2015. december 30., szerda

5.fejezet 2.rész(107.rész) - Hazugságok

Mikor a színpadhoz értünk, Ő felkocogott az emelvényre, a mikrofonjával a kezében miközben folyamatosan bocsánatért esedezett annak a 3-4 lánynak, akik hasonlóan az első két sorban ültek, kicsit szétszóródva. A szemem sarkából láttam ahogy két lány egyszerre bökik meg egymást felém biccentve. Elmosolyodtam, majd egy picit feléjük fordítottam a fejemet. Az aréna csendes volt, Ashtonék sem beszélgettek, kivéve Calumot és Michaelt, - akiknek bár az ölükben volt a mikrofon - mégis néhány szót el lehetett csípni a társalgásból. Ashton engem nézett, én pedig alig néztem Ashtont pár másodperce, mikor Luke Ashton felé fordult. Kérdőn néztem Ash-re, hogy csináljanak már valamit.
- Uhmm... - nyögött a mikrofonba Ashton. Nem értettem mi folyik itt. Calumra néztem, aki vette az adást, és elkezdte beszéltetni a lányokat. Legszívesebben bekucorodtam volna a buszba, és csak aludtam volna. Felsóhajtottam, majd magamra erőltettem egy mosolyt, és teljes testemmel a lányok felé fordultam, majd feléjük ültem 2-3 üléssel.
   Kedvesen elköszöntem a lányoktól, majd elindultam a buszhoz, hogy ott várjam meg a koncertet. Hallottam, ahogy bemondják, hogy 20 perc a kapunyitásig, szóval jött a gyors átöltözés, hidratálás és egyebek. Már majdnem a busz ajtajában voltam, mikor egy kéz finoman a csuklóm köré fonódott.
- Mi történt? - kérdezte, és próbált maga felé fordítani.
- Semmi. Nem nagy dolog - vontam vállat, és próbáltam kicsusszanni a fogásából.
- Sam, ismerlek. Talán Luke...
- Nem! - vágtam rá kicsit nyomatékosabban, mint akartam.
- Akkor? - kíváncsískodott tovább, mire kifújtam a levegőt.
- Hagyjuk - azt hittem elenged, ezért a kilincsért nyúltam, de hirtelen ismét megfogta a csuklóm es maga felé fordított.
- Nem hagyom, még nem mondasz valamit. Bármit - rég volt hozzám annyira közel. Nem is tudom elmondani mennyire perzselt az érintése, a tekintete. Próbáltam lecsillapítani a légzésemet, és nem az édes, puha, és enyhén negduzzadt ajkaira gondolni. A gombóc megnőtt a torkomban, alig kaptam levegőt tőle. - Kérlek. Nem akarlak elveszíteni, de az utóbbi időben távolságtartó vagy.
- Ashton... - próbáltam hátrálni, de nem hagyta, csak mégjobban húzott maga felé, míg nem kezdtem el érezni a teste melegét. Luke és Ő ég és föld voltak, bár egyikük sem volt rosszabb a másikuknál. A szívem gyorsabban és gyorsabban vert, el akartam rohanni, de a lábaim nem mozdultak, így csak álltam ott, szinte Ashton alatt, felbámulva rá. Pár hónappal ezelőtt még az enyém volt, én pedig nem becsültem meg eléggé.
- Asht... Komolyan?! - süvített Luke hangja Ashton háta mögül. Elengedte a kezem, én pedig hátrább léptem. - Nem hiszem el! Tudod, hogy mennyire pofátlan vagy?! - Luke elindult Ashton felé. Én pedig nem tudtam kit is védjek, ezért hirtelen beléptem kettejük közé és mindkettejük mellkasára tettem a kezemet, majd próbáltam minnél távolabb tolni őket egymástól. - Van barátnőd a kurva életbe Ashton! Elegem van, hogy mindig arra pályázol ami az enyém, hogy felidegesít! Mi aszart akarsz Samtől?! Hiszen kidobtad, mint egy rongyot, te idióta! És képes voltam majdnem másfél hónapig tartani a hátamat, miközben csaltad Őt! - megálltam a taszításban. A kezeim magam mellé hullottak, és Calumék is megérkeztek. Kihátráltam kettejük közül. Ashton elindult felém.
- N-ne gyere közelebb - a hangom remegett, miközben tagoltam a mondatot. Most Luke indult el egyenesen felém, lassú léptekkel, mintha ez segítene. - Te sem! U-undorodom tőled! - vezettem a tekintetem Ashtonra. A szemeim bekönnyesedtek, majd a sós cseppek végigszántották az arcomat. Szólásra nyitotta a száját, de beelőztem. - N-ne. Képtelen vagyok még egy hazugságot hallani a szádból. Nem.. - közben realizáltam, hogy mind a négyen hibásak. A többiek falaztak neki. - Ti pedig... Mind tudtátok, igaz?! - kiabáltam sírva.
- Sam, mi...
- Elegem van belőletek! Az elmúlt másfél évem kész dráma volt veletek! Annyira könnyen táncoltok az idegeimen, le sem szarva azt, hogy én is egy kibaszott húsvér ember vagyok! Elegem van! Egyikőtök sem jobb a másiknál, de te vagy mindegyikőtök közül a legrosszabb.. - Ashton szemébe akartam nézni, megbizonyosodni róla, hogy van-e bűntudata, de a könnyek nem engedték, hogy lássak. - Tegyetek nekem egy szívességet, és felejtsetek el - elindultam hátrálva, majd hirtelen megfordultam, elrohantam és elbújtam egy messzi busz mögött. Hihetetlen mennyi érzés préselődött belém egyszerre. Éreztem fájdalmat, dühöt, magányt, sértettséget, megalázottságot és naivitást. Halkan hüppögtem, fejemet a hűvös busznak döntöttem. Naiv voltam...
   Ahogy meghallottam a hangjukat zokogni kezdtem, majd a mellkasomat szoritva elővettem a telefonom, kikerestem az "S" betűt, majd hívni kezdtem azt a személyt, akire szükségem volt.
- Sam?
- Haza megyek - zokogtam a busz oldalának dőlve, immáron a táskámmal a vállamon.
- Most? Sam...
- N-ne akarj visszatartani - hüppögtem.
- Rendben. Utazz vissza anyukádhoz, és érted megyek. Csak ígérd meg, hogy Mountain View-be mész! - nem válaszoltam. - Sam!
- J-jó - fújtam ki a levegőt, majd elindultam a buszpályaudvarra.
   Az éjszaka közepén értem vissza Mountain View-be. Csak azután omlottam össze, miután felértem a szobámba. A földre rogytam, majd lerántottam Luke pólóját az ágyról és a sarokba hajítottam. Legszívesebben kitöröltem volna mindent, amit a négy fiúval éltem át. Semmissé akartam tenni az emlékeket, találni magamnak egy fiút, akivel teljes, boldog szerelmet élhetek akár évekig. De az én mesém nem így volt megírva. Az enyém teli van szenvedéssel és csalódással, ami örökké elkísér majd.
   Amikor meghallottam egy autó dudáját minden cuccomat magamhoz vettem. A lépcső alján gyorsan elbúcsúztam anyáéktól, majd kinyitottam az ajtót, de nem Scott autója állt ott, sokkal inkább egy turné busz. Be akartam menni, vissza a házba, de pár pillanattal később Scott autója is leparkolt a busz mögött. Scott kiszállt a kocsiból, és a busz ajtaja is nyílt. Először Luke lépett a talajra, Calum, majd Ashton és Michael. Scott megállt előttem egy fél méterre. Ashton megtorpant, Scottot szuggerálta.
- Menjünk - nyeltem le a gombócot.
- Sam, kérlek - törte meg a csendet Luke.
- Mit szeretnél? Egy esélyt? Hányat adjak neked, vagy a többieknek? - Ashton felé fordultam. - Telefonon szakítasz velem, majd azt kéred, ne haragudjak rád, legyünk barátok. És mikor már majdnem képes vagyok a barátomként nevezni téged, kiderül, hogy szemrebbenés nélkül kavartál valakivel, miközben velem voltál. Tudod mennyire megalázónak és naivnak érzem magam? Hagytam, hogy az orromnál fogva vezess... Te pedig - böktem Luke felé -, hagytad, hogy megtegye, a többiekkel együtt, majd idejöttél, a bizalmamba férkőztél, és addig nem tágítottál, még be nem vallottam, hogy tényleg szeretlek, miközben mindenről tudtál... Felesleges próbálkoznotok - Scottra néztem, aki elindult az autója felé, elvette a csomagjaimat, majd betette őket a csomagtartóba. Eszembe jutott még valami, így megfordultam és közelebb mentem hozzájuk. A nyakamban matattam, majd a markomba zártam a tárgyat.
- Add a következő naiv kislánynak, akit át szeretnél verni - dobtam oda Ashtonnak a tőle kapott nyakláncot, majd beültem Scott mellé a kocsiba. Az üvegnek döntöttem a fejem, és figyeltem ahogy elhaladunk mellettük.

Sziasztok!

Sajnálom ezt a hosszú kihagyást, de az iskola teljesen leszívja az energiámat, a hétvégéken pedig örülök ha élek. A gépem is elromlott, ezt is a telefonomról hoztam össze. A történetet újból elkezdtem Wattpadon, ahol egy picit átfogalmazom a történteket egy kicsit. Wattpadon @ElizabethStowe-ként találtok meg.
  Remélem jól telik a szünet, és Boldog Új Évet előre is! E. M. Stowe xx.