22.fejezet-Újra álmodni.../FEJEZETZÁRÓ RÉSZ/

Percekig csak álltunk és szorosan öleltük egymást. Annyira hozzám nőttek. A részeimmé váltak, akármennyire nem tetszett másoknak hozzám tartoztak. Utáltam búcsúzni, még ha nem is örökre szólt. Utáltam fájdalmat okozni valakinek avval, hogy elmegyek. Hosszú idő után hátraléptem és a burok is megszűnt. Ashton oldalára álltak. Felnéztem rá és összepréseltem az ajkaimat. Egyikünk sem tudott mit mondani, pedig temérdek mondanivalóm lett volna mindegyiküknek. Remegő kezeimmel arcához nyúltam és eltüntettem a könnycseppjeit.
- Tudod, hogy nem szól örökre... - Mondtam halkan, megtartva a hangulatot.
- Tudom... - Válaszolta egyszerűen. Tudtam, hogy nem bírtam volna hosszabb választ kicsikarni belőle. - Bármikor, bárhol legyél hozzá tartozol. - Nézett a szemeimbe. Ajkaimat ismét összeszorítottam, így megelőzni a sírást, de persze, hogy nem bírtam. Az első cseppet követte a második, majd a harmadik és a negyedik. Szorosan magamhoz öleltem, és nem is akartam elengedni. Nehezen eltávolodtam tőle, majd Calumhoz léptem.
- Ajánlom, hogy vigyázz rá. - Mosolyogtam rá szelíden, mire felnevetett. Bár nevetése keserű volt... - És nem felejtettem el a 'Mizu.' beszólásodat. - Néztem fel rá. Halkan kuncogott, majd megöleltem. A hátamat simogatta én pedig nagy levegőt véve elengedtem Cal-t. - Mikey, te pedig még mindig úgy érzem az egyetlen épeszű fiú vagy közülük, ajánlom, hogy így is maradjon. - Mosolyogtam rá is. - Ohh, és mire hazajövök legyen a hajad piros. - Nevettem ugyanannyira keserűen és szomorúan mint Calum. Persze nem gondoltam komolyan, de minden kitelt Michaeltől. Őt is megöleltem hosszasan, majd Luke elé léptem. - Remélem elegáns leszel a szalagavatón. - Néztem rá.
- Így tökéletes lesz? - Mutatott magára.
- Tökéletes. - Kuncogtam és magamhoz húztam. Neki volt a legnehezebb lehajolnia hozzám.
- Samantha! - Szólt ki az autóból anyám.
- Két perc... - Morogtam, majd ismét Ash-hez mentem. - Ha odaértünk felhívlak, rendben? - Csak bólogatott, majd lehajolt és megcsókolt. Ismét megeredtek a könnyeim. Annyira nem akartam elmenni és utáltam magamat amiért nem voltam képes a maradásunkért harcolni, érte, értünk... - Nem akarlak titeket itt hagyni.. - Mondtam fájdalmasan. Ismét egy nagy ölelésbe burkoltak engem. Mikor ismét szétváltunk az ölelésből Ashton egy mp3-at nyújtott oda.
- Ha hiányoznánk. - Mosolygott fájdalmasan.
- Már most hiányoztok. - Nyeltem nagyot.
- Sam, gyere már! - Szólt apa is. Nagy levegőt vettem és végignéztem a kis csapaton.
- Akkor... Ideje mennem. - Nyeltem le a könnyeimet. - Sziasztok srácok. - Megfordultam és lassú léptekkel mentem az autóhoz. Megálltam anya nyitott ajtajánál. - Remélem kibaszottul boldog vagy!.. - Mondtam úgy, hogy a srácok is hallják. Nagy levegőt vettem és beültem az autóba, majd becsuktam az ajtót. Néztem ahogy egyre távolodnak és eltűnnek. Ott végleg elszakadt a cérna és hangosan zokogni kezdtem. - Bárcsak ne lenne anyám. - Mondtam szemrehányóan.
  Miután megnyugodtam bedugtam a fülhallgatómat és elindítottam az Ash-től kapott mp3-at. Megmarkoltam a nyakamban lévő nyakláncot  és csak úgy szorítottam. Ismét a kiborulás szélén álltam amikor meghallottam a hangjukat. Felkavart és megnyugtatott egyszerre. Lehunytam a szemeimet és a Szentjánosbogár-bálra emlékeztem vissza.. Újra akartam álmodni, velük lenni újra és újra.
  *Visszatekintés*
 Mindenki boldogan táncolt a méregdrága, gyönyörű ruhájában, csak én nem. Egy Nickelback-es póló volt rajtam egy sötétkék nadrággal. Egyáltalán nem érdekelt, de mivel mi rendeztük muszáj volt ott lennem. Sosem voltam az a csajos lány, utáltam a ruhákat, a szoknyákat, a villantós felsőket és a magassarkúkat. Ez voltam én. Egy fiús lány a sok hercegnő között.. Végül is, mindenkinek szíve döntése milyen stílust képvisel. Én rocker csaj voltam, vagyok és leszek is. De úgy látszott nem csak én utálom az ilyeneket. A négy végzős srác, Ashton, Calum, Michael és Luke is elvonatkoztatott a helyszíntől és hülyéskedtek. Chrissy, a legjobb barátnőm pedig Kyle-al táncolt. A pulthoz mentem, hogy ellenőrizzem a készleteket.
- Sammy, a lampionokat be kellene hozni, mielőtt a többiek szétszedik őket. Majd előtte egy tizenöt perccel kivisszük őket. - Utáltam, ha Sammyznek. Mint egy kutya neve. Sam, csak simán Sam.
- Oké. - Mondtam és elindultam. Valahogy vártam arra, hogy a négy fiú egyike beszól valamit, de egyikük sem törődött velem, szerencsémre. Összeszedtem a lampionokat és ötösével vittem be őket.
  Megkönnyebbülten álltam be a pult mögé Dianahoz, aki pár perc múlva le is lépett, miszerint szeretne táncolni a párjával és nekem úgy sincs. Persze ki vagyok én, hogy a szerelem útjába álljak? Megforgattam a szemeimet ezekre a gondolatokra. Meglepődtem amikor megpillantottam Ashton-t a pulton támaszkodva.
- Uhmm... Mit szeretnél? - Kérdeztem egy kicsit zavartan. Azt hiszem, nem lennék jó eladó.. 
- Négy kólát. - Mondta egy apró mosollyal. Amint megfordultam a kóláért én is elmosolyodtam magamban. Kedves mosolya bárkit levett volna a lábáról. Megfordulva megakadt a szeme a pólómon. - Szereted őket? - Kérdezte a bandára utalva.
- Igen. Nagyon. - Mondtam kissé kínosan. - Amint látom te is. - Böktem a pólójára. Elmosolyodott és észrevettem mosolyához tartozó gödröcskéit. Kifizette a kólákat és visszament a többiekhez. Ohh, te jó ég...
   Ashton vagy háromszor jött még oda mindig mást kérve és kezdett az őrületbe kergetni, persze jó értelemben.
   Jött a váltás, aki Alexa volt. Szívesen maradtam volna még ott, hogy Ashton még odajöjjön párszor valamiért, de mindegy. Bementem a táncolók közé. Rátapostam egy babarózsaszínű ruha aljára.
- Neked elment az eszed?! - Sipította Kiara. Belül kinevettem Őt. Egy apuci pici lánya csaj, aki az hiszi az övé minden...
- Bele ne halj már. - Mondtam nyugodtan.
- Már hogyne halnék bele! Ez egy egyedi tervezésű...
- Baj van? - Hallottam meg Ashton hangját mellőlem. Magam mellé néztem, felfelé már nem mertem. Ha találkozna a tekintetünk... Az ciki lenne.
- Ez a szerencsétlen rálépett a ruhámra! - Akadt ki. Ashton szája sarkában ott bujkált a gúnyos mosoly.
- Nem lesz semmi bajod, Kiara. - Vont vállat.
- Ez nem ilyen egyszerű! - Folytatta, mintha magára akarná vonni a figyelmét.
- Nem lett semmi baja a ruhádnak. - Túrt a hajába Ashton. Kiara sértődötten elvonult, Ő pedig kinevette. - Szívesen. - Mondta.
- Nem kellett volna segítened. - Fordultam meg és elindultam.
- Ohh, dehogyis nem. Hacsak nem akartál volna fej nélküli lenni. - Poénkodott.
- Most próbálod beadni a nagy, kemény hőst? - Kérdeztem, majd összepréseltem az ajkaimat.
- Én mindig ilyen vagyok.
- Aha, persze. - Nevettem.
- Ha már így elbeszélgetünk. Ashton vagyok. Te pedig, Sammy? - Piszkálódott.
- Sam. Csak simán Sam. - Oktattam ki.
- Oké, csak simán Sam. - Nevetett. Nevetése egyszerre volt idegesítő, idióta, aranyos és nevetséges.
- Mindig így nevetsz? - Álltam meg és szembe fordultam vele.
- Nyugi, idővel megszokod. - Nevetett ismét én pedig falnak rohantam volna. A zene elhalkult és a mikrofonból Diana hangja szólt. Idővel? Kérdeztem magamtól és elgondolkodtam mi lesz majd ebből. Semmit sem tudtunk egymásról, Ő pedig biztosra vette, hogy barátok leszünk majd.
- Öt perc és tíz óra, ami azt jelenti, hogy ideje elengedni a szentjánosbogarakat. - Mondta izgatottan. A tömeg elindult a kijárat felé. Szóval, új barátra tettem szert, Ashton személyében. Kimentünk a tömeggel és felemeltünk a földről egy-egy befőttesüveget. - Remélem mindenkinek jól telt a bál... Most pedig engedjük el a szentjánosbogarakat és kívánjunk! - Egyszerre csavartuk le a fedelét, de még nem engedtük ki őket. Azt kívánom, hogy mindig legyen mellettem... És kiengedtük őket. A sötét égboltot apró zöldes-sárga foltok töltötték meg.
- Az egyik megdöglött. - Mondta tettetett szomorúsággal én pedig elnevettem magamat.
 *End*

Hey! Szóval elérkeztünk az első fejezet végére. Remélem tetszett Ashton & Sam megismerkedése, sokáig gondolkodtam, hogy ne legyen sablonos ez az egész. Talán egy picit az lett, de ki tudna egy tökéletes történetet írni néhány sablonos rész nélkül? Szerintem senki. Mindegy. Örülök, hogy eljutottam idáig, és ti végig kísértetek engem. Nagyon sokat jelent nekem. <3 Viszont eléggé elszomorított, hogy a 16 feliratkozóból már csak 15 feliratkozóm van.. :/ Sajnálom, ha annak az egy embernek csalódást okoztam a blogon. Bár sajnálatos módon nem tudom ki volt, és nem tudom megkérdezni, remélem azért tovább fogja olvasni és reménykedem, hogy újra feliratkozik, ha elolvassa ezt a részt és ismét megteszik neki a blog.
                                                                                                     E.M. Stowe