Annyival másabb volt, hogy Ashton visszajött. Másabbnak éreztem magamat, olyan... teljesnek. Elmúlt az üresség érzetem, mert visszajött. Beléptünk a lakásba, levetkőztünk, majd beljebb mentünk.
- Segítesz kipakolni? - kérdezte. Megfogtam a kezét és felfelé húztam. Becsukta maga mögött az ajtót, majd ledobta a táskáit az ágy mellé. Elém lépett és evvel egy időben megcsókolt. Szorosan derekam köré fonta a karjait én pedig a tarkójára tapasztottam a kezem. Egyre hevesebben csókolóztunk, és sokszor éreztem úgy, ledöntöttünk minden falat, áthágtuk a határokat. Ashton néha lazábbra fogta a dolgot, olykor a hevesség eltűnt belőle, de ez nem tartott sokáig. Idővel lekerült róla a póló és az ágyban kötöttünk ki. Tudtam,hogy meg fog történni, akkor és ott, és nem bántam.
Miután megtörtént akkor sem bántam meg. Odaadtam magamat annak a fiúnak, akit örökké szeretni fogok, aki az egyetlen lesz számomra, örökké... Ashton mellkasán feküdve emlékeztem vissza az előbb történtekre. A plafont kémleltem miközben felidéztem Ashton izzadtság cseppes arcát, homlokához tapadt haját. Heves szívverése a fülemben dörömbölt, majd idővel lelassult. Megkereste a kezemet és összekulcsolta az ujjainkat. Nem tudtuk mit mondjunk, azt hiszem szavakra sem volt szükségünk. Sokak szerint az első alkalom 70%-ban megrontja a kapcsolatot és szakítanak. És a maradék 30%-nak pedig erősebb és kitartóbb kapcsolata lesz. Úgy éreztem Ashton ki fog teljesedni ezután, hogy az igazi Ashtont lesz alkalmam megismerni.
- Srácok, hány pizzát rendeljünk? - szólalt meg hirtelen Michael. Ashton hirtelenjében köpni-nyelni nem tudott.
- Uhmm... Négyet-ötöt. - mondott egy random számot, majd visszadőlt. A hasamra fordultam és ránéztem. Rám mosolygott, majd megcsókolt.
- Tudod ki kellene pakolnunk. Tényleg. - nevettem és a táskáira böktem.
- Az még várhat. - vont vállat és a hátamra fordított, Ő pedig fölém tornyosult.
- Már majdnem egy órája ott várnak. A többieknek fel fog tűnni. - tettem a mellkasára a kezemet és lefordítottam magamról. - Öltözz és pakolj. - utasítottam és magamra vettem a pólómat és a nadrágomat is felküzdöttem.
- A másfél órás pakolás kissé túlzás nem gondolod? - kérdeztem becsukva a szekrényt.
- Hidd el, életem legjobb pakolása volt. - nevetett és az ölébe húzott az ágyra. Az arcára tettem a kezemet és az ágyra löktem.
- Perverz vagy. - nevettem és felálltam, majd elindultam.
- És ez még csak a kezdet. - mondta filmbélien, mire ismét elnevettem magamat. Megfogtam a kezét, felhúztam az ágyról, majd levezettem a nappaliba. Ahogy beléptünk mindenki vigyorogni kezdett.
- Megbeszéltük a dolgokat. - mondtam leplezve az igazságot. Azért mégsem akartam vigyorogva azt mondani, hogy: "Jaa, jól gondoljátok. Lefeküdtünk.". Ez azért kicsit gáz lett volna.
A nap hamar eltelt, és már éjszaka volt mikor felébredtem. Ashtont nem találtam magam mellett, a párnák rengetegében vesztem el. Lelökdöstem magamról a puha tárgyakat és felkeltem. Halk léptekkel mentem a földszintre. A konyhai hangokból ítélve Ashton ott volt. Belöktem a lengő ajtót, de nem Ő hanem Luke állt ott kezében egy pohár vízzel.
- Ashton? - kérdeztem. Összeráncolta homlokát, majd a mosogatóba tette az üres poharat.
- Ezt hogy érted? - kérdezte.
- Az előbb még fent volt. - mondtam az emeletre mutatva.
- Sam... Nem akarlak lelombozni, vagy valami.. De azt hiszem csak álmodtál. - nézett rám.
- Nem, nem. - nyújtottam el másodjára az 'e' betűt. - Tudom, hogy az előbb még fent volt. Esküszöm.
- Gyere. - fogta meg a kezemet és felvezetett az emeletre. Bevitt a szobába és kinyitotta Ashton szekrényét, az pedig üresen állt ott. Sem póló, trikó vagy nadrág. A dobverői sem voltak a helyén, a fejkendői sem és a táska sem volt ledobva a földre.
- Esküszöm, hogy... - leült az ágyra és lehúzott magához.
- Túl valóságos álom volt. Ashton azóta sem jött haza. - becsuktam a szememet és próbáltam felébredni, de valójában az volt a valóság. Hirtelen átöleltem Luke meztelen felsőtestét. Először meglepődött, majd átölelt. Szívverése meglepő módon lassult és gyorsult folyamatosan. - Holnap fel kell hívnod. Ez nem mehet így tovább. - mondta halkan.
- Milyen nap van? - kérdeztem eltérve a témánktól.
- kedd van. - még a Destinys dolog sem történt meg, pedig annak örültem volna...
Reggel amikor felnéztem Luke feküdt mellettem. Nem úgy ahogy Ashton, Ő az ágy egyik végén, mivel "kicsit" átnyúltam az Ő oldalára. A lábam a csípőjén lógott, a kezem pedig forró hátát súrolta. Az órára néztem és felültem.
- Luke elfogunk késni. - ráztam meg erőteljesen. Felnyögött és apró pillantásokkal szokta meg a fényt.
- Ha így szoktál vergődni álmodban, és így szoktad ébreszteni az embereket azt hiszem nem alszok többet veled. - halkan kuncogtam, majd ismét megráztam mert visszacsukta a szemét. - Fent vagyok. - dünnyögte.
- Nem sokáig. Gyerünk, kelj fel! - ráztam tovább.
- Sam... ha én felkelek azt te sem fogod élvezni. - tovább ráztam, mire felült. - Én szóltam előre. - felpattantam az ágyról és lerohantam a lépcsőn, be a konyhába, ahol Michael mögött találtam menedéket.
Egész reggeli közben azon gondolkodtam hogyan bizonyosodhatnék meg arról, hogy Ashton még most is vár rám és várja a hívásomat.
- Srácok, ha nem gond ma kocsival megyünk. - Néztem Lukera aki meglepődve nézett rám. - Nincs kedvem elkésni. - érveltem.
- Ti tudjátok. - vont vállat Michael és Calum.
Kiálltam Luke autójával a garázsból és megvártam még Ő is beszáll. Legurultam a feljáróról és elindultam, de nem az iskola felé. Tudtam, hogy Luke nem egyezne bele, ha megkérem, de így nem volt lehetősége ellenkezni.
- Sam, az iskola nem erre van. - tájékoztatott.
- Nem is oda szándékoztam menni. - válaszoltam. - Mielőtt megkérdeznéd: Hornsbyba megyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése