Megugrottam amikor ismét rezgett a telefonom. Tizenhetedjére már nehéz lett volna figyelmen kívül hagyni, le kellett zárnom.
- Egy pillanat. - álltam fel. Kihalásztam a telefonomat, majd felvettem. - Luke?.. - mondtam ki a nevét, mire Tori szeme kitágult és gyorsan a szája elé kapta a kezét.
- Hol vagy?! - kérdezte hangosabban a kelleténél.
- Jó helyen, nem kell aggódnod. - kifújta a levegőt, hallhatóan ideges volt. - Luke nyugodj meg.
- Megnyugodni?! Viccelsz velem? Lelépsz az éjszaka közepén szó nélkül, az isten tudja hova!
- Hagytam egy cetlit... - kezdtem, de a szavamba vágott.
- Semmilyen cetlit nem találtam. - elgondolkodtam, majd beugrott minden. Dühös lettem.
- Add oda Ashtonnak! - morogtam. Tori visszafojtott lélegzettel figyelt engem, anya pedig kiment a nappaliból.
- M-mi? - kérdezett vissza.
- Csak add oda Ashtonnak. - sóhajtott, dünnyögött valamit és veszekedett egy sort Ashtonnal.
- Mi van? - kérdezte modortalanul.
- Még van... még van merszed megkérdezni, hogy mi van?! Láttad, ahogy becsúsztattam Lukenak a cetlit erre elcsórod!
- Szerinted én azzal foglalkozom kinek milyen üzeneteket hagysz? Nem az éjszaka közepén kell lelépni és van időd elbúcsúzni.
- Kösz, a tanácsot cseszd meg!
- Ja, legyek én a hibás!
- Ashton, kibaszottul nincs kedvem ehhez, oké? Miért nem tudsz úgy viselkedni mint egy normális ember? - széttártam a karjaimat beszéd közben.
- Ezt én is kérdezhettem volna.
- Még mindig nem akarod elmondani mit hallottál, igaz? - halkabb és nyugodtabb hangnembe váltottunk.
- Idővel rájössz.
- Ashton, ne csináld. Már ezerszer rájöhettem volna.
- Szia Sam.. - bontotta a vonalat. Én pedig lassan leengedtem a kezemet, amiből kihullott a telefon és tompa puffanással ért földet a szőnyegen.
- Sz-szeretnél egyedül lenni? - kérdezte Tori halkan. Bólintottam, mire felállt. - Gyere, megmutatom a szobádat. - hívott maga után. - Miért... miért szakítottatok?
- Nem tudom. - nyeltem le a torkomban gubbaszkodó gombócot. - Sokat veszekedtünk. Talán ez az oka... szerettem és még most is szeretem, de sok volt ez tíz hónap alatt.
- Tíz hónap? - lepődött meg.
- A jövő héten lett volna tizenegy. És január környékén volt egy éve, hogy ismerem.
- Ez annyira... jó! Bármit megadnék, hogy legalább pár napot eltölthessek velük.
- Teljesen átlagosak, azon kívül, hogy hülyébbek az átlagnál. - mosolyodtam el halványan.
- Mesélnél róluk? Bármit, még ha nem is érdekes. - kérte. Tori kedves, tapintatos tizenéves volt, nem úgy mint a legtöbbjük. Bementünk az egyik vendégszobába és leültünk az ágyra.
- Szóval... akkor kezdjük Calummal. Calum, nagyon sokat támogat mindenkit, általában Ő és Michael marad ki a vitákból, ez inkább Luke és Ashton terepe. Közvetlen, aranyos, ütődött és kedves. Michael a hangos bölcs, aki néha úgy meg tud lepni mindannyiunkat a kijelentéseivel. Felelősség tudó, hasonlóan agyament, kedves és szókimondó. Luke az a személy aki bárkit, bárhol, bármilyen helyzetben fel tud vidítani. Sokat köszönhetek neki, ahogy Ő is nekem a biosz kettesét. Nagyon sok támogatást és kedves szót kaptam tőle. Mintha a bátyám lenne, akit néha kidobnék az emeletről, - mosolyogtam - de bármit megtennék érte. - elhalkultam. Gyakorlatilag annyi mindent tudnék mondani Ashtonról, mégis nehezen kezdtem bele. - Ashtonnál kedvesebb és figyelmesebb sráccal soha életemben nem találkoztam, és valószínű nem is fogok. A viták ellenére hamar a mindenemmé vált. Annyira törődő, annyira védelmező, mégis makacs és önfejű. Nem tudom miért tetszett meg ez a párosítás, talán a bonyolult srácokat kedvelem.. Felejthetetlen élményeim vannak vele kapcsolatban. Az első általa rendezett randinkon kaptam tőle ezt. - kiemeltem a pólóm alól a nyakláncot.
- Azta... - bámulta a nyakéket.
- Ő az a fajta ember aki képtelen figyelmen kívül hagyni, ha valami bánt, vagy dühös vagyok. Szeretem, és képtelen vagyok megválni tőle... mégis muszáj.
- Muszáj? - kérdezett vissza.
- Muszáj. Azt hiszem elhidegült tőlem, ezt megértem és elfogadom.
- Ezért jöttél ide? - törökülésbe helyezkedett.
- Is. Megtaláltam anya címét, és képtelen voltam figyelmen kívül hagyni.
- Szóval egy éjszakán át utaztál ide Sydneyből? Azért, hogy elfelejtsd?
- Igen. Nagyobb részben ezért. Szeretném, ha ő is túllépne és boldog lenne.
Tori ezek után egyedül hagyott én pedig az ablak előtt ülve néztem kifelé. Már értem miért a város széle felé laktak. Hátulról egy kis farmszerű helynek tűnt csirkékkel teli óllal és egy kisebb istállóval. Az imént említett istállóból ismerős göndör fürtöket pillantottam meg. Kirántottam az alakot és néztem pár pillanatig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése