Egy tapodtad sem mozdult.
- Fejezd be! - szóltam rá, de rám sem nézett.
- Sam, menj arrébb. - utasított Luke. Hátranéztem rá.
- Mi? Nem! - tiltakoztam egyből. Két ideges, és jelen helyzetben agresszív srácot egyedül hagyni? Még egy hülye sem tenné meg.
- Miért nem hallgatsz rá Sam? - kérdezte kissé gúnyosan Ashton. Ránéztem, de Ő még mindig Lukera meredt.
- Jobb, ha elmész. - mondtam Ashtonnak. Magam is meglepődtem, de egy kicsit hátrált, majd megfordult.
- Fasszopó... - morogta Luke. Ashton hirtelenjében megfordult és behúzott egyet Lukenak.
- Neked teljesen elment az eszed?!! - ordibáltam teli torokból. Luke felállt, mire Ashton ismét próbálkozott, de eléálltam. Nem bántam meg, de bár ne tettem volna. Luke helyett engem ütött meg. Elég rendesen. Tudtam, hogy Aston erős, de még sosem tapasztaltam. Ezidáig...
- Te hülye vagy?!!! - rivallt rá Luke. A földön voltam félig feküdtem, kábán. Hangos futás törte meg a csendet.
- Ő csinálta magának! - válaszolt vissza. Én csináltam magamnak... Én...
- Luke! Ashton! - kiabáltak rájuk Calumék. Megtorpantak Luke mögött. Ashton állkapcsa megfeszült.
- Ő a hibás?! Még Őt hibáztatod azért, mert egy passzív agresszív állat vagy?! - kérdezte Luke. Tudtam mi jön most. Ashton harmadjára is próbálkozott, de Calumék a karjánál fogva hátratolták.
- Elment az eszed Ashton? - kérdezte Calum nyugodtan. Tudta hogyan kell kezelnie Őt ilyenkor. Vajon történt már ilyen máskor is? Emilyvel? - Megütöd a legjobb barátodat, és még a barátnődet is bántod? Mi van veled? - halmozta el kérdésekkel.
- Barátom? Barátnőm? - kérdezte kevés undorral a hangjában. - Nem. Legyenek egymáséi. - kihúzta magát a karjaik közül és megfordult, majd beszállt a kocsiba. Még mindig a földön ültem és feldolgoztam az előbbit. Az arcom zsibbadt, fájt, égett, de ez semmi sem volt ahhoz képest, amit a mellkasomban éreztem. Luke leguggolt elém.
- Jól vagy? - kérdezte. Nem néztem rá. Nem néztem senkire, csak a földre. Lesokkolódtam, de pillanatokon belül felpattantam és mielőtt észrevehettek volna elrohantam.
- Sam!! - hallottam, hogy valamelyikük ordibálja a nevemet.
*Calum Szemszöge*
- Jobban jársz, ha utána mész és visszahozod! - mentem közelebb Ashton autójához.
- A ti felelősségetek. - hajolt ki az ablakon.
- Megütötted. Simán elmehetnék a rendőrségre. Választhatsz: vagy utána mész, vagy mész a rendőrségre. - vontam vállat és megfordultam, mire felbúgott a motor, a kerekével kaparva egy kicsit elhajott.
- Azt hiszed ezek után Sam csak úgy beszáll majd az autójába? - kérdezte Luke.
- Nem. Persze, hogy nem. Ezért kell bocsánatot kérnie, elmondani neki mi miatt haragszik rá. Csak ezután fog beülni a kocsijába, még ha fél is tőle.
- Gondolod? - nézett hátra.
- Tudom. - válaszoltam, majd lassan elindultunk.
*Sam Szemszöge*
Nem tudtam hová rohanok csak rohantam előre. Egy folyón átmenő hídra értem. Épphogy elértem a közepét lerogytam és zokogni kezdtem. A hideg átjárta a testemet, remegtem a levegőtől. A szél is erősen fújt. Csak ott kuporogtam sírva, egyedül, megtörten. Éreztem, ahogy a szemöldökömből szivárog a vér, de akkor ez sem érdekelt. A vér összekeveredett a könnyeimmel így csöpögött a földre és a ruhámra. A hangos fék csikorgás arra késztetett, hogy felnézzek. Kiszállt az autóból és rám nézett. Elindult felém én pedig felkászálódtam és rohanni kezdtem. Minek jött utánam? Miért Ő? Hallottam ahogy fut utánam, miközben azon agyaltam, vajon hová tudnék elrejtőzni előle. Lépései egyre közelebbről jöttek, így én is felgyorsítottam. Egy villany póznát megkerülve megfordultam. Kifulladva jött utánam. Sosem éreztem még ennyire védtelennek magam - talán még akkor, mikor a születésnapi bulimon az az incidens megtörtént...
- Nincs kedvem ezzel szarakodni. - szólalt meg szokatlanul mély hangon. - Nem fogok könyörögni, hogy szállj be abba a kibaszott kocsiba.
- Mi bajod van? - kérdeztem tagoltan, felnézve rá. - Nem szólsz hozzám, nem nézel rám, agresszív vagy, és szívtelen.
- Mit érdekel az téged? - hangja érzelem mentes volt, egyszerre eltűnt belőle minden érzelem. - Örülnék, ha végre elhúznál a pózna mellől és szépen visszasétálnál. Rohadtul nincs kedvem ehhez... hozzád. - meg kellett mutatnom neki, hogy még mindig ugyanaz az erős lány vagyok, aki voltam .Kiállni magamért, szembeszállni bárkivel.
- Ezek után, szerinted beszállnék a kocsidba, és úgy tennék mintha húsz perccel ezelőtt semmi sem történt volna.
- Sam, ne bosszants fel. Szállj be a kocsiba! - emelte meg hangját.
- Nem megyek sehová, veled. - tiltakoztam tovább. Bármennyire is erősnek mutattam magamat kívülről, belül még mindig bennem volt a tudat, hogy megütött. Még ha nem is szánt-szándékkal, akkor is. Megtapasztaltam mekkora erő lakozik benne, és nem szándékoztam még egyszer megérezni. Nem mertem odamenni elé és úgy mondani neki, ahhoz kevésnek éreztem magamat. A póznához jött és megpróbált elkapni, de mindig elmozdultam kezemet a póznán tartva. Egyszer csak megragadta és magához rántott. A vállára dobott és elindult visszafelé. - Tegyél le! - ütögettem a hátát ököllel. - Ashton!! - tovább püföltem bízva abban, hogy letesz, de még csak nem is törődött velem. Mikor a kocsijához értünk szabályosan belökött a hátsó ülésre, és rámcspata az ajtót. Felültem és az anyós ülés mögötti ülésre kuporodtam. Az összes lelki sérelmem és - az Ashton által okozott - testi sérelmem is a felszínre tört. Hangtalanul hagytam, hogy a könnyeim útjukra induljanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése