3.fejezet 8.rész(71.rész) - "but she's into drummers"

Valaki elkapta a kezemet és nem túl erősen tartotta majdnem a fejem fölé. Szikrázó szemekkel bámultam Destinyt aki egy pillanatra fölém nézett, majd vissza rám. A kezemet átemelte a fejem felett és a hasamhoz vitte. Megismertem a sok-sok bőr és fonott karkötőt.
- Iskolai bunyó? Komolyan? - kérdezte halkan. Destiny elslisszolt a fának tapadva, majd odasietett Jadehez.
- Ne mondd, hogy te még sosem vettél részt benne. - döntöttem hátra a fejemet és Ashtonra néztem. Szájon puszilt, majd felemelte a történelem könyvemet.
- Én egy szóval sem mondtam. - nevetett halkan, majd kipörgetett, hogy ne legyek kissé kitekert helyzetben. Odakísért Lukehoz. - Te aztán tdusz vigyázni az emberre.
- Oh, szerinted olyan könnyű vigyázni rá? Szívesen cserélek.
- Szívesen lennék egész nap a közelében. - vigyorgott, majd hátulról átölelt. Állát a fejem búbján pihentette. - Nem unalmas másodjára? - nevette ki Lukeot.
- Kösz, igaz barát vagy. - mutatott be neki, mire én is felnevettem.
- Mindig is hülyeségnek találtam az ilyet. Bejössz, leülsz és ülsz. Minek ehhez gyakorlás?
- Khmm, Mr.Irwin.. - köszörülte meg a torkát mögöttünk Mrs.Deanne. - Sokak eléggé koordinálatlanok, nem de?
- Az én koordinációmmal semmi baj. - vont vállat én pedig hang nélkül nevettem.
- Minek köszönhetem a látogatását? - tért el a témától. Ashton rám nézett, majd a tanárnőre.
- A barátnőmhöz jöttem, miért minek látszik, hogy Lukeot ölelgetem? - tiszteletlensége semmit sem változott, ugyan az a pimasz srác maradt tizenkettedikből.
- Evvel pedig feltartja a ballagási próbánkat.
- Én össz-vissz két emberhez jöttem, nem kell az egész iskolának megállnia. - Ashton megérezte ahogy rázkódom a nevetéstől, mert a számra tapasztotta egyik kezét. A tanárnő inkább odébbállt és a többiekkel foglalkozott. Elengedett és a zsebébe nyúlt. Elővette a telefont és végigfutotta a képernyőt. - Luke, húzzunk. Valami élő akusztikus mini koncertet szerveztek be, szóval lépjünk. - egy pillanatra azt hittem én maradhatok, de Ashton a vállára kapott. - Mert a te tempódban egy év alatt nem érünk oda. - érvelt.
- Lucas, Samantha! - szólt utánunk Mrs.Deanne.
- Örültem! - kiabált vissza Ashton és kicipelt a kapun. Szóval most először fogom látni és hallani őket élőben. Ez olyan... mintha rajongó lennék. Tudom, hogy ezerszer elmehettem volna dal felvételekre vagy csak megkérhettem volna őket, hogy énekeljenek, de az nem ugyan az! Letett az autó mellet én pedig beültem hátulra. Luke az anyósülésen foglalt helyet. Talán tíz perc autózás után egy parkban kötöttünk ki. Cska akkor jöttem rá, mennyire nem is ismerem Sydneyt. Ahogy kiszálltunk Calum intett, hogy menjünk oda. Ashton és Luke közé szorultam. Szorosan fogtam Ashton kezét, ő pedig egy bátorító mosollyal egy puszit nyomott az arcomra. Megkönnyebbültem, nagyjából. Végül is én vagyok a hőn áhitott banda egyik ultraszexi tagjának a barátnője. A helyükben rég kinyírtam volna a csajt. Vajon ők hogy fogadnak? Utálni fognak, egyáltalán érdeklem őket?
- Nyugi. - szorította mg finoman a kezemet. - Nem ítélkeznek. Ők csak... támogatnak minket. - mosolygott.
- Oké srácok, ti jöttök! Mi leróttuk a köreinket.
- Jó! - Ashton elengedte a kezemet és Lukeval az oldalán elindult a rajongók felé. Csak néztem őket ahogy fotózkodnak.
- Ez... elképesztő! - jegyeztem meg. Egy két lány tekintete ránk suhant, mintha rám is mosolyogtak volna, bár nem nagyon mertem tanulmányozni őket.
- Az. Bámulatos mire képesek értünk.. - Calum apró mosollyal nézett végig a csoporton.
- Kezdetben szokatlan, hogy ennyien rajonganak körbe, de mindannyiunra ráfér a támogatás. Jó, hogy vannak nekünk, nélkülük mi sem lennénk ott ahol most. - tette hozzá Michael.
   Egy kisebb csapat mellett álltam. Ashton sokszor nézett rám a szemüvege mögül és el is mosolyodott párszor az én mosolyomat látva. Annyira szokatlan látni őket így, zenélni. Nem is nagyon beszélünk a zenéjükről, szóval újdonság számomra ez az egész.
- I play guitar, but she's into drummers.. - erre a sorra Calum bemutatott Ashtonnak amin mindannyian nagyot nevettünk.
   Megköszönték a rajongóknak, hogy eljöttek, meg ilyenek, majd vissza indultunk az autóhoz. Hátul sétáltam mögöttük és a sok mosolygó lányra gondoltam. Valaki megérintette a vállamat én pedig automatikusan megfordultam. Egy ugyancsak mosolygó lánnyal találtam szembe magam.
- Ezt oda adnád nekik? Sokat jelentene. - nyújtott át egy borítékot.
- Persze. - mosolyogtam rá. Pár lány még felfigyelt ránk és ők is odajöttek egy-egy kéréssel. Még ha csak annyit is tehettem, hogy átadom az üzenetet a srácoknak, ez is melegséggel töltött el. Hiszen segíthetek nekik, az pedig jó dolog. A lányok szétszéledtek, Ashton pedig a kocsijának dőlve, karbatett kézzel, széles mosollyal várt. Leengedtem a papírokkal és egy két borítékkal teli kezemet és odamentem hozzá. Megtámaszkodtam csípője mellett a kocsinál és felágaskodtam hozzá egy csókért. Mosolyogva lehajolt hozzám és megcsókolt. Lányok sokasága sikított mögöttünk, mire Ashton belemosolygott a csókba. Megböktem a hasát, mire még szélesebben elmosolyodott, kezét a derekamra tette.
- Nem akarok közbe avatkozni, de mennünk kellene. Még van három óránk. - sóhajtottam, majd visszaereszkedtem a talpamra. Ashton még mindig vigyorgott és néha a fejem fölött elnézett a fanokra. Kinyitotta nekem az ajtót, intett egy utolsót a rajongóknak, majd ő is beszállt és elindultunk. Mostanra már Calum és Michael is ott ült velem hátul.
- "I play guitar, but she into drummers"? - kérdeztem kíváncsian. Luke hangosan felröhögött, mire Michael előre csapott és leütötte Lukeot.
- Gyakorlatilag... Calum látott meg először. - mondta vigyorogva Ash.
- Oh, ezzel az információval, talán Calumnak több esélye van mint neked. - vigyorogtam vissza rá és Calumhoz bújtam. Michael felnevetett.

3.fejezet 7.rész(70.rész) - "-Pörögj fel!"

    Egy fél órával később már egy pokrócon feküdtünk, Ashton feje a hasamon pihent míg én a tincseit piszkáltam. Csukott szemmel feküdt, arca kisimult volt, mint mikor az ember a koporsóban fekszik. Nyugodtságot sugárzott, vonásai lágyak voltak.
- Tudod... - szólalt meg. Hangja ugyancsak annyira nyugodt és sima volt mint ő maga. - ... még régen szó volt erről a turné dologról.
- Igen. - válaszoltam. Várt pár pillanatot, mintha gondolkodna, vagy keresné a megfelelő szavakat.
- És uhmm... arról volt szó, hogy a ballagás után indulnánk, de a tegnapi után... én... nem szívesen hagynálak egyedül. - hunyorogva kinyitotta az egyik szemét és rám nézett, majd ismét lehunyta.
- Csak ránk akartak ijeszteni. Egy olyan srácot mint Scott - nem engednének ki még óvadék ellenében sem.
- Talán igazad van... viszont ez sem száz százalékos. Honnan tudhatjuk mikor és mit gondolnak komolyan avagy mit nem? Nem kockáztatnék.
- Benned csak túlteng az óvó ösztön. Baromság volt az egész, és ha az elkövetkezendő másfél hétben nem próbálkoznak, akkor ezek után sem fognak.
- Ezt azért kétlem. Kiszámíthatatlanok - és valljuk be, nem tudnék a világ másik feléről iderohanni bármikor. És nem hülyék, ezt vegyük figyelembe. - nem tudtam, hogy Ashtonban van túl sok realitás, vagy az enyém veszett el.
- Ezt majd később átbeszéljük. - zártam le a témát. Láttam, hogy még tudná folytatni, de inkább hallgat rám és befejezi.
   Az utcán sétálgattunk és mindenféle dologról beszélgettünk. Valójában nem is nagyon sétáltunk még együtt, így öten - a kora reggeli iskolai sétákat kivéve.
- ..., viszont Bryanék talán... - utalgatott Michael.
- Nem! - rivalltam rá. - Nem kell bébiszitter, megleszek egyedül is. Tényleg. - egész nap erről ment a duma. Mindig csak mi lesz velem, hogyan vigyázzanak rám anélkül, hogy lemondanák a turnét. Én persze minden feltevést elleneztem
- Legalább megismernéd őket. - vont vállat Calum. Szólásra nyitottam a számat, de beelőzött. - És ne mondd, hogy nem szoktál hozzá a fiú társasághoz!
   Ezek után hosszas vita következett arról, hogy ne legyek ennyire makacs, működjek együtt és ne önfejűsködjek, mire beadtam a derekamat. Két hétre. Csak ennyire voltam hajlandó, hogy nekik és magamnak is kedvezzek. Az az egy kikötésük volt, hogy ha megkedvelem őket mint barátokat akkor maradnak és nem küldhetem el őket - és, minimum egyszer muszáj megnéznem őket egy koncertjükön.
   Későre járt, mikor visszaértünk. Nem sokkal azután, hogy hazaértünk én felmentem lezuhanyozni, majd aludni. Utáltam, hogy a "gyönyörű" arcom miatt lemaradok a ballagási próbákról, de még a smink sem segített. Túl sötét folt volt az arcomon. Kitalálhattam volna egy hülye mesét, de mi értelme lett volna? Valaki úgyis elkezdett volna valami - az igazságra hajazó - pletykát terjeszteni. És akkor mindenki azt hitte volna el, nem az én kitalált mesémet. Szóval még pár napig otthon kellett punnyadnom.
   Csak négy nap kellett még el nem tűnik, mégis hónapoknak tűnt. Már csak fél hét van a ballagásig és szabad vagyok. Reggel kicsattanva ültem fel. Nem hittem volna, hogy tizenkét év tanulás után így fogok várni egy reggelt. Luke még csak akkor andalgott le a lépcsőn, mikor a fülébe rikkantottam egy jó reggeltet és lerohantam mellette.
- Pörögj fel! Az utolsó iskolában töltött pénteked! - ugrottam a hátára a lépcső alján.
- Nem látod? Mindjárt kicsattanok az örömtől.. Még ha nem kellene egy ötven kilós lányt cipelnem... - nem törődtem a mondandójával, arcon pusziltam, majd leugrottam róla és a konyhába vetődtem. Felugrottam a pultra és elvettem egy pirítóst. - Neked amúgy is van még két éved. Minek örülsz ennyire? - kérdezte belépve a konyhába.
- Egyszerűen csak örülök. Neked is kellene, de még mennyire!
- Csodálom, hogy Ashtont nem verted fel. - rázta hihetetlenül a fejét.
- Ashtont két perce verte fel, mivel Ashton a kanapén aludt, azért mert Ashton már nem fért az ágyra. Szóval ja, Ashtonnak fáj a háta. - E/3-as személyben beszélt magáról, miközben megdörzsölte az arcát.
- Felkelthettél volna. - mondtam.
- Nem akartalak. - vont vállat. - Vagyis nem tudtalak. - javította ki magát.
- Folytathatnátok később? Van tíz percünk beérni, Sam! - észbe kaptam, felsiettem a táskámért és már indultunk is.
   Élvezettel töltött el a ballagási próba. Én Jesse és Luke közé kerültem, szóval vonulás közben hallhattam Lukeot énekelni. Luke mögött Clara kapott helyet, aki hasonló termetével alig érte fel Luke vállát. Destiny három emberrel előttem felsikoltott. Felkaptam a fejemet.
- Jade! - sipította az ismerős nevet. Tudhattam volna, hogy ismerik egymást.
- Már csak Emily hiányzik... - morogtam, mire Luke megszorította a vállamat.
- Nyugi. Csak ne törődj vele. - suttogta a fülembe. Jesse érdeklődve fordult felém és elvörösödve lépett arrébb. Mintha azt hitte volna, valami romantikus csevejt folytatnánk. Jade ránk emelte a tekintetét. Vágott egy flegma és egyben lenéző fejet, majd hangosan beszélni kezdett.
- Nem is mondtad, hogy Ashton barátnőcskéje is veled jár egy osztályba. Viszont Emily már intézkedik, hogy ne sokáig hívhassa magát így. - szeme sarkából ránk nézett. Felnéztem Lukera, aki megrázta a fejét. Úgy éreztem, lassan már a Sam gyűlölő társaságot is megnyitják élükön Destinyvel... - Én egyszerűen csak ribanc növendéknek hívom. Tök gáz! Az elmondottaid alapján otthon Ashton így, meg úgy az iskolában meg Lukera van rá állva. Nem veszi észre, hogy már megfullad tőle, nem kíváncsi a csajra egyikük sem. Csak túl jó indulatúak ahhoz, hogy ezt a szemébe mondják. - Luke szeme egy pillanatra villódzni és szikrázni kezdett, de félrenézett.
- Növendék? Ugyan kérlek, Ő már maga a ribanc királynő! - nevetett. Feléjük fordultam és ökölbe szorított kézzel közelítettem meg Destinyt. A vállára tettem a kezeimet és egy vastag fának löktem. - Most mi lesz? Megütsz? - a szemem sarkából láttam ahogy Luke nem mozdul, de akármikor tettre képesen elcipelne onnan.
- Még egy szó és biztos lehetsz benne. - szűrtem ki a fogaim közül.
- Hajrá. - vigyorgott öntelten. Meglendítettem a levegőben a kezemet, és megindítottam Destiny felé.

3.fejezet 6.rész(69.rész) - Fagyos érintésű angyal

Délután felé járt mikor felébredtem. Ashton is aludt még, az oldalamhoz fúrva magát.Ujjaimat végigfuttattam tincsei között, mire kiengedte a tüdejében tartott levegőt. Mintha semmi sem történt volna, mintha Ezért csodáltam mindig is a kapcsolatunkat. A viták után is úgy tudtuk folytatni, mintha meg sem történtek volna. Pár pillanat múlva megrebegtette a szemhéját, majd kinyitotta. Rám nézett, majd a plafonra és kinyújtózott. Arca nyúzott volt, néhol alvadt vérrel és sebekkel. Felült és én is így tettem. Rám emelte tekintetét, majd az arcomhoz ért. Összepréselt ajkakkal bámulta a jobb arcféltekemet.
- Ne bővítsük a "legyen Ashtonnak bűntudata" listát. - toltam el kezét az arcomhoz, majd mellkasára dőltem. Tényleg ilyen hamar megbocsájtott volna, miközben annyira haragudott? Talán csak kitalálta, hogy elüldözzön maga mellől. De ez hülyeség, nem? Miért akart volna...
- Ashtonnak így is bűntudata van. - mondta halkan. Mondtam volna, hogy ne legyen, de azért egy kicsi neki is kijárt abból. Úgy döntöttem eleget vártam avval, hogy eltitkoltam a titkát. Tudatni akartam vele, hogy tudom, még ha rá is jön: beszéltem Emilyvel. Már ha a drága Emily nem számolt be mindenről. Elhelyezkedtem hátal neki, majd neki dőltem. Kezembe vettem a karkötőkkel teli kezét és úgy tettem, mint ha a karkötők érdekeltek volna. Ashton feszülten ült mögöttem, éreztem ahogy mozgolódott. Megfordítottam a kezét és félre húztam a karkötőket. Hallottam amint nagyot nyel. Hüvelyk ujjammal végigsimítottam a beforrott hegeket. Kitüremkedtek a bőrén, tapintásuk kevésbé volt kellemes.
- Mikor akartad elmondani? - kérdeztem kezeim közé zárva az ő kezét.
- Nem tudom... talán.. Soha. - morogta.
- Miért titkoltad el? - hüvelyk ujjammal simogattam kezét. Habozott, hosszú másodpercekig csak csendben ültünk ott, de mégis mintha megállt volna az idő.
- Fogalmam sincs. Féltem, hogy... másként tekintenél rám, máshogy viselkedtél volna velem. Mint egy... elmebeteggel.
- Talán csak jobban szerettelek volna. - préseltem össze ajkaimat. -  Én lettem volna a te megmentőd... - tettem hozzá halkan.
- Már így is az vagy. - suttogta és karjait a derekam köré fonta.
- Mégsem tettem semmi nagyobb dolgot. - szíve hevesen vert ahogy mellkasának nyomódtam. Az ölembe húztam a takarót, bár nem nagyon volt rá szükség: Ashton testének melege engem is átjárt.
- Pusztán a léted mentett meg.
- Ez kedves. - mosolyogtam halványan. Annyira jó volt ott ülni és halkan beszélgetni. Annyiszor jó lett volna ilyen helyzetekben lenni reggelenként.
- D-de, te honnan tudsz róla? - kérdezte.
- Jobban gondold meg, melyik régi barátodra bízod a titkaidat. - Ashton sóhajtott, majd megrázta a fejét.
- Volt egy sejtésem... - morogta. Ismét egy kis csend állt be közöttünk. Nem az a kínos csend, inkább az a jóleső csend. Amikor csak élvezzük a másik jelenlétét, anélkül, hogy egy szót is szólnánk a másikhoz. Szavak nélküli érzelmek.. Nyögött egyet. - Álmos vagyok. - dőlt el oldalra, magával húzva engem is.
- Délután kettő van, több mint tíz órát aludtál. - ráztam meg hitetlenkedve a fejemet.
- Akkor is. - elnyúlt az ágyon és a hasára fordult. A lapockáján egy elég fájdalmasnak kinéző folt éktelenkedett.
- Nem fáj véletlenül a bal lapockád? - kérdeztem megérintve a foltot.
- Most? Nem, mivel a jéghideg ujj begyeid lefagyasztják az egész hátamat. - húzta magához a kezemet.
- Talán ez egy szuper képességem.
- Az... Egy fagyos érintésű angyal. - fordult a hátára.
- Angyal? - ráncoltam össze a homlokomat.
- Az. - lehúzott magához és megcsókolt. Minden ürességem és kételyem eltűnt a csókja által. A romantikus hangulatot az ablakon csattanó - azt hiszem - kövek hangja csapta agyon. Elhúzódtam Ashtől, aki figyelte minden mozdulatomat. Elhúztam a függönyt és lenéztem. Calum dobálta az ablakot és a medencére mutogatott, majd azt, hogy menjünk mi is. Luke nagy csobbanással ért a vízbe Michael mellett. Kinyitottam az ablakot.
- Jöttök?! - kiabált fel. Behajoltam és Ashre néztem. Kérdőn pillantott rám, de választ kapott a kérdésére még egy nagy csobbanás által.
- Nekem mindegy. - vont vállat.
- Tíz perc! - szóltam le Calumnak aki bólintott én pedig becsuktam az ajtót.
- Hány hülye gyereknek jut eszébe április közepén felengedni a medencét? - kérdezte a plafont vizslatva.
- Mit vársz tőlük? - nevettem.
- Ennél többet nem. - ült fel, majd ismét kinyújtózott.
  Átöltözve mentünk ki a hátsó kertbe. Calumék kitalálták, hogy játsszanak váll-bunyót, ami annyiból állt, hogy egymás nyakában ülve kellett ledönteniük a fent ülőknek a másikat. A két páros Luke-Ashton és Michael-Calum volt, én pedig a medence szélén ülve nevettem ki őket. A "félidőnél" szövetséget kötöttem Michaelékkal, hogy mikor nem figyelnek ugorjak rá Ashton hátára. Ahogy rávetődtem mindannyian eldőltünk, de még a víz alatt is hallottam Michaelék nevetését. Felérve a felszínre összepacsiztam velük.
- Te.. - szűkítette össze a szemét Ashton. Elindult felém, de Bebújtam Michael és Calum mögé. Egy kezet éreztem a bokámon, majd elmerültem és mire a víz tetejére értem Ashton karjai között tengtem.

  Heey! :)
Hmm, már a 69.fejezettel végeztem. Ma pontosan négy hónapja, hogy vezetem a blogot. Repül az idő, ha valamit élvezettel csinál az ember, nem de?... Szóval, csak szeretném megköszönni azt a sok-sok támogatást amit tőletek kaptam. Azt a több mint 18 000 oldalmegjelenítést, a 35 feliratkozót, a Facebook csoport 34 tagját és azt a sok-sok kedves kommentet! Sokat jelent nekem a bloggal eltöltött idő, hiszen megannyi kedves és támogató embert ismertem meg az olvasóim személyében. Szóval, csak azt akartam mondani, hogy szeretlek titeket és köszönök mindent, nélkületek én sem lennék ott, ahol most! <3
          Elizabeth M. Stowe

3.fejezet 5.rész(68.rész) - Hosszú éjszaka

  Nem tudom mi történt Scott öcsével és a másik három férfival, de örültem, hogy nem is tudom. Danék elmentek, Lukenak pedig biccentettem, hogy várjon meg a kocsinál. Ashton csukott szemmel feküdt még mindig az ölemben.
- Fel tudsz kelni? - kérdeztem. Megrázta a fejét. Kicsit kihajoltam, majd intettem Lukenak. Nagy léptekkel felénk jött. - Segíts. - kértem. Leguggolt Ashton másik oldalára.
- Gyere nagyfiú. - poénkodott. Ashton egy kicsit kinyitotta a szemét.
- Kabd be. - nyögte, majd ismét lehunyta a szemeit. Nehezen felállítottuk és ránk támaszkodott. Lassan sétáltunk el az autóig.
   Kezét combomon pihentette, fejét pedig a vállamra döntötte. Hamar elaludt.
- Mi a franc történt itt? - suttogta Luke.
- Fogalmam sincs. Csak annyit mondtak, hogy Ashton eléggé rossz helyzetbe keveredett és valószínű, hogy verekedés lesz a vége.
- Akkor miért nem hozták el onnan? - nézett egy pillanatra a visszapillantóba.
- Nem tudom. Azt mondták, hogy csak rám hallgat. - a kocsiban csend állt be, csak Ashton szuszogása hallatszott a kocsiban.
- Elég rossz bőrben van..
- Legalább így is összepasszolunk. - vicceltem el a dolgot. Persze tudtam, hogy ez az egész nem vicces, de feszültség oldásnak tökéletes volt. Hitetlenül megrázta a fejét.
- Hogy vagy képes...
- Ne firtassuk. Egyszerűen ezt hozza ki belőlem ez a sok feszültség teljes nap. - ismét csend következett még haza nem értünk. A konyhában égett a villany, gondoltam, hogy Luke nem képes csendben eljönni... Elmozdultam, majd megsimítottam Ashton arcát. - Itthon vagyunk. - suttogtam. Pislantott párat, majd kinyílt mögötte az ajtó.
- Gyere. - Luke segített neki kiszállni, én pedig bezártam a kocsit. A kulcsot Luke zsebébe csúsztattam és átmentem Ashton másik oldalára. Épphogy becsuktam magunk mögött az ajtót a konyha lengő ajtaja kivágódott.
- Hol a pics... - lecsitítottam mielőtt elkezdett volna ordibálni. - Mi a fasz történt? - kezdett új mondatba.
- Elmondom később. - mondtam halkan. Az első lépcső fordulónál megálltam. - Innen felviszem. - Luke vonakodva, de bólintott, majd visszament a többiekhez. Nehezen felvittem a lépcsőn és bevittem a szobába. Felkapcsoltam a villanyt és leültettem az ágyra. Szembe ültem vele, ő pedig kinyitotta a szemét. Barnás szemeit rajtam járatta. - Vedd le a pólód! - nyögött egyet, majd eldőlt oldalra. Sóhajtottam, majd leoltottam a lámpát. Már majdnem kint voltam az ajtón, mikor dünnyögött valamit.
- Sam.. - megfordultam.
- Hmm? - még mindig elnyúlva feküdt az ágyon.
- Sajnálom. - hangja egyre halkult. Tudtam, hogy nem szándékos volt. Persze az elején féltem tőle - érthetetlen módon -, de végül is, ő akkor is Ashton volt.
- Ashton?
- Alszik. - mondtam, majd az órára pillantottam. Hajnali négy volt. A kérdő tekintetek miatt nagy levegőt vettem és belekezdtem. - Scott öccsével verekedett. Nem tudom min vagy miért, senki sem tudja. Scott szabadlábon van. Még mindig képes összekeverni Emilyvel.
- Akkor miért nem adjuk meg neki Emily címét és...
- Luke! Mégis csak lány. - vágott közbe Michael.
- Ohm ha rajtam múlna tálcán kínálnám fel Scottnak. Megérdemelné.
- Aha. Uhm, igen. M-megérdemelné.. - Michael szeme mindenfelé nézett csak ránk nem.
- Te tudsz valamit! - néztem rá. Próbált meglepődöttséget színlelni, de valljuk be, Michael Clifford nem a színjátékáért híres.
- N-nem! Esküszöm nem tudok többet nálatok! - tiltakozott.
- Michael, mit tudsz? - léptem közelebb hozzá.
- Uhmm... én... álmos vagyok. Jobb ha, alszom egyet. - került ki minket és felment a szobájába.
- Holnap. - emelte fel a kezét Luke. - És igaza van Michaelnak: jót tesz az alvás.
   Mire visszamentem Ashton feljebb húzta magát és nehezen betakarta a felsőtestét amiről leküzdötte a pólóját. De nagyon úgy tűnt a farmerje már nehezebb esetnek bizonyult. Lesegítettem róla a farmert, majd leterítettem egy székre. A fekete inkább volt barnás-szürke a poros földön fetrengéstől. Betakarta egész testét, én pedig bebújtam mellé. De nem tudtam aludni. Csak figyeltem őt, ahogy mélyen szuszog, ahogy haja az arcába lóg, és szemhéjai a pilláival együtt néha megrebegnek. Végül elaludtam. Sok időbe telt, míg végre kizártam Ashtont a gondolataimból. Az első háromnegyed órában két percenként nyitogattam a szememet, hogy bámulhassam. Hosszú éjszakánk volt, és nem volt másra szükségünk csak egy kiadós alvásra és sok-sok időre. A felejtéshez, a túllépéshez, az újrakezdéshez. Ehhez mind idő kellett, de biztos voltam benne, hogy semmi sincs veszve. Ez nem javíthatatlan, mint ahogy az álmomban gondoltam. Ez egy kirakós. Néha elveszik egy darab, de egyszer úgyis megtaláljuk és akkor kirakjuk és végre minden normális lesz. Remélem...

3.fejezet 4.rész(67.rész) - "-Still worth fighting for"

 Calum és Mikey az udvaron hülyéskedtek, ami annyit jelent, hogy: a jó idő miatt a slaggal üldözték egymást. Ahogy kimentünk Luke is kapott elég rendesen én pedig leültem a házhoz, majd nekidőltem és úgy néztem őket. Mikey megcsúszott a vizes füvön, belekapaszkodott Lukeba aki ezáltal a slagba kapaszkodott magukkal rántva Calumot. Hangos nevetésbe kezdtem.
- Te csak ne nevess! - Calum felém irányította a slagot, majd lelocsolt. Hajam vizesen takarta el az egész arcomat. Mint egy rossz Samara hasonmás...
- Ezt visszakapod! - tápászkodtam fel, majd megindultam feléjük, de Luke a bokámba kapaszkodva lehúzott rájuk. Nem tudom az arra járók mit gondoltak, talán annyit, hogy négy elme roggyant fiatal csurom vizesen fetreng a vizes fűben. Calum lábán és Luke felsőtestén terültem el - úgy kémleltem az eget.
   Felriadtam egy autó kerekének a csikorgására. Magam mellé néztem, de Ashton nem volt ott, én pedig még mindig felöltözve, a laptopommal az ölemben aludtam. Valaki erősen verni kezdte az ajtót. Felkászálódtam, majd nagy léptekkel elindultam lefelé. Luke is akkor lépett ki a szobájából.
- Sam, jobb lenne ha én mennék. - suttogta.
- Szerinted bekopognának ha el akarnának rabolni? - kérdeztem, majd tovább mentem. Kinyitottam az ajtót. Meglepetésemre Nate és Mike állt az ajtóban.
- Ashtonról van szó! - hadarták egyszerre.
- Ashtonról? M-mi...
- Út közben elmondjuk! De mozognunk kell, - Nate mögém nézett, majd éreztem ahogy Luke keze az enyémmel súrlódik. - ha egyben akarod visszakapni. - A cipőm után kaptam és gyorsan felvettem.
- Mi történt?
- Később elmondom. - néztem rá egy pillanatra, majd Nateék után kocogtam. Végigmértem az autót: egy Toyota Land Cruiser terepjáró volt. Beültem hátulra, majd gyorsan elhajtottunk.
    Egy sikátor előtt álltunk meg. Mélyről jövő nyögések visszhangzottak.
- Ő ott...
- Nem hallgat másra, csak rád. - kipattantam a kocsiból és rohanni kezdtem, de egy nagy drót kerítésbe botlottam. A másik oldalán pedig két férfi... egyikük térdelt, még a másik élvezettel rugdosta. Bíztam benne, hogy Ashton az aki áll, de még sötétben is kivehető volt Ash göndör haja. Mászni kezdtem át a kerítésen, ennek következtében kétszer-háromszor a kerítés felsértette a lábamat. Mire megfordultam már Ashton is állt, bár tántorgott. Nem - csak - attól, hogy ivott.. Nem gondoltam bele mi lesz, csak őrültek módjára odarohantam és Ashtont a hátam mögé kényszerítve toltam hátrább. Egy falnak ütköztünk. A férfi ingerlő dolgokat magyarázott Ashtonnak, akinek ökölbe szorult a keze. Rálapítottam az én kezeimet az övére és a falnak nyomtam azokat. Ujjait egy kis résnyire széthúzta, én pedig kapva az alkalmon odakulcsoltam az ujjaimat. Ahogy megnéztem a fickót, nagyon hasonlított valakire... Scottra. Végig mért, többször is, mire Ashton mozdulni akart. Még sem volt veszve minden...
- Hmm... a bátyám örülne neked. Főleg a múltban történtek miatt. - éreztem, ahogy el akar mozdulni mögülem.
- Sam... - morogta halkan, de csak megráztam a fejemet. Ahogy felém nyúlt, Ashton valahogy kiszabadult és maga mögé tolt.
- Csak egy csaj. Bármelyik sarkon találsz egy ilyet. Nem kell féltened, Scott biztosan jól fog bánni vele... ha engedelmeskedik. - hátra lendítette a karjait úgy védve engem. - Mint egy kölyök akitől a legféltettebb játékát akarják elvenni. Ez édes. Na, srácok vigyétek a csaj! - emelte fel a hangját, majd füttyentett és pillanatokon belül három pasas indult felénk. Ashton hátrálni kezdett, mintha kiutat keresne nekem. Megfogtam a karját és abba kapaszkodtam. - Ne szarakodj már, Irwin! Te jársz rosszul.
- Ismersz már.. tudod, hogy nem adom könnyen magam.
- Itt a lányon van a hangsúly, nem rajtad. Scottnak maximum boksz zsáknak lennél jó. Mióta letettem érte az óvadékot, folyton azt akarja, hogy szerezzem meg neki a lányt. Tartozom neki, nagyon sokkal.
- Csak rajtam keresztül. - láttam ahogy nagyot nyel, de állja a sarat. - Háromra rohansz. - suttogta alig hallhatóan. Óvatosan megráztam a fejemet. - Jobb, ha engem visznek Scotthoz.
- Ja, minden lány álma, hogy a barátja élő boksz zsák legyen. Logikus.. - a szemem sarkából rám pillantott. A Toyota eltűnt, fogalmam sincs hová.
- Átmászol a kerítésen vissza Natehez. A többi meg megy magától. - a három fickó már vészesen közel volt. Az egyikük egy hirtelen mozdulattal előre rántotta Ashtont, engem pedig elkapott az egyikük. Rúgkapáltam, miközben csak az járt az eszemben, hogy nem engedhetem, hogy elvigyenek. Most nem lehetek gyenge! Tombolni akartál, hát itt az ideje! Torkon könyököltem a fogva tartómat, aki elengedett én pedig Ashton mellé estem.
- Harcias. Talán nem tudja kivel áll szemben. Had tartsak egy bemutatót neked. - elvigyorodott. - Parks, fogd a csajt! El ne ereszd! - az egyikük felkapott és a másik társával együtt a kerítésnek szegezett. Scott öccse felrántotta Ashtont a földről, majd a téglafalnak lökte. Ficánkoltam, próbáltam kiszabadulni, de nem ment. Erősnek éreztem magamat lelkileg ahhoz, hogy kiszabaduljak, de testileg is annak kellett volna lennem. Két száz kilós fickóval szemben? Lehetetlen, hogy egy negyvenkilenc kilós lány kiálljon két víziló ellen.. Minnél többször ütötte meg Ashtont, annál jobban ficánkoltam. Hirtelen meghallottam azt az ismerős fék csikorgást. Két autó parkolt a sikátor másik végében. Megismertem a Toyotát is és Luke autóját is. Ő egyedül jött, még Nate és Mike Dannel és Bryannel. Az adrenalin szintem az egekben ugrált, nem tudtam összpontosítani. Mindenhol járt az eszem csak ott nem ahol kellett volna. Mire kinyitottam a szememet Scott öccse a sikátor egyik falának dőlve feküdt, én pedig a földön ültem. Luke felsegített.
- Minden rendben? - bólintottam majd körülnéztem. Bryan karjából vér szivárgott, majd az egyik fickó keze mellett észrevettem egy zsebkést, véres pengével. Ashton félig eszméletlenül dőlt el a hideg, poros földön. Egyből odarohantam és leültem mellé. Fejét az ölembe húztam és tincseit piszkáltam.
- Jól vagy? - kérdeztem a lehető legnagyobb hülyeséget ami eszembe jutott. Alig láthatóan bólintott. Teljesen kizártam a külvilágot. Csak ő és én voltunk.
- Megérte harcolni. - motyogta elhaló hangon.

3.fejezet 3.rész(66.rész) - "-Elbizonytalanodtál."

- Alexander! - kiabáltam le neki, mire felnézett. Rám bámult, majd elmosolyodott.
- Sam! - szólt vissza. Nekem sem kellett több becsaptam az ablakot és lerohantam.
- Hová sietsz? - kérdezte anya.
- Alexander! - kiabáltam rá azt a bizonyos nevet. Hátra rohantam és a nyakába vetettem magamat.
- Te... hogy kerülsz ide? Mióta...
- Ma jöttem. Történetesen az anyámnak dolgozol. - mondtam miközben szorosan öleltem őt. Szusszant egyet.
- April West az anyukád? - kérdezett vissza, hevesen bólogattam. - Detroit legjobb ügyésze az anyukád! Ez... ez... elképesztő! - hitetlenkedett.
- Mit keresel Detroitban? És Caitline? - kérdezősködtem én. Elengedtem és lassú léptekkel befelé sétáltunk.
- Hétvégente besegítek itt. Bármennyire is hihetetlen nem az a tipikus városi srác vagyok. És Caitline... szóval, ő... a barátnőm. - vakargatta idegesen a tarkóját.
- Ez nagyszerű! Ő hogy van?
- Jól. - mosolygott. Bementünk a házba, ahol anya kíváncsian állt és nézett minket.
- Ismeritek egymást? - kérdezte.
- Egy osztályba jártunk még Miamiban tanultam. Az egyik legjobb itteni barátom. - előzött be Alex. Annyira jó volt ismerni valakit, egy pillanatra még meg is feledkeztem a problémáimról. Elővettem a telefont és írtam egy sms-t Ashtonnak. Csak annyit kértem, hogy hívjon fel.
   Egész nap üzeneteket hagytam neki, de egyre sem méltatott válaszolni, a telefont pedig nem vette fel. Időközben hazaért Tori apja is aki nagyon magának való és rideg volt... velem. Azt mondta csak azért jöttem ide, mert szorult a hurok és nem volt hová mennem, persze én bunkó módon válaszoltam neki. A vacsora után felmentem zuhanyozni és be is gubóztam az ágyamba. Hiányzott Ashton, amikor esténként a mellkasára von, simogat, apró puszikkal halmoz el. Az egész valója hiányzott. Akkora űr tátongott bennem mint amekkora eddig sosem. Túl gyorsan szeretek meg valakit, ez egy nagy hibám. "Hívj fel, most!!" Ismét Ashtonnak címeztem. Percekkel később rezgett a telefonom, Ashton válaszolt. "Fél nyolc van, stúdióban vagyunk, majd éppen ahhoz van kedvem, hogy veled beszélgessek. Valószínű, nem?..."  "Öt perc még nem a világ vége!"
     Valaki erősen megrázott.
- Minden oké? - kérdezte, mire kinyitottam a szemem és körülnéztem. Feljebb ültem a széken. Calumra néztem.
- M-miért kérdezed? - szemem többször is körbejárt a szobán. Álmodtam...
- Ashton küldött fel. Azt mondta álmodban hiszti-rohamot kaptál. - az asztalon lévő könyvre bámultam.
- Jól vagyok. - az órára néztem.
- Később el kellene menned megnézetni az arcodat. Elég rosszul néz ki. - ajánlotta, majd elindult kifelé. Vagyis egy részét álmodtam... annyira jó volt ott lenni anyával, újra Alexanderrel..
- Nem kell. - tiltakoztam. Visszanézett az ajtóból.
- Csak neked akarok jót.
- Tudom, de mint mondtam jól vagyok. Ez pedig... majd elmúlik.  - mutattam az arcomra. Rosszallóan megrázta a fejét, majd kiment. A kezembe vettem a könyvet és megráztam, de semmi nem esett ki belőle...
    *Ashton Szemszöge*
Hiányzott, ezt sosem tagadtam magamnak - másoknak annál inkább -. Nem láncolhatom magamhoz örökké, nem tarthatom vissza a végsőkig. Nem tehetem ezt vele, nincs és nem is lesz hozzá jogom. Tudom, hogy túl messzire mentem azon az estén. Nem szándékoztam ezt tenni, sem vele, sem Lukeval. De talán könnyebb lesz ezekkel az emlékekkel elfelejtenie engem.
   *Sam Szemszöge*
Eszem ágában sem volt sírni és sajnálkozni, inkább ki akartam tombolni. Mivel tudtam, hogy Ashton szinte semmiért nem jön be a szobába ezért bezártam az ajtót az ágyra dőltem a laptophoz csatlakoztattam egy nagy hangfalhoz. Megkerestem a legrockosabb zenéimet és készítettem egy listát. A laptopot magam mellé tettem én pedig a plafont kémleltem.
  Szinte már nem éreztem a dobhártyáimat annyiszor meghallgattam a hosszú lejátszási listát egyre hangosabban. Valaki erőteljesen verte az ajtót. Megállítottam a zenét, majd felálltam és kinyitottam az ajtót. Visszamásztam az ágyra és elindítottam. Ashton egy pillanatra rám nézett, majd elvett valamit az éjjeli szekrényről és kisétált. Teljesen elment a kedvem a zenétől, így leállítottam. A hangfalat kihúztam a laptopból. A főiskola honlapját bámultam. Jobbnál jobb tanulási programok és egyebek. Az ajtó pár perccel később kinyílt.
- Kitomboltad magad? - mosolygott rám halványan Luke.
- Mondanám, hogy igen, de valójában nem... - vontam vállat, majd ismét a képernyőt néztem. Leült mellém és átfutotta a sorokat.
- Elbizonytalanodtál. - állapította meg rám nézve.
- Nem, én csak... igen. Annyi jó tanmenet, program és lehetőség van, de nem hiszem, hogy készen állnék erre.
- Ez hülyeség.. csak azért érzed ezt, mert ez a pár napod eléggé... nehéz volt. Hiszen felvettek, és ez jó. Ne ez a két-három napod határozzon meg mindent.
- Talán halaszthatnék egy évet. - vetettem fel, mire felhorkant.
- Gondolom huszonhárom évesen már nem a padban akarsz ücsörögni. Miután ennek az egésznek vége, gondold át. Ha még akkor sem akarsz menni, hát legyen. - vajon tényleg ezt szeretném csinálni? Tényleg huszonkét évesen még a padban akarok ülni és meredten bámulni a tanárokat? Akkor nem választottad volna ezt a lehetőséget! Tüntesd el a kétely-felhőidet és gondolkodj felhőtlen fejjel! Ne hagyd, hogy ez az egész felborítsa a várad alapjait! - Ha szeretnél lejöhetsz. Ashton nincs itthon. - állt fel.
- Nem azért nem mentem le, mert ő itthon volt. Kellett a magány.
- És a dobhártya szaggató zene. Ja, tökéletes párosítás: egyszerre mehetsz fülészetre és pszichológushoz. - mosolygott.
- Ja, elküldenél egy dili dokihoz csak azért, mert pár órán keresztül zenét hallgattam egyedül?
- Nem. Csak azért, hogy csend legyen. - nevetett. Lehajtottam a laptoptomat, majd követtem őt lefelé.

3.fejezet 2.rész(65.rész) - "-Mesélnél róluk?"

 Megugrottam amikor ismét rezgett a telefonom. Tizenhetedjére már nehéz lett volna figyelmen kívül hagyni, le kellett zárnom.
- Egy pillanat. - álltam fel. Kihalásztam a telefonomat, majd felvettem. - Luke?.. - mondtam ki a nevét, mire Tori szeme kitágult és gyorsan a szája elé kapta a kezét.
- Hol vagy?! - kérdezte hangosabban a kelleténél.
- Jó helyen, nem kell aggódnod. - kifújta a levegőt, hallhatóan ideges volt. - Luke nyugodj meg.
- Megnyugodni?! Viccelsz velem? Lelépsz az éjszaka közepén szó nélkül, az isten tudja hova!
- Hagytam egy cetlit... - kezdtem, de a szavamba vágott.
- Semmilyen cetlit nem találtam. - elgondolkodtam, majd beugrott minden. Dühös lettem.
- Add oda Ashtonnak! - morogtam. Tori visszafojtott lélegzettel figyelt engem, anya pedig kiment a nappaliból.
- M-mi? - kérdezett vissza.
- Csak add oda Ashtonnak. - sóhajtott, dünnyögött valamit és veszekedett egy sort Ashtonnal.
- Mi van? - kérdezte modortalanul.
- Még van... még van merszed megkérdezni, hogy mi van?! Láttad, ahogy becsúsztattam Lukenak a cetlit erre elcsórod!
- Szerinted én azzal foglalkozom kinek milyen üzeneteket hagysz? Nem az éjszaka közepén kell lelépni és van időd elbúcsúzni.
- Kösz, a tanácsot cseszd meg!
- Ja, legyek én a hibás!  
- Ashton, kibaszottul nincs kedvem ehhez, oké? Miért nem tudsz úgy viselkedni mint egy normális ember? - széttártam a karjaimat beszéd közben.
- Ezt én is kérdezhettem volna.
- Még mindig nem akarod elmondani mit hallottál, igaz? - halkabb és nyugodtabb hangnembe váltottunk.
- Idővel rájössz.
- Ashton, ne csináld. Már ezerszer rájöhettem volna.
- Szia Sam.. - bontotta a vonalat. Én pedig lassan leengedtem a kezemet, amiből kihullott a telefon és tompa puffanással ért földet a szőnyegen.
- Sz-szeretnél egyedül lenni? - kérdezte Tori halkan. Bólintottam, mire felállt. - Gyere, megmutatom a szobádat. - hívott maga után. - Miért... miért szakítottatok?
- Nem tudom. - nyeltem le a torkomban gubbaszkodó gombócot. - Sokat veszekedtünk. Talán ez az oka... szerettem és még most is szeretem, de sok volt ez tíz hónap alatt.
- Tíz hónap? - lepődött meg.
- A jövő héten lett volna tizenegy. És január környékén volt egy éve, hogy ismerem.
- Ez annyira... jó! Bármit megadnék, hogy legalább pár napot eltölthessek velük.
- Teljesen átlagosak, azon kívül, hogy hülyébbek az átlagnál. - mosolyodtam el halványan.
- Mesélnél róluk? Bármit, még ha nem is érdekes. - kérte. Tori kedves, tapintatos tizenéves volt, nem úgy mint a legtöbbjük. Bementünk az egyik vendégszobába és leültünk az ágyra.
- Szóval... akkor kezdjük Calummal. Calum, nagyon sokat támogat mindenkit, általában Ő és Michael marad ki a vitákból, ez inkább Luke és Ashton terepe. Közvetlen, aranyos, ütődött és kedves. Michael a hangos bölcs, aki néha úgy meg tud lepni mindannyiunkat a kijelentéseivel. Felelősség tudó, hasonlóan agyament, kedves és szókimondó. Luke az a személy aki bárkit, bárhol, bármilyen helyzetben fel tud vidítani. Sokat köszönhetek neki, ahogy Ő is nekem a biosz kettesét. Nagyon sok támogatást és kedves szót kaptam tőle. Mintha a bátyám lenne, akit néha kidobnék az emeletről, - mosolyogtam - de bármit megtennék érte. - elhalkultam. Gyakorlatilag annyi mindent tudnék mondani Ashtonról, mégis nehezen kezdtem bele. - Ashtonnál kedvesebb és figyelmesebb sráccal soha életemben nem találkoztam, és valószínű nem is fogok. A viták ellenére hamar a mindenemmé vált. Annyira törődő, annyira védelmező, mégis makacs és önfejű. Nem tudom miért tetszett meg ez a párosítás, talán a bonyolult srácokat kedvelem.. Felejthetetlen élményeim vannak vele kapcsolatban. Az első általa rendezett randinkon kaptam tőle ezt. - kiemeltem a pólóm alól a nyakláncot.
- Azta... - bámulta a nyakéket.
- Ő az a fajta ember aki képtelen figyelmen kívül hagyni, ha valami bánt, vagy dühös vagyok. Szeretem, és képtelen vagyok megválni tőle... mégis muszáj.
- Muszáj? - kérdezett vissza.
- Muszáj. Azt hiszem elhidegült tőlem, ezt megértem és elfogadom.
- Ezért jöttél ide? - törökülésbe helyezkedett.
- Is. Megtaláltam anya címét, és képtelen voltam figyelmen kívül hagyni.
- Szóval egy éjszakán át utaztál ide Sydneyből? Azért, hogy elfelejtsd?
- Igen. Nagyobb részben ezért. Szeretném, ha ő is túllépne és boldog lenne.
Tori ezek után egyedül hagyott én pedig az ablak előtt ülve néztem kifelé. Már értem miért a város széle felé laktak. Hátulról egy kis farmszerű helynek tűnt csirkékkel teli óllal és egy kisebb istállóval. Az imént említett istállóból ismerős göndör fürtöket pillantottam meg. Kirántottam az alakot és néztem pár pillanatig.

3.fejezet 1.rész(64.rész) - Anya

 Amikor leszálltam a buszról és körülnéztem egy furcsa érzés fogott el. Olyan volt... mintha hosszú idő után hazatértem volna. Ez jó jel, nem igaz? Még mindig ugyanúgy azt éreztem, hogy ez a helyes. Mégis kételkedsz. Nem, én nem! Nézz a lelked legmélyére, tényleg itt akarsz maradni? Egyedül? A telefonom ismét rezegni kezdett. Luke volt az, mint az eddigi tizenöt hívás, amit nem vettem fel. Talán megharagszik és elfelejt, a többiekkel együtt.
   Egy kis útbaigazítóssal eljutottam a 4th Avenuera és megkerestem a házat. Az ajtóhoz lépve becsengettem és vártam. Hosszú percekkel később egy talán velem egy magas, barnás hajú nő lépett ki. Pár pillanatig csak nézett rám.
- Sam. - mondta ki a nevemet. - Ó, Sam! - ölelt magához. Meglepődtem, nem tagadom, de annyira jól esett az ölelése, hogy a táskáimat ledobtam a földre és én is átöleltem. - Tudtam, hogy egyszer kinyitod azt a könyvet. - suttogta. Hangja lágy volt és kedves, hasonlóan csengett mint az enyém. - Gyere beljebb! - kapta fel a táskáimat a földről és bement. Nem tudhatta, hogy jövök mégis úgy tűnt, mintha várt volna. - Gondolom mennyi mesélni valód van... mégis szótlan vagy.
- Én.. csak... nehéz napjaim vannak. - mondtam ki. Felém fordult, majd beinvitált a nappaliba és leült a kanapéra. Értettem a célzást és én is leültem. Megsimította az arcomat amitől jóleső borzongás futott át rajtam.
- Mi a baj? - kérdezte engem pásztázva.
- Ez, hosszú és bonyolult. - összeszorítottam az ajkamat, mire halványan elmosolyodott.
- Időnk, mint a tenger, Sam. Gondolom több napra jöttél, talán maradsz? - kérdezte, mire bólintottam. - Szóval, mi nyomja a szívedet?
- Otthon, Sydneyben volt egy nagyon jó barátom. Egy sulibulin ismerkedtünk meg, egy póló segítségével. - halványan elmosolyodtam az emlékre. - Mindketten Nickelback pólót viseltünk, beszélgettünk és... csak barátok lettünk. Ezután kezdtem úgy érezni, mintha már nem is csak barátként tekintenék rá. Nem mondtam el neki, hiszen végzős volt. Mikor volt a búcsú tánca elmentem Őt megnézni, de nem bírtam ki, hogy végignézzem, elrohantam. Ahogy vége lett utánam jött, de leráztam. Akkor késő éjjel eljött és megkérdezte mi a bajom. Elmondtam neki. Elment, és hosszú hónapokig vissza sem jött. - nyeltem egyet. - Majd egy művészeti táborban újra találkoztunk. Megbeszéltük, és még jobban beleszerettem. - kezeimmel a nyakláncot markolásztam. Nem adtam vissza neki, elfelejtettem... - Aztán megcsókolt. És akkor kezdődött minden. Minden bonyodalom és rossz. Túl sokat veszekedtünk, majd apa egyszer csak bejelentette, hogy Miamiba költözünk. Amy és Ő mit sem tudtak arról, hogy hazaszököm hozzájuk.
- Hozzájuk? - kérdezte.
- Ő és a barátai. Nagyon szeretem őket, a mindenemet jelentik... jelentették. Szóval, túl féltékeny lett az egyik pillanatról a másikra, ekkor gázolt el egy autó. Ezután jobb lett a kapcsolatunk, de decemberben véletlen azt mondtam, hogy szakítsunk. Két hétre magamra hagyott, még aznap éjjel összepakolt és elment. Beszéltünk, és jobban kötődtem hozzá. Sokkal. Azóta semmi sem történt. De tegnap előtt egy bulin valaki felhívta és mondott neki valamit, nem tudom mit. Haragszik, utál... eljöttem. El kell felejtenem őt. Bármennyire is fáj. - egy könnycsepp szántotta végig az arcomat, egy csíkban leszedve az alapozót az arcomról.
- Ezt Ő tette? - ült közelebb.
- N-nem. Abban a buliban történt egy verekedés, az egyik barátunkat védtem, de engem ért az ütés. - kicsit füllentettem, de mégis mit gondolna Ashtonról.
- És mégis hogy hívják ezt a fiút? - nézett rám.
- Ashton, Irwin. - pár pillanatig gondolkodott.
- Ismerős, hallottam már...
- Egy bandában játszik. Dobos. 5 Seconds of Summer. - nem nagyon mondogattam ezt sok mindenkinek. Hiszen ránéznek és tudják ki is ő.
- Ohh, igen! Tori oda és vissza van értük. Egyforma az ízlésetek. - utalt arra, hogy a mostoha húgomnak is Ashton a kedvence a bandából.  - Nemsokára... már meg is jött! Tori, bejönnél egy percre?
- Persze! - szólt vissza. Hangjából ítélve egy tizennégy-tizenöt éves lányra számítottam. Amikor belépett megbizonyosodtam arról, hogy tényleg annyi idős lehet. Rám nézett.
- Ő Sam, az első házasságombl. Sokat meséltem már róla.
- Oh igen, szia. - köszönt. Öltözéke teljesen az én régi stílusomhoz hasonlított.
- Blink-182? - kérdeztem a pólóra mutatva.
- Ismered? - jött közelebb.
- Imádom őket. Lukenak temérdek ilyen pólója van. - mosolyodtam el.
- Nem fogod ki találni kik a barátai. - mosolygott szélesen anya Torira. Kérdőn nézett rám. - 5 Seconds... - még ki sem mondta, de Tori odarohant és közénk küzdötte magát.
- Ez komoly? - kérdezte izgatottan. Bólintottam. - Milyenek élőben? Ashton...
- Ashton kedves srác. Figyelmes, vicces, adott helyzetekben komoly.
- Bármit megadnék azért, hogy a barátom lehessen. - tudtam hogy érti a barát jelzőt.
- Tori, egy kicsit lassíts. Ő és Ashton... - Tori befogta a saját száját, hogy ne sikítson.
- Te jó ég, te jó ég! - ismételgette. Teljesen belelkesült, persze nekem nem volt olyan könnyű erről beszélnem. - Szóval be tudsz juttatni a Detroiti koncertre?
- K-koncert? - merevedtem meg.
- Igen! Egy hét múlva itt kezdik a koncertezést! Ez állati, nem? Szóval...
- T-talán. De tudod én és Ashton... tegnap, szakítottunk. Talán Calumékkal még tudnék...
- Elmehetnél vele. - ajánlotta anya. Hevesen ráztam a fejemet.
- Nem. Nekem ez még... szeretném... hagyjuk. Nem tudom Ashton mit reagálna.

2.fejezet 41.rész(63.rész) - Javíthatatlan/FEJEZETZÁRÓ RÉSZ/

 Néha-néha rám pillantott, de csak egy-egy pillanatra. A tekintete annyira rideg volt. Sosem láttam még ilyennek. Bármiről is volt szó abban a telefon beszélgetésben, tudtam, hogy Emily áll minden mögött. Ashton akarta, és sikerült is neki... Elvesztettem.
    Leparkolt a ház előtt, én pedig egyből kiugrottam a kocsiból. Megindultam az ajtó felé, ami előttem nyílt ki. Luke torpant meg az ajtóban. Alsó ajka sebes volt és duzzadt. Tenyerein kötszer éktelenkedett. Ahogy elé léptem átöleltem, és ő is engem. Amint Ashton elhaladt mellettünk vállával meglökte Lukeot, aki egy pillanatra kibillent egyensúlyából.
   A szobánk felé indultam, hogy végre aludhassak.
- Biztos ott akarsz aludni? - suttogta egy hang. Michael állt ott.
- Nem. De egy éjszakát kibírok. - mondtam halkan. Bólintott, majd eltűnt én pedig bementem a szobába. Az ágy egyik szélére húzódva szuszogott. Levegő vételei betöltötték az egész szobát. Ismét magamhoz vettem azt a könyvet amit még reggel olvastam. A legelejére lapoztam, majd ahogy magam elé emeltem egy cetli esett ki a könyvből. Utána kaptam és elolvastam. Egy cím volt. Detroit, 4th Avenue 77/B. Megfordítottam a cetlit amire egy név volt írva: April West. Anya...?
   Teljesen random ötletnek tűnt, de pakolni kezdtem. Az anyámról van szó... beszélnem kell vele! Tudnom kell miért ment el, miért váltak el apával! És... itt sem akarok maradni. Ashton egyre többet mocorgott, miközben mindent összepakoltam Nem tudtam meddig maradok, és visszajövök-e. Ilyen helyzetekben örültem, hogy mióta eljöttem apa nyitott nekem egy bank számlát és minden hónapban egy ezrest utalt a számlámra. Egy cetlire írtam egyetlen egy szót búcsúzóul: "Sajnálom... Sam xx." Becsúsztattam a cetlit Luke ajtaja alatt, majd elindultam az ajtó felé.
- Rosszul alakul valami, te meg lelépsz... - hangja rekedtesen csengett. Felvertem őt a pakolásommal.
- Mintha érdekelne téged. - vontam vállat. - Mintha zavarna, hogy elmegyek. - vele szembe fordultam. Szólásra nyitotta a száját. - Beletrafáltam, nem igaz? - csak nézett rám. - Nem tudom mit hallottál, de úgy látszik inkább neki hiszel. Megértem, végül is... gondolkodtam. Ez nem fog menni, mi ketten... csak hagyjuk egymást békén. - ismét mondani akart valamit, de beelőztem. - Mondd meg a többieknek, hogy nem tudom mikor jövök vissza.. ha egyáltalán visszajövök. - kiléptem a hűvös levegőre és összehúztam magamat. Az útvonal tervem annyiból állt, hogy kimegyek busszal a komphoz, átutazom avval, majd busszal Detroitba és később így haza.Elmentem egy automatához és kivettem a számlámról egy nagyobb összeget. Beugrottam az éjjel-nappaliba kajáért meg valami innivalóért, majd a legközelebbi buszmegállóhoz mentem. Nem tudtam biztosan, hogy visszajövök-e, hogy lesz-e szívem otthagyni anyát. Ahogy megállt a busz, felszálltam, vettem egy jegyet, majd leültem egy hátra eső helyre. Bedugtam a fülhalgatómat, majd lehunytam a szememet.
   Már világosodott mikor felébredtem, még mindig úton voltunk, de közel az úti célhoz. Pislogtam párat, majd előkotortam a táskámból azt a bizonyos Kelley Armstrong könyvet. Magával ragadott, pedig sosem voltam az a lány, aki egész álló nap tudna olvasni, de ami jó, az jó. És ami elromlott, sokszor már javíthatatlan. Ezt a saját tapasztalataimból tudom. Nem könnyű mindig felszedegetni az apró darabkákat, majd ismét összerakni. Lesz aki próbál ismét belerondítani, és ez sokszor sikerül is majd neki. Van aki túl gyenge ehhez, aki az első problémánál meghátrál, és azt mondja: - Nem tudom folytatni. Én nem ezek az emberek közé tartoztam. Harcoltam amíg tudtam, küzdöttem amíg lehetett, és mentettem a menthetőt. De egyszer én is elfáradok. Egyszer én is azt mondom, vége, ennyi volt - és nem küzdök többet. Mert nem ragaszthatunk össze bármit, bárhol, bármikor. Egyszer az a valami is viseletes lesz, már nem tudják rendbe hozni, és ki kell dobniuk. Bármennyire is fontos volt számukra, muszáj lesz. Vannak akik harcolnak azért, amit szeretnek, vagy akit szeretnek. Én harcoltam, hosszú ideig. Bármit képes lettem volna megtenni érte, de idővel ez a bármi is kevés lett. Nehezen, de tovább kell lépnem, hagynom, hogy élje az életét, nem nézni vissza és újra kezdenem. Ez volt az én feladatom: az újrakezdés. Talán egyszer, évek múlva még visszatérek ide, felkeresem őt, és megbeszélhetjük, de nem biztos, hogy újra bele tudnék kezdeni. Nem harcolhatok addig, míg kimerülten a földre rogyok, az égnek emelem tekintetem és azt kívánom, bár meghalnék. Nem tehetem tönkre sem magamat, sem őt. A Nagykönyvben nem ez van megírva. Talán a Sors egyszer kerít rá lehetőséget, hogy újra találkozzunk, de szeretni már nem biztos, hogy tudni fogjuk egymást. Ezek után már nem vártam semmit Ashtontól, magamtól, tőlünk. Belül úgy éreztem, a srácok is meglesznek. Idővel Ashton és Luke is kibékül majd, és visszakerül minden a helyére. Talán az idő múlásával az én szívem is összeforr, és megbocsájtok majd Ashtonnak. Nem tudom mit hoz a jövő. Nem tudom visszajövök-e még, de azt tudom, hogy egyszer rám is rám ragyog majd a nap, és kinyílnak körülöttem a virágok. De ehhez idő kell, ahogy a felejtéshez is.

2.fejezet 40.rész(62.rész) - Sérelmek

Egy tapodtad sem mozdult.
- Fejezd be! - szóltam rá, de rám sem nézett.
- Sam, menj arrébb. - utasított Luke. Hátranéztem rá.
- Mi? Nem! - tiltakoztam egyből. Két ideges, és jelen helyzetben agresszív srácot egyedül hagyni? Még egy hülye sem tenné meg.
- Miért nem hallgatsz rá Sam? - kérdezte kissé gúnyosan Ashton. Ránéztem, de Ő még mindig Lukera meredt.
- Jobb, ha elmész. - mondtam Ashtonnak. Magam is meglepődtem, de egy kicsit hátrált, majd megfordult.
- Fasszopó... - morogta Luke. Ashton hirtelenjében megfordult és behúzott egyet Lukenak.
- Neked teljesen elment az eszed?!! - ordibáltam teli torokból. Luke felállt, mire Ashton ismét próbálkozott, de eléálltam. Nem bántam meg, de bár ne tettem volna. Luke helyett engem ütött meg. Elég rendesen. Tudtam, hogy Aston erős, de még sosem tapasztaltam. Ezidáig...
- Te hülye vagy?!!! - rivallt rá Luke. A földön voltam félig feküdtem, kábán. Hangos futás törte meg a csendet.
- Ő csinálta magának! - válaszolt vissza. Én csináltam magamnak... Én...
- Luke! Ashton! - kiabáltak rájuk Calumék. Megtorpantak Luke mögött. Ashton állkapcsa megfeszült.
- Ő a hibás?! Még Őt hibáztatod azért, mert egy passzív agresszív állat vagy?! - kérdezte Luke. Tudtam mi jön most. Ashton harmadjára is próbálkozott, de Calumék a karjánál fogva hátratolták.
- Elment az eszed Ashton? - kérdezte Calum nyugodtan. Tudta hogyan kell kezelnie Őt ilyenkor. Vajon történt már ilyen máskor is? Emilyvel? - Megütöd a legjobb barátodat, és még a barátnődet is bántod? Mi van veled? - halmozta el kérdésekkel.
- Barátom? Barátnőm? - kérdezte kevés undorral a hangjában. - Nem. Legyenek egymáséi. - kihúzta magát a karjaik közül és megfordult, majd beszállt a kocsiba. Még mindig a földön ültem és feldolgoztam az előbbit. Az arcom zsibbadt, fájt, égett, de ez semmi sem volt ahhoz képest, amit a mellkasomban éreztem. Luke leguggolt elém.
- Jól vagy? - kérdezte. Nem néztem rá. Nem néztem senkire, csak a földre. Lesokkolódtam, de pillanatokon belül felpattantam és mielőtt észrevehettek volna elrohantam.
- Sam!! - hallottam, hogy valamelyikük ordibálja a nevemet.
 *Calum Szemszöge*
- Jobban jársz, ha utána mész és visszahozod! - mentem közelebb Ashton autójához.
- A ti felelősségetek. - hajolt ki az ablakon.
- Megütötted. Simán elmehetnék a rendőrségre. Választhatsz: vagy utána mész, vagy mész a rendőrségre. - vontam vállat és megfordultam, mire felbúgott a motor, a kerekével kaparva egy kicsit elhajott.
- Azt hiszed ezek után Sam csak úgy beszáll majd az autójába? - kérdezte Luke.
- Nem. Persze, hogy nem. Ezért kell bocsánatot kérnie, elmondani neki mi miatt haragszik rá. Csak ezután fog beülni a kocsijába, még ha fél is tőle.
- Gondolod? - nézett hátra.
- Tudom. - válaszoltam, majd lassan elindultunk.
 *Sam Szemszöge*
 Nem tudtam hová rohanok csak rohantam előre. Egy folyón átmenő hídra értem. Épphogy elértem a közepét lerogytam és zokogni kezdtem. A hideg átjárta a testemet, remegtem a levegőtől. A szél is erősen fújt. Csak ott kuporogtam sírva, egyedül, megtörten. Éreztem, ahogy a szemöldökömből szivárog a vér, de akkor ez sem érdekelt. A vér összekeveredett a könnyeimmel így csöpögött a földre és a ruhámra. A hangos fék csikorgás arra késztetett, hogy felnézzek. Kiszállt az autóból és rám nézett. Elindult felém én pedig felkászálódtam és rohanni kezdtem. Minek jött utánam? Miért Ő? Hallottam ahogy fut utánam, miközben azon agyaltam, vajon hová tudnék elrejtőzni előle. Lépései egyre közelebbről jöttek, így én is felgyorsítottam. Egy villany póznát megkerülve megfordultam. Kifulladva jött utánam. Sosem éreztem még ennyire védtelennek magam - talán még akkor, mikor a születésnapi bulimon az az incidens megtörtént...
- Nincs kedvem ezzel szarakodni. - szólalt meg szokatlanul mély hangon. - Nem fogok könyörögni, hogy szállj be abba a kibaszott kocsiba.
- Mi bajod van? - kérdeztem tagoltan, felnézve rá. - Nem szólsz hozzám, nem nézel rám, agresszív vagy, és szívtelen.
- Mit érdekel az téged? - hangja érzelem mentes volt, egyszerre eltűnt belőle minden érzelem. - Örülnék, ha végre elhúznál a pózna mellől és szépen visszasétálnál. Rohadtul nincs kedvem ehhez... hozzád. - meg kellett mutatnom neki, hogy még mindig ugyanaz az erős lány vagyok, aki voltam .Kiállni magamért, szembeszállni bárkivel.
- Ezek után, szerinted beszállnék a kocsidba, és úgy tennék mintha húsz perccel ezelőtt semmi sem történt volna.
- Sam, ne bosszants fel. Szállj be a kocsiba! - emelte meg hangját.
- Nem megyek sehová, veled. - tiltakoztam tovább. Bármennyire is erősnek mutattam magamat kívülről, belül még mindig bennem volt a tudat, hogy megütött. Még ha nem is szánt-szándékkal, akkor is. Megtapasztaltam mekkora erő lakozik benne, és nem szándékoztam még egyszer megérezni. Nem mertem odamenni elé és úgy mondani neki, ahhoz kevésnek éreztem magamat. A póznához jött és megpróbált elkapni, de mindig elmozdultam kezemet a póznán tartva. Egyszer csak megragadta és magához rántott. A vállára dobott és elindult visszafelé. - Tegyél le! - ütögettem a hátát ököllel. - Ashton!! - tovább püföltem bízva abban, hogy letesz, de még csak nem is törődött velem. Mikor a kocsijához értünk szabályosan belökött a hátsó ülésre, és rámcspata az ajtót. Felültem és az anyós ülés mögötti ülésre kuporodtam. Az összes lelki sérelmem és - az Ashton által okozott - testi sérelmem is a felszínre tört. Hangtalanul hagytam, hogy a könnyeim útjukra induljanak.

2.fejezet 39.rész(61.rész) - Némaság...

  Reggel a napra ébredtem. Nem tudtam pontosan mennyi az idő, de talán dél körül lehetett. Nem Ashtonon aludtam, de még csak nem is volt mellettem. Megdörzsöltem a szemeimet, majd kinyújtóztam. A fejem zsongott, mintha egy méhkasba dugtam volna. Hosszú percek után keltem csak fel, majd imbolyogva megindultam a konyha felé. Mindannyian beszélgettek kivéve Ashtont, aki háttal nekünk csinált valamit. Megálltam a pult előtt, mire megfordult letett egy pohár vizet a pult másik felére és átlökte az asztalon, majd egy aszpirint is. Bevettem a gyógyszert és leöblítettem a vízzel. Visszafordult. Még csak hozzám sem szólt. Ashtonra mutattam egy kérdő tekintettel. Vállat vontak, majd Lukera mutattak.
- Velem sem beszél. - tátogta el nekem. Ashton és Luke között cikázott a tekintetem. Azért annyira mégsem voltam részeg, hogy történjen valami, aminek nem kellett volna. Csendben, kissé dacos arccal kisétált a konyhából, én pedig szaporán pislogva néztem utána.
- Egyikünk sem emlékszik, mielőtt megkérdeznéd. - dünnyögte Michael.
- Csak ő? - kérdeztem, mire bólintott egyet. Határozottan megindultam az ajtó irányába és kilöktem azt. Ashton éppen akkor jött ki a nappaliból. - Semmi szia, vagy valami? - kérdeztem. Megállt, rám nézett és tovább ment. - Haragszol? - folytattam. Átnézett a válla felett, majd előre fordult és tovább ment. - Ashton. - szóltam utána. - Mi a...
- Csak hagyj békén. Kösz. - tagoltan beszélt. Kiment az előszobába, felhúzta a cipőjét és kiviharzott a lakásból. Dühösen mentem vissza a konyhába. Kicsaptam az ajtót és nekidőltem egy pultnak.
- Ti kettern tuti csináltatok...
- Nem! - rivalltunk rá mindketten. Egyszeri alkalom volt, többet nem történt és nem is fog megtörténni.
- Akkor mondj valami logikus magyarázatot arra, hogy rátok sem hederít. - fonta össze karjait. Gondolkodtam, de semmi sem jutott eszembe...
- Ha visszajött beszélek vele. - mondtam.
- Ha.. - ismételte meg Calum. Megálltam az ajtóban és visszanéztem.
- Ha? - kérdeztem vissza, mire bólintott.
- Ja. Valami sporttáskában vitt el pár cuccot. - vont vállat és elvett egy almát a gyümölcsöstálból. Rámeredtem.
- Korábban erről nem tudtál volna szólni?! - emeltem fel a hangomat.
- Nem úgy tűnt, mint aki költözködik.
- Kösz, a bíztatást... - morogtam és kimentem a konyhából. Kimentem az udvarra, majd egy fának dőlve az árnyékában bujtam meg. Újra meg újra lejátszódott előttem a "beszélgetésem" Emilyvel, a fejemben pedig ott kőrzötek azok a nyomatékos mondatai. Lehunytam a szememet, és erősen koncentráltam, hogy vissza tudjak emlékezni, de még apróbb foszlányok sem jutottak eszembe. Valaki leült mellém, de lusta voltam kinyitni a szememet.
- Talán csak a másnaposság teszi. - szólalt meg hirtelen, mire kipattantak a szemeim meglepettségemben.
- Utálom ezt csinálni. - mondtma halkan.
- Mit? - kérdezte és közelebb ült. A kék égre néztem és a csillogó, zöldellő fűre.
- Veszekedni. Tudom, hogy csináltam valamit, de fogalmam sincs mit. - sóhajtottam. Utáltam magamat ezért, hiszen annyi ideig kibírtuk veszekedés nélkül, most pedig jöttem a hülyeségemmel és elrontottam...
- Ha ez segít: Ashton az este telefonált valakivel. Nem tudom kivel. - nézett rám. Pár percig belebámultam az éghez hasonló kék szemébe, miközben gondolkodtam.
- Meg kell tudnom...
- Tudnunk. - javított ki. - Kivel beszélt. És ez csak akkor lehetséges, ha...
- Elcsórjuk a telefonját, csak amíg megnézzük ki volt az.
- Küldhetnénk egy áll sms-t, amiben valahová elhívjuk, hogy kifaggasuk azt a valakit. - folytattuk egymás mondatát. - Ha hazajött? - bólintottam, mire felemelte a kezét én pedig belecsaptam. - De hogyan vesszük el a telefonját? Mindig a zsebében van.
- Michael. Muszáj bevonnunk őt, vagy őket is. Négyen többet érünk, mint ketten.
   Elmondtuk Caluméknak a tervet, persze vonakodtak, de végül rávettük őket és amint Ashton autója leparkolt a ház előtt már kezdődött is a terv. Felrohantam, és bementem a szobába, majd leültem az íróasztalhoz háttal az ajtónak. Előkaptam egy könyvet amit alkalmasnak találtam és nem nézhettem ki hülyén tőle, majd belelapoztam a 100 valahanyadik oldalra és olvasni kezdtem. Fantasy könyv volt. Az ajtó egyszeriben kinyílt, egy pillanatra megtorpant, majd ledobta a táskáját és csak állt ott. Nem tudom, hogy valamin gondolkodott, hogy mondania kéne valamit, vagy engem nézett. Hangosan összecsaptam a könyvet és rá sem nézve sétáltam ki a szobából. Nem esedezhetek a bocsánatért, ha nem is tudom az okát. Luke éppen akkor dobta át a telefont Michaelnek. Rám nézett és egy nevet tátogott: Emily. Michael gyorsan a kezembe nyomta a telefont. Egy üzenet volt. "Unknown: Szeretlek xx. Ashton: Én is. xx." A kezem ökölbe szorult, az arcomat pedig elöntötte a forróság a dühtől. Michael odaadta a telefont Ashtonnak én pedig megindultam a bejárat felé. Luke megfogta a karom és visszahúzott maga elé. A fülemhez hajolt.
- Ha most elmész, tudni fogja, hogy miért kellett a telefonja. Akkor még...
- Nem érdekel. - szorítottam össze az állkapcsomat. Kirántottam a kezemet és felhúztam egy cipőt. Bár már április volt még mindig hűs éjszakáink voltak, mégsem törődtem a kabáttal. Feltéptem az ajtót és becsaptam magam után. Rohanni kezdtem. Nem azért, hogy hamarabb odaérjek, azért, mert az adrenalin túltengett bennem. A tenyerem égett a pofonvágytól, amit nagy valószínűséggel kiosztok majd Emilynek. Hangos trappolás mögülem.
- Sam! Gyere vissza a házba! - süvített végig a csendes, üres utcán Luke hangja. Még csak akkor jöttem rá, mennyire is egyedül voltam az utcán. - Elkapta a karomat és vissza húzott. Neki ütköztem mellkasának, de nem hagyta, hogy elmozduljak onnan, Karjait körém fonta. Összeszorítottam a szememet és Luke karjába kapaszkodtam. Ashton autója hajtott el mellettünk. Luke kapott az alkalmon, felkapott egy követ és hozzávágta Ashton kocsijának. A féklámpa felgyulladt, az autó megállt és Ashton értetlen, dühös tekintettel fordult felénk. Pontosabban Luke felé.
- Ez most mi a faszért volt jó?!! - fakadt ki.
- Teljesen megérdemelted! - szólt vissza, mire közelebb jött. Ashton védelmére akartam kelni, de eszembe jutott a kis sms. - Egy rohadt álszent köcsög vagy, Ashton! Tudtad? - ökölbe szorult a keze, majd megindult Luke felé. Mire észbekaptam már előtte állt. Kettejük közé furakodtam és próbáltam hátratolni Ashtont.

2.fejezet 38.rész(60.rész) - Kép szakadás

- Felvették a főiskolára. - tette hozzá Michael figyelve Jade reakcióját.
- Nem is tudtam, hogy az okos lányokra buksz, Ash. Sem az olyanokra mint Sam. - tette hozzá.
- Hát, tudod, nem is a ribancokra. - vigyorogtam rá elégedetten. Ashton megszorította a kezemet, amivel arra utalt ez azért durva volt. Viszont ott volt Michael, Chrissy, Luke és Calum akik visszafojtották nevetésüket. Először ledermedt, majd párat pislogva rám nézett.
- Hogy mondtad? - kerekedtek ki szemei, ahogy feldolgozta mit mondtam.
- Jól hallottad.
- Nem lehetne ezt befejezni mondjuk úgy... soha? - szólt közbe Ashton. Jade felpattant az asztaltól és elindult.
- Tudod.. az egyik ismerősöm ismerősének jól jönne a pszichológusod száma. Pár hónappal ezelőtt még csak egy depressziós csitri voltál, most meg... ugyanolyan csitri depresszió nélkül. - Ashton megszorította a kezemet, de egy óvatlan pillanatban kihúztam onnan és felpattantam. Épphogy értem tudott kapni, viszont fogása túl gyenge volt, így kihúztam a kezemet az övéből. Ahogy elindultam felé egy mellkasnak ütköztem. Lukeénak. A vállaimra tette kezeit, megfordított és leültetett a székemre, majd mellém ült, elzárva az egyetlen menekülési utamat.
- Nem így viselkedik egy főiskolára készülő lány. - bökött oldalba Luke.
- De annyira...
- Idegesítő? - kérdezte Calum.
- Gusztustalan? - folytatta Michael.
- ...irritáló és én esküszöm, hogy.. - kezdtem.
- Agyonvered? - szólt közbe Chrissy.
- Megütöd? - szállt be Luke is.
- Megvered? - kérdezősködött Calum.
- ... megfojtom.
- Nem érdemli meg a figyelmedet. - nézett rám Ashton. - Sem a dühödet. - folytatta. Jade után néztem, majd magam elé. Chrissy hol Lukera, hol Ashtonra kapta a tekintetét. Kellemetlen volt, hogy mindannyian tudtak mindenről - a csókról - , és most mindhárman engem néztem ahogy kettejük közé szorulva próbálok természetesen viselkedni. Felmerült bennem, hogy ezt a feltűnősdit Luke miatt csinálja, de miért tenné?..
   A többiek rávettek, hogy játsszak egy biliárd menetet Ashton ellen a poén kedvéért. Először nagyon vonakodtam, mivel fogalmam sem volt hogyan lehet profin játszani.
- Hagylak nyerni, jó? - vigyorgott Ashton.
- Bekaphatod, jó? - mutattam be neki.. Kiöltötte rám a nyelvét, majd felmarkolt egy dákót, az asztalnak döntötte, bedobta a pénz, majd a labdákat a háromszög segítségével tökéletes formájúra rendezte. Megpörgette a fekete golyót, majd a háromszöget és eltette.
- Hölgyeké az elsőbbség. - bökött az asztalra. - Csak sikerüljön.. Ne bőgjek le, kérlek.. - könyörögtem magamnak. Egy jól irányzott lökésnek köszönhetően betaláltam a lyukba. Ashton a dákójára - nem félreérteni - támaszkodva szemezett a lukkal. - Kezdésnek... nem rossz.
  - Ez így unalmas.. - szólt bele pár golyó után Luke. - ...legyen valami tétje.
- A nyertesnek fizetünk mind az öten egy kört. A vesztes duplát fizet. - ajánlotta Michael.
- Benne vagyok! - vágtam rá.
- Rendben. - egyezett bele Ashton is. Mindketten hajtottunk a nyereményre, persze nem úgy mint az iszákos barmok akik megtennének mindent egy pohárkáért. Csak a játék kedvéért.
   A fekete golyóval szemeztünk mindketten.
- Sam, ha belövöd én esküszöm, hogy boxerban végigrohanok négyszer az utcán. - bíztatott Calum, mire felnevettem.
- Sam, ha belövöd én esküszöm, hogy hazamegyek. - viccelődött Ashton.
- Csak tessék. - mutattam az ajtóra. - Mert ezt biztosan belövöm. - markoltam meg a dákót. Visszafojtott lélegzettel figyeltem ahogy a golyó megindul a fekete felé és egyenesen a luk felé indul. És bement!
- Oh, hogy... - nézett rám Ashton tettetett dühvel és szomorúsággal.
- Majd legközelebb. - vigyorogtam rá és odamentem. Nekidőltem az asztalnak ő pedig elém állt. A csípőm mellett megfogta az asztal szélét.
- Csak szerencséd volt. - jegyezte meg, mire megcsókoltam. Örültem a hosszú hajamnak, mivel nem kellett végignézniük a jelenetet. Miután "végeztünk" odamentek a pulthoz és kikérték mind a hat körömet. - Ha ezt megiszom tuti kifekszek. - dumáltam magamban.
- Nézzük milyen gyorsan hajtod le. - leültem az asztal főhöz. Elém tolták mind a hat háromcentest és rám néztek. Sorba tettem őket felkészülve a gyors ivásra. Calum elővette a telefonját és belelépett a stopperbe. - Három... kettő... egy! - számolt vissza Michael én pedig csak úgy nyeltem a feleseket. Be kell valljam ezelőtt sosem ittam annyit, mint amennyit akkor egyszerre. A hatodik poharat letéve megállította a stoppert. - 16,8 másodperc. Azta.. - bámult a telefonjára.
- Oké Sam, van kb. három perced. Szeretnél még mondani valamit józanul, vagy nem?
- Uhmm... ne vegyétek komolyan amiket mondok. - hadartam el.
  A széken ülve vártam, hogy hasson a pia, és tíz percen belül már éreztem a zsibbadást, a szédülést. Eltűnt minden gátlásom. Nehezen felálltam és Ashtonhoz mentem. Hátulról átöleltem, mire kinevetett.
- Nem volt az egy kicsit sok... mennyiség? - kérdezte megfordulva.
- Én... - pislantottam egy hosszút. - ...jól... vagyok. - emeltem fel a mutató ujjam.
- Nem, nem vagy jól. - vigyorgott. Elengedtem Ashtont és a zenegép előtt ácsorgó Michaelhez botorkáltam. Majdnem felbuktam, mire ő is kinevetett.
- Te nagyon kész vagy. - jegyezte meg.
   Telenyomtuk össze nem illő zenékkel. A vállamnál fogva vezetett vissza a többiekhez.
  - Gyere táncolni, Sam! - szólt oda már sokkal később Luke, aki ugyancsak elég... durva állapotban volt. Odatántorogtam és belé kapaszkodtam...
  ***
  Engem tartott, közben próbált ő is megállni a két lábán. Gondolkodás nélkül húztam le magamhoz és csókoltam meg.
    Erre emlékszem utoljára... ezután jött az a bizonyos kép szakadás.

2.fejezet 37.rész(59.rész) - Meg kell beszélnünk

  Chrissy ragaszkodott, hogy vegyem meg mindet, így hát meg is vettem őket. Végig kellett ülnöm, még Ő is felpróbál pár ruhát, végül pedig egy - a világos hajától elütő - vérvörös ruhát választott.
- Még be kell ugranunk valami sminkes boltba, fel kell frissítenem a készletemet! - húzott magával.
- Majdnem két és fél órája vagyunk itt, örülnék, ha mozognál és nem állnánk meg minden második boltnál. - morogtam. Elengedte a füle mellett, és bementünk a boltba. Mindenből már az utolsó darabok voltak kitéve, így Chrissy csak a maradékból választhatott.
   Még fél órát töltöttünk el ott és csak azután indultunk hazafelé. Örültem, hogy Ashton jobbnak látta, ha kölcsön adja a kocsiját, így hamarabb kerültünk haza. Beültünk Ashton BMW-jébe. Bézs színű ülések és műszerfal, a többi mind fekete sötétített ablakokkal.
- Hmm, elegáns. És egy vagyonba kerül egy ilyen autó.
- Talán két hónapja vette. A legújabb, 5000-es motorral, dupla kipufogóval. Menő, mi?
- Te nem fiúnak készültél esetleg? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Ha-ha-ha, nagyon vicces. Inkább kösd be magadat. - húztam össze a szemeimet. Beindítottam a motort aminek iszonyatosan erős hangja volt.
   Kivettük a cuccokat a csomagtartóból, majd megindultunk befelé. Benyitottam a házba, és körülnéztem.
- Sam! - kiabált Luke.
- Igen? - rúgtam le a cipőmet.
- Nem láttad a "You complete mess" trikómat? - kérdezte.
- Gyere. - intettem Lukenak, aki követett felfelé. Bementünk az Ashtonnal közös szobánkba én pedig a szekrényhez sétáltam. - A múltkor hozzám vágtad, én pedig köcsögségből eltettem. - nevettem ki.
- Bekaphatod. - kapta el a trikót, amit felé dobtam.
- Kösz, kihagyom. - tettem le a szatyrokat az ágy mellé. Chrissy már lökdöste is ki az ajtón Lukeot.
- Majd később roman... beszélhettek.. - javította ki magát. Becsukta az ajtót a meglepett Luke előtt. Megfordult és ám nézett. - Tudod, hogy szeretlek. - utánozta Luke hangját vigyorogva.
- Ez nem vicces, Chrissy. Nem tudom mi a bajod Ashtonnal.
- Semmi! - vágott a szavamba. - De amiket átéltél miatta... azokat nem bírom! Három hónapig sóvárogtál utána. A bálra elhívott, te pedig végignézted ahogy más lánnyal táncolt! A születésnapi bulidon történtek is durvák voltak, a téli dolog pedig mindennek a teteje volt.
- Utánam jött! Meg akarta beszélni, de leléptem, leráztam! Az én hibám!! A bulimon pedig nem is tudta senki, hogy Scott is ott van! És ami télen történt az is az enyém! Hagytam, hogy elmenjen, Chrissy! Nem Ashton hibája, és Luke és köztem soha nem lesz semmi!! Fel tudod fogni? - fakadtam ki. Lejjebb vettem a hangerőt és ránéztem. - Ha nem, akkor jobb ha kisétálsz azon az ajtón, és elfelejtesz engem. - Nem mozdult, még egy apró lépést sem, viszont másodpercekkel később kopogtak.
- Uhmm... minden rendben? - kérdezte Cal az ajtón túlról.
- Igen, minden oké, Calum! - válaszoltam. Mindent hallottak. Chrissyre néztem. - Készülődjünk.
- Nem, előbb meg kell ezt beszélnünk. - húzott le az ágyra. - Te sosem vetted figyelembe Ashton hibáit, még a legnyilvánvalóbbakat sem.
- Észrevettem, és mindig is láttam. Csak képes voltam és vagyok túltekinteni ezeken. Luke sem tökéletes, ugyanúgy vannak akkora hibái mint Ashtonnak.
- Egyszerűen nem akarom, hogy ennyiszer kelljen csalódnod egy kapcsolat alatt. Nem akarom, hogy tönkremenj lelkileg. - mondta ki az igazat.
- Bárki más is okozhat csalódást. Hiába látod úgy, hogy Luke nem, Ő is. Hidd el.
- Nem mondtam, hogy nem. De talán kevesebbet mint Ashton. Nem gondoltál már arra, hogy talán ezek apró jelek arra, hogy nektek nem kellene együtt lennetek.
- Milliószor, de szeretem. És úgy érzem Ő is. Képtelen lennék véget vetni ennek az egésznek. Hozzám nőtt, az egyik felemmé vált, amit senki sem szakíthat el tőlem, és ha mégis, akkor képes lennék elvérezni.
- Már értem miért pont a kommunikáció- és médiatudományt választottad. - mosolygott rám.
- Készülődjünk. - mondtam végül.
   Végig csendben készülődtünk, egy szót sem szólva.
- Haragszol? - kérdeztem megigazgatva a ruhámat.
- Nem. Csak gondolkodtam... és ne piszkáld már annyit azt a ruhát! - szólt rám elvéve a kezeimet onnan. Nem voltam biztos benne, hogy ez lenne a megfelelő, de Chrissy teljesen biztos volt ebben. Sóhajtottam mikor nem engedte, hogy inkább másikat válasszak - Gyere már, jól nézel ki! - húzott ki a szobából. Magassarkúm hangosan kopogott ahogy Chrissy után lépkedtem. A második lépcső fordulónál nagy levegőt vettem és tovább követtem őt.
- Khmm... - köszörülte meg a torkát. - Sam. - állt félre. Mindannyian rám néztek én pedig visszafordultam volna.
- Wow. - nyögte ki Ashton hosszú másodpercek után.
   Beléptünk a kis sörözőbe. Mindenki felénk fordult, de a férfiak és fiúk csak egy-két másodpercet szántak ránk, a lányok pedig hosszasan méregettek engem... Vissza akartam fordulni, hazarohanni és újra elbújni a sötét ruhák mögött, de nem lett volna helyén való. Nem a koromhoz illő. Szeptembertől főiskolás leszek, és ennyi idő alatt muszáj volt érett, felnőttes lánnyá nővé alakulnom. A viselet pedig az első lépés e felé. Nem bújhattam el mindenki elől a feltűnés mentes fekete, bő pólómban és csőfarmeromban. Kifújtam a levegőt és kihúztam magamat. Nem, még egyszer nem fogom hagyni, hogy egy apró bolhának érezzem magamat. Egyből a pultra tévedt a tekintetem ahol Jade széles mosolyra húzva ajkait integetett Ashtonnak. Nem bajlódott a heves köszönéssel, csak felemelte a kezét és intett. Megnyugodtam, hogy ennyit reagált rá. A biliárdasztalra nézve eszembe jutott miből lett majdnem oltári nagy veszekedés.
   Ashton összefűzte az ujjainkat, majd a pulthoz érve mögém állva ölelt át. Mindannyian egy kis üdítővel indítottunk, de tudtuk, hogy valami töményet is fogunk nyelni este. Ashton a vállamra helyezte az állát és aranyos dolgokat suttogott a fülembe. A szemem sarkából láttam Jade reakcióját. Próbálta felkelteni Ashton figyelmét: lejjebb húzta így is eléggé kivágott ingét - amitől csak a többi pult mellett ácsorgó férfinak folyt a nyála - , és beszélgetni próbált vele - sikertelenül - . Ashton lerázta egy majd "legközelebb beszélgetünkkel" és arrébb vezetett.
- Nagyon jól áll ez a ruha. - vigyorgott, mire rácsaptam a kezére. Felnevetett, majd egy puszit adott az arcomra. Chrissy Calum mellett vigyorgott rám és én sem bírtam ki vigyorgás nélkül. Óvatosan egy "köszönömöt" tátogtam neki, mire legyintett egyet és mosolyogva tovább beszélgetett Calummal. Az utóbbi időben nagyon sokat beszélgettek ketten, és valami azt sugallta ők biztos egy pár fognak alkotni. Bár, ez a jövő titka volt. Leültünk egy nagy asztalhoz és beszélgetni kezdtünk mindenről. Leginkább rólam és a továbbtanulásomról. Mikor már hosszú ideje nem jött vendég Jade egyszer csak levágódott Ashton másik oldalára. Luke, Chrissy és én összenéztünk és egyszerre forgattuk meg a szemünket amitől Calum majdnem kiköpte az üdítőjét.
- Hogy-hogy itt? - kérdezte Jade Ashton felé fordulva. Ashton az asztal alatt megkereste a kezemet, összekulcsolta az ujjainkat, majd az asztal közepére tette őket. Nem tudtam mi volt ez a nagy távolságtartósdi, de örültem, hogy Ashton ügyet sem vet a célzásaira és a jelekre.
- Samet ünnepeljük. - válaszolta egyszerűen, hüvelykujjával a kézfejemet simogatva kézfogásunk közben. Jade szemet szúróan bámulta a kezünket. Féltékeny volt.. legszívesebben egy gonosz vigyorral néztem volna rá, de az is elég volt, hogy láttam az arcát.

2.fejezet 36.rész(58.rész) - Vásárlás

- Miért sikítozol reggel fél nyolckor? - jött le kómásan Michael.
- Samet felvették. - dőlt a falnak Ashton. - Oh, és örülj neki, hogy nem neked kell elkapnod ilyen állapotban egy majdnem ötven kilós lányt. - dünnyögte.
- Bekaphatod. - borzoltam össze a haját és leugrottam róla. Felrohantam az emeletre és az ágyra vetettem magamat. Lekaptam az éjjeli szekrényről a telefont és tárcsáztam Chrissy számát.
- Sam? - szólt bele álmosan.
- Felvettek!! - sikítottam a telefonba. Hallottam ahogy felugrik az ágyból.
- Húsz perc és ott vagyok! - mondta sietve majd letette.
   Szinte pontosan húsz perc múlva kopogtak. Átrohantam a nappalin, majd nekiesve az ajtónak feltéptem azt. Egyszerre kezdtünk sikítani és ugrálni.
- Egy még elviselhető, de kettő már rémálom. - nyögte Luke. Ráugrottam a hátára, mire meginogott a lába, de visszanyerte az egyensúlyát és a combomnál fogott, mielőtt megfojtom.
- Hmm... pedig meg akartam ünnepelni, de elgondolkodom azon, kit nem viszek magammal. - hajoltam át a vállán. Rám nézett én pedig Chrissyre sandítottam. Visszafojtott levegővel várta a történéseket. Luke arcon puszilt, mire Chrissy a szája elé tette a kezét és csillogó szemekkel nézett minket.
- Tudod, hogy mennyire szeretlek. - ezt persze szimplán barátilag értette. Luke letett, majd elsétált. Chrissy rám vetődött.
- Ez nagyon aranyos volt! Te jó ég, iszonyatosan jól mutattok együtt! - befogtam a száját.
- Chrissy, halkabban. Ashtonnal már négy hónapja nem veszekedtünk, nem akarom most elkezdeni.
- Nem is mondtad, hogy el akarsz menni valahova. - ölelt át hátulról Ashton.
- Az előbb találtam ki. - tettem a kezemet az övére. - Utoljára... talán négy hónapja voltunk. Akkor is biliárdozni. - emlékeztettem. - Chrissy, csatlakozol? - kérdeztem rá emelve a tekintetem.
- Ki nem hagynám! - vágta rá. - És, hová megyünk? - kérdezte.
- Valami szolidabb helyre. A múltkori hely is megtenné, a lényeg, hogy együtt legyünk mind a hatan. - vontam vállat.
- Akkor Sam, ez azt jelenti, hogy el kell mennünk vásárolni. - lelkesült fel Chrissy. Ashton kinevette az arc kifejezésemet.
- Csak azt ne... - kértem.
- Oh, dehogy is nem! Egyre itt leszek érted, addig ébredj fel rendesen és készülj fel lelkileg. - viharzott ki. Ashton hangos nevetése töltötte meg a házat.
- Te csak ne nevess. - figyelmeztettem. Hátralépett fenyegető ujjam láttán.
- Én most... eltűnök! - csusszant ki a hallból.
- Hülye! - szóltam utána nevetve, majd bementem a konyhába. Töltöttem magamnak kávét, majd lassan megittam.
   Chrissy negyed órával a megbeszélt időpont előtt jött.
- Azt hiszem sokáig fog tartani, jobb ha lépünk. - hadarta.
- Jó.. - sóhajtottam, majd felvettem a cipőmet. - Majd jövünk! - csuktam be magunk mögött az ajtót.
   A plázába érve megcélozta a ruhákat, én pedig a homlokomra csapva követtem Chrissyt.
- És mondd csak, mi volt az a "Tudod, hogy mennyire szeretlek." kijelentése Lukenak? Oh, és itt nem csitíthatsz le. - tette hozzá.
- Semmi, és ezt te is tudod. Csak hülyültünk, mint a barátoknál szokás. Nem értem miért kell mindent beleképzelni egy mondatba.
- A barátok nem mondanak ilyet a másiknak.
- Chrissy, szépen kérlek, ne kezdd megint. Négy hónap után ne kezdd el megint ezt a témát feszegetni. Csókolóztunk és ennyi. Semmit sem jelentett. - mondtam el már sokadjára.
- Jó, bocs. De ettől eltekintve Luke és te tökéletesen összeillenétek. Annyira aranyos, hogy egy kis törpe vagy mellette, ahogy...
- Chrissy.
- Bocsi. - nyújtotta el az i betűt. - Szóval inkább valami szolidabbat, vagy inkább valami... régi Sameset? - kérdezte körülnézve.
- A kettő között valami. - vontam vállat, nem érdekelt különösebben. Chrissy ösztönösen előre sietett.
- Addig keress cipőt. Valami feketét ami extravagáns, de keress egy sima, egyszerű feketét. Ne legyen túl nagy a sarka, max. 6cm, nem akarom, hogy kitörd a nyakadat, viszont, ha kicsit extrémebbet szeretnél akkor a minimum legyen 6cm. Pántos legyen, és ne a tűsarkúsabb változat, abban hamar kitöröd a nyakadat. Az tök mindegy, hogy gumis pántos vagy csatos. Nem kell sietned! Oh, és nekem is keresnél egy fekete, max. 6cm-es, gumis pántút? Köszi. - viharzott el. Bizonytalanul indultam meg egy cipő bolt felé. Bementem és körülnéztem. A tekintetemet egyből magára vonzotta egy hosszú szárú bakancs. Odamentem és felpróbáltam. Iszonyatosan jól nézett ki, így meg is vettem. Belevetettem magam a magassarkúk tengerébe és keresni kezdtem.
   Egy órán keresztül kerestem cipőt, de hála az égnek találtam. Chrissy idegesen járkált a próba fülke előtt.
- Végre, hogy itt vagy! - korholt le.
- Bocsi, nagy volt a... sor. - füllentettem. Megrázta a fejét, majd elkérte a cipőket amiket vettem.
- Minek vettél bakancsot? - kérdezte rám nézve.
- Túl jól nézett ki ahhoz, hogy ott hagyjam. - vontam vállat. Kifújta a levegőt, majd elhúzta a próba fülke függönyét.
- A ruhák bent vannak és köteles vagy mindent felpróbálni. - sóhajtottam, majd bementem és elhúztam a függönyt. Az első ruha egy letisztult, fehér ruha volt, oldalai pedig fel voltak vágva. - Ez nagyon jól áll.
- Engem viszont zavar, az oldala. - kötöttem a ruhába. Chrissy megforgatta a szemét. - És olyan vagyok, mint valami szende szűz.. - tettem hozzá.
- Nem! Nagyon is jól áll, és elképesztően jól áll! Szeptembertől főiskolára fogsz járni, ideje kicsit nőiesedned, hiszen szinte már kész nő vagy!... Rendben, nézzük a következőt. - csapta össze tenyereit, majd visszaült a székre. Átöltöztem. A ruha fekete volt, a nyakánál pedig egy szintén ugyanolyan, átlátszó réteg.
- Chrissy, nem temetésre megyek. Szeretném elhagyni a régi önmagamat, de te csak...
- A-a-a! A fekete rohadtul elegáns, de akkor jöjjön a következő! - belökdösött a fülkébe, majd újra átöltöztem. Egy fehér, gumírozott aljú, spagetti pántos ruhát viseltem farmer dzsekivel.

2.fejezet 35.rész(57.rész) - Levél

- Jó, hogy nem azért is engem hibáztatsz, hogy vagdosta magát! Mielőtt elkezdenéd: nem az én hibám!
- M-mi? - lesokkoltam, teljesen.
- Még ezt sem tudtad? - kérdezte büszkén a tudása miatt. - Akkor nagyon bízhat benned.
- Semmi közöd a kapcsolatunkhoz! Szerintem addig húzz el, még szépen mondom! - szorítottam össze állkapcsomat.
- Ashton boldogabb volt velem. - fordult meg, még messziről utoljára visszanézett rám. Egyedül maradtam a gondolataimmal. Nem tudtam mit gondolni azok után amit elmondott. Nem mondta el... nekem. Lenyeltem a gombócot a torkomban és max. hang erőre vettem a zenét. Elhatároztam, hogy nem mondom el nekik a találkozásunkat, és nem mondom el Ashtonnak az új információmat róla.
   Egy hónapja - pontosabban mióta "beszéltem Emilyvel - nem is említettem Ashtonnak, hogy tudok arról a bizonyos dologról, és veszekedni sem veszekedtünk.
     Tökéletesen akartam festeni az elbeszélgetésen. Nagyon meghatározó volt ez az egész felvételi eljárás során. Makulátlannak akartam tűnni, mintha tökéletes lennék. Felszaladtam a blézeremért és a magassarkúmért. Még mindig nem szoktam hozzá, alig háromszor viseltem eddigi életem során magassarkút, őszintén szólva akármennyire is jól néz ki és szexi, az első alkalmakkor nagyon fáj az embernek. Belebújtam a blézerbe, majd a magassarkúmba és beletettem a magyar- és matek füzetem egy táskába az ellenőrzőmmel együtt és lementem.
- Jó leszek így? - kérdeztem megállva Ashtonék előtt. Egy fehér blézert és egy ugyanilyen színű nadrágot viseltem tört-fehér színű fodros blúzzal.
- Tökéletes. - mosolygott rám Ashton. Az órámra néztem, már majdnem késésben voltam. Megöleltem Ashtont, majd egy gyors csókkal elbúcsúztam.
- Szurkoljatok! - szóltam vissza, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Luke kölcsön adta a kocsiját, hogy el tudjak menni.
   Egész úton idegeskedtem, és féltem, hogy a kezem remegése miatt egy hirtelen pillanatban megrántom a kormányt és végem. Nagy levegőt vettem és belöktem a főiskola hatalmas ajtaját - hatalmas kilinccsel -.
- Segíthetek? - jött egyből oda egy magas srác. Fiú, férfi... uhm, a lényeg, hogy hím nemű.
- Az elbeszélgetésre jöttem. - féltem, hogy a hangom elhagy annyira reszketett.
- A sorrendet ott találod a faliújságon képzésekre hasábolva. - mosolygott és a faliújság felé mutatott. Az iskola hatalmas volt és a cipőm talpának hangos kopogásából úgy ítéltem, hogy egyedül vagyok a folyosókon. Megkerestem a 'KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY' feliratot, majd megkerestem az emeletet és a terem számát. Felsétáltam a negyedikre és felkerestem a D07-es termet. Leültem egy padra és vártam.
- Samantha... Ross. - lépett ki a teremből egy negyvenes nő. Felálltam és besétáltam a terembe. Leültem egy székre és keresztbe tettem a lábaimat. A tanár nő is helyet foglalt velem szemben egy asztal mögött. - Szóval Samantha, mesélj magadról! - nézett rám. - Csak magadról kell mesélned! - ordított rám a tudatalattim. Elmondtam minden szerintem szükséges dolgot magamról, miért szeretnék ebbe a főiskolába járni, miért pont a humán tárgyakat választottam. Beszéd közben a szám kiszáradt és remegett a hangom, de túléltem. - Akkor köszönöm, hogy eljöttél! - állt fel. Erre a mozdulatára én is felálltam és elindultam  az ajtó felé.
- Én köszönöm. - mondtam, majd elköszöntem és lesétáltam a lépcsőn. Az előbbi fiú rám mosolygott, majd kinyitotta az ajtót.
- Remélem szeptemberben találkozunk. - jegyezte meg. Megfordultam és ránéztem, még mindig engem nézve mosolygott. Csak néztem Őt és meg sem tudtam szólalni. - Megnémultál odabent? - nevetett.
- N-nem, én csak... - mosolygása miatt teljesen zavarban voltam. - É-én is örülnék, ha találkoznánk. - mondtam végül.
- Jake vagyok, egyébként. - mutatkozott be.
- Sam. - válaszoltam kurtán. - Te jó ég, mi van veled?! Egy tök idegen srác miatt vagy zavarban, de ha Ashton állna előtted nem lenne ez! - korholt le a tudatalattim. - Én, akkor... megyek. Szia. - mondtam és kisétáltam az ajtón. Hasonlóan kék szeme volt mint Lukenak, haja és magassága pedig nagyon Ashtonra hajazott. És megértettem miért voltam ennyire fura: Ashton és Luke kettőse volt a fiú. És valljuk be, éreztem valamit Luke iránt a két hétben, Ashtont pedig több mint egy éve ismertem, és szerettem. Ez volt az oka az egésznek. - Mi lesz veled, ha felvesznek ide? Minden nap fel fog robbanni az arcod? Beültem az autóba és lassan vezettem hazafelé. Megnyugodtam, de Jake még mindig ott lebegett mellettem. Ez... gáz! Egy ismeretlen srácot láttam mindenhol, csak mert hasonlított Lukera és Ashtonra. Felhajtottam a feljáróra, majd kivettem a táskámat az anyós ülésről és bezártam a kocsit. Lassú léptekkel közelítettem meg a házat, majd bementem. Ledobtam a táskámat az ajtó mellé, majd beljebb mentem. Semmi sem történt amitől elfáradhattam volna, mégis eltűnt minden fizikai erőm. Megkönnyebbültem, hogy túl voltam egyen a három közül.
- Na, hogy ment? - ölelt át hátulról Ashton.
- Jó volt, tetszett. Azt hiszem szimpatikus voltam. - mondtam lassan, mint aki be van lőve.
- Úgy beszélsz, mintha leamortizáltak volna bent. - nevetett ki. Finoman sípcsonton rúgtam, majd pislantottam egy nagyot.
- Fáradt vagyok. Nem tudom mitől. - szó nélkül felemelt menyasszonyi-stílusban és elindult az emeletre. - Azért sétálni még tudok. - dőltem mellkasának. Valójában lusta lettem volna felsétálni az emeletre.
- Örülj neki, hogy megerőltetem magamat. - kuncogott és belepuszilt a hajamba. Fogalmam sem volt, hogy nyitotta ki az ajtót, de nem izgatott. Letett az ágyra én pedig felültem, levettem a cipőm és a blézerem, majd feljebb másztam az ágyon, még Ashton kinevetett. Lehunytam a szememet és vártam, hogy álomba merüljek.
    Mindenen túl voltam a felvételikkel kapcsolatban és a napokban kellett megérkezni a levélnek. Már április közepe volt, minden annyira hamar elrepült. Az idő, a tél, a végzős évünk.
- Sam, levél! - szólt fel Calum. Kipattantam az ágyból felverve Ashtont és hangos trappolással rohantam le. Majdnem átestem az egyik asztalon. - Azért össze ne törd magadat. - pislogott szaporán Calum. Átnyújtotta a levelet én pedig megnéztem a feladót.
- Te jó ég! - szinte sikítottam örömömben. Ashton jött le álmosan a lépcsőn. Feltéptem a borítékot és olvasni kezdtem. "...felvételt nyert..." - ÁÁHH!!!! - sikítottam fel és ugrálni kezdtem. Ashton karjaiba vetettem magamat, amitől meghátrált, de megtartott. - Felvettek! - sipítottam a levelet lengetve a levegőben.

2.fejezet 34.rész(56.rész) - Kitudódott titkok..

   Nem maradtunk sokáig, mivel táncolni nem volt kedvünk, mást pedig nem tudtunk volna csinálni. Annyira jó érzés volt, hogy Ashton ismét itt volt. Még én is csodáltam a kapcsolatunkban azt, hogy ott tudjuk folytatni ahol félbe hagytuk.

   A nap erőlködésére ébredtem, magam mellé néztem, de Ashton sehol sem volt. Egy újabb álom? Ez a gondolat egyből elhalványult amikor meghallottam hangos nevetését a földszintről.

   Lecsörtettem a lépcsőn egyenesen a konyhába a többiekhez. Felugrottam a pultra és rájuk néztem. Ashton engem méregetett.

- Mi az? - kérdeztem.

- Hiányérzetem van. - válaszolt.

- A fekete nadrágokra, és a fekete retro punk-rock bandás pólókra gondolsz? Ja, azokat kábé másfél hete nem hordja. Fura, mi? - Hadarta el Luke.

- Az. Hozzászoktam a... régi Samhez. - egy laza, szürkés-barna nadrágot, egy fehér trikót és egy kötött kardigánt viseltem. Jól éreztem bennük magam és a pasztellos színek is jól álltak.

- Nekem.. tetszik. - vontam vállat. Ashton a pult egyik oldalára könyökölt, atkarolta a derekamat és odahúzott magához, majd jobban átölelte a derekamat. Az ujjaival játszottam.

- Az egyik lényeges testrésze, aminél keresve sem találnál nagyobbat. - jegyezte meg Calum.

- Mi a másik? - kérdeztem.

- Ha te azt tudnád! - röhögött. Ash kicsit sem érezte kínosan magát, velük nevetett.

- Calum akkora paraszt vagy. Lelőtted a "poént"! Nagyon nevettem volna, ha Sam egyik éjjel sikítva kirohan a szobából. - nevetett Luke.

- Ez köcsög volt. - nevetett Ashton is, mint ahogy mindenki rajtam kívül. De nekem csak az álmom lebegett a szemem előtt.

- Nyugi, csak vicceltünk. - nézett rám Luke.

- Nem, egy kicsit be vagyok lassulva. - ráztam meg a fejemet. - Azt hiszem, elmegyek... futni. - szálltam le a pultról.

- Futni? - kérdezett vissza Calum.

- Igen. - válaszoltam és felmentem az emeletre. A kötött pulcsit lecseréltem egy kicsit lilás árnyalatú Nike Air pulcsira és zsebre tettem az mp3-at. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót, és bekiabáltam:

- Majd jövök! - csuktam be magam mögött az ajtót. Elindítottam a zenét, majd lassan elindultam. Fogalmam sincs merre, csak kocogtam. Egy pillanatra megálltam amikor a fülhallgatóból a Three Days Grace - Painkiller című száma szólalt meg. 

- Sam! - szólt utánam egy lány hang. Pár pillanat múlva beugrott a hanghoz a név is. Emily volt az.

- Szia, Emily. - eszem ágában sem volt leállítani a zenét. Érezze csak, hogy nem akarom, hogy itt legyen.

- Szia. Mit hallgatsz? - kérdezte, majd kihúzta az Ő füléből az egyiket nekem nyújtotta és kihúzta az én fülemből az egyiket. Az övéből valami nyálas banda zenéje szólt. Undorodva hallgatta a TDG számot. - Ugh, már értem Ashton miért szeret téged. Szinte ugyanaz az ízlésetek, viszont a pulcsid színét imádom. Végre nem fekete. Persze Ashton sokat áradozott, hogy mennyire összepasszoltok ez miatt is.

- Tényleg? És mikor? - kérdeztem. A zsebembe rejtettem a kezemet és ökölbe szorítottam.

- A hétvégén. Oh, és milyen volt a szalagavatód? - kérdezte mosolyogva. Pislogtam párat.

- Oh, uhm, jó. Örülök, hogy visszakaptam Ashtont. - ez úgy hangzott mint egy önző liba monológja, de nem érdekelt. Tudatni akartam vele, hogy akármennyire is hasonlítunk, nem egy kis... cica baba lány kell Ashton mellé, inkább egy határozott, kemény csaj. Persze ezeket a tulajdonságaimat elvesztettem és megmaradtam agresszív, bunkó lánynak.

- Azért hagyj belőle nekem is. - nevetett. Már nem azért, de én mi a... faszért hagynék az exének belőle? Idegességemben összepréseltem az ajkaimat és összeszorítottam az állkapcsomat.

- Hogy-hogy erre? - kérdeztem terelve a témát.

- Kijöttem kocogni, mint minden reggel. Lassan nyár van, és mégsem lehetek egy tonna-donna. - valójában jobb lett volna, ha felszedett volna pár - jó pár - kilót.

- Aha. - bólogattam. - És, Ashton itt volt a hétvégén, vagy te voltál nála?

- Itt volt. Azt mondta, inkább nem megy el hozzád, mikor kérdeztem. Mert Michael valami csókról dumált neki, közted meg Luke között. 

- Szerintem.. ehhez senkinek semmi köze. - védekeztem.

- Hiszen Ashton a pasid! - sipította, amitől leginkább a falra másztam volna, kiugrottam volna a közeledő kocsi elé, feltápászkodtam volna, majd levetettem volna magam egy hídról, onnan is kimásztam volna és még egy autó elé kiugrottam volna.

- Történetesen akkor nem voltunk együtt. - javítottam ki. - ...de mit reagált?

- Kiakadt. Nagyon. Csodálom, hogy elment a szalagavatódra, hiszen el sem akart menni. Nem értem miért adott neked második esélyt ezek után, és miért várt rád két hetet.

- Azért, mert rád is várt két és fél évet. - válaszoltam fájdalmasan.

- Engem teljes szívéből szeretett. Viszont benned még kételkedik, és nem is csodálom. Azt mondta nem tudja mi lesz kettőtökkel, ha ezek a dolgok folytatódnak. Mármint a folytonos veszekedések és az ilyenek.. Talán úgy érzem, lenne esélyem, már bocs. És, ne vedd zokon, de Ashton kissé, hogy is mondjam... letört a közeledben, velem pedig annyira életvidám és boldog volt. Jobb lenne, ha...

- Ha befognád a pofádat. Semmit sem tudsz rólam, Ashtonról, vagy a kapcsolatunkról! Döcögve haladunk, az egyszer biztos, de ezek a mi megpróbáltatásaink amihez neked kibaszottul nincs közöd! Csak egy féltékeny ex vagy, aki az Ashtonnal való kapcsolata alatt kavart Scottal és hirtelen beleszerelmesedett Lukeba. Most pofázz, ribanckám.

2.fejezet 33.rész(55.rész) - Nem mondhatod el neki

A dalnak vége lett, a függönyt pedig behúzták. Chrissy eljött velem segíteni átöltözni és a kérésére lemondtam a fekete nadrágról és pólóról, így egy ruhát kellett felvennem, magassarkúval. Egyetlen egyszer öltöztem lányosabban, mikor biliárdozni mentünk. Miután kiértünk percekkel később a négy fiú is sorban jött ki a színpad lejáratánál. Calumék félrehívták Chrissyt, Ashtont pedig felém lökdösték. Zsebre dugta a kezeit és előre-hátra dülöngélt.
- Eljöttél. Pedig még csak időpontot sem mondtam. - szólaltam meg hosszas csend után.
- Jó az időzítésem. - válaszolt kissé idegesen.
- Inkább a besúgód. - mosolyogtam rá. Michaelékre nézett, majd vissza rám. Eközben a rokonok és vendégek elhagyták az épületet és csak a végzősök és meghívottjaik maradtak a teremben. Lassan kihúzta a kezeit a zsebeiből.
- Megkaphatom az utolsó végzős táncod? - kérdezte felém nyújtva a kezét. Nem válaszoltam, csak a kezébe csúsztattam a kezemet. Gyengéden megszorította a kezemet és a többi táncoló végzős pár közé vitt. Derekamra tette mindkét kezét, én pedig a vállába kapaszkodtam - mit ne mondjak, Ashtont felérni egyszerűbb volt mint Lukeot -.
- Gyönyörű vagy. - nézett rám én pedig elvörösödtem.
- K-köszönöm. - nyögtem ki. Csend telepedett közénk, és muszájnak éreztem azt, hogy beszéljek vele. - Én nem akartam szakítani. - hoztam fel a témát. - Nem ezt akartam...
- Tudom. Mindent tudok. - mosolygott rám.
- Sajnálom Ashton, ezt az egész hülye...
- Nincs mit sajnálnod. Ez a két hét csak biztosabbá tett abban, hogy mennyire szeretlek. És abban is, hogy bármit képes lennék átvészelni azért, hogy veled lehessek. - nem tudtam volna mit válaszolni erre, ezért egy elnyújtott szájra puszit adtam neki válaszként. A srácok túlkiabálva a zenét kiabált mindenfélét és fütyültek. - Nem ér leskelődni! - fordította feléjük a fejét Ashton. A többiek egyszeriben elfordultak, mintha nem Ők lettek volna. Ashton nyaka köré kulcsoltam az ujjaimat és átöleltem. Ő is jobban átölelte a derekamat.
- Örülök, hogy itt vagy. - mondtam halkan.
- Sehol máshol nem lennék most szívesebben. - helyezte állát a fejem tetejére.
- Van egy különleges dalkérésünk, egy bizonyos párnak. Szóljon nekik: Nickelback - Savin' Me! - Egymásra néztünk, úgy éreztem ennél tökéletesebb nem is lehetne az este.
- Show me what it's like
  To be the last one standing
  And teach me wrong from right... - suttogta a fülembe az ismerős szöveget. A többiek is odajöttek.
- Ashton biztos sok mesélni valód van, de Sam is szívesen mesélne pár dolgot. - kezdte Chrissy. Luke és én egymásra sandítottunk.
- Chrissy, eljössz velem valami innivalóért? - kérdeztem, majd összepréseltem az állkapcsomat.
- Srácok? - a többiek is felsorolták mit kérnek.
- Megyek segíteni. - ajánlotta fel Luke mire bólintottam. Elindultunk hárman a büfé felé. - Elmondtad neki? - kérdezte Luke rám nézve.
- A legjobb barátnőm. Akinek hallgatnia kellene erről! - néztem dühösen rá.
- Én legalább őszinte volnék a helyetekben! - mondta hihetetlenül.
- Chrissy ez nem rólad szól. - szállt be Luke is. - Ez hármunkról szól! Eszem ágában sincs belerondítani a legjobb barátom kapcsolatába! - folytatta. - Tudod te milyen érzés látni, hogy mindkét barátod szenved, és nem tudsz ellene tenni semmit sem azon kívül, hogy támogatod őket? És nem fogom hagyni, hogy miattad meg a baszott nagy szád és őszinteséged miatt megint szétmenjenek, szóval jobb ha befogod! - morogta Luke.
- Nem mondhatod el neki. - néztem rá.
- Tudjátok mit? Nem fogom nézni, ahogy a háta mögött csináltok dolgokat és utána hallgattok róla. Én leléptem! - viharzott el. Összenéztünk, majd Chrissy után.
- Jobb lesz így. Legalább nem mondd el semmit sem. - vont vállat Luke.
- Azért egy kicsit durva voltál. - mondtam két pohárral a kezemben.
- Nem érdekel. Sokkal fontosabb, hogy Ashton ne szerezzen tudomást róla. - indultunk visszafelé. Igazat adva neki bólogattam. Odaérve a többiekhez kiosztogattuk a poharakat és leültünk egy padra.
- Chrissy hová ment? - kérdezte Calum rám nézve.
- Valami vészhelyzet van a nagyszüleinél. - hazudtam. Luke hátradőlt és a falnak támaszkodott.
- És, mire gondolt az alatt, hogy van mesélni valód? - kapcsolódott be Ashton is. A kezem a pohárral együtt megállt a levegőben. Belekortyolt az italába miközben a válaszomat várta.
- Főiskola. - találtam ki a legkomolyabb dolgot. Ashton sikeresen félrenyelt én pedig nem győztem a hátát ütögetni.
- Szóval főiskola? - köhögött még párat, majd ismét kezébe vette a poharát.
- Ez még nem biztos. Csak gondolkodtam rajta. - próbáltam a lehető leghatékonyabban hárítani a hazugsággal járó következményeket.
- A jelentkezési lapokat legkésőbb a hónap végén le kell adnod, Sam. - tájékoztatott Ashton.
- Ez csak egy ötlet. Nem lenne szívem itt hagyni...
- Sam, a jövődről van szó. És Sydneyben is van pár főiskola, nem kell a világ másik felére utaznod. - vágott a szavamba Ash. Valamilyen szinten igaza volt. A jövőmet úgy alakítom ahogy akarom, és ha bár eddig nem merült fel bennem a főiskola gondolata azon az estén kezdtem fontolóra venni a dolgot.