Miután elkezdtem unni a könyvet felálltam és a nappaliba mentem. Megálltam a falon lógó naptár előtt és számolni kezdtem... Egy,kettő,három...negyvenhárom... Negyvenhárom nap nélküle. Felsóhajtottam és a bögrén lévő mintát kapargattam. Negyvenhárom nap alatt sok dolog történhet,nem igaz? Bármennyire is úgy éreztem az enyém és nem tudom másnak adni egy részem tudta, hogy úgysem tarthatom meg magamnak. Remegő ajkaim közül kifújtam a levegőt és a konyhába mentem. Letettem a bögrét és visszavánszorogtam a nappaliba. Kerestem valami izgalmas filmet, ami leköti az agyamat. Izgalmasat nem találtam, de egyből tudtam mi kell nekem mikor a kezeim közé vettem. A Step Up negyedik része. Romantika, botrány, romantika és tánc... A kanapéra másztam és eldőltem. Elindítottam a filmet és a szemeim a tv-re tapadtak.
Talán egy hete volt mikor Ashtonék elmentek. Azóta minden este beszéltünk telefonon körülbelül fél-egy órákat. Minden este úgy aludtam el, hogy hallottam a hangját. Addig virrasztott és beszélt hozzám éjjel még el nem aludtam.
Des-ék is visszajöttek és csak úgy áradozott a többi napról amit a táborban töltöttek. A táncórának több mint a fele elment avval, hogy beszámoltak nekem az élményeikről. Én pedig kissé csalódottan hallgattam beszámolójukat, mivel ezekről mind lemaradtam a hülye betegségem miatt. Végül beálltunk bemelegíteni. Már éppen belekezdtünk volna az első koreográfiába amikor mindannyian telefoncsörgés hallatszott. A csengőhang arról sejtetett, hogy az enyém. A táskámhoz kocogtam, remélve, hogy Ashton az. És tényleg Ő volt.
- Siess, nem érek rá. - Mondtam és kisétáltam az épületből.
- Hmm...Uhmm...
- Ne húzd az időt, vagy seggbe rúglak. - Fenyegetőztem.
- Ha dolgod van akkor mindegy. - Játszotta az eszét. Magam elé képzeltem ahogy széles mosolyra húzza tökéletes ajkait és gödröcskéi előtűnnek. Ahogy szemei csillognak...
- Ashton! - Szóltam rá. Hangomban még ott bujkált a játékosság, de inkább már csak a kíváncsiság beszélt belőlem.
- Mivel hazaértem...
- Itthon vagy?! - Szinte sikítottam örömömben.
- Egész nap a tiéd lennék, ha nem lenne programod. - Húzta az agyamat. Itthon van..
- Még foglalt vagyok talán egy órán keresztül. - Válaszoltam nekidőlve a falnak.
- Szóval egy óra múlva ott leszek érted.
- Azt sem tudod...
- Hidd el, tudom. - Nevetett. - Akkor egy óra múlva ott fogok várni rád. - Mondta, majd bontotta a vonalat. Besiettem Destinyékhez, mielőtt még kinyírnak.
- Sajnálom, nagyon fontos hívás volt. - Mentegetőztem hamisan. Visszaálltam a többiekhez és ismét belekezdtünk.
- Ashton volt? - Súgta oda Destiny. Hevesen bólogattam és elmosolyodtam.
- Itthon van. - Mondtam boldogan.
Pontosan egy órával később Ashton ismerős sötétkék autója parkolt le az épület előtt. Mivel pihenőnk volt egész nyugodtan leshettem minden mozdulatát. Kiszállt az autóból és beletúrt hajába. Megigazította az ismerős piros kendőt a tincsein. Várakozásképp a kocsinak támaszkodott. Mellkasa előtt összefonta karjait. Valami elképesztően szexi volt. Teljesen rossz fiús image-a (ejtsd:imázs) lett. A retro rockbandák logójával díszített trikó most is rajta lógott. Hosszú lábain ismerős fekete csőnadrág szorult és az a megszokott fekete cipő is ott díszelgett lábain. Csuklóján messziről észrevehető sok-sok karkötő akaszkodott, már-már hozzánőve.
- Mára ennyi, köszönöm. - Szólt végül Lana. Gyorsan összekaptam magamat és én voltam az első aki kiért a próbateremből. Határozottan Ashton felé indultam. Ő is megindult felém. Karjait körém fonta én pedig ösztönösen nyakába kapaszkodtam.
- Elképesztően hiányoztál. - Mondta vigyorogva. Mielőtt válaszolhattam volna ajkait enyéimnek préselte. Azt hiszem a 'Mi hiányzik Ashton-nal?' listát ez vezette. Szétnyílt ajkaim között átdugta nyelvét és hosszas csókcsatába kezdtünk. Végül levegőhiány miatt elváltunk.
- Talán te is... Talán nem igazán. - Engedtem el nyakát és kaján vigyorral körbejártam.
- Aha, persze. - Nevetett és a kocsijának tolt. - Akkor vissza is mehetek pár hónapra. - Suttogta fülemhez hajolva.
- Úgysem mered. - Vágtam vissza. Előhúzta zsebéből a kocsikulcsot és mielőtt az autó zárjába dugta volna kikaptam a kezéből. - Visszakapod ha jófiú leszel. - Incselkedtem vele.
- Akkor nem megyünk haza. - Vont vállat és zsebébe mélyesztette bal kezét. Odaléptem hozzá és jobb tenyerébe nyomtam a kulcsot. - Amúgy sem haza mentünk volna. - Nevetett ki. - Majd kicsit később. - Vigyorgott megmutatva a gödröcskéit.
- Akkor mit szeretnél csinálni? - Kérdeztem kíváncsian. Kihúzta zsebéből a kezét.
- Uhmm... - Órájára pillantott és elgondolkodott. - Van még másfél óránk, addig..
- Sétáljunk? - Kérdeztem. Egyetértően bólintott, majd mellém lépett. Ujjait enyéim köré fűzte. - Szóval milyen volt? - Néztem fel rá. Egy kicsit hunyorognom kellett, hogy rá tudjak nézni. A nap aranybarnává színezte szemeit és napbarnított bőrére sütött.
- Jó. Volt már rosszabb is a fiúkkal. - Kinevettem. Ashton sértődötten elfordította fejét. Vállának dőltem és próbáltam "kiengesztelni". Persze mindketten tudtuk, hogy erre nincs szükség, hiszen csak megjátssza magát.
- Kicsit bővebben? - Szóltam visszatérve a témára.
- Uhh, dolgoztunk pár dalon, lazultunk, meg ilyenek. - Gesztikulált a szabad kezével.
- Milyen dalokon? -Kíváncsiskodtam tovább. Szinte fogóval kellett kihúznom belőle a válaszokat.
- Mindenféle dalon. - Vont vállat, mintha az egész nem érdekelné. Ez a viselkedése kíváncsivá tett és még többet akartam tudni, de visszafogtam magamat és ejtettem a témát.
- Azért egyszer szeretnélek meghallgatni titeket együtt, úgy igazán. Nem úgy, mint a táborban. - Mondtam a kezeinket nézve. Ash a hüvelykujjával az én kézfejemet simogatta. Kellemes bizsergés maradt ujja nyomán, olyannyira jól esett, minden érintése mint másé soha.
- Fogsz hallani, ígérem. - Mondta kedves mosollyal. Ismét órájára nézett. - Mit szólnál hozzá, ha most megfordulnánk és hazamennénk? Lassan eltelik az a bizonyos másfél óra. - Izgatott lettem és hevesen bólintottam. Keze elengedte az enyémet és átcsusszant a másik oldalamra. Keze megint megtalálta az enyémet és visszafelé sétáltunk. A nap már fáradtan hajolt a közeli dombokra. Kíváncsi voltam az előkészületeinek végeredményére.
Hii. Szóval már a 9.fejezetnél vagyunk 9 feliratkozóval *-* Nagyon örülök, hogy már több mint 1000 oldalmegjelenítés van, ami ezen a blogon van mind sokat jelent nekem. Az, hogy olvassátok a blogot ezzel támogatva engem. Tudom, ezt sokszor leírtam már, de nem tudom elégszer megköszönni. Eddig ez az a blog a három közül ami igazán - olyan nagyon-nagyon igazán - hozzám nőtt és nem tudnám abbahagyni, hiszen már mindent előkészítettem ezekkel a fejezetekkel, már elterveztem az első évadzáró részt, a második évadot és a többi részt. És a vége ami még egy darabig nem következik be. Próbálom az epilógus mostani elképzeléséhez igazítani a cselekményeket, de ez még változhat. És mivel szeretnék ilyet csinálni régóta ezért várom e-mailben (barbyyhoranson@gmail.com) a kérdéseiteket a blogról;rólam vagy egyébről ami a bloghoz vagy hozzám kötődik.
Love ya all, E.M. Stowe
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése