsz New Yorkban. - mondta ki a gondolatait. Nem szóltam, csak megfordultam és megszorítottam a takarót.
- Örülnél, ha visszamennék? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Szerintem erre te sem akarod hallani a választ. - még jobban markoltam a takarót és összeszorítottam a szememet. - Ashton nem mondana ilyet neked. A pia beszél belőle. - próbálta kimagyarázni a tudatalattim, de egy belsőbb hang reálisabbat mondott: - Ugyan, kérlek. A mondás is úgy tartja, hogy a részeg ember mondd igazat. - és igaza volt. A részeg ember mondd igazat. Könnyeim megeredtek, magamban akartam tartani a sírást így hang nélkül hagytam, hogy a könnyeim áztassák a párnát. Néha kiszaladt a számon egy kisebb hüppögés. - Csendben le tudnád rendezni? - kérdezte modortalanul. Beharaptam a számat és álomba sírtam magamat.
- Sam, el fogunk késni! - rontott be Luke az ajtón. Felnéztem hangja hallatán. Furán nézett rám, vagyis ránk. Ashton és én is az ágy másik végében feküdtünk, háttal egymásnak. Ahogy felültem Ashton is megmozdult, de figyelmen kívül hagytam. Azt akarta, hogy visszamenjek. - Rémesen nézel ki. - nevette ki Luke.
- Még ha emlékeznék is valamire. - nyögte és felült.
- Én emlékszem... - suttogtam úgy, hogy csak én halljam. A szekrényből kivettem találomra egy nadrágot és egy pólót, majd a fürdőben átöltöztem. Lementem a földszintre és felvettem a cipőmet.
- Szóval megint korábban mész? - szólalt meg Ashton.
- Igen. - válaszoltam.
- Gondolom későn jössz, szóval... - a kilincset markolva vártam, hogy befejezze. - ... azért boldog szülinapot. - mondta és megfordult. - Az ma van?!...tökély. Elfelejtettem a saját 18. születésnapomat, Ashton elmondta, hogy azt akarja, hogy visszamenjek, mi jön még? Destiny összejön Ashtonnal, vagy Lukeal?... - kérdeztem magamtól.
Akármennyire oda akartam menni Ashtonékhoz, megölelni Őt és megcsókolni, nem tudtam eltekinteni a tegnap éjjel felett.
- Összevesztetek? - hallottam meg Luke hangját mögülem. Megfordultam és ránéztem.
- Mondott valamit az éjjel. Elmondta mit érez. Mit gondol, mit szeretne..
- Uhmm... és ez miért rossz?
- Mert azt mondta, könnyebb lenne ha maradtam volna New Yorkban. - fordultam el.
- Nem gondolta komolyan. Részeg volt, ezt te is tudod.
- Én is ezzel áltattam magamat. De a mondás is úgy tartja, hogy a részeg ember mondd igazat. - ráztam a fejemet. - Akármennyire nem emlékszik, megtörtént. Én pedig emlékszem. Szép kis szülinap... - a földet pásztáztam.
- Haragszik, mert jobban érdekel téged ez az egész mint Ő, mint mi. Korábban kelsz, két másodpercre odaszaladsz, köszönsz és lelépsz, egész nap nem látni, és késő este hazajössz. És úgy csinálsz, mintha természetes lenne.
- Tudod, hogy fontos nekem. - válaszoltam.
- Tudom. De jobb ha eldöntöd ki a fontosabb: Ő vagy a bál. - sarkon fordult és elsétált. Nem tudtam választani kettejük között. Voltak dolgok amelyek Ashton mellett szóltak, voltak amik a bál mellett, és voltak olyanok is, amik ellenük szóltak.
- Na ki van itt? - hallottam meg egy régi, ismerős hangot. Egyből megfordultam és ránéztem.
Sziasztok! ^^ :)
Szóval nemrég jelentkeztem egy blogversenyre a "LEGJOBB ÍRÓI/BLOGGER NÉV" kategóriában. A ti szavazataitok döntenek majd, én pedig szűkölködöm ebben. Nagyon sokat jelentene, ha szavaznátok előrébb segítve ezzel. Lana Blogmagazin a szavazó modul a bal oldalon található, a szavazásra 9 nap áll rendelkezésre.
Visszatérve a részhez, remélem kellő hosszúságú és minőségűre sikeredett. Csak úgy ömlöttek belőlem a szavam ennél a résznél, remélem nem hordtam össze marhaságokat. Remélem tetszett. xx. <3
Elizabeth M. Stowe
- Hagyjuk. - forgatta meg a szemét. - Miben kell segíteni? - elvezettem a sulikertbe.
- A díszeket kellene segíteni feltenni. - bólintott és megfogott egyet, majd a létra felé ment. Felmászott a létra legfelső fokára.
- Így jó? - kérdezte odaillesztve egy helyre.
- Aha. - válaszoltam és feladtam neki a többit.
Húsz-huszonöt percet vett igénybe a ponyva feldíszítése.
- Jössz a büfébe? - tette fel a kérdést Luke. Felemeltem a táblámat.
- Bocsi, még van pár dolgom. - válaszoltam és leeresztettem a kezemet.
- Akkor megyek egyedül.. - mondta idegesen és elviharzott. Gondolhatja, hogy fontos nekem ez az egész. Nem csak poénból vállaltam el. Megkerestem Dianat és lerendeztem vele pár teendőt. Lukeot kerestem a szememmel a büfében, de nem találtam. Mikor kinéztem az ablakon pár sráccal volt. Kosaraztak. Hagytam őt. Hiszen semmit sem csináltam, hagynom kellett lehiggadni bármi is volt a baja. Megfordultam és elindultam az iskolakertbe, hogy ellenőrizzem a többiek munkáját.
- Táska? - kérdezte Ashton ahogy odamentem hozzájuk.
- Dolga van. - morogta Luke.
- Nekem mindegy. - vont vállat Ashton is. - Majd jössz. - fordult meg és a többiekkel elindult. Mi a baja ma mindenkinek? - kérdeztem magamtól... Kifújtam a levegőt és megkerestem Theot.
Már sötét volt mikor hazaértem. A hangokból kiszűrődően a nappaliban voltak. Ledobtam a táskámat és a kabátomat, majd bementem. Ashton kivételével mindenki ott volt.
- Ashton? - kérdeztem.
- Pár haverjával. - válaszolt Calum és hátradőlt a fotelban.
- Bővebben? - vontam fel a szemöldökömet.
- Dolga van. - flegmázott Luke én pedig megfordultam és felmentem a szobába. Elővettem a törimet és kinyitottam a 134. oldalon.
Már késő volt, de Ashton sehol sem volt. Én pedig képtelen voltam nélküle elaludni. Hangokat hallottam lentről, majd érdekes, szabálytalan trappolást. Az oldalamra fordultam, mintha aludnék, de hunyorogva figyeltem a lépéseit. Az ágyhoz imbolygott, majd ledőlt. Semmit sem csinált, csak ráborult az ágyra. Ivott. Méghozzá nem keveset. Nem tudtam mi okból, de Ashton nem az a kimondottan ivós srác, hacsak nincs rá nyomós oka. Nem akartam megfordulni, de végül megfordultam és megfogtam a kezét.
- Nem szorongatnád inkább a táblácskádat? - morogta és elhúzta a kezét. Szólásra nyitottam a számat, de beelőzött. - Vagy avval akarsz aludni?.. - folytatta.
- Nem értem miről beszélsz. - mondtam halkan.
- Ja, persze... Csak szólj ha meguntál és inkább Theo jön be. - kinyitottam a számat, de nem tudtam mit mondani. - Vagy inkább Matty, vagy Alexander? - kérdezte.
- Nem lehetnek fiú barátaim vagy mi? - kérdeztem.
- Nem nagyon izgat mit csinálsz. Kellene érdekelnie? Jobb lett volna ha maradsz New Yorkban. - mondta ki a gondolatait. Nem szóltam, csak megfordultam és megszorítottam a takarót.
- Örülnél, ha visszamennék? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Szerintem erre te sem akarod hallani a választ. - még jobban markoltam a takarót és összeszorítottam a szememet. - Ashton nem mondana ilyet neked. A pia beszél belőle. - próbálta kimagyarázni a tudatalattim, de egy belsőbb hang reálisabbat mondott: - Ugyan, kérlek. A mondás is úgy tartja, hogy a részeg ember mondd igazat. - és igaza volt. A részeg ember mondd igazat. Könnyeim megeredtek, magamban akartam tartani a sírást így hang nélkül hagytam, hogy a könnyeim áztassák a párnát. Néha kiszaladt a számon egy kisebb hüppögés. - Csendben le tudnád rendezni? - kérdezte modortalanul. Beharaptam a számat és álomba sírtam magamat.
- Sam, el fogunk késni! - rontott be Luke az ajtón. Felnéztem hangja hallatán. Furán nézett rám, vagyis ránk. Ashton és én is az ágy másik végében feküdtünk, háttal egymásnak. Ahogy felültem Ashton is megmozdult, de figyelmen kívül hagytam. Azt akarta, hogy visszamenjek. - Rémesen nézel ki. - nevette ki Luke.
- Még ha emlékeznék is valamire. - nyögte és felült.
- Én emlékszem... - suttogtam úgy, hogy csak én halljam. A szekrényből kivettem találomra egy nadrágot és egy pólót, majd a fürdőben átöltöztem. Lementem a földszintre és felvettem a cipőmet.
- Szóval megint korábban mész? - szólalt meg Ashton.
- Igen. - válaszoltam.
- Gondolom későn jössz, szóval... - a kilincset markolva vártam, hogy befejezze. - ... azért boldog szülinapot. - mondta és megfordult. - Az ma van?!...tökély. Elfelejtettem a saját 18. születésnapomat, Ashton elmondta, hogy azt akarja, hogy visszamenjek, mi jön még? Destiny összejön Ashtonnal, vagy Lukeal?... - kérdeztem magamtól.
Akármennyire oda akartam menni Ashtonékhoz, megölelni Őt és megcsókolni, nem tudtam eltekinteni a tegnap éjjel felett.
- Összevesztetek? - hallottam meg Luke hangját mögülem. Megfordultam és ránéztem.
- Mondott valamit az éjjel. Elmondta mit érez. Mit gondol, mit szeretne..
- Uhmm... és ez miért rossz?
- Mert azt mondta, könnyebb lenne ha maradtam volna New Yorkban. - fordultam el.
- Nem gondolta komolyan. Részeg volt, ezt te is tudod.
- Én is ezzel áltattam magamat. De a mondás is úgy tartja, hogy a részeg ember mondd igazat. - ráztam a fejemet. - Akármennyire nem emlékszik, megtörtént. Én pedig emlékszem. Szép kis szülinap... - a földet pásztáztam.
- Haragszik, mert jobban érdekel téged ez az egész mint Ő, mint mi. Korábban kelsz, két másodpercre odaszaladsz, köszönsz és lelépsz, egész nap nem látni, és késő este hazajössz. És úgy csinálsz, mintha természetes lenne.
- Tudod, hogy fontos nekem. - válaszoltam.
- Tudom. De jobb ha eldöntöd ki a fontosabb: Ő vagy a bál. - sarkon fordult és elsétált. Nem tudtam választani kettejük között. Voltak dolgok amelyek Ashton mellett szóltak, voltak amik a bál mellett, és voltak olyanok is, amik ellenük szóltak.
- Na ki van itt? - hallottam meg egy régi, ismerős hangot. Egyből megfordultam és ránéztem.
Sziasztok! ^^ :)
Szóval nemrég jelentkeztem egy blogversenyre a "LEGJOBB ÍRÓI/BLOGGER NÉV" kategóriában. A ti szavazataitok döntenek majd, én pedig szűkölködöm ebben. Nagyon sokat jelentene, ha szavaznátok előrébb segítve ezzel. Lana Blogmagazin a szavazó modul a bal oldalon található, a szavazásra 9 nap áll rendelkezésre.Visszatérve a részhez, remélem kellő hosszúságú és minőségűre sikeredett. Csak úgy ömlöttek belőlem a szavam ennél a résznél, remélem nem hordtam össze marhaságokat. Remélem tetszett. xx. <3
Elizabeth M. Stowe
2015. március 25., szerda
2.fejezet 19.rész(41.rész)
- Bekaphatod. - mutattam be neki, mire kinevetett. Nem próbálkoztam többet, ráhagytam a dolgot.
Egész délután az Üvöltő szeleket bújtam. Annyira tetszett: megformált karakterek, egyszerű történet és minden ami egy tökéletes könyvhöz kell.
- Sam! - szólt fel a földszintről Calum.
- Egy pillanat! - kiabáltam vissza és egyik kezemben a könyvet fogva a másikkal pedig feltornázva magamat indultam lefelé. Szinte belebújtam az olvasmányba, úgy faltam a sorait.
- Még mindig azt a...
- Ki ne mondd! - szóltam rá. Három óra alatt vagy négyszer szarozta le én pedig fenékbe rúgtam.
- Ne. Tényleg jobban jársz. - figyelmeztette Ashon. - Én már csak tudom. - dőlt hátra a kanapén.
- Mi annyira jó benne? - kérdezett rá Cal végül.
- Minden. - vontam vállat és törökülésben beültem Ashton és Calum közé. Calum áthajolt a vállamon és olvasott pár pillanatig.
- Nyálas. - mondta egyszerűen. Összecsuktam a könyvet és a fejére vágtam. Ashton is felszisszent mellettem, de végül kinevette Őt. - Ez... kemény kötésű volt. - jegyezte meg tenyerét a fejére lapítva.
- Igazán nincs mit. - vigyorogtam rá és ismét kinyitottam. Ashton átvetette kezét a vállamon és Ő is olvasni kezdett.
- Majd elmondod ha elolvastad? - kérdezte Luke.
- Arra ne számíts. Megfogod a laptopodat, felmész a netre és kikeresed. Ha ehhez lusta vagy igazán elkezdhetnéd olvasni. - ajánlottam és tovább olvastam.
Talán húsz percen keresztül némán olvastam. Ash próbálta magára vonni a figyelmemet, de nem törődtem vele. Végül oldalba bökött. Pont ott... Legszívesebben a lehető leghangosabban szisszentettem fel volna, ehelyett gyorsan összeszorítottam a szememet a hajam függönyhöz hasonló takarásában.
- Hmm? - kérdeztem felemelve a fejemet.
- Nem tűnt fel, hogy egy órája gubbasztasz itt? - ránéztem, majd az órára.
- Nem. - ráztam a fejemet. Ashton elmosolyodott.
- Ha éhes lennél a konyhában a kaja. - egy puszit adott a homlokomra, majd felállt és elsétált. Akármennyire is közvetlen volt, úgy éreztem bántja, hogy a könyv jobban érdekel mint Ő, így felálltam és letettem a könyvet. Ashton után mentem a szobánkba. A hasán feküdt én pedig finoman levetődtem mellé az ágyra. Felém fordította tekintetét és hátára fordult. - Elhagyott a könyved? - poénkodott.
- Sajnos. Most be kell érnem veled. - vágtam szomorú arcot, mintha csalódott lennék. Valójában mellettem feküdt a világ legcsodálatosabb sráca és jobbat nem is kívánhattam volna.
- Igen, én is szeretlek. - nevetett. Ránéztem és feljebb tornáztam hozzá. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Kezét derekamra vezetve csókolt vissza. Nem is tudtam volna elmondani mikor volt időnk egymásra ilyen módon. Általában mindketten a fiúkkal voltunk, előttük pedig nem akartunk az Ő szavaikkal élve: "nyáladzani". Hosszú percek teltek el, s csak utána váltunk el.
Megvacsoráztam még Ashton lezuhanyzott, majd én is a fürdőbe mentem. Levéve a pólómat az oldalamra néztem. Akárhogy is már hosszú napok teltek el, nem akart elmúlni. Annyira zavart. Olyan... tökéletlen volt. Az ajtó hirtelen nyílt ki, de Ashton megdermedve állt az ajtóban. Nem akartam ránézni.
- Ez... - próbált értelmesen beszélni, - ...a-az? - de nem sikerült.
- Uhmm... Ja.. Ez, semmiség. Mintha ott sem.. - mögém lépett és odasimította a kezét, belém fojtva a szót.
- Még mindig fáj, igaz? - kérdezte a tükröt nézve.
- N-nem. - hazudtam.
- Sam, kérlek. Mondj igazat. - kérte elhalkulva. - A délután amikor oldalba böktelek, fájt, igaz? - emelte el kezét onnan.
- Felejtsük el, jó? Mintha ott sem lenne. - felvettem a pólómat és megfogtam a kezét. Bűntudattal teli tekintete engem fürkészett. - Ez nem a te hibád. - mondtam halkan.
- Sajnálom... - nem vette figyelembe azt, amit mondtam. Berögzült neki, hogy erről Ő tehet.
- Nincs mit sajnálnod. - néztem mélyen a szemeibe. Egyik kezemmel megsimítottam az arcát. Egy halvány mosolyt eresztettem felé, de Ő még mindig szomorú tekintettel nézett rám. - Gyere, menjünk. - indultam el kifelé. Követett és befeküdt mellém az ágyba. Átkarolta a derekamat, de el is húzta a kezét, majd még három másik módszerrel próbált átkarolni. - Nem porcelánból vagyok, hogy bármelyik pillanatban eltörjek. - néztem ismét rá. Kifújtam a levegőt és ahelyett, hogy Ashton tovább próbálkozott volna én a mellkasára tettem a fejemet és átöleltem a derekát. A hátamat simogatta, miközben én próbáltam elaludni.
Ismét majdnem egy hét telt el. Azon a napon kezdtem bele a bál szervezésbe. Egy órával korábban ébredtem, mivel megbeszélés lesz a bállal kapcsolatban. Hagytam a párnán egy üzenetet Ashtonnak, majd elkészültem és siettem is a suliba.
*Ashton Szemszöge*
Samnek nyoma sem volt már reggel, csak egy cetli volt a párnára ragasztva: "Megbeszélésem van, bent találkozunk. S. xx." Kifújtam a levegőt, majd felöltöztem és lementem a srácokhoz.
- Sam? - kérdezték egyből.
- Valami megbeszélése van. - mondtam és felültem a pultra. Sam szokása rám is rám ragadt.
*Sam szemszöge*
Az iskola előtt rohangáltam, mivel az iskola kertben lesz a bál. Érdekes kivitelezés, de már le volt szervezve, hogy egy részt lebetonoznak a földben, hogy legyen hol hely táncolni. A kezemben a csíptetős táblával jártam össze vissza. Ashtonék sétáltak be, és evvel egy időben a fülemben lévő headshet is megszólalt. Gyorsan fogadtam a hívást.
- Sam, muszáj hátrajönnöd! A kilencedikesek totál eltolták a díszeket! Siess!
- Egy pillanat! - szóltam és letettem. Odasiettem Ashtonékhoz, majd egy gyors szájra puszit adtam ajkaira.
- Szia. - mosolyodott el szélesen Ashton.
- Sajnálom, sietnem kell, de délután találkozunk. - egy pillanatra megfogtam a kezét, majd elengedtem és besiettem a sport csarnokba. A fehér-lila díszek helyett fehér-piros díszek sorakoztak mindenhol. Az orrnyergem masszíroztam és odaléptem Theohoz. - Ez most... komoly? Theo megkértelek, hogy figyeld a többiek munkáját. Erre...
- A fehér-lila olyan sápadt, szerény véleményem szerint. - az ajtó kinyílt mögöttem és Luke lépett be. Ránéztem, majd vissza Theora.
- Nem. Az úgy tökéletes. Már megrendeltem a fehér-lila tüll virágokat, és nem lesz fehér-piros, mint valami rossz Twilight és Hófehérke utánzat. Köszi. - fordultam meg.
- Tudnál segíteni? Kellene egy magas fiú. - kérdeztem.
- Persze.. - mondta egyhangúan.
Egész délután az Üvöltő szeleket bújtam. Annyira tetszett: megformált karakterek, egyszerű történet és minden ami egy tökéletes könyvhöz kell.
- Sam! - szólt fel a földszintről Calum.
- Egy pillanat! - kiabáltam vissza és egyik kezemben a könyvet fogva a másikkal pedig feltornázva magamat indultam lefelé. Szinte belebújtam az olvasmányba, úgy faltam a sorait.
- Még mindig azt a...
- Ki ne mondd! - szóltam rá. Három óra alatt vagy négyszer szarozta le én pedig fenékbe rúgtam.
- Ne. Tényleg jobban jársz. - figyelmeztette Ashon. - Én már csak tudom. - dőlt hátra a kanapén.
- Mi annyira jó benne? - kérdezett rá Cal végül.
- Minden. - vontam vállat és törökülésben beültem Ashton és Calum közé. Calum áthajolt a vállamon és olvasott pár pillanatig.
- Nyálas. - mondta egyszerűen. Összecsuktam a könyvet és a fejére vágtam. Ashton is felszisszent mellettem, de végül kinevette Őt. - Ez... kemény kötésű volt. - jegyezte meg tenyerét a fejére lapítva.
- Igazán nincs mit. - vigyorogtam rá és ismét kinyitottam. Ashton átvetette kezét a vállamon és Ő is olvasni kezdett.
- Majd elmondod ha elolvastad? - kérdezte Luke.
- Arra ne számíts. Megfogod a laptopodat, felmész a netre és kikeresed. Ha ehhez lusta vagy igazán elkezdhetnéd olvasni. - ajánlottam és tovább olvastam.
Talán húsz percen keresztül némán olvastam. Ash próbálta magára vonni a figyelmemet, de nem törődtem vele. Végül oldalba bökött. Pont ott... Legszívesebben a lehető leghangosabban szisszentettem fel volna, ehelyett gyorsan összeszorítottam a szememet a hajam függönyhöz hasonló takarásában.
- Hmm? - kérdeztem felemelve a fejemet.
- Nem tűnt fel, hogy egy órája gubbasztasz itt? - ránéztem, majd az órára.
- Nem. - ráztam a fejemet. Ashton elmosolyodott.
- Ha éhes lennél a konyhában a kaja. - egy puszit adott a homlokomra, majd felállt és elsétált. Akármennyire is közvetlen volt, úgy éreztem bántja, hogy a könyv jobban érdekel mint Ő, így felálltam és letettem a könyvet. Ashton után mentem a szobánkba. A hasán feküdt én pedig finoman levetődtem mellé az ágyra. Felém fordította tekintetét és hátára fordult. - Elhagyott a könyved? - poénkodott.
- Sajnos. Most be kell érnem veled. - vágtam szomorú arcot, mintha csalódott lennék. Valójában mellettem feküdt a világ legcsodálatosabb sráca és jobbat nem is kívánhattam volna.
- Igen, én is szeretlek. - nevetett. Ránéztem és feljebb tornáztam hozzá. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Kezét derekamra vezetve csókolt vissza. Nem is tudtam volna elmondani mikor volt időnk egymásra ilyen módon. Általában mindketten a fiúkkal voltunk, előttük pedig nem akartunk az Ő szavaikkal élve: "nyáladzani". Hosszú percek teltek el, s csak utána váltunk el.
Megvacsoráztam még Ashton lezuhanyzott, majd én is a fürdőbe mentem. Levéve a pólómat az oldalamra néztem. Akárhogy is már hosszú napok teltek el, nem akart elmúlni. Annyira zavart. Olyan... tökéletlen volt. Az ajtó hirtelen nyílt ki, de Ashton megdermedve állt az ajtóban. Nem akartam ránézni.
- Ez... - próbált értelmesen beszélni, - ...a-az? - de nem sikerült.
- Uhmm... Ja.. Ez, semmiség. Mintha ott sem.. - mögém lépett és odasimította a kezét, belém fojtva a szót.
- Még mindig fáj, igaz? - kérdezte a tükröt nézve.
- N-nem. - hazudtam.
- Sam, kérlek. Mondj igazat. - kérte elhalkulva. - A délután amikor oldalba böktelek, fájt, igaz? - emelte el kezét onnan.
- Felejtsük el, jó? Mintha ott sem lenne. - felvettem a pólómat és megfogtam a kezét. Bűntudattal teli tekintete engem fürkészett. - Ez nem a te hibád. - mondtam halkan.
- Sajnálom... - nem vette figyelembe azt, amit mondtam. Berögzült neki, hogy erről Ő tehet.
- Nincs mit sajnálnod. - néztem mélyen a szemeibe. Egyik kezemmel megsimítottam az arcát. Egy halvány mosolyt eresztettem felé, de Ő még mindig szomorú tekintettel nézett rám. - Gyere, menjünk. - indultam el kifelé. Követett és befeküdt mellém az ágyba. Átkarolta a derekamat, de el is húzta a kezét, majd még három másik módszerrel próbált átkarolni. - Nem porcelánból vagyok, hogy bármelyik pillanatban eltörjek. - néztem ismét rá. Kifújtam a levegőt és ahelyett, hogy Ashton tovább próbálkozott volna én a mellkasára tettem a fejemet és átöleltem a derekát. A hátamat simogatta, miközben én próbáltam elaludni.
Ismét majdnem egy hét telt el. Azon a napon kezdtem bele a bál szervezésbe. Egy órával korábban ébredtem, mivel megbeszélés lesz a bállal kapcsolatban. Hagytam a párnán egy üzenetet Ashtonnak, majd elkészültem és siettem is a suliba.
*Ashton Szemszöge*
Samnek nyoma sem volt már reggel, csak egy cetli volt a párnára ragasztva: "Megbeszélésem van, bent találkozunk. S. xx." Kifújtam a levegőt, majd felöltöztem és lementem a srácokhoz.
- Sam? - kérdezték egyből.
- Valami megbeszélése van. - mondtam és felültem a pultra. Sam szokása rám is rám ragadt.
*Sam szemszöge*
Az iskola előtt rohangáltam, mivel az iskola kertben lesz a bál. Érdekes kivitelezés, de már le volt szervezve, hogy egy részt lebetonoznak a földben, hogy legyen hol hely táncolni. A kezemben a csíptetős táblával jártam össze vissza. Ashtonék sétáltak be, és evvel egy időben a fülemben lévő headshet is megszólalt. Gyorsan fogadtam a hívást.
- Sam, muszáj hátrajönnöd! A kilencedikesek totál eltolták a díszeket! Siess!
- Egy pillanat! - szóltam és letettem. Odasiettem Ashtonékhoz, majd egy gyors szájra puszit adtam ajkaira.
- Szia. - mosolyodott el szélesen Ashton.
- Sajnálom, sietnem kell, de délután találkozunk. - egy pillanatra megfogtam a kezét, majd elengedtem és besiettem a sport csarnokba. A fehér-lila díszek helyett fehér-piros díszek sorakoztak mindenhol. Az orrnyergem masszíroztam és odaléptem Theohoz. - Ez most... komoly? Theo megkértelek, hogy figyeld a többiek munkáját. Erre...
- A fehér-lila olyan sápadt, szerény véleményem szerint. - az ajtó kinyílt mögöttem és Luke lépett be. Ránéztem, majd vissza Theora.
- Nem. Az úgy tökéletes. Már megrendeltem a fehér-lila tüll virágokat, és nem lesz fehér-piros, mint valami rossz Twilight és Hófehérke utánzat. Köszi. - fordultam meg.
- Tudnál segíteni? Kellene egy magas fiú. - kérdeztem.
- Persze.. - mondta egyhangúan.
2015. március 22., vasárnap
2.fejezet 18.rész(40.rész) - Szalagavatói előkészületek
Nem voltam fáradt mikor felébredtem pontban 6.30-kor az ébresztőre. Alig vártam, hogy ismét az utolsó pillanatban essek be Luke oldalán az iskolába. Ahogy régen... Lenyomtam az ébresztőt és a fejére párnát húzó Ashtonra néztem, majd kinevettem.
- Érzem az együttérzésedet. - dünnyögte a párna alatt. Visszadőltem mellé és egy puszit nyomtam meztelen vállára. - Oké, most már jobb. - ismét felnevettem és rádőltem.
- Én elmegyek felöltözni. - ültem fel és lemásztam az ágyról.
- Majd utánad megyek. Csak egy perc. - mondta, de gondoltam, hogy visszaalszik még. Mindig elaludt. Lementem a földszintre és felkaptam a táskámat, majd felmentem Ashton... vagyis a szobánkba és letettem az ajtó mellé. Kikerestem egy fekete, enyhén ülepes nadrágot és egy fekete trikót. És persze az Alextől kapott sapkámat. Lekocogtam a lépcsőn és belöktem a konyha ajtót.
- Hogy tudsz örülni egy szerdai napnak? - nyögte Luke. Kinevettem és vállat vontam.
- Egyszerűen jó itthon lenni. - magyaráztam. Megrázta a fejét. Még így sem értette... - Nézzük egy másik szemszögből: tudsz valakiről puskázni. - elgondolkodott.
- Na, ez egy tökéletes ok. - vigyorgott. Megforgattam a szememet, majd felültem a pultra.
A csengő erős hangja az iskola épülete előtt is elég hangos volt. Egy gyors szájra puszival búcsúztunk el Ashtonnal, majd Luke és én besiettünk matekra. Leültünk leghátulra és beszélgettünk.
- A lehető legjobbkor jöttél. Most kezdődnek a szalag avató előkészületei. - fordult hátra Diana. Valóban... szerettem szervezkedni, és a szalag avató szervezése jó kis feladat lett volna.
- Ja, a lehető legjobbkor... - morogta Destiny hátrafordulva. Rámosolyogtam.
- Örülök, hogy örülsz. - valójában hazudtam. Nem akartam vitát. Azért, nem annyira idegesítő, hogy megrovást kapjak az iskolában. Ahogy Mrs.Marks belépett a terembe szeme végigfutott az osztályon. Ránk nézve szeme megakadt rajtunk, vagyis rajtam.
- Á, Sam. Örülök, hogy újra itt vagy. - Mosolygott rám szelíden.
- Mint mindenki más. - jegyezte meg Destiny. Szem forgatva félrenéztem. - Csak nyugi... Ne hagyd, hogy tönkretegye az utolsó hónapjaidat végzősként. Megéri? Nem. - szólt a tudatalattim, és igaza volt. Megéri? Dehogy érné meg elpazarolni rá a jókedvemet.
Destiny iszonyatosan várta az osztály főnöki órát, hogy kihirdesse a tanár nő ki lesz a szalagavató fő szervezője, ahogy én is.
A csengő után egyből a terembe mentünk és leültünk a középső padsor harmadik padjába. A tanár nő nem sokkal később bejött a terembe. Hosszú monológ és mindenféle beszéd után a lényegre tért.
- Mint tudjátok közeleg a szalag avató bál, és elég hosszú lista van a teendőkről. Ehhez szükségem van egy fő szervezőre. A múlthéten arról beszélgettünk, hogy ma minden osztálybeli tag szavazni fog. Három lány jelezte nálam, hogy szívesen elvállalná: Sam, Destiny és Diana. Rajtuk kívül mindenki egy cetlire leír egy nevet a három közül és bedobja ide, a dobozkába. Mindenki előkapott egy papírt és letépett róla egy jókora darabot. Luke egy pillanat alatt ráfirkantotta a nevemet a cetlire és elsőként dobta bele a dobozba. Visszahuppant mellém és hátradőlt.
- Nem értem miért fontos annyira ez.. - sóhajtott Luke.
- Fiú vagy. Úgysem értenéd. - válaszoltam. Dünnyögött valamit, de nem értettem, így hát nem is foglalkoztam vele. Miután az utolsó ember is kivitte a cetlit a dobozba a tanár nő magához vette és leemelte a fedelét. Név szerint rendezte és vagy háromszor átszámolta.
- Az eredmények pedig: Samnek tizenegy, Dianának hét, Destinynek pedig kilenc van. Ami azt jelenti, hogy Sam lesz a fő szervezőnk. Gratulálok. - mosolygott rám a tanár nő én pedig hátraforogtam. Néhányan egy kedves mosolyt intéztek felém, Destinyt és a kis csatlósait kivéve.. Luke is megfordult és kíváncsian nézte mit nézek annyira. Mintha csak Ashton ült volna mellettem szúrós tekintettel meredt a rám mosolygó fiúkra. Jobbnak láttam megfordulni és figyelni a tanár nőt. A kezembe adta a csíptetett táblát tíz-tizenöt A4-es lapnyi teendővel rajta. Először csak néztem, majd felemeltem a tekintetemet.
- Köszönöm. - tettem a padra a táblát.
- Remélem nem fogok csalódni benned. - jegyezte meg és máris kicsengettek.
Annyira jó volt itt lenni. Annyira jó volt tudni, hogy Ashtonék ott várnak minket. Így is széles mosolyom még nagyobbra nőtt, mire Luke kinevetett én pedig hasba vágtam.
- De komoly valaki. - piszkálódott és levette a fejemről a sapkát. A fejére tette, tudván, hogy úgysem érem fel. És tényleg nem értem fel. Nemhogy Ashton, még Luke is nagyon magas volt az én 158cm-emhez. Elém állt, kicsit begörnyed és térdeire tapasztotta a tenyerét. - Nőj még egy picit. - borzolta össze a hajamat.
- Szemétláda. - igazgattam meg a hajamat kilépve az épületből. Luke jókat nevetett rajtam, még oda értünk Ashtonékhoz. Lábujjhegyre álltam, és mielőtt megcsókolhattam volna Ashtont, Lukeból kitört a nevetés. - Elmész te a tudod hova, Hemmings. - fordultam felé visszaereszkedve a talpamra. Luke még most is nevetett.
- Akarom én tudni?... - kérdezett rá Ashton.
- Kérdezd a kicsi barátnődet. - nevetett tovább. Ashton nevetve lehajolt hozzám és megcsókolt.
- Szerintem meg jobb ha megkérdezed a két lábon járó felhő karcolótól... köszi. - nyújtottam el az i betűt és lekaptam fejéről a sapkát.
- Rám legalább felnéznek. - vigyorgott öntelten.
- Luke. - néztem rá. Dünnyögött egy "Hmm?"-öt és Ő is rám nézett.
- Érzem az együttérzésedet. - dünnyögte a párna alatt. Visszadőltem mellé és egy puszit nyomtam meztelen vállára. - Oké, most már jobb. - ismét felnevettem és rádőltem.
- Én elmegyek felöltözni. - ültem fel és lemásztam az ágyról.
- Majd utánad megyek. Csak egy perc. - mondta, de gondoltam, hogy visszaalszik még. Mindig elaludt. Lementem a földszintre és felkaptam a táskámat, majd felmentem Ashton... vagyis a szobánkba és letettem az ajtó mellé. Kikerestem egy fekete, enyhén ülepes nadrágot és egy fekete trikót. És persze az Alextől kapott sapkámat. Lekocogtam a lépcsőn és belöktem a konyha ajtót.
- Hogy tudsz örülni egy szerdai napnak? - nyögte Luke. Kinevettem és vállat vontam.
- Egyszerűen jó itthon lenni. - magyaráztam. Megrázta a fejét. Még így sem értette... - Nézzük egy másik szemszögből: tudsz valakiről puskázni. - elgondolkodott.
- Na, ez egy tökéletes ok. - vigyorgott. Megforgattam a szememet, majd felültem a pultra.
A csengő erős hangja az iskola épülete előtt is elég hangos volt. Egy gyors szájra puszival búcsúztunk el Ashtonnal, majd Luke és én besiettünk matekra. Leültünk leghátulra és beszélgettünk.
- A lehető legjobbkor jöttél. Most kezdődnek a szalag avató előkészületei. - fordult hátra Diana. Valóban... szerettem szervezkedni, és a szalag avató szervezése jó kis feladat lett volna.
- Ja, a lehető legjobbkor... - morogta Destiny hátrafordulva. Rámosolyogtam.
- Örülök, hogy örülsz. - valójában hazudtam. Nem akartam vitát. Azért, nem annyira idegesítő, hogy megrovást kapjak az iskolában. Ahogy Mrs.Marks belépett a terembe szeme végigfutott az osztályon. Ránk nézve szeme megakadt rajtunk, vagyis rajtam.
- Á, Sam. Örülök, hogy újra itt vagy. - Mosolygott rám szelíden.
- Mint mindenki más. - jegyezte meg Destiny. Szem forgatva félrenéztem. - Csak nyugi... Ne hagyd, hogy tönkretegye az utolsó hónapjaidat végzősként. Megéri? Nem. - szólt a tudatalattim, és igaza volt. Megéri? Dehogy érné meg elpazarolni rá a jókedvemet.
Destiny iszonyatosan várta az osztály főnöki órát, hogy kihirdesse a tanár nő ki lesz a szalagavató fő szervezője, ahogy én is.
A csengő után egyből a terembe mentünk és leültünk a középső padsor harmadik padjába. A tanár nő nem sokkal később bejött a terembe. Hosszú monológ és mindenféle beszéd után a lényegre tért.
- Mint tudjátok közeleg a szalag avató bál, és elég hosszú lista van a teendőkről. Ehhez szükségem van egy fő szervezőre. A múlthéten arról beszélgettünk, hogy ma minden osztálybeli tag szavazni fog. Három lány jelezte nálam, hogy szívesen elvállalná: Sam, Destiny és Diana. Rajtuk kívül mindenki egy cetlire leír egy nevet a három közül és bedobja ide, a dobozkába. Mindenki előkapott egy papírt és letépett róla egy jókora darabot. Luke egy pillanat alatt ráfirkantotta a nevemet a cetlire és elsőként dobta bele a dobozba. Visszahuppant mellém és hátradőlt.
- Nem értem miért fontos annyira ez.. - sóhajtott Luke.
- Fiú vagy. Úgysem értenéd. - válaszoltam. Dünnyögött valamit, de nem értettem, így hát nem is foglalkoztam vele. Miután az utolsó ember is kivitte a cetlit a dobozba a tanár nő magához vette és leemelte a fedelét. Név szerint rendezte és vagy háromszor átszámolta.
- Az eredmények pedig: Samnek tizenegy, Dianának hét, Destinynek pedig kilenc van. Ami azt jelenti, hogy Sam lesz a fő szervezőnk. Gratulálok. - mosolygott rám a tanár nő én pedig hátraforogtam. Néhányan egy kedves mosolyt intéztek felém, Destinyt és a kis csatlósait kivéve.. Luke is megfordult és kíváncsian nézte mit nézek annyira. Mintha csak Ashton ült volna mellettem szúrós tekintettel meredt a rám mosolygó fiúkra. Jobbnak láttam megfordulni és figyelni a tanár nőt. A kezembe adta a csíptetett táblát tíz-tizenöt A4-es lapnyi teendővel rajta. Először csak néztem, majd felemeltem a tekintetemet.
- Köszönöm. - tettem a padra a táblát.
- Remélem nem fogok csalódni benned. - jegyezte meg és máris kicsengettek.
Annyira jó volt itt lenni. Annyira jó volt tudni, hogy Ashtonék ott várnak minket. Így is széles mosolyom még nagyobbra nőtt, mire Luke kinevetett én pedig hasba vágtam.
- De komoly valaki. - piszkálódott és levette a fejemről a sapkát. A fejére tette, tudván, hogy úgysem érem fel. És tényleg nem értem fel. Nemhogy Ashton, még Luke is nagyon magas volt az én 158cm-emhez. Elém állt, kicsit begörnyed és térdeire tapasztotta a tenyerét. - Nőj még egy picit. - borzolta össze a hajamat.
- Szemétláda. - igazgattam meg a hajamat kilépve az épületből. Luke jókat nevetett rajtam, még oda értünk Ashtonékhoz. Lábujjhegyre álltam, és mielőtt megcsókolhattam volna Ashtont, Lukeból kitört a nevetés. - Elmész te a tudod hova, Hemmings. - fordultam felé visszaereszkedve a talpamra. Luke még most is nevetett.
- Akarom én tudni?... - kérdezett rá Ashton.
- Kérdezd a kicsi barátnődet. - nevetett tovább. Ashton nevetve lehajolt hozzám és megcsókolt.
- Szerintem meg jobb ha megkérdezed a két lábon járó felhő karcolótól... köszi. - nyújtottam el az i betűt és lekaptam fejéről a sapkát.
- Rám legalább felnéznek. - vigyorgott öntelten.
- Luke. - néztem rá. Dünnyögött egy "Hmm?"-öt és Ő is rám nézett.
2015. március 15., vasárnap
2.fejezet 17.rész(39.rész) - Viszlát Miami..
Az éjszaka közepén csak úgy hirtelen felébredtem, és felültem az ágyon. Az órára néztem, ami 23:59-et mutatott. Megvártam azt az egy percet és lehunytam a szememet. - Azt kívánom, hogy... - kezdtem el magamban, majd elsuttogtam a kívánságomat. Körülnéztem. A telihold szinte megszólalt annyira magával ragadott tökéletessége. Óvatosan kimásztam Ashton mellől és elővettem egy térdig érő, kötött, gombos "kardigánt". Halk léptekkel, szinte osonva mentem az erkélyre. A korláthoz léptem és lenéztem. Az utcákon még éjfél tájt is nagy volt a nyüzsgés. Tekintetemet a Hold felé fordítottam és csak bámultam a nagy, kerek, fényes golyót. Helyet foglaltam egy széken és hátradöntött fejjel nézegettem a csillagokat. Gondolataim ellepték a fejemet, és olyan volt, mintha nem lett volna kiút a gondolatok kavalkádjából.
Egész éjjel fent voltam, ugyanabban a pózban, hátra döntött fejjel az eget kémlelve. Figyeltem ahogy a csillagok elhalványodnak, ahogy a Hold egyre távolabb kerül - míg végül el nem tűnt egy épület mögött - , ahogy az ég pirosas-rózsaszínbe borul. Ott ültem, mint egy szobor. Szerencsére nem fáztam, a vastag, kötött kardigán védelme miatt. Miután már a nap is felbukkant és egyre feljebb merészkedett az égen, úgy éreztem ideje bemenni és alvást színlelni, de túl lusta voltam felállni. A gondolatok sokaságából a mellettünk lévő szoba erkélyajtó hangja zökkentett ki. Luke lépett ki, enyhén kómás arccal.
- Nem alszol? - kérdezte becsukva maga mögött az ajtót.
- Nem. - válaszoltam a lehető legegyszerűbben. Úgy ültem volna még egyedül, csendben... Szerettem volna gondolkodni.
- Mióta vagy fent? - kérdezett ismét, én pedig kinyújtóztam.
- Le sem feküdtem. - néztem rá. - És te... te miért vagy fent ilyen korán? - felálltam és a korláthoz sétáltam.
- A hotel szobák... szokatlanok. - felelte. - Van kedved reggelizni? - bólintottam és felé fordultam.
- Ha megvársz. Nem tart tíz percnél tovább. - kötöttem ki.
- Rendben. Akkor tíz perc múlva az ajtó előtt. - mosolygott rám, majd bementünk. Három perc késéssel léptem ki az ajtón.
- Három percet vesztegettem a drága, menő életemből. - panaszkodott.
- Fogd be, Hemmings. - rúgtam seggbe, majd elindultunk.
Annyira gyorsan eltelt ez a pár óra, hogy már indulás előtt voltunk. Útban a repülőtér felé még beugrottam hozzánk. El akartam köszönni Miától, és elmondani neki, hogy bármikor felhívhat. Beléptem a házba, ahol akkor jártam utoljára. Tudtam, hogy úgy lesz. Becsaptam magam mögött az ajtót.
- Sam! Azt hittem... - kezdte apa, de eltoltam magamtól. Amy elém állt harcias tekintettel.
- Te mit akarsz tőlem? - kérdeztem flegmán.
- Hogy beszél...
- Leszarom, hogy beszélek veled. Azt is, hogy apa mennyire sajnálja, és azt is, hogy mi a véleményetek arról, hogy hazamegyek. Csak Miától akarok elbúcsúzni és elvinni a ruhámat. - toltam félre őket és felmentem. Megcéloztam Mia szobájának ajtaját és bekopogtam.
- Húzzatok el!! - Kiabált ki.
- Oh, ez esetben.. - kezdtem. Mozgolódás hallatszott bentről, majd kinyílt az ajtó. Mia is annyira dühös volt rájuk, mint én.
- Szóval hazamész? - kérdezte halkan.
- Ígérem, hogy nyáron eljövök érted és több mint a fél nyaradat ott fogod tölteni, nálunk. Itt leszek a ballagásodon, és az első napodon is itt leszek, azért, hogy tudd: akármennyire is távol légy tőlem, én mindig itt leszek... én mindig itt leszek melletted. - szorítottam meg a kezét. Szemei könnyektől csillogtak. Szorosan megölelt én pedig visszaöleltem. - Bármi baj lesz, engem hívhatsz. Számodra mindig elérhető leszek bárhol is legyek.
Annyira rossz volt elbúcsúzni... Miától. Apa és Amy nem érdekeltek, ahogy az én érzéseim sem őket.
A reptéren bedugtam a fülhallgatót a fülembe és elindítottam az mp3-at. Kifelé bámultam az ablakon. Még Ashton jelenléte sem tudta felolvasztani a jeges lelkemet. Ahogy a lelkem, a szemem is ridegséget sugárzott, mintha egy érzelemmentes bábu lennék. Tudtam, hogy szeretem Ashtont, a srácokat, Miát, Alexandert, Caitlinet, Mattyt és még sok mindenkit, de úgy éreztem, egy csepp érzelem sem szorult belém. Olyan voltam belülről mint egy kifacsart narancs. És sebezhetetlennek éreztem magamat. Éltem volna az éveimet ilyen érzés mellett, de eszem ágában sem volt egy érzelemmentes, bunkó, magányos lánynak lenni. Valahogy nem ez a jövőbeli kép lebegett magam előtt rólam. Egy boldog, magabiztos nőt láttam magam előtt, családdal, férjjel, jól fizető munkával, később pedig unokákkal. Igen, gyakorlatilag ez volt a jövőképem magamról.
Mikor a házba léptünk még mindig üresnek éreztem magamat. Teljesen elveszettnek.
- Nem haragszik. Ezt Ő is megmondta. - tette a vállamra a kezét Ashton. Érintése helyén semmi bizsergést nem éreztem, semmi melegséget. Egy sima érintés volt...
- Nem láttad az arcát, amikor elköszöntem. - ráztam le magamról a kezét.
*Ashton Szemszöge*
- Sam, higgadj le és lazíts. - próbálkoztam tovább.
- Tudod mit? Higgadj le te! Neked minden olyan könnyű! Azt sem tudod milyen otthagyni a húgodat! Lazíts ahogy akarsz!! - kiabált és elindult az ajtó felé. A srácok egyből vissza akarták fogni, de széttártam a karjaimat, visszatartva őket.
- Hagyjátok. Le kell higgadnia. - mondtam nyugodtan és hagytam, hogy kimenjen az ajtón.
- Te most komolyan azt mondtad, hogy had menjen? - kérdezett vissza Calum.
- Igen. Szüksége van egy kis időre. - vontam vállat és felmentem a lépcsőn.
*Sam Szemszöge*
Egy nagy kört írtam le a városban. Már elég késő lehetett, hiszen az ég is csillagokkal teli volt, a levegő is lehűlt.. Rajtam pedig csak egy pulcsi volt. Elindultam hazafelé. Az utcák sokkal kihaltabbnak tűntek mint régen, bár lehet csak a hosszú távollétem miatt éreztem itt. Holnap tényleg minden visszakerül a rendes kerékvágásba. Ismét velük fogok reggel iskolába menni, ismét Luke mellett fogok ülni minden órán, ismét hallgathatom Destinyt... de az utóbbi nem izgatott. Miért kellett volna törődnöm vele? Halkan léptem a meleg házba és ugyanolyan halkan csuktam be az ajtót magam mögött. Levettem a cipőmet és kihalásztam az alvós pólómat és rövidnadrágomat a táskámból ami még mindig a nappali ajtajában hevert. Felmentem a fürdőbe és átöltöztem, majd bizonytalanul indultam meg Ashton szobája felé. Mikor becsuktam az ajtót és ránéztem már aludt. Mélyen aludt. Óvatosan közelítettem meg az ágyat és bújtam be az ágy másik végébe. Csak pár pillanat telhetett el, mikor megfordult és ölelésébe zárt.
- Sajnálom. - Suttogtam elhaló hangon. Nem válaszolt, csak összekulcsolta az ujjainkat. És ez pont elég volt, hogy tudjam: nem haragszik.
Egész éjjel fent voltam, ugyanabban a pózban, hátra döntött fejjel az eget kémlelve. Figyeltem ahogy a csillagok elhalványodnak, ahogy a Hold egyre távolabb kerül - míg végül el nem tűnt egy épület mögött - , ahogy az ég pirosas-rózsaszínbe borul. Ott ültem, mint egy szobor. Szerencsére nem fáztam, a vastag, kötött kardigán védelme miatt. Miután már a nap is felbukkant és egyre feljebb merészkedett az égen, úgy éreztem ideje bemenni és alvást színlelni, de túl lusta voltam felállni. A gondolatok sokaságából a mellettünk lévő szoba erkélyajtó hangja zökkentett ki. Luke lépett ki, enyhén kómás arccal.
- Nem alszol? - kérdezte becsukva maga mögött az ajtót.
- Nem. - válaszoltam a lehető legegyszerűbben. Úgy ültem volna még egyedül, csendben... Szerettem volna gondolkodni.
- Mióta vagy fent? - kérdezett ismét, én pedig kinyújtóztam.
- Le sem feküdtem. - néztem rá. - És te... te miért vagy fent ilyen korán? - felálltam és a korláthoz sétáltam.
- A hotel szobák... szokatlanok. - felelte. - Van kedved reggelizni? - bólintottam és felé fordultam.
- Ha megvársz. Nem tart tíz percnél tovább. - kötöttem ki.
- Rendben. Akkor tíz perc múlva az ajtó előtt. - mosolygott rám, majd bementünk. Három perc késéssel léptem ki az ajtón.
- Három percet vesztegettem a drága, menő életemből. - panaszkodott.
- Fogd be, Hemmings. - rúgtam seggbe, majd elindultunk.
Annyira gyorsan eltelt ez a pár óra, hogy már indulás előtt voltunk. Útban a repülőtér felé még beugrottam hozzánk. El akartam köszönni Miától, és elmondani neki, hogy bármikor felhívhat. Beléptem a házba, ahol akkor jártam utoljára. Tudtam, hogy úgy lesz. Becsaptam magam mögött az ajtót.
- Sam! Azt hittem... - kezdte apa, de eltoltam magamtól. Amy elém állt harcias tekintettel.
- Te mit akarsz tőlem? - kérdeztem flegmán.
- Hogy beszél...
- Leszarom, hogy beszélek veled. Azt is, hogy apa mennyire sajnálja, és azt is, hogy mi a véleményetek arról, hogy hazamegyek. Csak Miától akarok elbúcsúzni és elvinni a ruhámat. - toltam félre őket és felmentem. Megcéloztam Mia szobájának ajtaját és bekopogtam.
- Húzzatok el!! - Kiabált ki.
- Oh, ez esetben.. - kezdtem. Mozgolódás hallatszott bentről, majd kinyílt az ajtó. Mia is annyira dühös volt rájuk, mint én.
- Szóval hazamész? - kérdezte halkan.
- Ígérem, hogy nyáron eljövök érted és több mint a fél nyaradat ott fogod tölteni, nálunk. Itt leszek a ballagásodon, és az első napodon is itt leszek, azért, hogy tudd: akármennyire is távol légy tőlem, én mindig itt leszek... én mindig itt leszek melletted. - szorítottam meg a kezét. Szemei könnyektől csillogtak. Szorosan megölelt én pedig visszaöleltem. - Bármi baj lesz, engem hívhatsz. Számodra mindig elérhető leszek bárhol is legyek.
Annyira rossz volt elbúcsúzni... Miától. Apa és Amy nem érdekeltek, ahogy az én érzéseim sem őket.
A reptéren bedugtam a fülhallgatót a fülembe és elindítottam az mp3-at. Kifelé bámultam az ablakon. Még Ashton jelenléte sem tudta felolvasztani a jeges lelkemet. Ahogy a lelkem, a szemem is ridegséget sugárzott, mintha egy érzelemmentes bábu lennék. Tudtam, hogy szeretem Ashtont, a srácokat, Miát, Alexandert, Caitlinet, Mattyt és még sok mindenkit, de úgy éreztem, egy csepp érzelem sem szorult belém. Olyan voltam belülről mint egy kifacsart narancs. És sebezhetetlennek éreztem magamat. Éltem volna az éveimet ilyen érzés mellett, de eszem ágában sem volt egy érzelemmentes, bunkó, magányos lánynak lenni. Valahogy nem ez a jövőbeli kép lebegett magam előtt rólam. Egy boldog, magabiztos nőt láttam magam előtt, családdal, férjjel, jól fizető munkával, később pedig unokákkal. Igen, gyakorlatilag ez volt a jövőképem magamról.
Mikor a házba léptünk még mindig üresnek éreztem magamat. Teljesen elveszettnek.
- Nem haragszik. Ezt Ő is megmondta. - tette a vállamra a kezét Ashton. Érintése helyén semmi bizsergést nem éreztem, semmi melegséget. Egy sima érintés volt...
- Nem láttad az arcát, amikor elköszöntem. - ráztam le magamról a kezét.
*Ashton Szemszöge*
- Sam, higgadj le és lazíts. - próbálkoztam tovább.
- Tudod mit? Higgadj le te! Neked minden olyan könnyű! Azt sem tudod milyen otthagyni a húgodat! Lazíts ahogy akarsz!! - kiabált és elindult az ajtó felé. A srácok egyből vissza akarták fogni, de széttártam a karjaimat, visszatartva őket.
- Hagyjátok. Le kell higgadnia. - mondtam nyugodtan és hagytam, hogy kimenjen az ajtón.
- Te most komolyan azt mondtad, hogy had menjen? - kérdezett vissza Calum.
- Igen. Szüksége van egy kis időre. - vontam vállat és felmentem a lépcsőn.
*Sam Szemszöge*
Egy nagy kört írtam le a városban. Már elég késő lehetett, hiszen az ég is csillagokkal teli volt, a levegő is lehűlt.. Rajtam pedig csak egy pulcsi volt. Elindultam hazafelé. Az utcák sokkal kihaltabbnak tűntek mint régen, bár lehet csak a hosszú távollétem miatt éreztem itt. Holnap tényleg minden visszakerül a rendes kerékvágásba. Ismét velük fogok reggel iskolába menni, ismét Luke mellett fogok ülni minden órán, ismét hallgathatom Destinyt... de az utóbbi nem izgatott. Miért kellett volna törődnöm vele? Halkan léptem a meleg házba és ugyanolyan halkan csuktam be az ajtót magam mögött. Levettem a cipőmet és kihalásztam az alvós pólómat és rövidnadrágomat a táskámból ami még mindig a nappali ajtajában hevert. Felmentem a fürdőbe és átöltöztem, majd bizonytalanul indultam meg Ashton szobája felé. Mikor becsuktam az ajtót és ránéztem már aludt. Mélyen aludt. Óvatosan közelítettem meg az ágyat és bújtam be az ágy másik végébe. Csak pár pillanat telhetett el, mikor megfordult és ölelésébe zárt.
- Sajnálom. - Suttogtam elhaló hangon. Nem válaszolt, csak összekulcsolta az ujjainkat. És ez pont elég volt, hogy tudjam: nem haragszik.
2015. március 13., péntek
2.fejezet 16.rész(38.rész) - Hazugságok tengere..
Nagy levegőt vettem és kinyitottam a szememet. Ahogy lenéztem egy - a medence csontomtól a mellem aljáig érő - sötét kék-lila-zöld színekben pompázó folttal találtam szemben magamat. Még rosszabbul éreztem magamat, így kiszálltam a zuhany alól, felöltöztem és eltántorogtam a szobámig. Magamra zártam az ajtót és az ágyra zuhantam. Lehunytam a szememet és vártam, hogy a fájdalom elmúljon. Vagy elaludjak és úgy szűnjön meg a fájdalom. Bármit megtettem volna azért, hogy visszaforgassam az időt, tegnap délelőttre. Hogy ne menjek Ashton után, hagyjam megnyugodni, megelőzve a vitát és azt, hogy önfejűen előrerohanjak, hogy elgázoljanak és ilyen állapotban feküdjek az ágyamban. Vissza akartam csinálni. De ez lehetetlen volt.
Mire felébredtem este volt. Késő este. Felültem és vártam pár pillanatot. Elmúlt a fejfájásom, a hányingerem, a szédülésem. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és az órára néztem. A vacsorát lekéstem, de elég erős hangokat hallottam lentről. Túl kíváncsi voltam ahhoz, hogy a szobámban maradjak a fenekemen. Halkan kinyitottam az ajtót és odalopództam a lépcső tetejére.
- Én csak aggódom érte! - förmedt elfojtott hangon anya apára.
- Nincs jogod hozzá! - válaszolt ugyanúgy apa. Egyre kíváncsibb lettem, és négykézláb lejjebb másztam pár fokot.
- Nem lennél képes elmondani neki! Túlságosan is összetörnéd majd' hogy nem tizennyolc év után! - nevetségesnek éreztem magamat, így felálltam és úgy hallgatóztam tovább. Lejjebb léptem még kettőt és tovább füleltem.
- Akkor sem te vagy az anyja! - csattan fel apa.
- Mi?! - csúszott ki a számon. Mindketten felém kapták a tekintetüket. Rám meredtek. Apa megbánóan nézett rám.
- Sam.. - nyögte ki, és elindult felém anyával... Vagyis Amyvel a nyomában. A lehető leggyorsabban fordultam meg és berohantam a szobámba. Bezártam az ajtót. - Engedj be! Kérlek! Meg kell beszélnünk!
- Beszélhettünk volna sokkal előbb is! - kiabáltam vissza remegő hangon.
- Kérlek... - könyörgött tovább. Pechemre Ashton is akkor hívott - facetimeon -. Odamentem a laptophoz és fogadtam a hívást. - Sam engedj be! - kiabált tovább apa.
- Történt valami? - kérdezte kicsit nyugtalanul. Az ágyra dobtam a táskámat a laptop elé és beledobáltam a cuccaimat. - Hová pakolsz? - kérdezett még egyszer.
- Hazamegyek veletek Sydneybe. - válaszoltam remegő ajkakkal.
- Mi történt? - heveskedett tovább.
- Inkább személyesen elmondom. - nyeltem egy kicsit.
- Eléd menjek? - kérdezte ismét. Megálltam a pakolásban és körülnéztem.
- Várj meg a ház előtt, negyed óra múlva. - nyomtam ki a hívást meg sem várva válaszát. Elővettem az UV színű sporttáskámat és besöpörtem az éjjeliszekrényemről a dolgokat. Minden apróbb dolog abba került. A vállamra vettem a sporttáskát, míg az utazótáskát a kezemben fogtam. Elfordítottam a zárban a kulcsot és kirontottam az ajtón meglökve őket.
- Nem mehetsz el! - kiabált utánam Amy.
- Nem vagy az anyám! Semmi közöd sincs hozzám! - szóltam vissza és kimenekültem a házból. Ashton idegesen túrt a hajába, ahogy hozzám lépett. Kivette a kezemből a táskát és szabad kezével megfogta az enyém.
- Mi történt? - törte meg a csendet. Nem találtam a szavakat, miképpen mondhatnám el anélkül, hogy benyögjem azt: " Nem t'om ki az anyám..."
- Tudod milyen, mikor valakiről azt hiszed Ő hozzá tartozol mindvégig, majd majdnem tizennyolc év után kiderül, hogy mégsem? Mikor eddig egész életedben azt hiszed, az a valaki a lehető legközelebb áll hozzád, mikor azt hiszed az a nő aki veled volt az a szülőanyád, és tizennyolc év után benyögik, hogy mégsem.. - nem vártam el, hogy válaszoljon, egyszerű költői kérdések voltak, megválaszolatlanul hagyva.
- Sajnálom Sam... - mondta és eleresztette a kezemet. Átkarolta a vállamat és magához húzott. Szorosan bújtam oldalához és kerestem testében a védelmet a külvilág sérelmei elől. Pár könnycsepp végigszántotta az arcomat.
- De mit lehet tenni ellene? - kérdezem halkan magamtól.
- Szóval... Hazajössz? Végleg? - hangja bizonytalan volt, reménnyel teli szemei néha megcsillantak egy másodperc töredéknyi időre.
- Hazamegyek, véglegesen. - biztosítottam kijelentésemet, majd csend telepedett közénk.
Felmentünk Calum és Ashton szobájába, és belépve megbizonyosodtam arról, hogy a másik három fiú is ott ücsörög. Pókereztek. Régen sokat játszottam apával és a nagyapámmal. Elhatároztam, hogy amint hazaértünk Sydney-be felhívom és meglátogatom őket.
- Hogy-hogy táskát is hoztál? - szegezte nekem a kérdést Luke.
- Hazajön. - válaszolt helyettem Ash. Letette a táskákat a szekrénysor elé és leült mellém az ágyra.
- Hazajön? - kérdezett vissza Michael.
- Igen. Holnap reggel még elmegyek a ruhámért, amit történetesen te - böktem Lukera -, nem láthatsz.
- Ne már... Miért olyan nagy dolog, ha megnézem? - értetlenkedett, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy lejátszották a menetet.
- Beszállhatok? - tereltem el a témát.
- Tudsz játszani? - hevesen bólogattam és leültem köreikbe. - Csak, hogy tudd: igazi téttel játszunk.
- Benne vagyok. - mondtam magabiztosan és kikotortam a tárcámat a táskámból. - Én osztok. - vettem magamhoz a paklit.
- Okos, szép, táncol, pókerezik. Ashton elmehetsz a tudod hova. - fordult Ashton felé Calum, mire Ashton rávigyorgott. Mindenkinek kiosztottam a két lapot, egyet lefordítva hármat pedig felfelé fordítva az asztal közepére. Bedobtuk a kezdőtétet, majd elkezdődött a játék.
- Egy pár. - dobja utolsóként Luke az asztalra a kártyáit.
- Magas lap. - dobtam le én is és kinevetem Lukeot.
- Bassza meg... - pislogott szaporán mire a többiek kinevették. Összeszedtem a kis összeget az asztalról. Megbeszéltük, hogy nem húzzuk le egymást csutkáig, így a max. amit letehettünk pénzt 10$ volt.
- Következő? - kérdeztem vigyorogva. Visszaültek a többiek a helyükre és újból osztottam.
Talán több tíz kört is lejátszhattunk mikor is Ashton azt mondta, menjünk aludni.
Ismét sokat késtem, tudom... Sajnálom, az utóbbi időben nehezen íródnak meg a részek, azt hiszem kezdek kkifogyni az ihletből. Nem baj, ezen is túl fogok esni... Nem tudom mikor fog kikerülni a következő rész, vagy mi lesz a következő részben, de megpróbálom minél jobbra és minél gyorsabban hozni. :)
P.S.: Remélem mindenki meglepődött az új információtól ;)
Mire felébredtem este volt. Késő este. Felültem és vártam pár pillanatot. Elmúlt a fejfájásom, a hányingerem, a szédülésem. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és az órára néztem. A vacsorát lekéstem, de elég erős hangokat hallottam lentről. Túl kíváncsi voltam ahhoz, hogy a szobámban maradjak a fenekemen. Halkan kinyitottam az ajtót és odalopództam a lépcső tetejére.
- Én csak aggódom érte! - förmedt elfojtott hangon anya apára.
- Nincs jogod hozzá! - válaszolt ugyanúgy apa. Egyre kíváncsibb lettem, és négykézláb lejjebb másztam pár fokot.
- Nem lennél képes elmondani neki! Túlságosan is összetörnéd majd' hogy nem tizennyolc év után! - nevetségesnek éreztem magamat, így felálltam és úgy hallgatóztam tovább. Lejjebb léptem még kettőt és tovább füleltem.
- Akkor sem te vagy az anyja! - csattan fel apa.
- Mi?! - csúszott ki a számon. Mindketten felém kapták a tekintetüket. Rám meredtek. Apa megbánóan nézett rám.
- Sam.. - nyögte ki, és elindult felém anyával... Vagyis Amyvel a nyomában. A lehető leggyorsabban fordultam meg és berohantam a szobámba. Bezártam az ajtót. - Engedj be! Kérlek! Meg kell beszélnünk!
- Beszélhettünk volna sokkal előbb is! - kiabáltam vissza remegő hangon.
- Kérlek... - könyörgött tovább. Pechemre Ashton is akkor hívott - facetimeon -. Odamentem a laptophoz és fogadtam a hívást. - Sam engedj be! - kiabált tovább apa.
- Történt valami? - kérdezte kicsit nyugtalanul. Az ágyra dobtam a táskámat a laptop elé és beledobáltam a cuccaimat. - Hová pakolsz? - kérdezett még egyszer.
- Hazamegyek veletek Sydneybe. - válaszoltam remegő ajkakkal.
- Mi történt? - heveskedett tovább.
- Inkább személyesen elmondom. - nyeltem egy kicsit.
- Eléd menjek? - kérdezte ismét. Megálltam a pakolásban és körülnéztem.
- Várj meg a ház előtt, negyed óra múlva. - nyomtam ki a hívást meg sem várva válaszát. Elővettem az UV színű sporttáskámat és besöpörtem az éjjeliszekrényemről a dolgokat. Minden apróbb dolog abba került. A vállamra vettem a sporttáskát, míg az utazótáskát a kezemben fogtam. Elfordítottam a zárban a kulcsot és kirontottam az ajtón meglökve őket.
- Nem mehetsz el! - kiabált utánam Amy.
- Nem vagy az anyám! Semmi közöd sincs hozzám! - szóltam vissza és kimenekültem a házból. Ashton idegesen túrt a hajába, ahogy hozzám lépett. Kivette a kezemből a táskát és szabad kezével megfogta az enyém.
- Mi történt? - törte meg a csendet. Nem találtam a szavakat, miképpen mondhatnám el anélkül, hogy benyögjem azt: " Nem t'om ki az anyám..."
- Tudod milyen, mikor valakiről azt hiszed Ő hozzá tartozol mindvégig, majd majdnem tizennyolc év után kiderül, hogy mégsem? Mikor eddig egész életedben azt hiszed, az a valaki a lehető legközelebb áll hozzád, mikor azt hiszed az a nő aki veled volt az a szülőanyád, és tizennyolc év után benyögik, hogy mégsem.. - nem vártam el, hogy válaszoljon, egyszerű költői kérdések voltak, megválaszolatlanul hagyva.
- Sajnálom Sam... - mondta és eleresztette a kezemet. Átkarolta a vállamat és magához húzott. Szorosan bújtam oldalához és kerestem testében a védelmet a külvilág sérelmei elől. Pár könnycsepp végigszántotta az arcomat.
- De mit lehet tenni ellene? - kérdezem halkan magamtól.
- Szóval... Hazajössz? Végleg? - hangja bizonytalan volt, reménnyel teli szemei néha megcsillantak egy másodperc töredéknyi időre.
- Hazamegyek, véglegesen. - biztosítottam kijelentésemet, majd csend telepedett közénk.
Felmentünk Calum és Ashton szobájába, és belépve megbizonyosodtam arról, hogy a másik három fiú is ott ücsörög. Pókereztek. Régen sokat játszottam apával és a nagyapámmal. Elhatároztam, hogy amint hazaértünk Sydney-be felhívom és meglátogatom őket.
- Hogy-hogy táskát is hoztál? - szegezte nekem a kérdést Luke.
- Hazajön. - válaszolt helyettem Ash. Letette a táskákat a szekrénysor elé és leült mellém az ágyra.
- Hazajön? - kérdezett vissza Michael.
- Igen. Holnap reggel még elmegyek a ruhámért, amit történetesen te - böktem Lukera -, nem láthatsz.
- Ne már... Miért olyan nagy dolog, ha megnézem? - értetlenkedett, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy lejátszották a menetet.
- Beszállhatok? - tereltem el a témát.
- Tudsz játszani? - hevesen bólogattam és leültem köreikbe. - Csak, hogy tudd: igazi téttel játszunk.
- Benne vagyok. - mondtam magabiztosan és kikotortam a tárcámat a táskámból. - Én osztok. - vettem magamhoz a paklit.
- Okos, szép, táncol, pókerezik. Ashton elmehetsz a tudod hova. - fordult Ashton felé Calum, mire Ashton rávigyorgott. Mindenkinek kiosztottam a két lapot, egyet lefordítva hármat pedig felfelé fordítva az asztal közepére. Bedobtuk a kezdőtétet, majd elkezdődött a játék.
- Egy pár. - dobja utolsóként Luke az asztalra a kártyáit.
- Magas lap. - dobtam le én is és kinevetem Lukeot.
- Bassza meg... - pislogott szaporán mire a többiek kinevették. Összeszedtem a kis összeget az asztalról. Megbeszéltük, hogy nem húzzuk le egymást csutkáig, így a max. amit letehettünk pénzt 10$ volt.
- Következő? - kérdeztem vigyorogva. Visszaültek a többiek a helyükre és újból osztottam.
Talán több tíz kört is lejátszhattunk mikor is Ashton azt mondta, menjünk aludni.
Ismét sokat késtem, tudom... Sajnálom, az utóbbi időben nehezen íródnak meg a részek, azt hiszem kezdek kkifogyni az ihletből. Nem baj, ezen is túl fogok esni... Nem tudom mikor fog kikerülni a következő rész, vagy mi lesz a következő részben, de megpróbálom minél jobbra és minél gyorsabban hozni. :)
P.S.: Remélem mindenki meglepődött az új információtól ;)
2015. március 7., szombat
2.fejezet 15.rész(37.rész) - Te jó ég!...
Mikor ismét felébredtem már Ashton is aludt. Hosszú percekig csak néztem Őt, majd - mivel már erősebbnek éreztem magamat - kikászálódtam az ágyból és óvatosan, lassan elsétáltam az ablak melletti székhez. Leültem és kifelé bámultam. A Hold még fényesen ragyogott, bár már lemenőben volt. A csillagok is csillogtak ugyan, de már haloványak voltak. Az ég rózsaszínes-pirosas árnyalatot öltött magára. Felhúztam a székre a lábaimat, és török ülésbe ültem. A látvány egyszerre kiűzte az álmot a szememből, így még fel sem merült bennem a visszaalvás gondolata. Ashton lejjebb csúszott a széken és tovább aludt. Legalább is azt hittem ameddig nem kezdett el aprókat pislogni. Nem zavartattam magamat, biztos voltam benne, hogy vissza fog aludni. Az apró pislogásból nagyobbak lettek, majd végleg kitisztult a látása.
- Mióta vagy fent? - kérdezte reggeli hangján.
- Talán negyed órája. - válaszoltam. Engem nézett, majd egy pillanatra ki az ablakon. - Aludj, ha szeretnél. - szólaltam meg egy kis szünet után. Megrázta a fejét én pedig bizonytalanul felálltam és lassú léptekkel sétáltam az ágyig. Felmásztam rá, majd Ashton elé másztam.
- Haragudnod kellene. Nem érdemelted meg, amit veled csináltam. És ez... ez is az én...
- Nem a te hibád. - vágtam a szavába.
- Ne mondd ezt. - mondta bűntudattal a tekintetében. Elnézett mellettem és az üvegen bámult kifelé. Kifújtam a levegőt és megfogtam a kezét.
- Nem a te hibádból történt. Megállhattam volna, amikor Luke kiabált. Nem kellett volna figyelmetlenül átrohangálnom az úton. - néztem rá.
- De nem siettél volna annyira, ha én nem vagyok...
- Ashton! - szóltam rá. - Nem akarom, hogy magadat hibáztasd. Az nekem okozna bűntudatot. Az én figyelmetlenségem volt. - akartam, hogy rám nézzen, de úgy látszott nem áll szándékában. Kifújtam a levegőt és arrébb ültem, elállva a kilátást. - Oké? - kérdeztem kezét szorongatva. Elhúzta a száját és másfelé pillantgatott. Elengedtem a kezét és feltápászkodtam. Kétségbeesetten figyelte a mozdulataimat. - Elmegyek zuhanyozni. - mondtam halkan.
- Kérsz valamit a büféből? - kérdezte.
- Egy kávét. Köszönöm. - mondtam egy kicsit hűvösen. Azt hiszem, ilyen hangulatban nem ártott a forróság. Ashton combjaira tette a kezét, majd felállt a székről én pedig becsuktam magam mögött az ajtót.
Mire kiléptem a fürdőből Ashton még mindig nem volt sehol. Leengedtem felgumizott hajamat, és evvel egy időben lépett be az orvos.
- Á, Mrs.Ross. Hogy érzi magát? - kérdezte az őszes hajú doktor úr.
- Uhmm.. Jobban, határozottan jobban vagyok. A fejem néha még fáj egy kicsit, és olykor még zúg a fülemben az autó dudájának a hangja, de ennél több nincs. - válaszoltam őszintén. Mások hülyének néztek volna, ha azt mondom hallom a fülemben annak az autónak a dudáját, ami tegnap délután ütött el, de a doktor csak bólintott.
- A zúgás pár napon belül elmúlik a fejfájással együtt, de ajánlok egy nagyon jó fájdalomcsillapítót. Naponta kétszer, reggel és este. - nyújtott át egy cetlit.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá halványan.
- Úgy érzi haza tud menni a barátaival? - elemelte arcától a táblácskát a sok lappal.
- Igen, szeretnék haza menni. - válaszoltam határozottan. Elmosolyodott és rám nézett.
- Egy nővér pár percen belül bejön és megvizsgálja alaposan. Ha mindent rendben talál hazaengedem. - ment ki a kórteremből. Örültem, hogy nem sóztak rám semmilyen kórházi ruhát, így a saját ruháim kényelmében mentem a vizsgálat után Ashton után. A büfében a többiekkel beszélgetett. A lábam egyszer-kétszer meginogott alattam, de odaálltam Ashton mellé.
- Jobban vagy? - kérdezte egyből Luke.
- Igen, jobban. - bólintottam, és a többiekre néztem. - Mehetünk? - egyetértően bólintottak, majd elindultunk lassan a kijárat felé. Útközben Ashton összekulcsolta az ujjainkat, és nem hagyott szabadulni egész úton.
- Otthon fogsz szólni valakinek? - kérdezte eltérve az előbbi témától.
- Nem. - válaszoltam egyből. - Nem volt annyira súlyos dolog, mintha semmi... - kezdtem, de a fejembe belenyilallt egy fájdalom. - ...történt volna. - folytattam pedig eléggé fájt a fejem. Próbáltam elrejteni a fájdalmamat, még haza nem értünk mosolyogtam és nevettem velük, pedig iszonyatosan fájt. Ashton megígérte, hogy ma még eljönnek a délután folyamán. Úgy sétáltam be, mintha semmi sem történt volna velem.
- Ilyen korán itthon? - kérdezte anya. Megtorpantam az ajtóba. Basszus, hétköznap van...
- Rosszul érzem magamat. Fáj a fejem, szédülök és egy kis hányingerem is van. Hazaküldtek. - válaszoltam, és nem is hazudtam, hiszen pont így éreztem. Anya odajött és a homlokomra tette kézfejét.
- Nem vagy lázas, de jobb lenne, ha lepihennél. Történt valami, nem sűrűn vagy beteg.. - Ha te azt tudnád... Szóval elgázolt egy kocsi, a figyelmetlenségem miatt, Ashtonnal elég rendesen összevesztem, ohh és képzeld, mióta itt lakunk hazudok nektek, kb. mindenben. Jó, mi?
- Semmi sem történt.
- Hol töltötted az estét? - kíváncsiskodott tovább. Uhh, erre nem gondoltam. Pár pillanatig gondolkodtam.
- Ashtonéknál, a hotelban. - adtam választ kérdésére.
- Ohh, Istenem... Sam, lefe...
- Mi?!.. - vágtam szavába egyből. Nagyon nem akartam erről beszélni. Meg sem történt, így pedig végképp nem. Nincs miről.
- Ti ketten...
- Igen? - kérdeztem rá, mikor nem fejezte be a mondatát.
- Tudod, vannak az életben bonyolult dolgok, amiket... Várj... - átgondolta a mondatát, majd újba kezdett. - Te pont abban a korban vagy, amikor ez a dolog előfordul a szerelem közben. Ez egy adott pillanat...
-Ohh, te jó ég! Nem, oké? - vágtam ismét a mondata közelébe. Testtartása lazább lett, megnyugodott. - Csak rosszul vagyok. Én is lehetek beteg, szóval felmegyek egy kicsit pihenni. - mondtam és elindultam felfelé.
- Örülök, hogy tisztáztuk! - szólt utánam, mire megálltam.
- Oké. - szóltam egyszerűen vissza és a szobámba siettem. Eddig elvonta a fájdalomról és a rosszullétről a figyelmemet a beszélgetésünk, de most, hogy egyedül voltam, nem volt olyan gondolatom, ami lekötötte volna a figyelmemet, a fájdalom fokozatosan visszatért. Erős migrén gyötört, hányingerrel és kis szédüléssel vegyítve. Elővettem egy melegítőnadrágot és egy laza pólót, majd bementem a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Az első percekben jó volt, a langyos víz elmulasztotta a fájdalmaimat, de nem sok időre. A szédülés erősebb volt mindennél. A világ egyre jobban forgott én pedig a hideg csempének dőltem és lehunytam a szememet. Te jó ég...
- Mióta vagy fent? - kérdezte reggeli hangján.
- Talán negyed órája. - válaszoltam. Engem nézett, majd egy pillanatra ki az ablakon. - Aludj, ha szeretnél. - szólaltam meg egy kis szünet után. Megrázta a fejét én pedig bizonytalanul felálltam és lassú léptekkel sétáltam az ágyig. Felmásztam rá, majd Ashton elé másztam.
- Haragudnod kellene. Nem érdemelted meg, amit veled csináltam. És ez... ez is az én...
- Nem a te hibád. - vágtam a szavába.
- Ne mondd ezt. - mondta bűntudattal a tekintetében. Elnézett mellettem és az üvegen bámult kifelé. Kifújtam a levegőt és megfogtam a kezét.
- Nem a te hibádból történt. Megállhattam volna, amikor Luke kiabált. Nem kellett volna figyelmetlenül átrohangálnom az úton. - néztem rá.
- De nem siettél volna annyira, ha én nem vagyok...
- Ashton! - szóltam rá. - Nem akarom, hogy magadat hibáztasd. Az nekem okozna bűntudatot. Az én figyelmetlenségem volt. - akartam, hogy rám nézzen, de úgy látszott nem áll szándékában. Kifújtam a levegőt és arrébb ültem, elállva a kilátást. - Oké? - kérdeztem kezét szorongatva. Elhúzta a száját és másfelé pillantgatott. Elengedtem a kezét és feltápászkodtam. Kétségbeesetten figyelte a mozdulataimat. - Elmegyek zuhanyozni. - mondtam halkan.
- Kérsz valamit a büféből? - kérdezte.
- Egy kávét. Köszönöm. - mondtam egy kicsit hűvösen. Azt hiszem, ilyen hangulatban nem ártott a forróság. Ashton combjaira tette a kezét, majd felállt a székről én pedig becsuktam magam mögött az ajtót.
Mire kiléptem a fürdőből Ashton még mindig nem volt sehol. Leengedtem felgumizott hajamat, és evvel egy időben lépett be az orvos.
- Á, Mrs.Ross. Hogy érzi magát? - kérdezte az őszes hajú doktor úr.
- Uhmm.. Jobban, határozottan jobban vagyok. A fejem néha még fáj egy kicsit, és olykor még zúg a fülemben az autó dudájának a hangja, de ennél több nincs. - válaszoltam őszintén. Mások hülyének néztek volna, ha azt mondom hallom a fülemben annak az autónak a dudáját, ami tegnap délután ütött el, de a doktor csak bólintott.
- A zúgás pár napon belül elmúlik a fejfájással együtt, de ajánlok egy nagyon jó fájdalomcsillapítót. Naponta kétszer, reggel és este. - nyújtott át egy cetlit.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá halványan.
- Úgy érzi haza tud menni a barátaival? - elemelte arcától a táblácskát a sok lappal.
- Igen, szeretnék haza menni. - válaszoltam határozottan. Elmosolyodott és rám nézett.
- Egy nővér pár percen belül bejön és megvizsgálja alaposan. Ha mindent rendben talál hazaengedem. - ment ki a kórteremből. Örültem, hogy nem sóztak rám semmilyen kórházi ruhát, így a saját ruháim kényelmében mentem a vizsgálat után Ashton után. A büfében a többiekkel beszélgetett. A lábam egyszer-kétszer meginogott alattam, de odaálltam Ashton mellé.
- Jobban vagy? - kérdezte egyből Luke.
- Igen, jobban. - bólintottam, és a többiekre néztem. - Mehetünk? - egyetértően bólintottak, majd elindultunk lassan a kijárat felé. Útközben Ashton összekulcsolta az ujjainkat, és nem hagyott szabadulni egész úton.
- Otthon fogsz szólni valakinek? - kérdezte eltérve az előbbi témától.
- Nem. - válaszoltam egyből. - Nem volt annyira súlyos dolog, mintha semmi... - kezdtem, de a fejembe belenyilallt egy fájdalom. - ...történt volna. - folytattam pedig eléggé fájt a fejem. Próbáltam elrejteni a fájdalmamat, még haza nem értünk mosolyogtam és nevettem velük, pedig iszonyatosan fájt. Ashton megígérte, hogy ma még eljönnek a délután folyamán. Úgy sétáltam be, mintha semmi sem történt volna velem.
- Ilyen korán itthon? - kérdezte anya. Megtorpantam az ajtóba. Basszus, hétköznap van...
- Rosszul érzem magamat. Fáj a fejem, szédülök és egy kis hányingerem is van. Hazaküldtek. - válaszoltam, és nem is hazudtam, hiszen pont így éreztem. Anya odajött és a homlokomra tette kézfejét.
- Nem vagy lázas, de jobb lenne, ha lepihennél. Történt valami, nem sűrűn vagy beteg.. - Ha te azt tudnád... Szóval elgázolt egy kocsi, a figyelmetlenségem miatt, Ashtonnal elég rendesen összevesztem, ohh és képzeld, mióta itt lakunk hazudok nektek, kb. mindenben. Jó, mi?
- Semmi sem történt.
- Hol töltötted az estét? - kíváncsiskodott tovább. Uhh, erre nem gondoltam. Pár pillanatig gondolkodtam.
- Ashtonéknál, a hotelban. - adtam választ kérdésére.
- Ohh, Istenem... Sam, lefe...
- Mi?!.. - vágtam szavába egyből. Nagyon nem akartam erről beszélni. Meg sem történt, így pedig végképp nem. Nincs miről.
- Ti ketten...
- Igen? - kérdeztem rá, mikor nem fejezte be a mondatát.
- Tudod, vannak az életben bonyolult dolgok, amiket... Várj... - átgondolta a mondatát, majd újba kezdett. - Te pont abban a korban vagy, amikor ez a dolog előfordul a szerelem közben. Ez egy adott pillanat...
-Ohh, te jó ég! Nem, oké? - vágtam ismét a mondata közelébe. Testtartása lazább lett, megnyugodott. - Csak rosszul vagyok. Én is lehetek beteg, szóval felmegyek egy kicsit pihenni. - mondtam és elindultam felfelé.
- Örülök, hogy tisztáztuk! - szólt utánam, mire megálltam.
- Oké. - szóltam egyszerűen vissza és a szobámba siettem. Eddig elvonta a fájdalomról és a rosszullétről a figyelmemet a beszélgetésünk, de most, hogy egyedül voltam, nem volt olyan gondolatom, ami lekötötte volna a figyelmemet, a fájdalom fokozatosan visszatért. Erős migrén gyötört, hányingerrel és kis szédüléssel vegyítve. Elővettem egy melegítőnadrágot és egy laza pólót, majd bementem a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Az első percekben jó volt, a langyos víz elmulasztotta a fájdalmaimat, de nem sok időre. A szédülés erősebb volt mindennél. A világ egyre jobban forgott én pedig a hideg csempének dőltem és lehunytam a szememet. Te jó ég...
2015. március 6., péntek
2.fejezet 14.rész(36.rész) - A vesztedbe rohanni...
A színpad mellett álltunk Mattyvel. Ashtonék az elsős sorban ültek és vártak. Mikor felkonferáltak minket megszorítottuk egymás kezét és ugyanúgy, kézen fogva mentünk ki a színpadra. A szemem sarkából láttam Ashton-t. Feszült volt. Nem tetszett neki a helyzet, és az utóbbi időben semmi sem ami egy másik fiúval volt kapcsolatos. Már körülbelül senkire sem mertem ránézni, mert a végén lecsesz... Ahogy elkezdődött a zene és ránéztem Matty mosolygós arcára lassan kizártam a külvilágot. Mintha minden elsötétült volna körülöttünk, és mindenki eltűnt volna. Mintha csak ketten lettünk volna.. de ez az érzés azonnal eltűnt, mikor a zene elhalkult. Visszatért a fény, az emberek akik tapsviharral dicsérték előkészületeink gyümölcsét. Egyből az első sorba néztem. Mindenki ott volt, kivéve Ashton. Lukera néztem, aki ugyanolyan értetlen fejjel biccentett az ajtó felé. Meghajlás után nem törődve, hogy éppenséggel fehér ruhában és mezítláb vagyok leugrottam a magas színpadról és az ajtó felé rohantam. Megálltam az ajtóban és pár pillanatig néztem Őt, majd kilöktem az ajtót.
- Most mi van?! - Kérdeztem felháborodottan.
- Semmi. - Vont vállat. Érzelemmentes arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Ideges voltam.
- Ne mondd , hogy semmi! Régóta féltékenykedsz szinte minden fiúra! Lukera és Mattyre is egyaránt! A legjobb barátodra és az én barátomra! Rohadtul nincs okod féltékenykedni! Kiteszem a lelkemet azért, hogy mindenkit, főleg téged lenyűgözzelek erre te simán kijössz! Mi a jó büdös franc van veled Ashton?! - Kiabáltam.
- Ja, hogy most próbálsz bűntudatot kelteni? - Kérdezte flegmán, felment bennem a pumpa. Legszívesebben megütöttem volna, hogy észhez térjen.
- A hotelben hagytad a józan eszedet?! Ha nem vennéd észre szinte mindent érted csinálok! Azért a kibaszott figyelmedért, de te semmibe veszed!
- Mindenki változik. - Válaszolt egyszerűen.
- Mi történt abban a három napban, hogy ennyire más lettél? Hol van az az Ashton akivel régen annyit nevettem, a fiú aki mindig arra törekedett, hogy kedves legyen, aki igazán szeretett engem? - Kérdeztem elhalkulva.
- Otthon maradt. - Annyira, de annyira fájt.
- Direkt csinálod? Élvezed? Örülsz, hogy én kételyek között tengek, miattad? - Kérdezgettem.
- Mindenkinek megvannak a saját problémái. - Dugta zsebre a kezét. - Neked ez, nekem pedig...
- Én? Mondd csak ki! Mondd, hogy utálsz, hogy akarod, hogy felejtselek el és többet hallani sem fogsz rólam! Ezt akarod?!! - Az ajtó kinyílt.
- Ha ennyire akarod: ... - Kezdett bele, de én faképnél hagytam. Szinte fellöktem az ajtóban álló Calumot, Luke-ot és Michaelt. Kezdtem azt hinni, hogy a zene, amit írt... Nem rólam szólt. Az utóbbi idő nem rólam szólt. Semmi sem volt igaz. Bementem az öltözőbe és átöltöztem. Kitéptem a nyakamból a hőn áhított nyakláncot, amit tőle kaptam. A markomba fogtam és elindultam kifelé. - Jó hiszti rohamot kapni? - Kérdezte.
- Megvan rá az okom! - Kiabáltam rá.
- Szólj ha megnyugodtál. - Éreztem, hogy a könnyek szúrják a szememet. Hozzávágtam a nyakláncot és elindultam. Szakítani akart... És szakítottunk. A könnyeimtől alig láttam úgy mentem át az utakon. A hangokból ítélve Ők is a hotel felé tartottak.
- Szólj ha megnyugodtál. - Éreztem, hogy a könnyek szúrják a szememet. Hozzávágtam a nyakláncot és elindultam. Szakítani akart... És szakítottunk. A könnyeimtől alig láttam úgy mentem át az utakon. A hangokból ítélve Ők is a hotel felé tartottak.
- Sam!! - Szólt utánam Luke, de nem fordultam meg. Leléptem a járdáról és elindultam. - SAM!!! - Ordibált hangosabban, de nem törődtem vele. Egészen addig, amíg meg nem hallottam a fékcsikorgás hangját, majd egy fájdalmas érzést... de még ez sem ért fel a szívemet mardosó fájdalommal. - SAM! - Éreztem meg két kart mellettem. Egyből párosítottam a kezet egy névvel. Az előbb ordított le, hogy szakítsunk, most pedig itt ült mellettem. Mit akar még tőlem? Miért akar még nagyobb fájdalmat okozni nekem?
- Minek rohangál az úton?! - Szállt ki a férfi az autóból.
- Talán magának is figyelnie kellett volna! - Állt fel mellőlem Ashton. - Calum, hívd a mentőket. - Utasította. Lehunytam a szememet.
- Sam. Próbálj meg ébren maradni, oké? - Beszélt hozzám Luke. Nem válaszoltam, csak bólintottam egy aprót. Megéreztem Ashton karkötőkkel teli kezét és hosszú ujjait a kézfejemen, majd összefonta ujjainkat. Miért kell valami rossznak történnie ahhoz, hogy észbe kapjon?
- Pár percen belül itt lesznek. - Hallottam Calum hangját.
- Sam. Csak ne aludj el. - Mondogatta Ashton, de a hangja annyira távolinak tűnt. Kezem elernyedt, már nem tudtam fogni a kezét. A hangjuk annyira messzi volt, mintha eltávolodtak volna. - Sam, itt vagyok. Csak... Maradj velem. - Ismételgette folyamatosan és egyre jobban fogta a kezemet. A távolból hallottam a mentő hangját. Többre nem emlékszem...
Körülnéztem. Még a sötétben is láttam a falak sötétzöld és fehér színét. Gyakorlatilag belerohantam a saját vesztembe.. A fejemhez próbáltam érinteni a kezemet, de mintha ólom súlyú lett volna nem bírtam felemelni. Éreztem a kötést a fejemet.
- Jól vagy? - Hallottam meg azt az ismerős hangot.
- Igen. - Válaszoltam. Tudtam, hogy bűntudata van. Egy részem, még akkor is haragudott rá. Egy nagyon kis részem. -Végül is,elküldött... ugyanakkor aggódott értem, és azt mondta, itt van velem, csak maradjak vele. - Veszekedett magammal a tudatalattim, de én nyertem. Hogy miért? Mert az ágyon pihenő kezét az enyémbe zártam. Felnézett rám. Szeméből tükröződött a kétségbeesés, a sajnálat. Óvatosan megszorította apró kezemet. Tekintete bágyadt volt, szemei nehezen nyíltak fel pislantás után, szemei alatt karikák éktelenkedtek. - Pihenned kellene. - Mondtam halkan.
- Kellene. - Fújta ki a levegőt. - De nem tudok. - Folytatta.
- Nincs okod idegeskedni. Nem fogok elszökni, és nem fognak elütni a nővér kiskocsijával. - Halvány mosoly jelent meg arcán az elviccelt balesetemmel kapcsolatban. - A többiek? - Kérdeztem érdeklődve.
- A hotelben vannak. Nem akartak elmenni, de csak egy ember maradhatott bent veled. Szóval, kiharcoltam magamnak. - Mondta kicsit szégyenlősen. Próbáltam feljebb ülni, de a kezem még mindig gyengécske volt. - Nem kellene megerőltetned magad. - Szólt közbe, de túl harcias voltam és megpróbáltam még egyszer, majd még egyszer. És végül sikerült feljebb ülnöm. Az órára néztem.
- Lassan indulnod kell. Nemsokára indul a gépetek, haza. - Tájékoztattam.
- Nem hagylak itt így. - Tiltakozott én pedig nem ellenkeztem. Akartam, hogy itt legyen, hogy fogja a kezemet és támogasson. Viszont ott volt az a sok kétely amelyek nem hagytak nyugodni. Oka volt, hogy úgy viselkedett velem. Talán csak azért maradt velem, mert gyenge vagyok? Mert elütöttek és bűntudata van? Annyira rákérdeztem volna, de nem volt bátorságom. Azt hiszem a kereszteződésben hagytam.
- Ashton? - Szóltam halkan.
- Hmm? - Nézett rám. Belül felkészültem a kérdésre és szólásra nyitottam a számat.
- Mi van veled? Miért vagy minden második fiúra féltékeny? Miért vagy velem elutasító és rideg? - Gyakorlatilag csak az első kérdést szerettem volna feltenni neki, de megszaladt a nyelvem. És már nem volt visszaút.
Kezd visszatérni belétek az élet, ennek örülök *-* Ahogy annak is, hogy 26 feliratkozóval és több mint 11.000 oldalmegjelenítéssel büszkélkedhetek. Általatok. Köszönöm nektek, hogy itt vagytok velem. Remélem tetszett a rész <3 Elizabeth M. Stowe
2015. március 2., hétfő
Blogverseeny(again:DD)
Szóval, mostanában egyre jobban rá vagyok állva ezekre a blogversenyekre, ezért jelentkeztem még egyre :D
http://lanablogmagazin.blogspot.hu/2015/02/blogverseny.html
http://lanablogmagazin.blogspot.hu/2015/02/blogverseny.html
2.fejezet 13.rész(35.rész) - Meglepetés vendégek
Miután meghallgattam a vállamra kaptam a táskámat és mivel késésben voltam - a kétszeri meghallgatás miatt - kirontottam a házból és nagy léptekkel igyekeztem az iskolába. Szinte lihegve értem be az iskolába és kerestem meg Caitline-éket. Egy nagy tömegnyi lányt bámultak. Sajnos nem láttam be a tömegbe, hogy kit vagy mit istenítenek ennyire.
- Hey! - Álltam melléjük. - Itt meg mi történt? - Kérdeztem. Egymásra néztek majd rám.
- Nem tudjuk, de nem is szándékozunk odamenni. - Vont vállat Alex.
- Akkor majd én megnézem. - Adtam át Caitline-nek a táskámat és megindultam a tömeg felé. Odaérve hozzájuk befurakodtam közéjük és egyre "mélyebbre hatoltam". Két kéz fonódott a derekam közé. Ideges lettem és odanyúltam, hogy ledobjam magamról a bizonyos fiúnak a karját, de kezem megállt a levegőben. De hát... Mi a...? Azonnal megfordultam, hogy valóban Ő az. Fejemet gyorsan felfelé fordítottam és akkor találkozott a tekintetünk. - Te... Ashton! - Fontam nyaka köré a karjaimat. Elmosolyodott, majd egy szolid csókot adott ajkaimra. - Úgy volt, hogy..
- Hogy két hét múlva jövünk? Unatkoztunk. - Mosolygott továbbra is. Mellkasához bújtam és úgy öleltem tovább. További három ember csatlakozott hozzánk. Két karommal próbáltam őket is átölelni, de nehezemre esett. Mikor az összes rajongó "kielégült" szétszéledtek és végre csak öten voltunk.
- Akkor... Szeretnék bemutatni nektek valakiket. - Megfogtam Ashton kezét és magam után hívtam őket. Odamentünk Alexander-ékhez. A srácok mind mögöttem álltak egy háromszöget képezve. - Szóval... Alex, Ashton,Calum,Luke és Michael. Ashton, Calum, Luke, Michael, Alex. Caitline, Calum, Michael, Ashton, Luke. Calum, Michael Ashton, Luke, Caitline. - Mire megszólalhattak volna a csengő közbeszólt. Kifújtam a levegőt és megfordultam. - Később beszélünk? - Kérdeztem ránézve.
- Aha. - Mosolygott én pedig egy puszit adtam a szája sarkába. - Sziasztok! - Siettem Alexanderék után. Beértem őket és még utoljára hátrafordultam, majd Ők is elindultak.
Egész nap jó kedvem volt. Ez úgy nagyjából mindenkinek feltűnt. Matty is megjegyezte mennyire mosolygós vagyok ma.
- Biztos nem baj, ha a délután gyakorlunk? - Kérdezte Matty a tarkóját dörzsölve.
- Nem lesz baj. - Erősítettem meg már harmadjára.
- Oké, akkor uhmm... Fél ötkor a studióban?
- Rendben. Akkor fél ötkor. Szia. - Köszöntem el tőle és megindultam a várakozó csapathoz. Megálltam előttük.
- Van okom féltékenykedni? - Hangjában ott bujkált a játékosság.
- Nagyon sok. - Nevettem, majd összekulcsoltam az ujjainkat. - Késő délután uhmm... Mattyvel gyakorolnunk kellene. - Préseltem össze ajkaimat.
- Szabad megkérdeznem mire? - Kíváncsiskodott tovább.
- Pár napja odajött hozzám és mutatott egy tánc "társulatot". Iszonyatosan tetszik, meg minden, aztán elmentem a próbájukra és be vettek, meg minden... Daniella pedig megkért, hogy táncoljunk egy modern duo-t...
- Meg minden. - Nevetett Calum. Fel sem tűnt, hogy ennyiszer mondtam. Úgy látszik a rövidtávú memóriám sem a régi.
- Az. - Helyeseltem bólogatva, majd halkan nevettem. - És, melyik hotelben szálltatok meg? - Kérdezősködtem. Most rajtam volt a sor.
- Látod azt ott? - Mutatott egy magas épületre Luke. Bólintottam. - Na... Hát nem ott. - Viccelődött én pedig elnevettem magamat.
- Most komolyan.
- Pár utcával arrébb, az Ocean Drive közelében. - Magyarázta Michael.
- Oh, mily' előkelő. - Beszéltem régi angol akcentussal.
- Kitalálom: irodalom óra, Shakespeare drámák. - Forgatta meg szemét Ashton.
- Igen. - Bólintottam rá. - Van kedvetek eljönni hozzánk? - Kérdeztem. Ashton pár pillanatig gondolkodott.
- A szü...
- Nem izgat. Hozzám jöttetek, bármennyire is fáj nekik. - Vágtam a szavába. Hagytam nekik egy kis gondolkodási időt, majd ismét megszólaltam. - Szóval? - Néztem rájuk. Ash sóhajtott, majd rábólintott.
- Legyen. - Válaszolta, majd lassan elindultunk hozzánk. Kifaggattam Luke-ot az elmúlt három napról és érdeklődtem az új dal iránt is. Húztam egy kicsit Ash agyát a szexi stewardess lányokkal és Mattyvel, persze nem gondoltam komolyan.
- Szeretnélek megnézni. Mármint a versenyen. - Szólalt meg Ashton.
- Az attól függ meddig maradtok. - Magyaráztam.
- Jövőhét kedd. Akkor? - Nézett le rám.
- Szerencsétek van. - Mosolyogtam, majd elővettem a kulcsaimat. Bedugtam a fém tárgyat a zárba, majd elforgattam és belöktem az ajtót.
- Más. Nagyon más. - Nézett körül Ashton.
- Az... - Mondtam egyet értve. - Gyertek. - Intettem, majd a lépcső felé mentem. A lépcső határozottan hosszabb voltnéhány elég sok fokkal, az első napokban szinte fájdalmas volt feljárkálni az emeletre.
- Sam? Ma is mész Mattyvel?- Kérdezte anya a földszintről. Ashton már fordult is meg, de mellkasára tettem a kezemet.
- Ashton. - Szóltam rá, mire sóhajtott és hátra lépett. - Beszélek vele és jövök. Szemben az utolsó ajtó. - Mondtam, majd elindultam lefelé. Megálltam a konyha előtt.
- Nem is tudtam, hogy ennyi fiú barátod van. - Jegyezte meg anya a kabátokra nézve.
- Ashtonéké. - Belül vigyorogtam anya arca láttán.
- Azt hittem végre túlléptél rajtuk. - vált komorrá.
- Nem fogok túllépni soha. Még ha csak neten beszélhetünk és hosszú idő óta most látom először kitartok mellette, ahogy Ő is mellettem. - Válaszoltam komolyan.
- Jobb ha...
- Nem mennek sehová sem. Örülnék, ha nem csinálnál pattáriát. Mind a négyen fontosak nekem, és ha én fontos vagyok neked, akkor elfogadod a döntésemet és azt, hogy Ők a második családom. Ha ezt nem tudod betökélni, akkor én sem vagyok fontos neked. - Mondtam higgadtan. Más helyzetben ordítottam volna, veszekedtem volna vele, de nem akartam, hogy elmenjenek. - Köszönöm. - Mondtam és felmentem hozzájuk. Bementem a szobámba és meglepetten néztem körül. Calum tökéletesen befészkelte magát az óriás plüssmedvéim közé, Ashton a párnáim alá bújt, Michael a földön nyúlt el, Luke pedig a szekrényemben kutatott. Attól a pillanattól kezdve kíváncsi volt a ruhámra, amikor bejelentettem, hogy megvettem. - Ugye nem a ruhámat keresed? - Ugrasztottam ki a szekrényből.
- Én? Nem, egyáltalán nem. - Tagadta. Becsuktam magam mögött az ajtót. - Más helyzetben ez fura lenne... de végül is rólatok van szó. - Sóhajtottam.
- Köszi, ez kedves volt. - Játszott tettetett sértődöttséget Michael. Halkan odamentem Ashton-hoz és a hátára ültem.
- Gondolom kényelmes vagyok, de tudod mint minden embernek vannak bordái és gerince. Na ezekre még szükségem van.
- Aha, hallgatlak. - Tettem úgy, mintha nem tudnám, hogy kényelmetlen neki a helyzet.
- Fordított helyzetben te sem örülnél, ha a hátadra ülnék. És hát... nem vagyok egy ülőalkalmatosság. - Folyatta, de továbbra sem szálltam le. Ő pedig fordult egyet én pedig leestem az ágyról egyenesen Michaelre.
- Átérzem a helyzeted. - Nyögte Mikey Ashtonnak, mire felnevetett. Én is ledőltem a puha, szőrmók kinézetű szőnyegre.
Sokat beszélgettünk és hülyéskedtünk, majd együtt indultunk el és egy idő után szétváltunk. Megígértem Ashtonnak, hogy ha végeztem felhívom Őt. Kicsit késve érkeztem a stúdióba.
- Bocsi. Ashtonékkal voltam. - Érveltem, mire mosolyogva megrázta a fejét.
- Akkor, melegítsünk be.
Szóval... Nem tudom hová tűnt az a sok mindenki, valójában én is eltűntem. Sajnálom, hogy mostanában hanyagolom az írást, de azért remélem kitartotok mellettem, hiszen még a felénél sem járunk. Félek, hogy idővel mindenki eltűnik majd, én pedig itt maradok egyedül... Mindegy is, jó olvasást. Elizabeth M. Stowe
- Hey! - Álltam melléjük. - Itt meg mi történt? - Kérdeztem. Egymásra néztek majd rám.
- Nem tudjuk, de nem is szándékozunk odamenni. - Vont vállat Alex.
- Akkor majd én megnézem. - Adtam át Caitline-nek a táskámat és megindultam a tömeg felé. Odaérve hozzájuk befurakodtam közéjük és egyre "mélyebbre hatoltam". Két kéz fonódott a derekam közé. Ideges lettem és odanyúltam, hogy ledobjam magamról a bizonyos fiúnak a karját, de kezem megállt a levegőben. De hát... Mi a...? Azonnal megfordultam, hogy valóban Ő az. Fejemet gyorsan felfelé fordítottam és akkor találkozott a tekintetünk. - Te... Ashton! - Fontam nyaka köré a karjaimat. Elmosolyodott, majd egy szolid csókot adott ajkaimra. - Úgy volt, hogy..
- Hogy két hét múlva jövünk? Unatkoztunk. - Mosolygott továbbra is. Mellkasához bújtam és úgy öleltem tovább. További három ember csatlakozott hozzánk. Két karommal próbáltam őket is átölelni, de nehezemre esett. Mikor az összes rajongó "kielégült" szétszéledtek és végre csak öten voltunk.
- Akkor... Szeretnék bemutatni nektek valakiket. - Megfogtam Ashton kezét és magam után hívtam őket. Odamentünk Alexander-ékhez. A srácok mind mögöttem álltak egy háromszöget képezve. - Szóval... Alex, Ashton,Calum,Luke és Michael. Ashton, Calum, Luke, Michael, Alex. Caitline, Calum, Michael, Ashton, Luke. Calum, Michael Ashton, Luke, Caitline. - Mire megszólalhattak volna a csengő közbeszólt. Kifújtam a levegőt és megfordultam. - Később beszélünk? - Kérdeztem ránézve.
- Aha. - Mosolygott én pedig egy puszit adtam a szája sarkába. - Sziasztok! - Siettem Alexanderék után. Beértem őket és még utoljára hátrafordultam, majd Ők is elindultak.
Egész nap jó kedvem volt. Ez úgy nagyjából mindenkinek feltűnt. Matty is megjegyezte mennyire mosolygós vagyok ma.
- Biztos nem baj, ha a délután gyakorlunk? - Kérdezte Matty a tarkóját dörzsölve.
- Nem lesz baj. - Erősítettem meg már harmadjára.
- Oké, akkor uhmm... Fél ötkor a studióban?
- Rendben. Akkor fél ötkor. Szia. - Köszöntem el tőle és megindultam a várakozó csapathoz. Megálltam előttük.
- Van okom féltékenykedni? - Hangjában ott bujkált a játékosság.
- Nagyon sok. - Nevettem, majd összekulcsoltam az ujjainkat. - Késő délután uhmm... Mattyvel gyakorolnunk kellene. - Préseltem össze ajkaimat.
- Szabad megkérdeznem mire? - Kíváncsiskodott tovább.
- Pár napja odajött hozzám és mutatott egy tánc "társulatot". Iszonyatosan tetszik, meg minden, aztán elmentem a próbájukra és be vettek, meg minden... Daniella pedig megkért, hogy táncoljunk egy modern duo-t...
- Meg minden. - Nevetett Calum. Fel sem tűnt, hogy ennyiszer mondtam. Úgy látszik a rövidtávú memóriám sem a régi.
- Az. - Helyeseltem bólogatva, majd halkan nevettem. - És, melyik hotelben szálltatok meg? - Kérdezősködtem. Most rajtam volt a sor.
- Látod azt ott? - Mutatott egy magas épületre Luke. Bólintottam. - Na... Hát nem ott. - Viccelődött én pedig elnevettem magamat.
- Most komolyan.
- Pár utcával arrébb, az Ocean Drive közelében. - Magyarázta Michael.
- Oh, mily' előkelő. - Beszéltem régi angol akcentussal.
- Kitalálom: irodalom óra, Shakespeare drámák. - Forgatta meg szemét Ashton.
- Igen. - Bólintottam rá. - Van kedvetek eljönni hozzánk? - Kérdeztem. Ashton pár pillanatig gondolkodott.
- A szü...
- Nem izgat. Hozzám jöttetek, bármennyire is fáj nekik. - Vágtam a szavába. Hagytam nekik egy kis gondolkodási időt, majd ismét megszólaltam. - Szóval? - Néztem rájuk. Ash sóhajtott, majd rábólintott.
- Legyen. - Válaszolta, majd lassan elindultunk hozzánk. Kifaggattam Luke-ot az elmúlt három napról és érdeklődtem az új dal iránt is. Húztam egy kicsit Ash agyát a szexi stewardess lányokkal és Mattyvel, persze nem gondoltam komolyan.
- Szeretnélek megnézni. Mármint a versenyen. - Szólalt meg Ashton.
- Az attól függ meddig maradtok. - Magyaráztam.
- Jövőhét kedd. Akkor? - Nézett le rám.
- Szerencsétek van. - Mosolyogtam, majd elővettem a kulcsaimat. Bedugtam a fém tárgyat a zárba, majd elforgattam és belöktem az ajtót.
- Más. Nagyon más. - Nézett körül Ashton.
- Az... - Mondtam egyet értve. - Gyertek. - Intettem, majd a lépcső felé mentem. A lépcső határozottan hosszabb volt
- Sam? Ma is mész Mattyvel?- Kérdezte anya a földszintről. Ashton már fordult is meg, de mellkasára tettem a kezemet.
- Ashton. - Szóltam rá, mire sóhajtott és hátra lépett. - Beszélek vele és jövök. Szemben az utolsó ajtó. - Mondtam, majd elindultam lefelé. Megálltam a konyha előtt.
- Nem is tudtam, hogy ennyi fiú barátod van. - Jegyezte meg anya a kabátokra nézve.
- Ashtonéké. - Belül vigyorogtam anya arca láttán.
- Azt hittem végre túlléptél rajtuk. - vált komorrá.
- Nem fogok túllépni soha. Még ha csak neten beszélhetünk és hosszú idő óta most látom először kitartok mellette, ahogy Ő is mellettem. - Válaszoltam komolyan.
- Jobb ha...
- Nem mennek sehová sem. Örülnék, ha nem csinálnál pattáriát. Mind a négyen fontosak nekem, és ha én fontos vagyok neked, akkor elfogadod a döntésemet és azt, hogy Ők a második családom. Ha ezt nem tudod betökélni, akkor én sem vagyok fontos neked. - Mondtam higgadtan. Más helyzetben ordítottam volna, veszekedtem volna vele, de nem akartam, hogy elmenjenek. - Köszönöm. - Mondtam és felmentem hozzájuk. Bementem a szobámba és meglepetten néztem körül. Calum tökéletesen befészkelte magát az óriás plüssmedvéim közé, Ashton a párnáim alá bújt, Michael a földön nyúlt el, Luke pedig a szekrényemben kutatott. Attól a pillanattól kezdve kíváncsi volt a ruhámra, amikor bejelentettem, hogy megvettem. - Ugye nem a ruhámat keresed? - Ugrasztottam ki a szekrényből.
- Én? Nem, egyáltalán nem. - Tagadta. Becsuktam magam mögött az ajtót. - Más helyzetben ez fura lenne... de végül is rólatok van szó. - Sóhajtottam.
- Köszi, ez kedves volt. - Játszott tettetett sértődöttséget Michael. Halkan odamentem Ashton-hoz és a hátára ültem.
- Gondolom kényelmes vagyok, de tudod mint minden embernek vannak bordái és gerince. Na ezekre még szükségem van.
- Aha, hallgatlak. - Tettem úgy, mintha nem tudnám, hogy kényelmetlen neki a helyzet.
- Fordított helyzetben te sem örülnél, ha a hátadra ülnék. És hát... nem vagyok egy ülőalkalmatosság. - Folyatta, de továbbra sem szálltam le. Ő pedig fordult egyet én pedig leestem az ágyról egyenesen Michaelre.
- Átérzem a helyzeted. - Nyögte Mikey Ashtonnak, mire felnevetett. Én is ledőltem a puha, szőrmók kinézetű szőnyegre.
Sokat beszélgettünk és hülyéskedtünk, majd együtt indultunk el és egy idő után szétváltunk. Megígértem Ashtonnak, hogy ha végeztem felhívom Őt. Kicsit késve érkeztem a stúdióba.
- Bocsi. Ashtonékkal voltam. - Érveltem, mire mosolyogva megrázta a fejét.
- Akkor, melegítsünk be.
Szóval... Nem tudom hová tűnt az a sok mindenki, valójában én is eltűntem. Sajnálom, hogy mostanában hanyagolom az írást, de azért remélem kitartotok mellettem, hiszen még a felénél sem járunk. Félek, hogy idővel mindenki eltűnik majd, én pedig itt maradok egyedül... Mindegy is, jó olvasást. Elizabeth M. Stowe
2015. március 1., vasárnap
2.fejezet 12.rész(34.rész) - Az interjú
Annyira összetartó volt ez a csapat. Ha valaki nem tudott egy lépést megcsinálni akkor egy másik tag odament hozzá, félreálltak és gyakorolták.
Bejelentettem anyáéknak vacsoránál, hogy ismét táncolni kezdtem egy sulibéli fiú segítségével. Anyáék már egyből arra gondoltak, hogy idővel együtt leszünk és itt Miamiban élem le az életemet. Ha Ők azt tudnák... Vacsora után letusoltam és fogat mostam, majd a szobámba mentem. Elővettem a tanulni valót és bekapcsoltam a laptopot. Vártam Ashton hívását, hogy félredobhassam a könyveimet és beszélhessek vele... De nem hívott a szokásos időben. Betudtam a fáradtságának, és annak, hogy alszik, így vártam még. Vártam, és vártam, és egyre többet vártam. Az órámra pillantottam ami már a tizenegy órát jócskán elhagyta. Félretettem a könyvemet és bebújtam a takaró alá. A laptop még mindig bekapcsolva mellettem hevert, hogy felébredjek ha hív. Reménykedtem...
Reggel az ébresztőmre ébredtem. A szemeim kipattantak és egyből a laptopomért nyúltam, de sehol sem volt akár egyetlen egy hívás sem Ashton-tól. Teljesen lelombozódtam és semmi kedvem nem volt felkelni, de muszáj volt...
Caitline-éknek egyből feltűnt a rossz kedvem én pedig egy "Tökmindegy." kíséretében vállat vontam. Persze tovább feszegették a témát és előreláthatóan nem akartak leállni.
- Befejeznétek? Beszélek róla, ha akarok,oké? - Keltem ki magamból.
Három napig játszottam el ugyanazt: vártam - akár éjfélig - feleslegesen. Nem tudtam mi történt, talán csak a turnét tervezik... "Attól még egy "Bocs,ne várd a hívásomat."-ot, vagy valamit odalökhetett volna!" - Magyarázta a tudatalattim. És igaza volt. Akkor hívott volna, tudatta volna velem, hogy most egy ideig nem tudunk beszélni, mert elfoglalt. Kezdtem beismerni, hogy egyre problémásabb a kapcsolatunk. És ez így nem jó.. A próbákon a lehető legjobban odatettem magamat, mivel nem akartam búcsút mondani ennek. Ebben a három napban megismertem közelebbről Matty-t. És volt néhány meglepő dolog amit nem is gondoltam volna.
- Mint tudjátok, a verseny alig hat nap múlva van, szóval iszonyatosan szorít az idő. Matty, Sam, tudom, hogy nagyon nagy kérés ez, de szeretném, ha ketten összehoznátok egy páros táncot. Tudom, hogy hat nap alatt nehéz betanulni, ráhangolódni a másikra, de bízom bennetek. - Hevesen pislogtam. Hat nap alatt? Ez komoly? Nem, ez lehetetlen. Lehetetlenség összehozni egy táncot hat nap alatt.
- Nem probléma. - Szólalt meg Matty. Még jobban ledöbbentem.
- Felfogtad, hogy hat napunk van? - Kérdeztem suttogva tőle. Felém fordult és fél szemmel Daniellát nézte.
- Igen. Nyugi, majd valami "egyszerű,de nagyszerű"t összedobunk és voilà, kész is a koreográfia. - Teljesen lelazázta az egészet, még én teljesen rágörcsöltem.
- Oké. - Sóhajtottam.
A próba végeztével Matty-vel még órákig próbálkoztunk.
- A lábaddal öleld körül a csípőmet. - Mondta. - Majd megtartalak. - Fejezte be, én pedig felemeltem a lábamat. - Dőlj egy kicsit. - Beszélt tovább. Ismét eleget tettem kérésének és bedőlve jobb lábammal átöleltem a csípőjét. - Jó, most vissza, és tedd le a lábad. - Teljesen betöltötte az irányító szerepet. Mondjuk én még amatőr voltam hozzá - és a három éves tánctudásához - képest.
Már sötét volt, de mi még mindig ott koreografáltunk a terem közepén.
- Dőlj hátra és fogd meg a kezem. - Mindketten hátra dőltünk - bár én jobban- és kissé félve az eséstől fogtam a kezét. - Most engedd el a kezemet.
- Engedjem el? - Kérdeztem vissza egyből. Ha elengedem biztosan hanyatt esek, és ez valahogy nem jönne jól most.
- Bízz bennem. El foglak kapni, csak engedd el. Esküszöm. - Nézett rám. Lenyeltem a torkomban lévő gombócot és elengedtem a kezét. Betartotta esküjét és elkapott a tarkómnál. Testünk sokkal közelebb volt a másikunkhoz - arcunkkal együtt - mint eddig. - Vegyük át még egyszer és menjünk. - Mondta én pedig rábólintottam.
- Oké. - Szólaltam meg és beálltam elé.
Fáradtan estem be az ajtón. Már nyolc óra is elmúlott, szóval gyorsan megvacsoráztam és elrendeztem magamat, majd lefeküdtem aludni. Már nem vártam Ashtonra, a hívására. Nem volt értelme virrasztanom, a semmiért.
Kialudtam magamat az éjjel, nem törtem a fejemet azon, hogy vajon mikor hív. Vagy hív-e egyáltalán... Kikerestem a névjegyzékemben Ashton számát, majd írtam egy üzenetet: "Köszönöm, hogy mindig itt vagy velem." Írtam le, nem szarkasztikus módon. Vártam pár percet, majd újra írtam egy üzenetet: "Bocs, nem neked szántam..." Eltettem a telefonomat, majd lementem a konyhába.
- Újabban egyre kevesebbet vagy itthon. És mintha Ashtonnal sem beszélnél. - Magyarázta Mia.
- Elfoglalt vagyok. És Ashtonnak is biztos van jobb dolga, mint velem beszélni.
- Szakítottatok? - Kérdezte meglepetten.
- Kérdezd Őt. - Vontam vállat és elvettem egy almát.
- Szabad megkérdeznem, hol töltöd a délutánjaidat? - Kíváncsiskodott tovább. Nem akartam kora reggel ráförmedni ezért nagy levegőt vettem, hogy lenyugodjak.
- Mióta van ez a csapat, sok időmet leköti a sok próba. Öt nap múlva előadás és Matty-vel még ki meg kell csinálnunk a koreográfiát. - Válaszoltam higgadtan.
- Ennek a Matty-nek van köze hozzád és Ashton-hoz? Mármint ehhez a mosolyszünethez. - Kérdezősködött.
- Nincs. Fogalmam sincs mi a baja, különösebben nem is izgat. Keres, ha akar. Ha nem, nem. Ennyire egyszerű az egész. - Vontam vállat.
- Szóval.. Te ennyire könnyen lemondtál rólatok? Ennyire nem jelent semmit sem számodra?
- Mia, ehhez nem csak én kellek! Rohadtul nem kellene hagynia, hogy eltávolodjunk egymástól, és én akármennyire is kapaszkodok foggal körömmel belé, ebbe az egészbe egyedül nem megy! - Emeltem fel a hangomat. Nem akartam összeveszni vele, de a kérdései kikészítettek.
- Ajánlom figyelmedbe akkor a legújabb számukat. Kiss me, kiss me... Ashton írta, vajon kiről? Te meg itt problémázol... - Forgatta meg a szemét Mia, majd kiment a konyhából én pedig az emeletre. Villámsebességgel kapcsoltam be a laptopomat és írtam be Youtube-ra a címet és a nevüket. Az első találatra rámentem és hallgatni kezdtem.
A szöveget nézve magamban mosolyogtam. Annyira fura volt a hétvégénk, mégis megírta a dalt. És világossá vált számomra, hogy a dallal volt elfoglalva. Ezért nem hívott.
Bejelentettem anyáéknak vacsoránál, hogy ismét táncolni kezdtem egy sulibéli fiú segítségével. Anyáék már egyből arra gondoltak, hogy idővel együtt leszünk és itt Miamiban élem le az életemet. Ha Ők azt tudnák... Vacsora után letusoltam és fogat mostam, majd a szobámba mentem. Elővettem a tanulni valót és bekapcsoltam a laptopot. Vártam Ashton hívását, hogy félredobhassam a könyveimet és beszélhessek vele... De nem hívott a szokásos időben. Betudtam a fáradtságának, és annak, hogy alszik, így vártam még. Vártam, és vártam, és egyre többet vártam. Az órámra pillantottam ami már a tizenegy órát jócskán elhagyta. Félretettem a könyvemet és bebújtam a takaró alá. A laptop még mindig bekapcsolva mellettem hevert, hogy felébredjek ha hív. Reménykedtem...
Reggel az ébresztőmre ébredtem. A szemeim kipattantak és egyből a laptopomért nyúltam, de sehol sem volt akár egyetlen egy hívás sem Ashton-tól. Teljesen lelombozódtam és semmi kedvem nem volt felkelni, de muszáj volt...
Caitline-éknek egyből feltűnt a rossz kedvem én pedig egy "Tökmindegy." kíséretében vállat vontam. Persze tovább feszegették a témát és előreláthatóan nem akartak leállni.
- Befejeznétek? Beszélek róla, ha akarok,oké? - Keltem ki magamból.
Három napig játszottam el ugyanazt: vártam - akár éjfélig - feleslegesen. Nem tudtam mi történt, talán csak a turnét tervezik... "Attól még egy "Bocs,ne várd a hívásomat."-ot, vagy valamit odalökhetett volna!" - Magyarázta a tudatalattim. És igaza volt. Akkor hívott volna, tudatta volna velem, hogy most egy ideig nem tudunk beszélni, mert elfoglalt. Kezdtem beismerni, hogy egyre problémásabb a kapcsolatunk. És ez így nem jó.. A próbákon a lehető legjobban odatettem magamat, mivel nem akartam búcsút mondani ennek. Ebben a három napban megismertem közelebbről Matty-t. És volt néhány meglepő dolog amit nem is gondoltam volna.
- Mint tudjátok, a verseny alig hat nap múlva van, szóval iszonyatosan szorít az idő. Matty, Sam, tudom, hogy nagyon nagy kérés ez, de szeretném, ha ketten összehoznátok egy páros táncot. Tudom, hogy hat nap alatt nehéz betanulni, ráhangolódni a másikra, de bízom bennetek. - Hevesen pislogtam. Hat nap alatt? Ez komoly? Nem, ez lehetetlen. Lehetetlenség összehozni egy táncot hat nap alatt.
- Nem probléma. - Szólalt meg Matty. Még jobban ledöbbentem.
- Felfogtad, hogy hat napunk van? - Kérdeztem suttogva tőle. Felém fordult és fél szemmel Daniellát nézte.
- Igen. Nyugi, majd valami "egyszerű,de nagyszerű"t összedobunk és voilà, kész is a koreográfia. - Teljesen lelazázta az egészet, még én teljesen rágörcsöltem.
- Oké. - Sóhajtottam.
A próba végeztével Matty-vel még órákig próbálkoztunk.
- A lábaddal öleld körül a csípőmet. - Mondta. - Majd megtartalak. - Fejezte be, én pedig felemeltem a lábamat. - Dőlj egy kicsit. - Beszélt tovább. Ismét eleget tettem kérésének és bedőlve jobb lábammal átöleltem a csípőjét. - Jó, most vissza, és tedd le a lábad. - Teljesen betöltötte az irányító szerepet. Mondjuk én még amatőr voltam hozzá - és a három éves tánctudásához - képest.
Már sötét volt, de mi még mindig ott koreografáltunk a terem közepén.
- Dőlj hátra és fogd meg a kezem. - Mindketten hátra dőltünk - bár én jobban- és kissé félve az eséstől fogtam a kezét. - Most engedd el a kezemet.
- Engedjem el? - Kérdeztem vissza egyből. Ha elengedem biztosan hanyatt esek, és ez valahogy nem jönne jól most.
- Bízz bennem. El foglak kapni, csak engedd el. Esküszöm. - Nézett rám. Lenyeltem a torkomban lévő gombócot és elengedtem a kezét. Betartotta esküjét és elkapott a tarkómnál. Testünk sokkal közelebb volt a másikunkhoz - arcunkkal együtt - mint eddig. - Vegyük át még egyszer és menjünk. - Mondta én pedig rábólintottam.
- Oké. - Szólaltam meg és beálltam elé.
Fáradtan estem be az ajtón. Már nyolc óra is elmúlott, szóval gyorsan megvacsoráztam és elrendeztem magamat, majd lefeküdtem aludni. Már nem vártam Ashtonra, a hívására. Nem volt értelme virrasztanom, a semmiért.
Kialudtam magamat az éjjel, nem törtem a fejemet azon, hogy vajon mikor hív. Vagy hív-e egyáltalán... Kikerestem a névjegyzékemben Ashton számát, majd írtam egy üzenetet: "Köszönöm, hogy mindig itt vagy velem." Írtam le, nem szarkasztikus módon. Vártam pár percet, majd újra írtam egy üzenetet: "Bocs, nem neked szántam..." Eltettem a telefonomat, majd lementem a konyhába.
- Újabban egyre kevesebbet vagy itthon. És mintha Ashtonnal sem beszélnél. - Magyarázta Mia.
- Elfoglalt vagyok. És Ashtonnak is biztos van jobb dolga, mint velem beszélni.
- Szakítottatok? - Kérdezte meglepetten.
- Kérdezd Őt. - Vontam vállat és elvettem egy almát.
- Szabad megkérdeznem, hol töltöd a délutánjaidat? - Kíváncsiskodott tovább. Nem akartam kora reggel ráförmedni ezért nagy levegőt vettem, hogy lenyugodjak.
- Mióta van ez a csapat, sok időmet leköti a sok próba. Öt nap múlva előadás és Matty-vel még ki meg kell csinálnunk a koreográfiát. - Válaszoltam higgadtan.
- Ennek a Matty-nek van köze hozzád és Ashton-hoz? Mármint ehhez a mosolyszünethez. - Kérdezősködött.
- Nincs. Fogalmam sincs mi a baja, különösebben nem is izgat. Keres, ha akar. Ha nem, nem. Ennyire egyszerű az egész. - Vontam vállat.
- Szóval.. Te ennyire könnyen lemondtál rólatok? Ennyire nem jelent semmit sem számodra?
- Mia, ehhez nem csak én kellek! Rohadtul nem kellene hagynia, hogy eltávolodjunk egymástól, és én akármennyire is kapaszkodok foggal körömmel belé, ebbe az egészbe egyedül nem megy! - Emeltem fel a hangomat. Nem akartam összeveszni vele, de a kérdései kikészítettek.
- Ajánlom figyelmedbe akkor a legújabb számukat. Kiss me, kiss me... Ashton írta, vajon kiről? Te meg itt problémázol... - Forgatta meg a szemét Mia, majd kiment a konyhából én pedig az emeletre. Villámsebességgel kapcsoltam be a laptopomat és írtam be Youtube-ra a címet és a nevüket. Az első találatra rámentem és hallgatni kezdtem.
A szöveget nézve magamban mosolyogtam. Annyira fura volt a hétvégénk, mégis megírta a dalt. És világossá vált számomra, hogy a dallal volt elfoglalva. Ezért nem hívott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)