- Biztos, hogy be akarsz jönni? - állt meg az iskola előtt Luke. - Mindenki a szülinapi bulidról beszél, és..
- Kit érdekel? - kérdeztem vállat vonva. A szokás hatalma miatt megfordultam, hogy egy búcsú csókkal köszönjek el tőle, de rájöttem, hogy nincs itt. Megfordultam és elindultam. - Jössz? - szóltam hátra Lukenak.
- Aha. - válaszolta és utánam jött. Belépve az iskolába mindenki rám nézett, volt aki csak bámult, voltak akik összesúgtak és akik sajnálattal néztek rám. - Erről beszéltem. - suttogta a fülembe.
- Nem érdekel. - mondtam érzelem mentes arccal és tovább sétáltam a folyosón.
Két hetet bírtam ki addig, nem egyszer akartam felhívni és beszélni vele, megkérni, hogy jöjjön vissza.
A matek óra csak rosszabb volt. Hallottam ahogy valaki azt mondja a padtársának, hogy múltkor egy buliból hazajövet hallották, hogy veszekedtünk Ashtonnal, és szakítottunk. Nekik ehhez mi közük van? Az óra közepén elővettem a telefonomat és kikerestem Ashton nevét. Fel akartam hívni az óra közepén, nem törődve azzal, hogy hol vagyok és mit ígértem meg magamnak. Nem érdekelt.. Akkor csak az járt a fejemben, hogy szükségem van rá, az ölelésére, a kedves szavaira, a bókjaira, a nevetésére. Egyszerűen szükségem volt rá.
- Sam, ha még egyszer fel kell szólítanom, hogy tegye el a telefonját, elveszem és felküldöm az igazgatóiba! - emelte fel a hangját a tanár.
- Tanárnő, meg kell értenie a helyzetét. - kezdte Destiny, és tudtam, hogy akkor és ott fogom kiadni magamból ezt a két hetet. Rajta fogom kitölteni a dühömet, a szomorúságomat, a magányomat. - Muszáj visszaszenvednie magát a barátjához, különben egyedül fog maradni. - Lukera néztem aki rázta a fejét.
- Szétszedem a ribancot. - lecsaptam a telefont az asztalra és mielőtt még Luke visszahúzhatott volna máris Destiny helyénél álltam és a hajába markoltam.
- Rohadtul elegem van belőled. Abból, hogy próbálsz keresztbe tenni, a folytonos piszkálódásodból, de tudod mit? Most szépen elbeszélgetünk. - a hajánál fogva felrántottam a székről. A tanár hangosan ordibált nekem, de nem törődtem vele. Kirúgtam az ajtót és a földre löktem a csajt. Arrébb akart mászni, de bakancsommal erőteljesen a bokájára tapostam, a hátammal pedig betámasztottam az ajtót.
- Sam! Fejezd be, hallod?! Ettől nem lesz jobb! - dörömbölt az ajtó másik oldalán Luke. - Sam!! - szólongatott tovább, de nem törődtem vele.
- Baszottul unom a viselkedésedet. A lehető legrosszabb alkalmat fogtad ki a piszkálásomra, tudod miért? - az egyik folyosón lévő paddal a lehető leggyorsabban támasztottam meg a kilincset, hogy ne tudják lenyomni. Leguggoltam hozzá. - Mert már rohadtul nem érdekel semmi, és senki. Mióta Ashton nincs velem, talán egy kicsit agresszívebb lettem. Ugye nem baj? Remélem örülsz, és ezután gondold át egy kicsit a helyzetedet. - felrántottam és a falnak löktem. Alkarommal a mellkasánál szorítottam a falhoz. - Nem vagy jobb. Nem vagy szebb, okosabb és még csak kedvesebb sem. Egy dologban hasonlítunk: bosszút akarok. Te azért, mert Calumékat választottam, én pedig ezért a pár hónapért. Ahogy kicsengettek a hajába markoltam és húzni kezdtem. - Sétálunk egy kicsit. - ráncigáltam magammal. Úgy nézhettem ki mint egy pszichopata, aki éppen az áldozatát akarja eldugott helyre vinni, hogy megölje. Amikor kitettem a lábamat az iskolából, egy hangos ordítás kíséretében kilökték a matek terem ajtaját.
- Sam!! - Luke dühös volt rám. Nagyon is az, de akkor semmi sem foglalkoztatott. A suli melletti tóhoz rángattam, még oda is elhallatszott a tanárok, az osztály és Luke kiabálása.
- Emlékszel amikor azt mondtad, bedobtad ide a nyakláncom, majd bent átnyújtottad? Felmerült bennem az is, hogy csak egy jelentéktelen másolat volt a nyaklánc. Szeretném ha megkeresnéd. - pár centi választott el attól, hogy a vízbe lökjem, de akkor valaki hátrahúzott, Destiny haja kicsúszott a kezemből. Egy fának tolt, messze a tóparttól.
- Elment az eszed? - kérdezte Luke idegesen. Megszállottan néztem Destinyt ahogy feltápászkodik és sietős léptekkel, lesokkolva indul a tanárok felé. - Az óra háromnegyedénél kihúzod őt a teremből, minket bezársz a terembe és bele is akarod lökni a tóba? Mi van veled? Hol van az a lány aki három héttel ezelőtt még teljes ön erővel szervezte a bált?
- Valahol máshol. - toltam el magamtól és elindultam. - Nincs szükségem a prédikációdra! Nincs szükségem semmilyen társaságra, beszélgetésre vagy bármi másra! - ami nem Ashton. - folytattam gondolatban. A zsebemhez nyúltam és a telefonomat kerestem, amikor eszembe jutott, hogy a teremben hagytam.
- Ezt keresed? - kiabált utánam Luke feltartva a telefonomat.
- Add ide! - szóltam rá.
- Arra várhatsz! Már egy héttel ezelőtt, pontosabban amióta ilyen zavarodott, hangulat ingadozásos, önkívületi állapotba nem kerültél, már akkor felhívhattad volna Ashtont, de te inkább mártírkodtál és meg akartad mutatni mennyire nem hiányzik, de a nem hiányzik! Miért kell ennyire makacsnak lenned?! - mondta meg az őszintét.
- Nem érdekel mit gondolsz, az sem, hogy szerinted milyen lettem, az meg végképp nem, hogy mi a véleményed...
- Jó, nem fogok arra várni, hogy hónapokon keresztül csináld még ezt! Ha nem te, majd én felhívom! - nyomkodott valamit a készüléken, majd rám emelte a tekintetét.
- Ha felhívod lelépek. Nemhogy az iskolából, a városból és az országból is. Nincs szükségem rá. - valójában, nagyon is szükségem volt rá, de nem akartam elmondani másoknak. Miattam ment el, és talán, most Ő is boldog. Talán ebben a két hétben megismerkedett egy lánnyal, aki tökéletes számára. Egy kedves, aranyos és kitartó lánnyal, aki nem fogja elküldeni Őt fél év után, még ha nem is volt a célja. Gondolkodott egy kicsit, majd eltette a telefont. Elképzeltem, ahogy megszólal mögülem, hogy: "Én nem így látom." Megfordulok, ránézek és tényleg Ő az. Odarohanok hozzá és megölelem, Ő pedig visszaölel. De ez csak a képzeletem volt.
- Rohadtul elegem van belőled. Abból, hogy próbálsz keresztbe tenni, a folytonos piszkálódásodból, de tudod mit? Most szépen elbeszélgetünk. - a hajánál fogva felrántottam a székről. A tanár hangosan ordibált nekem, de nem törődtem vele. Kirúgtam az ajtót és a földre löktem a csajt. Arrébb akart mászni, de bakancsommal erőteljesen a bokájára tapostam, a hátammal pedig betámasztottam az ajtót.
- Sam! Fejezd be, hallod?! Ettől nem lesz jobb! - dörömbölt az ajtó másik oldalán Luke. - Sam!! - szólongatott tovább, de nem törődtem vele.
- Baszottul unom a viselkedésedet. A lehető legrosszabb alkalmat fogtad ki a piszkálásomra, tudod miért? - az egyik folyosón lévő paddal a lehető leggyorsabban támasztottam meg a kilincset, hogy ne tudják lenyomni. Leguggoltam hozzá. - Mert már rohadtul nem érdekel semmi, és senki. Mióta Ashton nincs velem, talán egy kicsit agresszívebb lettem. Ugye nem baj? Remélem örülsz, és ezután gondold át egy kicsit a helyzetedet. - felrántottam és a falnak löktem. Alkarommal a mellkasánál szorítottam a falhoz. - Nem vagy jobb. Nem vagy szebb, okosabb és még csak kedvesebb sem. Egy dologban hasonlítunk: bosszút akarok. Te azért, mert Calumékat választottam, én pedig ezért a pár hónapért. Ahogy kicsengettek a hajába markoltam és húzni kezdtem. - Sétálunk egy kicsit. - ráncigáltam magammal. Úgy nézhettem ki mint egy pszichopata, aki éppen az áldozatát akarja eldugott helyre vinni, hogy megölje. Amikor kitettem a lábamat az iskolából, egy hangos ordítás kíséretében kilökték a matek terem ajtaját.
- Sam!! - Luke dühös volt rám. Nagyon is az, de akkor semmi sem foglalkoztatott. A suli melletti tóhoz rángattam, még oda is elhallatszott a tanárok, az osztály és Luke kiabálása.
- Emlékszel amikor azt mondtad, bedobtad ide a nyakláncom, majd bent átnyújtottad? Felmerült bennem az is, hogy csak egy jelentéktelen másolat volt a nyaklánc. Szeretném ha megkeresnéd. - pár centi választott el attól, hogy a vízbe lökjem, de akkor valaki hátrahúzott, Destiny haja kicsúszott a kezemből. Egy fának tolt, messze a tóparttól.
- Elment az eszed? - kérdezte Luke idegesen. Megszállottan néztem Destinyt ahogy feltápászkodik és sietős léptekkel, lesokkolva indul a tanárok felé. - Az óra háromnegyedénél kihúzod őt a teremből, minket bezársz a terembe és bele is akarod lökni a tóba? Mi van veled? Hol van az a lány aki három héttel ezelőtt még teljes ön erővel szervezte a bált?
- Valahol máshol. - toltam el magamtól és elindultam. - Nincs szükségem a prédikációdra! Nincs szükségem semmilyen társaságra, beszélgetésre vagy bármi másra! - ami nem Ashton. - folytattam gondolatban. A zsebemhez nyúltam és a telefonomat kerestem, amikor eszembe jutott, hogy a teremben hagytam.
- Ezt keresed? - kiabált utánam Luke feltartva a telefonomat.
- Add ide! - szóltam rá.
- Arra várhatsz! Már egy héttel ezelőtt, pontosabban amióta ilyen zavarodott, hangulat ingadozásos, önkívületi állapotba nem kerültél, már akkor felhívhattad volna Ashtont, de te inkább mártírkodtál és meg akartad mutatni mennyire nem hiányzik, de a nem hiányzik! Miért kell ennyire makacsnak lenned?! - mondta meg az őszintét.
- Nem érdekel mit gondolsz, az sem, hogy szerinted milyen lettem, az meg végképp nem, hogy mi a véleményed...
- Jó, nem fogok arra várni, hogy hónapokon keresztül csináld még ezt! Ha nem te, majd én felhívom! - nyomkodott valamit a készüléken, majd rám emelte a tekintetét.
- Ha felhívod lelépek. Nemhogy az iskolából, a városból és az országból is. Nincs szükségem rá. - valójában, nagyon is szükségem volt rá, de nem akartam elmondani másoknak. Miattam ment el, és talán, most Ő is boldog. Talán ebben a két hétben megismerkedett egy lánnyal, aki tökéletes számára. Egy kedves, aranyos és kitartó lánnyal, aki nem fogja elküldeni Őt fél év után, még ha nem is volt a célja. Gondolkodott egy kicsit, majd eltette a telefont. Elképzeltem, ahogy megszólal mögülem, hogy: "Én nem így látom." Megfordulok, ránézek és tényleg Ő az. Odarohanok hozzá és megölelem, Ő pedig visszaölel. De ez csak a képzeletem volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése