2.fejezet 32.rész(54.rész) - Wherever you are

Chrissy még egy utolsó lakkréteget fújt a hajamra mikor már fel is öltöztem.
- Sam, tudnátok sietni? - szólt fel Calum. - Indulnunk kellene. - megkértem Calumot, hogy legyen a sofőr, mivel meglepetést akartam szerezni Lukenak.
- Megyünk! - még utoljára megnéztem magamat a tükörben és lassú léptekkel elindultunk lefelé.
- Mi tart... wow. - nézett rám. - Te... mit csináltál Sammel? - kérdezte, mire felnevettem.
- Samet bezártam a szekrénybe. Remélem nem zavar. - poénkodtam.
- Jól nézel ki. - mosolygott rám.
- Ez mind Chrissy érdeme. - néztem Chrissyre, aki rám mosolygott. - Menjünk. - mondtam.
   Mindenhol autók sorakoztak, mi pedig megkerestük Michael kocsiját és leparkoltunk mellette. Egy ugyanolyan kék Audi mellett haladtunk el, mint Ashtoné.
- Te is láttad?! - szinte rákiabáltam a meglepettségtől. Kérdőn nézett rám. - Az autót... Teljesen olyan volt mint Ashtoné.
- Sam, vagy egy millió embernek van kék Audija.
- Még csak az kéne..Teljesen elrontaná Sam és...
- Chrissy mi a halálról beszélsz? - vontam fel a szemöldökömet.
- Hagyjuk... - hagyott alább lelkesedése.
   *Luke Szemszöge*
A terem két oldalán vártunk arra, hogy elkezdjük, de Sam eltűnt.
- Tanárnő, Sam sehol sincs. - léptem hozzá.
- Akkor iparkodjon megkeresni Mrs.Rosst! Nélküle nem kezdhetünk! - körülnéztem, de a teremben biztosan nem volt. Átrohantam a termen, és a tömegen. Calum megállított.
- Hová mész?
- Sam eltűnt. Sehol sincs. - hadartam és kiküzdöttem magamat a tömegből. Az iskola udvarba mentem. Ott ült a padon ami Ashton törzshelye volt.
- Ross! Lekéssük az előadást! - kiabáltam oda neki. Rám nézett, de meg sem mozdult. Odamentem hozzá. - Baj van? - kérdeztem.
- Láttam az autóját. Biztos, hogy itt van, de nem találom. Látni akarom Őt... - szorította össze a szemét.
- Akkor már megkeresett volna. Ne hagyd, hogy elrontsa a szalagavatódat. -guggoltam le elé. - Most pedig gyere, mert nélküled nem kezdhetünk. - álltam fel és felé nyújtottam a kezemet. Rám nézett, habozott egy kicsit, de elfogadta. Felhúztam a padról és elindultunk befelé.
   *Sam Szemszöge*
Igaza volt.. Ha itt lett volna, akkor megkeresett volna, vagy láttam volna. Befurakodtunk a tömegbe és a helyünkre. A tanárnő felkonferált minket, majd egyre hangosabban elindult a zene. Megfogtam Luke kezét és bevonultam vele. Szembe fordultunk egymással, és egymás szemébe néztünk. Egyet hátra-egyet előre. Végig Lukera koncentráltam. Elengedte a derekamat, majd kinyújtotta a kezét. Eltávolodtam tőle, majd hagytam, hogy többször is megforgasson. Felnéztem rá, mire rám mosolygott.
- Jól nézel ki. - jegyezte meg.
- Köszönöm. - mi voltunk az egyetlen pár akik beszéltek. Ismét forgás következett. Azt hittem hallucinálok amikor megláttam Őt az első sorban, fekete nadrágban és egy fehér ingben, aminek fel volt tűrve az ujja. - Itt van. - suttogtam.
- Tudom. És az autó is az övé. - vallotta be.
- Nekem erről miért nem...
- Nem akarta, hogy szóljunk. A kamu hívás, Michael kiruccanása. Vele volt. Chrissy Calum mellett állva puffogott valamit, bizonyára Ashtonról. Egy pillanat alatt berögzült neki a Luke és én dolog.
- A csókunk... - emlékeztettem.
- Nem kell, hogy tudjon róla. - válaszolt. Valójában semmi sem történt, hiszen külön voltunk Ashtonnal. Az összes fiú utoljára megpörgette a párját, eközben letérdeltek mi pedig rájuk ültünk.
- Nem tudnék mit mondani neki. - próbáltam alig láthatóan beszélni Lukehoz, mivel majdnem szemben állt velünk.
- Szerintem nem neked kell beszélned. - egyszeriben Calum, Michael és Ashton is eltűnt. Megtapsoltak minket, meghajoltunk, majd szétszéledtünk.
- Egy pillanat és jövök. - tűnt el Ő is.
- Egyszerűen mesések voltatok! Annyira összepasszoltok, hogy...
- Chrissy, én még mindig szeretem Ashtont, akármi is történt. Sajnálom. - néztem szemeibe.
- De akkor minek...
- Óvatlan pillanat volt, nem több. - vallottam be.
- Khmm, khmm.. Szeretnék egy kis figyelmet kérni! - hallottam meg azt a rég nem hallott hangot. A színpad felé fordult az egész közönség. - Azt hiszem ez a legjobb alkalom, hogy elmondjam egy bizonyos lánynak mit is érzek iránta. Hogy elmondjam, ma is gyönyörű, mint minden nap. - lenyeltem a torkomban lévő gombócot. A színpad teljesen be volt rendezve: Ashton dob felszerelése, székek, gitárok, mikrofonok. - És azt, hogy mennyire különleges is számomra. - a belső ajkamat harapdáltam miközben az eszembe véstem minden egyes szavát. Hátravitte a mikrofont és gondosan elhelyezte a dobjai mellett.
- For a while we pretended
That we never had to end it
But we knew we'd have to say goodbye
You were crying at the airport
When they finally closed the plane door
I could barely hold it all inside...

(...)  Every night I almost call you

Just to say it always will be you

Wherever you are. - Chrissy az arcomat kémlelte.

- Te bedőlsz ennek a nyálas...
- El kell fogadnod, hogy nem lesz közöttem és Luke között semmi. Szeretem Őt, még ezek után is.

2.fejezet 31.rész(53.rész) - Nem bántam meg..

- Mozogj már! - kiabáltam Lukenak.
- Adj két percet! - kiabált vissza. A lépcső alján vártam, hogy elkészüljön végre és indulhassunk, de úgy látszott még egy ideig nem indulunk. - Indulhatunk. - kocogott le a lépcsőn.
- Most komolyan, a semmivel szarakodtál tizenöt percig? - kérdeztem ledöbbenve.
- Nem a semmin. Újra be kellett állítanom a hajamat és megkerestem a karkötőimet. - válaszolta és felvette a cipőjét. - Majd jövünk! - szólt Michaeléknak. - Pulcsi vagy valami? - nézett végig rajtam.
- Nem fázok. - vontam vállat. Lehúzta a kardigánjának a cipzárját, kihúzta az ujjait belőle és rám terítette.
- Még nem. - tette zsebre a kezeit.
- Így meg te fogsz...
- Az tök mindegy. - vágott a szavamba. A cipőm orrát vizslatva mosolyogtam a szándékán.
   Szokás szerint megint mi voltunk az utolsók akik odaértek. Lukenak pedig igaza volt, mivel még a kardigánjában is megfagytam, így eszem ágában sem volt levenni, még ha négy-öt mérettel is volt nagyobb az enyémnél. Luke persze ezért jókat nevetett azon, hogy alig bírtam megfogni a kezét tánc közben.
- Egyre jobb és jobb. - dicsért meg mindenkit az osztályfőnök. - Öt perc pihenő. - folytatta, elengedtem Luke kezét.
- Add a kezed. - nyúlt felém. A fejemben átfutott néhány kósza gondolat, és felé nyújtottam. Feltűrte a kardigánja ujjait. - Így hátha könnyebb lesz. - nevetett. Leültünk a terem egyik sarkába a földre.
- Szeretném, ha itt lenne. - mondtam a földet nézve. - De amit láttam... boldog.
- Azt sem tudjuk ki volt az a lány. Bárki lehetett. - nézett rám. Felemeltem a tekintetemet és kifújtam a levegőt.
- Épp ez az. Bárki lehetett.
- Ha hazaértünk, mutatok valamit. Hátha jobb kedved lesz. - rá néztem. Apró mosoly ült ki arcára, én pedig a szemébe néztem.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. - öleltem meg. Közelebb ültem hozzá és úgy kulcsoltam össze másik oldalánál a kezeimet.
- Nincs mit köszönnöd. - mondta halkan. Kezével a vállamat simogatta, amitől kirázott a hideg.
- Mindenki a helyére! - visszhangzott a tanárnő hangja. Elengedtem Őt, de Ő egy pillanatra sem engedte el a vállamat. Jól esett a közelsége, akkor mindennél jobban. A derekamra tette az egyik kezét, a másikkal pedig az én kezemet fogta. - Mindenki előtt lebegjen az a bizonyos csillag forma. - mindenki teljesen koncentrált, elvonatkoztatott a partnerétől, de nekem nem ment. Egy óvatlan pillanatban túl nagyot léptem és Luke mellkasának estem. Felnevetett én pedig a lehető leggyorsabban befogtam a száját.
- Viselkedj. - kuncogtam. Megnyalta a tenyeremet, mire elhúztam onnan. - Ez gusztustalan! - töröltem a pólójába.
- Khmm... Újra! - nézett ránk szúrós szemekkel a tanárnő. Összepréseltem ajakimat és összeszorítottam a szememet, hogy ne nevessek, mindezt még mindig Luke mellkasának dőlve. Mindenki minket nézett. Más helyzetben kínosnak éreztem volna, de ez nem volt az. Nem volt miért kínosan éreznem magamat, hiszen már csók helyzetbe is kerültünk. Ez semmi sem volt ahhoz képest.
    Hazaérve Luke és én az udvaron még táncoltunk... volna, ha Luke nem poénkodja el.
- Most normálisan forogj. - szólt rám.
- Neked kellene normálisan megforgatnod. - vágtam vissza, mire halkan nevetett.
- Normálisan? Oké. - vont vállat. Elengedte a derekamat és kinyújtotta azt a karját amelyikkel az enyémet fogta. Hirtelen forgatott meg, így mellkasának ütköztem. Ismét egy ilyen helyzet... Felnéztem rá. Mindketten megilletődtünk egy kicsit. Lehajolt hozzám én pedig egy kicsit lábujjhegyre álltam. És... megtörtént. Megcsókoltuk egymást, és abban a helyzetben nem éreztem bűntudatot. Nem volt miért. Elengedte a kezemet és a derekamra vezette. Biztosra vettem, hogy a vállát nem érem fel, így meg sem próbáltam. Másabb volt, mint Ashtonnal. Nem tudom megmondani miben volt másabb - talán a piercingje miatt -, de éreztem, hogy másabb volt.
- Luke! Telefon! - kiabált ki Michael. Egyből egy-egy lépést tettünk hátra.
- M-megyek. - kiabált vissza, majd rám nézett én pedig rá. Biztos voltam benne, hogy vérvörös volt az arcom, mert halványan elmosolyodott. Elindult be, én pedig utána.
  *Luke Szemszöge*
- Ki az? - álltam meg a nappali ajtajában.
- Senki. - válaszolt halkan Calum. Összeráncoltam a homlokomat.
- Akkor meg miért kellett...
- Láttam mindent, Luke. - vágott a szavamba egyből Michael. - Lesmároltad Samet, miközben mindenről tudsz!
   *Sam Szemszöge*
- Sam! Segítened kellene ezzel az izével! - kiabált ki a szobájából Luke.
- Megyek! - szóltam vissza. Iszonyatosan ideges voltam a szalagavató miatt. Én pedig még sehol sem tartottam. Besiettem Luke szobájába. Kikötött nyakkendővel állt a tükör előtt. Azt gondoltam a csók után teljesen kínos lesz kettesben lenni, de valójában nem volt az. Ugyanúgy volt minden, mintha nem történt volna semmi sem. Megkötöttem a nyakkendőt, majd visszasiettem Chrissyhez.
- Ha még egyszer elrohansz hozzá, lekötlek a székhez. - visszaültem a székre. - Mi van veled? Mármint veletek? Minden szavára ugrasz.
- Sy, Ő az egyik fiú barátom és a partnerem. Azért mégsem hagyhatom, hogy rosszul nézzen ki. - nevettem.
- Hazudsz. - válaszolt. - Miről nem számoltál be még nekem? - kérdezte kíváncsian. Nem bírtam állni a tekintetét.
- Oké,oké. Mi... mi ketten... Csókolóztunk. - fel akart kiabálni, de felpattantam és befogtam a száját. - Rajtad kívül senki sem tud semmiről, és nem is kell, hogy tudjanak róla. És arról sem, hogy voltam Hornsbyban Ashton után kémkedni.. - szeme egyre nagyobbra tágult.
- És mi volt? - feszítette le ujjaimat a szájáról.
- Egy lánnyal találkozott. Kedvesnek tűnt, Ashton pedig boldognak. Sokszor nevettette meg a lányt, azt hiszem el kell engednem. És talán Ő a következő lépés hozzá, bármennyire is hasonlítok ebben is Emilyre.
- Várjunk csak. Ki az az Emily? - kérdezősködött tovább.
- Emily Ashton ex-ex barátnője, akivel hét évet volt együtt, és kísértetiesen hasonlít rám kívülről. Ez miatt szakítottunk. A lány persze beleszeretett Lukeba...
- Ashton veled akarta pótólni a csajt? - háborodott fel.
- Psszt... halkabban. - csitítottam. - Mondhatok valamit? - kérdeztem, mire hevesen bólogatott. - Nem bántam meg, és azt hiszem.. én élveztem.
- Talán ez a szalagavató lesz a kettőtök kapcsolatában a fordulópont! - teljesen felpörgött. - Ülj le, olyan gyönyörű leszel mint még soha! - nyomott le a székre és nekikezdett a sminkemnek.

2.fejezet 30.rész(52.rész) - Majdnem..

A lehető leggyorsabban kötöttem meg a nyakkendőt és kimentem a fülkéből. Kifújtam a bent tartott levegőmet és visszaültem a székre. Pár pillanat múlva megjelent.
- Na? - kérdezte.
- Uhm, nem volt jó választás a sötétkék zakó. - préseltem össze ajkaimat. - Viszont a nyakkendő tökéletes. - felálltam a helyemről és benyúltam a fülkébe. Elvettem egy csokor nyakkendőt és elé álltam. Kikötöttem a nyakkendőt és a nyakába tettem a másikat. Néztem pár pillanatig, majd megráztam a fejemet. - Nem, ez így borzalmas. - nevettem.
- Te választottad. - mentegetőzött és feltűrte a zakó ujját. Megkerestem a sima fekete zakót és megvártam még leveszi a másikat. A háta mögé álltam és segítettem felvenni neki.
- Jól áll. - jegyeztem meg és megigazítottam a hátulját. Még átöltözött visszavittem a ruhákat és megvártam a pénztár előtt. Kifizette a dolgokat, majd kimentünk az üzletből. Az órájára nézett.
- Időben vagyunk. Gyere. - intett az autó felé.
 Luke felhajtott a feljáróra és kiszálltunk. A kezébe adtam a zakót és a nyakkendőt. Egyik kezébe fogta a vásárolt dolgokat, a másikkal pedig kinyitotta előttem az ajtót.
- Köszi, hogy eljöttél velem. - mosolygott rám.
- Nincs mit. Én pedig a... tudod mit. - mondtam kissé bizalmasan, mire halkan nevetve biccentett. - És minden egyéb dolgot, amit két hét alatt értem tettél. A törődést, a kedve szavakat, a bíztatást, a támogatást, az öleléseket és még megannyi dolgot. - tettem hozzá magamban. Épp, hogy levettem a cipőmet, a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Kihalásztam a sebemből és a képernyőre néztem. - Diana. - mondtam kíváncsi tekintetének láttán. Felvettem és a fülemhez tartottam. Felmutattam a mutatóujjam Lukenak, hogy várjon egy pillanatot. - Mondd! - szóltam bele.
- Szia! Mivel ma sem te, sem Luke nem méltóztattatok bejönni a suliba, ezért csak szólni akartam, hogy fél hatkor próba a sportcsarnokban.
- Rendben, ott leszünk. - tettem le a telefont. - Fél hatkor próbánk van. - tájékoztattam, mire felnyögött.
- Minek ekkora felhajtás? - kérdezte.
- Hidd el, rád fér a gyakorlás. - néztem rá.
- Az utóbbi időben csak háromszor léptem a lábadra. 
- Az is soknak számít. - érveltem. Sóhajtott, majd elindult az emeletre.
- Jössz vagy maradsz? - kérdezte hátrapillantva. Életemben egyszer sem voltam a szobájában, és mit ne mondjak furdalt a kíváncsiság.
- Megyek. - mondtam és mellé kocogtam. Felmentünk a szobájába. Felakasztotta egy szék támlájára a zakót a nyakkendővel együtt. Sötét kék falain egy-két poszter díszelgett, az egyiken a Blink-182 - amiért én magam is oda voltam -, a másikon Sum41 - akiket ugyancsak szerettem -. Sosem beszélgettünk zenéről, bandákról vagy ilyenekről. Mindig volt egy bizonyos témánk amiről egy-két órát el tudtunk beszélgetni. A sarokban egy akkusztikus gitár bújt meg, mellette a falnak döntve egy gördeszka. Az ágy az ajtóval pontosan szemben, az ágy felett és két oldalán pedig egy érdekes kialakítású szekrény, ahol Luke gyerekkori képei voltak. Odamentem a szekrényhez és levettem egy képet. Talán tizenhárom-tinennégy lehetett a képen a sarokban álló gitárral az ölében.
- Az a karácsony volt életem legjobb karácsonya. - hajolt át a vállamon és úgy nézte a képet.
- Sokat változtál azóta. - állapítottam meg halkan.
- Talán túl sokat is... néha szeretnék ugyan az a kissrác lenni a gimi első osztályából.
- Hiszen sikeres vagy. Az egész gimiben ismernek, sőt több országban is több ezer rajongótok van. 
- Nekem nem ezzel van bajom. - ült le az ágy szélére. - Azzal van bajom, hogy minden lépésemet úgy kell intéznem, hogy megfeleljek mindenkinek. A menedzsmentnek, a rajongóknak, és ott van a családom, akik ugyanezt várják el. Nehéz mindenkinek megfelelni. Néha szeretnék újra tizennégy éves lenni, aki szerette a drámaszakköröket. aki csak egy átlagos fiú volt egy egyszerű youtube csatornával. Sokkal egyszerűbb lenne minden, ha Calumékkal csak itthon zenélgetnénk.
- Sokszor nem a legegyszerűbb út a legjobb út. - ültem le mellé. - És nem kell megfelelned mindenkinek. Nem tudsz úgy dönteni, hogy mindenkinek megfelelj. A családod mindig melletted lesz, és ha a rajongók igazi rajongók, akkor még néhány ballépés után is melletted lesznek. Senki sem tökéletes, Luke. - néztem rá, mire Ő is rám nézett. Egy picit közelebb hajolt, és én is. Már csak pár centi választott el tőle.
- Srácok, fent vagytok?! - kiabált Calum a lépcsőről. Mi persze szétrebbentünk és úgy csináltunk mintha beszélgetnénk.
-... szóval ez a lényeg. - csináltam úgy, mintha a mondat végén tartanék.
- Ez akkor is hülyeség. - ráncolta össze a homlokát.
- Michael? - jött be Calum. 
- A házban biztos nincs. - válaszoltam vállat vonva.
- Mikor jöttetek? - kérdezte az ajtófélfának támaszkodva.
- Uhmm.. - az órára néztem. - Másfél órája, körülbelül. - mondtam.
- Felhívom. - ment ki a szobából. Luke és én egymásra néztünk. Calum egy jel volt, hogy ez mégsem a legjobb ötlet, de akkor miért adódott ez a pillanat? Egyszer meg kell történnie, hiszen annyi alkalmunk volt már rá.
- Tudsz gördeszkázni? - kérdeztem gyors témát keresve.
- Aha. Már kiskorom óta megvan. - nézett a sarokban lévő gördeszkára.
- A jégkori után ez a második életveszélyes sport a listámon. - nevettem.
- Neked melyik sport nem az? - nevetett ki. - Erre kíváncsi vagyok. - felállt és magával húzott, majd elvette a gördeszkát.
- Nem, arról szó sem lehet! - tiltakoztam hevesen, de mire megálltunk már az udvaron voltunk. - Az ki van zárva, Luke! 
- Segítek, nem fogsz elesni. - láttam az arcán, hogy nevetni akar, csak azért nem teszi, hogy ne "sértődjek meg".
- Nyugodtan nevess csak ki. - forgattam meg a szemeimet, mire hangosan nevetni kezdett. Csak tudtam volna mi volt annyira vicces..
- Esküszöm segítek. Fogni foglak egész végig. - magyarázta folyamatosan. Egyik keze a derekamat fogta, a másik pedig a kezemet.
- Ha elengedsz én kinyírlak. - mondtam a földet nézve magam előtt.
- Ha ennyire rástresszelsz nem is fog menni.
   Luke már egyre kevesebbet fogott miközben próbálkoztam.
- Luke told be a seggedet most!! - kiabált ki hirtelen Calum, amitől Luke elengedett, de még időben észbe kapott és utánam nyúlt. Oldalához húzva tartott magánál.
- Köszi. - nyögtem ki.
- Luke!! - kiabált még egyszer Cal.
- Megyek! - szólt vissza, és csak akkor engedett el, mikor már talajon álltam. - Ezt pedig beviszem. Azt hiszem jobban járunk. Az órámra néztem. 
- Lassan indulnunk kell. - mondtam és bementem Luke mellett, de én felfelé indultam, még Ő a konyhába Calumhoz.

2.fejezet 29.rész(51.rész) - Kiruccanás

- Az este nem úgy gondoltam, hogy elmegyünk érte... Iskola időben! Sam, fordulj vissza, ha vége a tanításnak eljövünk érte. - hadarta, mire megráztam a fejemet.
- Nem érte megyünk. Kíváncsi vagyok van még értelme felhívni Őt. - válaszoltam az útra bambulva.
- Persze, hogy...
- Ne. - szóltam közbe. - Ne légy ennyire biztos benne. Hiszen szakítottunk. Bármi megtörténhet két hét alatt. - folytattam és rátapostam a gázra.
- Vezettél már egyáltalán ezelőtt? - kérdezte idegesen.
- Ja, assz'em kétszer. Talán háromszor. - vontam vállat.
- Oké, akkor majd én vezetek állj félre. - csatolta ki az övét. Nem akartam engedni neki, de valójában balesetet szenvedni sem volt kedvem, így helyet cseréltünk. - Így nagyobb biztonság érzetem van.
- Kösz. - játszottam a sértődöttet. Egyik kezével elengedte a kormányt és vállba bökött.
- Sértődős. - bökdösött tovább.
- Ha én megböklek az fájni fog. Szóval koncentrálj a vezetésre. - mutattam az útra.
   Az utat elhülyéskedtük és beszélgettük, volt olyan amikor csak figyeltem ahogy énekli a rádióban játszott számot. Luke kedves volt, helyes és régóta ismertem. Fennállt a veszélye, hogy talán belé szeretek, de nem akartam Emily lenni.
- Sokat bámulod az embert. Ashton nem idegesíti? - nevetett és rám sandított.
- Hidd el, idegesíti. - nevettem vele együtt. - Vagyis, idegesítette. - javítottam ki és a nevetésemből teljes komorság lett. A szemeim egyfolytában Hornsby utcáit járták, és megakadt a szemem egy fiún. Ő volt az. - Parkolj le oda. - mutattam egy ingyen parkolóra. Luke követte az utasításom és kiszálltunk a kocsiból. - Ne maradj le! - kaptam keze után és úgy húztam magam után. Bekanyarodott egy utcába és megállt egy kávézó előtt. Megvárt egy vele szemben jövő hosszú, fekete hajú lányt. Luke lenézett rám. - Én mondtam. - jegyeztem meg halkan. Luke magához ölelt én pedig szorosan bújtam oldalához. Az utóbbi két hétben mindig itt volt nekem, Luke és Ashton közös belső tulajdonságai miatt néha úgy éreztem mintha Ő lenne az. Mikor megöleltem, vagy megöleltem persze el kellett vonatkoztatnom Luke másmilyen parfümjének illatától, de szinte egy és ugyanaz az ölelés volt. Léptem egy kicsit előre, jelezve, hogy meg akarom nézni Őt és a lányt.
- Biztos ezt akarod? - kérdezte, mire bólintottam.
- Szeretném látni, hogy tényleg boldog. - nyeltem le a torkomban lévő gombócot. - Könnyebb lenne továbblépnem. - fejeztem be. Szerencsénkre a kávézóval szemben pont egy buszmegálló állt, így volt ürügyünk miért álldogálunk ott és bámuljuk a kávézóban ülő embereket. Az asztaluk viszonylag közel volt az üveghez, így láthattunk mindent. Ashton az asztalhoz sétált és mosolyogva lehelyezett a lány elé valami kávészerű italt és Ő is leült a lánnyal szemben. Megnevettette a lányt, sokszor. Legbelül örültem, hogy Ő boldog, de egy nagyobb részemnek annyira fájt, mint más még soha.
- Menjünk. - suttogta Luke engem kémlelve. Lépett egyet előre, én pedig egyből utána. Leültünk egy parkba. Nekidőltem és csak bámultam magam elé. Átölelte a vállamat és a fejét az enyémre döntötte. Annyira jól esett a törődése ebben a két hétben. Csend volt körülöttünk, nem az a kínos csend, hanem az a kellemes csend. Ashton kanyarodott ki egy utcából. Ránk nézett, de láthatóan nem ismert meg minket, aminek kifejezetten örültem. Nem akartam magyarázkodni.
   Az út visszafelé ugyancsak csendben telt.
- Mi lenne ha beülnénk valahová? - kérdezte.
- Rendben. - válaszoltam. Nem volt kedvem bemenni az utolsó három órára. - Eddig azt hittem majd Ashtonnal lesz tökéletes a bál, talán rosszul gondoltam. - bambultam ki az ablakon.
- Nem tudhatod biztosra, hogy a lány a barátnője. Akárki lehet. - nézett egy pillanatra rám.
- Még most is annyira véded. - mosolyodtam el halványan. - Bárcsak nekem is így menne. Ha csak a jóra tudnék emlékezni róla, de csak az az este lebeg előttem ha rá gondolok. Nehéz lesz túllépni...
- Miért akarsz túllépni? Mert láttad egy lánnyal egy kávézóban? Sam, ez semmit sem jelent, a lány akárki lehet. Lehet egy rokon, egy szomszéd, vagy egy régi ismerős.
- Mert menthetetlennek érzem. És tudom, hogy Ő is. Máskülönben nem jött volna el...
- Ez még nem azt jelenti. Azért ment el, hogy gondolkozhass. - Luke leparkolt a Starbucks előtt és kiszállt a kocsiból. Megvárta még én is kimászok. - Amúgy meg, most inkább összpontosítsunk a bálra. Utána lerendezzük ezt az Ashton témát, oké? Bírj ki még három napot.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. - néztem fel rá. Rám mosolygott, majd átkarolta a nyakamat és belepuszilt a hajamba. Egy csomó mindenki ott lógott az iskolából és furán néztek ránk.
- Oh, bálról jut eszembe. El kellene mennem zakót és nyakkendőt venni. - gondolkodott el, mire megcsaptam.
- Négy héttel ezelőtt azt mondtad, már rég megvan.
- Ja, hazudtam. - nevetett, mire ismét rácsaptam. - Oké, esküszöm, hogy ma elmegyek. Elkísérsz? - kérdezte.
- Uhm, persze. - válaszoltam. Nagyon jól éreztem magamat Luke társaságában. Annyira megnyugtató és kedves tudott lenni, és a legjobb, hogy mindig fel tudott vidítani a baromságaival. Talán ezért is kedveltem, vagy talán azért, mert sok közös tulajdonsága volt Ashtonnal. Luke mindkettőnkére ráíratott egy nevet. Mikor megnéztem az én poharamon lévő nevet levettem a fejéről a sapkát és rácsaptam párszor. - Szemétláda. - kerestem a kabátom zsebében egy tollat és elvettem előle a poharát, majd ráfirkantottam az előbbi jelzőt. Ő is elvette az enyémet és ráírogatott mindenféle baromságot, én is ezt tettem.
- Barom, szemétláda, felhőkarcoló, szőke nő. Oh, köszi. - nevetett. Magamhoz húztam az enyémet és végigolvastam.
- Pszichopata, törpilla, agresszív, tök... idióta. Örülök neki. - ittam bele a Latteba.
   Miután megittuk elmentünk egy ilyen izé boltba ruhaboltba, ahol mindenféle elegáns ruhát lehetett találni férfinek és nőnek egyaránt.
- Hányas a méreted? - kérdeztem. A kezemre írta a méretet én pedig körülnéztem. Két perc alatt találtam három zakót és öt nyakkendőt.
- Három zakó, két csokor nyakkendő és három sima nyakkendő. Fehér,galléros pólót vagy inkább inget szer...
- Póló. - vágott a szavamba.
- Oké. Várj meg itt, mindjárt keresek fehér pólót. - Bejártam az egész üzletet és találtam is pólót, persze az utolsó darabot. Visszaérve a fülkékhez sehol sem találtam Lukeot. Hirtelen elhúzódott a függöny és kilépett rajta zakóban és kötetlen nyakkendőben, póló nélkül. Nevetve hozzávágtam a pólót.
- Vedd fel, te hülye. - ültem le egy székre.
- Van egy kis problémám: nem tudok nyakkendőt kötni. Segítenél? - sóhajtottam és felálltam a székről, majd bementem a fülkébe. A fülke iszonyat szűk volt és még ha máskor nem, most eléggé zavarban éreztem magamat. Hiszen ez egy fülke, bármikor történhet bármi.

2.fejezet 28.rész(50.rész) - Valóságos

  Annyival másabb volt, hogy Ashton visszajött. Másabbnak éreztem magamat, olyan... teljesnek. Elmúlt az üresség érzetem, mert visszajött. Beléptünk a lakásba, levetkőztünk, majd beljebb mentünk.
- Segítesz kipakolni? - kérdezte. Megfogtam a kezét és felfelé húztam. Becsukta maga mögött az ajtót, majd ledobta a táskáit az ágy mellé. Elém lépett és evvel egy időben megcsókolt. Szorosan derekam köré fonta a karjait én pedig a tarkójára tapasztottam a kezem. Egyre hevesebben csókolóztunk, és sokszor éreztem úgy, ledöntöttünk minden falat, áthágtuk a határokat. Ashton néha lazábbra fogta a dolgot, olykor a hevesség eltűnt belőle, de ez nem tartott sokáig. Idővel lekerült róla a póló és az ágyban kötöttünk ki. Tudtam,hogy meg fog történni, akkor és ott, és nem bántam.
   Miután megtörtént akkor sem bántam meg. Odaadtam magamat annak a fiúnak, akit örökké szeretni fogok, aki az egyetlen lesz számomra, örökké... Ashton mellkasán feküdve emlékeztem vissza az előbb történtekre. A plafont kémleltem miközben felidéztem Ashton izzadtság cseppes arcát, homlokához tapadt haját. Heves szívverése a fülemben dörömbölt, majd idővel lelassult. Megkereste a kezemet és összekulcsolta az ujjainkat. Nem tudtuk mit mondjunk, azt hiszem szavakra sem volt szükségünk. Sokak szerint az első alkalom 70%-ban megrontja a kapcsolatot és szakítanak. És a maradék 30%-nak pedig erősebb és kitartóbb kapcsolata lesz. Úgy éreztem Ashton ki fog teljesedni ezután, hogy az igazi Ashtont lesz alkalmam megismerni.
- Srácok, hány pizzát rendeljünk? - szólalt meg hirtelen Michael. Ashton hirtelenjében köpni-nyelni nem tudott.
- Uhmm... Négyet-ötöt. - mondott egy random számot, majd visszadőlt. A hasamra fordultam és ránéztem. Rám mosolygott, majd megcsókolt.
- Tudod ki kellene pakolnunk. Tényleg. - nevettem és a táskáira böktem.
- Az még várhat. - vont vállat és a hátamra fordított, Ő pedig fölém tornyosult.
- Már majdnem egy órája ott várnak. A többieknek fel fog tűnni. - tettem a mellkasára a kezemet és lefordítottam magamról. - Öltözz és pakolj. - utasítottam és magamra vettem a pólómat és a nadrágomat is felküzdöttem.
   - A másfél órás pakolás kissé túlzás nem gondolod? - kérdeztem becsukva a szekrényt.
- Hidd el, életem legjobb pakolása volt. - nevetett és az ölébe húzott az ágyra. Az arcára tettem a kezemet és az ágyra löktem.
- Perverz vagy. - nevettem és felálltam, majd elindultam.
- És ez még csak a kezdet. - mondta filmbélien, mire ismét elnevettem magamat. Megfogtam a kezét, felhúztam az ágyról, majd levezettem a nappaliba. Ahogy beléptünk mindenki vigyorogni kezdett.
- Megbeszéltük a dolgokat. - mondtam leplezve az igazságot. Azért mégsem akartam vigyorogva azt mondani, hogy: "Jaa, jól gondoljátok. Lefeküdtünk.". Ez azért kicsit gáz lett volna.
   A nap hamar eltelt, és már éjszaka volt mikor felébredtem. Ashtont nem találtam magam mellett, a párnák rengetegében vesztem el. Lelökdöstem magamról a puha tárgyakat és felkeltem. Halk léptekkel mentem a földszintre. A konyhai hangokból ítélve Ashton ott volt. Belöktem a lengő ajtót, de nem Ő hanem Luke állt ott kezében egy pohár vízzel.
- Ashton? - kérdeztem. Összeráncolta homlokát, majd a mosogatóba tette az üres poharat.
- Ezt hogy érted? - kérdezte.
- Az előbb még fent volt. - mondtam az emeletre mutatva.
- Sam... Nem akarlak lelombozni, vagy valami.. De azt hiszem csak álmodtál. - nézett rám.
- Nem, nem. - nyújtottam el másodjára az 'e' betűt. - Tudom, hogy az előbb még fent volt. Esküszöm.
- Gyere. - fogta meg a kezemet és felvezetett az emeletre. Bevitt a szobába és kinyitotta Ashton szekrényét, az pedig üresen állt ott. Sem póló, trikó vagy nadrág. A dobverői sem voltak a helyén, a fejkendői sem és a táska sem volt ledobva a földre.
- Esküszöm, hogy... - leült az ágyra és lehúzott magához.
- Túl valóságos álom volt. Ashton azóta sem jött haza. - becsuktam a szememet és próbáltam felébredni, de valójában az volt a valóság. Hirtelen átöleltem Luke meztelen felsőtestét. Először meglepődött, majd átölelt. Szívverése meglepő módon lassult és gyorsult folyamatosan. - Holnap fel kell hívnod. Ez nem mehet így tovább. - mondta halkan.
- Milyen nap van? - kérdeztem eltérve a témánktól.
- kedd van. - még a Destinys dolog sem történt meg, pedig annak örültem volna...
   Reggel amikor felnéztem Luke feküdt mellettem. Nem úgy ahogy Ashton, Ő az ágy egyik végén, mivel "kicsit" átnyúltam az Ő oldalára. A lábam a csípőjén lógott, a kezem pedig forró hátát súrolta. Az órára néztem és felültem.
- Luke elfogunk késni. - ráztam meg erőteljesen. Felnyögött és apró pillantásokkal szokta meg a fényt.
- Ha így szoktál vergődni álmodban, és így szoktad ébreszteni az embereket azt hiszem nem alszok többet veled. - halkan kuncogtam, majd ismét megráztam mert visszacsukta a szemét. - Fent vagyok. - dünnyögte.
- Nem sokáig. Gyerünk, kelj fel! - ráztam tovább.
- Sam... ha én felkelek azt te sem fogod élvezni. - tovább ráztam, mire felült. - Én szóltam előre. - felpattantam az ágyról és lerohantam a lépcsőn, be a konyhába, ahol Michael mögött találtam menedéket.
   Egész reggeli közben azon gondolkodtam hogyan bizonyosodhatnék meg arról, hogy Ashton még most is vár rám és várja a hívásomat.
- Srácok, ha nem gond ma kocsival megyünk. - Néztem Lukera aki meglepődve nézett rám. - Nincs kedvem elkésni. - érveltem.
- Ti tudjátok. - vont vállat Michael és Calum.
   Kiálltam Luke autójával a garázsból és megvártam még Ő is beszáll. Legurultam a feljáróról és elindultam, de nem az iskola felé. Tudtam, hogy Luke nem egyezne bele, ha megkérem, de így nem volt lehetősége ellenkezni.
- Sam, az iskola nem erre van. - tájékoztatott.
- Nem is oda szándékoztam menni. - válaszoltam. - Mielőtt megkérdeznéd: Hornsbyba megyünk.

2.fejezet 27.rész(49.rész) - Gyere haza..

Visszafordultam, Luke teljesen közel állt hozzám. Felnéztem rá.
- Miért nem akarod bevallani, hogy hiányzik? - kérdezte halkan.
- Miért is kellene bárkinek tudnia arról, hogy hiányzik? Épp elég az, hogy mindenki tudja: miattam ment el. -lehajtott fejjel a cipőmet néztem.
- Akármikor visszahozhatod Őt. Hiszen azt írta, csak arra vár, hogy felhívd. - az államnál fogva felemelte a fejemet. Egy pillanatra azt hittem megcsókol, de elengedte az államat én pedig megnyugodtam.
- És mi van ha találkozott egy lánnyal? Egy kedves, aranyos, vicces lánnyal, akit megérdemel. Aki tökéletes hozzá.. Ha már nem várja a hívásomat, ha már nem akar visszajönni?
- Ismerem Ashtont, hosszú ideje. Ő nem ilyen. Ha azt mondta, várni fog rád, várni is fog. - a kezembe adta a telefont. - Beszélj vele. - csak néztem a kezemben lévő tárgyat.
- Nem tudom mit mondhatnék neki. Egy "gyere haza" nem elég.
- Egy "gyere haza" épp elég lett volna. - hallottam meg azt az ismerős, rég nem hallott hangot. Felnéztem Lukera aki rám mosolygott és egy aprót bólintott. Lassan megfordultam. Ashton ott állt, egyik táskája a vállán a másik pedig a kezében. Nem akartam lerohanni, és nem akartam érzéketlenül odabökni egy sziá-t. Odasétáltam elé.
- Visszajöttél. - néztem fel rá.
- Vissza. - mosolyodott el.
- É-én nem akartam, hogy el menj. - mondtam halkan. Felemelte a kezét, majd az államhoz érintette és maga felé fordította az arcomat. Nem siette el a dolgokat, lassan hajolt oda hozzám én pedig vártam. Ajkait ugyanilyen lassúsággal érintette enyémekhez. Nem akartam elrontani a pillanatot, így inkább vártam. Nyelveink lassú, érzékletes táncba kezdtek. Karjaimat nyaka köré fontam és lejjebb húztam magamhoz. Táskái nagy puffanással értek földet, majd átkarolta a derekamat. Annyira hiányzott a csókja, az érintései, Ő...
- Hiányoztál. - motyogta ajkaimra, én pedig annyira tökéletesnek láttam mindent. - De azért kíváncsi lennék mi volt ez az előbbi? - hajtotta hátrább a fejét.
- Uhmm...
- Hosszú sztori. - szólt közbe Luke. A csengő éppen, hogy oda hallatszott. - Törink van. És nem akarom, hogy Mrs.Collins leordítsa a hajamat. Arra még szükségem van. - Lukera néztem, majd Ashtonra. Egy apró lépést tettem hátra.
- Délután? - kérdeztem, mire bólintott.
- Mint mindig. - adott egy puszit a homlokomra. Luke és én az iskola felé indultunk, Ashton pedig haza. Itthon volt, és nem én hívtam, sem Luke.
- Bocs, nem állt szándékunkban a tudtod nélkül felhívni, de kibírhatatlan voltál. - nyögte ki Luke.
- Jobb lesz ez így. - ismertem be. Talán tényleg túl makacs és kibírhatatlan voltam. Kellett valaki aki visszaránt a valóságba. - Luke? - kérdeztem halkan.
- Hmm? - nézett le rám.
- Köszönöm. - néztem én is fel rá. Rám mosolygott, majd átölelte a vállamat. Én is átkaroltam a derekát. Destiny elfordulva mesélte el a barátnőinek a történteket. Egy részem büszke volt arra, amit tettem. Képes voltam visszaszorítani Destinyt, megfélemlíteni Őt.
- Ne vigyorogj, tudod mekkora bajban vagy? - nevetett.
- Oh, persze! Én ne vigyorogjak, de te nevethetsz, igaz? - kérdeztem tettetett felháborodottsággal. Biztos voltam benne, hogy a kívülállóknak ez elég furán és pletykaszagúan néz ki, de nem érdekelt, mert tudtam, hogy Ashton itthon van, velem. Nem érdekelt semmilyen Emily, Destiny vagy más pletykafészek. Mert volt öt legjobb barátom, akik mellettem voltak. Bár muszáj volt beszélnünk Ashtonnal erről az egészről. Leültünk a helyünkre és előpakoltuk a felszerelésünket. A tanárnővel bejött kezében a könyvvel.
- Nyissátok ki a 127. oldalnál. - szólt egyből és Ő is kinyitotta. Ahogy elkezdte olvasni az anyagot Luke vállának dőlve néztem a könyvet. Én és Ő nagyon közvetlenek voltunk egymással. Voltak olyan megnyilvánulásaink, mikor úgy tűnt együtt vagyunk, pedig erről szó sem volt. Ez egy a sok megmagyarázhatatlan dolog közül. Nyilvánosan megöleltem, hozzábújtam vagy megpusziltam - persze csak az arcán - .
  Nem úsztam meg az igazgatóiba hivatást, mivel az utolsó óra kb. háromnegyedénél beállított az igazgatóhelyettes és felvitt az igazgatóiba. Ahogy kicsengettek az órára néztem.
- Nekem mennem kellene. Elnézést. - álltam fel.
- Nem végeztünk. - visszahuppantam a székbe és még egy jó húsz percig prédikált nekem az ilyesfajta viselkedés hátrányáról, míg végül el nem szabadultam. Sietősen mentem ki az iskola épületéből. Ashtonék egy padon ültek. Ahol régen ült és várt. Elmosolyodtam az emlék láttán. Láttam ahogy ott ül, hátrahajtott fejjel, csukott szemmel. És láttam magamat ahogy odasétálok hozzá, nevetve mondok neki valamit, amire felfigyel és Ő is mosolyogva válaszol. Mindannyian úgy ültek, ahogy akkor Ashton én pedig észrevétlenül lopództam oda, majd helyet foglaltam Ashton ölében. Az egyik szemét hunyorogva kinyitotta, majd halványan elmosolyodott és közrefogta a derekamat.
- Mit mondtak bent? - kérdezte Luke.
- Uhmm... Ilyen még egyszer ne forduljon elő, nem tudja mi ütött belém, egyáltalán nem helyes ez a viselkedés, megváltoztam és a többi..
- Még mindig nem hiszem el, hogy ezt csináltad. - rázta hihetetlenül a fejét Calum.
- Egy igazi kis pszichopata. - viccelődött Luke.
- Az én makacs, önfejű pszichopatám. - nevetett Ashton és arcon puszilt. Tudtam, hogy hamar vissza fog állni a helyére. Idő kellett nekünk. Csak erre volt szükségünk.
- Te beszélsz? - kérdeztem. - Ha én makacs és önfejű vagyok te mi vagy?
- Helyes, jóképű, édes, tökéletes...
- Oké-oké, ne folytasd. - állítottam le. Hatásszünetet tartottam. - Csak még valami: egoista.

2.fejezet 26.rész(48.rész) - "-Szétszedem a ribancot!"

Reggel a többiek ragaszkodtak ahhoz, hogy otthon maradjak, de az iskola elvonta a figyelmemet róla. Végül is, megbeszélhettük volna. Tudhatta volna, hogy nem komoly, mégis elment. Lelépett, és ha akarom vissza fog jönni. De akármennyire is akartam, még várnom kellett. Pár hetet, vagy hónapot. Éveket képtelen lettem volna várni azzal, hogy felhívjam.

- Biztos, hogy be akarsz jönni? - állt meg az iskola előtt Luke. - Mindenki a szülinapi bulidról beszél, és..

- Kit érdekel? - kérdeztem vállat vonva. A szokás hatalma miatt megfordultam, hogy egy búcsú csókkal köszönjek el tőle, de rájöttem, hogy nincs itt. Megfordultam és elindultam. - Jössz? - szóltam hátra Lukenak.

- Aha. - válaszolta és utánam jött. Belépve az iskolába mindenki rám nézett, volt aki csak bámult, voltak akik összesúgtak és akik sajnálattal néztek rám. - Erről beszéltem. - suttogta a fülembe.

- Nem érdekel. - mondtam érzelem mentes arccal és tovább sétáltam a folyosón.

    Két hetet bírtam ki addig, nem egyszer akartam felhívni és beszélni vele, megkérni, hogy jöjjön vissza.   

   A matek óra csak rosszabb volt. Hallottam ahogy valaki azt mondja a padtársának, hogy múltkor egy buliból hazajövet hallották, hogy veszekedtünk Ashtonnal, és szakítottunk. Nekik ehhez mi közük van? Az óra közepén elővettem a telefonomat és kikerestem Ashton nevét. Fel akartam hívni az óra közepén, nem törődve azzal, hogy hol vagyok és mit ígértem meg magamnak. Nem érdekelt.. Akkor csak az járt a fejemben, hogy szükségem van rá, az ölelésére, a kedves szavaira, a bókjaira, a nevetésére. Egyszerűen szükségem volt rá.

- Sam, ha még egyszer fel kell szólítanom, hogy tegye el a telefonját, elveszem és felküldöm az igazgatóiba! - emelte fel a hangját a tanár.

- Tanárnő, meg kell értenie a helyzetét. - kezdte Destiny, és tudtam, hogy akkor és ott fogom kiadni magamból ezt a két hetet. Rajta fogom kitölteni a dühömet, a szomorúságomat, a magányomat. - Muszáj visszaszenvednie magát a barátjához, különben egyedül fog maradni. - Lukera néztem aki rázta a fejét. 

- Szétszedem a ribancot. - lecsaptam a telefont az asztalra és mielőtt még Luke visszahúzhatott volna máris Destiny helyénél álltam és a hajába markoltam.
- Rohadtul elegem van belőled. Abból, hogy próbálsz keresztbe tenni, a folytonos piszkálódásodból, de tudod mit? Most szépen elbeszélgetünk. - a hajánál fogva felrántottam a székről. A tanár hangosan ordibált nekem, de nem törődtem vele. Kirúgtam az ajtót és a földre löktem a csajt. Arrébb akart mászni, de bakancsommal erőteljesen a bokájára tapostam, a hátammal pedig betámasztottam az ajtót.
- Sam! Fejezd be, hallod?! Ettől nem lesz jobb! - dörömbölt az ajtó másik oldalán Luke. - Sam!! - szólongatott tovább, de nem törődtem vele.
- Baszottul unom a viselkedésedet. A lehető legrosszabb alkalmat fogtad ki a piszkálásomra, tudod miért? - az egyik folyosón lévő paddal a lehető leggyorsabban támasztottam meg a kilincset, hogy ne tudják lenyomni. Leguggoltam hozzá. - Mert már rohadtul nem érdekel semmi, és senki. Mióta Ashton nincs velem, talán egy kicsit agresszívebb lettem. Ugye nem baj? Remélem örülsz, és ezután gondold át egy kicsit a helyzetedet. - felrántottam és a falnak löktem. Alkarommal a mellkasánál szorítottam a falhoz. - Nem vagy jobb. Nem vagy szebb, okosabb és még csak kedvesebb sem. Egy dologban hasonlítunk: bosszút akarok. Te azért, mert Calumékat választottam, én pedig ezért a pár hónapért. Ahogy kicsengettek a hajába markoltam és húzni kezdtem. - Sétálunk egy kicsit. - ráncigáltam magammal. Úgy nézhettem ki mint egy pszichopata, aki éppen az áldozatát akarja eldugott helyre vinni, hogy megölje. Amikor kitettem a lábamat az iskolából, egy hangos ordítás kíséretében kilökték a matek terem ajtaját.
- Sam!! - Luke dühös volt rám. Nagyon is az, de akkor semmi sem foglalkoztatott. A suli melletti tóhoz rángattam, még oda is elhallatszott a tanárok, az osztály és Luke kiabálása.
- Emlékszel amikor azt mondtad, bedobtad ide a nyakláncom, majd bent átnyújtottad? Felmerült bennem az is, hogy csak egy jelentéktelen másolat volt a nyaklánc. Szeretném ha megkeresnéd. - pár centi választott el attól, hogy a vízbe lökjem, de akkor valaki hátrahúzott, Destiny haja kicsúszott a kezemből. Egy fának tolt, messze a tóparttól.
- Elment az eszed? - kérdezte Luke idegesen. Megszállottan néztem Destinyt ahogy feltápászkodik és sietős léptekkel, lesokkolva indul a tanárok felé. - Az óra háromnegyedénél kihúzod őt a teremből, minket bezársz a terembe és bele is akarod lökni a tóba? Mi van veled? Hol van az a lány aki három héttel ezelőtt még teljes ön erővel szervezte a bált?
- Valahol máshol. - toltam el magamtól és elindultam. - Nincs szükségem a prédikációdra! Nincs szükségem semmilyen társaságra, beszélgetésre vagy bármi másra! - ami nem Ashton. - folytattam gondolatban. A zsebemhez nyúltam és a telefonomat kerestem, amikor eszembe jutott, hogy a teremben hagytam.
- Ezt keresed? - kiabált utánam Luke feltartva a telefonomat.
- Add ide! - szóltam rá.
- Arra várhatsz! Már egy héttel ezelőtt, pontosabban amióta ilyen zavarodott, hangulat ingadozásos, önkívületi állapotba nem kerültél, már akkor felhívhattad volna Ashtont, de te inkább mártírkodtál és meg akartad mutatni mennyire nem hiányzik, de a nem hiányzik! Miért kell ennyire makacsnak lenned?! - mondta meg az őszintét.
- Nem érdekel mit gondolsz, az sem, hogy szerinted milyen lettem, az meg végképp nem, hogy mi a véleményed...
- Jó, nem fogok arra várni, hogy hónapokon keresztül csináld még ezt! Ha nem te, majd én felhívom! - nyomkodott valamit a készüléken, majd rám emelte a tekintetét.
- Ha felhívod lelépek. Nemhogy az iskolából, a városból és az országból is. Nincs szükségem rá. - valójában, nagyon is szükségem volt rá, de nem akartam elmondani másoknak. Miattam ment el, és talán, most Ő is boldog. Talán ebben a két hétben megismerkedett egy lánnyal, aki tökéletes számára. Egy kedves, aranyos és kitartó lánnyal, aki nem fogja elküldeni Őt fél év után, még ha nem is volt a célja. Gondolkodott egy kicsit, majd eltette a telefont. Elképzeltem, ahogy megszólal mögülem, hogy: "Én nem így látom." Megfordulok, ránézek és tényleg Ő az. Odarohanok hozzá és megölelem, Ő pedig visszaölel. De ez csak a képzeletem volt. 

2.fejezet 25.rész(47.rész)

   Felemelt a földről és sétált velem a karjaiban pár percet. Leültetett egy padra, ahol barna szemeivel figyelte, mikor nyugszom meg. De én nem akartam megnyugodni. Ki akartam magamból adni mindent.
- Miért nem szóltatok róla? - kérdeztem megtörölve az arcomat.
- Ezért. - válaszolta egyszerűen, mire megráztam a fejemet.
- Tudod, így jobban fáj. - néztem el egy másik irányba.
- Nem akartuk, hogy valaha is tudj róla. - rázta meg a fejét. - Viszont a tegnap este után muszáj volt elmondania neked. Tudnod kellett az okáról, ehhez pedig elengedhetetlen volt, hogy tudj Emilyről. Nem gondolta, hogy meg is keresed, akármennyire is ismer téged.
- Ez akkor sem változtat a tény álláson, Calum. Milyen meglepő, hogy szinte pont úgy nézek ki mint az ex barátnője.
- Ez semmit sem jelent. Külsőleg lehet, hogy megegyeztek, de belsőleg.. teljesen eltérőek vagytok. Egy olyan lány mint Emily túl félénk ahhoz, hogy megmondja Ashtonnak, hogy egy seggfej. Ellenben veled.
- Viszont ez semmit sem jelent. Ashton gyakorlatilag nem tette túl magát Emilyn, ezért kellettem én.
- Ez marhaság. - tiltakozott még mindig. - Veled maradt amikor Miamiba költöztél. Mikor egy másik kontinensen voltál. És nem jelent semmit?
- Csak azért mondod ezeket, mert a barátod. Várt rá két évet, majd elszöktek Sydneybe, nem tudok felmutatni bármit is a kapcsolatunkból ami übereli a kettejük hét éves kapcsolatát.
- Tényleg így gondolod? - szólalt meg egy ismerős hang mögülem.
- Ashton, a hét év alatt képesek voltatok együtt maradni, mi pedig a hat hónap alatt már nem egyszer-kétszer kerültünk a szakítás szélére. Szerinted ez normális? - kérdeztem háttal állva neki.
- Minden kapcsolatban vannak hullám völgyek. - válaszolta.
- Vannak. De ennyiszer? - Calum felállt és elindult visszafelé. Tudta, hogy muszáj megbeszélnünk ezt. Vagy éppen megvitatnunk.
- Miért hasonlítasz mindent másokhoz? Mi nem Ők vagyunk, hanem mi. Nem kell olyan kapcsolatnak lennie mint másoké, senkié sem egyforma. A miénk ilyen, és? Senkinek semmi köze hozzá. Úgy alakítjuk ahogy akarjuk. - érvelt tovább.
 - Ez nem ilyen egyszerű.
- Miért érzem úgy, hogy menekülni akarsz? Tőlem, kettőnktől? - kérdezte közelebb lépve.
- Néha talán szeretnék. Emiatt. A folytonos problémák miatt, amik mindig közbejönnek mikor már úgy érzem, sínen vagyunk. Megértem, hogy minden kapcsolatban vannak hullám völgyek, de miért pont nekünk kell megküzdenünk ennyi problémával?
-  Ezek a mi megpróbáltatásaink, hogy tudjuk mennyit képes kibírni a kettőnk kapcsolata.
- De vajon meddig akarjuk még kínozni egymást és magunkat evvel?
- Szakítani akarsz? - kérdezte. Remegő ajkaim közül kileheltem a levegőt.
- Talán azt kellene tennünk. - válaszoltam halkan és lehajtottam a fejemet. Szólásra akartam nyitni a számat, hogy elmondjam, csak egy felvetés volt, de megelőzött.
- Ha ezt szeretnéd. - halkult el.
- Én nem ezt akarom. - mondtam miközben megfordultam, de eltűnt. Ott hagyott és hazament. - Én nem ezt akartam. - ültem vissza a padra.
   Órákon keresztül ülhettem ott az éjszaka közepén, mikor hazaindultam. Hang nélkül sírtam, de zokogásom abbamaradt amikor a ház elé értem. Ashton kocsija sem a feljárón sem a garázsban nem volt. Bementem a házba, ahol teljesen sötétség volt. Levettem a cipőmet és a kabátomat, majd felindultam az emeletre. Bíztam benne, hogy a kocsija ellenére ott van a szobában, az ágy szélén ül, lehajtott fejjel, arra várva, hogy hazaérjek és megöleljem, majd azt mondjam neki: "Átvészeljük.", de ahogy felértem az emeletre a szoba ajtaja tárva nyitva állt, Ashton pedig eltűnt. Szekrényeinek ajtaja nyitva volt, a fejkendői nem gubbasztottak az éjjeli szekrényen, a dobverői eltűntek a szekrény polcáról, ahogy a képei is. Csak egy levél várt az ágyon. Remegő kézzel hajtottam szét a gyűrött papírt.
  " Nem gondoltam volna, hogy ez lesz. Hogy te fogsz elküldeni, annyi dolog után. Talán nekünk sokkal több emlékünk van együtt fél év múltán, mint nekem és Emilynek. Egyáltalán nem miatta szerettem beléd. Magad miatt. Amúgy meg, miközben "együtt voltunk" Scottal is randizgatott és Luke is bejött neki, a legjobb barátom... Mindegy, azt hiszem ez most lényegtelen. Szóval, hogy megkönnyítsem a dolgod, még az este amikor hazajöttem összepakoltam és leléptem. Fogalmam sincs hová megyek, talán vissza Hornsbyba. Út közben eldöntöm. Remélem egyszer még visszakapom a bizalmadat, a szeretetedet és téged. Várni fogom a napot, azt a pillanatot amikor végre jelet adsz, hogy megbékéltél velem, a múltammal. Várni fogok rád. Akár egy életen át..."
 Könnyeim szétáztatták a lapot. Vissza akartam csinálni mindent, a telefonomért nyúltam, hogy felhívjam, de visszahúztam a kezemet. - Akármennyire is szeret, neki is kell egy kis idő. - szólt hozzám a lelkem. Nem a tudatalattim, sem az eszem, a szívemnek egy része, aki mindennél jobban szerette Ashtont. Körülnéztem. Egyetlen egy póló csüngött még a fogasán. Felálltam és leakasztottam. Az a bizonyos Nickelback póló volt az. Magamhoz szorítottam és térdre rogytam. Sírni kezdtem nem törődve azzal, hogy felébresztek valakit. Perceken belül mindhárman ott álltak az ajtóban és figyeltek.
- Elment.. - suttogtam halkan. Luke leguggolt mellém és a vállamra tette a kezét.
- Vissza fog jönni. Mindig visszajön. - nézett rám.
- És ha nem? - kérdeztem remegő hangon.
- Akkor mi hozzuk vissza. - mosolyodott el, azt hitte evvel én is jobb kedvre derülök. De ez nem volt ilyen egyszerű, nem tudtam mosolyogni. Mintha kitépték volna belőlem az emberségemet, az érzéseimet. Magával vitte, Hornsbyba. És ez nem fog változni még vissza nem jön. Vagy túl nem lépek rajta.  

2.fejezet 24.rész(46.rész) - hét év...

  Miután megvitattuk ezt a Scott témát teljesen más irányba terelődött a beszélgetésünk. Egymásról kérdezősködtünk mindenféle dologgal kapcsolatban.
- És hol ismerted meg Ashtont? - kérdeztem.
- Egy helyen születtünk. Már négy éves korunk óta ismerjük egymást és barátok vagyunk. - Előtörtek belőlem a kérdések és az önostorozó dolgok velük kapcsolatban. Egy gyerekkori baráttal mégsem vetekedhetsz, biztosra veszem, hogy jobban ismeri nálad. Sőt, le merem fogadni, hogy régen együtt is voltak, te csak egy pótlék vagy Ashtonnak. Egy Emily pótlék... Elbambultam.
- Ez jó. Mármint, nem minden barát marad meg ennyi időn át. - válaszoltam és próbáltam elhessegetni a gondolataimat. Persze csak egyre több lett belőle. Sam, nem vagy hülye. Találj ki valamit. Egy közös programot, ahol megfigyelheted Ashton ugyanúgy néz-e rá mint rád. Nem gondoltál még erre? Viszont erről szó sem lehetett. Ashton nem tudhatja meg, hogy találkoztam Emilyvel. Még nem... - És, hogy hogy te is itt vagy, Sydneyben?
- Ő hívott magával, tizenhat évesen "léptünk le" ide.
- Együtt? Mármint.. együtt együtt? - kérdezősködtem.
- Kedves lány vagy, Ashton megérdemel egy olyan lányt mint te. Nem akarok a lelkedbe tiporni, vagy ilyesmi.
- Nem! Erről szó sincs. - heveskedtem. - Ashtonnal sok dolgon keresztülmentünk, ez már csak egy kis semmiség. - Semmiség mi? Lásd be, hiszel nekem!
- Én és Ashton... mondhatni gyerekszerelemmel indult. Tíz évesek voltunk mikor úgymond összejöttünk. Az apám munkája miatt két és fél évre elköltöztünk. Úgy búcsúzott el, hogy várni fog rám. És várt is. Majd tizenhat évesen "leléptünk" ide, és végül a végzős évének a decemberében szakítottunk. - mosolygott miközben mesélte, belém pedig lyukat ütött a kis meséje. Nagy lyukat... HÉT ÉV SAM!!! Evvel tényleg nem szállhatsz szembe. Ő nyert. A telefonom erőteljesen rezegni kezdett a zsebemben.
- Bocsi. - nyitottam meg az üzenetet: "Három órája mentél el! Hol a picsában vagy? Ashton nálam kérdezősködik, és mint ismersz nem tudok jól hazudni! Mozogj! xx." - Uhmm... Nekem mennem kell. Megtennéd, hogy Ashtonnak nem beszélsz erről? Mármint a találkozásunkról?
- Lakat a számon. - mosolygott rám. Kikísért az ajtóig, majd elköszöntünk és elindultam. Hogy hová? Nem haza, az biztos. Ismét rezgett a telefonom : "Sam, hol vagy? Nem fog sokáig tétlenül várni.." Sokáig néztem a képernyőt.
- Emilyre tudott várni. - ismertem be halkan. A telefonom már nem rezgett, hanem csörögni kezdett. Ashton neve villogott a kijelzőn. Felvettem és a fülemhez emeltem.
- Hol vagy?! - kérdezte kicsit hangosan.
- Sétálok. - válaszoltam egyszerűen. - Chrissyvel.
- Sam. Chrissy a nappaliban beszélget a srácokkal. Hol is vagy valójában? - türelmetlenkedett.
- Sétálok. Egyedül. - mondtam meg az igazat.
- Úgy volt, hogy együtt töltjük a napot, te meg lelépsz sétálgatni, egyedül!
- Kell a friss levegő. - szorítottam össze a szemeimet.
- Szóval a mozi lefújva? - kérdezte kissé csalódottan mégis idegesen.
- Nem kell várnod rám, menj el valaki mással. Egy régi baráttal. - a szívem összeszorult.
- Ezt hogy érted? - értetlenkedett.
- Mindegy. - mondtam és letettem. - Rá biztosan várnál. - motyogtam magamnak és leültem egy padra.
   Hosszú idővel később rávettem magamat és haza indultam. Lassan sétáltam, nem akartam hazaérni. Már értettem miért nem akarta Michael elmondani. Ők tudtak Emilyről, arról, hogy kiköpött én, csak tökéletesebb verzióban.. Aranyos, tökéletes arccal, barna hajjal és nagy barna szemekkel, lágy és megnyugtató hanggal, édes mosollyal. Én pedig, csak egy átlagos lány voltam. Beléptem a házba és ledobtam a táskámat. Levettem a dzsekimet és a cipőmet, majd az emelet felé indultam, de Ashton elém állt.
- Semmi szia, vagy valami? - kérdezte.
- Nincs kedvem ehhez. - ráztam a fejemet. - Felmegyek. - kerültem ki és elindultam.
- Haragszol valamiért? - szólt utánam. Nem szóltál Emilyről. Nem mondtad, hogy olyan mint én. Nem mondtad, hogy volt ex csajod, aki kiköpött én. Nem mondtad, hogy hét éves kapcsolatod volt előttem. Kellene még sorolnom?!
- Nem. - fordultam meg és felmentem az emeletre. Percekkel később Calum jelent meg az ajtóban. - Végig tudtál mindenről, mégis el akartad mondani. - mondtam rá sem nézve.
- Elmondta? - kérdezte.
- Hogy elmondta-e? - fordultam vele szembe. - Hiába én erőltettem, le sem szarva az érzéseimet mesélt kettejükről, mosolygott végig és beleélte magát. Ashton pedig tudta mi lesz, mégis mesélt Emilyről! - Calum a számra tapasztotta a kezét, de elvettem onnan. - Nem érdekel, ha meghallja! Hét kibaszott év, és tudod mit érzek?! Hogy egy kicseszett pótlék vagyok! Egy rohadt Emily hasonmás, aki csak pótlék számára! Ezt akartad hallani?! - biztos voltam, benne, hogy hallották lent is, mert Ashton jelent meg az ajtóban. Elindult felém, de eltoltam és lesiettem a lépcsőn.
- Miért rohansz el mindig a problémák elől?! - kiabált utánam.
- Tudod miért?! Mert rohadtul tudok mindenről! Tudok rólad és Emilyről, a hét évetekről és tudod még miért?! Mert kibaszottul nem akarok tudomást venni arról, hogy csak azért szúrtál ki akkor este, mert Emilyre emlékeztettelek! Mert az azelőtti hónapban szakítottatok és te még szeretted! Tudod mit?! Ha kell szívesen elállok az útból, hogy újra vele lehess! - ordibáltam.
- Sam.. - nézett rám Michael. Felhúztam a cipőmet és kirohantam a házból. Az ajtó kinyílt mögöttem és kijött valaki. Az már nem érdekelt, hogy ki. Elrohantam, de nem bírtam sokáig. Egy kereszteződés előtt térdre rogytam. Két kar fonódott körém, és ölelt mellkasához. Nem Ashton volt az, aminek örültem. Parfümjének jellegzetes illatából ítélve tudtam, ki volt az.

2.fejezet 23.rész(45.rész) - Emily

Sokkal kellemesebb volt az erőlködő napra ébredni mint egy hülye ébresztőórára. Mivel Ashton még aludt felöltöztem, elővettem a laptopomat és lementem Calumékhoz. Ketten beszélgettek valamiről, de úgy látszott nem akarják, hogy meghalljam, mert egyből témát váltottak amint beléptem a szobába. Leültem a kanapé egyik szélére és felnyitottam a laptopot. Próbáltam rákeresni Emilyre, de vezetéknév nélkül nem mentem semmire.
- Srácok.. - végül is, próbálkozni szabad, nem igaz? - Ashton tegnap beszélt Emilyről. Kíváncsi lennék.. örülnék, ha elmondanátok a teljes nevét. - összenéztek, majd vissza rám.
- Uhmm... - nyögte Cal, de nem volt ideje elkezdeni.
- Calum. - szólt rá Michael. - Nem biztos, hogy... ezt elmondhatnánk. Úgy értem, ki tudja Ashton mit szólna hozzá.
- Mi van velem? - lépett be az előbb említett személy.
- Sam kí... - kezdte Calum.
- Semmi! - vágtam közbe. Még csak az kellene, hogy Ashton megtudja próbálok "nyomozni" egy lány után, aki hasonlít rám.
- Igen, Calum? - kérdezte ismét.
- Semmi, Calum. - néztem rá. - Már mindegy, nem fontos. - folytattam.
- Fél perccel ezelőtt még beszélgettetek, arról a bizonyos témáról amiről én nem tudhatok. Fél perc alatt hogyan tudja értelmét veszteni valami? - Ashton még reggel is túl logikus, vagy csak próbál kicselezni, hogy elmondjam érdekel ez az Emily.
- Oké, a turnéról beszéltünk. Mivel még mindig nem válaszoltál. - hazudott Calum. Rájött, hogy Ő is megszívta volna, ha elmondja, hiszen meg akarta mondani nekem. Itt egyedül Michael volt az ártatlan. Összeráncolta a homlokát, majd leült mellém, én pedig lehajtottam a laptopot.
- Még nem döntöttem el. - válaszolta hátradőlve.
   Egész nap keresgéltem Emily után. Találtam húsz találatot egész Ausztrália területén szűkítettem Sydneyre és Newcastlere, majd maradt hét. Azt sem tudod kit keresel! Kérdezz utána Calumnál. Biztosan a segítségedre lenne. Hiszen úgy néz ki mint te! Magadat csak megismered! - vágott közbe az eszem. Igaza volt. Magamat csak megismerem, és elméletileg hasonlít is rám... Végigmértem az összes hét találatot. A negyedik lány tényleg kísértetiesen hasonlított rám, szem színétől és hajának hosszától eltekintve. Kinagyítottam a képet. Lassan arcomhoz emeltem a kezemet és megérintettem az ajkaimat. Szinte ugyan azok voltak.. Megfogtam az orrnyergemet és az övére koncentráltam. Teljesen megegyezett, majd az arc csontomhoz kaptam. Az is hasonlított. Rámentem az adatlapjára, ahol hála az égnek kint volt a lakcíme. Körülbelül háromnegyed órára volt tőlünk. Lefirkantottam a címet egy cetlire és az öklömbe zártam. Kikapcsoltam a laptopot, majd elindultam az emeletre. Az emeleten felfelé igyekezve beleütköztem Ashtonba.
- Bocs. - mondtam sietve, de a karom után kapott.
- Hová sietsz ennyire? - kérdezte kíváncsian.
- Chrissyvel találkozom. - válaszoltam, persze egyáltalán nem volt igaz. Emilyhez indultam. - Meg is kérdezheted. - néztem szemeibe.
- Megint Ashton az utolsó. - biggyesztette le alsó ajkát.
- Mi az, hogy mindig? - kérdeztem tettetett felháborodással. - Mindig is Ashton volt az első.
- Na persze. - mondta sértődötten. - Sietsz? - kérdezte.
- Csak egy-két óráról lenne szó. - mondtam, mire megcsókolt. Nem volt az a szokásos elnyújtott csók, mivel sietnem kellett. Miután elváltunk felsiettem az emeletre írtam egy üzenetet Chrissynek: "Fedezz Ashtonnál. Kérlek... S. xx." A fürdőbe mentem, ahol felfogtam a hajamat és kisminkeltem magamat. Fő az első benyomás. Lesiettem és felhúztam a cipőmet. Calum állt meg előttem.
- Ugye nem? - kérdezett rá.
- Nem mondhatod el neki. Muszáj beszélnem Emilyvel. Meg akarom ismerni, tudni akarom milyen hasonlóságot látott köztem és Emily között Scott. - pislogott párat.
- Tudsz erről? - kérdezte.
- Igen, de sietnem kell. Később elmondok mindent. - hadartam. - Majd jövök! - kaptam fel a bőr dzsekimet és kisiettem a lakásból.
   Erősen markoltam a táskám pántját, ahogy a környékre értem. Egy lakópark volt. De nem a szokványos. Olyan volt, mintha ott jobban sütne a nap, mintha a madarak hangosabban csicseregnének. Minden másabb volt. Az összes pázsit tökéletesen lenyírva, a sövények kifogásolhatatlanra vágva, a házak makulátlanul tiszták, némelyik fehér, krém színű, vagy esetleg barack. Megálltam Emily krém színű háza előtt és nagy levegőt vettem. Odasétáltam az ajtóhoz, majd bekopogtam.
- Egy pillanat! - szólt ki. A hangja határozottabban vékonyabb volt. Az ajtó zárja kattant, majd kinyílt az ajtó. - Igen? - kérdezte és mindketten kissé lesokkolva álltunk egymással szemben. Ő világoskék farmert viselt egy színes toppal. Rövid,barna, előre hosszabbodó tépett haja kivasalva, hajához hasonlóan barna szemei pedig meglepetten csillogtak. - I-ismerjük egymást? - kérdezte még mindig meglepetten.
- Ashton barátnője vagyok. - mondtam. Valójában sosem mutatkoztam még be így, fura volt az én számból hallanom. Sőt, más sem mondogatta nagyon.
- Gyere be. - tárta szélesebbre az ajtót. - Hogy találtál meg? - kíváncsiskodott.
- Az interneten. Muszáj volt felkeresnem téged. Érdekelne valami. - válaszoltam.
- Uhmm... hát rendben. Kérdezz nyugodtan... kávét, teát?
- Egy kávét, köszi. - ültem le egy székre. - Szóval a tegnap este Ashtonék csináltak egy meglepetés születésnapi bulit. Ashton meghívta pár barátját, a nevük: Nate, Dylan, Dan és volt egy harmadik. - valójában csak hármuk nevére emlékeztem. - Ők pedig elhozták... Uhmm, Scottot. - mondtam, mire megállt a tevékenykedésben. Nem szólt semmit, lefőzte a kávét és elém tette, majd leült velem szembe.
- Scott börtönben van. Nem lehet, hogy...
- Nem, már nincs. Fél éve szabadult. - informáltam. - Történt egy kis malőr vele kapcsolatban. Az egész buli alatt figyelt engem. Amikor Luke és én beszélgettünk, amikor a söröshordót próbáltam ki, amikor kimentem az üres hátsó udvarba. Ashton elmesélte az este, hogy sokáig együtt voltatok, de idővel beleszerettél Lukeba. Amikor látott vele beszélni meg volt győződve róla, hogy én te vagyok. Majd amikor rosszul lettem a hordózás után, követett a hátsó udvarba, egy konyha késsel.
- Ez.. az én hibám. Sajnálom. - halkult el.
- Nem! Ez Scott hibája, hiszen túlságosan is uralkodó természetű, irányítani akar mindent és mindenkit. - magam is meglepődtem hevességemen, de ahogy láttam Őt szomorúnak lenni én is rosszul éreztem magamat.

2.fejezet 22.rész(44.rész) - "Boldog" születésnapot!

- Nyugi. Nincs semmi bajom. - túrtam bele a hajába.
- Még nincs. Mondd ezt majd tíz perc múlva. - ismét derekam köré fonta a karjait, majd letett maga elé. - Csak szólj, ha rosszul vagy. - szorította meg a kezemet, majd egy elnyúlt puszit lehelt ajkaimra.
  Ashtonnak igaza volt. Talán még tíz perc sem telt bele, de már iszonyatosan szédültem és hányingerem volt. A ház egyszerre megtelt számomra ismeretlen fiúkkal és lányokkal, már nem éreztem az én bulimnak. Kimentem a hátsó udvarba és nekidőltem a hideg falnak.
- Bent kellene lenned. - szólalt meg egy számomra ismeretlen hang. Felé kaptam a fejemet, de túl sötét volt ahhoz, hogy lássam.
- Neked is. - vontam vállat.
- Tényleg bent kellene lenned. Túl... sötét van itt kint. - volt valami a hangjában amitől megborzongtam. Mint egy rossz horror filmben, ahol megkéselik a lányt a hátsó udvaron. Ő pedig beszalad azt ordibálva, hogy valaki megölte a lányt, miközben Ő volt.
- Mit érdekel az téged? - löktem el magamat a faltól.
- Csak neked akartam jót... úgy látszik nem változtál semmit. - mondta rejtelmesen én pedig hátraléptem egyet. Változni? Ismerem egyáltalán?
   ~Ashton Szemszöge~
- Ashton! Nem láttad Scottot? Rohadtul eltűnt, és részegen nem a legjobb egyedül hagyni. - állt elém Nate. - Tudod, hogy gyilkossági kísérletért ült. És részeg volt. - pontosan tudtam, hogy többször is megszúrta egy konyhai késsel a volt barátnőjét. Hiszen láttam..
- Ashton! Nem láttad Samet, eltűnt. Kerestem az egész házban, de sehol nincs. - torpant meg Michael Nate mellett. Egy pillanatra elgondolkodtam.
- Bassza meg! - rántottam magammal őket. Ahogy megálltam a bejárati ajtó előtt hátulról vér fagyasztó jellegű sikítás hallatszott. Egyből megfordultam és fellökve az embereket rontottam át a tömegen. Megálltam a konyhában, ahonnan ugyancsak hiányzott egy elég nagy konyhakés. A hátsó ajtó felé rohantam.
  ~Sam Szemszöge~
A falnak szorulva néztem riadtan a srác szemébe. A nagy konyhakést a hasamnál tartotta. Az ajtó hirtelen kicsapódott és pár pillanat múlva valaki ellökte előlem a srácot. Ashton barátai a földre taszították. A lábaim remegni kezdtek és egyből felmondták a szolgálatot. Két kéz kapott értem és húzott magához. Megismertem parfümjének illatát, és remegő kezeimmel átöleltem.
- Itt vagyok. - suttogta halkan. - Nate, hívd a rendőrséget! - szólt oda nekik. Nehezen nyomta el hangja a srác ordibálását. Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen is fog történni velem. Azt hittem egy házibuli nem lehet ártalmas, de még is. Akármennyire is éreztem Ashton védelmező testét magam körül, ahogy velem a karjai között guggol a fal mellett, a biztonság érzetem  megszűnt. - Calum, szólj a többieknek, hogy vége a bulinak, Chrissyt pedig vidd el a nagyszüleihez. - Ashton lassan felállt és bevitt a házba. Mindenki kíváncsian figyelt minket, vagyis engem. Tudni akarták mi történt. Mire kiürült a ház és nekem is sikerült megnyugodnom valamennyire Calum társaságában, aki ott ült mellettem és beszélt hozzám addig, még szívverésem nem lett a normális addigra megérkeztek a rendőrök.
- Szeretnénk, ha a hölgy befáradna velünk és elmondaná mi történt. - álltak elém. Ashtonra néztem, aki megrázta a fejét. - Csak egy fél óráról lenne szó. - Ashton szólásra nyitotta a száját, ellenkezni akart, de nekem ehhez nem volt kedvem. Csak túl akartam lenni mindenen. El akartam felejeteni ezt az estét, nemhogy még beszélni is róla.
- Rendben. - nyeltem le a gombócot a torkomban.
   Mire kiértem a rendőrségről Ashton is megérkezett. Ahogy odamentem elé szorosan megöleltem Őt.
- Gyere, szállj be. - Nyitotta ki maga mögött az autó ajtaját. Megvárta még beszállok és bekötöm magam, csak azután csukta be az ajtót és ült be mellém. Beindította a motort és elhajtott a rendőrség elől.
- Azt mondták, tehetek feljelentést. - Ashton egy pillanatra rám nézett, majd vissza az útra. - De nem érné meg. - tettem hozzá és kinéztem az ablakon. Tudtam, hogy hozzá akar fűzni valamit, - mert Ashton mindenhez hozzá akar fűzni valamit - de nem tette, csak csendben vezetett tovább. Sem nekem, sem neki nem volt kedve vitába elegyedni a másikkal.
  Már nagyon késő lehetett amikor hazaértünk, de a fiúk hangja még mindig hallatszott. A konyhában beszélgettek.
- Én felmegyek. Maradj csak a többiekkel. - néztem fel rá.
- Nem maradok lent sokáig. - mondta és homlokon csókolt, majd elindult a konyha felé. Megtorpantam a lépcső első fordulójánál. Féltem. Elvesztettem minden biztonság érzetem, a sötétben sok félelmet leltem. Sam, ugyan ki lenne itt a házban? A srácok itthon voltak, senki sem tudott volna bejönni. Pláne Scott nem, hiszen a rendőrségen van. Csak légy reális.. - Reális. Hát, realitásom sem maradt sok. Mindenféle szörnyet, szellemet, horror film béli szereplőt és gyilkost az emeletre képzeltem. Vissza akartam rohanni, de nem tettem. Léptem párat, majd körülnéztem. A lehető leggyorsabban sprinteltem fel a harmadikra, majd berohantam a fürdőbe ahol átöltöztem. Kissé higgadtabban jöttem ki és mentem be a szobánkba. Úgy nézhettem ki mint egy gyerek, mert ahogy megálltam az ajtóban az ágyra néztem és alá képzeltem egy szörnyet, aki behúz oda. Az ágyra ugrottam, majd betakartam mindenemet. Hála égnek Ashton pár perccel később már meg is érkezett. Egy mackó nadrágban volt. Halk léptekkel közelítette meg az ágyat és feküdt le mellém. Nem tétováztam egyből megfordultam és meztelen mellkasára hajtottam a fejemet.
- Ha nem baj, holnap inkább itthon maradnék. - mondtam halkan.
- Legalább lesz egy kis időd rám is. - puszilt bele a hajamba. Hosszú csend állt be közöttünk, de tudtam, hogy nem alszik. Mert nem szuszogott olyan édesen.
- Ashton? - szóltam halkan.
- Hmm? - dünnyögte én pedig elgondolkodtam a kérdésemen.
- Scott a-azt... mondta nem változtam semmit. Ezt mire...?  - . Szívverése felgyorsult, a fülemben elég erősen hallatszott üteme.
- Mire értette? Tudod... nagyon hasonlítasz a volt barátnőjére. - mondta, és kissé lenyugodott. - Scott sosem volt az a ráhagyom a dolgot srác. Általában mindenért harcolt. Ahogy Emilyért is. Viszont Emily beleszeretett egy másik fiúba... Lukeba. Amikor látott téged vele a bulin meggyőződése volt, hogy te vagy Emily és együtt vagy Lukeval.
- És... Emily még itt él? Mármint Sydneyben? - kérdeztem ismét.
- Fogalmam sincs. Miért érdekel ennyire? - zavart Ashton dörömbölő szíve, így felemeltem a fejemet és a párnára tettem.
- Csak.. kíváncsi vagyok mennyire is hasonlít rám.
- Csak külsőleg hasonlít rád. Nem annyira makacs, önfejű és néha flegma mint te. - nevetett.
- Legalább maradhatok egyedi. - mondtam és lehunytam a szememet.

2.fejezet 21.rész(43.rész) - "Elengedni még egyszer"

- Chrissy! - kiabáltam rég nem látott barátnőm nevét, majd elejtve a táblát odarohantam és szorosan megöleltem. - Te.. hogy...?
- Beszélni is elfelejtettél? - nevetett. Hiányzott a nevetése, az arca, a hangja. Mindene. Kifújtam a levegőt és átgondoltam az elmondandó mondatot.
- Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem izgatottan.
- Vajon ki intézte el, hogy idejöjjek? - kérdőn néztem rá. - Ashton, te... - neve hallatára összerándult a gyomrom és megjelent előttem az éjjeli jelenet.
- Ohh. Majd... megköszönöm neki. - mondtam elhalkulva.
- Ez... fura volt. Lemaradtam valamiről? - kérdezte kíváncsian.
- Nem, semmiről. - mosolyogtam rá hamisan. Felvettem a földről a táblámat és a táskám mélyére rejtettem.
- Jól halad a bál. - nézett körül. - Viszont rossz érzés, hogy elhallgatsz előlem valamit. - ránéztem. Miről van szó? - Kérlek, Ashton mindent elmondott. És tudod miért vagyok itt? Azért, hogy én, mint legjobb barátnőd helyre rázzalak egy kicsit. Szerinted normális, hogy ennyire elhanyagolod Ashtont? Egy hülye bál miatt.
- Szalagavató csak egyszer van az életben.
- Lehet, hogy Ashton is egyszer van az életben. - érvelt halkan.
- Egy Ashton, aki azt kívánja, bárcsak visszamennék Miamiba?... - préseltem össze ajkaim.
- Ezt honnan veszed? - kérdezte furcsán. - Ha azt akarná, hogy visszamenj, nem hívott volna ide, hogy beszéljek veled. Hiányzol neki, bármennyire is mellette vagy. Szóval, most gyere szépen, elmegyünk hozzátok és egy bögre teával meg pizzával megünnepeljük a szülinapodat. - bólintottam és belekaroltam Chrissybe, majd elindultunk.
   Sötétség uralkodott a házban, semmi sem világított.Határozottan nyomtam le a kilincset és löktem be az ajtót.
- Meglepetés!! - kiabálták egyszerre. Sok mindenki ott volt. Theo, Diana, Danny, Tyler, Ashton, Calum, Luke és Michael, és Jade... Csak tudnám, hogy került ide.. volt még pár srác, bizonyára Ashtonék barátai. Hangosan énekelni kezdtek. Chrissy is odasietett közéjük és velük énekelt. Az egész ház fel volt díszítve, mindenféle lufikkal, girlandokkal meg ilyenekkel. Végig ölelgettem mindenkit akit ismertem. Tudtam, hogy ez lesz az alkalom, ahol beszélnem kell Ashtonnal, szóval hagytam, hogy megöleljen utoljára, hogy megcsókoljon, utoljára. Odahúzott ahhoz a négy fiúhoz.
- Sam, Ő Dylan, Nate, Dan és Mike.
- Örülök. - mondtam kifejezéstelenül. - Uhmm... beszélhetnénk? - néztem rá. Mosolya eltűnt arcáról, komoran nézett rám, majd bólintott. Felmentünk az emeletre és bementünk a szobánkba... Ashton szobájába. Leültem az ágyra Ő pedig mellém. - Először is egy kérdés: szerinted is a részeg ember mondd igazat? - egy fura fejet vágott, majd pár pillanatig gondolkodott.
- Általában. - válaszolta. Összepréseltem az ajkaimat és kifújtam a levegőt.
- Az éjjel amikor hazajöttél... mondtál valamit. Ami... hagyjuk. Azt mondtad, hogy...
- Tudom mit mondtam, oké? - mondta kissé fájdalmasan. - De egyáltalán nem volt komoly. A harag és a pia beszélt belőlem. Rosszul esett, hogy a bál többet jelent neked mint én, mint kettőnk. Egyáltalán nem akarom, hogy visszamenj Miamiba, hogy megint itt hagyj. Egyébként eszem ágában sincs... - hadarta, de mielőtt befejezhette volna megcsókoltam. Teste elernyedt kezét pedig a derekamra helyezte. - ...elengedni még egyszer. - motyogta ajkaimra, majd ismét megcsókolt. Azt hittem akkor és ott lesz vége, de nem. Csak még nagyobb lett a kötődésem Ashton iránt.
- Oké, tudom, hogy Sam végre nagykorú és izé... khmm... de lerendeznétek a buli után? Mindenki rátok vár. Vagyis inkább a tortára vár, de ja, rátok várnak! - kiabált át az ajtón túlról Calum.
- Csak beszélgetünk! - szólt vissza Ashton. És összekulcsolta az ujjaimat.
- Ha te azt beszélgetésnek hívod... - Felállt és felhúzott magával. Kinyitotta az ajtót.
- Látod? - kérdezte nevetve, majd maga után húzott. Calum mögöttünk jött.
- Ha gyomorrontásod lesz, akkor Ashton sütötte.
- Ja, fogd rám! - mutatott be Calumnak.
  A torta után mondhatni beindult a buli. Előkerült egy sörhordó is.
- Már nagykorú vagy, szóval kedvedre ihatsz. - karolta át a nyakamat Luke. - Ki akarod próbálni? - bökött a sörhordóra. Ashton egyik haverja - talán Dylan - vöröslő fejjel, kézen állva szívta a kis csőből a sört. - Miért is ne?.. - Majd segítek.
- Harmadikos koromban három évig tornász versenyekre jártam. Csak egy kézenállás.
- Oké.. Te tudod. - vont vállat és elengedett.
- Ki a következő? - kérdezte Dylan körülnézve.
- Sam! - kiabált oda Luke és rám nézett.
- Nem! - vágta rá Ashton. Ismét megpróbált Ő lenni a felelősségteljes felnőtt. Ez csak egy szimpla buli.
- Ashton, nyugi. Nem lesz tőle semmi baja. - érvelt Luke tovább.
- Ja, beszél az, aki öt perccel a kipróbálása után két napig hányt, mi? - nézett vádlón Lukera.
- Az viszont kemény mennyiség volt. Csak kipróbálja. Amúgy meg, mi történhetne egy kis házibulin? Attól félsz, hogy valamelyik hülye haverod ráakaszkodik, mert Sam teljesen lerészegült? - vonta fel szemöldökét. - Egyébként is, nagykorú. Azt csinál amit akar.
- Jó, mindegy. - adta meg magát és bosszúsan félreállt..
- Nem lesz semmi gáz. - néztem rá. Elhúzta a száját, jelezvén, hogy Ő nem így gondolja. Lendületet vettem, majd belekapaszkodtam a sörhordó két szélébe. Luke a számba adta a csövet. Először furcsán rossz érzés kerülgetett, de idővel megszoktam. Talán percekig is állhattam kézen , mikor valaki megfogta a derekamat hátulról és a vállára ültetett, majd lenézve megismertem Ashton göndör fürtjeit. 

2.fejezet 20.rész(42.rész) - "Én emlékszem.."

- Uhmm... Rossz kedved van? - kérdeztem a táblámat nézegetve. Percek múlva felemeltem a fejem. - Mit is mondtál? - néztem rá.
- Hagyjuk. - forgatta meg a szemét. - Miben kell segíteni? - elvezettem a sulikertbe.
- A díszeket kellene segíteni feltenni. - bólintott és megfogott egyet, majd a létra felé ment. Felmászott a létra legfelső fokára.
- Így jó? - kérdezte odaillesztve egy helyre.
- Aha. - válaszoltam és feladtam neki a többit.
  Húsz-huszonöt percet vett igénybe a ponyva feldíszítése.
- Jössz a büfébe? - tette fel a kérdést Luke. Felemeltem a táblámat.
- Bocsi, még van pár dolgom. - válaszoltam és leeresztettem a kezemet.
- Akkor megyek egyedül.. - mondta idegesen és elviharzott. Gondolhatja, hogy fontos nekem ez az egész. Nem csak poénból vállaltam el. Megkerestem Dianat és lerendeztem vele pár teendőt. Lukeot kerestem a szememmel a büfében, de nem találtam. Mikor kinéztem az ablakon pár sráccal volt. Kosaraztak. Hagytam őt. Hiszen semmit sem csináltam, hagynom kellett lehiggadni bármi is volt a baja. Megfordultam és elindultam az iskolakertbe, hogy ellenőrizzem a többiek munkáját.
- Táska? - kérdezte Ashton ahogy odamentem hozzájuk.
- Dolga van. - morogta Luke.
- Nekem mindegy. - vont vállat Ashton is. - Majd jössz. - fordult meg és a többiekkel elindult. Mi a baja ma mindenkinek? - kérdeztem magamtól... Kifújtam a levegőt és megkerestem Theot.
   Már sötét volt mikor hazaértem. A hangokból kiszűrődően a nappaliban voltak. Ledobtam a táskámat és a kabátomat, majd bementem. Ashton kivételével mindenki ott volt.
- Ashton? - kérdeztem.
- Pár haverjával. - válaszolt Calum és hátradőlt a fotelban.
- Bővebben? - vontam fel a szemöldökömet.
- Dolga van. - flegmázott Luke én pedig megfordultam és felmentem a szobába. Elővettem a törimet és kinyitottam a 134. oldalon.
  Már késő volt, de Ashton sehol sem volt. Én pedig képtelen voltam nélküle elaludni. Hangokat hallottam lentről, majd érdekes, szabálytalan trappolást. Az oldalamra fordultam, mintha aludnék, de hunyorogva figyeltem a lépéseit. Az ágyhoz imbolygott, majd ledőlt. Semmit sem csinált, csak ráborult az ágyra. Ivott. Méghozzá nem keveset. Nem tudtam mi okból, de Ashton nem az a kimondottan ivós srác, hacsak nincs rá nyomós oka. Nem akartam megfordulni, de végül megfordultam és megfogtam a kezét.
- Nem szorongatnád inkább a táblácskádat? - morogta és elhúzta a kezét. Szólásra nyitottam a számat, de beelőzött. - Vagy avval akarsz aludni?.. - folytatta.
- Nem értem miről beszélsz. - mondtam halkan.
- Ja, persze... Csak szólj ha meguntál és inkább Theo jön be. - kinyitottam a számat, de nem tudtam mit mondani. - Vagy inkább Matty, vagy Alexander? - kérdezte.
- Nem lehetnek fiú barátaim vagy mi? - kérdeztem.
- Nem nagyon izgat mit csinálsz. Kellene érdekelnie? Jobb lett volna ha maradsz New Yorkban. - mondta ki a gondolatait. Nem szóltam, csak megfordultam és megszorítottam a takarót.
- Örülnél, ha visszamennék? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Szerintem erre te sem akarod hallani a választ. - még jobban markoltam a takarót és összeszorítottam a szememet. - Ashton nem mondana ilyet neked. A pia beszél belőle. - próbálta kimagyarázni a tudatalattim, de egy belsőbb hang reálisabbat mondott: - Ugyan, kérlek. A mondás is úgy tartja, hogy a részeg ember mondd igazat. - és igaza volt. A részeg ember mondd igazat. Könnyeim megeredtek, magamban akartam tartani a sírást így hang nélkül hagytam, hogy a könnyeim áztassák a párnát. Néha kiszaladt a számon egy kisebb hüppögés. - Csendben le tudnád rendezni? - kérdezte modortalanul. Beharaptam a számat és álomba sírtam magamat.
- Sam, el fogunk késni! - rontott be Luke az ajtón. Felnéztem hangja hallatán. Furán nézett rám, vagyis ránk. Ashton és én is az ágy másik végében feküdtünk, háttal egymásnak. Ahogy felültem Ashton is megmozdult, de figyelmen kívül hagytam. Azt akarta, hogy visszamenjek. - Rémesen nézel ki. - nevette ki Luke.
- Még ha emlékeznék is valamire. - nyögte és felült.
- Én emlékszem... - suttogtam úgy, hogy csak én halljam. A szekrényből kivettem találomra egy nadrágot és egy pólót, majd a fürdőben átöltöztem. Lementem a földszintre és felvettem a cipőmet.
- Szóval megint korábban mész? - szólalt meg Ashton.
- Igen. - válaszoltam.
- Gondolom későn jössz, szóval... - a kilincset markolva vártam, hogy befejezze. - ... azért boldog szülinapot. - mondta és megfordult. - Az ma van?!...tökély. Elfelejtettem a saját 18. születésnapomat, Ashton elmondta, hogy azt akarja, hogy visszamenjek, mi jön még? Destiny összejön Ashtonnal, vagy Lukeal?... - kérdeztem magamtól.
   Akármennyire oda akartam menni Ashtonékhoz, megölelni Őt és megcsókolni, nem tudtam eltekinteni a tegnap éjjel felett.
- Összevesztetek? - hallottam meg Luke hangját mögülem. Megfordultam és ránéztem.
- Mondott valamit az éjjel. Elmondta mit érez. Mit gondol, mit szeretne..
- Uhmm... és ez miért rossz?
- Mert azt mondta, könnyebb lenne ha maradtam volna New Yorkban. - fordultam el.
- Nem gondolta komolyan. Részeg volt, ezt te is tudod.
- Én is ezzel áltattam magamat. De a mondás is úgy tartja, hogy a részeg ember mondd igazat. - ráztam a fejemet. - Akármennyire nem emlékszik, megtörtént. Én pedig emlékszem. Szép kis szülinap... - a földet pásztáztam.
- Haragszik, mert jobban érdekel téged ez az egész mint Ő, mint mi. Korábban kelsz, két másodpercre odaszaladsz, köszönsz és lelépsz, egész nap nem látni, és késő este hazajössz. És úgy csinálsz, mintha természetes lenne.
- Tudod, hogy fontos nekem. - válaszoltam.
- Tudom. De jobb ha eldöntöd ki a fontosabb: Ő vagy a bál. - sarkon fordult és elsétált. Nem tudtam választani kettejük között. Voltak dolgok amelyek Ashton mellett szóltak, voltak amik a bál mellett, és voltak olyanok is, amik ellenük szóltak.
   - Na ki van itt? - hallottam meg egy régi, ismerős hangot. Egyből megfordultam és ránéztem.

    Sziasztok! ^^ :)
Szóval nemrég jelentkeztem egy blogversenyre a "LEGJOBB ÍRÓI/BLOGGER NÉV" kategóriában. A ti szavazataitok döntenek majd, én pedig szűkölködöm ebben. Nagyon sokat jelentene, ha szavaznátok előrébb segítve ezzel. Lana Blogmagazin a szavazó modul a bal oldalon található, a szavazásra 9 nap áll rendelkezésre.
   Visszatérve a részhez, remélem kellő hosszúságú és minőségűre sikeredett. Csak úgy ömlöttek belőlem a szavam ennél a résznél, remélem nem hordtam össze marhaságokat. Remélem tetszett. xx. <3
                                       Elizabeth M. Stowe

2.fejezet 19.rész(41.rész)

- Bekaphatod. - mutattam be neki, mire kinevetett. Nem próbálkoztam többet, ráhagytam a dolgot.
  Egész délután az Üvöltő szeleket bújtam. Annyira tetszett: megformált karakterek, egyszerű történet és minden ami egy tökéletes könyvhöz kell.
- Sam! - szólt fel a földszintről Calum.
- Egy pillanat! - kiabáltam vissza és egyik kezemben a könyvet fogva a másikkal pedig feltornázva magamat indultam lefelé. Szinte belebújtam az olvasmányba, úgy faltam a sorait.
- Még mindig azt a...
- Ki ne mondd! - szóltam rá. Három óra alatt vagy négyszer szarozta le én pedig fenékbe rúgtam.
- Ne. Tényleg jobban jársz. - figyelmeztette Ashon. - Én már csak tudom. - dőlt hátra a kanapén.
- Mi annyira jó benne? - kérdezett rá Cal végül.
- Minden. - vontam vállat és törökülésben beültem Ashton és Calum közé. Calum áthajolt a vállamon és olvasott pár pillanatig.
- Nyálas. - mondta egyszerűen. Összecsuktam a könyvet és a fejére vágtam. Ashton is felszisszent mellettem, de végül kinevette Őt. - Ez... kemény kötésű volt. - jegyezte meg tenyerét a fejére lapítva.
- Igazán nincs mit. - vigyorogtam rá és ismét kinyitottam. Ashton átvetette kezét a vállamon és Ő is olvasni kezdett.
- Majd elmondod ha elolvastad? - kérdezte Luke.
- Arra ne számíts. Megfogod a laptopodat, felmész a netre és kikeresed. Ha ehhez lusta vagy igazán elkezdhetnéd olvasni. - ajánlottam és tovább olvastam.
  Talán húsz percen keresztül némán olvastam. Ash próbálta magára vonni a figyelmemet, de nem törődtem vele. Végül oldalba bökött. Pont ott... Legszívesebben a lehető leghangosabban szisszentettem fel volna, ehelyett gyorsan összeszorítottam a szememet a hajam függönyhöz hasonló takarásában.
- Hmm? - kérdeztem felemelve a fejemet.
- Nem tűnt fel, hogy egy órája gubbasztasz itt? - ránéztem, majd az órára.
- Nem. - ráztam a fejemet. Ashton elmosolyodott.
- Ha éhes lennél a konyhában a kaja. - egy puszit adott a homlokomra, majd felállt és elsétált. Akármennyire is közvetlen volt, úgy éreztem bántja, hogy a könyv jobban érdekel mint Ő, így felálltam és letettem a könyvet. Ashton után mentem a szobánkba. A hasán feküdt én pedig finoman levetődtem mellé az ágyra. Felém fordította tekintetét és hátára fordult. - Elhagyott a könyved? - poénkodott.
- Sajnos. Most be kell érnem veled. - vágtam szomorú arcot, mintha csalódott lennék. Valójában mellettem feküdt a világ legcsodálatosabb sráca és jobbat nem is kívánhattam volna.
- Igen, én is szeretlek. - nevetett. Ránéztem és feljebb tornáztam hozzá. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Kezét derekamra vezetve csókolt vissza. Nem is tudtam volna elmondani mikor volt időnk egymásra ilyen módon. Általában mindketten a fiúkkal voltunk, előttük pedig nem akartunk az Ő szavaikkal élve: "nyáladzani". Hosszú percek teltek el, s csak utána váltunk el.
   Megvacsoráztam még Ashton lezuhanyzott, majd én is a fürdőbe mentem. Levéve a pólómat az oldalamra néztem. Akárhogy is már hosszú napok teltek el, nem akart elmúlni. Annyira zavart. Olyan... tökéletlen volt. Az ajtó hirtelen nyílt ki, de Ashton megdermedve állt az ajtóban. Nem akartam ránézni.
- Ez... - próbált értelmesen beszélni, - ...a-az? - de nem sikerült.
- Uhmm... Ja.. Ez, semmiség. Mintha ott sem.. - mögém lépett és odasimította a kezét, belém fojtva a szót.
- Még mindig fáj, igaz? - kérdezte a tükröt nézve.
- N-nem. - hazudtam.
- Sam, kérlek. Mondj igazat. - kérte elhalkulva. - A délután amikor oldalba böktelek, fájt, igaz? - emelte el kezét onnan.
- Felejtsük el, jó? Mintha ott sem lenne. - felvettem a pólómat és megfogtam a kezét. Bűntudattal teli tekintete engem fürkészett. - Ez nem a te hibád. - mondtam halkan.
- Sajnálom... - nem vette figyelembe azt, amit mondtam. Berögzült neki, hogy erről Ő tehet.
- Nincs mit sajnálnod. - néztem mélyen a szemeibe. Egyik kezemmel megsimítottam az arcát. Egy halvány mosolyt eresztettem felé, de Ő még mindig szomorú tekintettel nézett rám. - Gyere, menjünk. - indultam el kifelé. Követett és befeküdt mellém az ágyba. Átkarolta a derekamat, de el is húzta a kezét, majd még három másik módszerrel próbált átkarolni. - Nem porcelánból vagyok, hogy bármelyik pillanatban eltörjek. - néztem ismét rá. Kifújtam a levegőt és ahelyett, hogy Ashton tovább próbálkozott volna én a mellkasára tettem a fejemet és átöleltem a derekát. A hátamat simogatta, miközben én próbáltam elaludni.
   Ismét majdnem egy hét telt el. Azon a napon kezdtem bele a bál szervezésbe. Egy órával korábban ébredtem, mivel megbeszélés lesz a bállal kapcsolatban. Hagytam a párnán egy üzenetet Ashtonnak, majd elkészültem és siettem is a suliba.
  *Ashton Szemszöge*
Samnek nyoma sem volt már reggel, csak egy cetli volt a párnára ragasztva: "Megbeszélésem van, bent találkozunk. S. xx." Kifújtam a levegőt, majd felöltöztem és lementem a srácokhoz.
- Sam? - kérdezték egyből.
- Valami megbeszélése van. - mondtam és felültem a pultra. Sam szokása rám is rám ragadt.
  *Sam szemszöge*
Az iskola előtt rohangáltam, mivel az iskola kertben lesz a bál. Érdekes kivitelezés, de már le volt szervezve, hogy egy részt lebetonoznak a földben, hogy legyen hol hely táncolni. A kezemben a csíptetős táblával jártam össze vissza. Ashtonék sétáltak be, és evvel egy időben a fülemben lévő headshet is megszólalt. Gyorsan fogadtam a hívást.
- Sam, muszáj hátrajönnöd! A kilencedikesek totál eltolták a díszeket! Siess!
- Egy pillanat! - szóltam és letettem. Odasiettem Ashtonékhoz, majd egy gyors szájra puszit adtam ajkaira.
- Szia. - mosolyodott el szélesen Ashton.
- Sajnálom, sietnem kell, de délután találkozunk. - egy pillanatra megfogtam a kezét, majd elengedtem és besiettem a sport csarnokba. A fehér-lila díszek helyett fehér-piros díszek sorakoztak mindenhol. Az orrnyergem masszíroztam és odaléptem Theohoz. - Ez most... komoly? Theo megkértelek, hogy figyeld a többiek munkáját. Erre...
- A fehér-lila olyan sápadt, szerény véleményem szerint. - az ajtó kinyílt mögöttem és Luke lépett be. Ránéztem, majd vissza Theora.
- Nem. Az úgy tökéletes. Már megrendeltem a fehér-lila tüll virágokat, és nem lesz fehér-piros, mint valami rossz Twilight és Hófehérke utánzat. Köszi. - fordultam meg.
- Tudnál segíteni? Kellene egy magas fiú. - kérdeztem.
- Persze.. - mondta egyhangúan.

2.fejezet 18.rész(40.rész) - Szalagavatói előkészületek

Nem voltam fáradt mikor felébredtem pontban 6.30-kor az ébresztőre. Alig vártam, hogy ismét az utolsó pillanatban essek be Luke oldalán az iskolába. Ahogy régen... Lenyomtam az ébresztőt és a fejére párnát húzó Ashtonra néztem, majd kinevettem.
- Érzem az együttérzésedet. - dünnyögte a párna alatt. Visszadőltem mellé és egy puszit nyomtam meztelen vállára. - Oké, most már jobb. - ismét felnevettem és rádőltem.
- Én elmegyek felöltözni. - ültem fel és lemásztam az ágyról.
- Majd utánad megyek. Csak egy perc. - mondta, de gondoltam, hogy visszaalszik még. Mindig elaludt. Lementem a földszintre és felkaptam a táskámat, majd felmentem Ashton... vagyis a szobánkba és letettem az ajtó mellé. Kikerestem egy fekete, enyhén ülepes nadrágot és egy fekete trikót. És persze az Alextől kapott sapkámat. Lekocogtam a lépcsőn és belöktem a konyha ajtót.
- Hogy tudsz örülni egy szerdai napnak? - nyögte Luke. Kinevettem és vállat vontam.
- Egyszerűen jó itthon lenni. - magyaráztam. Megrázta a fejét. Még így sem értette... - Nézzük egy másik szemszögből: tudsz valakiről puskázni. - elgondolkodott.
- Na, ez egy tökéletes ok. - vigyorgott. Megforgattam a szememet, majd felültem a pultra.
   A csengő erős hangja az iskola épülete előtt is elég hangos volt. Egy gyors szájra puszival búcsúztunk el Ashtonnal, majd Luke és én besiettünk matekra. Leültünk leghátulra és beszélgettünk.
- A lehető legjobbkor jöttél. Most kezdődnek a szalag avató előkészületei. - fordult hátra Diana. Valóban... szerettem szervezkedni, és a szalag avató szervezése jó kis feladat lett volna.
- Ja, a lehető legjobbkor... - morogta Destiny hátrafordulva. Rámosolyogtam.
- Örülök, hogy örülsz. - valójában hazudtam. Nem akartam vitát. Azért, nem annyira idegesítő, hogy megrovást kapjak az iskolában. Ahogy Mrs.Marks belépett a terembe szeme végigfutott az osztályon. Ránk nézve szeme megakadt rajtunk, vagyis rajtam.
- Á, Sam. Örülök, hogy újra itt vagy. - Mosolygott rám szelíden.
- Mint mindenki más. - jegyezte meg Destiny. Szem forgatva félrenéztem. - Csak nyugi... Ne hagyd, hogy tönkretegye az utolsó hónapjaidat végzősként. Megéri? Nem. - szólt a tudatalattim, és igaza volt. Megéri? Dehogy érné meg elpazarolni rá a jókedvemet.
  Destiny iszonyatosan várta az osztály főnöki órát, hogy kihirdesse a tanár nő ki lesz a szalagavató fő szervezője, ahogy én is.
   A csengő után egyből a terembe mentünk és leültünk a középső padsor harmadik padjába. A tanár nő nem sokkal később bejött a terembe. Hosszú monológ és mindenféle beszéd után a lényegre tért.
- Mint tudjátok közeleg a szalag avató bál, és elég hosszú lista van a teendőkről. Ehhez szükségem van egy fő szervezőre. A múlthéten arról beszélgettünk, hogy ma minden osztálybeli tag szavazni fog. Három lány jelezte nálam, hogy szívesen elvállalná: Sam, Destiny és Diana. Rajtuk kívül mindenki egy cetlire leír egy nevet a három közül és bedobja ide, a dobozkába. Mindenki előkapott egy papírt és letépett róla egy jókora darabot. Luke egy pillanat alatt ráfirkantotta a nevemet a cetlire és elsőként dobta bele a dobozba. Visszahuppant mellém és hátradőlt.
- Nem értem miért fontos annyira ez.. - sóhajtott Luke.
- Fiú vagy. Úgysem értenéd. - válaszoltam. Dünnyögött valamit, de nem értettem, így hát nem is foglalkoztam vele. Miután az utolsó ember is kivitte a cetlit a dobozba a tanár nő magához vette és leemelte a fedelét. Név szerint rendezte és vagy háromszor átszámolta.
- Az eredmények pedig: Samnek tizenegy, Dianának hét, Destinynek pedig kilenc van. Ami azt jelenti, hogy Sam lesz a fő szervezőnk. Gratulálok. - mosolygott rám a tanár nő én pedig hátraforogtam. Néhányan egy kedves mosolyt intéztek felém, Destinyt és a kis csatlósait kivéve.. Luke is megfordult és kíváncsian nézte mit nézek annyira. Mintha csak Ashton ült volna mellettem szúrós tekintettel meredt a rám mosolygó fiúkra. Jobbnak láttam megfordulni és figyelni a tanár nőt. A kezembe adta a csíptetett táblát tíz-tizenöt A4-es lapnyi teendővel rajta. Először csak néztem, majd felemeltem a tekintetemet.
- Köszönöm. - tettem a padra a táblát.
- Remélem nem fogok csalódni benned. - jegyezte meg és máris kicsengettek.
   Annyira jó volt itt lenni. Annyira jó volt tudni, hogy Ashtonék ott várnak minket. Így is széles mosolyom még nagyobbra nőtt, mire Luke kinevetett én pedig hasba vágtam.
- De komoly valaki. - piszkálódott és levette a fejemről a sapkát. A fejére tette, tudván, hogy úgysem érem fel. És tényleg nem értem fel. Nemhogy Ashton, még Luke is nagyon magas volt az én 158cm-emhez. Elém állt, kicsit begörnyed és térdeire tapasztotta a tenyerét. - Nőj még egy picit. - borzolta össze a hajamat.
- Szemétláda. - igazgattam meg a hajamat kilépve az épületből. Luke jókat nevetett rajtam, még oda értünk Ashtonékhoz. Lábujjhegyre álltam, és mielőtt megcsókolhattam volna Ashtont, Lukeból kitört a nevetés. - Elmész te a tudod hova, Hemmings. - fordultam felé visszaereszkedve a talpamra. Luke még most is nevetett.
- Akarom én tudni?... - kérdezett rá Ashton.
- Kérdezd a kicsi barátnődet. - nevetett tovább. Ashton nevetve lehajolt hozzám és megcsókolt.
- Szerintem meg jobb ha megkérdezed a két lábon járó felhő karcolótól... köszi. - nyújtottam el az i betűt és lekaptam fejéről a sapkát.
- Rám legalább felnéznek. - vigyorgott öntelten.
- Luke. - néztem rá. Dünnyögött egy "Hmm?"-öt és Ő is rám nézett.

2.fejezet 17.rész(39.rész) - Viszlát Miami..

  Az éjszaka közepén csak úgy hirtelen felébredtem, és felültem az ágyon. Az órára néztem, ami 23:59-et mutatott. Megvártam azt az egy percet és lehunytam a szememet. - Azt kívánom, hogy... - kezdtem el magamban, majd elsuttogtam a kívánságomat. Körülnéztem. A telihold szinte megszólalt annyira magával ragadott tökéletessége. Óvatosan kimásztam Ashton mellől és elővettem egy térdig érő, kötött, gombos "kardigánt". Halk léptekkel, szinte osonva mentem az erkélyre. A korláthoz léptem és lenéztem. Az utcákon még éjfél tájt is nagy volt a nyüzsgés. Tekintetemet a Hold felé fordítottam és csak bámultam a nagy, kerek, fényes golyót. Helyet foglaltam egy széken és hátradöntött fejjel nézegettem a csillagokat. Gondolataim ellepték a fejemet, és olyan volt, mintha nem lett volna kiút a gondolatok kavalkádjából.
   Egész éjjel fent voltam, ugyanabban a pózban, hátra döntött fejjel az eget kémlelve. Figyeltem ahogy a csillagok elhalványodnak, ahogy a Hold egyre távolabb kerül - míg végül el nem tűnt egy épület mögött - , ahogy az ég pirosas-rózsaszínbe borul. Ott ültem, mint egy szobor. Szerencsére nem fáztam, a vastag, kötött kardigán védelme miatt. Miután már a nap is felbukkant és egyre feljebb merészkedett az égen, úgy éreztem ideje bemenni és alvást színlelni, de túl lusta voltam felállni. A gondolatok sokaságából a mellettünk lévő szoba erkélyajtó hangja zökkentett ki. Luke lépett ki, enyhén kómás arccal.
- Nem alszol? - kérdezte becsukva maga mögött az ajtót.
- Nem. - válaszoltam a lehető legegyszerűbben. Úgy ültem volna még egyedül, csendben... Szerettem volna gondolkodni.
- Mióta vagy fent? - kérdezett ismét, én pedig kinyújtóztam.
- Le sem feküdtem. - néztem rá. - És te... te miért vagy fent ilyen korán? - felálltam és a korláthoz sétáltam.
- A hotel szobák... szokatlanok. - felelte. - Van kedved reggelizni? - bólintottam és felé fordultam.
- Ha megvársz. Nem tart tíz percnél tovább. - kötöttem ki.
- Rendben. Akkor tíz perc múlva az ajtó előtt. - mosolygott rám, majd bementünk. Három perc késéssel léptem ki az ajtón.
- Három percet vesztegettem a drága, menő életemből. - panaszkodott.
- Fogd be, Hemmings. - rúgtam seggbe, majd elindultunk.
    Annyira gyorsan eltelt ez a pár óra, hogy már indulás előtt voltunk. Útban a repülőtér felé még beugrottam hozzánk. El akartam köszönni Miától, és elmondani neki, hogy bármikor felhívhat. Beléptem a házba, ahol akkor jártam utoljára. Tudtam, hogy úgy lesz. Becsaptam magam mögött az ajtót.
- Sam! Azt hittem... - kezdte apa, de eltoltam magamtól. Amy elém állt harcias tekintettel.
- Te mit akarsz tőlem? - kérdeztem flegmán.
- Hogy beszél...
- Leszarom, hogy beszélek veled. Azt is, hogy apa mennyire sajnálja, és azt is, hogy mi a véleményetek arról, hogy hazamegyek. Csak Miától akarok elbúcsúzni és elvinni a ruhámat. - toltam félre őket és felmentem. Megcéloztam Mia szobájának ajtaját és bekopogtam.
- Húzzatok el!! - Kiabált ki.
- Oh, ez esetben.. - kezdtem. Mozgolódás hallatszott bentről, majd kinyílt az ajtó. Mia is annyira dühös volt rájuk, mint én.
- Szóval hazamész? - kérdezte halkan.
- Ígérem, hogy nyáron eljövök érted és több mint a fél nyaradat ott fogod tölteni, nálunk. Itt leszek a ballagásodon, és az első napodon is itt leszek, azért, hogy tudd: akármennyire is távol légy tőlem, én mindig itt leszek... én mindig itt leszek melletted. - szorítottam meg a kezét. Szemei könnyektől csillogtak. Szorosan megölelt én pedig visszaöleltem. - Bármi baj lesz, engem hívhatsz. Számodra mindig elérhető leszek bárhol is legyek.
   Annyira rossz volt elbúcsúzni... Miától. Apa és Amy nem érdekeltek, ahogy az én érzéseim sem őket.
   A reptéren bedugtam a fülhallgatót a fülembe és elindítottam az mp3-at. Kifelé bámultam az ablakon. Még Ashton jelenléte sem tudta felolvasztani a jeges lelkemet. Ahogy a lelkem, a szemem is ridegséget sugárzott, mintha egy érzelemmentes bábu lennék. Tudtam, hogy szeretem Ashtont, a srácokat, Miát, Alexandert, Caitlinet, Mattyt és még sok mindenkit, de úgy éreztem, egy csepp érzelem sem szorult belém. Olyan voltam belülről mint egy kifacsart narancs. És sebezhetetlennek éreztem magamat. Éltem volna az éveimet ilyen érzés mellett, de eszem ágában sem volt egy érzelemmentes, bunkó, magányos lánynak lenni. Valahogy nem ez a jövőbeli kép lebegett magam előtt rólam. Egy boldog, magabiztos nőt láttam magam előtt, családdal, férjjel, jól fizető munkával, később pedig unokákkal. Igen, gyakorlatilag ez volt a jövőképem magamról.
   Mikor a házba léptünk még mindig üresnek éreztem magamat. Teljesen elveszettnek.
- Nem haragszik. Ezt Ő is megmondta. - tette a vállamra a kezét Ashton. Érintése helyén semmi bizsergést nem éreztem, semmi melegséget. Egy sima érintés volt...
- Nem láttad az arcát, amikor elköszöntem. - ráztam le magamról a kezét.
  *Ashton Szemszöge*
- Sam, higgadj le és lazíts. - próbálkoztam tovább.
- Tudod mit? Higgadj le te! Neked minden olyan könnyű! Azt sem tudod milyen otthagyni a húgodat! Lazíts ahogy akarsz!! - kiabált és elindult az ajtó felé. A srácok egyből vissza akarták fogni, de széttártam a karjaimat, visszatartva őket.
- Hagyjátok. Le kell higgadnia. - mondtam nyugodtan és hagytam, hogy kimenjen az ajtón.
- Te most komolyan azt mondtad, hogy had menjen? - kérdezett vissza Calum.
- Igen. Szüksége van egy kis időre. - vontam vállat és felmentem a lépcsőn.
  *Sam Szemszöge*
Egy nagy kört írtam le a városban. Már elég késő lehetett, hiszen az ég is csillagokkal teli volt, a levegő is lehűlt.. Rajtam pedig csak egy pulcsi volt. Elindultam hazafelé. Az utcák sokkal kihaltabbnak tűntek mint régen, bár lehet csak a hosszú távollétem miatt éreztem itt. Holnap tényleg minden visszakerül a rendes kerékvágásba. Ismét velük fogok reggel iskolába menni, ismét Luke mellett fogok ülni minden órán, ismét hallgathatom Destinyt... de az utóbbi nem izgatott. Miért kellett volna törődnöm vele? Halkan léptem a meleg házba és ugyanolyan halkan csuktam be az ajtót magam mögött. Levettem a cipőmet és kihalásztam az alvós pólómat és rövidnadrágomat a táskámból ami még mindig a nappali ajtajában hevert. Felmentem a fürdőbe és átöltöztem, majd bizonytalanul indultam meg Ashton szobája felé. Mikor becsuktam az ajtót és ránéztem már aludt. Mélyen aludt. Óvatosan közelítettem meg az ágyat és bújtam be az ágy másik végébe. Csak pár pillanat telhetett el, mikor megfordult és ölelésébe zárt.
- Sajnálom. - Suttogtam elhaló hangon. Nem válaszolt, csak összekulcsolta az ujjainkat. És ez pont elég volt, hogy tudjam: nem haragszik.