Szóval elhatároztam magamat és most először jelentkeztem egy blogversenyre. Szurkoljatook *--*
A blogverseny linkje: http://hellbettydirectioner.blogspot.hu/p/blogverseny.html
2015. február 28., szombat
Blogverseny
HeeY! :3
Szóval elhatároztam magamat és most először jelentkeztem egy blogversenyre. Szurkoljatook *--*
A blogverseny linkje: http://hellbettydirectioner.blogspot.hu/p/blogverseny.html
Szóval elhatároztam magamat és most először jelentkeztem egy blogversenyre. Szurkoljatook *--*
A blogverseny linkje: http://hellbettydirectioner.blogspot.hu/p/blogverseny.html
2.fejezet 11.rész(33.rész) - Egy kis segítség
Sietve léptem be a házunkba. Út közben nem győztem hálálkodni Caitline-nek, amiért fedezett.
- Megjöttem! - Szóltam, mire mozgolódás hallatszott a nappaliból.
- Ohh, milyen volt a hétvégéd? - Kérdezte apa kilépve a nappaliból. Egy csepp bűntudatot sem éreztem a "szökésem" miatt.
- Jó. Nagyon jó. - Mosolyogtam rá. Ennyire tellett tőlem. Egy-egy kedves mosollyal tudtam őket díjazni.
- Ezt örömmel hallom. - Helyeselt apa. Először sántított a dolog, de apa mindig is kíváncsi volt, mindenre. Tényleg mindenre.
A hét közepére minden megtettem volna azért, hogy beteg legyek. Ez volt minden vágyam, hiszen ha valaki otthon fekszik mintha gyorsabban telne az idő. És én csak ezt akartam. Azt, hogy elteljen az idő...
Alexander és Caitline valami suli titkárságos izés megbeszélésen vettek részt, így most egyedül ücsörögtem a kőasztalon, az udvaron.Mindent megadtam volna Caitline-ék társaságáért. Nem voltam még annyira régen ott, hogy ellegyek egyedül is. A telefonomon éppen az itteni tánc csapatok listáit nézegettem. Még mindig szerettem táncolni, és nem akartam abbahagyni azért, mert elköltöztem. Ideiglenesen csatlakozni egy csapathoz nem bűn. Sóhajtottam és félrelöktem a telefont.
- Idegesnek tűnsz. - Szólalt meg mögülem egy hang. Megfordultam és ránéztem. Világoskék szemeihez hasonlót talán csak Luke-nál láttam. Talán... Ajkai teltek és tökéletesek voltak. Hollister-es szürke pólót és egy sötét kék farmert viselt.
- Mit izgat téged? - Kérdeztem kicsit sem kedvesen.
- Társaságra van szükséged. - Állapította meg, én pedig ránéztem. Ezt.. Honnan vette?
- És ha nincs? - Kérdeztem félretéve a táskámat.
- Akkor muszáj elviselned. - Mosolygott és magához vette a telefont. Pár pillanatig nézte a kereső mezőt, majd rám nézett. - Táncolsz? - Érdeklődött.
- Egy ideje nem. - Válaszoltam egyszerűen és próbáltam kivenni a kezéből a telefont, de félrehúzta.
- Ez jó választás lenne. - "Lépett" rá egy linkre. Vissza adta a telefont én pedig végigfutottam a sorokat. Megfelelt az elvárásaimnak, mintha olvasott volna a fejemben. - Egyébként.. Matty vagyok. - Mutatkozott be.
- Sam. - Tettem el a telefonomat.
- A délután folyamán lesz egy edzés a csapatnál. Nézz be hozzájuk. - Ajánlotta és elment. Néztem ahogy elmegy, majd elfordultam. Alexék leültek hozzám.
- Na? - Kérdeztem. Caitline kifújta a levegőt.
- Nem akarod tudni mennyire unalmas volt. - Válaszolta és hátrahajtotta a fejét.
- Biztosra vettem, hogy bealszok. - Szólalt meg Alexander. Felnevettem kijelentésén, majd felálltam. A csengő hangja ütötte meg a fülemet, így megvártam még összeszedik magukat és elindultunk órára.
Egy nagy tánc studiónál kötöttem ki. Az edző táskámmal a vállamon léptem be az épületbe. Követtem a hangokat, aminek következtében egy nagy terembe jutottam, egy egész falon végigfutó tükörrel. Sokan voltak ott. Volt aki ült, bemelegített, beszélgetett, vagy egyebek.
- Eddig, hogy tetszik? - Hallottam egy ismerős hangot magam mögül. Matty?.. Megfordultam és a kék szemű sráccal találtam szembe magam.
- Te táncolsz? - Kérdeztem kissé ledöbbenve.
- Válaszolok, ha válaszolsz. - Jött mellém. Mégis mit mondhattam volna? Hiszen csak egy nagy termet láttam teli táncosokkal és egy bazi nagy tükörrel.
- Nem rossz. - Mondtam elismerően. - Te jössz.
- Bármennyire is fura, vagy mi.. Aha, talán három éve. - Válaszolt Ő is a kérdésemre. Nem néz ki táncos alkatnak, de... Nem a borítójáról kell megítélni a könyvet. - Gyere, megkeressük Daniella-t, hogy beszéljünk rólad. - Indult el, majd intett, hogy kövessem. Odakocogtam mellé és egy magas, karcsú, talán huszonöt éves hullámos, barna hajú lányhoz vezetett.
- Sziasztok. - Köszönt barátságosan.
- Hello. - Köszöntem kissé megilletődve. Otthon máshogy ment ez az egész.
- Szóval róla beszéltem. - Magyarázta a lánynak, vagyis Daniellának.
- Meglátjuk mit tudsz. - Nézett rám. Szemében kedvesség és játékosság játszott, teljesen sugárzott. - Szóval, ha nem zavarnak a többiek, bemutatnál valamit, ami által eldönthetem alkalmas vagy-e? - Nagyot nyeltem és bólintottam.
- Persze. - Egyeztem bele. - Csak átöltözöm. - Folytattam. Bólintott én pedig Matty vezénylésével eljutottam az öltözőig. Felvettem egy trikót és egy kényelmes rövidnadrágot. Matty mögött sétáltam ki a terembe. Mindenki a terem másik végében egy félkörben helyezkedett el, és figyelt engem. Kifújtam a levegőt, majd a telefonomat csatlakoztattam a hangfalhoz, és elindítottam a zenét. Odasiettem a terem közelébe és felvettem a kezdőpozíciót. Idegesen, kicsit reszketve táncoltam el a régi koreográfiámat, majd kifújva a levegőt álltam be az utolsó mozdulatra. Lágyan, lassan hajoltam hátra. Pár pillanatig úgy maradtam a hatás kedvéért, majd felemelkedtem és kifújtam a levegőt.
Matty-re és Daniellára néztem. Matty elismerően tapsolt és halványan mosolygott. Biccentett, hogy menjek oda én pedig bátortalan léptekkel indultam meg feléjük. Megálltam előttük és idegességemet leplezve magabiztosan kihúztam magam.
- Bravúros a technikád. Szépen, lágyan és kecsesen mozogsz, ami nagyon látványossá teszi az előadásodat. A kételyeidet kellene még legyűrnöd... - Ezt egy határozott 'nem'-nek vettem. - ...és azt hiszem, ebben segíthetek neked. - Fejezte be én pedig lesokkolva álltam ott.
- Szóval, akkor... - kezdtem kissé dadogva.
- Üdv a csapatban. - Mosolygott rám. - Srácok, melegítsünk be! - Utasított mindenkit, de akármennyire is utasítás volt hangja lejtése kedvességet sugárzó volt.
- Köszönöm. - Néztem Matty-re. Miért segített nekem? Egyáltalán miért érdekelte Őt ez?
Hey!
Nem tudom mennyire haragszotok - vagy egyéb dolgok - a részek hiánya miatt. Még mindig nem álltak helyre itthon a dolgok, szóval nem tudom garantálni a következő rész idejét. Elizabeth M. Stowe
Hey!
Nem tudom mennyire haragszotok - vagy egyéb dolgok - a részek hiánya miatt. Még mindig nem álltak helyre itthon a dolgok, szóval nem tudom garantálni a következő rész idejét. Elizabeth M. Stowe
2015. február 21., szombat
2.fejezet 10.rész(32.rész)
Nem akartam az órára nézni, és szembesülni a valósággal. Avval, hogy lassan indulnom kell.
A kádban nyúltam el, csukott szemmel élveztem a víz kellemességét. És Ashton tusfürdőjének illatát, ami a fejem mellett volt, így bejárta az összes érzékszervemet. Idővel a víz is kihűlt és már nem éreztem a tusfürdő illatát sem, így kikászálódtam a kádból és alaposan megtörölköztem. Magamra vettem egy rövidnadrágot és egy bő pólót, majd bementem Ashton szobájába. Ő a plafont kémlelte érzelemmentes arccal. Lassan felém fordította a fejét én pedig odamentem az ágyhoz. Bebújtam a takaró alá és az oldalamra fordultam. Sóhajtottam és lenyeltem az idegesítő gombócot a torkomban.
- Hamar eltelik ez a két hét. - Próbált vigasztalni, de nem sikerült neki. Megráztam a fejemet.
- Nem fog. - Válaszoltam halkan és egyszerűen. Ő is tudta, hogy nem fog. Felém fordult és a szemembe nézett.
- Már csak pár hét és visszaköltözöl. Minden visszakerül a helyére, a rendes kerékvágásba. Te, én, és minden más. - Simított végig hüvelykujjával az arcomon. Egy halvány, mégsem őszinte mosolyt küldtem felé. - Ne légy pesszimista. - Húzott fel magához, én pedig a mellkasára hajtottam a fejemet. Szíve nyugtalanul és hevesen vert, ezzel engem is ilyen hangulatba "kényszerítve". Lehunytam a szememet és Ashton meztelen, felsőtestéhez bújva próbáltam álomba taszítani magam. Ash lágy csókot nyomott a fejem búbjára. Megkerestem a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat.
Mikor felébresztett az órám, végigfutott belassult agyamon a gondolat, hogy pár óra és ismét Ashton nélkül leszek. Egyedül. Erre a gondolatra sírni tudtam volna. Csak úgy elkapott a sírhatnék.. A kezem heves remegésbe kezdett - Ashton keze között - a lábaimmal együtt.
- Sam... - Szólt halkan Ash. Felültem és elengedtem a kezét.
- Tudom. - Válaszoltam szinte ugyanannyira remegő hangon. Felült mellém és átölelt. Pár pillanat múlva kimásztam karjaiból - gyermeki hevességgel - , mintha nem akartam volna, hogy öleljen. Értetlenül nézett rám. - Sajnálom. - Nyeltem egyet. Még mindig ne értette mi bajom. Szólásra nyílt a szája, de megelőztem. - Sajnálom. - Ismételtem. - Csak egyre nehezebb.
- Nem kell, megértem. - Válaszolta kimászva az ágyból. Beharaptam az ajkam amikor megláttam, hogy csak egy boxer volt rajta. Nem tudom mit csináltam volna, ha megfordul.. Uhmm, khmm... Eddig is tudtam, hogy nem mackónadrágban alszik, de látni Őt úgy.. hát, uhh... - Tudom, hogy figyelsz. - Nevetett. - És azt is tudom, hogy szexi vagyok. - Folytatta.
- Nem is figyeltelek. - Tagadtam le. Kerestem egy pólót és egy nadrágot, majd a kezembe vettem Őket. Belül visszakoztam avval, hogy Ashton előtt - vagyis háta előtt - vetkőzzek és öltözzek fel, de végül rávettem magamat.
- Aha, persze. - Mondta szarkasztikusan mire megforgattam a szememet. Tudtam, hogy csak velem akarta elfeledtetni a bánatomat, más helyzetben nem tette volna szóvá.
- Higgy amit akarsz. - Igazítottam meg a pólómat. Átnéztem a vállam fölött, Ashton pedig elkapta a fejét. - Oh, mintha te nem figyeltél volna az előbb.
- Viszont én nem tagadom. - Nevetett. Halk léptekkel mentem mögé és öleltem át még mindig meztelen felsőtestét. Az ágyra dobta a pólóját a kezéből, és óriási kezeit az enyéimre tette. Végigsimított hüvelykujjával kézfejemen, belőlem pedig egy fájdalmas sóhaj szakadt ki.
- Holnap már csak a laptopomat ölelgethetem. - Ashton kinevetett én pedig összecsíptem a hasán a bőrt, mire felszisszent. Halkan kuncogtam rajta.
- Menj készülődni, lassan indulunk. - Szólalt meg végül. Felnyögtem és elengedtem. Ismét kezébe vette a pólót én pedig a táskámhoz mentem. Egy kis zugból elővettem a szempillaspirált és a szemceruzámat, majd a fürdőbe mentem. Megcsináltam a sminkem és lófarokba fogtam a hajam, egy tincset lógva hagytam, hogy "stílusosabb" legyen. Kimentem, hogy összepakoljam a cuccaimat, de Ashton megelőzött. Ott ült az ágyon, mellette a táskámmal - amibe már bepakolt - . Combjaira csapott, majd felállt. Vállára vette a táskámat, majd megfogta a kezemet és lassan kivezetett a kocsihoz. Beszálltunk és bekötöttük magunkat. Ashton beindította a motort, ami felbúgott, majd lassan lehajtott a feljáróról.
- Nélkülünk akartatok elmenni? - Jött hirtelen hátulról egy hang. Hátrafordultam. A srácok ott ültek hátul, álmosan. Karikás, beesett szemmel.
- Aludtatok egyáltalán valamit? - Kérdeztem végignézve rajtuk.
- Úgy tűnik? - Vonta fel Luke a szemöldökét.
- Majd én vezetek, Luke pedig beül az anyósülésre, hogy addig is... "Kettesben" legyetek. - Ajánlotta fel Calum. Ashtonnal egymásra néztünk.
- Rendben. - Szólalt meg Ash. Négyen kimásztunk a helyünkről és átrendeződtünk. Ashton ült középen, én a balján, Michael pedig a jobbján. Nem haboztam, egyből megfogtam Ashton kezét, Ő pedig közelebb csúszott. Vállára tettem a fejemet, Ő pedig az én fejemre az övét. Annyira nem akartunk elválni egymástól. Mindannyian csendben ültünk a kocsiban, Calum pedig feltűnően lassan vezetett.
- Gyorsítanál? - Kérdeztem előre nyújtva a kezem. Észbe kapott és kicsit a gázra taposott. Ashton nyugtalanul mozgolódott mellettem. Másik kezemet a karjára tettem, tekintetét rám emelte. Megint olyan állapotban volt, mint múltkor, csak nem sírt. - Nemsokára vége van. - Szorítottam meg a karját. Nagy levegőt vett és bólintott.
Leparkoltunk a repülőtér előtt. Kiszálltunk, majd elindultunk befelé. Kivettem a csomagtartóból a táskámat és a vállamra vettem.
Ashtonnal egymás kezét szorongattuk, idegesen. Még volt körülbelül tíz percünk... Elé álltam és felnéztem rá. Próbáltam egy őszinte mosolyt intézni felé. Próbáltam mosolyogni, de nem ment. Annyi dolgot akartam mondani neki, nekik. Viszont jelen helyzetben nem tudtam kinyögni egy szócskát sem. Többször is szólásra nyitottam a számat, de mindig becsuktam.
- Olyan vagy mint egy hal. - Mondta Ashton egy kedves mosollyal az arcán. Kisimította azt a bizonyos egy tincset az arcomból. Visszamosolyogtam rá és megpusziltam az arcát.
- A Miami Heathrow reptérre tartó járat öt perc múlva indul! - Szólt a hangosbemondó. Felsóhajtottam, majd elbúcsúztam mindenkitől. Utoljára Ashtonnal egy sietős, érzelmekkel teli csókot váltottam, majd elindultam. Még utoljára visszanéztem, majd eltűntek a szemem elől.
A kádban nyúltam el, csukott szemmel élveztem a víz kellemességét. És Ashton tusfürdőjének illatát, ami a fejem mellett volt, így bejárta az összes érzékszervemet. Idővel a víz is kihűlt és már nem éreztem a tusfürdő illatát sem, így kikászálódtam a kádból és alaposan megtörölköztem. Magamra vettem egy rövidnadrágot és egy bő pólót, majd bementem Ashton szobájába. Ő a plafont kémlelte érzelemmentes arccal. Lassan felém fordította a fejét én pedig odamentem az ágyhoz. Bebújtam a takaró alá és az oldalamra fordultam. Sóhajtottam és lenyeltem az idegesítő gombócot a torkomban.
- Hamar eltelik ez a két hét. - Próbált vigasztalni, de nem sikerült neki. Megráztam a fejemet.
- Nem fog. - Válaszoltam halkan és egyszerűen. Ő is tudta, hogy nem fog. Felém fordult és a szemembe nézett.
- Már csak pár hét és visszaköltözöl. Minden visszakerül a helyére, a rendes kerékvágásba. Te, én, és minden más. - Simított végig hüvelykujjával az arcomon. Egy halvány, mégsem őszinte mosolyt küldtem felé. - Ne légy pesszimista. - Húzott fel magához, én pedig a mellkasára hajtottam a fejemet. Szíve nyugtalanul és hevesen vert, ezzel engem is ilyen hangulatba "kényszerítve". Lehunytam a szememet és Ashton meztelen, felsőtestéhez bújva próbáltam álomba taszítani magam. Ash lágy csókot nyomott a fejem búbjára. Megkerestem a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat.
Mikor felébresztett az órám, végigfutott belassult agyamon a gondolat, hogy pár óra és ismét Ashton nélkül leszek. Egyedül. Erre a gondolatra sírni tudtam volna. Csak úgy elkapott a sírhatnék.. A kezem heves remegésbe kezdett - Ashton keze között - a lábaimmal együtt.
- Sam... - Szólt halkan Ash. Felültem és elengedtem a kezét.
- Tudom. - Válaszoltam szinte ugyanannyira remegő hangon. Felült mellém és átölelt. Pár pillanat múlva kimásztam karjaiból - gyermeki hevességgel - , mintha nem akartam volna, hogy öleljen. Értetlenül nézett rám. - Sajnálom. - Nyeltem egyet. Még mindig ne értette mi bajom. Szólásra nyílt a szája, de megelőztem. - Sajnálom. - Ismételtem. - Csak egyre nehezebb.
- Nem kell, megértem. - Válaszolta kimászva az ágyból. Beharaptam az ajkam amikor megláttam, hogy csak egy boxer volt rajta. Nem tudom mit csináltam volna, ha megfordul.. Uhmm, khmm... Eddig is tudtam, hogy nem mackónadrágban alszik, de látni Őt úgy.. hát, uhh... - Tudom, hogy figyelsz. - Nevetett. - És azt is tudom, hogy szexi vagyok. - Folytatta.
- Nem is figyeltelek. - Tagadtam le. Kerestem egy pólót és egy nadrágot, majd a kezembe vettem Őket. Belül visszakoztam avval, hogy Ashton előtt - vagyis háta előtt - vetkőzzek és öltözzek fel, de végül rávettem magamat.
- Aha, persze. - Mondta szarkasztikusan mire megforgattam a szememet. Tudtam, hogy csak velem akarta elfeledtetni a bánatomat, más helyzetben nem tette volna szóvá.
- Higgy amit akarsz. - Igazítottam meg a pólómat. Átnéztem a vállam fölött, Ashton pedig elkapta a fejét. - Oh, mintha te nem figyeltél volna az előbb.
- Viszont én nem tagadom. - Nevetett. Halk léptekkel mentem mögé és öleltem át még mindig meztelen felsőtestét. Az ágyra dobta a pólóját a kezéből, és óriási kezeit az enyéimre tette. Végigsimított hüvelykujjával kézfejemen, belőlem pedig egy fájdalmas sóhaj szakadt ki.
- Holnap már csak a laptopomat ölelgethetem. - Ashton kinevetett én pedig összecsíptem a hasán a bőrt, mire felszisszent. Halkan kuncogtam rajta.
- Menj készülődni, lassan indulunk. - Szólalt meg végül. Felnyögtem és elengedtem. Ismét kezébe vette a pólót én pedig a táskámhoz mentem. Egy kis zugból elővettem a szempillaspirált és a szemceruzámat, majd a fürdőbe mentem. Megcsináltam a sminkem és lófarokba fogtam a hajam, egy tincset lógva hagytam, hogy "stílusosabb" legyen. Kimentem, hogy összepakoljam a cuccaimat, de Ashton megelőzött. Ott ült az ágyon, mellette a táskámmal - amibe már bepakolt - . Combjaira csapott, majd felállt. Vállára vette a táskámat, majd megfogta a kezemet és lassan kivezetett a kocsihoz. Beszálltunk és bekötöttük magunkat. Ashton beindította a motort, ami felbúgott, majd lassan lehajtott a feljáróról.
- Nélkülünk akartatok elmenni? - Jött hirtelen hátulról egy hang. Hátrafordultam. A srácok ott ültek hátul, álmosan. Karikás, beesett szemmel.
- Aludtatok egyáltalán valamit? - Kérdeztem végignézve rajtuk.
- Úgy tűnik? - Vonta fel Luke a szemöldökét.
- Majd én vezetek, Luke pedig beül az anyósülésre, hogy addig is... "Kettesben" legyetek. - Ajánlotta fel Calum. Ashtonnal egymásra néztünk.
- Rendben. - Szólalt meg Ash. Négyen kimásztunk a helyünkről és átrendeződtünk. Ashton ült középen, én a balján, Michael pedig a jobbján. Nem haboztam, egyből megfogtam Ashton kezét, Ő pedig közelebb csúszott. Vállára tettem a fejemet, Ő pedig az én fejemre az övét. Annyira nem akartunk elválni egymástól. Mindannyian csendben ültünk a kocsiban, Calum pedig feltűnően lassan vezetett.
- Gyorsítanál? - Kérdeztem előre nyújtva a kezem. Észbe kapott és kicsit a gázra taposott. Ashton nyugtalanul mozgolódott mellettem. Másik kezemet a karjára tettem, tekintetét rám emelte. Megint olyan állapotban volt, mint múltkor, csak nem sírt. - Nemsokára vége van. - Szorítottam meg a karját. Nagy levegőt vett és bólintott.
Leparkoltunk a repülőtér előtt. Kiszálltunk, majd elindultunk befelé. Kivettem a csomagtartóból a táskámat és a vállamra vettem.
Ashtonnal egymás kezét szorongattuk, idegesen. Még volt körülbelül tíz percünk... Elé álltam és felnéztem rá. Próbáltam egy őszinte mosolyt intézni felé. Próbáltam mosolyogni, de nem ment. Annyi dolgot akartam mondani neki, nekik. Viszont jelen helyzetben nem tudtam kinyögni egy szócskát sem. Többször is szólásra nyitottam a számat, de mindig becsuktam.
- Olyan vagy mint egy hal. - Mondta Ashton egy kedves mosollyal az arcán. Kisimította azt a bizonyos egy tincset az arcomból. Visszamosolyogtam rá és megpusziltam az arcát.
- A Miami Heathrow reptérre tartó járat öt perc múlva indul! - Szólt a hangosbemondó. Felsóhajtottam, majd elbúcsúztam mindenkitől. Utoljára Ashtonnal egy sietős, érzelmekkel teli csókot váltottam, majd elindultam. Még utoljára visszanéztem, majd eltűntek a szemem elől.
2015. február 18., szerda
Közérdekű!!
2015. február 12., csütörtök
2.fejezet 9.rész(31.rész)
- Ezt most mire értetted? - Kérdezte értetlenül.
- Mindegy. - Vontam vállat.
- Sam. Miért haragszol? - Kérdezte ismét én pedig nagy levegőt vettem. Tudtam, hogy hosszú lesz és biztos voltam benne, hogy veszekedni fogunk. Viszont már mindegy volt, hiszen már is elhidegültünk egymástól. Pontosabban Ő tőlem...
- Az egyik pillanatban még kedves vagy velem, mosolyogsz, megölelsz, megfogod a kezem, puszit adsz, a másikban meg mint egy jégszobor érzelemmentes és egyhangú vagy velem. Nem egyszerű kikövetkeztetni ebből, hogy mi a fene van! - Próbáltam higgadtan elmondani, de hangom néhol akaratlanul is megemelkedett. Szólásra nyitotta a száját, de belé fojtottam a szót. - Ha azt akarod, hogy elmenjek ne így érd el, hanem mond a szemebe, hogy akarod, hogy visszamenjek, hogy ne jöjjek vissza, mert nem akarsz már semmit tőlem! - Bukott ki belőlem minden.
- Erről szó sincsen. - Tiltakozott egyből. Ő higgadt volt, még én képes lettem volna felrobbanni.
- Akkor miért csinálod ezt? Miért akarsz összezavarni ezekkel? - Kérdeztem lenyelve a könnyeimet. Erősnek kellett lennem.
- Kissé zűrösek a heteim. - Annyira le akartam cseszni, de nem tudtam mit mondhatnék neki. Annyi érzés volt bennem, annyi minden akart kikívánkozni, de a szavak nem jöttek, csak a hülye gondolataim.
- És ez a magyarázat arra, hogy lassan teljesen elhidegülünk egymástól? Nem vetted még észre? Ha ez az egész Szalagavatós dolog a bajod akkor mondd meg, és esküszöm, nem fogok táncolni senkivel az ég világon. Teljesen rá stresszeltél erre a Luke témára, pedig nem lenne okod rá! Ha nem bízol bennem, akkor értelmetlen ez az egész, ha Luke-ban nem bízol akkor nem igazi barátság..
- Nem erről van szó. - Mondta még mindig higgadtan. Kezdtem kiborulni nyugodtságától.
- Akkor miről? Miért kel fogóval kihúzni belőled a válaszokat?
- Arról, hogy cseszett messze vagy! Arról, hogy két hónapon keresztül maximum hat napot foglak látni! Rohadtul idegesít a tudat, hogy több száz kilométer választ el tőled, és nem mondasz el dolgokat! - Fakadt ki Ő is.
- Ezt hogy érted? - Kérdeztem kissé ledöbbenve.
- Azt hiszed nem tudom? Legközelebb figyelned kellene a telefonodat, mert Mia minden kis szarságról beszámolt amit nem mondtál el! A lógásokról, a viselkedésedről, mindenről! - Teljesen letaglózott minden. Ashton mindenről tudott, Mia által...
- Most mondjam azt, hogy sajnálom, hogy zűrösek a heteim? - Kérdeztem rezzenéstelen arccal. - Nem sajnálok semmit sem. A lógásoknak megvan a maga oka, ahogy a viselkedésemnek is.
- Akkor bizonyára van magyarázatod az éjszakai kihagyásokra is. - Fonta össze karjait mellkasa előtt.
- Igen, képzeld van! És tudod mi? Az álmaim amitől menekülök! És tudod miért? Mert minden kicseszett éjjel egyet álmodok, rólad és egy kibaszott lányról! Egy másik lányról! Most jobb, hogy tudod?!
- Srácok, megbeszélhetnétek máshol, máskor? Az egész pályán rólatok beszélnek. - Jöttek oda a többiek.
- Tök mindegy mit hallanak és mit nem, nem érdekel. - Vettem nagy levegőt.
- Min vesztetek össze? - Kérdezte Calum sóhajtva.
- Nem vesztünk össze. - Mondtuk egyszerre. - Beszélgettünk. - Tettem hozzá hűvösen.
- Ordibálva? - Kérdezett rá egy "ne már fej kíséretében Luke.
- Tökmindegy. - Vontam vállat.
- Nem az, Sam! Nagyon nem az. - Szólalt meg Ashton. - Ezeket igazán elmondhattad volna te magad is, azért vagyok itt, hogy támogassalak. Erre és a bizalomra épül egy kapcsolat, nem igaz? - Folytatta felém fordulva.
- Mégis hogy tudnék beszélni ilyenekről, ha nem vagy velem? - Kérdeztem és próbáltam lenyelni a könnyeimet. - Ha csak a monitoron látlak?
- Attól még elmondhattad volna.
- Akármit mondtam volna nem tudtál volna semmit sem csinálni, hiszen túl messze vagy. - Néztem a jégre. Ashton karjait körém emelte és magához ölelt. Annyira hiányzott mindez. Az ölelése, a kedves, szívmelengető szavai, az, hogy érzem, a teljes valója.
- De most itt vagyok. - Mondta halkan.
- Hajnalig.. - Nyeltem nagyot a gondolatra. Hajnali egykor indul a gépem, ami visszavisz Miamiba, és újra több ezernyi kilométer lesz közöttünk.
Úgy döntöttünk inkább visszamegyünk hozzájuk, mert most nem egy közös kis kiruccanásra volt szükségem, ezt Ők is jól tudták. Egy nyugis délutánra volt szükségem velük, kiélvezni egymás társaságát, közösen nevetni. Ez volt minden vágyam.
A nappaliban beszélgettünk, mindenről. Kíváncsiak voltak Miami-ra, hogy milyen is igazán.
- Van egy ötletem. - Ült feljebb Ashton, így én is vele mozdultam, mivel neki voltam dőlve. - Mi lenne ha... - Húzta az időt.
- Igen? - Kérdeztem rá, mert magától azt hiszem be sem fejezte volna.
- ...ha legközelebb mi mennénk el Miamiba? - Kérdezte. Egy pillanatra elgondolkodtam.
- És fizessetek valami méregdrága hotelért? Nem, azért...
- Ohh, nem tőled kérdeztem. - Vigyorgott Ashton és magához ölelt.
- Szerintem jó ötlet. - Helyeseltek a többiek én pedig fújtatva lejjebb csúsztam Ash oldalán. - Hmm... Ha hétköznap mennénk még jobb lenne. - Michael tudta, hogy evvel csak jobban felhúz ezért elvigyorodott.
- Nem, hétköz...
- Oké, megbeszéltük. - Bólintott rá Ashton is, mire oldalba vágtam. - Ohh, csak nem, nem tetszik az ötletünk? - Vigyorgott.
- Talán nem akarom, hogy öt napra kivegyetek két szobát egy méregdrága hotelben.
- Én pedig nem akarom, hogy két hetente kelljen méregdrága repülőjegyeket veszegetned. - Sóhajtottam egyet, majd bólintottam.
- Jó, legyen. - Forgattam meg a szememet. - Viszont, akkor sem támogatom az ötletet. - Néztem rá.
Calum-nak egyszeriben felcsillant a szeme és összecsapta a tenyereit.
- Tudjátok mit? Játsszunk vetkőzős felesz vagy mersz-t!
- Nem! - Tiltakoztam egyből. - Utoljára mikor ilyet játszottunk fogalmam sincs mi volt.
- Valld be, örülnél egy félmeztelen Ashtonnak. - A homlokomra csaptam és kicsit elvörösödtem. Ashton halkan kinevetett és belepuszilt a hajamba. Nagy levegőt vettem és reméltem, hogy eltüntettem az arcomról a pírt, és visszatért az önbizalmam.
- Ki ne örülne egy félmeztelen Ashtonnak?
2015. február 10., kedd
2.fejezet 8.rész(30.rész)
Megteltem feszültséggel ezekre a gondolatokra. Mire feleszméltem már a ház előtt voltunk. Próbáltam visszatartani ezeket a gondolatokat.
- Csendes vagy. - Állapította meg.
- Ahogy te is. - Válaszoltam ugyanúgy. Ugyanakkora érdeklődéssel, sajnálattal, törődéssel.. Nem akartam, hogy vége legyen... de ha a távolság kiölt belőlünk minden egymás iránt érzett érzelmet? Nagyot nyeltem ismét, és egy nagy levegővel elhárítottam ezeket a gondolatokat.Sem a távolság, sem senki nem állhatott közénk. Vagyunk olyan erősek és kitartóak, hogy megmentsük ezt. Mondtam magamnak és attól tartva, hogy a többiek alszanak halkan becsuktam az ajtót. Levettük a cipőnket, és Ashton szinte egyből megfogta a kezemet. Talán Ő is érzi? Ő is próbálkozik megmenteni a kapcsolatunkat? Nem akartam, hogy ennek vége szakadjon. Eleresztettem a kezét és átkarolva a derekát oldalához bújtam. Megkönnyebbülten eresztette ki a levegőt és átkarolt. Bementünk a konyhába én felültem egy bárszékre és figyeltem Ashton minden mozdulatát. Olyan hirtelen éreztem távolságot közöttünk. Lehetséges ez ilyen gyorsan? Csak úgy egy-kettőre?.. Tele voltam megválaszolatlan kérdésekkel. A fejemben újabb és újabb kérdés zengett, és nem akart élni hagyni, Ashtonnal. Pedig mindent megtettem volna azért, hogy vele lehessek. Azért, hogy mellette legyek. Nem mertem rákérdezni, érez-e még valamit irántam. Féltem, hogy itt és most elveszítem, és végleg összetörve utazom vissza Miamiba abban a szent pillanatban. Féltem, eszméletlenül rettegtem a válaszától, és inkább rejtőztem a tudatlanság mögé, mintsem tudjak az érzéseiről. Még álltatni akartam magamat a tudattal, hogy szeret, hogy az enyém. A lengőajtó becsapódott és a srácok sétáltak be.
- Mikor jöttetek haza? - Kérdezte Calum.
- Nemrég. Talán egy tíz perce. - Válaszolta Ashton, mire Calum és Luke vigyorogva lepacsiztak egymással. Ashton egyszerre vágta őket tarkón, mire kinevettem őket. Jó volt azt hinni, hogy Ashtonnal együtt még Ők hárman is az enyéim. És azok is maradnak, ha Ashton még mindig úgy érez mint én.
- Nem történt semmi sem. - Tette hozzá Ash leülve mellém.
- Uhmm... Ashton.. Később megbeszélhetnénk a múltkori dolgot? - Kérdezte Michael.
- A véleményem ugyanaz marad. Nem megyek sehová sem Sam nélkül. - Egy kisebb kétely felhőt eloszlatott evvel a kijelentésével.
- Ashton, kérlek. A karrieretekről van szó. És tudod mit? Ha lesz lehetőségem annyi koncertre elmegyek amennyire tudok. Ott fogok állni az első sorban és mikor levonultok a színpadról a backstageben foglak várni.
- Ha lesz lehetőséged... - Emelte ki a "ha" szócskát. Evvel a stílussal semmit nem értem el. Meggyőzőnek kellett lennem, határozottnak, és kiábrándítónak.
- Abba ugye belegondoltál, hogy itt a srácokkal cseszel ki? Nem magadnak teszel keresztbe, hanem nekik és Ők számítanak rád, te pedig nagy ívből leszarod az egészet! - Csúsztam le a bárszékről.
- Sam, ne csináld. - Szólt utánam.
- Nem, Ashton. Annyi dolgot tettetek, hogy felfigyeljenek rátok, hogy meghalljanak titeket és tudják a neveteket, te pedig ennyire könnyen le akarod rombolni azt, amit felépítettetek. Itt nem rólad, rólam, vagy rólunk van szó, hanem rólatok. Én bármi legyen is, bárki legyél is itt leszek, ahogy eddig is itt voltam. - Fordultam felé. - Ha még nem is egyezel bele, gondold át. A srácokért. - Néztem rá és mint egy sóbálvány álltam előtte. Egy nagyot sóhajtott és várt pár pillanatot.
- Rendben, átgondolom. - Adta be a derekát, én pedig örültem az áttörésnek.
- Köszönöm. - Mondtam visszaülve mellé.
- Oké, szóval... Nem akarjuk összezúzni ezt a pillanatot, de két héttel ezelőtt nyílt egy műjégpálya...
- Nem, csak oda nem! - Tiltakozott egyből Ashton.
- Ne már, nem fog megtörténni a múltkori. - Próbálták rávenni.
- Miért, mi történt a múltkor? - Kérdeztem kíváncsian. A többiek nevetni kezdtek.
- Ha elmondjátok mi történt, az összes dobverőmet rajtatok töröm el. - A srácok nem bírták abbahagyni a nevetést.
- Ashton... Elesett és kiröhögte egy négy éves kislány. - Ashton feje hangos koppanással ért a bárpulthoz. Halkan nevetni kezdtem és a kezemet Ashton hátára tettem.
- Nem hagyom, hogy eless, oké? - Kérdeztem és próbáltam visszafojtani a nevetésem.
- Sam, ha te most nevetsz.. Ne akard, hogy felálljak innen.
- Én? Nem, tényleg nem. - Préseltem össze ajkaimat. Ashton felemelte a fejét a pultról.
- Aha, nem nevetsz, igaz? - Kérdezte engem nézve.
- Én esküszöm, hogy nem. - Mindent csináltam csak azért, hogy ne nevessem ki. Pár pillanat múlva hangosan nevetni kezdtem. - Sajnálom, ez tényleg eszméletlen vicces. - Magához húzott, egyik kezével átfogta a csuklóimat és teljesen összeborzolta a hajamat.
- Szerintem meg ez vicces. - Nevetett ki.
- Köszi, igazán köszi. - Néztem rá a hajzuhatagom alól. Próbáltam normálisan megigazítani, de éreztem, hogy egy két tincs még mindig nincs a helyén. Ashtonék nevetve nézték a szerencsétlenkedésemet.
- Szóval, akkor megyünk vagy nem? - Kérdezte Calum. Mindannyian Ashtonra néztünk. Felsóhajtott és bólintott.
- Jó, menjünk. - Egyezett bele, a srácok pedig összepacsiztak.
Utoljára hat évesen voltam jégkorizni. Azt hiszem, azóta nem is mertem. Egy óvatlan pillanat miatt eltörtem a kezemet.Szorosan megkötöttem a jégkorcsolyámat, majd óvatosan kilépkedtem a jégre.
- Na mutasd, mit tudsz. - Jött oda hozzám Calum.
- Uhmm... Régen koriztam már. - Válaszoltam vonakodva az ötlettől, hogy belemerüljek a korcsolyázás nyújtotta érzelmekbe.
- Majd Luke megy veled. - Láttam Ashton arckifejezését, amint Calum felvetette az ötletet.
- Nem kell, majd megyek egyedül. - Vettem nagy levegőt és elengedtem a korlátot. Kissé remegő kezeimet feljebb emeltem és próbáltam nem törődni a körülöttem cikázó emberekkel. Kifújtam a levegőt és egy nagy ívű félkört leíva megfordultam. Meg is felejtkeztem minden rossz élményemről és emlékemről evvel kapcsolatban és belefeledkezve próbálkoztam meg a régi trükkjeimmel, amiket hat évesen még meg tudtam csinálni. Mikor végeztem "odacsúsztam" hozzájuk. - Na? - Kérdeztem kifújva magamat.
- Nem semmi. Szerencsés vagy, Ashton. - Fordult felé Michael.
- Az. - Mondta egyszerűen, és alig éreztem meghökkentséget a szó mögött. Ismét előtörtek a kérdések és úgy éreztem abban a pillanatban kiborulok, és zokogva fogok magyarázatot kérni néhai elhidegüléseire.
- Megyek még egy kört. - Fordultam meg és próbáltam kiverni a fejemből minden kételyt... de ez lehetetlen volt. Elindultam és az egy körből három lett, majd elfáradva csúsztam az egyik korláthoz. Megfordultam és megfogtam, majd neki támaszkodtam.
- Hey. - Tántorgott oda mellém Ashton.
- Szia. - Néztem a korizókat. Nem próbáltam beszélgetést kezdeményezni, nem próbáltam közeledni felé, vagy valami.
- Haragszol? - Kérdezte hosszas csend után.
- Ezt én is kérdezhetném. - Mondtam magamhoz húzva a kezeimet.
2015. február 8., vasárnap
2.fejezet 7.rész(29.rész) - Az a bizonyos valami...
Tettem egy hosszú sétát a városban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve elmentem a házunkhoz. Bementem a nyitott ajtón és a telefonommal világítottam körbe. Végighúztam a kezemet a falon és felmentem a szobámba. Bevilágítottam a kis szobát és beljebb mentem. Becsuktam magam mögött az ajtót és körülnéztem. Olyan nagy és üres volt, sok emlékkel... Az ágyam helyére mentem és lekuporodtam a földre. A hűvöstől próbáltam védeni magamat, így felhúztam a lábaimat és rájuk hajtottam a fejemet. Eltettem a telefonomat a zsebembe és élveztem a csendet.
*Ashton Szemszöge*
Sam hosszú ideje elment én pedig kezdtem aggódni. Nem tudtam hol van vagy mit csinál.
- Talán... - Kezdtem bele, de Michael közbevágott.
- Ashton. Hagynod kellene lenyugodni. - Kifújtam a levegőt és felálltam. Nem tudtam, hogy rájuk vagy magamra hallgassak.
- Egyébként... - Szólt Luke, mire felé fordítottam a fejemet. - ...Destiny kezdett minden egyes vitát. Provokálja Őt, és mindenki közül te tudod legjobban milyen is Sam. Tényleg, esküszöm, hogy tényleg próbálja elkerülni, de lehetetlen. Nem törődni vele pedig egyenesen lehetetlen.
- De...
- Ez nem az Ő hibája. Meg kellene értened az Ő helyzetét, az Ő szempontjából. Nem könnyű neki. - Folytatta Luke. Nagy levegőt vettem és határozottan elindultam az ajtó irányába.
- Utána megyek. Talán tudom hol van. - Néztem vissza rájuk.
- Ashton! Nem kellene utána menned. - Okoskodott Michael, Luke pedig hozzá társult.
- Azt mondtad értsem meg a helyzetét. Megértem a helyzetét és a szempontját.. Ezért megyek utána. - Dugtam zsebere a kezem és elhagytam a házat.
*Sam Szemszöge*
Hangokat hallottam lentről. Meghúztam magamat az előbbinél is jobban. Három eshetőség van:vagy elrabolnak, vagy megölnek és legjobb esetben már lakik itt valaki és birtokháborításért felhívja a rendőrséget.. Magyaráztam magamnak. A hangok egyre közelebbről jöttek és a kilincs is megmozdult. Csessze meg... Szitkozódtam magamban. Kinyílt az ajtó én pedig nagy levegőt vettem. Megismertem a testalkatát, a hajkoronájának formáját.
- Sam.. - Szólalt meg, én pedig kiengedtem a tüdőmből a levegőt és elernyesztettem az izmaimat. Ő is úgy tett mint én: a telefonjával csinált fényt. Nem világított felém. Eltette a telefont és odajött hozzám. Leguggolt elém és kezét az arcomhoz emelte. - Sajnálom. - Simított végig arcomon én pedig megöleltem. Karjait körém fonta és lassan a hátamat kezdte simogatni.
- Csak nehéz nem visszaszólni neki. Egyszerűen idegesít, hogy mindenbe bele tud kötni.
- Shh.. - Csitított el én pedig befogtam a számat és nem próbáltam folytatni. Jól esett a közelsége, és titkon vártam, hogy utánam jöjjön, átöleljen és minden probléma megszűnjön. Lassan leült mellém én pedig nekidőltem a mellkasának. Kezét átvetette a hátamon és a vállamon állapodott meg. Egyik kezemmel átöleltem a derekát, és azt hiszem... elaludtunk.
A fény erőteljesen szűrődött be az üres szobába. Ashton még ugyan aludt, de már szemeit olykor összeszorította én pedig csendben figyeltem ahogy alszik.
- Jó figyelni? - Kérdezte reggeli, érdes hangján megtörve a ház csendjét.
- Nagyon. - Mosolyogtam és vállának dőltem.
- Akkor jó. - Mosolygott a semmibe. Sóhajtottam és körülnéztem. Észrevettem pár apróbb dobozt és gyorsan felpattantam mellőle. Érdeklődve figyelte mit csinálok. Felnyitottam a dobozt és a kezembe vetem az első dolgot amit találtam benne. Halvány mosoly költözött az arcomra a kép láttán. Chrissy és én... Ashton kezei a derekam köré fonódtak és vállamra helyezte az állát. A képet nézte pár pillanatig, majd rám nézett, és vissza a képre. - Mikor beszéltetek utoljára? - Kérdezte halkan.
- Régen. - Válaszoltam tömören és szomorúan a képet néztem. Ashton egy vigasztaló puszit adott az arcomra. - Eltávolodtunk egymástól. Már nem is beszélünk... - Motyogtam. - Vajon egyszer velünk is ez lesz? - Néztem rá. A falra és a földre pillantgatott, mindig különböző helyekre. - Hiszen vagytok annyira híresek, hogy turnézni menjetek. Biztosra veszem, hogy beszélgettetek már erről.
- Felmerült a téma... De semmi sem biztos. - Rázta meg a fejét.
- Miattam lemondanál egy turnéról? Ashton ez...
- Miattad lemondanék mindenről ami távol tartana tőled. Túl fontos vagy ahhoz, hogy csak úgy hagyjalak elsétálni.
- Ez nem így működik. - Vágtam rá egyből.
- Másnál talán nem, de nálam...
- Ashton. - Húzódtam el tőle és szembe fordultam vele. - Annyi híres énekes tudott elszakadni a párjától.
- De én nem vagyok Ők! Nem tudok csak úgy elengedni valakit, téged meg végképp nem. Tűrtem, hogy elmész Miami-ba, de soha nem lennék képes fél-egy évekre elmenni.
- És ha muszáj? - Tettem fel egy újabb kérdést. Megrázta a fejét és rám nézett.
- Akkor sem tudnálak itt hagyni.
- Ha szeretsz valakit engedd el, ha viszont szeret visszajön hozzád. - Válaszoltam egy egyszerű, hatásos idézettel. Reméltem, hogy tudok hatni a lelkére. Óriási bűntudatom lett volna, ha miattam nem megy és cserbenhagyja a fiúkat.
- És ha nem lesz több lehetőségünk? Ha ez az egyetlen esélyünk van? - Kérdezte.
- Mindenki megérdemel egy második esélyt. Még mi is.. - Mondtam kissé halkan és egy pillanatra ránéztem.
- Az idézetekkel nem tudsz meggyőzni arról, hogy el kellene mennem. - Válaszolta határozottan. Tudtam, hogy egyhamar nem fogom meggyőzni. Akármennyire is szerettem, és akartam, hogy velem legyen, a karrierjéről volt szó. Ebből fog mindene származni, és ha miattam nem megy, az iszonyatos bűntudatot fog okozni nekem. Minden erőmmel azon kellett, hogy legyek, hogy rábeszéljem erre. Az Ő és a srácok érdekében.
- Indulhatunk? - Kérdeztem ránézve. Bólintott, majd megfogta a kezemet és ujjait az enyém köré fűzte. Lassú léptekkel hagytuk el a házat és ugyanilyen tempóban sétáltunk hozzájuk. - Kérdezhetek valamit? - Törtem meg a hosszú csendet.
- Hmm? - Dünnyögte lenézve rám.
- Zavar, hogy Luke-val táncolok, igaz? - Nyeltem nagyot és a szabad kezemet zsebre dugtam.
- Nem a legjobb érzés látni a lányt, akit szeretsz a legjobb barátoddal táncolni. - Szólásra nyitottam a számat, de folytatta. - Megbízom benne, ahogy benned is, de... Nem szívlelem a helyzetet. - Mondta ki az őszintét. Nyeltem egyet, majd felnéztem rá, ismét.
- Sajnálom ezt az egész helyzetet. - Sóhajtottam. Olyan gyászos volt körülöttünk a levegő, mintha valakit elvesztettünk volna. Vagy inkább valamit. Mi van ha az a bizonyos valami?... Nem, az lehetetlen lenne. Hiszen elutaztam idáig áthágva a szabályokat azért, hogy láthassam, hogy vele legyek. És még olyan rövid életű volt ez az egész. Még lenni kell időnek. Vagy számunkra már lejárt az idő?
- Ez nem így működik. - Vágtam rá egyből.
- Másnál talán nem, de nálam...
- Ashton. - Húzódtam el tőle és szembe fordultam vele. - Annyi híres énekes tudott elszakadni a párjától.
- De én nem vagyok Ők! Nem tudok csak úgy elengedni valakit, téged meg végképp nem. Tűrtem, hogy elmész Miami-ba, de soha nem lennék képes fél-egy évekre elmenni.
- És ha muszáj? - Tettem fel egy újabb kérdést. Megrázta a fejét és rám nézett.
- Akkor sem tudnálak itt hagyni.
- Ha szeretsz valakit engedd el, ha viszont szeret visszajön hozzád. - Válaszoltam egy egyszerű, hatásos idézettel. Reméltem, hogy tudok hatni a lelkére. Óriási bűntudatom lett volna, ha miattam nem megy és cserbenhagyja a fiúkat.
- És ha nem lesz több lehetőségünk? Ha ez az egyetlen esélyünk van? - Kérdezte.
- Mindenki megérdemel egy második esélyt. Még mi is.. - Mondtam kissé halkan és egy pillanatra ránéztem.
- Az idézetekkel nem tudsz meggyőzni arról, hogy el kellene mennem. - Válaszolta határozottan. Tudtam, hogy egyhamar nem fogom meggyőzni. Akármennyire is szerettem, és akartam, hogy velem legyen, a karrierjéről volt szó. Ebből fog mindene származni, és ha miattam nem megy, az iszonyatos bűntudatot fog okozni nekem. Minden erőmmel azon kellett, hogy legyek, hogy rábeszéljem erre. Az Ő és a srácok érdekében.
- Indulhatunk? - Kérdeztem ránézve. Bólintott, majd megfogta a kezemet és ujjait az enyém köré fűzte. Lassú léptekkel hagytuk el a házat és ugyanilyen tempóban sétáltunk hozzájuk. - Kérdezhetek valamit? - Törtem meg a hosszú csendet.
- Hmm? - Dünnyögte lenézve rám.
- Zavar, hogy Luke-val táncolok, igaz? - Nyeltem nagyot és a szabad kezemet zsebre dugtam.
- Nem a legjobb érzés látni a lányt, akit szeretsz a legjobb barátoddal táncolni. - Szólásra nyitottam a számat, de folytatta. - Megbízom benne, ahogy benned is, de... Nem szívlelem a helyzetet. - Mondta ki az őszintét. Nyeltem egyet, majd felnéztem rá, ismét.
- Sajnálom ezt az egész helyzetet. - Sóhajtottam. Olyan gyászos volt körülöttünk a levegő, mintha valakit elvesztettünk volna. Vagy inkább valamit. Mi van ha az a bizonyos valami?... Nem, az lehetetlen lenne. Hiszen elutaztam idáig áthágva a szabályokat azért, hogy láthassam, hogy vele legyek. És még olyan rövid életű volt ez az egész. Még lenni kell időnek. Vagy számunkra már lejárt az idő?
2015. február 5., csütörtök
2.fejezet 6.rész(28.rész) - Derült égből... újabb vihar..
Mrs.Collins széles mosollyal üdvözölt engem.
- Ohh, Sam! - Jött oda hozzám.
- Jó napot tanárnő. - Köszöntöttem ugyanakkora mosollyal. Mrs.Collins a valaha élt legjobb osztályfőnök.
- Milyen az új hely? - Kérdezte érdeklődve. Mindenkit ez érdekelt, pedig a nagyváros sem valami nagy szám...
- Közel sem olyan jó, mint itt. Megszoktam ezt a helyet. A várost, a sulit, a srácokat.. - Bokszoltam vállba Luke-ot, mire megfordult.
- Hazajössz és már is piszkálódsz? - Vonta fel a szemöldökét.
- Veled? Hogyne. - Nevettem ki Őt.
- Jó látni, hogy a szerelmetek még mindig ugyanakkora. - Kikerekedett szemmel néztem a mosolygó tanárnőre, még Luke hangosan felnevetett.
- Nem... Mi nem.. Én a.. A barátja, Ashton a barátom. - Mondtam elvörösödve. Luke még mindig hang nélkül nevetett.
- Sajnálom, nem akartam kellemetlenséget.
- Nem, tévedni emberi dolog. - Válaszoltam. Mrs.Collins megfordult és az éppen bejövő "nőre" nézett. Ő is a húszas éveiben járhatott. A tanárnő szó nélkül elment én pedig seggbe rúgtam Luke-ot.
- Verekedni akarsz? - Fordult felém.
- Ott maradsz. - Utasítottam hátrálva.
- Ohh, arra várhatsz. - Mondta vigyorogva és mielőtt elrohantam volna elkapott és a vállára dobott. - Azért, hogy megnyugodj: egy kis hideg zuhany. - Nevetett.
- Meg ne próbáld! - Ütöttem hátba. - Luke tegyél le!! - Figyelmeztettem. Beérve a fiú öltözőbe még jobban ütöttem a hátát és a nevét kiabáltam. - Ha megteszed te is úgy jársz ahogy én! - Szóltam rá. Bevitt a zuhanyzókhoz és betett egy fülkébe, majd a falhoz szorított kezével és megnyitotta a hideg zuhanyt. A hideg víz rám folyt átáztatva evvel a ruháimat. Percekig csak álltam a zuhany alatt, szúrós tekintettel méregetve Luke-ot aki jót szórakozott rajtam. Egy idő után elzárta a tusolót.
- Oké, megnyugodtál? - Kérdezte vigyorogva.
- Esküszöm, hogy kinyírlak! - Szinte sikítva rohant a terembe én pedig a nyomában csurom vizesen. Megállt az ajtóban én pedig a hátának ütköztem. Luke maradásra intett és odament a lányhoz. Beszélt vele egy keveset, felém mutatott majd ismét beszélt. Visszajött hozzám és kézen ragadott. - Ezt még visszakapod.. - Morogtam, mire felkuncogott.
- Gyere, megtanítom neked a táncot. - Húzott egy sarokba.
Nevetségesen néztem ki. Göndör hajam most szögegyenes volt, ruháim tapadtak rám. Miután megtanultam beálltunk a többiekhez. Luke még mindig piszkálódott és nem is akarta abbahagyni. Néha direkt ráléptem a lábára amitől fel-fel szisszent.
- Szép.. Kezd alakulni. - Dicsérte az osztályt. Destiny pedig mindvégig engem és Luke-ot figyelt még Ő Mackkel táncolt. Láthatóan a páromra pályázott, de foggal körömmel is tudtam volna ragaszkodni hozzá. Semmi pénzért nem táncoltam volna mással, mert tudtam, hogy Ashtonnak - még ha Luke a barátja is - ez sem volt ínyére, persze azt nem mondhatta, hogy táncoljak vele. Az osztályból kellett párt választani.
Megkönnyebbülve kaptam a sok várakozás után a vállamra a táskát és indultam Luke-val a bejárati ajtó felé. Megálltunk az ajtó mellett és Ashton-t kerestem. Luke fütyült egyet.
- Ashton! - Szólt oda a kis csapatnak mire felénk kapták a tekintetüket. Otthagyva a többieket indult meg felém én pedig felé. Szorosan magához ölelt és szinte el sem akart engedni.
- Mióta vagy itthon? - Kérdezte még mindig ölelésébe burkolva.
- Reggel. - Mondtam ki egyszerűen. Ashton furán elhúzódott és a hajamat nézte. - Ohh igen, Luke keménykedett. - Nevettem megrázva a hajamat.
- Uu, menő sapka. Köszi. - Vette le a fejemről Calum és a sajátjára tette.
- Igazán nincs mit. - Forgattam meg játékosan a szememet. Ashton-hoz hajoltam és egy csókot kezdeményeztem. Karjait szorosan fűzte körém én pedig hajába futtattam az ujjaimat. Annyira hiányzott, hogy már fájt a hiánya.Az első héten minden este amikor beszéltünk miután letettük órákig képes voltam sírni. Majd egyre kevesebbet. Nem próbáltak beleszólni, tudták, hogy mennyire hiányzott a másikunk. Percek múlva elváltunk és egymás szemeibe néztünk. Lassú mozdulattal fogta meg a kezemet és fordított a többiek felé, hogy őket is üdvözöljem. Megöleltem Calumot és gyorsan lekaptam a sapkámat a fejéről. Michael-t is megöleltem és meglepődve néztem a hajára.
- Te mondtad. - Nevetett.
- D-de nem gondoltam komolyan. - Néztem még mindig piros színű hajkoronáját.
Lassan haza andalogtunk hozzájuk és kellemes érzés fogadott a házban. Mintha évekig lettem volna távol. Jól eső borzongás futott végig rajtam, és otthon érzetem volt. Mintha hazaértem volna. Megálltam az előszoba közepén és csak akkor indultam el, amikor Ashton karjait körém fonta hátulról és érdekes léptekkel - velem maga előtt - sétált be a nappaliba. Leült a kanapéra és az ölébe húzott.
- Szóval mit csinált Luke? - Kérdezte Ashton a nyirkos hajamra utalva.
- Ohh, azon kívül semmit, hogy erőszakkal bevitt az öltözőbe és a zuhany alá barikádozott, így a hajammal együtt a ruhám is vizes lett. - Ashton kinevetett, mire duzzogva előre dőltem, de visszahúzott magára. Egy puszit adott az arcomra.
- Te pedig széttapostad a lábamat. Direkt. - Nézett rám halálra vált arccal, mire felnevettem. - És azt sem hagynám ki, hogy épphogy beért a suliba máris összeveszett Destinyvel. - Ashton rám nézett, mire vállat vontam.
- Tök mindegy. - Vontam vállat és a falat néztem.
- Sam.. - Szólt Ashton én pedig előre dőltem és elfordítottam a fejemet. Nem volt szükségem senki tanácsára. Nem volt közük a döntéseimhez, a választásaimhoz, a tetteimhez. Akármennyire is szerettek és jót akartak nekem, nem kértem belőle. - Megkértelek rá, hogy ne foglalkozz vele. - Fejezte be mondatát mire vállat vonva felálltam az öléből.
- Kíváncsi lennék rá, te hogyan bírnád. Akármennyire próbálom elkerülni, Ő mindig ott lesz és nem fogom hagyni magamat vele szemben. - Luke csendben meghúzta magát Calum mellett. Tudta, hogy részben miatta történt ez.
- Ha nem törődnél vele abbahagyná. - Érvelt tovább, bennem pedig kezdett felmenni a pumpa.
- Könnyű úgy mondani ezeket, ha tökéletes sulis évei voltak valakinek. - Néztem komoran rá. Néhány pillanatban az gondoltam, kár volt hazajönni, mert akkor nem lett volna ez. - Áruld el, ki utált ok nélkül? Ki próbált meg lejáratni mindenki előtt? Ki volt az, aki próbált mindenhol keresztbe tenni neked? Hmm?
- Voltak ilyen korszakaim.. De volt három barátom akik elláttak tanácsokkal, hogy ne legyek olyan mint azok. - Állt fel Ő is. - Azért, hogy ne süllyedjek le az Ő szintjükre. Te pedig épp az ellenkezőjét csinálod! Olyan akarsz lenni mint Destiny?!
- Hagyjátok abba! Stresszesek vagytok, de nem egymáson kellene levezetni. - Szólt közbe Calum. Egy pillanatra Calum-ra néztem.
- Majd jövök. - Fordultam sarkon és felkaptam a pulcsimat.
- Szerinted elmúlik, ha elmenekülsz a problémáid elől?! - Szólt utánam Ashton.
- Szerinted nekem kell ez?! - Fordultam vele szembe. Az este hűvöskés volt, az arcomat szinte már csípte. - Az, hogy minden napomat utálom, mert a lányok utánam koslatnak miattatok? Az, hogy az első naptól kezdve rólam beszélnek, mert képes voltam beszólni a suli menő srácának?! Arra, hogy órákat kelljen utaznom azért, hogy két napig láthassalak?! Tudod te milyen, hogy akármennyire utálod a szüleid, mégis szereted őket legbelül és hazudnod kell ahhoz, hogy láthasd akit szeresd?! Ezekre mind nem lenne szükségem! Rohadtul elegem van! Egy egyszerű lány akarok lenni, Sydneyben élni és veled lenni, de kibaszottul nem lehetséges! Ki tudja mi lesz, ha egyszer hazajövök és itt maradok? Ki tudja meddig maradunk együtt, hiszen híres vagy. Jön a turné, a sok éjszakázás a stúdióban és egyszer csak.. vége. - Fordítottam hátat neki és elindultam. Levegőre volt szükségem. Egy barátra volt szükségem, de nem hívhattam fel Alexander-t,Caitline-t vagy Chrissy-t és a tudat, hogy egyikük sincs itt, elszomorított.
- Ohh, Sam! - Jött oda hozzám.
- Jó napot tanárnő. - Köszöntöttem ugyanakkora mosollyal. Mrs.Collins a valaha élt legjobb osztályfőnök.
- Milyen az új hely? - Kérdezte érdeklődve. Mindenkit ez érdekelt, pedig a nagyváros sem valami nagy szám...
- Közel sem olyan jó, mint itt. Megszoktam ezt a helyet. A várost, a sulit, a srácokat.. - Bokszoltam vállba Luke-ot, mire megfordult.
- Hazajössz és már is piszkálódsz? - Vonta fel a szemöldökét.
- Veled? Hogyne. - Nevettem ki Őt.
- Jó látni, hogy a szerelmetek még mindig ugyanakkora. - Kikerekedett szemmel néztem a mosolygó tanárnőre, még Luke hangosan felnevetett.
- Nem... Mi nem.. Én a.. A barátja, Ashton a barátom. - Mondtam elvörösödve. Luke még mindig hang nélkül nevetett.
- Sajnálom, nem akartam kellemetlenséget.
- Nem, tévedni emberi dolog. - Válaszoltam. Mrs.Collins megfordult és az éppen bejövő "nőre" nézett. Ő is a húszas éveiben járhatott. A tanárnő szó nélkül elment én pedig seggbe rúgtam Luke-ot.
- Verekedni akarsz? - Fordult felém.
- Ott maradsz. - Utasítottam hátrálva.
- Ohh, arra várhatsz. - Mondta vigyorogva és mielőtt elrohantam volna elkapott és a vállára dobott. - Azért, hogy megnyugodj: egy kis hideg zuhany. - Nevetett.
- Meg ne próbáld! - Ütöttem hátba. - Luke tegyél le!! - Figyelmeztettem. Beérve a fiú öltözőbe még jobban ütöttem a hátát és a nevét kiabáltam. - Ha megteszed te is úgy jársz ahogy én! - Szóltam rá. Bevitt a zuhanyzókhoz és betett egy fülkébe, majd a falhoz szorított kezével és megnyitotta a hideg zuhanyt. A hideg víz rám folyt átáztatva evvel a ruháimat. Percekig csak álltam a zuhany alatt, szúrós tekintettel méregetve Luke-ot aki jót szórakozott rajtam. Egy idő után elzárta a tusolót.
- Oké, megnyugodtál? - Kérdezte vigyorogva.
- Esküszöm, hogy kinyírlak! - Szinte sikítva rohant a terembe én pedig a nyomában csurom vizesen. Megállt az ajtóban én pedig a hátának ütköztem. Luke maradásra intett és odament a lányhoz. Beszélt vele egy keveset, felém mutatott majd ismét beszélt. Visszajött hozzám és kézen ragadott. - Ezt még visszakapod.. - Morogtam, mire felkuncogott.
- Gyere, megtanítom neked a táncot. - Húzott egy sarokba.
Nevetségesen néztem ki. Göndör hajam most szögegyenes volt, ruháim tapadtak rám. Miután megtanultam beálltunk a többiekhez. Luke még mindig piszkálódott és nem is akarta abbahagyni. Néha direkt ráléptem a lábára amitől fel-fel szisszent.
- Szép.. Kezd alakulni. - Dicsérte az osztályt. Destiny pedig mindvégig engem és Luke-ot figyelt még Ő Mackkel táncolt. Láthatóan a páromra pályázott, de foggal körömmel is tudtam volna ragaszkodni hozzá. Semmi pénzért nem táncoltam volna mással, mert tudtam, hogy Ashtonnak - még ha Luke a barátja is - ez sem volt ínyére, persze azt nem mondhatta, hogy táncoljak vele. Az osztályból kellett párt választani.
Megkönnyebbülve kaptam a sok várakozás után a vállamra a táskát és indultam Luke-val a bejárati ajtó felé. Megálltunk az ajtó mellett és Ashton-t kerestem. Luke fütyült egyet.
- Ashton! - Szólt oda a kis csapatnak mire felénk kapták a tekintetüket. Otthagyva a többieket indult meg felém én pedig felé. Szorosan magához ölelt és szinte el sem akart engedni.
- Mióta vagy itthon? - Kérdezte még mindig ölelésébe burkolva.
- Reggel. - Mondtam ki egyszerűen. Ashton furán elhúzódott és a hajamat nézte. - Ohh igen, Luke keménykedett. - Nevettem megrázva a hajamat.
- Uu, menő sapka. Köszi. - Vette le a fejemről Calum és a sajátjára tette.
- Igazán nincs mit. - Forgattam meg játékosan a szememet. Ashton-hoz hajoltam és egy csókot kezdeményeztem. Karjait szorosan fűzte körém én pedig hajába futtattam az ujjaimat. Annyira hiányzott, hogy már fájt a hiánya.Az első héten minden este amikor beszéltünk miután letettük órákig képes voltam sírni. Majd egyre kevesebbet. Nem próbáltak beleszólni, tudták, hogy mennyire hiányzott a másikunk. Percek múlva elváltunk és egymás szemeibe néztünk. Lassú mozdulattal fogta meg a kezemet és fordított a többiek felé, hogy őket is üdvözöljem. Megöleltem Calumot és gyorsan lekaptam a sapkámat a fejéről. Michael-t is megöleltem és meglepődve néztem a hajára.
- Te mondtad. - Nevetett.
- D-de nem gondoltam komolyan. - Néztem még mindig piros színű hajkoronáját.
Lassan haza andalogtunk hozzájuk és kellemes érzés fogadott a házban. Mintha évekig lettem volna távol. Jól eső borzongás futott végig rajtam, és otthon érzetem volt. Mintha hazaértem volna. Megálltam az előszoba közepén és csak akkor indultam el, amikor Ashton karjait körém fonta hátulról és érdekes léptekkel - velem maga előtt - sétált be a nappaliba. Leült a kanapéra és az ölébe húzott.
- Szóval mit csinált Luke? - Kérdezte Ashton a nyirkos hajamra utalva.
- Ohh, azon kívül semmit, hogy erőszakkal bevitt az öltözőbe és a zuhany alá barikádozott, így a hajammal együtt a ruhám is vizes lett. - Ashton kinevetett, mire duzzogva előre dőltem, de visszahúzott magára. Egy puszit adott az arcomra.
- Te pedig széttapostad a lábamat. Direkt. - Nézett rám halálra vált arccal, mire felnevettem. - És azt sem hagynám ki, hogy épphogy beért a suliba máris összeveszett Destinyvel. - Ashton rám nézett, mire vállat vontam.
- Tök mindegy. - Vontam vállat és a falat néztem.
- Sam.. - Szólt Ashton én pedig előre dőltem és elfordítottam a fejemet. Nem volt szükségem senki tanácsára. Nem volt közük a döntéseimhez, a választásaimhoz, a tetteimhez. Akármennyire is szerettek és jót akartak nekem, nem kértem belőle. - Megkértelek rá, hogy ne foglalkozz vele. - Fejezte be mondatát mire vállat vonva felálltam az öléből.
- Kíváncsi lennék rá, te hogyan bírnád. Akármennyire próbálom elkerülni, Ő mindig ott lesz és nem fogom hagyni magamat vele szemben. - Luke csendben meghúzta magát Calum mellett. Tudta, hogy részben miatta történt ez.
- Ha nem törődnél vele abbahagyná. - Érvelt tovább, bennem pedig kezdett felmenni a pumpa.
- Könnyű úgy mondani ezeket, ha tökéletes sulis évei voltak valakinek. - Néztem komoran rá. Néhány pillanatban az gondoltam, kár volt hazajönni, mert akkor nem lett volna ez. - Áruld el, ki utált ok nélkül? Ki próbált meg lejáratni mindenki előtt? Ki volt az, aki próbált mindenhol keresztbe tenni neked? Hmm?
- Voltak ilyen korszakaim.. De volt három barátom akik elláttak tanácsokkal, hogy ne legyek olyan mint azok. - Állt fel Ő is. - Azért, hogy ne süllyedjek le az Ő szintjükre. Te pedig épp az ellenkezőjét csinálod! Olyan akarsz lenni mint Destiny?!
- Hagyjátok abba! Stresszesek vagytok, de nem egymáson kellene levezetni. - Szólt közbe Calum. Egy pillanatra Calum-ra néztem.
- Majd jövök. - Fordultam sarkon és felkaptam a pulcsimat.
- Szerinted elmúlik, ha elmenekülsz a problémáid elől?! - Szólt utánam Ashton.
- Szerinted nekem kell ez?! - Fordultam vele szembe. Az este hűvöskés volt, az arcomat szinte már csípte. - Az, hogy minden napomat utálom, mert a lányok utánam koslatnak miattatok? Az, hogy az első naptól kezdve rólam beszélnek, mert képes voltam beszólni a suli menő srácának?! Arra, hogy órákat kelljen utaznom azért, hogy két napig láthassalak?! Tudod te milyen, hogy akármennyire utálod a szüleid, mégis szereted őket legbelül és hazudnod kell ahhoz, hogy láthasd akit szeresd?! Ezekre mind nem lenne szükségem! Rohadtul elegem van! Egy egyszerű lány akarok lenni, Sydneyben élni és veled lenni, de kibaszottul nem lehetséges! Ki tudja mi lesz, ha egyszer hazajövök és itt maradok? Ki tudja meddig maradunk együtt, hiszen híres vagy. Jön a turné, a sok éjszakázás a stúdióban és egyszer csak.. vége. - Fordítottam hátat neki és elindultam. Levegőre volt szükségem. Egy barátra volt szükségem, de nem hívhattam fel Alexander-t,Caitline-t vagy Chrissy-t és a tudat, hogy egyikük sincs itt, elszomorított.
2015. február 1., vasárnap
2.fejezet 5.rész(27.rész) - Otthon, édes otthon
Az időt tökéletesen elütöttem, mert apa is hazaért és anya beszélt vele. Eléggé vonakodott ez ellen, de végül belement. Meghálálva felmentem az emeletre és az ágyra vetettem magamat. Kotorásztam egy kicsit a párnám alatt, majd előhúztam egy füzetet és az "A TERV"- hez lapoztam.
" A TERV
1.Rávenni Caitline-t, hogy segítsen a hazajutásomba: √
2.Eljátszani anyának, hogy megbocsájtottam és jót tett a költözés: √
3.Beszélni anyával arról, hogy a hétvégémet Caitline-nél tölthessem: √
4.Megvárni még apa beadja a derekát: √
5.Bepakolni:
6.Beteget jelenteni az iskolában:
7.Eljutni a reptérre zökkenőmentesen:
8.Felszállni a repülőre:
9.Megérkezni:
10. Meglepetést szerezni:
"
A szekrényemhez léptem, majd két napi ruhát és pár fontos dolgot beletettem egy utazótáskába. A füzetet magamhoz húztam és gyorsan kipipáltam a "bepakolni" pontot. A táskát a szekrény előtt hagytam és felmásztam az ágyra. A laptopot magam elé készítettem és elővettem a tanulnivalót, hogy Ashton azt higgye, csak holnapután reggel érek haza. Belemélyültem az Történelem könyvembe és kisvártatva Ashton is hívott.
- Szia. - Köszönt mosolyogva.
- Szia. - Bámultam szemeibe, mire felnevetett. Imádtam ha éppen késő éjjel látom Őt, vagy kora reggel. Ha fáradt volt, arca pirospozsgás lett, szemei csillogtak a fáradtságtól és ajkai is sötétebb rózsaszín színben játszottak.
- Mit csinálsz? - Kérdezte kíváncsian, mire felemeltem a töri könyvemet.
- Tanulok. - Válaszoltam egykedvűen.
- Mit szeretnél hétvégén csinálni? - Tett fel még egy kérdést. Egy pillanatara elgondolkodtam. Ez volt a legegyszerűbb válasz.
- Veled lenni. - Mondtam ki az őszintét és visszafordultam a könyvhöz.
- Azon belül? - Nevetett ismét.
- Nem tudom, majd kitalálunk valamit. - Vontam vállat és tovább olvastam a sorokat. Csendben figyelte mit csinálok, én pedig pár másodperccel később a könyvre hajtottam a fejemet. Ash ismét kinevetett. - Ne nevess. Örülj, hogy nem kell tanulnod.
- Most végre megtudod nekem milyen volt. - Piszkálódott és látszólag élvezte a kis szenvedésemet. Ohh, csak érjek haza holnap..
Idővel félretettem a könyvet és minden figyelmemet Ashtonnak szenteltem, de majd' egy óra múlva arra hivatkozva, hogy fáradt vagyok és holnap hosszú napom lesz elköszöntem tőle.
Lemenetem a többiekhez vacsorázni.
- Uhmm, holnap reggel korán megyek be, mert segítek egy projectben, szóval ne keressetek. - Mondtam. Eléggé érdekes lett volna, ha utánam kutatnak reggel hat órakor.
- Mikor kelsz? - Kérdezte anya.
- Öt óra előtt. - Apáék bólintottak, majd tovább ettünk. Anyáék kellemesen mesélték egymásnak a munkahelyi dolgokat, még én és Mia az iskoláról beszélgettünk. Az elején Ő is ugyanolyan véleményen volt a költözésről mint én, de két hét alatt megtetszett neki a hely. Új barátokat szerezett, a jegyei jobbak lettek és szorgalmasabb volt. Neki annyira könnyű volt túllépni és feledni. Neki annyira könnyű volt beilleszkedni. Neki annyira, de annyira könnyű volt minden én pedig egy rakás balszerencse voltam. Nekem nem sikerült túllépnem és felednem. Nekem nem sikerült beilleszkednem. Nekem nem sikerült semmi sem... Őt annyira könnyű volt megérteni, engem soha.
Mikor már elhalt az egész házban az összes zaj, tizenegy óra körül kimásztam az ágyból és gyorsan elkészültem. Gondosan eldugtam mindent a szobámban, bezártam a gardróbomat. A telefont zsebre vágtam a laptopot pedig betettem az UV zöld utazótáskámba, majd a vállamra vettem és bezártam a szobámat. A kulcsot ugyancsak a zsebembe tettem a pótkulccsal együtt és elhagytam a házat.A lehető leghalkabban és leggyorsabban hagytam el a lakást, hogy a 23.40-es járatot elérjem. Sietve fogtam egy taxit ami elvitt a reptérig. Megkerestem a repjegyemet és vártam.
Megkönnyebbülten szálltam fel a gépre és vettem elő egy könyvet. Nem voltam a nagy olvasás híve, de ez a könyv maga a tökéletesség volt. Beleszerettem.
Hamar eltelt az a pár óra amit a gépen töltöttem. Izgatottan szálltam le és siettem a buszhoz ami elvitt a suliig. Már nem is volt olyan korán, éppen a második óráról csengetek ki amikor beértem az iskolába. A sapkámat igazgattam és piszkáltam még vártam, hogy meglássam valahol Luke magas alakját. Kisvártatva megláttam szőke haját a tömegben. Ledobta a táskáját a terem elé és elindult az udvar felé.
- Hey, cicafiú! - Szóltam utána. Egyből megfordult és rám nézett.
- Sam! - Hangja meglepetten csengett, majd elindult felém és én is felé. Szorosan megöleltem Luke-ot. - Wow, Swaggie. Nem suliban vagy? - Kérdezte.
- Egy barátomtól kaptam. - Mutattam a sapkámra. -Dehogynem. Amint látod. - Húzódtam el és a vállamra vettem a táskámat.
- Azt hittük délután jössz. - Magyarázta. Én is ledobtam az övé mellé a táskámat és mellette sétáltam.
- Mint mindenki. Elintéztem, hogy reggelre ideérjek. És azért, hogy ne érezd egyedül magad itt maradok veled. - Néztem fel rá. Valaki erőteljesen a vállamnak ütközött.
- Azt hittem Miamiban vagy. - Ismertem fel Destiny hangját.
- Nyugi, nem örökre mentem el. - Villantottam egy kedves mosolyt.
- Mikor akarsz végleg elhúzni Sydneyből? - Kérdezte flegmán.
- Arra várhatsz, hogy én lelépjek. A lehető legszánalmasabb hisztis picsát sohasem bírnám itt hagyni. Különben unatkoznék, kicsi szívem. - Néztem rá a lehető legflegmábban. - Ohh, és képzeld. Hallottam egy két dolgot. Azt hiszem elkerülöm az itteni lánymosdót. - Vigyorogtam rá. Elképedve bámult rám. - Mondok valamit: a képző nem itt van. - Luke átkarolta a nyakamat és lassan kivitt az udvarra.
- Nyugi, oké? - Nevetett. Bizonyára jót szórakozott. Lehúzott maga mellé a padra és elhelyezkedett. Fejét hátradöntötte és felvette a napszemüvegét. Piercingjét megcsillogtatta a nap fénye, és szemüvegéről is visszaverődött a fény.
- Nem, Luke. Rohadtul elegem van abból amit művel, ahogy próbál lenézni és azt hiszi jobb mikor nem! Ugyanolyan ember mint én! - Pattantam fel mellőle. Meglepődve döntötte vissza a fejét és csúsztatta orrára a napszemüvegét.
- Nem éri meg miatta felcseszned magad. - Mondta egyszerűen.
- Ez nem ilyen egyszerű! Három hónapja csinálja velem és rohadtul idegesít! Nem csináltam semmit sem, érted?! De én vagyok a rossz, a , meg a többi. Ott is én vagyok a kívül álló és rohadtul idegesít, hogy az első napom óta rólam beszélnek, mert beszóltam a foci csapat kapitányának! A tinipicsák meg "miattatok" üldöznek egész álló nap! Tudod te milyen naponta végigküzdeni az iskolát?! - Fakadtam ki. Elegem volt mindenből és még ha nem is miatta muszáj volt kiadnom. - Hogy is tudhatnád, ha egyszer mindenki tökéletesnek lát! Hogy is tudhatnál te bármit ezekről?
- Nem lenne jobb ha hazamennél Ashtonékhoz? - Kérdezte. Teljesen lepergett róla minden szavam. Nem érezte megbántva magát, ég csak meg sem haragudott.
- Maradok. - Ültem vissza mellé. Pár pillanatig csendben ültem. - Sajnálom. - Mondtam és ránéztem. Egy kedves mosolyt eresztett felém és visszatolta a szemüvegét.
- Nem ügy. - Vont vállat és fejét ismét hátradöntötte.
" A TERV
1.Rávenni Caitline-t, hogy segítsen a hazajutásomba: √
2.Eljátszani anyának, hogy megbocsájtottam és jót tett a költözés: √
3.Beszélni anyával arról, hogy a hétvégémet Caitline-nél tölthessem: √
4.Megvárni még apa beadja a derekát: √
5.Bepakolni:
6.Beteget jelenteni az iskolában:
7.Eljutni a reptérre zökkenőmentesen:
8.Felszállni a repülőre:
9.Megérkezni:
10. Meglepetést szerezni:
"
A szekrényemhez léptem, majd két napi ruhát és pár fontos dolgot beletettem egy utazótáskába. A füzetet magamhoz húztam és gyorsan kipipáltam a "bepakolni" pontot. A táskát a szekrény előtt hagytam és felmásztam az ágyra. A laptopot magam elé készítettem és elővettem a tanulnivalót, hogy Ashton azt higgye, csak holnapután reggel érek haza. Belemélyültem az Történelem könyvembe és kisvártatva Ashton is hívott.
- Szia. - Köszönt mosolyogva.
- Szia. - Bámultam szemeibe, mire felnevetett. Imádtam ha éppen késő éjjel látom Őt, vagy kora reggel. Ha fáradt volt, arca pirospozsgás lett, szemei csillogtak a fáradtságtól és ajkai is sötétebb rózsaszín színben játszottak.
- Mit csinálsz? - Kérdezte kíváncsian, mire felemeltem a töri könyvemet.
- Tanulok. - Válaszoltam egykedvűen.
- Mit szeretnél hétvégén csinálni? - Tett fel még egy kérdést. Egy pillanatara elgondolkodtam. Ez volt a legegyszerűbb válasz.
- Veled lenni. - Mondtam ki az őszintét és visszafordultam a könyvhöz.
- Azon belül? - Nevetett ismét.
- Nem tudom, majd kitalálunk valamit. - Vontam vállat és tovább olvastam a sorokat. Csendben figyelte mit csinálok, én pedig pár másodperccel később a könyvre hajtottam a fejemet. Ash ismét kinevetett. - Ne nevess. Örülj, hogy nem kell tanulnod.
- Most végre megtudod nekem milyen volt. - Piszkálódott és látszólag élvezte a kis szenvedésemet. Ohh, csak érjek haza holnap..
Idővel félretettem a könyvet és minden figyelmemet Ashtonnak szenteltem, de majd' egy óra múlva arra hivatkozva, hogy fáradt vagyok és holnap hosszú napom lesz elköszöntem tőle.
Lemenetem a többiekhez vacsorázni.
- Uhmm, holnap reggel korán megyek be, mert segítek egy projectben, szóval ne keressetek. - Mondtam. Eléggé érdekes lett volna, ha utánam kutatnak reggel hat órakor.
- Mikor kelsz? - Kérdezte anya.
- Öt óra előtt. - Apáék bólintottak, majd tovább ettünk. Anyáék kellemesen mesélték egymásnak a munkahelyi dolgokat, még én és Mia az iskoláról beszélgettünk. Az elején Ő is ugyanolyan véleményen volt a költözésről mint én, de két hét alatt megtetszett neki a hely. Új barátokat szerezett, a jegyei jobbak lettek és szorgalmasabb volt. Neki annyira könnyű volt túllépni és feledni. Neki annyira könnyű volt beilleszkedni. Neki annyira, de annyira könnyű volt minden én pedig egy rakás balszerencse voltam. Nekem nem sikerült túllépnem és felednem. Nekem nem sikerült beilleszkednem. Nekem nem sikerült semmi sem... Őt annyira könnyű volt megérteni, engem soha.
Mikor már elhalt az egész házban az összes zaj, tizenegy óra körül kimásztam az ágyból és gyorsan elkészültem. Gondosan eldugtam mindent a szobámban, bezártam a gardróbomat. A telefont zsebre vágtam a laptopot pedig betettem az UV zöld utazótáskámba, majd a vállamra vettem és bezártam a szobámat. A kulcsot ugyancsak a zsebembe tettem a pótkulccsal együtt és elhagytam a házat.A lehető leghalkabban és leggyorsabban hagytam el a lakást, hogy a 23.40-es járatot elérjem. Sietve fogtam egy taxit ami elvitt a reptérig. Megkerestem a repjegyemet és vártam.
Megkönnyebbülten szálltam fel a gépre és vettem elő egy könyvet. Nem voltam a nagy olvasás híve, de ez a könyv maga a tökéletesség volt. Beleszerettem.
Hamar eltelt az a pár óra amit a gépen töltöttem. Izgatottan szálltam le és siettem a buszhoz ami elvitt a suliig. Már nem is volt olyan korán, éppen a második óráról csengetek ki amikor beértem az iskolába. A sapkámat igazgattam és piszkáltam még vártam, hogy meglássam valahol Luke magas alakját. Kisvártatva megláttam szőke haját a tömegben. Ledobta a táskáját a terem elé és elindult az udvar felé.
- Hey, cicafiú! - Szóltam utána. Egyből megfordult és rám nézett.
- Sam! - Hangja meglepetten csengett, majd elindult felém és én is felé. Szorosan megöleltem Luke-ot. - Wow, Swaggie. Nem suliban vagy? - Kérdezte.
- Egy barátomtól kaptam. - Mutattam a sapkámra. -Dehogynem. Amint látod. - Húzódtam el és a vállamra vettem a táskámat.
- Azt hittük délután jössz. - Magyarázta. Én is ledobtam az övé mellé a táskámat és mellette sétáltam.
- Mint mindenki. Elintéztem, hogy reggelre ideérjek. És azért, hogy ne érezd egyedül magad itt maradok veled. - Néztem fel rá. Valaki erőteljesen a vállamnak ütközött.
- Azt hittem Miamiban vagy. - Ismertem fel Destiny hangját.
- Nyugi, nem örökre mentem el. - Villantottam egy kedves mosolyt.
- Mikor akarsz végleg elhúzni Sydneyből? - Kérdezte flegmán.
- Arra várhatsz, hogy én lelépjek. A lehető legszánalmasabb hisztis picsát sohasem bírnám itt hagyni. Különben unatkoznék, kicsi szívem. - Néztem rá a lehető legflegmábban. - Ohh, és képzeld. Hallottam egy két dolgot. Azt hiszem elkerülöm az itteni lánymosdót. - Vigyorogtam rá. Elképedve bámult rám. - Mondok valamit: a képző nem itt van. - Luke átkarolta a nyakamat és lassan kivitt az udvarra.
- Nyugi, oké? - Nevetett. Bizonyára jót szórakozott. Lehúzott maga mellé a padra és elhelyezkedett. Fejét hátradöntötte és felvette a napszemüvegét. Piercingjét megcsillogtatta a nap fénye, és szemüvegéről is visszaverődött a fény.
- Nem, Luke. Rohadtul elegem van abból amit művel, ahogy próbál lenézni és azt hiszi jobb mikor nem! Ugyanolyan ember mint én! - Pattantam fel mellőle. Meglepődve döntötte vissza a fejét és csúsztatta orrára a napszemüvegét.
- Nem éri meg miatta felcseszned magad. - Mondta egyszerűen.
- Ez nem ilyen egyszerű! Három hónapja csinálja velem és rohadtul idegesít! Nem csináltam semmit sem, érted?! De én vagyok a rossz, a , meg a többi. Ott is én vagyok a kívül álló és rohadtul idegesít, hogy az első napom óta rólam beszélnek, mert beszóltam a foci csapat kapitányának! A tinipicsák meg "miattatok" üldöznek egész álló nap! Tudod te milyen naponta végigküzdeni az iskolát?! - Fakadtam ki. Elegem volt mindenből és még ha nem is miatta muszáj volt kiadnom. - Hogy is tudhatnád, ha egyszer mindenki tökéletesnek lát! Hogy is tudhatnál te bármit ezekről?
- Nem lenne jobb ha hazamennél Ashtonékhoz? - Kérdezte. Teljesen lepergett róla minden szavam. Nem érezte megbántva magát, ég csak meg sem haragudott.
- Maradok. - Ültem vissza mellé. Pár pillanatig csendben ültem. - Sajnálom. - Mondtam és ránéztem. Egy kedves mosolyt eresztett felém és visszatolta a szemüvegét.
- Nem ügy. - Vont vállat és fejét ismét hátradöntötte.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)