Mikor a színpadhoz értünk, Ő felkocogott az emelvényre, a mikrofonjával a kezében miközben folyamatosan bocsánatért esedezett annak a 3-4 lánynak, akik hasonlóan az első két sorban ültek, kicsit szétszóródva. A szemem sarkából láttam ahogy két lány egyszerre bökik meg egymást felém biccentve. Elmosolyodtam, majd egy picit feléjük fordítottam a fejemet. Az aréna csendes volt, Ashtonék sem beszélgettek, kivéve Calumot és Michaelt, - akiknek bár az ölükben volt a mikrofon - mégis néhány szót el lehetett csípni a társalgásból. Ashton engem nézett, én pedig alig néztem Ashtont pár másodperce, mikor Luke Ashton felé fordult. Kérdőn néztem Ash-re, hogy csináljanak már valamit.
- Uhmm... - nyögött a mikrofonba Ashton. Nem értettem mi folyik itt. Calumra néztem, aki vette az adást, és elkezdte beszéltetni a lányokat. Legszívesebben bekucorodtam volna a buszba, és csak aludtam volna. Felsóhajtottam, majd magamra erőltettem egy mosolyt, és teljes testemmel a lányok felé fordultam, majd feléjük ültem 2-3 üléssel.
Kedvesen elköszöntem a lányoktól, majd elindultam a buszhoz, hogy ott várjam meg a koncertet. Hallottam, ahogy bemondják, hogy 20 perc a kapunyitásig, szóval jött a gyors átöltözés, hidratálás és egyebek. Már majdnem a busz ajtajában voltam, mikor egy kéz finoman a csuklóm köré fonódott.
- Mi történt? - kérdezte, és próbált maga felé fordítani.
- Semmi. Nem nagy dolog - vontam vállat, és próbáltam kicsusszanni a fogásából.
- Sam, ismerlek. Talán Luke...
- Nem! - vágtam rá kicsit nyomatékosabban, mint akartam.
- Akkor? - kíváncsískodott tovább, mire kifújtam a levegőt.
- Hagyjuk - azt hittem elenged, ezért a kilincsért nyúltam, de hirtelen ismét megfogta a csuklóm es maga felé fordított.
- Nem hagyom, még nem mondasz valamit. Bármit - rég volt hozzám annyira közel. Nem is tudom elmondani mennyire perzselt az érintése, a tekintete. Próbáltam lecsillapítani a légzésemet, és nem az édes, puha, és enyhén negduzzadt ajkaira gondolni. A gombóc megnőtt a torkomban, alig kaptam levegőt tőle. - Kérlek. Nem akarlak elveszíteni, de az utóbbi időben távolságtartó vagy.
- Ashton... - próbáltam hátrálni, de nem hagyta, csak mégjobban húzott maga felé, míg nem kezdtem el érezni a teste melegét. Luke és Ő ég és föld voltak, bár egyikük sem volt rosszabb a másikuknál. A szívem gyorsabban és gyorsabban vert, el akartam rohanni, de a lábaim nem mozdultak, így csak álltam ott, szinte Ashton alatt, felbámulva rá. Pár hónappal ezelőtt még az enyém volt, én pedig nem becsültem meg eléggé.
- Asht... Komolyan?! - süvített Luke hangja Ashton háta mögül. Elengedte a kezem, én pedig hátrább léptem. - Nem hiszem el! Tudod, hogy mennyire pofátlan vagy?! - Luke elindult Ashton felé. Én pedig nem tudtam kit is védjek, ezért hirtelen beléptem kettejük közé és mindkettejük mellkasára tettem a kezemet, majd próbáltam minnél távolabb tolni őket egymástól. - Van barátnőd a kurva életbe Ashton! Elegem van, hogy mindig arra pályázol ami az enyém, hogy felidegesít! Mi aszart akarsz Samtől?! Hiszen kidobtad, mint egy rongyot, te idióta! És képes voltam majdnem másfél hónapig tartani a hátamat, miközben csaltad Őt! - megálltam a taszításban. A kezeim magam mellé hullottak, és Calumék is megérkeztek. Kihátráltam kettejük közül. Ashton elindult felém.
- N-ne gyere közelebb - a hangom remegett, miközben tagoltam a mondatot. Most Luke indult el egyenesen felém, lassú léptekkel, mintha ez segítene. - Te sem! U-undorodom tőled! - vezettem a tekintetem Ashtonra. A szemeim bekönnyesedtek, majd a sós cseppek végigszántották az arcomat. Szólásra nyitotta a száját, de beelőztem. - N-ne. Képtelen vagyok még egy hazugságot hallani a szádból. Nem.. - közben realizáltam, hogy mind a négyen hibásak. A többiek falaztak neki. - Ti pedig... Mind tudtátok, igaz?! - kiabáltam sírva.
- Sam, mi...
- Elegem van belőletek! Az elmúlt másfél évem kész dráma volt veletek! Annyira könnyen táncoltok az idegeimen, le sem szarva azt, hogy én is egy kibaszott húsvér ember vagyok! Elegem van! Egyikőtök sem jobb a másiknál, de te vagy mindegyikőtök közül a legrosszabb.. - Ashton szemébe akartam nézni, megbizonyosodni róla, hogy van-e bűntudata, de a könnyek nem engedték, hogy lássak. - Tegyetek nekem egy szívességet, és felejtsetek el - elindultam hátrálva, majd hirtelen megfordultam, elrohantam és elbújtam egy messzi busz mögött. Hihetetlen mennyi érzés préselődött belém egyszerre. Éreztem fájdalmat, dühöt, magányt, sértettséget, megalázottságot és naivitást. Halkan hüppögtem, fejemet a hűvös busznak döntöttem. Naiv voltam...
Ahogy meghallottam a hangjukat zokogni kezdtem, majd a mellkasomat szoritva elővettem a telefonom, kikerestem az "S" betűt, majd hívni kezdtem azt a személyt, akire szükségem volt.
- Sam?
- Haza megyek - zokogtam a busz oldalának dőlve, immáron a táskámmal a vállamon.
- Most? Sam...
- N-ne akarj visszatartani - hüppögtem.
- Rendben. Utazz vissza anyukádhoz, és érted megyek. Csak ígérd meg, hogy Mountain View-be mész! - nem válaszoltam. - Sam!
- J-jó - fújtam ki a levegőt, majd elindultam a buszpályaudvarra.
Az éjszaka közepén értem vissza Mountain View-be. Csak azután omlottam össze, miután felértem a szobámba. A földre rogytam, majd lerántottam Luke pólóját az ágyról és a sarokba hajítottam. Legszívesebben kitöröltem volna mindent, amit a négy fiúval éltem át. Semmissé akartam tenni az emlékeket, találni magamnak egy fiút, akivel teljes, boldog szerelmet élhetek akár évekig. De az én mesém nem így volt megírva. Az enyém teli van szenvedéssel és csalódással, ami örökké elkísér majd.
Amikor meghallottam egy autó dudáját minden cuccomat magamhoz vettem. A lépcső alján gyorsan elbúcsúztam anyáéktól, majd kinyitottam az ajtót, de nem Scott autója állt ott, sokkal inkább egy turné busz. Be akartam menni, vissza a házba, de pár pillanattal később Scott autója is leparkolt a busz mögött. Scott kiszállt a kocsiból, és a busz ajtaja is nyílt. Először Luke lépett a talajra, Calum, majd Ashton és Michael. Scott megállt előttem egy fél méterre. Ashton megtorpant, Scottot szuggerálta.
- Menjünk - nyeltem le a gombócot.
- Sam, kérlek - törte meg a csendet Luke.
- Mit szeretnél? Egy esélyt? Hányat adjak neked, vagy a többieknek? - Ashton felé fordultam. - Telefonon szakítasz velem, majd azt kéred, ne haragudjak rád, legyünk barátok. És mikor már majdnem képes vagyok a barátomként nevezni téged, kiderül, hogy szemrebbenés nélkül kavartál valakivel, miközben velem voltál. Tudod mennyire megalázónak és naivnak érzem magam? Hagytam, hogy az orromnál fogva vezess... Te pedig - böktem Luke felé -, hagytad, hogy megtegye, a többiekkel együtt, majd idejöttél, a bizalmamba férkőztél, és addig nem tágítottál, még be nem vallottam, hogy tényleg szeretlek, miközben mindenről tudtál... Felesleges próbálkoznotok - Scottra néztem, aki elindult az autója felé, elvette a csomagjaimat, majd betette őket a csomagtartóba. Eszembe jutott még valami, így megfordultam és közelebb mentem hozzájuk. A nyakamban matattam, majd a markomba zártam a tárgyat.
- Add a következő naiv kislánynak, akit át szeretnél verni - dobtam oda Ashtonnak a tőle kapott nyakláncot, majd beültem Scott mellé a kocsiba. Az üvegnek döntöttem a fejem, és figyeltem ahogy elhaladunk mellettük.
Sziasztok!
Sajnálom ezt a hosszú kihagyást, de az iskola teljesen leszívja az energiámat, a hétvégéken pedig örülök ha élek. A gépem is elromlott, ezt is a telefonomról hoztam össze. A történetet újból elkezdtem Wattpadon, ahol egy picit átfogalmazom a történteket egy kicsit. Wattpadon @ElizabethStowe-ként találtok meg.
Remélem jól telik a szünet, és Boldog Új Évet előre is! E. M. Stowe xx.
2015. december 30., szerda
2015. november 12., csütörtök
5.fejezet 1.rész(106.rész) - Eladó
Ashton nem sokkal később otthagyott, hogy összeszerelje a dobokat, én pedig egyedül ücsörögtem és figyeltem a körülöttem mászkáló embereket. Egy óvatlan pillanatban valaki a hónom alá nyúlt, és felemelt a földről.
- Miről beszélgettetek? Annyira elmélyültél - kérdezte Luke, mire megráztam a fejemet.
- Mindegy. Zavarna, ha lelépnék egy kicsit? Ígérem visszaérek a hangpróbára - egy pillanatra belenéztem kék szemeibe.
- Még ennyi idő után is képes ennyire hatni rád - tett le egyből.
- És most megsértődsz - forgattam meg a szemeimet. - Csak tudnám ilyenkor mire vagy féltékeny.. - jegyeztem meg halkan.
- Azért nem könnyű überelni azt a sok dolgot amin ketten mentetek keresztül cirka egy év és két hónap alatt...
- Ki kérte, hogy kelljen? Nem akarok még egy olyan kapcsolatot, egyszerűen nincs szükségem rá.. Majd jövök! - éppen csak megfordultam, mikor éreztem, hogy megfogja a kezemet.
- Elvisz...
- Nem. Neked maradnod kell, itt, a többiekkel.
- Akkor beszélek az egyik sofőrrel, és Ő majd vissza is hoz!
- Feles... - de már a kezem is elengedte, és messze is járt. Visszasiettem a buszhoz, és eltettem pár fontosabb dolgot. Mire kiértem a buszbból Luke le is írta sms-ben, hogy hol is vár a sofőr, amit bár nem kértem, Luke ügyesen rám tukmált. Már messziről láttam az autót, mellette a sofőrrel, aki egyből elindult, hogy kinyissa nekem az ajtaját, de csak leintettem, miszerint nem törik le a körmöm, ha kinyitom magamnak az autó ajtaját. Miután elhelyezkedtem, és bekötöttem magamat lediktáltam a címet, és pár pillanaton belül már az utcán voltunk. Minden kilátást a lányok hosszú sorfala takart ki, akik arra vártak, hogy legalább egy pillanatra láthassák a srácokat. Izgatottan sikoltoztak a kocsi láttán. - Szabad? Az ablakot..
- Ha szeretné, csak tessék! - pillantott rám egy röpke másodpercre. Megnyomtam a gombot, amivel az ablak megindult lefelé. Az első lány, aki meglátta, ki is vagyok én, a szája elé kapta a kezét, és le-föl ugrált. Végig integettem és mosolyogtam rájuk, Ők pedig ugyanezt tették, csak ötvenszer annyira izgatottan. Mikor kiértünk a kis utcából, a sofőr kissé gyorsított, majd csendben kocsikáztunk apáék házához.
A szívem majd kiugrott a helyéről, a gyomrom pedig felfordult az ismerős ház láttán. Kikászálódtam a kocsiból, az ajtóig. Mintha ólom súlyt emelnék, úgy emeltem az ajtóhoz a kezem, de nem kopogtam, csak rátámasztottam.
- Nem kell félnie, hiszen, Ők mégis csak a családja - bíztatott az autó mellől. Erőt vettem magamon, majd háromszor kopogtam, de semmi. Csengettem is, és még kétszer kopogtam, de semmi életjel nem volt észlelhető. Miután lemondtam arról, hogy valaki tényleg lenne a házban, leültem a lépcsőre és az államat a térdemre helyeztem.
- Miss, a tábla - mutatott egy kicsit arrébb az ablakban csüngő táblára. ELADÓ!
- Indulnunk kellene - tájékoztatott a sofőr.
- Lehetne, hogy még maradjak egy kicsit?
- Nem tudom, hogy L...
- Luke biztosan megérti majd - ráztam meg a fejemet. A sofőr még vacilált, majd lassan a kocsihoz sétált, és beszállt, és ugyanakkora lassúsággal hajtott el. Elszúrtam.. Itt hagytam Miát, egy szó nélkül, és ki tudja, hol vannak most.
Nem tudom meddig ültem ott, de a telefonom három percenként rezgett, és időközben sötétedni kezdett. Ahogy magam elé bámultam, hirtelen egy autó erős fényszórója kezdte el bántani a szemem. Csikorogva állt meg, az ajtó hirtelen vágódott ki. Luke volt az.
- Tudod, mennyire aggódtam?! - indult meg felém. - Legalább a telefont felvehetted volna!
- Bocs... - meg sem mozdultam, úgy éreztem, mintha vagy nyolcszáz kilós lennék. - Neked nem a hangpróbán kellene lenned?
- A többiek tartják a frontot. Gyere! - guggolt le mellém a lépcsőre.
- Nem akarok..
- Sam, fel fogsz fázni. Visszamegyünk a stadionba, és megbeszélünk mindent, oké? - nem válaszoltam, legszívesebben egyedül lettem volna. Sóhajtott egyet, majd egyszer csak felemelt és felállt. - Jég hideg a karod, és a lábad...
- Nem fázom - lökdöste a karom, hogy karoljam át, de sokkal kényelmesebb volt lógatni a semmibe. Luke megoldotta annyival, hogy magához húzott, ahogy csak tudott, és egy puszit adott a szám sarkába. Kinyitotta az autót, majd beültetett az anyósülésre. Megvárta, míg bekötöm magam, csak utána sétált át az Ő oldalára és ült be a volán mögé.
Az ajtó felé fordulva ültem síri csendben. Nem akartam beszélgetni senkivel sem. Még vele sem, sőt Ashtonnal sem, pedig Ő mindig tudta mit kell ilyenkor mondani. Vagy tenni... Megálltunk két busz között a parkolóban.
- Hé, nézz rám - csusszant felém egy kicsit, kezét az enyémre helyezte. - Kérlek - lassan felé fordultam. Kék szemei mélyen az enyémbe fúródtak, majd közelebb ült. - Megoldjuk. Te meg én. Együtt, oké? - egyik kezével lágyan végigsimított az arcomon, majd felém hajolt és lágyan megcsókolt. Másik kezével még mindig fogta a kezemet, és egyszer-kétszer megszorította. - Menjünk - suttogta az ajkaimra. Lassan bólintottam. Annyiszor csókolt már meg, de most annyira a hatása alá kerültem, mint még soha. Lassan elhúzódott, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból. Pillanatokon belül mellettem termett, átkarolt, én pedig szorosan az oldalához bújtam.
- Köszönöm.. - suttogtam.
- Mégis mit? - hallottam a hangján, hogy ha nem is nagyon, de egy picit mosolyog.
- Hogy vagy nekem.
- Én mindig itt leszek neked - mélyen beszívtam az illatát. - Majd én megvédelek... - egy puszit adott a fejem búbjára. - Mindentől.
Sziasztok!^^
Tudom, az utóbbi időben nem volt rész, egy sem, amit nagyon sajnálok, de a hétköznapokon egy csepp időm sincs - jelenleg is csak azért sikerült összekotornom valamit, mert beteg vagyok -, a hétvégéken pedig örülök, ha pihenhetek. Tényleg nagyon sajnálom, a téli szünetben jól bepótolok mindent, de befejezni még nem fogom, hiszen annyi minden kell még a befejezéshez. A blog ma 11 hónapos, decemberben pedig már egy éves lesz, ami annyira hihetetlen számomra. Sosem élt blogom ennyi ideig! Köszönöm, és szeretlek titeket!
Akit érdekelne még munka a kezeim közül, itt megtalál: Still worth fighting for
- Miről beszélgettetek? Annyira elmélyültél - kérdezte Luke, mire megráztam a fejemet.
- Mindegy. Zavarna, ha lelépnék egy kicsit? Ígérem visszaérek a hangpróbára - egy pillanatra belenéztem kék szemeibe.
- Még ennyi idő után is képes ennyire hatni rád - tett le egyből.
- És most megsértődsz - forgattam meg a szemeimet. - Csak tudnám ilyenkor mire vagy féltékeny.. - jegyeztem meg halkan.
- Azért nem könnyű überelni azt a sok dolgot amin ketten mentetek keresztül cirka egy év és két hónap alatt...
- Ki kérte, hogy kelljen? Nem akarok még egy olyan kapcsolatot, egyszerűen nincs szükségem rá.. Majd jövök! - éppen csak megfordultam, mikor éreztem, hogy megfogja a kezemet.
- Elvisz...
- Nem. Neked maradnod kell, itt, a többiekkel.
- Akkor beszélek az egyik sofőrrel, és Ő majd vissza is hoz!
- Feles... - de már a kezem is elengedte, és messze is járt. Visszasiettem a buszhoz, és eltettem pár fontosabb dolgot. Mire kiértem a buszbból Luke le is írta sms-ben, hogy hol is vár a sofőr, amit bár nem kértem, Luke ügyesen rám tukmált. Már messziről láttam az autót, mellette a sofőrrel, aki egyből elindult, hogy kinyissa nekem az ajtaját, de csak leintettem, miszerint nem törik le a körmöm, ha kinyitom magamnak az autó ajtaját. Miután elhelyezkedtem, és bekötöttem magamat lediktáltam a címet, és pár pillanaton belül már az utcán voltunk. Minden kilátást a lányok hosszú sorfala takart ki, akik arra vártak, hogy legalább egy pillanatra láthassák a srácokat. Izgatottan sikoltoztak a kocsi láttán. - Szabad? Az ablakot..
- Ha szeretné, csak tessék! - pillantott rám egy röpke másodpercre. Megnyomtam a gombot, amivel az ablak megindult lefelé. Az első lány, aki meglátta, ki is vagyok én, a szája elé kapta a kezét, és le-föl ugrált. Végig integettem és mosolyogtam rájuk, Ők pedig ugyanezt tették, csak ötvenszer annyira izgatottan. Mikor kiértünk a kis utcából, a sofőr kissé gyorsított, majd csendben kocsikáztunk apáék házához.
A szívem majd kiugrott a helyéről, a gyomrom pedig felfordult az ismerős ház láttán. Kikászálódtam a kocsiból, az ajtóig. Mintha ólom súlyt emelnék, úgy emeltem az ajtóhoz a kezem, de nem kopogtam, csak rátámasztottam.
- Nem kell félnie, hiszen, Ők mégis csak a családja - bíztatott az autó mellől. Erőt vettem magamon, majd háromszor kopogtam, de semmi. Csengettem is, és még kétszer kopogtam, de semmi életjel nem volt észlelhető. Miután lemondtam arról, hogy valaki tényleg lenne a házban, leültem a lépcsőre és az államat a térdemre helyeztem.
- Miss, a tábla - mutatott egy kicsit arrébb az ablakban csüngő táblára. ELADÓ!
- Indulnunk kellene - tájékoztatott a sofőr.
- Lehetne, hogy még maradjak egy kicsit?
- Nem tudom, hogy L...
- Luke biztosan megérti majd - ráztam meg a fejemet. A sofőr még vacilált, majd lassan a kocsihoz sétált, és beszállt, és ugyanakkora lassúsággal hajtott el. Elszúrtam.. Itt hagytam Miát, egy szó nélkül, és ki tudja, hol vannak most.
Nem tudom meddig ültem ott, de a telefonom három percenként rezgett, és időközben sötétedni kezdett. Ahogy magam elé bámultam, hirtelen egy autó erős fényszórója kezdte el bántani a szemem. Csikorogva állt meg, az ajtó hirtelen vágódott ki. Luke volt az.
- Tudod, mennyire aggódtam?! - indult meg felém. - Legalább a telefont felvehetted volna!
- Bocs... - meg sem mozdultam, úgy éreztem, mintha vagy nyolcszáz kilós lennék. - Neked nem a hangpróbán kellene lenned?
- A többiek tartják a frontot. Gyere! - guggolt le mellém a lépcsőre.
- Nem akarok..
- Sam, fel fogsz fázni. Visszamegyünk a stadionba, és megbeszélünk mindent, oké? - nem válaszoltam, legszívesebben egyedül lettem volna. Sóhajtott egyet, majd egyszer csak felemelt és felállt. - Jég hideg a karod, és a lábad...
- Nem fázom - lökdöste a karom, hogy karoljam át, de sokkal kényelmesebb volt lógatni a semmibe. Luke megoldotta annyival, hogy magához húzott, ahogy csak tudott, és egy puszit adott a szám sarkába. Kinyitotta az autót, majd beültetett az anyósülésre. Megvárta, míg bekötöm magam, csak utána sétált át az Ő oldalára és ült be a volán mögé.
Az ajtó felé fordulva ültem síri csendben. Nem akartam beszélgetni senkivel sem. Még vele sem, sőt Ashtonnal sem, pedig Ő mindig tudta mit kell ilyenkor mondani. Vagy tenni... Megálltunk két busz között a parkolóban.
- Hé, nézz rám - csusszant felém egy kicsit, kezét az enyémre helyezte. - Kérlek - lassan felé fordultam. Kék szemei mélyen az enyémbe fúródtak, majd közelebb ült. - Megoldjuk. Te meg én. Együtt, oké? - egyik kezével lágyan végigsimított az arcomon, majd felém hajolt és lágyan megcsókolt. Másik kezével még mindig fogta a kezemet, és egyszer-kétszer megszorította. - Menjünk - suttogta az ajkaimra. Lassan bólintottam. Annyiszor csókolt már meg, de most annyira a hatása alá kerültem, mint még soha. Lassan elhúzódott, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból. Pillanatokon belül mellettem termett, átkarolt, én pedig szorosan az oldalához bújtam.
- Köszönöm.. - suttogtam.
- Mégis mit? - hallottam a hangján, hogy ha nem is nagyon, de egy picit mosolyog.
- Hogy vagy nekem.
- Én mindig itt leszek neked - mélyen beszívtam az illatát. - Majd én megvédelek... - egy puszit adott a fejem búbjára. - Mindentől.
Sziasztok!^^
Tudom, az utóbbi időben nem volt rész, egy sem, amit nagyon sajnálok, de a hétköznapokon egy csepp időm sincs - jelenleg is csak azért sikerült összekotornom valamit, mert beteg vagyok -, a hétvégéken pedig örülök, ha pihenhetek. Tényleg nagyon sajnálom, a téli szünetben jól bepótolok mindent, de befejezni még nem fogom, hiszen annyi minden kell még a befejezéshez. A blog ma 11 hónapos, decemberben pedig már egy éves lesz, ami annyira hihetetlen számomra. Sosem élt blogom ennyi ideig! Köszönöm, és szeretlek titeket!
Akit érdekelne még munka a kezeim közül, itt megtalál: Still worth fighting for
2015. október 2., péntek
4.fejezet 45.rész(105.rész) - Közös utazás
Annyira hihetetlennek éreztem ezt az egészet. Legfőképp azt a telefonbeszélgetést.. De Ő most boldog. Nem akarom, hogy kényszerből jöjjön vissza hozzám. És valószínűleg jobb neki Luke mellett. Semmi kedvet nem éreztem ahhoz, hogy visszamenjek a buszra. Calumnak teljesen igaza volt. Gyakorlatilag a mozgó buszból dobnám ki Luke-ot, mikor látom, hogy átöleli, vagy csak megfogja a kezét. Azt a lányt öleli és csókolja, és annak a lánynak a kezét fogja akit egykor még én öleltem, én csókoltam, és én fogtam a kezét. De elbasztam. Talán még sosem ragaszkodtam annyira valakihez, hogy idáig eljöjjek érte, de nem tudhatja meg. Nem. Abba beleőrülne, velem együtt. Szóval, most ülni fogsz és várni? Várni, hogy Luke mikor fogja elküldeni? Ugyan kérlek! Luke soha az életben nem engedné el Őt! Sam pedig... Tökéletes vígaszt talált Luke-nál... Leültem az egyik kanapé szerűségre, az ablak felé fordultam, az államat a párkányhoz nyomtam és vártam, hogy elinduljunk. Nem sokkal később csoszogó lépteket hallottam. Lassan fordítottam oldalra a fejemet. Luke a hajába túrt és megdörzsölte a szemeit.
- Hol vagyunk? - kérdezte.
- Még egy jó pár órára a helyszíntől - válaszoltam, és végszóra beindult a busz is. - Sam?
- Szerintem alszik. Vagyis, három perccel ezelőtt még aludt - leült a másik oldalra., fejét hátra döntötte. - Tudom, mit gondolsz most.
- Miről beszélsz? - kérdeztem félig felé fordulva.
- Ashton, tudod miről beszélek. Tudom, hogy legszívesebben kinyírnál ez az egész katyvasz miatt.
- Sam felnőtt. És azt hiszem képes meghozni a saját döntéseit. És te voltál a döntése - vontam vállat, mintha nem érdekelne. Persze ez közel sem volt így.
- Ashton...
- Miért nem tudja senki megérteni, ha egyszer azt mondom, nem izgat, akkor tényleg nem izgat?! -
- Ne kezdjétek megint... Ha felébred, szerintetek nem fogja tudni, hogy rajta vitáztok? Mint az elmúlt egy hétben folyamatosan? Nem léphetnénk túl ezen?
- Nem vitázunk rajta. Egyszerűen nem képes felfogni, hogy már régóta nem érzek semmit Sam iránt, és valószínűleg nem is fogok, szóval vidd csak! Tessék! Takaríts csak utánam!
*Sam Szemszöge*
Az "ajtónak" támaszkodva hallgatóztam. Egy piacon éreztem magamat: Vidd csak! Tessék!... Takaríts cska utánam!... A szívem ismét összeszorult. Összeszorítottam a szememet és a mellkasomra szorítottam a kezemet. Szinte éreztem a mentális fájdalmat fizikaivá változni. Visszavánszorogtam az ülőgarnitúrára, ahol az előbb még békésen pihentem, felhúztam a lábaimat a mellkasomhoz és hátat fordítottam a bejáratnak. A hajam az arcomba hullott, elrejtve a könnyeim. Halk és óvatos lépteket hallottam a hátam mögül, majd leült mögém. Megkereste a kezemet, és összekulcsolta az ujjainkat.
- Nem gondolta komolyan... - felhúzott ülő állásba, és maga felé fordította a fejemet. Próbáltam elfordítani a fejemet, de nem hagyta. - Ashton csak frusztrált.
- Az ember nem mondd ilyeneket frusztrációból.
- Ne csináld már! Hé! - arcomat a mellkasába fúrtam és átöleltem.
- Sajnálom...
- Mit, hogy sírsz? - kuncogott. - Ne hülyéskedj.
- Utálom a gyengeségemet - motyogtam a mellkasába.
- Legalább megvédhetlek mindentől - puszilt a hajamba. - És tudod... A fiúk örülnek az ilyeneknek - próbált jobb kedvre deríteni.
- Még most is egy seggfej vagy - mosolyodtam el.
- Hé, én próbállak felvidítani! - lökte meg a vállamat az övével.
- Hihetetlen mekkora hatással vagy rám - mondtam halkan.
- Ennek igazán örülök - kuncogott, én pedig előre dőltem, hogy kicsit megdöntsem Őt. - Nem akarsz kijönni, ugye? - eldünnyögtem egy "a-a"-t, majd elhúzódtam.
- De megleszek. Menj csak. Még biztos sok megbeszélni valótok van a... koncerttel kapcsolatban.
- Gyere már, kérlek! - állt fel, és megpróbált felhúzni. - Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek...
- Oké, nyugi!
- Én nyertem? - kérdezte vigyorogva, és közel húzott magához.
- Te nyertél - széles mosollyal tapasztotta ajkait az enyémekre, de amilyen hamar csókolt meg, olyan hamar el is engedett.
- Mellékesen: mindig én nyerek - fogta meg a kezemet, de elengedtem. - Oké - dugta zsebre a kezét. Láthatóan megsértődött. Kifújtam a levegőt, majd belekapaszkodtam a jobb karjába és visszahúztam.
- Most megsértődtél?
- Nem.
- Ne hazudj!
- Nem!
- Hemmings! - belemarkoltam a pólójába a bal oldalán, majd magam felé fordítottam, és megcsókoltam. Lazítottam a fogásomon amikor megéreztem a meleg tenyereit a derekamon. Lassan, fokozatosan engedtem el Őt, és a pólóját is.
- Ezért megérte eljátszani a sértődöttet - vigyorgott önelégülten.
- Ha tudnád most mekkora egy pöcsfejnek gondollak.. - forgattam meg a szemeimet. Megfordult, majd elindult előttem kifelé, közben pedig elkezdte sorolni a dolgokat, amiket az én javamra tett.
- És, ne felejtsd el, hogy ez a pöcsfej fetrengett az iszapban azért, hogy te jobban érezd magad! - vágódott le Calum mellé.
- Mint mondtam: egy pöcsfej vagy. Még most is magadat fényezed! - huppantam le a másik oldalra Michael mellé.
- Mi a probléma? - érdeklődött Calum.
- Sam szerint egy pöcsfej vagyok!
- Nyugi haver, ezt mindenki tudja! - mindannyian kinevettük a szegény szöszit, aki csak bevágta a durcát, és egy szót sem szólt, még oda nem értünk.
A stadion közepén ültem és gondolkoztam.
- Mit csinálsz? - huppant le mellém Ashton.
- Próbálok dűlőre jutni...
- Szeretnél elmenni Mia-ékhoz?
- Nem tudom. Épp ez a baj! Régóta nem tartom a kapcsolatot velük, talán jobb is lenne, de...
- De mégis velük éltél 17 évet. Akármennyire is utálod apukádékat, valahol mélyen te is tudod, hogy Ők is ugyanannyira a családod, mint Willék - elhallgatott, mire rá emeltem a tekintetem.
- És mi van, ha nekem nem megy? Ha nem megy elfogadni a helyzetet, rájuk mosolyogni és... Újra szeretni őket?
- Nem kell mindent az egyik pillanatról megbocsájts, a lényeg, hogy idővel állj készen erre, hiszen mindenki érdemel egy második esélyt. Hibáztak, de téged akartak óvni. Azt akarták, hogy neked jó legyen - kezét az enyémre tette, és finoman megszorította. Ránéztem, mire bátorítóan rámmosolygott.
- Köszönöm - dőltem a vállának. Csendben ültünk, én pedig a mondandóján gondolkoztam. Nem csak apáékról beszélt, hanem rólunk is. A remény apró sugara halvány mosolyt csalt arcomra, de egyből lehervadt amint Luke-ra gondoltam... Valahol a bensőmben Őt is szerettem, hol Őt, hol Ashtont jobban. Nem tudtam, hogy lesz-e ebből kiút, ami mindhármunknak kedvez, es egyikünk sem fog szenvedni... Ha létezik ez a kiút meg fogom találni, egy jobb jövő reményében...
- Hol vagyunk? - kérdezte.
- Még egy jó pár órára a helyszíntől - válaszoltam, és végszóra beindult a busz is. - Sam?
- Szerintem alszik. Vagyis, három perccel ezelőtt még aludt - leült a másik oldalra., fejét hátra döntötte. - Tudom, mit gondolsz most.
- Miről beszélsz? - kérdeztem félig felé fordulva.
- Ashton, tudod miről beszélek. Tudom, hogy legszívesebben kinyírnál ez az egész katyvasz miatt.
- Sam felnőtt. És azt hiszem képes meghozni a saját döntéseit. És te voltál a döntése - vontam vállat, mintha nem érdekelne. Persze ez közel sem volt így.
- Ashton...
- Miért nem tudja senki megérteni, ha egyszer azt mondom, nem izgat, akkor tényleg nem izgat?! -
- Ne kezdjétek megint... Ha felébred, szerintetek nem fogja tudni, hogy rajta vitáztok? Mint az elmúlt egy hétben folyamatosan? Nem léphetnénk túl ezen?
- Nem vitázunk rajta. Egyszerűen nem képes felfogni, hogy már régóta nem érzek semmit Sam iránt, és valószínűleg nem is fogok, szóval vidd csak! Tessék! Takaríts csak utánam!
*Sam Szemszöge*
Az "ajtónak" támaszkodva hallgatóztam. Egy piacon éreztem magamat: Vidd csak! Tessék!... Takaríts cska utánam!... A szívem ismét összeszorult. Összeszorítottam a szememet és a mellkasomra szorítottam a kezemet. Szinte éreztem a mentális fájdalmat fizikaivá változni. Visszavánszorogtam az ülőgarnitúrára, ahol az előbb még békésen pihentem, felhúztam a lábaimat a mellkasomhoz és hátat fordítottam a bejáratnak. A hajam az arcomba hullott, elrejtve a könnyeim. Halk és óvatos lépteket hallottam a hátam mögül, majd leült mögém. Megkereste a kezemet, és összekulcsolta az ujjainkat.
- Nem gondolta komolyan... - felhúzott ülő állásba, és maga felé fordította a fejemet. Próbáltam elfordítani a fejemet, de nem hagyta. - Ashton csak frusztrált.
- Az ember nem mondd ilyeneket frusztrációból.
- Ne csináld már! Hé! - arcomat a mellkasába fúrtam és átöleltem.
- Sajnálom...
- Mit, hogy sírsz? - kuncogott. - Ne hülyéskedj.
- Utálom a gyengeségemet - motyogtam a mellkasába.
- Legalább megvédhetlek mindentől - puszilt a hajamba. - És tudod... A fiúk örülnek az ilyeneknek - próbált jobb kedvre deríteni.
- Még most is egy seggfej vagy - mosolyodtam el.
- Hé, én próbállak felvidítani! - lökte meg a vállamat az övével.
- Hihetetlen mekkora hatással vagy rám - mondtam halkan.
- Ennek igazán örülök - kuncogott, én pedig előre dőltem, hogy kicsit megdöntsem Őt. - Nem akarsz kijönni, ugye? - eldünnyögtem egy "a-a"-t, majd elhúzódtam.
- De megleszek. Menj csak. Még biztos sok megbeszélni valótok van a... koncerttel kapcsolatban.
- Gyere már, kérlek! - állt fel, és megpróbált felhúzni. - Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek...
- Oké, nyugi!
- Én nyertem? - kérdezte vigyorogva, és közel húzott magához.
- Te nyertél - széles mosollyal tapasztotta ajkait az enyémekre, de amilyen hamar csókolt meg, olyan hamar el is engedett.
- Mellékesen: mindig én nyerek - fogta meg a kezemet, de elengedtem. - Oké - dugta zsebre a kezét. Láthatóan megsértődött. Kifújtam a levegőt, majd belekapaszkodtam a jobb karjába és visszahúztam.
- Most megsértődtél?
- Nem.
- Ne hazudj!
- Nem!
- Hemmings! - belemarkoltam a pólójába a bal oldalán, majd magam felé fordítottam, és megcsókoltam. Lazítottam a fogásomon amikor megéreztem a meleg tenyereit a derekamon. Lassan, fokozatosan engedtem el Őt, és a pólóját is.
- Ezért megérte eljátszani a sértődöttet - vigyorgott önelégülten.
- Ha tudnád most mekkora egy pöcsfejnek gondollak.. - forgattam meg a szemeimet. Megfordult, majd elindult előttem kifelé, közben pedig elkezdte sorolni a dolgokat, amiket az én javamra tett.
- És, ne felejtsd el, hogy ez a pöcsfej fetrengett az iszapban azért, hogy te jobban érezd magad! - vágódott le Calum mellé.
- Mint mondtam: egy pöcsfej vagy. Még most is magadat fényezed! - huppantam le a másik oldalra Michael mellé.
- Mi a probléma? - érdeklődött Calum.
- Sam szerint egy pöcsfej vagyok!
- Nyugi haver, ezt mindenki tudja! - mindannyian kinevettük a szegény szöszit, aki csak bevágta a durcát, és egy szót sem szólt, még oda nem értünk.
A stadion közepén ültem és gondolkoztam.
- Mit csinálsz? - huppant le mellém Ashton.
- Próbálok dűlőre jutni...
- Szeretnél elmenni Mia-ékhoz?
- Nem tudom. Épp ez a baj! Régóta nem tartom a kapcsolatot velük, talán jobb is lenne, de...
- De mégis velük éltél 17 évet. Akármennyire is utálod apukádékat, valahol mélyen te is tudod, hogy Ők is ugyanannyira a családod, mint Willék - elhallgatott, mire rá emeltem a tekintetem.
- És mi van, ha nekem nem megy? Ha nem megy elfogadni a helyzetet, rájuk mosolyogni és... Újra szeretni őket?
- Nem kell mindent az egyik pillanatról megbocsájts, a lényeg, hogy idővel állj készen erre, hiszen mindenki érdemel egy második esélyt. Hibáztak, de téged akartak óvni. Azt akarták, hogy neked jó legyen - kezét az enyémre tette, és finoman megszorította. Ránéztem, mire bátorítóan rámmosolygott.
- Köszönöm - dőltem a vállának. Csendben ültünk, én pedig a mondandóján gondolkoztam. Nem csak apáékról beszélt, hanem rólunk is. A remény apró sugara halvány mosolyt csalt arcomra, de egyből lehervadt amint Luke-ra gondoltam... Valahol a bensőmben Őt is szerettem, hol Őt, hol Ashtont jobban. Nem tudtam, hogy lesz-e ebből kiút, ami mindhármunknak kedvez, es egyikünk sem fog szenvedni... Ha létezik ez a kiút meg fogom találni, egy jobb jövő reményében...
2015. szeptember 25., péntek
4.fejezet 44.rész(104.rész)
Csak álltam ott, mellkasára dőlve, teljesen lesokkoltan Egyikünk sem tudott mit modani, talán nem is kellett, hiszen tudtuk mit is gondol a másik...
- Sam, ébredj! - rázta meg a vállamat valaki, én pedig ijedtemben felpattantam. Körülnéztem. Luke éppen akkor húzta át a fején a pólóját, így sikeresen elkaptam azt a rövidke pillanatot, hogy lássam a felsőtestét. Álmodtam... Nem! Az lehetetlen! Én éreztem, hogy... Lehetetlen vagyok... Felnyögtem, majd visszadőltem és a fejemre húztam a takarót. Két kéz fonódott a bokáim köré, majd addig húzott még a lábaim már lelógtak az ágyról, és csak a felsőtestem volt az ágyon. Karjaival megtámaszkodott mellettem.
- Hagyj aludni, Hemmings! - csuktam le a szememet.
- Majd alszol a buszon - megráztam a fejemet. - Gyerünk! Sam! Hallod? Ne aludj! Hallod?
- Fent vagyok - próbáltam felülni, de elfelejtettem, hogy Luke még mindig felettem támaszkodik, így sikeresen összehoztam egy csókot. Luke pár pillanat múlva belevigyorgott a csókba, én pedig a homlokára tettem a kezemet és eltoltam. - Rosszabb vagy mint egy gyerek - nevettem majd átbújtam a karja alatt és kiegyenesedtem.
- Csak húsz perced van - tájékoztatott.
- Másodpercet nem akarsz számolni? - néztem rá a vállam felett.
- Ha szeretnéd - biccentett felém.
- Eszméletlen vicces vagy - forgattam meg a szememet. Kikaptam a táskámból egy nadrágot és egy pólót, és bevonultam a fürdőbe készülődni. Átöltöztem, a hajamat pedig lófarokba fogtam. Az egyik cipőmmel küzdve ugráltam ki a fürdőből. Luke vigyorogva nézte a szerencsétlenkedésemet. - Kösz a segítséget, igazi úriember vagy - mondtam erős cinizmussal a hangomban. Felállt, majd mellém sétált, bal karját átvetette a hátamon, és megfogta vele az enyémet, még a jobbal is ugyanígy tett, és bekötötte a cipőmet.
- Így jó? - kérdezte még mindig ugyanabban a pózban. Válaszul egy puszit adtam az arcára, amit a mosolya is még szélesebb lett.
- Ne szállj el magadtól, még mindig vannak rossz pontjaid - egyenesedtem ki.
- Oh, szóval pontlistát vezetsz rólam? És eddig hogy állok?
- Elég rosszul - indultam az ajtó felé -, szóval jobb, ha belehúzol! - hallottam két nagy lépést a hátam mögül, majd átölelt hátulról.
- Szóval húzzak bele? - kérdezte, miközben maga felé fordított, majd megcsókolt. Karjaimat kicsúsztattam az öleléséből, majd megfogtam az alkarjait. - És most hogy állok? - emelte meg a szemöldökét.
- Haladsz.
- Haladok? Ezért minimum két piros pont járna! - problémázott, mire felnevettem.
- Gyere, induljunk! - csúsztattam le a kezemet a karján, majd összekulcsoltam az ujjainkat.
- Ez nem ér pontot? - emelte meg a kezeinket, mire ismét nevetni kezdtem.
- Meddig fogsz ezen lovagolni? - Calumék a folyosón vártak minket.
- Min lovagol, és ki? - kérdezte Michael egyből.
Luke a buszon egyfolytában próbált "jó pontokat" szerezni, amiken én nagyon jól szórakoztam.
- Higgadj le, van még időd! - nevettem az arcára téve a kezemet, majd hátratoltam őt.
- Jobb szeretem hamar elintézni a dolgokat - mászott ismét fölém, mire a talpaimat a mellkasának nyomtam és úgy próbáltam eltolni, de csak elkapta a két bokámat, és lejebb húzott. Kezeivel megtámaszkodott mellettem, majd édes puszikkal hintette be az ajkaimat. Az egyik ilyen puszinál a nyaka köré kulcsoltam a kezeimet, és nem engedtem el. Valahogy Luke-al annyira más volt. Folyamatosan azt figyelte, mikor mire van szükségem, folyamatosan megnevettetett, és egyfajta melegség járt át amikor vele voltam. Ashtonnal kevés ennyire önfeledt pillanatunk volt... Hagyd abba! Ne hasonlítgasd őket össze! Luke puha tincsei közé futtattam az ujjaimat. Éreztem ahogy ellazul, karjai egy picit megremegtek, ahogy egy pillanatra elfelejtette, hogy meg kellene támaszkodnia. Arrébb húzódtam, hogy elférjen mellettem. Az oldalára dőlt, miközben én még mindig a tincseivel játszottam. Hallottam ahogy a srácok a busz elejében hülyéskednek, de azt hiszem mindkettőnk jobban élvezte a csendet, és egymás társaságát. Feljebb csúsztam, Ő pedig a hasamra hajtotta a fejét, karjával pedig átölelt. A hajával játszottam, rendezgettem, vagy csak beletúrtam, és éreztem, ahogy lassan elalszik. Engem is kezdett elnyomni az álom, majd én is elaludtam.
*Ashton Szemszöge*
Ahogy leparkoltunk az egyik benzinkúton elindultam hátra, hogy megkérdezzem Samék kérnek-e valamit. Megnyomtam a gombot, hogy elhúzódjon a tükör. Elfogott a rossz érzés amikor láttam, hogy alszanak. Luke Samen aludt, Sam ujjai Luke hajában, másik keze pedig a hátán. Csak álltam ott, és néztem őket. Én akartam ott lenni. Én akartam, hogy Sam játszon a hajammal, hogy nevessen, hogy akárhányszor meglát elmosolyodjon... Vissza akartam Őt kapni.
- Ashton, mi van... - állt meg mellettem Calum. - Szar érzés? - kérdezte. - Te választottad ezt az utat.
- Tudom, de... Nem gondoltam, hogy...
- Hogy beleszeret Luke-ba? Mindenki tudta, hogy ez lesz. Hiszen Luke annyiszor ott volt neki. Annyiszor vígasztalta meg, és védte Őt, miközben te sehol sem voltál, hogy várható volt, hogy ez lesz. Hogy beleszeret. Ha nem is teljes szívével, de szereti Őt. Azóta is szeret téged. Ahogy Luke-ot is. De, ezek után nem sok reményt táplálnék az iránt, hogy ti ketten megint...
- Élvezed, ugye?
- Nem élvezem, Ashton! Csupán elmondom az igazságot, amit mindenki gondol, de senki sem meri bevallani magának. A gondolatától is rosszul vagy, hogy Sam az Ő kezét fogja, hogy Őt csókolja, és öleli. Hogy vele alszik éjszakánként. Valld be, hogy legszívesebben megfojtanád Luke-ot, mikor együtt látod őket...
- Minek mondjam ki, ha már úgyis tudod? - kérdeztem, majd otthagytam és leszálltam a buszról.
Sziasztok!^^
Szóval, itt is lenne a 104. rész. Elképesztő mekkora szám... Az utóbbi időben nem nagyon írtam nektek így semmit, de most rászántam magamat. Szóval, köszönöm az 51 feliratkozót, és a 42.000+ oldalmegjelenítést. Nagyon sokat jelent nekem ez az egész!
Nem tudom ki látta, és ki nem, de a héten, vagy a hétvégén a másik blogom, a What I like about you offolva lett, valószínűleg végleg, az oka pedig az ihlet hiány. Viszont már nagyon rég gondolkoztam egy történeten, amibe belekezdtem. A blog szintén Ashtonos lesz, valószínűleg végig az Ő szemszögéből fog íródni. Szóval, arról szól, hogy Ashtonék új helyre - Neutral Bay - költöznek Hornsby-ból. Az osztályban van egy lány, aki mentálisan sérült a gyerekkorában történt esetek miatt. Persze erről Ashtonnak senki sem szól. Elhatározza, hogy kideríti a lány problémáját. Megpróbál a közelébe férkőzni, de nagy fába vágja a fejszéjét, hiszen Avery nehezen nyílik meg bárkinek is. Amikor fény derül Avery betegségére Ashton csak mégjobban ragaszkodik ahhoz, hogy segítsen a lánynak, és időközben a tudta nélkül tanítja meg szeretni Averyt. Ha valakinek felkeltette az érdeklődését, itt a link: Still Worth Fighting For
Love ya'll, Elizabeth M. Stowe
2015. szeptember 21., hétfő
3.fejezet 43.rész(103.rész) - Spontán tettek
- Tudod, nem kellene, hogy holnap hazamenj. Maradhatnál velünk is - ajánlotta Michael. Szólásra nyitottam a szám, hogy tiltakozzak, és elmondjam, hogy butaság, hiszen nemsokára úgy is találkozunk, és mégis csak egy turnéról beszélünk.
- Csak pár napra! - noszogatott Luke is.
- És tök jól elszórakoznánk - csatlakozott Calum is.
- Három nap. Ennyi - szögeztem le, mire mindannyian bólintottak, Luke pedig egy elégedett vigyort küldött felém.
Elképesztő volt hosszú idő után úgy érezni, hogy minden rendben van. Szinte semmi sem volt rendben, de mégis olyan érzésem volt. Minden a lehető legjobban a feje tetejére fordult, hiszen én Luke ölelő karjai között találtam menedéket, míg Ashton a szomszéd szobában ölelte magához Bryana-t - aki időközben beállított valami marhasággal, és Ashton képtelen volt hazaengedni -. De talán ez a helyes. Talán a Sors akarta úgy, hogy találkozzak Ashtonnal, csalódjak benne és felismerjem a valódi szőke herceget. És ha mégsem Luke az, hanem Ashton? Vagy valaki aki teljesen más? Ki akartam verni a fejemből mindent, de ez közel sem volt ilyen egyszerű. Főleg ahogy néztem a szöszi kisimult, nyugodt arcát, ahogy az arcomat csiklandozta a tüdejéből kipréselt levegő, ahogy ujjait a hátamon kulcsolta össze, ahogy forró bőre az enyémet is felmelegítette. Nehéz volt megmondanom mit is éreztem valójában, hiszen ott feküdt velem szemben a világ talán legtökéletesebb sráca, égszín kék szemekkel, és szőke hajjal, édes mosollyal, és csaknem tökélettes testtel. Akkora szívvel, hogy lehetetlen kiölni belőle a szeretetet, eközben ott volt Ashton. Az én borostyán szemű szerelmem, akit nem tudtam és nem is akartam feledni. Az én Ashtonom, a világ legédesebb mosolyával, és nevetésével, a lelkemig hatoló tekintetével, azzal a szintén hatalmas nagy szívével... Lehetetlen volt számomra választani kettejük között.
Bárki, bárhol, bármikor megkérdezhette volna, hogy szerelmes vagyok-e, a válaszom a leghatározottabb igen lett volna. És ha kíváncsiak lettek volna rá, hogy ki az, nemes egyszerűséggel válaszoltam volna Ashton nevét. A fiúét aki megtanított szeretni, úgy igazán, teljes szívemből. Aki megtanított feltétel nélkül szeretni valakit, védelmezni Őt, a saját életed árán is, és kitartani addig, amíg a kötél nem szakad, ameddig van mibe kapaszkodni. De Ashton neve mögött ott lapulna Luke-é is, azé a fiúé, aki éreztette velem, hogy ameddig Ő él, sosem leszek egyedül, aki miatt megtanultam, hogy lehet egyszerre két embert szeretni. Luke megmozdult, eleresztett, majd a hasára fordult, arcát a párnába fúrta és tovább aludt. Feloldottam a telefonomat és megnéztem az időt. Már hajnali fél öt volt. A lehető legóvatosabban csusszantam ki az ágyból és sétáltam az ablakhoz. Egy picit elhúztam a függönyt, és kikukucskáltam. Annyira gyönyörű volt a kilátás, bár szinte mindent eltakartak a hotelek és panziók, amikből talán kicsit már túl sok volt. A táskámhoz osontam, kivettem belőle egy mackónadrágot, egy trikót, és rá azt a nagyon jól ismert lilás árnyalatú Nike Air pulcsit. Felkaptam a tornacipőm és megindultam a folyosó végén lévő lépcsőház felé, egyenesen a tetőre. Amint felértem belőktem a régi, rozsdásodó vasajtót. Hangosan nyikorogva nyílt ki, és ugyanígy csukódott vissza. Először csak álltam és forogtam körbe-körbe. Az ég gyönyörű rózsaszínes fátyollal volt borítva, habos, vattacukor szerű és színű felhőkkel mindenfelé, míg a nap narancs és piros színben erőlködte fel magát az égre a horizonton. A forgalom még akkor sem hagyott alább, mindenhol a járművek lámpáit lehetett látni a földön, bár a hangjuk még akkor is zavaró volt. Szóval ez LA.. Nincs megállás, folyamatos pörgés, bulik, felejthetetlen éjszakák, fények, bárok, extravagáns dolgok és kaszinók. Részletmentesen körülírva talán ez a véleményem erről a helyről, de a nyüzsgés mögött ott a csend, a fények mögött a sötétség, és a luxus mögött az egyszerűség. Leültem egy nagy doboz elé, a hátamat nekidöntöttem és figyeltem a tájat, hallgattam a zajt, és a csendet. Lehunytam a szememet és csak ültem ott.
- Reméltem, hogy mások nem fedezik fel a búvóhelyemet - szólalt meg egy számomra ismerősen csengő hang, de nem tudtam hova tenni a pillanat hevében. Kinyitottam a szemeimet és a hang irányába fordultam. El sem hittem hogy Ő az. Annyi ember közül pont Ő! Felugrottam a helyzetemből és rávetettem magamat Mattyre, aki szinte semmit sem változott.
- Te követsz engem? Mindenhol felbukkansz ahol csak lehet! - toltam el magamtól.
- Jókor vagyok jó helyen. Ezt hívják tökéletes időzítésnek.
- Los Angeles óriási. Lehetetlen véletlen ez az egész, szóval hívjuk csak pletykalapnak a kis időzítésedet - mosolyogtam rá.
- Benne vagyok - nevetett. Hangja határozottabban mélyebb lett, és rekedtesebb, nevetésétől pedig még a hideg is kirázott. - És te benne lennél egy hosszú sétában? - kérdezte az ajtóra biccentve.
- Természetesen! - egyeztem bele és elindultunk lefelé. A nagy hévben el is felejtettem bármiről szólni Caluméknak, a telefonomat pedig fent hagytam a szobában, visszamenni pedig már nem volt kedvem, így csak élveztem a nagy sétát Mattyvel.
Gyorsabb tempóval mentünk vissza a hotelhez, bár nem siettük el. Fellépcsőztünk a szobánkig, én pedig ragaszkodtam hozzá, hogy csak egy kis időre jöjjön be. Teljesen megfeledkeztem arra, hogy Ashton valójában mennyire is rühelli Matty-t, és Matty sem szívleli különösebben Ashtont.
- Sam, hol a kurva életben... - trappolt elém Ashton, én pedig egy egyenes vonallá préseltem a számat. Ha tekintettel ölni lehetne, Ashton már rég megölte volna Mattyt. Hússzor. Húsz különböző módon. Fájdalmasan. - Legközelebb szólhatnál, ha elmész!
- Korán volt. Gondoltam egy kis séta nem árt - kerültem a tekintetét. Elnézett felettem.
- Hihetetlen mennyire vonzod a balfaszokat - fordult meg nevetve és ment is volna beljebb, ha Matty befogja a száját egyszer az életben.
- Khmm, a pöcsfejeket sem mellőzi, abban biztos vagyok - Ashton megfordult, majd atszelte a kettejük között lévő távolságot úgy, hogy kettejük közé szorultam. Mellkasa az enyémbe ütközött, ahogy nagy levegőket vett.
- Ne feledd: nekem megvolt, neked pedig esélyed sem volt, van, vagy lesz valaha is. Hamarabb jönne vissza hozzám, minthogy akár egyszer is megcsókoljon téged - mindketten fölém magasodtak, így sima ügy lett volna egymásnak esniük.
- Oké, oké, szerintem ebből elég volt - toltam hátrébb Ashtont. - Matty jobb ha mész - biccentettem az ajtóra. Még pár pillanatig állt ott, Ashtonnal egymást szuggerálták, a feszültség már-már tapintható volt. Meglöktem a vállát, hogy észrevegye, azt akarom, hogy menjen el. Kifújta a levegőt, majd kinyitotta az ajtót és távozott. Ashtonon kívül senki sem volt a szobában, ezt a történtek után állapítottam meg. - Csak egyszer az életben ne akarják fitogtatni az erejüket a fiúk - homlokomat a mellkasához döntöttem, és pár pillanatig úgy maradtam, majd hátradöntöttem a fejemet és felnéztem rá. Annyira gyorsan történt minden. Lehajolt hozzám, ajkait az enyémekre nyomta, kezei a derekamra vándoroltak. Visszacsókoltam, ujjaimat összekulcsoltam a tarkóján és közelebb húztam magamhoz. Ujjbegyeit a csípőmbe mélyesztette, a falnak dőlt, és magára húzott. Ujjaimat göndör fürtjei közé csúsztattam és finoman megmarkoltam. Miután kiegyenesedett az egész szobát a kettőnk zihálása tölötte meg, és csak bámultunk egymás szemeibe, közben pedig próbáltuk feldolgozni az előbb történteket. Megcsókolt....
- Csak pár napra! - noszogatott Luke is.
- És tök jól elszórakoznánk - csatlakozott Calum is.
- Három nap. Ennyi - szögeztem le, mire mindannyian bólintottak, Luke pedig egy elégedett vigyort küldött felém.
Elképesztő volt hosszú idő után úgy érezni, hogy minden rendben van. Szinte semmi sem volt rendben, de mégis olyan érzésem volt. Minden a lehető legjobban a feje tetejére fordult, hiszen én Luke ölelő karjai között találtam menedéket, míg Ashton a szomszéd szobában ölelte magához Bryana-t - aki időközben beállított valami marhasággal, és Ashton képtelen volt hazaengedni -. De talán ez a helyes. Talán a Sors akarta úgy, hogy találkozzak Ashtonnal, csalódjak benne és felismerjem a valódi szőke herceget. És ha mégsem Luke az, hanem Ashton? Vagy valaki aki teljesen más? Ki akartam verni a fejemből mindent, de ez közel sem volt ilyen egyszerű. Főleg ahogy néztem a szöszi kisimult, nyugodt arcát, ahogy az arcomat csiklandozta a tüdejéből kipréselt levegő, ahogy ujjait a hátamon kulcsolta össze, ahogy forró bőre az enyémet is felmelegítette. Nehéz volt megmondanom mit is éreztem valójában, hiszen ott feküdt velem szemben a világ talán legtökéletesebb sráca, égszín kék szemekkel, és szőke hajjal, édes mosollyal, és csaknem tökélettes testtel. Akkora szívvel, hogy lehetetlen kiölni belőle a szeretetet, eközben ott volt Ashton. Az én borostyán szemű szerelmem, akit nem tudtam és nem is akartam feledni. Az én Ashtonom, a világ legédesebb mosolyával, és nevetésével, a lelkemig hatoló tekintetével, azzal a szintén hatalmas nagy szívével... Lehetetlen volt számomra választani kettejük között.
Bárki, bárhol, bármikor megkérdezhette volna, hogy szerelmes vagyok-e, a válaszom a leghatározottabb igen lett volna. És ha kíváncsiak lettek volna rá, hogy ki az, nemes egyszerűséggel válaszoltam volna Ashton nevét. A fiúét aki megtanított szeretni, úgy igazán, teljes szívemből. Aki megtanított feltétel nélkül szeretni valakit, védelmezni Őt, a saját életed árán is, és kitartani addig, amíg a kötél nem szakad, ameddig van mibe kapaszkodni. De Ashton neve mögött ott lapulna Luke-é is, azé a fiúé, aki éreztette velem, hogy ameddig Ő él, sosem leszek egyedül, aki miatt megtanultam, hogy lehet egyszerre két embert szeretni. Luke megmozdult, eleresztett, majd a hasára fordult, arcát a párnába fúrta és tovább aludt. Feloldottam a telefonomat és megnéztem az időt. Már hajnali fél öt volt. A lehető legóvatosabban csusszantam ki az ágyból és sétáltam az ablakhoz. Egy picit elhúztam a függönyt, és kikukucskáltam. Annyira gyönyörű volt a kilátás, bár szinte mindent eltakartak a hotelek és panziók, amikből talán kicsit már túl sok volt. A táskámhoz osontam, kivettem belőle egy mackónadrágot, egy trikót, és rá azt a nagyon jól ismert lilás árnyalatú Nike Air pulcsit. Felkaptam a tornacipőm és megindultam a folyosó végén lévő lépcsőház felé, egyenesen a tetőre. Amint felértem belőktem a régi, rozsdásodó vasajtót. Hangosan nyikorogva nyílt ki, és ugyanígy csukódott vissza. Először csak álltam és forogtam körbe-körbe. Az ég gyönyörű rózsaszínes fátyollal volt borítva, habos, vattacukor szerű és színű felhőkkel mindenfelé, míg a nap narancs és piros színben erőlködte fel magát az égre a horizonton. A forgalom még akkor sem hagyott alább, mindenhol a járművek lámpáit lehetett látni a földön, bár a hangjuk még akkor is zavaró volt. Szóval ez LA.. Nincs megállás, folyamatos pörgés, bulik, felejthetetlen éjszakák, fények, bárok, extravagáns dolgok és kaszinók. Részletmentesen körülírva talán ez a véleményem erről a helyről, de a nyüzsgés mögött ott a csend, a fények mögött a sötétség, és a luxus mögött az egyszerűség. Leültem egy nagy doboz elé, a hátamat nekidöntöttem és figyeltem a tájat, hallgattam a zajt, és a csendet. Lehunytam a szememet és csak ültem ott.
- Reméltem, hogy mások nem fedezik fel a búvóhelyemet - szólalt meg egy számomra ismerősen csengő hang, de nem tudtam hova tenni a pillanat hevében. Kinyitottam a szemeimet és a hang irányába fordultam. El sem hittem hogy Ő az. Annyi ember közül pont Ő! Felugrottam a helyzetemből és rávetettem magamat Mattyre, aki szinte semmit sem változott.
- Te követsz engem? Mindenhol felbukkansz ahol csak lehet! - toltam el magamtól.
- Jókor vagyok jó helyen. Ezt hívják tökéletes időzítésnek.
- Los Angeles óriási. Lehetetlen véletlen ez az egész, szóval hívjuk csak pletykalapnak a kis időzítésedet - mosolyogtam rá.
- Benne vagyok - nevetett. Hangja határozottabban mélyebb lett, és rekedtesebb, nevetésétől pedig még a hideg is kirázott. - És te benne lennél egy hosszú sétában? - kérdezte az ajtóra biccentve.
- Természetesen! - egyeztem bele és elindultunk lefelé. A nagy hévben el is felejtettem bármiről szólni Caluméknak, a telefonomat pedig fent hagytam a szobában, visszamenni pedig már nem volt kedvem, így csak élveztem a nagy sétát Mattyvel.
Gyorsabb tempóval mentünk vissza a hotelhez, bár nem siettük el. Fellépcsőztünk a szobánkig, én pedig ragaszkodtam hozzá, hogy csak egy kis időre jöjjön be. Teljesen megfeledkeztem arra, hogy Ashton valójában mennyire is rühelli Matty-t, és Matty sem szívleli különösebben Ashtont.
- Sam, hol a kurva életben... - trappolt elém Ashton, én pedig egy egyenes vonallá préseltem a számat. Ha tekintettel ölni lehetne, Ashton már rég megölte volna Mattyt. Hússzor. Húsz különböző módon. Fájdalmasan. - Legközelebb szólhatnál, ha elmész!
- Korán volt. Gondoltam egy kis séta nem árt - kerültem a tekintetét. Elnézett felettem.
- Hihetetlen mennyire vonzod a balfaszokat - fordult meg nevetve és ment is volna beljebb, ha Matty befogja a száját egyszer az életben.
- Khmm, a pöcsfejeket sem mellőzi, abban biztos vagyok - Ashton megfordult, majd atszelte a kettejük között lévő távolságot úgy, hogy kettejük közé szorultam. Mellkasa az enyémbe ütközött, ahogy nagy levegőket vett.
- Ne feledd: nekem megvolt, neked pedig esélyed sem volt, van, vagy lesz valaha is. Hamarabb jönne vissza hozzám, minthogy akár egyszer is megcsókoljon téged - mindketten fölém magasodtak, így sima ügy lett volna egymásnak esniük.
- Oké, oké, szerintem ebből elég volt - toltam hátrébb Ashtont. - Matty jobb ha mész - biccentettem az ajtóra. Még pár pillanatig állt ott, Ashtonnal egymást szuggerálták, a feszültség már-már tapintható volt. Meglöktem a vállát, hogy észrevegye, azt akarom, hogy menjen el. Kifújta a levegőt, majd kinyitotta az ajtót és távozott. Ashtonon kívül senki sem volt a szobában, ezt a történtek után állapítottam meg. - Csak egyszer az életben ne akarják fitogtatni az erejüket a fiúk - homlokomat a mellkasához döntöttem, és pár pillanatig úgy maradtam, majd hátradöntöttem a fejemet és felnéztem rá. Annyira gyorsan történt minden. Lehajolt hozzám, ajkait az enyémekre nyomta, kezei a derekamra vándoroltak. Visszacsókoltam, ujjaimat összekulcsoltam a tarkóján és közelebb húztam magamhoz. Ujjbegyeit a csípőmbe mélyesztette, a falnak dőlt, és magára húzott. Ujjaimat göndör fürtjei közé csúsztattam és finoman megmarkoltam. Miután kiegyenesedett az egész szobát a kettőnk zihálása tölötte meg, és csak bámultunk egymás szemeibe, közben pedig próbáltuk feldolgozni az előbb történteket. Megcsókolt....
2015. szeptember 15., kedd
3.fejezet 42.rész(102.rész) - Távoli világ
- Akkor miért küzdesz annyira Samért?
- Nem tudom.
- Akkor ki tudja, ha te nem? - kifújta a levegőt.
- Egyszerűen csak késztetést érzek arra, hogy a közelében legyek. Néha úgy érzem, hogy Ő az én húgom, akit meg kell védenem minden rossztól ami érheti, néha pedig úgy, hogy Ő az a lány, akire megéri várnom, még akkor is, ha tudom, hogy valójában nem is teljes szívéből szeret, csak egy kis része érzi azt amit én.
- És mi lesz, ha Ashton és Sam ismét...?
- Mi lenne? Minden visszakerül a régi kerékvágásba. Ashton és Sam boldogok lesznek, én pedig még mindig ugyanúgy védelmezni fogom Samet, ahogy eddig is.
- Kérdezhetek valamit?
- Eddig nem azt tetted?
- Mikor szerettél belé?
- Először abban a nyári táborban. De úgy igazán? Azt hiszem mikor először csókoltam meg. Akkor szerettem bele teljesen...
*Sam Szemszöge*
Ahogy belekapaszkodtam Ashton erős vállaiba, valahol máshol éreztem magamat. Nem a Földön voltunk, inkább egy távoli, sötét lyukban, ahol csak kettőnk testének érintkezése nyújt fényt. Annyira jó volt újra a karjaiban lenni. Érezni, ahogy kezei a derekamon pihennek, szinte egy levegőt szívni, belebámulni a borostyán szemeibe. Hirtelen túl meleg lett a teremben. Úgy éreztem mintha fojtogatnának.
- Jól vagy? - kérdezte egy hang. - Hé, minden oké? - tudtam ki szólt hozzám, de egyetlen személyhez sem tudtam párosítani. - Sam!
Szorosan Ashtonhoz simultam, erős karjaival tartott, miközben ringatóztunk valami zenére. Éreztem a gyomromban a pillangókat, és a melegséget Ashton érintésének nyomán.
- Szeretlek - suttogta a fülembe, mire belemosolyogtam a mellkasába. Kinyitottam a szám, hogy válaszoljak, de egy szó sem jött ki a torkomon. Egy hang sem... Ashton eltávolodott, majd megjelent mellette Luke. Tisztes távolságot tartottak egymás mellett, mindketten engem néztek. Tekintetükben ugyanazt véltem felfedezni.
- Sam? - kérdezték egyszerre. Azt akarták, hogy válasszak. Próbáltam megszólalni, de még mindig néma voltam. Csalódott tekintetük sokatmondó volt, majd egyszerre fordultak meg. Ordítottam, sikítottam, minden lehetséges dolgot csináltam, amivel felhívhattam volna magamra a figyelmüket. De nem sikerült. Mert néma voltam, és elvesztettem mindkettejüket.
Michaelék szobájában ébredtem, nyakig betakarva, kényelmes ruhákba öltöztetve. Mindannyian ott ültek a szobában, más-más helyeken. Calum kapta fel leghamarabb a fejét.
- Jól vagy? - kérdezte az arcomat vizslatva.
- Mondhatni - ültem fel. Luke ült legközelebb hozzám, szinte pontosan mellettem. Ashton az ágy végében, Calum és Michael pedig a másik ágyon, velem szemben.
- Mi történt? Mármint, egyik pillanatban még beszélgettünk, a következőben pedig, mintha megnémultál volna. Csak néztél rám, és nem reagáltál semmire, és egyszer csak... összecsuklottál.
- Nem tudom mi történt, sajnálom. Nem emlékszem semmire sem - Luke csak ült ott, és nézett engem. Odacsúsztattam a kezemet az övéhez, és megfogtam. - Talán túl meleg volt bent. Mostanában kicsit érzékenyebb vagyok az ilyenekre.
- Sam, jó ha húsz fok volt odabent, nem lehetett meleg - tájékoztatott Michael.
- Nem tudom, oké? Egyszerűen rosszul lettem. Mással is megtörtént már - vontam vállat.
- Nem lehet, hogy talán... - kérdezte zavarodottan Calum. - Mármint te és Luke...
- Te... Jézusom! Nem, oké?! Nem! - pattantam fel ülésbe. Luke felé fordultam, akibe visszatért a szín, és tenyereibe temetett arccal nevetett.
- Csak biztosra mentem, nyugi - Luke még mindig nevetett, fura, fókaszerű hangokat kiadva. - Nyugodj meg, Hemmings! Mély levegő!
Miután kaptam egy pohár hideg vizet és egy fájdalomcsillapítót jobban éreztem magamat, legalábbis annyira, hogy le tudjak menni a fiúkkal vacsorázni. Evés közben beszélgettünk, mindenféle dologról. Ha a másnapra gondoltam nem akartam visszavánszorogni Mountain View-be, majd haza Sydney-be. Annyira jól éreztem magamat a fiúkkal, olyan volt mint régen.
Az ágyon ültünk, egy kört alakítva és hülyéskedtünk, vagy éppen beszélgettünk.
- Nincs szükségem díszkíséretre. Hazajutok egyedül. Tényleg.
- A mai után biztos...
- Nincs semmi bajom, ha pedig valami történik mindegyikőtök száma gyorshívón van. És lehetne, hogy nem beszélünk erről? Jól akarom érezni magamat veletek. Mint régen! - kinyújtottam a karjaimat, jelezve, hogy szükségem van egy nagy ölelésre. Összeölelkeztünk, és úgy maradtunk egy kis ideig.
- Sosem hittem volna, hogy ti lesztek majd azok az emberek, akikre számíthatok.
- Mert?
- Mert mindegyikőtöknek megvolt a maga jelzője a gimiben, például Luke volt a nagyképű.
- Nagyképű?
- De még mennyire, Hemmings!
- Azt hiszem az arrogánts kihagyták - szállt be Michael is, mire mindannyian kinevettük szegény szöszit, aki csak ült ott, maga elé meredve.
- Utálom ezt a bandát...
- Nem tudom.
- Akkor ki tudja, ha te nem? - kifújta a levegőt.
- Egyszerűen csak késztetést érzek arra, hogy a közelében legyek. Néha úgy érzem, hogy Ő az én húgom, akit meg kell védenem minden rossztól ami érheti, néha pedig úgy, hogy Ő az a lány, akire megéri várnom, még akkor is, ha tudom, hogy valójában nem is teljes szívéből szeret, csak egy kis része érzi azt amit én.
- És mi lesz, ha Ashton és Sam ismét...?
- Mi lenne? Minden visszakerül a régi kerékvágásba. Ashton és Sam boldogok lesznek, én pedig még mindig ugyanúgy védelmezni fogom Samet, ahogy eddig is.
- Kérdezhetek valamit?
- Eddig nem azt tetted?
- Mikor szerettél belé?
- Először abban a nyári táborban. De úgy igazán? Azt hiszem mikor először csókoltam meg. Akkor szerettem bele teljesen...
*Sam Szemszöge*
Ahogy belekapaszkodtam Ashton erős vállaiba, valahol máshol éreztem magamat. Nem a Földön voltunk, inkább egy távoli, sötét lyukban, ahol csak kettőnk testének érintkezése nyújt fényt. Annyira jó volt újra a karjaiban lenni. Érezni, ahogy kezei a derekamon pihennek, szinte egy levegőt szívni, belebámulni a borostyán szemeibe. Hirtelen túl meleg lett a teremben. Úgy éreztem mintha fojtogatnának.
- Jól vagy? - kérdezte egy hang. - Hé, minden oké? - tudtam ki szólt hozzám, de egyetlen személyhez sem tudtam párosítani. - Sam!
Szorosan Ashtonhoz simultam, erős karjaival tartott, miközben ringatóztunk valami zenére. Éreztem a gyomromban a pillangókat, és a melegséget Ashton érintésének nyomán.
- Szeretlek - suttogta a fülembe, mire belemosolyogtam a mellkasába. Kinyitottam a szám, hogy válaszoljak, de egy szó sem jött ki a torkomon. Egy hang sem... Ashton eltávolodott, majd megjelent mellette Luke. Tisztes távolságot tartottak egymás mellett, mindketten engem néztek. Tekintetükben ugyanazt véltem felfedezni.
- Sam? - kérdezték egyszerre. Azt akarták, hogy válasszak. Próbáltam megszólalni, de még mindig néma voltam. Csalódott tekintetük sokatmondó volt, majd egyszerre fordultak meg. Ordítottam, sikítottam, minden lehetséges dolgot csináltam, amivel felhívhattam volna magamra a figyelmüket. De nem sikerült. Mert néma voltam, és elvesztettem mindkettejüket.
Michaelék szobájában ébredtem, nyakig betakarva, kényelmes ruhákba öltöztetve. Mindannyian ott ültek a szobában, más-más helyeken. Calum kapta fel leghamarabb a fejét.
- Jól vagy? - kérdezte az arcomat vizslatva.
- Mondhatni - ültem fel. Luke ült legközelebb hozzám, szinte pontosan mellettem. Ashton az ágy végében, Calum és Michael pedig a másik ágyon, velem szemben.
- Mi történt? Mármint, egyik pillanatban még beszélgettünk, a következőben pedig, mintha megnémultál volna. Csak néztél rám, és nem reagáltál semmire, és egyszer csak... összecsuklottál.
- Nem tudom mi történt, sajnálom. Nem emlékszem semmire sem - Luke csak ült ott, és nézett engem. Odacsúsztattam a kezemet az övéhez, és megfogtam. - Talán túl meleg volt bent. Mostanában kicsit érzékenyebb vagyok az ilyenekre.
- Sam, jó ha húsz fok volt odabent, nem lehetett meleg - tájékoztatott Michael.
- Nem tudom, oké? Egyszerűen rosszul lettem. Mással is megtörtént már - vontam vállat.
- Nem lehet, hogy talán... - kérdezte zavarodottan Calum. - Mármint te és Luke...
- Te... Jézusom! Nem, oké?! Nem! - pattantam fel ülésbe. Luke felé fordultam, akibe visszatért a szín, és tenyereibe temetett arccal nevetett.
- Csak biztosra mentem, nyugi - Luke még mindig nevetett, fura, fókaszerű hangokat kiadva. - Nyugodj meg, Hemmings! Mély levegő!
Miután kaptam egy pohár hideg vizet és egy fájdalomcsillapítót jobban éreztem magamat, legalábbis annyira, hogy le tudjak menni a fiúkkal vacsorázni. Evés közben beszélgettünk, mindenféle dologról. Ha a másnapra gondoltam nem akartam visszavánszorogni Mountain View-be, majd haza Sydney-be. Annyira jól éreztem magamat a fiúkkal, olyan volt mint régen.
Az ágyon ültünk, egy kört alakítva és hülyéskedtünk, vagy éppen beszélgettünk.
- Nincs szükségem díszkíséretre. Hazajutok egyedül. Tényleg.
- A mai után biztos...
- Nincs semmi bajom, ha pedig valami történik mindegyikőtök száma gyorshívón van. És lehetne, hogy nem beszélünk erről? Jól akarom érezni magamat veletek. Mint régen! - kinyújtottam a karjaimat, jelezve, hogy szükségem van egy nagy ölelésre. Összeölelkeztünk, és úgy maradtunk egy kis ideig.
- Sosem hittem volna, hogy ti lesztek majd azok az emberek, akikre számíthatok.
- Mert?
- Mert mindegyikőtöknek megvolt a maga jelzője a gimiben, például Luke volt a nagyképű.
- Nagyképű?
- De még mennyire, Hemmings!
- Azt hiszem az arrogánts kihagyták - szállt be Michael is, mire mindannyian kinevettük szegény szöszit, aki csak ült ott, maga elé meredve.
- Utálom ezt a bandát...
2015. szeptember 11., péntek
3.fejezet 41.rész(101.rész) - Én táncolnék veled...
A derekamra tette a kezeit, és kicsit meggörnyedt, hogy ne kelljen annyira felfelé ágaskodnom. A kopogás miatt hátra léptem egyet.
- Készen vagytok? Indulnunk kellene - nem válaszoltunk, csak elindultunk az ajtó felé. Luke előre engedett, így hamarabb értem az ajtóhoz. Nem nyitottam ki még mellém nem ért. Lepillantott rám, majd kezével megfogta az enyémet. Calumék is pont akkor jöttek ki a szobából. - Oké, akkor menjünk! - lent csatlakozott hozzánk a sofőr, majd kimentünk a parkolóba, és elindultunk Bryana-ért... A kisbusz leghátsó üléseit Calum és Michael foglalta el, miszerint: a pároknak tökéletes lesz középen. Az üvegnek döntöttem a fejemet. Luke-on észrevehető volt a fáradtság, gondolom nem aludt valami sokat. Fejét a vállamra döntve pihent addig amíg meg nem érkeztünk Bryana-ért. Rózsaszín, rövid ruhát viselt, óriási tűsarkúval. Luke egyből visszacsukta a szemét, és fejét ismét a vállamra hajtotta. Ashton beljebb csúszott, ezzel meglökve a pihenő szöszit. Ránézett Ashtonra, majd ismét elhelyezkedett. Csukott szemmel megkereste a kezemet, az ölébe vette és hüvelykujjával cirógatni kezdte azt. Éreztem, hogy legszívesebben én is elaludnék, de még hátra volt egy díjátadó, és egy after party szerűség.
- Elaludt? - hajolt előre Luke és Ashton között Calum. Az arcára pillantottam. Kisimult volt, és annyira nyugodt.
- Valószínűleg - mosolyodtam el.
- Az én módszeremmel vagy a tiéddel ébresszük fel?
- Attól függ, hogy mi a te módszered.
- Miért ekkora téma ez? Ébresszétek fel valahogy, és kész! - szólt közbe Bryana, eléggé hangosan ahhoz, hogy Luke felébredjen.
- A Bryana módszerről nem volt szó - motyogta úgy, hogy én is alig hallottam, majd visszahuppant a helyére. Pár pillanattal később már meg is érkeztünk. Elképesztő mennyi híresség és fotós volt a helyszínen, én pedig annyira nem oda valónak éreztem magamat. Megint...
Mielőtt a vörösszőnyeg elé értünk volna Luke bátorítóan rám mosolygott, majd belekaroltam. Lassú, megfontolt léptekkel haladtunk előre. A fotósok felénk kapták a kameráikat. Egy pillanatra elvakított a sok vaku, szerencsémre nem botlottam el. Hátra pillantottam. Bryana a lehető legmagabiztosabban vonult végig Ashtonnal az oldalán.
- Sokkal gyönyörább vagy mint Ő - suttogta a fülembe, mire lehajtottam a fejemet és elmosolyodtam. Annyira jól estek a szavai... Elertünk a szőnyeg végére, ahol a fotósok és tv-sek felé fordultunk. Minden másodperc töredékében villogtak a vakuk és készültek a képek. Szorosan kapaszkodtam Luke karjába, nagy részt az idegesség miatt. Luke rám kapta a tekintetét, majd elmosolyodott. Tekintetemet az övébe fúrtam és egy halvány mosollyal néztem őt. Az rántott vissza a valóságba, hogy éreztem ahogy valaki a másik oldalamra áll. Nehezen elszakítottam a tekintetemet Luke-ról, majd ismét a kamerákba néztem. Az egyik fotós azt mutogatta, hogy zsúfolódjunk összébb. Közelebb mentem Ashtonhoz. Ashton a derekamhoz emelte a kezét, de Luke beelőzte, így nem fért hozzá a derekam másik oldalához, ezért csak a vállamat karolta át, míg én a derekát. Keze iszonyatosan forró volt, szinte felperzselte a bőrömet. Calum és Michael is megérkezett, akik a "sor" két végére álltak. Pár kép után én és Bryana arrébb álltunk, hogy a fiúkról legyen néhány csoportkép.
- Minket is fotóznak. Legalább tégy úgy, mintha jóban lennénk - erőt vettem magamon, majd rámosolyogtam.
- És, hogy bírod? Mármint, nem könnyű belopni magadat a fanok lelkébe...
- Jól! Nagyon jól! Mind kedvesek...
- Igen, láttam - mondtam szarkasztikusan. - Imádnak...
A srácok tökéletesen elvoltak, még vártuk, hogy végre elkezdődjön a díjátadó. Annyira jó volt nézni őket. A régi közös hülyéskedéseinkre emlékeztettek. Arra a sok marhaságra amit együtt csináltunk. Annyira jól esett visszagondolni minderre.
- Min mosolyogsz? - kérdezte Calum visszarántva a valóságba.
- Nem fontos. Csak elgondolkoztam - dőltem hátra a székben. Luke lassan csúsztatta át a kezét hozzám, és fűzte össze az ujjainkat.
Mindvégig a kezemet szorongatta, miközben felsorolták a jelölteket a kategóriájukban. Szinte éreztem ahogy lelassul az idő amikor a srácok egy emberként ugrottak fel a székből, és kapaszkodtak össze. Ismét elmosolyodtam, szimplán a tudattól, hogy boldogok. Mindannyian. Bryana még akkor is Ashton kezét fogta és húzta le magához, hogy figyelme ismét csak rá irányulhasson. Ashton szakította meg az ölelést, lehajolt hozzá, mondott neki valamit, majd felmentek a színpadra. Köszönetet mondtak a rajongóknak, bár inkább Luke és Michael beszélt, míg Ashton néha hozzáfűzött valamit, vagy pedig együtt nevetett Calummal. Pár perc múlva lejöttek a színpadról, és visszahelyezkedtek. Luke egy mosollyal az arcán hajolt elém, majd egy elnyújtott szájra puszit kaptam. Miután elhúzódott csak bámultam a szemeibe egy halvány mosoly kíséretében.
A fenekem sajgott a sok üléstől, és örültem, mikor vége volt a díjátadónak. Úgy volt, hogy haza indulunk, de ragaszkodtak hozzá, hogy a srácok is részt vegyenek az after party-n, szóval maradtunk. Egy páran odajöttek a fiúkhoz, beszélgettek egy keveset, majd továbbálltak. Mindeféle élvezhető zene ment, mindegyik különböző stílusú.
- Vannak itt párok? Mert ez a dal nekik szól! - magyarázta a DJ, majd egy új számot kezdett el játszani. Egy számomra kedves számot. Egyből Luke alkarjába kapaszkodtam és elindultam vele a pár ember közé akik táncoltak. Luke mosolyogva tette a kezeit a derekamra, én pedig a nyakak köré kulcsoltam a kezeimet.
- Mint a Szalagavatón - lépett egy kicsit közelebb. A mellkasára hajtottam a fejemet, majd lassan elkezdtünk ringatózni a zene ütemére. Egy kicsivel ezután éreztem, ahogy Luke eltávolodik, és egy puszit ad a homlokomra, majd valaki a vállamra tette a kezét. Megfordultam. Ashton kedves mosolyával találtam szembe magamat.
- Miben segíthetek? - kérdeztem.
- Oh, csak gondoltam én is kaphatok egy táncot - mosolyogva bólintottam, majd Ashton vállaiba kapaszkodtam.
*Calum Szemszöge*
Luke mellém állt, és Sam-éket szuggerálta.
- Ugye tudod, hogy még mindig szeretik egymást? - félszegen tekintettem Luke-ra, aki szemeit le sem vette volna Samről és Ashtonról.
- Tudom.
- Készen vagytok? Indulnunk kellene - nem válaszoltunk, csak elindultunk az ajtó felé. Luke előre engedett, így hamarabb értem az ajtóhoz. Nem nyitottam ki még mellém nem ért. Lepillantott rám, majd kezével megfogta az enyémet. Calumék is pont akkor jöttek ki a szobából. - Oké, akkor menjünk! - lent csatlakozott hozzánk a sofőr, majd kimentünk a parkolóba, és elindultunk Bryana-ért... A kisbusz leghátsó üléseit Calum és Michael foglalta el, miszerint: a pároknak tökéletes lesz középen. Az üvegnek döntöttem a fejemet. Luke-on észrevehető volt a fáradtság, gondolom nem aludt valami sokat. Fejét a vállamra döntve pihent addig amíg meg nem érkeztünk Bryana-ért. Rózsaszín, rövid ruhát viselt, óriási tűsarkúval. Luke egyből visszacsukta a szemét, és fejét ismét a vállamra hajtotta. Ashton beljebb csúszott, ezzel meglökve a pihenő szöszit. Ránézett Ashtonra, majd ismét elhelyezkedett. Csukott szemmel megkereste a kezemet, az ölébe vette és hüvelykujjával cirógatni kezdte azt. Éreztem, hogy legszívesebben én is elaludnék, de még hátra volt egy díjátadó, és egy after party szerűség.
- Elaludt? - hajolt előre Luke és Ashton között Calum. Az arcára pillantottam. Kisimult volt, és annyira nyugodt.
- Valószínűleg - mosolyodtam el.
- Az én módszeremmel vagy a tiéddel ébresszük fel?
- Attól függ, hogy mi a te módszered.
- Miért ekkora téma ez? Ébresszétek fel valahogy, és kész! - szólt közbe Bryana, eléggé hangosan ahhoz, hogy Luke felébredjen.
- A Bryana módszerről nem volt szó - motyogta úgy, hogy én is alig hallottam, majd visszahuppant a helyére. Pár pillanattal később már meg is érkeztünk. Elképesztő mennyi híresség és fotós volt a helyszínen, én pedig annyira nem oda valónak éreztem magamat. Megint...
Mielőtt a vörösszőnyeg elé értünk volna Luke bátorítóan rám mosolygott, majd belekaroltam. Lassú, megfontolt léptekkel haladtunk előre. A fotósok felénk kapták a kameráikat. Egy pillanatra elvakított a sok vaku, szerencsémre nem botlottam el. Hátra pillantottam. Bryana a lehető legmagabiztosabban vonult végig Ashtonnal az oldalán.
- Sokkal gyönyörább vagy mint Ő - suttogta a fülembe, mire lehajtottam a fejemet és elmosolyodtam. Annyira jól estek a szavai... Elertünk a szőnyeg végére, ahol a fotósok és tv-sek felé fordultunk. Minden másodperc töredékében villogtak a vakuk és készültek a képek. Szorosan kapaszkodtam Luke karjába, nagy részt az idegesség miatt. Luke rám kapta a tekintetét, majd elmosolyodott. Tekintetemet az övébe fúrtam és egy halvány mosollyal néztem őt. Az rántott vissza a valóságba, hogy éreztem ahogy valaki a másik oldalamra áll. Nehezen elszakítottam a tekintetemet Luke-ról, majd ismét a kamerákba néztem. Az egyik fotós azt mutogatta, hogy zsúfolódjunk összébb. Közelebb mentem Ashtonhoz. Ashton a derekamhoz emelte a kezét, de Luke beelőzte, így nem fért hozzá a derekam másik oldalához, ezért csak a vállamat karolta át, míg én a derekát. Keze iszonyatosan forró volt, szinte felperzselte a bőrömet. Calum és Michael is megérkezett, akik a "sor" két végére álltak. Pár kép után én és Bryana arrébb álltunk, hogy a fiúkról legyen néhány csoportkép.
- Minket is fotóznak. Legalább tégy úgy, mintha jóban lennénk - erőt vettem magamon, majd rámosolyogtam.
- És, hogy bírod? Mármint, nem könnyű belopni magadat a fanok lelkébe...
- Jól! Nagyon jól! Mind kedvesek...
- Igen, láttam - mondtam szarkasztikusan. - Imádnak...
A srácok tökéletesen elvoltak, még vártuk, hogy végre elkezdődjön a díjátadó. Annyira jó volt nézni őket. A régi közös hülyéskedéseinkre emlékeztettek. Arra a sok marhaságra amit együtt csináltunk. Annyira jól esett visszagondolni minderre.
- Min mosolyogsz? - kérdezte Calum visszarántva a valóságba.
- Nem fontos. Csak elgondolkoztam - dőltem hátra a székben. Luke lassan csúsztatta át a kezét hozzám, és fűzte össze az ujjainkat.
Mindvégig a kezemet szorongatta, miközben felsorolták a jelölteket a kategóriájukban. Szinte éreztem ahogy lelassul az idő amikor a srácok egy emberként ugrottak fel a székből, és kapaszkodtak össze. Ismét elmosolyodtam, szimplán a tudattól, hogy boldogok. Mindannyian. Bryana még akkor is Ashton kezét fogta és húzta le magához, hogy figyelme ismét csak rá irányulhasson. Ashton szakította meg az ölelést, lehajolt hozzá, mondott neki valamit, majd felmentek a színpadra. Köszönetet mondtak a rajongóknak, bár inkább Luke és Michael beszélt, míg Ashton néha hozzáfűzött valamit, vagy pedig együtt nevetett Calummal. Pár perc múlva lejöttek a színpadról, és visszahelyezkedtek. Luke egy mosollyal az arcán hajolt elém, majd egy elnyújtott szájra puszit kaptam. Miután elhúzódott csak bámultam a szemeibe egy halvány mosoly kíséretében.
A fenekem sajgott a sok üléstől, és örültem, mikor vége volt a díjátadónak. Úgy volt, hogy haza indulunk, de ragaszkodtak hozzá, hogy a srácok is részt vegyenek az after party-n, szóval maradtunk. Egy páran odajöttek a fiúkhoz, beszélgettek egy keveset, majd továbbálltak. Mindeféle élvezhető zene ment, mindegyik különböző stílusú.
- Vannak itt párok? Mert ez a dal nekik szól! - magyarázta a DJ, majd egy új számot kezdett el játszani. Egy számomra kedves számot. Egyből Luke alkarjába kapaszkodtam és elindultam vele a pár ember közé akik táncoltak. Luke mosolyogva tette a kezeit a derekamra, én pedig a nyakak köré kulcsoltam a kezeimet.
- Mint a Szalagavatón - lépett egy kicsit közelebb. A mellkasára hajtottam a fejemet, majd lassan elkezdtünk ringatózni a zene ütemére. Egy kicsivel ezután éreztem, ahogy Luke eltávolodik, és egy puszit ad a homlokomra, majd valaki a vállamra tette a kezét. Megfordultam. Ashton kedves mosolyával találtam szembe magamat.
- Miben segíthetek? - kérdeztem.
- Oh, csak gondoltam én is kaphatok egy táncot - mosolyogva bólintottam, majd Ashton vállaiba kapaszkodtam.
*Calum Szemszöge*
Luke mellém állt, és Sam-éket szuggerálta.
- Ugye tudod, hogy még mindig szeretik egymást? - félszegen tekintettem Luke-ra, aki szemeit le sem vette volna Samről és Ashtonról.
- Tudom.
2015. szeptember 6., vasárnap
Köszönet nyílvánítás
Helló Srácook!^^
Iszonyatosan fel vagyok dobva! Hogy miért? SZÁZ RÉSZ! Woahh! Én még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy megírtam 100 kerek részt, nem tudom, ti hogy vagytok vele. Sosem jutottam el eddig, sőt a legtöbb részes blogom is 40 akármennyi volt. Nem hittem volna, hogy lesz hozzá ennyi ihletem, és lesznek ennyire támogató olvasóim, akik végig segítenek majd engem ezen a rögös és néha eléggé nehéz úton. Akik lökdöstek előre, és egyre csak azt éreztetik velem, hogy: értek valamihez, és van is hozzá tehetségem, akik azt mondják, hogy megéri folytatnom, akik miatt azt érzem, hogy vagyok valaki, mégha csak egy kis átlagos bloggerina is vagyok a nagy bloggerek világában. Annyira fura, hogy az oldalmegjelnítéseknél akkora számot látok, hogy szinte már kettéáll a szemem. 40000+... Hihetetlenek vagytok! És 51 feliratkozó woah! Bár mások már rég száz felett járnak ilyenkor, engem már ez is lesokkolt. A statisztikát pedig a képen láthatjátok, már amennyire látható:
És a végére még egy ici pici tájékoztató, hogy megnyugodjatok: még sok-sok-sok rész van a végéig, szóval ne aggódjatok, még egy darabig itt leszek veletek, még sok mindennek kell történnie, hogy le tudjam zárni a történetet! Remélem egy kicsit megnyugtattalak benneteket, és mégegyszer köszönöm, hogy mindvégig velem voltatok és remélem lesztek is, hiszen nagy szükségem van rátok, a támogatásotokra, arra hogy tudassátok velem, hogy jó vagyok valamiben, és szeretnek! Nagyon köszönök mindent, és el sem tudom mondani mennyire szeretlek titeket!
Love ya'll, Elizabeth Marie Stowe xx.
2015. szeptember 5., szombat
3.fejezet 40.rész(100.rész) - Lélegzetelállító
Út közben fel akartam hívni Luke-ot, hogy úton vagyok, de rájöttem, hogy bizonyára alszik, ezért inkább csak leintettem egy taxit és elmondtam melyik hotelhez vigyen.
Rajongók tömgkelege állta el a bejáratot, én pedig csak álltam az út túloldalán miután kifizettem az utat és elment a taxi. Azokat az izgatott lányokat akiknek ők a mindeneik. Vajon utálnak? Nagy levegőt vettem, majd átsétáltam az úton és elindultam a tömeg közepébe. Egy lány felsikoltott mellettem, mire mindannyian szétszéledtek, kört alkotva körülöttem.
- Sam! Úristen, Sam! - jöttek a kiálltások. Megrohamoztak a kérdéseikkel. Az egyik őr elindult felém, de leintettem, hogy semmi szükségem rá.
- Nyugi! Shh! Luke odafent alszik - tájékoztattam őket, mire tényleg elhallgattak, majd normális hnagnemben vagy tíz-húsz kérdés érkezett felém. - Egyszerre csak egy! Most leülök oda, - mutattam egy padra majdnem a bejáratnál. - ti pedig egy sorba álltok és mindannyiótokkal beszélgetek egy keveset, válaszolok a kérdéseitekre. Tolakodni pedig szükségtelen, időm mint a tenger - mosolyogva ültem le és figyeltem ahogy egy sorba rendeződtek. Egy lány helyet foglalt mellettem.
- Moniq.
- Örülök - mosolyogtam rá.
Talán órák is eltelhettek, mikor még volt egy kisebb sor, mivel pár új rajongó is megérkezett. Élveztem a társaságukat, hogy meghallgattak mindenféle elítélés nélkül. Kérdeztek mind a négy fiúról, rólam és Bryanaról is.
*Calum Szemszöge*
Hihetetlen csend uralkodott amikor kiszálltunk a kocsiból. A lányok nem sikoltoztak, csak halk beszéd szűrődött ki.
- Ezt meg akarom nézni! - indult el Michael, mire mind a ketten követtük. Bryanat időközben eldobtuk az Ő hotelébe, ahol megszállt és csak hárman jöttünk vissza. Michael először elámult, majd széles vigyorral karba tette a kezét. Ashtonnal a bal oldalára sétáltunk és néztük, ahogy Sam a rajongókkal törődik. Kicsit meglöktem Ashton vállát.
- Bryana tett valaha ilyet velük?
- Még lehetősége sem volt rá - érvelt.
- Volt rá, Ashton. Volt rá...
- Nem igaz. Sosem voltunk olyan helyzetben, ahol kommunikálni tudott volna...
- Srácok! - szólt le minket Michael. Csak álltunk ott az épület sarkánál és néztük őket. Ashton szeme fel-felcsillant mikor Sam elmosolyodott, vagy felnevetett.
- Megérte elhagyni? - kérdeztem, majd sarkon fordultam és elindultam a hátsó bejárathoz.
*Sam Szemszöge*
A lányok hevesen integetve búcsúztak el tőlem, miután végeztünk. Erőt vettem magamon, felálltam és felmentem a hotelszobánkba. Már az ajtó előtt álltam amikor kinyílt Ashtonék szóbájának ajtaja. Calum egy kedves mosollyal lépett ki a folyosóra.
- Elképesztően bántál velük.
- Láttátok? - kérdeztem felé fordulva. Bólintott. - Mikor jöttetek vissza?
- Talán úgy egy vagy másfél órája.
- A többiek alszanak?
- Ashton még vergődik, de Michael már rég alszik.
- Azt hiszem én is ledőlök. Jó éjt - mosolyogtam rá.
- Neked is - viszonozta, majd mindketten bementünk a szobánkba. Lezuhanyoztam, majd bebújtam Luke mellé. Az ágy kellően meleg volt. Nyakig betakaróztam és a hasamra fordultam.
- Azt hittem már el is felejtettél - motyogta a párnába félálomban.
- Lent voltam. A rajongókkal beszéltem. - Luke közelebb húzódott, lába az enyémhez ért. Éreztem, hogy mackónadrágot is viselt, pedig tudtam, hogy általában egy szál boxerben alszik. Az oldalamra fordultam, hogy szemben legyek vele. Az utca fénye halványan megvilágította az arcát, szemei fáradtan csillogtak. A fejemet közelebb csúsztattam a mellkasához és lehunytam a szememet. - Jó éjt, Luke - mondtam halkan.
- Neked is Sam - belepuszilt a hajamba, majd egyik karjával átölelt. Testéből csak úgy áradt a jól eső meleg, ami segített az elalvásban.
Reggel még mindig Luke karjaiban voltam, bár teljesen más pózban, de még mindig ott. Lustán kinyitottam a szememet, majd körülnéztem. Luke kicsit sem álmos tekintetével találtam szembe magam.
- Mióta vagy fent? - ejtettem vissza a fejemet a párnára.
- Elég régóta, hogy tudjam: úgy szuszogsz mint egy kiskutya. Nagyon emlékeztetsz Molly-ra - nevetett, én pedig belemorogtam a párnába néhány "kedves" szót hozzá. - Hé - bökött oldalba.
- Hagyj lustálkodni - az arcára tettem a kezemet, és hátra döntöttem.
- Tizenegy óra van, ébredj! - piszkált. - Gyerünk! Sam! Ne aludj el! Hallod? Kelj fel! Maradj ébren! - mondogatta.
- Fent vagyok! Most örülsz? - ültem fel.
- Elmondhatatlanul - vigyorgott.
- Nincs rajtad egy kikapcs gomb? - sóhajtottam.
Elkészültem, átmentünk Calumékhoz, majd elmentünk reggelizni. Vagy ebédelni. Én ismét hamarabb távoztam, miszerint szeretnék elkészülni, pedig még csak alig volt dél. Felhívtam Renee-t, hogy segítsen, hiszen fogalmam sincs hogyan sminkelnek ilyenkor az emberek. Nem voltam híve a díjátadó nézésnek, sőt, még csak az újságokban sem érdekeltek ezek a cikkek.
- Ess túlzásba! Például egy kicsit erősebb rúzs, sötétebb smink, és egy kis alapozó, meg mattító púder, hogy ne csillogjon a bőröd! Vagyis, szerintem ez így tök jól nézne ki
- Szerintem az erős rúzs és sötét smink elütne a ruha természetsségétől, szóval kilőve. Azért köszi a tanácsokat, sokat segítettél! - tettem le a telefont. Gyakorlatilag bezárkóztam a fürdőbe, szóval Luke-nak át kellett mennie a srácokhoz.
Végül maradtam a natúrabb dolgoknál. A hajammmal szenvedtem a legtöbb időt, hiszen nem tudtam hogyan is nézne ki jól. Már a ruhát vettem fel amikor kopogtak.
- Sam, tíz perc múlva indulnunk kellene!
- Oké, mindjárt kész vagyok! - vettem fel a cipőimet. Még a tükörbe sem mertem belenézni. Féltem mit látnék, így egyből az ajtóhoz léptem. Lassan elfordítottam a zárat, majd kinyitottam az ajtót. Luke az ágyon ült, előre dőlve, kezeit a dérdein összekulcsolva. Egyből felkapta a felét. Csak nézett, majd elmosolyodott és felállt. Elém sétált és megállt pár centivel az arcom előtt. Nem mertem felemelni a fejem, így a mellkasát bámultam. Láttam ahogy felemeli az egyik kezét, állam alá nyúlt majd felemelte a fejemet. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Lélegzetelállító vagy - mondta hlkan. Lenyeltem a torkomban gubbaszkodó gombócot, majd a karjaimat Luke nyaka köré fonva megcsókoltam Őt.
Rajongók tömgkelege állta el a bejáratot, én pedig csak álltam az út túloldalán miután kifizettem az utat és elment a taxi. Azokat az izgatott lányokat akiknek ők a mindeneik. Vajon utálnak? Nagy levegőt vettem, majd átsétáltam az úton és elindultam a tömeg közepébe. Egy lány felsikoltott mellettem, mire mindannyian szétszéledtek, kört alkotva körülöttem.
- Sam! Úristen, Sam! - jöttek a kiálltások. Megrohamoztak a kérdéseikkel. Az egyik őr elindult felém, de leintettem, hogy semmi szükségem rá.
- Nyugi! Shh! Luke odafent alszik - tájékoztattam őket, mire tényleg elhallgattak, majd normális hnagnemben vagy tíz-húsz kérdés érkezett felém. - Egyszerre csak egy! Most leülök oda, - mutattam egy padra majdnem a bejáratnál. - ti pedig egy sorba álltok és mindannyiótokkal beszélgetek egy keveset, válaszolok a kérdéseitekre. Tolakodni pedig szükségtelen, időm mint a tenger - mosolyogva ültem le és figyeltem ahogy egy sorba rendeződtek. Egy lány helyet foglalt mellettem.
- Moniq.
- Örülök - mosolyogtam rá.
Talán órák is eltelhettek, mikor még volt egy kisebb sor, mivel pár új rajongó is megérkezett. Élveztem a társaságukat, hogy meghallgattak mindenféle elítélés nélkül. Kérdeztek mind a négy fiúról, rólam és Bryanaról is.
*Calum Szemszöge*
Hihetetlen csend uralkodott amikor kiszálltunk a kocsiból. A lányok nem sikoltoztak, csak halk beszéd szűrődött ki.
- Ezt meg akarom nézni! - indult el Michael, mire mind a ketten követtük. Bryanat időközben eldobtuk az Ő hotelébe, ahol megszállt és csak hárman jöttünk vissza. Michael először elámult, majd széles vigyorral karba tette a kezét. Ashtonnal a bal oldalára sétáltunk és néztük, ahogy Sam a rajongókkal törődik. Kicsit meglöktem Ashton vállát.
- Bryana tett valaha ilyet velük?
- Még lehetősége sem volt rá - érvelt.
- Volt rá, Ashton. Volt rá...
- Nem igaz. Sosem voltunk olyan helyzetben, ahol kommunikálni tudott volna...
- Srácok! - szólt le minket Michael. Csak álltunk ott az épület sarkánál és néztük őket. Ashton szeme fel-felcsillant mikor Sam elmosolyodott, vagy felnevetett.
- Megérte elhagyni? - kérdeztem, majd sarkon fordultam és elindultam a hátsó bejárathoz.
*Sam Szemszöge*
A lányok hevesen integetve búcsúztak el tőlem, miután végeztünk. Erőt vettem magamon, felálltam és felmentem a hotelszobánkba. Már az ajtó előtt álltam amikor kinyílt Ashtonék szóbájának ajtaja. Calum egy kedves mosollyal lépett ki a folyosóra.
- Elképesztően bántál velük.
- Láttátok? - kérdeztem felé fordulva. Bólintott. - Mikor jöttetek vissza?
- Talán úgy egy vagy másfél órája.
- A többiek alszanak?
- Ashton még vergődik, de Michael már rég alszik.
- Azt hiszem én is ledőlök. Jó éjt - mosolyogtam rá.
- Neked is - viszonozta, majd mindketten bementünk a szobánkba. Lezuhanyoztam, majd bebújtam Luke mellé. Az ágy kellően meleg volt. Nyakig betakaróztam és a hasamra fordultam.
- Azt hittem már el is felejtettél - motyogta a párnába félálomban.
- Lent voltam. A rajongókkal beszéltem. - Luke közelebb húzódott, lába az enyémhez ért. Éreztem, hogy mackónadrágot is viselt, pedig tudtam, hogy általában egy szál boxerben alszik. Az oldalamra fordultam, hogy szemben legyek vele. Az utca fénye halványan megvilágította az arcát, szemei fáradtan csillogtak. A fejemet közelebb csúsztattam a mellkasához és lehunytam a szememet. - Jó éjt, Luke - mondtam halkan.
- Neked is Sam - belepuszilt a hajamba, majd egyik karjával átölelt. Testéből csak úgy áradt a jól eső meleg, ami segített az elalvásban.
Reggel még mindig Luke karjaiban voltam, bár teljesen más pózban, de még mindig ott. Lustán kinyitottam a szememet, majd körülnéztem. Luke kicsit sem álmos tekintetével találtam szembe magam.
- Mióta vagy fent? - ejtettem vissza a fejemet a párnára.
- Elég régóta, hogy tudjam: úgy szuszogsz mint egy kiskutya. Nagyon emlékeztetsz Molly-ra - nevetett, én pedig belemorogtam a párnába néhány "kedves" szót hozzá. - Hé - bökött oldalba.
- Hagyj lustálkodni - az arcára tettem a kezemet, és hátra döntöttem.
- Tizenegy óra van, ébredj! - piszkált. - Gyerünk! Sam! Ne aludj el! Hallod? Kelj fel! Maradj ébren! - mondogatta.
- Fent vagyok! Most örülsz? - ültem fel.
- Elmondhatatlanul - vigyorgott.
- Nincs rajtad egy kikapcs gomb? - sóhajtottam.
Elkészültem, átmentünk Calumékhoz, majd elmentünk reggelizni. Vagy ebédelni. Én ismét hamarabb távoztam, miszerint szeretnék elkészülni, pedig még csak alig volt dél. Felhívtam Renee-t, hogy segítsen, hiszen fogalmam sincs hogyan sminkelnek ilyenkor az emberek. Nem voltam híve a díjátadó nézésnek, sőt, még csak az újságokban sem érdekeltek ezek a cikkek.
- Ess túlzásba! Például egy kicsit erősebb rúzs, sötétebb smink, és egy kis alapozó, meg mattító púder, hogy ne csillogjon a bőröd! Vagyis, szerintem ez így tök jól nézne ki
- Szerintem az erős rúzs és sötét smink elütne a ruha természetsségétől, szóval kilőve. Azért köszi a tanácsokat, sokat segítettél! - tettem le a telefont. Gyakorlatilag bezárkóztam a fürdőbe, szóval Luke-nak át kellett mennie a srácokhoz.
Végül maradtam a natúrabb dolgoknál. A hajammmal szenvedtem a legtöbb időt, hiszen nem tudtam hogyan is nézne ki jól. Már a ruhát vettem fel amikor kopogtak.
- Sam, tíz perc múlva indulnunk kellene!
- Oké, mindjárt kész vagyok! - vettem fel a cipőimet. Még a tükörbe sem mertem belenézni. Féltem mit látnék, így egyből az ajtóhoz léptem. Lassan elfordítottam a zárat, majd kinyitottam az ajtót. Luke az ágyon ült, előre dőlve, kezeit a dérdein összekulcsolva. Egyből felkapta a felét. Csak nézett, majd elmosolyodott és felállt. Elém sétált és megállt pár centivel az arcom előtt. Nem mertem felemelni a fejem, így a mellkasát bámultam. Láttam ahogy felemeli az egyik kezét, állam alá nyúlt majd felemelte a fejemet. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Lélegzetelállító vagy - mondta hlkan. Lenyeltem a torkomban gubbaszkodó gombócot, majd a karjaimat Luke nyaka köré fonva megcsókoltam Őt.
2015. szeptember 3., csütörtök
3.fejezet 39.rész(99.rész) - Első találkozás
Hamar reagáltam, és visszaöleltem. Éreztem ahogy a szívverése egyre gyorsabb lesz. Ideges...
- Szeretnétek beszélgetni? Úgy értem ketten - Ashton elengedett, majd egyszerre bólintottunk. A srácok lassan kisétáltam a szobából. Luke még utoljára rám nézett mielőtt becsukta volna az ajtót. Leültem az ágyra, Ő pedig mellém. Csendben voltunk, azt sem tudtam mit mondjak.
- É-én... - kezdtem dadogni. Nagy levegőt vettem. - Én csak... köszönöm - előre dőlt, könyökeit a combjain támasztotta.
- Mit? Hogy megbántottalak? Hogy egy farok voltam?
- Nem. Azt, hogy megtanítottál feltétel nélkül szeretni - rám nézett, majd a hajába túrt. - És... Nem akarok ilyen helyzetben lenni veled. Nem akarok, hosszú, kínos csendeket, nem akarom, hogy nagy ívből kerüljük egymást, és ne tudjunk meglenni egy légtérben. Csak felejtsük el az egészet.
- Nem akarom - mondta lassan, mire meglepődtem. - Barki is álljon mellettem, bárki is fogja a kezem sosem fogom, és nem is akarom elfelejteni azt, ami közöttünk volt. Soha.
- Én sem - mosolyogtam rá halványan. - Szóval.. - nagy levegőt vettem.- Mesélj erről a Bryanaról, kíváncsi vagyok! - fordultam felé.
- Uhm... EGy kávézóban ismertem meg, löntöttem a trikóját.. Kissé kétbalkezes voltam. És... Sok mindenben hasonlít rád. Például makacs. Elég sok dolog van amiben eltérünk egymástól. De az ellentétek vonzák egymást, nem igaz? - nevettem fel.
- De, igen - értettem egyet. Elhallgattunk. Még mindig ott lebegett kettőnk között az a kínos csend. Azt hiszem, idő kell, még elmúlik ez az egész.
- Kérdezhetek valamit? Mint barát a baráttól.
- Persze.
- Mi van Luke és közted? - bökte ki. Rám nézett, borostyán szemei kíváncsian méregettek.
- Őszintén? Én sem tudom. Több idő kell ahhoz, hogy megmondjam mi is ez az egész - ajkaim egy vonallá préseltem.
- Azt hiszem szeret téged. Úgy. - Ashton szemében egy kis fájdalom, szomorúság és csalódottság játszott.
- Zavar?
- Nem.
- Ne mondd ezt! Látom rajtad. Ashton, az előbb beszéltük meg. Te boldog vagy Bryanaval, én pedig majd találok egy fiút magamnak, és boldog leszek. És nem haragudhatsz Luke-ra, ha Ő lesz az a fiú. Mert én döntöttem úgy, hogy viszonzom. Én is elfogadtam a döntésed, amit akkor este hoztál, most rajtad a sor, hogy elfogadd az enyémet. - kifújta a levegőt és rám nézett.
- Sajnálom.. De annyira fura mással látni téged.
- Szerinted nekem nem volt az, mikor szinte naponta köszöntél vissza az újságokról egy másik lánnyal az oldaladon?
- Sajnálom - ismételte el.
- Nincs mit sajnálnod. Már úgysem fordíthatjuk vissza. Egyetlen út maradt: a továbblépés - magához ölelt, majd úgy ültünk egy kis ideig. Kopogtak az ajtón, mire szétváltunk. Valaki nagy slunggal rontott be, mire a srácok utána szóltak.
- Ash! - kiabálta egy lány hang. Bryana. Hangja vékonykás volt. Bejött a szobába, Calumék pedig követték. Mindenki szétszórva ült le, kínos volt a csend. Luke a kezembe adott egy pohár kávét.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, majd az ölemben összekavartam a sötét folyadékot. Bryana először furcsán nézett rám, majd felemelte a fejét. - Szóval te vagy Sam, - belekortyoltam a kávémba. - Ashton... volt barátnője - hangja furcsán csengett. Olyan lenéző volt. Lenyeltem a kávét, majd bólintottam.
- Igen - éreztem ahogy testemet átjárja a cseppnyi düh. Kicsit megfeszültem, mire Luke a kezébe vette az enyémet, és megszorította. Visszatértem a valóságba, ahol Bryana még nem lógott ki az erkélyről. Fejjel lefelé...
- Édes - bökött a fejével a kezünkre. Ashtonra sandítottam, aki mit sem vett észre semmiből. Vagy próbált elvonatkoztatni tőle.
- Jut eszembe: akartam mutatni valamit. Gyere - húzott fel Luke, majd elindult kifelé velem a szobából. Amint átértünk a másik szobába közel húzott magához. - Nyugodj le, csak vegyél egy nagy levegőt. Nem kell törődnöd vele.
- De akkor is...
- Nincs akkor is! Ha elvonatkoztatsz tőle, észre sem fogod venni. - bólintottam.
- Velünk fog jönni, ugye?
- Igen - a plafon felé emeltem a tekintetemet. - Gyerünk már, dobódj fel! Legalább azért, mert velem vagy! Légyszi! - széles mosoly terült szét az arcomon, mire magához húzott, megölelt, és apró puszikat adott oda, ahol az állam és a fülem összetalálkozik. Felnevettem és átöleltem a nyakát. Teljesen ellazultam a karjaiban, a fejemből eltűnt Bryana, és az a sok hülyeség. Egyszerűen csak élveztem azt a kis időt Luke-al. Levettem a fejéről a snapback-jét és az én fejemre tettem. Haja a szokásostól eltérően olyan semmilyen volt. - Hé, az az enyém! - próbálta elvenni, de hátra léptem és a hátam mögé rejtettem a sapkát. Elindult felém kisebb lépésekben, majd hirtelen egy nagyot lépett előre, és a hátam mögé nyúlt, megmarkolta a sapkáját, de nem eresztettem, így közelebb húzott. Felnéztem rá. Tengerkék szemei játékosan csillogtak, ajkait apró mosolyra húzta.
- Még mindig nem nyertél Hemmings! A sapka még most is nálam van.
- Majd mindjárt meglátjuk! - vigyorgott, majd megcsókolt. Nem haboztam, lassan visszacsókoltam. Ujjaim közül kicsúszott a sapka, Luke pedig kapott az alkalmon elkapta és hátralépett.
- Ez nem ér! Csaltál! Elvontad a figyelmem!
- Te pedig bedőltél nekem - vigyorgott önelégülten. Megálltam előtte maximum egy méterrel, keresztbefontam a karjaimat. Luke felsóhajtott, majd a fejemre nyomta a sapkát. - Mostmár jobb?
- Persze, hiszen én nyertem! - mosolyodtam el szélesen.
- Én pedig fáradt vagyok, szóval - az ágyhoz sétált, majd bedőlt elfoglalva az egészet.
- És én hová fogok feküdni, ha befoglaltad az egész ágyat?
- Majd alszol rajtam.
- Még mit nem! - Luke meg sem mozdult, és kezdtem azt hinni, hogy elaludt. Arca kisimult, ahogy próbált tényleg elaludni.
- Srácok! - jött be Michael. - Elmegyünk egy étterembe, van kedvetek jönni?
- Nem, mi maradunk. Luke fáradt és...
- Menj nyugodtan, elleszek egyedül - dörmögte a takaróba.
Végül tényleg elmentem négyükkel. Tényleg próbálkoztam kiszűrni Bryanat, kissé nehézkesen, de sikerült, még Ashton ki nem ment a mosdóba.
- Nem gáz egy kicsit az exed haverjával együtt lenni? Úgy értem, ez olyan mintha Ashton lepasszolta volna a használt zsebkendőjét Luke-nak.
- Hogy te milyen édes vagy! - fordultam felé. - Azt hiszed fel tudsz húzni a hülye beszólásaiddal? Képzeld, nem. Ashtonnal mindent megbeszéltünk. Nem érdekel mi van veled, vagy veletek, szívem. Csak úgy megjegyzem: az én használt zsepimet tartod a markodban - mosolyogtam rá szélesen, majd felálltam és kisétáltam az étteremből.
- Szeretnétek beszélgetni? Úgy értem ketten - Ashton elengedett, majd egyszerre bólintottunk. A srácok lassan kisétáltam a szobából. Luke még utoljára rám nézett mielőtt becsukta volna az ajtót. Leültem az ágyra, Ő pedig mellém. Csendben voltunk, azt sem tudtam mit mondjak.
- É-én... - kezdtem dadogni. Nagy levegőt vettem. - Én csak... köszönöm - előre dőlt, könyökeit a combjain támasztotta.
- Mit? Hogy megbántottalak? Hogy egy farok voltam?
- Nem. Azt, hogy megtanítottál feltétel nélkül szeretni - rám nézett, majd a hajába túrt. - És... Nem akarok ilyen helyzetben lenni veled. Nem akarok, hosszú, kínos csendeket, nem akarom, hogy nagy ívből kerüljük egymást, és ne tudjunk meglenni egy légtérben. Csak felejtsük el az egészet.
- Nem akarom - mondta lassan, mire meglepődtem. - Barki is álljon mellettem, bárki is fogja a kezem sosem fogom, és nem is akarom elfelejteni azt, ami közöttünk volt. Soha.
- Én sem - mosolyogtam rá halványan. - Szóval.. - nagy levegőt vettem.- Mesélj erről a Bryanaról, kíváncsi vagyok! - fordultam felé.
- Uhm... EGy kávézóban ismertem meg, löntöttem a trikóját.. Kissé kétbalkezes voltam. És... Sok mindenben hasonlít rád. Például makacs. Elég sok dolog van amiben eltérünk egymástól. De az ellentétek vonzák egymást, nem igaz? - nevettem fel.
- De, igen - értettem egyet. Elhallgattunk. Még mindig ott lebegett kettőnk között az a kínos csend. Azt hiszem, idő kell, még elmúlik ez az egész.
- Kérdezhetek valamit? Mint barát a baráttól.
- Persze.
- Mi van Luke és közted? - bökte ki. Rám nézett, borostyán szemei kíváncsian méregettek.
- Őszintén? Én sem tudom. Több idő kell ahhoz, hogy megmondjam mi is ez az egész - ajkaim egy vonallá préseltem.
- Azt hiszem szeret téged. Úgy. - Ashton szemében egy kis fájdalom, szomorúság és csalódottság játszott.
- Zavar?
- Nem.
- Ne mondd ezt! Látom rajtad. Ashton, az előbb beszéltük meg. Te boldog vagy Bryanaval, én pedig majd találok egy fiút magamnak, és boldog leszek. És nem haragudhatsz Luke-ra, ha Ő lesz az a fiú. Mert én döntöttem úgy, hogy viszonzom. Én is elfogadtam a döntésed, amit akkor este hoztál, most rajtad a sor, hogy elfogadd az enyémet. - kifújta a levegőt és rám nézett.
- Sajnálom.. De annyira fura mással látni téged.
- Szerinted nekem nem volt az, mikor szinte naponta köszöntél vissza az újságokról egy másik lánnyal az oldaladon?
- Sajnálom - ismételte el.
- Nincs mit sajnálnod. Már úgysem fordíthatjuk vissza. Egyetlen út maradt: a továbblépés - magához ölelt, majd úgy ültünk egy kis ideig. Kopogtak az ajtón, mire szétváltunk. Valaki nagy slunggal rontott be, mire a srácok utána szóltak.
- Ash! - kiabálta egy lány hang. Bryana. Hangja vékonykás volt. Bejött a szobába, Calumék pedig követték. Mindenki szétszórva ült le, kínos volt a csend. Luke a kezembe adott egy pohár kávét.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, majd az ölemben összekavartam a sötét folyadékot. Bryana először furcsán nézett rám, majd felemelte a fejét. - Szóval te vagy Sam, - belekortyoltam a kávémba. - Ashton... volt barátnője - hangja furcsán csengett. Olyan lenéző volt. Lenyeltem a kávét, majd bólintottam.
- Igen - éreztem ahogy testemet átjárja a cseppnyi düh. Kicsit megfeszültem, mire Luke a kezébe vette az enyémet, és megszorította. Visszatértem a valóságba, ahol Bryana még nem lógott ki az erkélyről. Fejjel lefelé...
- Édes - bökött a fejével a kezünkre. Ashtonra sandítottam, aki mit sem vett észre semmiből. Vagy próbált elvonatkoztatni tőle.
- Jut eszembe: akartam mutatni valamit. Gyere - húzott fel Luke, majd elindult kifelé velem a szobából. Amint átértünk a másik szobába közel húzott magához. - Nyugodj le, csak vegyél egy nagy levegőt. Nem kell törődnöd vele.
- De akkor is...
- Nincs akkor is! Ha elvonatkoztatsz tőle, észre sem fogod venni. - bólintottam.
- Velünk fog jönni, ugye?
- Igen - a plafon felé emeltem a tekintetemet. - Gyerünk már, dobódj fel! Legalább azért, mert velem vagy! Légyszi! - széles mosoly terült szét az arcomon, mire magához húzott, megölelt, és apró puszikat adott oda, ahol az állam és a fülem összetalálkozik. Felnevettem és átöleltem a nyakát. Teljesen ellazultam a karjaiban, a fejemből eltűnt Bryana, és az a sok hülyeség. Egyszerűen csak élveztem azt a kis időt Luke-al. Levettem a fejéről a snapback-jét és az én fejemre tettem. Haja a szokásostól eltérően olyan semmilyen volt. - Hé, az az enyém! - próbálta elvenni, de hátra léptem és a hátam mögé rejtettem a sapkát. Elindult felém kisebb lépésekben, majd hirtelen egy nagyot lépett előre, és a hátam mögé nyúlt, megmarkolta a sapkáját, de nem eresztettem, így közelebb húzott. Felnéztem rá. Tengerkék szemei játékosan csillogtak, ajkait apró mosolyra húzta.
- Még mindig nem nyertél Hemmings! A sapka még most is nálam van.
- Majd mindjárt meglátjuk! - vigyorgott, majd megcsókolt. Nem haboztam, lassan visszacsókoltam. Ujjaim közül kicsúszott a sapka, Luke pedig kapott az alkalmon elkapta és hátralépett.
- Ez nem ér! Csaltál! Elvontad a figyelmem!
- Te pedig bedőltél nekem - vigyorgott önelégülten. Megálltam előtte maximum egy méterrel, keresztbefontam a karjaimat. Luke felsóhajtott, majd a fejemre nyomta a sapkát. - Mostmár jobb?
- Persze, hiszen én nyertem! - mosolyodtam el szélesen.
- Én pedig fáradt vagyok, szóval - az ágyhoz sétált, majd bedőlt elfoglalva az egészet.
- És én hová fogok feküdni, ha befoglaltad az egész ágyat?
- Majd alszol rajtam.
- Még mit nem! - Luke meg sem mozdult, és kezdtem azt hinni, hogy elaludt. Arca kisimult, ahogy próbált tényleg elaludni.
- Srácok! - jött be Michael. - Elmegyünk egy étterembe, van kedvetek jönni?
- Nem, mi maradunk. Luke fáradt és...
- Menj nyugodtan, elleszek egyedül - dörmögte a takaróba.
Végül tényleg elmentem négyükkel. Tényleg próbálkoztam kiszűrni Bryanat, kissé nehézkesen, de sikerült, még Ashton ki nem ment a mosdóba.
- Nem gáz egy kicsit az exed haverjával együtt lenni? Úgy értem, ez olyan mintha Ashton lepasszolta volna a használt zsebkendőjét Luke-nak.
- Hogy te milyen édes vagy! - fordultam felé. - Azt hiszed fel tudsz húzni a hülye beszólásaiddal? Képzeld, nem. Ashtonnal mindent megbeszéltünk. Nem érdekel mi van veled, vagy veletek, szívem. Csak úgy megjegyzem: az én használt zsepimet tartod a markodban - mosolyogtam rá szélesen, majd felálltam és kisétáltam az étteremből.
2015. szeptember 2., szerda
3.fejezet 38.rész(98.rész) - Vásárló körút
Épphogy beléptünk a helyi plázába elveszettnek éreztem magamat. Sok bolt, mégtöbb ruha. Nem tűnt akkora bulinak, mint a filmekben. Kifújtam a levegőt majd követtem Renee-t aki egyből egy bolt felé indult.
- Alig várom, hogy lássam a ruhamustrás cikkeket! Remélem te is bekerülsz! Akkora szám lenne! Te és Luke! Woah, csak... Azta! - "Te és Luke". Visszhangzott a fejemben.
- Igen, uhm, szóval. Essünk neki! - értem utól, majd besétáltunk egy boltba. Renee eltűnt én pedig egyedül maradtam. Csak járkáltam a sorok között, néha-néha megnéztem egy ruhát, de csak a fogasról. Nem az én világom ez az egész. Már fordultam is volna meg, de Renee az utamat állta.
- Hova-hova? - lesütöttem a szememet.
- Sajnálom, de ez nem az én világom. Jobb, ha felhívom Luke-ot és...
- Lemondod? Ezt te akarod, vagy a ruhák miatt mínuszba csökkent önbizalmad! Ugyan, Sam! Gyönyörű vagy, tökéletes alkattal, szép arccal! Ezek meg csak ruhák! Talán így a fogasokon túlontúl lányos és ellegáns neked, de hidd el, hogy gyönyörű leszel majd az egyikben! Tőlem aztán lehet extrém is, nem kell valami visszafogott ruhadarabknak lennie, csak kérve kérlek ne menj el! - kikerekedett szemmel bámultam arra a tizenöt éves lányra akiből ez mind kibukott. Kifújtam a levegőt, majd bólintottam.
- Egy feltétellel! Nincs lila vagy rózsaszín! - kötöttem ki, mire bólintott. Megragadta a kezemet és elhúzott hátra. Mindenféle színű, stílusú és anyagú.
- Hmm.. Fek...
- És nem akarok gyászoló öreglánynak kinézni! Semmi fekete, lila vagy rózsaszín, oké?
- Uhh, oké. Mondjuk... Ez a sötétkék itt! Uhh, az a világoskék is isteni! - kapkodta le a két ruhát.
- Gyors vagy - vettem el a kezéből a ruhákat és elindultam az öltöző fülke felé.
A ruhatár negyedét felpróbáltam, mikor Renee szeme felcsillant.
- Várj itt! - kiáltotta és a kassza felé rohant. Mondott valamit majd egy zacskóval a kezében tért vissza. - Ez a te ruhád! - nyújtotta oda. Belellestem a zacskóba. Egy gönyörű halványbarack ruha volt benne. Elhúztam a függönyt, majd kiemeltem és csak bámultam a ruhát. Ámulatba ejtően nézett ki.Azonnal át is öltöztem, majd a szám elé emeltem a kezemet. Ez felért a szalagavtós ruhámmal, bár fele akkora volt.
- Mutasd már! Én is akarom látni! - nyafogott Renee, mire lassan elhúztam a függönyt.
- Oh, te jó ég! - tagoltan beszélt. - Mesésen nézel ki! Ugye ez lesz az? Te jó ég, ha Luke eddig nem tette, most biztosan beléd fog habarodni! - Ha Ő azt tudná...
- Sosem hittem volna, hogy lesz egy ilyen ruha, amiről azt gondolom, jól áll - nézegettem magamat a tükörben.
- Megvesszük?
- Meg.
Miután megvásároltuk a ruhát elmentünk még pár boltba, és muszáj volt bemennünk egy rock shopba, mivel körül akartam nézni, és a sok lányos cucc után csak úgy vonzott a kirakata. Beszereztem egy új Blink-182 és egy új Sum41 pólót, majd jégkásáztunk és elindultunk visszafelé. Renee egész úton faggatott Luke-ról, é pedig nem győztem válaszolni. Éppen hogy beértünk a házba a telefonom csörgött. Luke nevét vártam, de ehelyett Chrissy-ével találtam szembe magamat.
- Szia! - köszöntem neki.
- Szia! Hmm, eléggé boldognak tűnsz.
- Baj?
- Nem. Jó hallani végre, hogy jól vagy. Már ha tényleg jól vagy.
- Jól vagyok! Sőt nagyon jól! - áradoztam.
Chrissy-nek még semmit sem mondtam a Luke-os dologról. Hiszen semmi sincs. Kibeszéltük az újságokat, és a marhaságaikat, majd órákkal később letettük.
A napok csak úgy pörögtek, Luke pedig minden nap elmondta, hogy mennyire várja a díjátadót, és kíváncsi, hogy mit veszek fel.
Az ablakban ülve vártam, hogy megjelenjen Luke ismerős autója. Egész délután ott ültem és vártam, de nem jött. Már kezdtem kétségbeesni, és azon gondolkodtam, holnap vissza is viszem a ruhát, mikor óriási slunggal állt meg a ház előtt, egy baromi nagyot fékezve. Felpattantam az ablakból, felrántottam az ajtót, majd Luke felé rohantam. Felém fordult, én pedig egyenesen a nyakába ugrottam. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, a karjaimat pedig a nyaka köré. Kicsit megtántorodott, de megállt a lábán és átölelt.
- Bocs a késésért - motyogta a vállamba. Adtam az arcára egy puszit, majd leszálltam róla.
- Hozom a cuccaim - úgy gondoltam, hogy Ő majd kint megvár, de esze ágában sem volt, mivel követett. Felsiettem a szobámba a táskámért, majd mindenkitől elköszöntem és már mentünk is vissza a kocsiba.
- Szóval, mit is veszel fel? Nem akarom, hogy hülyén nézzünk ki az eltérő színek...
- Luke. Mindketten tudjuk, hogy így is úgy is talpig feketében leszel, ne is próbálkozz.
- Ugyan ezt csináltad a szalagavatónál is - biggyesztette le alsó ajkát. Bedobtam hátulra a táskám, majd beszálltam Luke mellé. Beindította a kocsit, majd elindultunk LA-be. Csendben ültünk egymás mellett. Én csak bámultam ki az ablakon és élveztem a kilátást.
- Már majdnem ott vagyunk - tette a kezemre az egyik kezét.
- Ashton mit szólt ehhez az egészhez?
- Semmit. Pár perccel később lelépett, mert nem gondolta, hogy komolyan mondtam neki, hogy szeretnélek elhívni - kinyögtem, egy "Oh"-t, majd megfogtam Luke kezét és megszorítottam. Nem vette el onnan, Ő fogta az én kezem, én pedig az övét. LA valami csodás volt. Nem kocsikáztunk sokat, maximum egy tíz percet.
- É-én...
- Félsz Ashtontól, igaz? - bólintottam.
- Vagyis nem tőle... Én.. Szóval szeretném megbeszélni vele a dolgokat, és ettől félek igazán.
- Ashton még mindig Ashton. Ezt te is tudod. Csak most.. Más a helyzet, egy kicsit. Na, gyere! - kiszállt a kocsiból, és kinyitotta nekem az ajtót, majd a vállára vette a cuccaim.
- Én is tudom...
- Nem baj - vágott a szavamba, én pedig csak elmotyogtam neki egy "köszönöm"-öt. - Ha ilyen vagy, látni fogja, hogy félsz. Gondolj valami jóra. Rám.
- Oh, akkor egy egoista baromra gondolnék snapback-ben - nevettem.
- Én is erre gondoltam - egy puszit adott a fejemre, majd kinyitotta a hátsó ajtót - ami arra szolgált, hogy a fanok ne tudják, hogy hol vannak -, és előre engedett. Utálom a hoteleket.. Felmentünk a harmadikra, majd Luke kinyitotta az egyik hotelszobát. A srácok kiabáltak és nevettek. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd beljebb mentem. Mindannyian felénk kapták a fejüket. A hátam mögött elengedtem Luke kezét. Calum szorosan megölelt, esélyt sem adva, hogy bármit is csináljak. Visszaöleltem, majd Michaelt is megöleltem. Ashton az ágyon ült, a telefonjával babrált. Várakozón pillantottam rá, majd észrevette, hogy bámulom és felnézett. A srácok síri csendben várták mi történik... Majd felállt, és megölelt.
- Alig várom, hogy lássam a ruhamustrás cikkeket! Remélem te is bekerülsz! Akkora szám lenne! Te és Luke! Woah, csak... Azta! - "Te és Luke". Visszhangzott a fejemben.
- Igen, uhm, szóval. Essünk neki! - értem utól, majd besétáltunk egy boltba. Renee eltűnt én pedig egyedül maradtam. Csak járkáltam a sorok között, néha-néha megnéztem egy ruhát, de csak a fogasról. Nem az én világom ez az egész. Már fordultam is volna meg, de Renee az utamat állta.
- Hova-hova? - lesütöttem a szememet.
- Sajnálom, de ez nem az én világom. Jobb, ha felhívom Luke-ot és...
- Lemondod? Ezt te akarod, vagy a ruhák miatt mínuszba csökkent önbizalmad! Ugyan, Sam! Gyönyörű vagy, tökéletes alkattal, szép arccal! Ezek meg csak ruhák! Talán így a fogasokon túlontúl lányos és ellegáns neked, de hidd el, hogy gyönyörű leszel majd az egyikben! Tőlem aztán lehet extrém is, nem kell valami visszafogott ruhadarabknak lennie, csak kérve kérlek ne menj el! - kikerekedett szemmel bámultam arra a tizenöt éves lányra akiből ez mind kibukott. Kifújtam a levegőt, majd bólintottam.
- Egy feltétellel! Nincs lila vagy rózsaszín! - kötöttem ki, mire bólintott. Megragadta a kezemet és elhúzott hátra. Mindenféle színű, stílusú és anyagú.
- Hmm.. Fek...
- És nem akarok gyászoló öreglánynak kinézni! Semmi fekete, lila vagy rózsaszín, oké?
- Uhh, oké. Mondjuk... Ez a sötétkék itt! Uhh, az a világoskék is isteni! - kapkodta le a két ruhát.
- Gyors vagy - vettem el a kezéből a ruhákat és elindultam az öltöző fülke felé.
A ruhatár negyedét felpróbáltam, mikor Renee szeme felcsillant.
- Várj itt! - kiáltotta és a kassza felé rohant. Mondott valamit majd egy zacskóval a kezében tért vissza. - Ez a te ruhád! - nyújtotta oda. Belellestem a zacskóba. Egy gönyörű halványbarack ruha volt benne. Elhúztam a függönyt, majd kiemeltem és csak bámultam a ruhát. Ámulatba ejtően nézett ki.Azonnal át is öltöztem, majd a szám elé emeltem a kezemet. Ez felért a szalagavtós ruhámmal, bár fele akkora volt.
- Mutasd már! Én is akarom látni! - nyafogott Renee, mire lassan elhúztam a függönyt.
- Oh, te jó ég! - tagoltan beszélt. - Mesésen nézel ki! Ugye ez lesz az? Te jó ég, ha Luke eddig nem tette, most biztosan beléd fog habarodni! - Ha Ő azt tudná...
- Sosem hittem volna, hogy lesz egy ilyen ruha, amiről azt gondolom, jól áll - nézegettem magamat a tükörben.
- Megvesszük?
- Meg.
Miután megvásároltuk a ruhát elmentünk még pár boltba, és muszáj volt bemennünk egy rock shopba, mivel körül akartam nézni, és a sok lányos cucc után csak úgy vonzott a kirakata. Beszereztem egy új Blink-182 és egy új Sum41 pólót, majd jégkásáztunk és elindultunk visszafelé. Renee egész úton faggatott Luke-ról, é pedig nem győztem válaszolni. Éppen hogy beértünk a házba a telefonom csörgött. Luke nevét vártam, de ehelyett Chrissy-ével találtam szembe magamat.
- Szia! - köszöntem neki.
- Szia! Hmm, eléggé boldognak tűnsz.
- Baj?
- Nem. Jó hallani végre, hogy jól vagy. Már ha tényleg jól vagy.
- Jól vagyok! Sőt nagyon jól! - áradoztam.
Chrissy-nek még semmit sem mondtam a Luke-os dologról. Hiszen semmi sincs. Kibeszéltük az újságokat, és a marhaságaikat, majd órákkal később letettük.
A napok csak úgy pörögtek, Luke pedig minden nap elmondta, hogy mennyire várja a díjátadót, és kíváncsi, hogy mit veszek fel.
Az ablakban ülve vártam, hogy megjelenjen Luke ismerős autója. Egész délután ott ültem és vártam, de nem jött. Már kezdtem kétségbeesni, és azon gondolkodtam, holnap vissza is viszem a ruhát, mikor óriási slunggal állt meg a ház előtt, egy baromi nagyot fékezve. Felpattantam az ablakból, felrántottam az ajtót, majd Luke felé rohantam. Felém fordult, én pedig egyenesen a nyakába ugrottam. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, a karjaimat pedig a nyaka köré. Kicsit megtántorodott, de megállt a lábán és átölelt.
- Bocs a késésért - motyogta a vállamba. Adtam az arcára egy puszit, majd leszálltam róla.
- Hozom a cuccaim - úgy gondoltam, hogy Ő majd kint megvár, de esze ágában sem volt, mivel követett. Felsiettem a szobámba a táskámért, majd mindenkitől elköszöntem és már mentünk is vissza a kocsiba.
- Szóval, mit is veszel fel? Nem akarom, hogy hülyén nézzünk ki az eltérő színek...
- Luke. Mindketten tudjuk, hogy így is úgy is talpig feketében leszel, ne is próbálkozz.
- Ugyan ezt csináltad a szalagavatónál is - biggyesztette le alsó ajkát. Bedobtam hátulra a táskám, majd beszálltam Luke mellé. Beindította a kocsit, majd elindultunk LA-be. Csendben ültünk egymás mellett. Én csak bámultam ki az ablakon és élveztem a kilátást.
- Már majdnem ott vagyunk - tette a kezemre az egyik kezét.
- Ashton mit szólt ehhez az egészhez?
- Semmit. Pár perccel később lelépett, mert nem gondolta, hogy komolyan mondtam neki, hogy szeretnélek elhívni - kinyögtem, egy "Oh"-t, majd megfogtam Luke kezét és megszorítottam. Nem vette el onnan, Ő fogta az én kezem, én pedig az övét. LA valami csodás volt. Nem kocsikáztunk sokat, maximum egy tíz percet.
- É-én...
- Félsz Ashtontól, igaz? - bólintottam.
- Vagyis nem tőle... Én.. Szóval szeretném megbeszélni vele a dolgokat, és ettől félek igazán.
- Ashton még mindig Ashton. Ezt te is tudod. Csak most.. Más a helyzet, egy kicsit. Na, gyere! - kiszállt a kocsiból, és kinyitotta nekem az ajtót, majd a vállára vette a cuccaim.
- Én is tudom...
- Nem baj - vágott a szavamba, én pedig csak elmotyogtam neki egy "köszönöm"-öt. - Ha ilyen vagy, látni fogja, hogy félsz. Gondolj valami jóra. Rám.
- Oh, akkor egy egoista baromra gondolnék snapback-ben - nevettem.
- Én is erre gondoltam - egy puszit adott a fejemre, majd kinyitotta a hátsó ajtót - ami arra szolgált, hogy a fanok ne tudják, hogy hol vannak -, és előre engedett. Utálom a hoteleket.. Felmentünk a harmadikra, majd Luke kinyitotta az egyik hotelszobát. A srácok kiabáltak és nevettek. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd beljebb mentem. Mindannyian felénk kapták a fejüket. A hátam mögött elengedtem Luke kezét. Calum szorosan megölelt, esélyt sem adva, hogy bármit is csináljak. Visszaöleltem, majd Michaelt is megöleltem. Ashton az ágyon ült, a telefonjával babrált. Várakozón pillantottam rá, majd észrevette, hogy bámulom és felnézett. A srácok síri csendben várták mi történik... Majd felállt, és megölelt.
2015. augusztus 30., vasárnap
3.fejezet 37.rész(97.rész) - Interjú
Ezek után még beszéltünk pár dologról, de a koncert miatt menniük kellett. Visszamásztam az ágyba, magam köré tekertem a takarót, és ha valaki hirtelen benyitott volna egy egyszerű bebugyolált E.T.-nek hitt volna. Luke a koncert után dobott egy jó éjt sms-t. Éreztem, hogy már sem barátok, sem egy pár nem vagyunk.
Nem tudom mikor, de sikeresen elaludtam. A laptopom mellettem volt, felnyitva, egy online pletykaoldalon jártam mikor elaludtam. Ashtonról és Bryanaról. Az orámra pillantottam. Már jóval elmúlt egy. Mikor aludtam én el?.. Kinyújtóztam és lecsuktam a laptopot, majd a hasamra fordulva magamhoz vettem a telefonom.
- Az interjú! - kiáltottam fel. Kiugrottam az ágyból, és heves készülődésbe kezdtem. Lerohantam a lépcsőn, és majdnem elestem. Felrángattam magamra a cipőmet. - Majd jövök! - és már kint is voltam a házból. Nagy léptekkel igyekeztem a megbeszélt kávézóba. A nő is épp akkor ült le mikor én betoppantam.
- Gondoltam, hogy eljössz! - mosolya inkább volt vigyor. Leültem a vele szembeni székbe, kértem magamnak egy latte-t, megvártuk még kihozzák, majd Marissa - így hívják a nőt - belekezdett a kérdéseibe.
- Jól értesült a világ, miszerint te és Ashton szakítottatok?
- Igen - válaszoltam kurtán.
- Hosszú időt töltöttetek együtt, csaknem egy évet, nemde?
- Uhm, pontosan egy évet és két hónapot. Előtte is ismertem már Ashtont, még a gimiből.
- Oh, szóval barátok voltatok? Hol és hogyan ismerkedtetek meg? - halvány mosoly költözött az arcomra, ahogy visszaemlékeztem arra a bulira.
- Igen, mondhatni legjobb barátok. Uhm, egy suli bulin. Egyforma Nickelback pólót viseltünk - mutattam a ruhadarabra, ami rajtam volt. - Beszélgettünk, és barátok lettünk. A srácokat is itt ismertem meg.
- És hogyan történt ez az egész barátságból szerelem?
- Ashton és a többiek eltűntek a nyárra, de egy táborban összetalálkoztunk, persze... - ne hozd szóba a levelet! - ... egyikünk sem tudta, hogy a másik is ott lesz. Megbeszéltük a dolgokat, és azt hiszem a második estén történt egy csók. Ezután kezdődött minden.
- Édes - láttam ahogy megforgatja a szemét. - Szóval nem nehéz magad mögött hagyni egy ilyen kapcsolatot? Azért egy kis megtörtség, vagy düh biztosan bújkál benned! - ne hagyd, hogy csapdába csaljon! Hazudj!
- Melyik embert ne törné meg egy kicsit a szakítás? Düh? Nincs. Ashtonnal barátiasan váltunk el. Ettől eltekintve még tartjuk a kapcsolatot - belekortyoltam a lattemba.
- Szóval nem zavarja a Luke-al való afférod? - félrenyeltem az italt, és köhögni kezdtem.
- Affér? Szó sincs erről! - higgadj le! Csak nyugi, és légy laza! - Luke és köztem nagyon jó barátság van, szinte már a bátyámnak mondanám.
- Az utóbbi napokban megjelent pár kép rólad és Luke-ról. Ezek a képek magukért beszélnek, szóval félre a mellébeszéléssel! Az olvasók az igazat akarják!
- Ez az igazság. Mint mondtam: Luke szinte már a bátyám, azok a képek pedig egy egyszerű baráti kiruccanáskor készültek. Nincs mit rejtegetnem! - dőltem hátra. Marissa-ban kezdett felmenni a pumpa a nyugodtságom miatt.
- A pletykák szerint Ashtonnak új barátnője van. Nem zavar?
- Nem. Mindenki megérdemli a boldogságot. Ashton egy nagyon kedves fiú, kijár neki, hogy egy hozzá illő lánnyal legyen.
- Ezzel azt szeretnéd mondani, hogy nem illettetek össze? Hogy míg Ashton egy kedves fiú, te az ellentéte vagy?
- Ashtonnal nagyon is szerettük egymást, szó sincs arról, hogy szerintem nem illettünk össze. Nem tudom milyen vagyok. Ezt a többi ember tudja eldönteni, nem én.
- Ashton boldognak tűnik az új barátnőjével, névszerint Bryana-val. Még egy csepp féltékenység sincs benned?
- Sajnos nem ismerem Bryanat, de nagyon szép lánynak tűnik a képekből ítélve. Ashton biztos nagyon boldog lesz vele! - mosolyogtam Marissa-ra, hogy ezzel is idegesítsem egy kicsit.
- Kanyarodjunk el egy kicsit erre a Luke-Te-Ashton háromszögre... Mióta szakítottatok Ashtonnal, Luke és Ashton között megromlott a kapcsolat? Talán miattad?
- Nem tudom mi zajlik Luke és Ashton között. Én semmi feszültséget nem érzékeltem kettejük között. Talán mások így látják, de nincsen így, legalábbis szerintem Luke és Ashton nagyon jó barátok, nem hiszem, hogy egy ilyen ügy miatt megromlana közöttük a kapcsolat.
- Azért valld be, hogy: zavar, hogy Ashton ilyen hamar túllépett rajtad! És, hogy Bryana-val boldogabb a képeken! - felálltam.
- Én azt hiszem elég kérdésre válaszoltam a cikkhez. Köszönöm a lehetőséget! Örültem! - elvettem a lattet az asztalról és kifelé indultam. Megkönnyebbültem ahogy kiértem a kávézóból, és friss levegőhöz jutottam. Legszívesebben felrobbantam volna. Próbáltam lenyugodni, eközben pedig leültem a park egyik padjára és elővettem a telefonomat. Végeztem az interjúval. Percekkel később a telefonom rezgésbe kezdett. Egyből felvettem.
- Hogy ment? - kérdezte egyből.
- Borzalmasan - a hajamba túrtam és előre hajoltam. - Próbált kínos és rossz helyzetbe hozni..
- Azért minden oké? - kérdezte.
- Persze, semmi gáz nincs. Kicsit kiakasztott, de ennyi.
- Rendben. Szeretnél még Ashtonnal beszélni, vagy már nem fontos?
- Uhm, majd jövőhét csütörtökön megbeszélem vele, ez nem annyira telefon téma - mindketten csendben maradtunk. Nem az a kínos csend volt, a jobbik fajta csend. Élveztem az engem körülvevő park változó színeit, és az alacsonyabb házak mögött kibúvó hegyek tetején.
- Uhm, nekem mennem kell. Később írok, vagy este felhívlak, jó?
- Jó - letettem a telefont, és ültem még ott egy kicsit. Még van négy napom, hogy kiokoskodjak mindent Ashtonnal kapcsolatban. Csak félrehívod, és elmondod. Csak félrehívod, és elmondod. Ismételgettem.
- Már ha a barátnője nem avatkozik közbe - motyogtam magamnak. Bryana biztos félre fogja érteni. Azt hiszi majd, vissza akarom édesgetni magamhoz Ashtont, de ez nem így van. Ha vissza is jön hozzám, azt önszántából tegye. Beléptem a lakásba, és körülnéztem. Renee egyedül ücsörgött a kanapén, egy magazint olvasott. Besétáltam hozzá, majd leültem mellé. - Tudod... - dőltem felé. Letette az újságot és rám nézett. - Csütörtökön LA-be megyek egy díjátadóra, méghozzá Luke-al. Szóval meg kellene adni a módját. És, arra gondoltam, hogy eljönnél-e velem ruhát venni? Csak te és én. És jól kibeszélünk mindent! - mosolyogtam. - Benne vagy?
- Persze! - szélesen elmosolyodott.
- Mikor érnél rá?
- Mondjuk, most? - kérdezte lelkesen. - Szólok anyának! - állt fel, és máris anya keresésére indult. Én addig felmentem, vettem magamhoz némi pénzt, és már készen is voltam, Renee-vel együtt. Hátha történik valami jó is ebben a napban...
Nem tudom mikor, de sikeresen elaludtam. A laptopom mellettem volt, felnyitva, egy online pletykaoldalon jártam mikor elaludtam. Ashtonról és Bryanaról. Az orámra pillantottam. Már jóval elmúlt egy. Mikor aludtam én el?.. Kinyújtóztam és lecsuktam a laptopot, majd a hasamra fordulva magamhoz vettem a telefonom.
- Az interjú! - kiáltottam fel. Kiugrottam az ágyból, és heves készülődésbe kezdtem. Lerohantam a lépcsőn, és majdnem elestem. Felrángattam magamra a cipőmet. - Majd jövök! - és már kint is voltam a házból. Nagy léptekkel igyekeztem a megbeszélt kávézóba. A nő is épp akkor ült le mikor én betoppantam.
- Gondoltam, hogy eljössz! - mosolya inkább volt vigyor. Leültem a vele szembeni székbe, kértem magamnak egy latte-t, megvártuk még kihozzák, majd Marissa - így hívják a nőt - belekezdett a kérdéseibe.
- Jól értesült a világ, miszerint te és Ashton szakítottatok?
- Igen - válaszoltam kurtán.
- Hosszú időt töltöttetek együtt, csaknem egy évet, nemde?
- Uhm, pontosan egy évet és két hónapot. Előtte is ismertem már Ashtont, még a gimiből.
- Oh, szóval barátok voltatok? Hol és hogyan ismerkedtetek meg? - halvány mosoly költözött az arcomra, ahogy visszaemlékeztem arra a bulira.
- Igen, mondhatni legjobb barátok. Uhm, egy suli bulin. Egyforma Nickelback pólót viseltünk - mutattam a ruhadarabra, ami rajtam volt. - Beszélgettünk, és barátok lettünk. A srácokat is itt ismertem meg.
- És hogyan történt ez az egész barátságból szerelem?
- Ashton és a többiek eltűntek a nyárra, de egy táborban összetalálkoztunk, persze... - ne hozd szóba a levelet! - ... egyikünk sem tudta, hogy a másik is ott lesz. Megbeszéltük a dolgokat, és azt hiszem a második estén történt egy csók. Ezután kezdődött minden.
- Édes - láttam ahogy megforgatja a szemét. - Szóval nem nehéz magad mögött hagyni egy ilyen kapcsolatot? Azért egy kis megtörtség, vagy düh biztosan bújkál benned! - ne hagyd, hogy csapdába csaljon! Hazudj!
- Melyik embert ne törné meg egy kicsit a szakítás? Düh? Nincs. Ashtonnal barátiasan váltunk el. Ettől eltekintve még tartjuk a kapcsolatot - belekortyoltam a lattemba.
- Szóval nem zavarja a Luke-al való afférod? - félrenyeltem az italt, és köhögni kezdtem.
- Affér? Szó sincs erről! - higgadj le! Csak nyugi, és légy laza! - Luke és köztem nagyon jó barátság van, szinte már a bátyámnak mondanám.
- Az utóbbi napokban megjelent pár kép rólad és Luke-ról. Ezek a képek magukért beszélnek, szóval félre a mellébeszéléssel! Az olvasók az igazat akarják!
- Ez az igazság. Mint mondtam: Luke szinte már a bátyám, azok a képek pedig egy egyszerű baráti kiruccanáskor készültek. Nincs mit rejtegetnem! - dőltem hátra. Marissa-ban kezdett felmenni a pumpa a nyugodtságom miatt.
- A pletykák szerint Ashtonnak új barátnője van. Nem zavar?
- Nem. Mindenki megérdemli a boldogságot. Ashton egy nagyon kedves fiú, kijár neki, hogy egy hozzá illő lánnyal legyen.
- Ezzel azt szeretnéd mondani, hogy nem illettetek össze? Hogy míg Ashton egy kedves fiú, te az ellentéte vagy?
- Ashtonnal nagyon is szerettük egymást, szó sincs arról, hogy szerintem nem illettünk össze. Nem tudom milyen vagyok. Ezt a többi ember tudja eldönteni, nem én.
- Ashton boldognak tűnik az új barátnőjével, névszerint Bryana-val. Még egy csepp féltékenység sincs benned?
- Sajnos nem ismerem Bryanat, de nagyon szép lánynak tűnik a képekből ítélve. Ashton biztos nagyon boldog lesz vele! - mosolyogtam Marissa-ra, hogy ezzel is idegesítsem egy kicsit.
- Kanyarodjunk el egy kicsit erre a Luke-Te-Ashton háromszögre... Mióta szakítottatok Ashtonnal, Luke és Ashton között megromlott a kapcsolat? Talán miattad?
- Nem tudom mi zajlik Luke és Ashton között. Én semmi feszültséget nem érzékeltem kettejük között. Talán mások így látják, de nincsen így, legalábbis szerintem Luke és Ashton nagyon jó barátok, nem hiszem, hogy egy ilyen ügy miatt megromlana közöttük a kapcsolat.
- Azért valld be, hogy: zavar, hogy Ashton ilyen hamar túllépett rajtad! És, hogy Bryana-val boldogabb a képeken! - felálltam.
- Én azt hiszem elég kérdésre válaszoltam a cikkhez. Köszönöm a lehetőséget! Örültem! - elvettem a lattet az asztalról és kifelé indultam. Megkönnyebbültem ahogy kiértem a kávézóból, és friss levegőhöz jutottam. Legszívesebben felrobbantam volna. Próbáltam lenyugodni, eközben pedig leültem a park egyik padjára és elővettem a telefonomat. Végeztem az interjúval. Percekkel később a telefonom rezgésbe kezdett. Egyből felvettem.
- Hogy ment? - kérdezte egyből.
- Borzalmasan - a hajamba túrtam és előre hajoltam. - Próbált kínos és rossz helyzetbe hozni..
- Azért minden oké? - kérdezte.
- Persze, semmi gáz nincs. Kicsit kiakasztott, de ennyi.
- Rendben. Szeretnél még Ashtonnal beszélni, vagy már nem fontos?
- Uhm, majd jövőhét csütörtökön megbeszélem vele, ez nem annyira telefon téma - mindketten csendben maradtunk. Nem az a kínos csend volt, a jobbik fajta csend. Élveztem az engem körülvevő park változó színeit, és az alacsonyabb házak mögött kibúvó hegyek tetején.
- Uhm, nekem mennem kell. Később írok, vagy este felhívlak, jó?
- Jó - letettem a telefont, és ültem még ott egy kicsit. Még van négy napom, hogy kiokoskodjak mindent Ashtonnal kapcsolatban. Csak félrehívod, és elmondod. Csak félrehívod, és elmondod. Ismételgettem.
- Már ha a barátnője nem avatkozik közbe - motyogtam magamnak. Bryana biztos félre fogja érteni. Azt hiszi majd, vissza akarom édesgetni magamhoz Ashtont, de ez nem így van. Ha vissza is jön hozzám, azt önszántából tegye. Beléptem a lakásba, és körülnéztem. Renee egyedül ücsörgött a kanapén, egy magazint olvasott. Besétáltam hozzá, majd leültem mellé. - Tudod... - dőltem felé. Letette az újságot és rám nézett. - Csütörtökön LA-be megyek egy díjátadóra, méghozzá Luke-al. Szóval meg kellene adni a módját. És, arra gondoltam, hogy eljönnél-e velem ruhát venni? Csak te és én. És jól kibeszélünk mindent! - mosolyogtam. - Benne vagy?
- Persze! - szélesen elmosolyodott.
- Mikor érnél rá?
- Mondjuk, most? - kérdezte lelkesen. - Szólok anyának! - állt fel, és máris anya keresésére indult. Én addig felmentem, vettem magamhoz némi pénzt, és már készen is voltam, Renee-vel együtt. Hátha történik valami jó is ebben a napban...
2015. augusztus 28., péntek
3.fejezet 36.rész(96.rész) - Ajánlat
Hallottam a fejemben Luke hangját, amint azt mondja, amint alkalom lesz a tisztázásra, elsimítják a dolgot. Ez az az alkalom! Rá emeltem a tekintetemet.
- Egyből gondoltam! - vigyorodott el. Lefirkantott valamit egy centlire, majd felém nyújtotta. - Holnap kettő körül gyere erre a címre, sok kérdésem van hozzád! - még mindig vigyorgott, majd sarkon fordult és beszállt a kocsiba. Elhajtott, én pedig rájöttem, valójában nagy marhaságot csináltam... Elbasztam. Megfordultam és bementem a házba. Renee ugrott elém.
- Mi volt ez a kis jelenet Luke-al? Hmm? Együtt vagytok? Történt valami? - ezt a témát valahogy pont nem Renee-vel akartam megvitatni.
- Nem, és nem - sétáltam el mellette, és felmentem az emeletre.
- Sam! - szólt utánam Will. - Várj! Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom a tegnapit.
- Ezüst tálcán akartál felkínálni egy haverodnak, miközben láttad, hogy mennyire padlón vagyok. Persze! Nincs harag!
- Tudom, és tényleg nagyon-nagyon sajnálom.
- Ez nem ilyen egyszerű Will. Ennyi idő után, már képtelen vagyok bárkinek is hinni, amikor azt mondja: sajnálom. Én mindig megszánok mindenkit, és elfogadom a bocsánatát, de ki szán meg engem? Senki. Gondoltam... - csuktam rá az ajtót.
A nap hátralevő részében a kedvenc zenéimet hallgattam. Azt a Sum41 albumot, amit sosem tudtam megunni, a körülöttem élők pedig már az összes dalt fejből tudták az albumról. Akkor még azt hittem tökéletes életem van. Szerető szülők, egy tökéletes húg, igaz barátok. De egy sem volt igaz... Kifújtam a levegőt és félretettem a laptopot. Azon gondolkodtam, hogy mégis mit fogok mondani, amivel mindenkit kihúzok a csávából. Vállaljam magamra? Hogy miattam szakítottunk Ashtonnal, és én repültem Luke-ra. Nem. Valószínűleg világi ribancnak gondolnának. És ha az igazat mondanám? Úgy sem hinnék el. Most mi lesz velem?
- Egy idióta vagyok... - morogtam magamnak és hátradőltem. A telefonom épp akkor szólalt meg. Felugrottam és érte kaptam. Várj egy kicsit! Azt fogja hinni, hogy folyamatosan a telefont bámultad várva Őt! Ez... Fura lenne.. Elszámoltam hétig, majd felvettem.
- Jelentem: éppségben megérkeztem! - poénkodott.
- Ennek örülök. Mi volt a megbeszélésen?
- Mindenféle marhaság. Feleslegesen indultam el korábban.
- Ja, mert az ex barátnőmmel lógni menő - hallottam Ashton hangját a háttérből. Az iróniát odáig éreztem...
- Kussolsz! Amúgy is van barátnőd. Mit érdekelne, ha lenne is valami? - Hemmings, ha elmondod kiher... Nem! Nem érdekel. Hajrá...
- Jó, hogy nincs stip-stop szabály a lányokat illetően!
- Viccelsz? - kérdezte Luke.
- Ne hazudj! - szólt rá Ashton.
- Ami csak Ashtonéknál működik.
- És mi van Macy-vel, Kristine-el, és Maggie-vel? - kinevettem Luke-ot, amiért lebukott. - Ne próbáld óvni az imidzsedet, úgysem hiszi el! Hidd el! - most vagy soha Sam! Gyerünk! Kérd meg! Gyerünk! Ne légy nyuszi!!
- Luke, odaadnád Ashtonnak a telefont? Szeretnék beszélni vele.
- Uhmm... Most nem lenne a legjobb. Fáradt, és uhmm... négy-öt doboz sör után ilyenkor már kár ráfecsérelni az idődet.
- Oh, szóval fordítsam inkább rád az időmet?
- Mondjuk - együtt nevettünk. - Uhm, lehet egy kérdésem?
- Oh, hogy ez milyen romantikus, Lukey! - érdekes hangokat hallottam, majd Ashton felszisszent.
- Mit vágtál hozzá? - kérdeztem nevetve.
- Semmit.
- A cipődet te barom! - csak úgy dőlt belőlem a nevetés. Igazán boldognak éreztem magamat. Ashtonnal, Luke-al, Callumal és Michaellel. Ha továbblépni nem is, megbocsájtani meg lehet. Igaza volt Luke-nak. Ashton csak egy srác. Milliónyi mászkál még a földön.
- Oké, szóval.. Kérdezhetek valamit?
- Persze! - felültem és felhúztam a lábaimat, mad törökülésbe helyezkedtem.
- Szóval.. Lenne egy ilyen... Uhm, egy ilyen díjátadó szerűség, izé - megmosolyogtatott a zavartsága. Tudtam mit akar kérdezni, de hagytam, had szenvedjen vele egy kicsit.
- Egy díjátadó szerűség izé. Értem - próbáltam visszafojtani a nevetésem. Nem akartam elrontani a nagy pillanatát.
- Ne rontsd el! Próbálok valami értelmeset kicsikarni magamból! - a számra tapasztottam a kezemet.
- Gyerünk Hemmings, nem olyan nehéz az! - kiabált be hátulról Michael.
- Mindenki vihet egy kísérőt, ha akar... És azt szeretném kérdezni, szóval... Eljönnél velem?
- Nagyon szívesen Luke - magam elé mosolyogtam. Várj! Ez egy randi?! Hallottam ahogy kifújja a levegőt. - Ennyire azért nem volt nehéz - nevettem.
- Hidd el, hogy az, amikor a haverjaid ugrálnak előtted és mutogatnak mindenféle baromságot.
- És mikor is van ez a díjátadó szerűség, izé? - kérdeztem nevetve.
- Jövőhét csütörtök - elképzeltem ahogy járkál körbe-körbe, közben pedig zavarában a hajába túr. Mindig ezt csinálta...
- És hol?
- LA-ben, de ha kell előtte elmegyek érted.
- Ahww, Lukey! Te kis édes! Te imádnivaló cukorbogár, te kis szőke herceg, te kis édes tündér!
- Hmm, honnan is ismerős ez, Lukey? - kérdeztem nevetve.
- Utálom ezt a bandát... - sóhajtotta, mire kitört belőlem a nevetés.
- Oh, de mi szeretünk!
- Szóval, szeretnéd, ha érted mennék? - hadarta el.
- Örülnék neki - mosolyogtam a semmibe.
Nem szóltam az interjúról. Valószínűleg el sem megyek rá.. Igen, úgy lesz a legjobb. Nem! El kell menned! És Luke-nak is szólnod kell!
- Luke?
- Hmm? - dünnyögte.
- Volna még itt valami fontos dolog...
- Igen?
- Uhm, járt itt egy újságíró, valami magazintól. És uhm, kért egy interjút, de jobb, ha nem megyek el.
- Ne! Menj el!
- Mi? Miért?
- Ha el akarsz menni akkor menj. Ha tudsz valamit, amivel kicsit lecsitíthatjuk a kedélyeket, egy próbát megér. Bízom benned.
- Egyből gondoltam! - vigyorodott el. Lefirkantott valamit egy centlire, majd felém nyújtotta. - Holnap kettő körül gyere erre a címre, sok kérdésem van hozzád! - még mindig vigyorgott, majd sarkon fordult és beszállt a kocsiba. Elhajtott, én pedig rájöttem, valójában nagy marhaságot csináltam... Elbasztam. Megfordultam és bementem a házba. Renee ugrott elém.
- Mi volt ez a kis jelenet Luke-al? Hmm? Együtt vagytok? Történt valami? - ezt a témát valahogy pont nem Renee-vel akartam megvitatni.
- Nem, és nem - sétáltam el mellette, és felmentem az emeletre.
- Sam! - szólt utánam Will. - Várj! Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom a tegnapit.
- Ezüst tálcán akartál felkínálni egy haverodnak, miközben láttad, hogy mennyire padlón vagyok. Persze! Nincs harag!
- Tudom, és tényleg nagyon-nagyon sajnálom.
- Ez nem ilyen egyszerű Will. Ennyi idő után, már képtelen vagyok bárkinek is hinni, amikor azt mondja: sajnálom. Én mindig megszánok mindenkit, és elfogadom a bocsánatát, de ki szán meg engem? Senki. Gondoltam... - csuktam rá az ajtót.
A nap hátralevő részében a kedvenc zenéimet hallgattam. Azt a Sum41 albumot, amit sosem tudtam megunni, a körülöttem élők pedig már az összes dalt fejből tudták az albumról. Akkor még azt hittem tökéletes életem van. Szerető szülők, egy tökéletes húg, igaz barátok. De egy sem volt igaz... Kifújtam a levegőt és félretettem a laptopot. Azon gondolkodtam, hogy mégis mit fogok mondani, amivel mindenkit kihúzok a csávából. Vállaljam magamra? Hogy miattam szakítottunk Ashtonnal, és én repültem Luke-ra. Nem. Valószínűleg világi ribancnak gondolnának. És ha az igazat mondanám? Úgy sem hinnék el. Most mi lesz velem?
- Egy idióta vagyok... - morogtam magamnak és hátradőltem. A telefonom épp akkor szólalt meg. Felugrottam és érte kaptam. Várj egy kicsit! Azt fogja hinni, hogy folyamatosan a telefont bámultad várva Őt! Ez... Fura lenne.. Elszámoltam hétig, majd felvettem.
- Jelentem: éppségben megérkeztem! - poénkodott.
- Ennek örülök. Mi volt a megbeszélésen?
- Mindenféle marhaság. Feleslegesen indultam el korábban.
- Ja, mert az ex barátnőmmel lógni menő - hallottam Ashton hangját a háttérből. Az iróniát odáig éreztem...
- Kussolsz! Amúgy is van barátnőd. Mit érdekelne, ha lenne is valami? - Hemmings, ha elmondod kiher... Nem! Nem érdekel. Hajrá...
- Jó, hogy nincs stip-stop szabály a lányokat illetően!
- Viccelsz? - kérdezte Luke.
- Ne hazudj! - szólt rá Ashton.
- Ami csak Ashtonéknál működik.
- És mi van Macy-vel, Kristine-el, és Maggie-vel? - kinevettem Luke-ot, amiért lebukott. - Ne próbáld óvni az imidzsedet, úgysem hiszi el! Hidd el! - most vagy soha Sam! Gyerünk! Kérd meg! Gyerünk! Ne légy nyuszi!!
- Luke, odaadnád Ashtonnak a telefont? Szeretnék beszélni vele.
- Uhmm... Most nem lenne a legjobb. Fáradt, és uhmm... négy-öt doboz sör után ilyenkor már kár ráfecsérelni az idődet.
- Oh, szóval fordítsam inkább rád az időmet?
- Mondjuk - együtt nevettünk. - Uhm, lehet egy kérdésem?
- Oh, hogy ez milyen romantikus, Lukey! - érdekes hangokat hallottam, majd Ashton felszisszent.
- Mit vágtál hozzá? - kérdeztem nevetve.
- Semmit.
- A cipődet te barom! - csak úgy dőlt belőlem a nevetés. Igazán boldognak éreztem magamat. Ashtonnal, Luke-al, Callumal és Michaellel. Ha továbblépni nem is, megbocsájtani meg lehet. Igaza volt Luke-nak. Ashton csak egy srác. Milliónyi mászkál még a földön.
- Oké, szóval.. Kérdezhetek valamit?
- Persze! - felültem és felhúztam a lábaimat, mad törökülésbe helyezkedtem.
- Szóval.. Lenne egy ilyen... Uhm, egy ilyen díjátadó szerűség, izé - megmosolyogtatott a zavartsága. Tudtam mit akar kérdezni, de hagytam, had szenvedjen vele egy kicsit.
- Egy díjátadó szerűség izé. Értem - próbáltam visszafojtani a nevetésem. Nem akartam elrontani a nagy pillanatát.
- Ne rontsd el! Próbálok valami értelmeset kicsikarni magamból! - a számra tapasztottam a kezemet.
- Gyerünk Hemmings, nem olyan nehéz az! - kiabált be hátulról Michael.
- Mindenki vihet egy kísérőt, ha akar... És azt szeretném kérdezni, szóval... Eljönnél velem?
- Nagyon szívesen Luke - magam elé mosolyogtam. Várj! Ez egy randi?! Hallottam ahogy kifújja a levegőt. - Ennyire azért nem volt nehéz - nevettem.
- Hidd el, hogy az, amikor a haverjaid ugrálnak előtted és mutogatnak mindenféle baromságot.
- És mikor is van ez a díjátadó szerűség, izé? - kérdeztem nevetve.
- Jövőhét csütörtök - elképzeltem ahogy járkál körbe-körbe, közben pedig zavarában a hajába túr. Mindig ezt csinálta...
- És hol?
- LA-ben, de ha kell előtte elmegyek érted.
- Ahww, Lukey! Te kis édes! Te imádnivaló cukorbogár, te kis szőke herceg, te kis édes tündér!
- Hmm, honnan is ismerős ez, Lukey? - kérdeztem nevetve.
- Utálom ezt a bandát... - sóhajtotta, mire kitört belőlem a nevetés.
- Oh, de mi szeretünk!
- Szóval, szeretnéd, ha érted mennék? - hadarta el.
- Örülnék neki - mosolyogtam a semmibe.
Nem szóltam az interjúról. Valószínűleg el sem megyek rá.. Igen, úgy lesz a legjobb. Nem! El kell menned! És Luke-nak is szólnod kell!
- Luke?
- Hmm? - dünnyögte.
- Volna még itt valami fontos dolog...
- Igen?
- Uhm, járt itt egy újságíró, valami magazintól. És uhm, kért egy interjút, de jobb, ha nem megyek el.
- Ne! Menj el!
- Mi? Miért?
- Ha el akarsz menni akkor menj. Ha tudsz valamit, amivel kicsit lecsitíthatjuk a kedélyeket, egy próbát megér. Bízom benned.
2015. augusztus 27., csütörtök
3.fejezet 35.rész(95.rész) - Csók a holdfényben
- Ennyire vagy képes? Összekuporodva siránkozni, hogy mekkora szar az életed? Ez semmi ahhoz képest ami várhat még rád! A gyenge, kicsi Samre! Oh, szegény mennyire szenved! De tudod, ezt mindenki leszarja! Mindenkinek vannak saját problémái, senkit nem érdekel a te problémád! - megmarkoltam a füvet és felpattantam.
- Mit tudsz te a szenvedésről, Hemmings?! Tökéletes életed van, és nekem mi jutott?! Egy hazug család, egy srác, aki csak úgy egyik pillanatról a másikra dobott, és itt vagy te, akiben mindenkinél jobban megbízo, most mégis ilyeneket vágsz a fejemhez! Le akartak lőni, el akartam rabolni, a fiú miatt, akit szeretek, de én még mindig itt vagyok, ennyi minden után! És tudod mit?! Leszarom, mit gondolsz, leszarom Ashtont! Leszarom a kapcsolatát, és ezt az egész katyvaszt! Elegem van! Összeszedem a cuccomat, és megyek vissza Sydney-be! - Luke arcára vigyor kúszott. - Most mi van?! - Luke kidugta a nyelvét, és benedvesítette az ajkait, keresztbe fonta a karjait és előre-hátra dülöngélt.
- Hihetetlen, hogy pár idióta szóval el lehet érni nálad ennyi mindent.
- Akkora egy seggfej vagy, Hemmings! - ököllel a vállába ütöttem. Egy picit hátra tántorodott.
- Szóval, komolyan is gondoltad amit mondtál, vagy...?
- Nem tudom. Tudom, hogy szerettem Ashtont, nagyon. De ezek után egszerre szeretem és gyűlölöm Őt - lehajtottam a fejemet. Luke elém lépett, az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet.
- Nyugi. Ez majd rendeződik benned. Csak, kell egy kis idő, vagy valaki, aki segít felejteni... - tekintetem az ajkaira tévedt, majd vissza a szemére. Luke lehetőséget sem hagyva csókolt meg. Lehunytam a szememet, és megjelent előttem az első csókunk. Ahogy akkor történt... A gördeszkáján álltam, de még így is iszonyú magas volt hozzám képest. Kezei derekamat ölelték. Éreztem valamit, csak egy villanásnyira, de éreztem. Most pedig... Kirázott a hideg - és nem csak a szél miatt -, hanem miatta. Az utóbbi napok miatt, valószínűleg kialakult bennem egy halovány érzés Luke iránt. Vagy mindig is bennem motoszkált ez az érzés. Visszacsókoltam, mire kezei a csípőmre csúsztak. Ujjaim kicsit hosszú tincsei közé vándoroltak. Valami nagyon más volt ebben a csókban. Lassan, tisztább, és mentes mindenféle megbánástól és bűntudattól. Ashtonnak barátnője van. Továbblépett. Nekem is ezt kell tennem. De egyszerűen nem voltam képes elképzelni magamat Luke oldalán. Talán Ashton miatt. A reakciója miatt, bár már semmi nem kötött minket egymáshoz ismertem Őt. Állj le!! Mindig csak Ashton így, Ashton úgy! Nincs többé Ashton! Éreztem, ahogy Luke telefonja rezgésbe kezdett. Hátra lépett egy kicsit, elővette a telefont és a képernyőre nézett. - Michael?
- Uhm, szóval az van, hogy előbb kellene indulnod. Maximum délelőtt, de reggel biztosan. A koncert előtt lesz egy megbeszélés, olyan négy óra körül.
- Milyen megbeszélés?
- Erről az egész Te-Sam-Ashton-Briana ügyről. Hogy mit fogunk mondani.
- Hogy-hogy mit?! Az igazat! Ashton szakított Sammel, talált magának valami csajt, én pedig eljöttem támogatni Samet.
- Láttad az újságokat, Luke?!
- Láttam a cikket, képzeld! - Luke arrébb sétált.
- Teli vannak a tinimagazinok a közö kis fürdőzésetekről és Ashton Brianaval készült utcai képeivel! Azt találgatják, vajon tud-e Ashton rólatok, és Sam Ashtonékról! - Luke az orrnyergét masszírozta.
- Jó. Délelőtt elindulok, csak, hogy megnyugodj...
- Jó - és ezzel le is zárult a beszélgetés.
- Milyen cikk? - kérdeztem.
- Menjünk be. Hideg van - biccentett a ház felé. Bólintottam és követtem. Felmentünk a szobába. Luke kotorászott valamit a táskában, majd elővett egy magazint. - Tessék. Az újságok azt hiszik, hogy Ashton Brianaval, Te pedig velem léptél félre - kinyitottam a magazint, és megkerestem a cikket.
- Utálom a médiát!
- Nyugi, csak egy hülye cikk. Nem jelent semmit - vette ki a kezemből.
- Már hogyne jelentene semmit! Luke, egy utolsó ribancnak állítanak be ebben a marhaságban, aki a barátját a legjobb barátjával csalja meg! - könnyek szöktek a szemembe. Az utóbbi napokban elgyengültem. Eltűnt az az erős lány aki voltam... - Semmit sem tudnak, és mégis ítélkeznek! - Luke elém lépett és megölelt.
- Tisztázzuk ezt az egészet, amint lehetőség lesz rá. Ígérem, hogy nem hagyom, hogy szétszedjenek a hülye újságok!
- Neked most az a legfontosabb, hogy ne válasszák szét a bandát a marhaságaikkal. Ezzel kell foglalkoznod.
- És veled ki törődik? - leültem az ágyra, Ő pedig mellém. - Az újságok nem törődnek az emberrel, ha csak egy átlagos élőlény vagy a nagyvilágból. Nem védheted meg mindig magadat. Mindenkinek szüksége van egy hősre, egy lovagra.
- Te vagy az én lovagom, Hemmings.. - döntöttem a vállára a fejemet. Az én szőke lovagom... - Aki egy kicsit idióta. És néha még egoista is - Luke felnevetett.
- Akarsz lenni a toronyba zárt hercegnő? - hangjából ítélve vigyorgott. Méghozzá szélesen.
- Utálom a hercegnőket.
- Egyből gondoltam - nevetett ismét.
Még ültünk ott egy kicsit, és beszélgettünk, majd mikor már szinte elaludtam ülve lefeküdtünk aludni.
- Luke?
- Hmm? - a hangjából ítélve már majdnem elaludt.
- Köszönök... Mindent. Nagyon sokat jelent nekem.
- Nincs mit köszönnöd - éreztem ahogy megmozdul mellettem. Befelé fordultam, és ráfeküdtem a vállára. Luke egy lágy puszit adott a homlokomra, majd teste ellazult és lassan elaludt, velem együtt.
Már üres volt az ágy mellettem mikor felébredtem. Vele álmodtam. Újra álmodtam azt a két hetet amit régen töltöttünk együtt. De volt valami más benne. Ashton és Briana is ott voltak. Calumékkal a medencében. Boldog voltam. Nagyon is. Felültem és körülnéztem. Luke cuccai már sehol sem voltak. Kipattantam az ágyból és lerohantam. A táskája a bejárati ajtónál. Egy vigyorral az arcán lépett ki a nappaliból.
- Azt hittem elmentél - Luke vigyora átváltozott mosollyá.
- Búcsú nélkül? Az kizárt!
- Mikor indulsz? - kérdeztem lelépdelve az utolsó fokokat.
- Mindjárt. Csak meg akartam várni még felébredsz - rámosolyogtam. - Kikísérsz? - kérdezte. Mosolya egy percre sem hervadt le. Elköszönt a többiektől, majd kisétáltunk a kocsijáig.
- Vezess óvatosan, oké? - bólintott, majd bedobta hátra a táskáját. - Csak, figyelj oda, rendben? - felnevetett.
- Nyugi, vigyázni fogok! - lépett elém, és megölelt.
- Mondd meg a srácoknak, hogy üdvözlöm őket. Igen, még Ashtonnak is - felsóhajtottam, mire Luke kinevetett.
- Haladunk - hátra léptem.
- Akkor.. Hívj ha megérkeztél.
- Mindenképp - lehajolt hozzám, és egy édes puszit adott a szám sarkába. A hideg ismét végigfutott rajtam. Te szentséges ég... Felmosolyogtam rá. - Ne feledd: ha bármi baj van, hívj fel, jó?
- Mindenképp - az ujjaimmal játszottam idegességemben. Figyeltem ahogy beszáll, és elhagyja az utcát. A számhoz emeltem a kezem, és végighúztam rajta a mutatóujjam. Eszembe jutott az esti csók... Mire megfordultam egy autó parkolt a ház előtt. Egy 20-25 éves nő szállt ki, és indult el felém.
- Sam? Ross, ugye? - bólintottam. - Az egyik tinédzser magazintól jöttem.
- Uhmm...
- Szeretnék egy interjút, a szerelmi négyszögről - bökte ki, én pedig ledermedtem.
Hey!:)
De rég írtam így bármit is...
Elég késő van már, de megígértem valakinek, hogy este hozom a részt. Az ihlethiány miatt persze semmit sem írtam, így talán másfél órája estem neki, remélem nem látszik rajta. Ééés, mi a vélemény a SamxLuke csókról? Valaki számított rá, vagy meglepetés volt? És az interjú? Szerintetek Sam elvállalja majd?
Túl sok a kérdés, nem igaz? Mindegy. Remélem tetszett a rész! Hagyjatok magatok után nyomot:))
Elizabeth M. Stowe
2015. augusztus 25., kedd
3.fejezet 34.rész(94.rész)
Csak otthon értem utól. Mikor felment a szobába, kishíjján rám csapta az ajtót, de a lábammal belöktem azt. - Mi a bajod? - kérdeztem újból, de a válasz ugyanaz maradt: a nagy semmi... A karjánál fogva húztam vissza és ültettem le az ágyra. Egyből fe akart kelni, de a vállánál fogva lenyomtam. Elé guggoltam. - Nézz rám! - csoda lett volna, ha eleget tesz a kérésemnek. Az álla alá nyúltam és magam felé fordítottam a fejét. - Csak annyit kértem, hogy nézz rám! - az arcát vizslattam, majd egy kis idő múlva felálltam és a fürdőből kihoztam az elsősegély dobozt. Meglepetésemre még ott ült, a telefonját nyomkodta. Visszaguggoltam elé, kivettem a telefont a kezéből és mellé helyeztem. Letettem a dobozt, kivettem a fertőtlenítőt és egy vattapamacsot. - Ez csípni fog, egy kicsit - a szemöldökéhez nyomtam a pamacsot. Az állkapcsa megfeszült, és mindkét kezével az ágyat markolta. Miután végeztem összecsuktam a dobozt és visszavittem a fürdőbe. - Köszönöm, hogy megvédtél.. Bármit is mondott neked - egy puszit adtam az arcára, majd kiegyenesedtem. - Szólj, ha ismét beszédképes vagy - mosolyogtam rá, majd kisétáltam az udvarra. A focilabdáért mentem és miközben Calumot tárcsáztam azzal játszottam.
- Szia - köszönt bele egy nem várt hang.
- Uhmm... Calum ott van? - kérdeztem kissé akadozva.
- Azt mondta, elugrik valahová.
- Oké, mindegy. Szólj neki, hogy kerestem és hívjon vissza, amint tud, mert... fontos - már készültem letenni a telefont, mikor hirtelen megszólalt.
- Várj! - visszaemeltem a fülemhez. - Ne tedd le!
- Ashton, nincs kedvem...
- Csak... Tudok segíteni? - kifújtam a levegőt, és próbáltam lenyelni a torkomban gubbasztó gombócot.
- Talán. De...
- Miért utasítod el mindenféle közeledésemet? Nem akarlak véglegesen elveszíteni.
- Már rég elvesztettél - suttogtam. Ajkaimat egy vonallá préseltem visszaszorítva a könnyeimet.
- Akkor miért nem hagyod, hogy visszanyerjelek? Legalább egy kis részedet?
- Ne kérdezz olyat, amit már rég tudsz - félrerúgtam a labdát és leültem a földre. Hosszú csend telepedett a vonalra. Le kellene tenned! Nem, nem kellene! Hevesen harapdáltam a számat. - Akkor, add át Calumnak...
- Kérlek - könyörgött. - Szükségem van rád.
- Dehogy van, Ashton! Próbálsz magadhoz láncolni, miközben tudod, hogy el kellene engedned. Mert el kellene...
- Igenis van! Szükségem van valakire aki támogat, akire támaszkodhatok, aki szinte mindent tud rólam.
- Megjöttem! - hallottam meg Calum hangját. - Az az én telefonom? - kérdezte elég közelről.
- Sam az - a hangokból értetődve Ashton átadta Calumnak a telefont, majd pár pillanattal egy nagy ajtócsapódással távozott a helységből.
- Szóval? - szólt bele végre.
- Segítened kellene. Fontos..
- Oké, mondd - kifújtam a levegőt, majd belekezdtem.
- Szóval, Willnek volt itt valami haverja, Pete-nek hívják. Pete egyfolytában bámult, és tudtam, ha Luke nem jön oda, akkor tuti rámmozdul, én pedig nem... Nem vagyok képes bárkiben is megbízni úgy. Szóval azt mondtuk, hogy együtt vagyunk, hogy Pete nagy ívben kerüljön el. Luke pedig felajánlotta, hogy négyen menjünk el focizni, fogalmam sincs miért, ne kérdezd! Valami történt, Luke bepöccent, majd Pete mégjobban felhúzta Őt, Luke pedig nekiment és összeverekedtek. Nehezen, de szétszedtük őket... És...
- Várj! Luke összeverekedett a sráccal? - Michael érdeklődni kezdett, mire tömören elmagyarázott neki mindent. Leültem a földre és a hátsókert kerítésének dőltem.
- Igen. Luke pedig azóta hozzám sem szól, rám sem néz.
- Luke-nak nincs nagyobb baja? Ami feltűnhet a rajongóknak?
- Nem, jól van. Csak... Egyszerűen magába fordult egyik pillanatról a másikra - hangom megremegett. Nem akartam elveszteni Luke-ot. Szükségem van rá. Mindennél és mindenkinél jobban... - Miért történik ez mindig velem? - kezdtem el zokogni. - Miért üldözök el mindenkit magamtól?
- Hé, nyugodj meg! Luke biztos csak... dühös. Önmagára. Amiért verekedésbe keveredett egy olyan sráccal akire rá sem kellett volna hederítenie. Megnyugszik. Ami pedig a végét jelenti... Mi itt vagyunk neked. Még Ashton is.
- Ne beszélj baromságokat! Ashton már rég nincs itt nekem... És nem is ok nélkül szakított velem! - próbált kinyögni valamit, de megakadt. - Hmm? - kérdeztem rá, hátha csak egy kis lökés kell neki.
- É-én... Nem mondhatom el. Sajnálom.
- Igaz barát vagy, Calum! Tényleg, nagyon kösz!
- Sam... - ideje sem volt megmagyarázni, bontottam a vonalat és arrébb löktem a telefont. A térdeimre hajtottam a fejemet, és halk zokogásba kezdtem. Hosszó percekkel később valaki letérdelt mellém. Felemeletem a fejemet, és Luke bűbánó tekintetével találtam szembe magamat. Ajkaim megremegtek ahogy beszívtam a levegőt zokogás közben.
- É-én - dadogott. Nem hagytam, hogy bármi mást mondjon, magamhoz húztam és megöleltem. Homloka a vállamon pihent, még én remegő kezeim összekulcsoltam a hátán.
Miután lehiggadtam csak ültem ott, Luke meleget nyújtó karjai között.
- Beszéltem Ashtonnal - préseltem ki magamból. Luke a saját lábán ült, én pedig az Ő combján. Hátát a fakerítésnek támasztotta, így mellkasának tudtam dőlni anélkül, hogy felborulnánk. Egy szürke kardigánt viselt, amivel próbált engem is valamennyire "betakarni", hiszen elég hővös volt. Karjaival átölelt, hogy ugyancsak óvjon a széltől. Kívülállóként biztosan édes párként néztem volna magunkra. Megkérdeztem volna mióta ismerik egymást. De nem voltam valami kis külső szemlélő, így tudtam, hogy ennek semmi valóságalapja nincs. Luke szinte a bátyám. Ő mindig vigyázott rám, akár a saját húgára. - Azt mondta, szüksége van rám. Egy barátra - nevettem fel keserűen. - Marhaság az egész.. Képes azt kérni tőlem, hogy legyek a barátja...
- Ashton egy barom. A lelke mélyén mindig is az volt, most is az, és lesz is.
- Calum pedig ok nélkül titkolózik... Tudom, hogy Ashtont akarja fedezni valamiben...
- Calum meg... Nem tudom. Biztos van oka rá, Calum pedig nagyon megbízható. Ezért fordulunk mindig hozzá. Sosem mondd el semmit sem.
- Oh, szóval személyi lelki szemetesláda..
- Nem. Inkább egy hallgatag barát, aki mindig segít - elcsendesedtünk. Nem tudtunk mit mondani... - És, mi a helyzet a fősulival?
- Semmi - ráztam meg a fejemet. - Kiiratkoztam.
- Pedig... Úgy oda meg vissza voltál ettől az egésztől
- Voltam. És lassan rá kellett jönnöm, hogy semmire sem jó, mégcsak a figyelmem sem vonta el Ashtonról. És... Ez az egész, nem az én világom. É-és... Már Sydney-t sem érzem annak. - Luke megfeszült alattam. - Tudom, hogy most utálsz emiatt...
- Nem utállak! - lerakott az öléből és felpattant. - Egyszerűen idiótaságnak tartom amit csinálsz! A kurva életbe Sam, Ashton csak egy srác! Egy egyszerű srác!
- Én csak nem akarok emlékezni rá. Feladom, oké?
- Mi a faszért akarsz feladni mindent, egy senkiért, aki még csak szomorú sem volt a szakításotok után?!
- Ne mondd ezt! - kértem és a mellkasomhoz húztam a lábaimat.
- Miért?! Mert nem akarsz emlékezni rá? Neked nem az emlékekkel van bajod! Gyenge vagy, Sam! Kibaszott gyenge vagy ehhez a szakítósdihoz, bezzeg pisztoly elé állni érte, és kést döfködni magadba nem vagy gyenge!
- Miért csinálod ezt? - kezdtem el zokogni.
- Próbálom felnyitni a szemedet! Minek küzdesz érte, ha ellököd magadtól folyamatosan?! Ha már menthetetlen ez az egész szarság, amibe úgy kapaszkodsz!
- Szia - köszönt bele egy nem várt hang.
- Uhmm... Calum ott van? - kérdeztem kissé akadozva.
- Azt mondta, elugrik valahová.
- Oké, mindegy. Szólj neki, hogy kerestem és hívjon vissza, amint tud, mert... fontos - már készültem letenni a telefont, mikor hirtelen megszólalt.
- Várj! - visszaemeltem a fülemhez. - Ne tedd le!
- Ashton, nincs kedvem...
- Csak... Tudok segíteni? - kifújtam a levegőt, és próbáltam lenyelni a torkomban gubbasztó gombócot.
- Talán. De...
- Miért utasítod el mindenféle közeledésemet? Nem akarlak véglegesen elveszíteni.
- Már rég elvesztettél - suttogtam. Ajkaimat egy vonallá préseltem visszaszorítva a könnyeimet.
- Akkor miért nem hagyod, hogy visszanyerjelek? Legalább egy kis részedet?
- Ne kérdezz olyat, amit már rég tudsz - félrerúgtam a labdát és leültem a földre. Hosszú csend telepedett a vonalra. Le kellene tenned! Nem, nem kellene! Hevesen harapdáltam a számat. - Akkor, add át Calumnak...
- Kérlek - könyörgött. - Szükségem van rád.
- Dehogy van, Ashton! Próbálsz magadhoz láncolni, miközben tudod, hogy el kellene engedned. Mert el kellene...
- Igenis van! Szükségem van valakire aki támogat, akire támaszkodhatok, aki szinte mindent tud rólam.
- Megjöttem! - hallottam meg Calum hangját. - Az az én telefonom? - kérdezte elég közelről.
- Sam az - a hangokból értetődve Ashton átadta Calumnak a telefont, majd pár pillanattal egy nagy ajtócsapódással távozott a helységből.
- Szóval? - szólt bele végre.
- Segítened kellene. Fontos..
- Oké, mondd - kifújtam a levegőt, majd belekezdtem.
- Szóval, Willnek volt itt valami haverja, Pete-nek hívják. Pete egyfolytában bámult, és tudtam, ha Luke nem jön oda, akkor tuti rámmozdul, én pedig nem... Nem vagyok képes bárkiben is megbízni úgy. Szóval azt mondtuk, hogy együtt vagyunk, hogy Pete nagy ívben kerüljön el. Luke pedig felajánlotta, hogy négyen menjünk el focizni, fogalmam sincs miért, ne kérdezd! Valami történt, Luke bepöccent, majd Pete mégjobban felhúzta Őt, Luke pedig nekiment és összeverekedtek. Nehezen, de szétszedtük őket... És...
- Várj! Luke összeverekedett a sráccal? - Michael érdeklődni kezdett, mire tömören elmagyarázott neki mindent. Leültem a földre és a hátsókert kerítésének dőltem.
- Igen. Luke pedig azóta hozzám sem szól, rám sem néz.
- Luke-nak nincs nagyobb baja? Ami feltűnhet a rajongóknak?
- Nem, jól van. Csak... Egyszerűen magába fordult egyik pillanatról a másikra - hangom megremegett. Nem akartam elveszteni Luke-ot. Szükségem van rá. Mindennél és mindenkinél jobban... - Miért történik ez mindig velem? - kezdtem el zokogni. - Miért üldözök el mindenkit magamtól?
- Hé, nyugodj meg! Luke biztos csak... dühös. Önmagára. Amiért verekedésbe keveredett egy olyan sráccal akire rá sem kellett volna hederítenie. Megnyugszik. Ami pedig a végét jelenti... Mi itt vagyunk neked. Még Ashton is.
- Ne beszélj baromságokat! Ashton már rég nincs itt nekem... És nem is ok nélkül szakított velem! - próbált kinyögni valamit, de megakadt. - Hmm? - kérdeztem rá, hátha csak egy kis lökés kell neki.
- É-én... Nem mondhatom el. Sajnálom.
- Igaz barát vagy, Calum! Tényleg, nagyon kösz!
- Sam... - ideje sem volt megmagyarázni, bontottam a vonalat és arrébb löktem a telefont. A térdeimre hajtottam a fejemet, és halk zokogásba kezdtem. Hosszó percekkel később valaki letérdelt mellém. Felemeletem a fejemet, és Luke bűbánó tekintetével találtam szembe magamat. Ajkaim megremegtek ahogy beszívtam a levegőt zokogás közben.
- É-én - dadogott. Nem hagytam, hogy bármi mást mondjon, magamhoz húztam és megöleltem. Homloka a vállamon pihent, még én remegő kezeim összekulcsoltam a hátán.
Miután lehiggadtam csak ültem ott, Luke meleget nyújtó karjai között.
- Beszéltem Ashtonnal - préseltem ki magamból. Luke a saját lábán ült, én pedig az Ő combján. Hátát a fakerítésnek támasztotta, így mellkasának tudtam dőlni anélkül, hogy felborulnánk. Egy szürke kardigánt viselt, amivel próbált engem is valamennyire "betakarni", hiszen elég hővös volt. Karjaival átölelt, hogy ugyancsak óvjon a széltől. Kívülállóként biztosan édes párként néztem volna magunkra. Megkérdeztem volna mióta ismerik egymást. De nem voltam valami kis külső szemlélő, így tudtam, hogy ennek semmi valóságalapja nincs. Luke szinte a bátyám. Ő mindig vigyázott rám, akár a saját húgára. - Azt mondta, szüksége van rám. Egy barátra - nevettem fel keserűen. - Marhaság az egész.. Képes azt kérni tőlem, hogy legyek a barátja...
- Ashton egy barom. A lelke mélyén mindig is az volt, most is az, és lesz is.
- Calum pedig ok nélkül titkolózik... Tudom, hogy Ashtont akarja fedezni valamiben...
- Calum meg... Nem tudom. Biztos van oka rá, Calum pedig nagyon megbízható. Ezért fordulunk mindig hozzá. Sosem mondd el semmit sem.
- Oh, szóval személyi lelki szemetesláda..
- Nem. Inkább egy hallgatag barát, aki mindig segít - elcsendesedtünk. Nem tudtunk mit mondani... - És, mi a helyzet a fősulival?
- Semmi - ráztam meg a fejemet. - Kiiratkoztam.
- Pedig... Úgy oda meg vissza voltál ettől az egésztől
- Voltam. És lassan rá kellett jönnöm, hogy semmire sem jó, mégcsak a figyelmem sem vonta el Ashtonról. És... Ez az egész, nem az én világom. É-és... Már Sydney-t sem érzem annak. - Luke megfeszült alattam. - Tudom, hogy most utálsz emiatt...
- Nem utállak! - lerakott az öléből és felpattant. - Egyszerűen idiótaságnak tartom amit csinálsz! A kurva életbe Sam, Ashton csak egy srác! Egy egyszerű srác!
- Én csak nem akarok emlékezni rá. Feladom, oké?
- Mi a faszért akarsz feladni mindent, egy senkiért, aki még csak szomorú sem volt a szakításotok után?!
- Ne mondd ezt! - kértem és a mellkasomhoz húztam a lábaimat.
- Miért?! Mert nem akarsz emlékezni rá? Neked nem az emlékekkel van bajod! Gyenge vagy, Sam! Kibaszott gyenge vagy ehhez a szakítósdihoz, bezzeg pisztoly elé állni érte, és kést döfködni magadba nem vagy gyenge!
- Miért csinálod ezt? - kezdtem el zokogni.
- Próbálom felnyitni a szemedet! Minek küzdesz érte, ha ellököd magadtól folyamatosan?! Ha már menthetetlen ez az egész szarság, amibe úgy kapaszkodsz!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)