2.fejezet 17.rész(39.rész) - Viszlát Miami..

  Az éjszaka közepén csak úgy hirtelen felébredtem, és felültem az ágyon. Az órára néztem, ami 23:59-et mutatott. Megvártam azt az egy percet és lehunytam a szememet. - Azt kívánom, hogy... - kezdtem el magamban, majd elsuttogtam a kívánságomat. Körülnéztem. A telihold szinte megszólalt annyira magával ragadott tökéletessége. Óvatosan kimásztam Ashton mellől és elővettem egy térdig érő, kötött, gombos "kardigánt". Halk léptekkel, szinte osonva mentem az erkélyre. A korláthoz léptem és lenéztem. Az utcákon még éjfél tájt is nagy volt a nyüzsgés. Tekintetemet a Hold felé fordítottam és csak bámultam a nagy, kerek, fényes golyót. Helyet foglaltam egy széken és hátradöntött fejjel nézegettem a csillagokat. Gondolataim ellepték a fejemet, és olyan volt, mintha nem lett volna kiút a gondolatok kavalkádjából.
   Egész éjjel fent voltam, ugyanabban a pózban, hátra döntött fejjel az eget kémlelve. Figyeltem ahogy a csillagok elhalványodnak, ahogy a Hold egyre távolabb kerül - míg végül el nem tűnt egy épület mögött - , ahogy az ég pirosas-rózsaszínbe borul. Ott ültem, mint egy szobor. Szerencsére nem fáztam, a vastag, kötött kardigán védelme miatt. Miután már a nap is felbukkant és egyre feljebb merészkedett az égen, úgy éreztem ideje bemenni és alvást színlelni, de túl lusta voltam felállni. A gondolatok sokaságából a mellettünk lévő szoba erkélyajtó hangja zökkentett ki. Luke lépett ki, enyhén kómás arccal.
- Nem alszol? - kérdezte becsukva maga mögött az ajtót.
- Nem. - válaszoltam a lehető legegyszerűbben. Úgy ültem volna még egyedül, csendben... Szerettem volna gondolkodni.
- Mióta vagy fent? - kérdezett ismét, én pedig kinyújtóztam.
- Le sem feküdtem. - néztem rá. - És te... te miért vagy fent ilyen korán? - felálltam és a korláthoz sétáltam.
- A hotel szobák... szokatlanok. - felelte. - Van kedved reggelizni? - bólintottam és felé fordultam.
- Ha megvársz. Nem tart tíz percnél tovább. - kötöttem ki.
- Rendben. Akkor tíz perc múlva az ajtó előtt. - mosolygott rám, majd bementünk. Három perc késéssel léptem ki az ajtón.
- Három percet vesztegettem a drága, menő életemből. - panaszkodott.
- Fogd be, Hemmings. - rúgtam seggbe, majd elindultunk.
    Annyira gyorsan eltelt ez a pár óra, hogy már indulás előtt voltunk. Útban a repülőtér felé még beugrottam hozzánk. El akartam köszönni Miától, és elmondani neki, hogy bármikor felhívhat. Beléptem a házba, ahol akkor jártam utoljára. Tudtam, hogy úgy lesz. Becsaptam magam mögött az ajtót.
- Sam! Azt hittem... - kezdte apa, de eltoltam magamtól. Amy elém állt harcias tekintettel.
- Te mit akarsz tőlem? - kérdeztem flegmán.
- Hogy beszél...
- Leszarom, hogy beszélek veled. Azt is, hogy apa mennyire sajnálja, és azt is, hogy mi a véleményetek arról, hogy hazamegyek. Csak Miától akarok elbúcsúzni és elvinni a ruhámat. - toltam félre őket és felmentem. Megcéloztam Mia szobájának ajtaját és bekopogtam.
- Húzzatok el!! - Kiabált ki.
- Oh, ez esetben.. - kezdtem. Mozgolódás hallatszott bentről, majd kinyílt az ajtó. Mia is annyira dühös volt rájuk, mint én.
- Szóval hazamész? - kérdezte halkan.
- Ígérem, hogy nyáron eljövök érted és több mint a fél nyaradat ott fogod tölteni, nálunk. Itt leszek a ballagásodon, és az első napodon is itt leszek, azért, hogy tudd: akármennyire is távol légy tőlem, én mindig itt leszek... én mindig itt leszek melletted. - szorítottam meg a kezét. Szemei könnyektől csillogtak. Szorosan megölelt én pedig visszaöleltem. - Bármi baj lesz, engem hívhatsz. Számodra mindig elérhető leszek bárhol is legyek.
   Annyira rossz volt elbúcsúzni... Miától. Apa és Amy nem érdekeltek, ahogy az én érzéseim sem őket.
   A reptéren bedugtam a fülhallgatót a fülembe és elindítottam az mp3-at. Kifelé bámultam az ablakon. Még Ashton jelenléte sem tudta felolvasztani a jeges lelkemet. Ahogy a lelkem, a szemem is ridegséget sugárzott, mintha egy érzelemmentes bábu lennék. Tudtam, hogy szeretem Ashtont, a srácokat, Miát, Alexandert, Caitlinet, Mattyt és még sok mindenkit, de úgy éreztem, egy csepp érzelem sem szorult belém. Olyan voltam belülről mint egy kifacsart narancs. És sebezhetetlennek éreztem magamat. Éltem volna az éveimet ilyen érzés mellett, de eszem ágában sem volt egy érzelemmentes, bunkó, magányos lánynak lenni. Valahogy nem ez a jövőbeli kép lebegett magam előtt rólam. Egy boldog, magabiztos nőt láttam magam előtt, családdal, férjjel, jól fizető munkával, később pedig unokákkal. Igen, gyakorlatilag ez volt a jövőképem magamról.
   Mikor a házba léptünk még mindig üresnek éreztem magamat. Teljesen elveszettnek.
- Nem haragszik. Ezt Ő is megmondta. - tette a vállamra a kezét Ashton. Érintése helyén semmi bizsergést nem éreztem, semmi melegséget. Egy sima érintés volt...
- Nem láttad az arcát, amikor elköszöntem. - ráztam le magamról a kezét.
  *Ashton Szemszöge*
- Sam, higgadj le és lazíts. - próbálkoztam tovább.
- Tudod mit? Higgadj le te! Neked minden olyan könnyű! Azt sem tudod milyen otthagyni a húgodat! Lazíts ahogy akarsz!! - kiabált és elindult az ajtó felé. A srácok egyből vissza akarták fogni, de széttártam a karjaimat, visszatartva őket.
- Hagyjátok. Le kell higgadnia. - mondtam nyugodtan és hagytam, hogy kimenjen az ajtón.
- Te most komolyan azt mondtad, hogy had menjen? - kérdezett vissza Calum.
- Igen. Szüksége van egy kis időre. - vontam vállat és felmentem a lépcsőn.
  *Sam Szemszöge*
Egy nagy kört írtam le a városban. Már elég késő lehetett, hiszen az ég is csillagokkal teli volt, a levegő is lehűlt.. Rajtam pedig csak egy pulcsi volt. Elindultam hazafelé. Az utcák sokkal kihaltabbnak tűntek mint régen, bár lehet csak a hosszú távollétem miatt éreztem itt. Holnap tényleg minden visszakerül a rendes kerékvágásba. Ismét velük fogok reggel iskolába menni, ismét Luke mellett fogok ülni minden órán, ismét hallgathatom Destinyt... de az utóbbi nem izgatott. Miért kellett volna törődnöm vele? Halkan léptem a meleg házba és ugyanolyan halkan csuktam be az ajtót magam mögött. Levettem a cipőmet és kihalásztam az alvós pólómat és rövidnadrágomat a táskámból ami még mindig a nappali ajtajában hevert. Felmentem a fürdőbe és átöltöztem, majd bizonytalanul indultam meg Ashton szobája felé. Mikor becsuktam az ajtót és ránéztem már aludt. Mélyen aludt. Óvatosan közelítettem meg az ágyat és bújtam be az ágy másik végébe. Csak pár pillanat telhetett el, mikor megfordult és ölelésébe zárt.
- Sajnálom. - Suttogtam elhaló hangon. Nem válaszolt, csak összekulcsolta az ujjainkat. És ez pont elég volt, hogy tudjam: nem haragszik.

2.fejezet 16.rész(38.rész) - Hazugságok tengere..

Nagy levegőt vettem és kinyitottam a szememet. Ahogy lenéztem egy - a medence csontomtól a mellem aljáig érő - sötét kék-lila-zöld színekben pompázó folttal találtam szemben magamat. Még rosszabbul éreztem magamat, így kiszálltam a zuhany alól, felöltöztem és eltántorogtam a szobámig. Magamra zártam az ajtót és az ágyra zuhantam. Lehunytam a szememet és vártam, hogy a fájdalom elmúljon. Vagy elaludjak és úgy szűnjön meg a fájdalom. Bármit megtettem volna azért, hogy visszaforgassam az időt, tegnap délelőttre. Hogy ne menjek Ashton után, hagyjam megnyugodni, megelőzve a vitát és azt, hogy önfejűen előrerohanjak, hogy elgázoljanak és ilyen állapotban feküdjek az ágyamban. Vissza akartam csinálni. De ez lehetetlen volt.
   Mire felébredtem este volt. Késő este. Felültem és vártam pár pillanatot. Elmúlt a fejfájásom, a hányingerem, a szédülésem. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és az órára néztem. A vacsorát lekéstem, de elég erős hangokat hallottam lentről. Túl kíváncsi voltam ahhoz, hogy a szobámban maradjak a fenekemen. Halkan kinyitottam az ajtót és odalopództam a lépcső tetejére.
- Én csak aggódom érte! - förmedt elfojtott hangon anya apára.
- Nincs jogod hozzá! - válaszolt ugyanúgy apa. Egyre kíváncsibb lettem, és négykézláb lejjebb másztam pár fokot.
- Nem lennél képes elmondani neki! Túlságosan is összetörnéd majd' hogy nem tizennyolc év után! - nevetségesnek éreztem magamat, így felálltam és úgy hallgatóztam tovább. Lejjebb léptem még kettőt és tovább füleltem.
- Akkor sem te vagy az anyja! - csattan fel apa.
- Mi?! - csúszott ki a számon. Mindketten felém kapták a tekintetüket. Rám meredtek. Apa megbánóan nézett rám.
- Sam.. - nyögte ki, és elindult felém anyával... Vagyis Amyvel a nyomában. A lehető leggyorsabban fordultam meg és berohantam a szobámba. Bezártam az ajtót. - Engedj be! Kérlek! Meg kell beszélnünk!
- Beszélhettünk volna sokkal előbb is! - kiabáltam vissza remegő hangon.
- Kérlek... - könyörgött tovább. Pechemre Ashton is akkor  hívott - facetimeon -. Odamentem a laptophoz és fogadtam a hívást. - Sam engedj be! - kiabált tovább apa.
- Történt valami? - kérdezte kicsit nyugtalanul. Az ágyra dobtam a táskámat a laptop elé és beledobáltam a cuccaimat. - Hová pakolsz? - kérdezett még egyszer.
- Hazamegyek veletek Sydneybe. - válaszoltam remegő ajkakkal.
- Mi történt? - heveskedett tovább.
- Inkább személyesen elmondom. - nyeltem egy kicsit.
- Eléd menjek? - kérdezte ismét. Megálltam a pakolásban és körülnéztem.
- Várj meg a ház előtt, negyed óra múlva. - nyomtam ki a hívást meg sem várva válaszát. Elővettem az UV színű sporttáskámat és besöpörtem az éjjeliszekrényemről a dolgokat. Minden apróbb dolog abba került. A vállamra vettem a sporttáskát, míg az utazótáskát a kezemben fogtam. Elfordítottam a zárban a kulcsot és kirontottam az ajtón meglökve őket.
- Nem mehetsz el! - kiabált utánam Amy.
- Nem vagy az anyám! Semmi közöd sincs hozzám! - szóltam vissza és kimenekültem a házból. Ashton idegesen túrt a hajába, ahogy hozzám lépett. Kivette a kezemből a táskát és szabad kezével megfogta az enyém.
- Mi történt? - törte meg a csendet. Nem találtam a szavakat, miképpen mondhatnám el anélkül, hogy benyögjem azt: " Nem t'om ki az anyám..."
- Tudod milyen, mikor valakiről azt hiszed Ő hozzá tartozol mindvégig, majd majdnem tizennyolc év után kiderül, hogy mégsem? Mikor eddig egész életedben azt hiszed, az a valaki a lehető legközelebb áll hozzád, mikor azt hiszed az a nő aki veled volt az a szülőanyád, és tizennyolc év után benyögik, hogy mégsem.. - nem vártam el, hogy válaszoljon, egyszerű költői kérdések voltak, megválaszolatlanul hagyva.
- Sajnálom Sam... - mondta és eleresztette a kezemet. Átkarolta a vállamat és magához húzott. Szorosan bújtam oldalához és kerestem testében a védelmet a külvilág sérelmei elől. Pár könnycsepp végigszántotta az arcomat.
- De mit lehet tenni ellene? - kérdezem halkan magamtól.
- Szóval... Hazajössz? Végleg? - hangja bizonytalan volt, reménnyel teli szemei néha megcsillantak egy másodperc töredéknyi időre.
- Hazamegyek, véglegesen. - biztosítottam kijelentésemet, majd csend telepedett közénk.
  Felmentünk Calum és Ashton szobájába, és belépve megbizonyosodtam arról, hogy a másik három fiú is ott ücsörög. Pókereztek. Régen sokat játszottam apával és a nagyapámmal. Elhatároztam, hogy amint hazaértünk Sydney-be felhívom és meglátogatom őket.
- Hogy-hogy táskát is hoztál? - szegezte nekem a kérdést Luke.
- Hazajön. - válaszolt helyettem Ash. Letette a táskákat a szekrénysor elé és leült mellém az ágyra.
- Hazajön? - kérdezett vissza Michael.
- Igen. Holnap reggel még elmegyek a ruhámért, amit történetesen te - böktem Lukera -, nem láthatsz.
- Ne már... Miért olyan nagy dolog, ha megnézem? - értetlenkedett, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy lejátszották a menetet.
- Beszállhatok? - tereltem el a témát.
- Tudsz játszani? - hevesen bólogattam és leültem köreikbe. - Csak, hogy tudd: igazi téttel játszunk.
- Benne vagyok. - mondtam magabiztosan és kikotortam a tárcámat a táskámból. - Én osztok. - vettem magamhoz a paklit.
- Okos, szép, táncol, pókerezik. Ashton elmehetsz a tudod hova. - fordult Ashton felé Calum, mire Ashton rávigyorgott. Mindenkinek kiosztottam a két lapot, egyet lefordítva hármat pedig felfelé fordítva az asztal közepére. Bedobtuk a kezdőtétet, majd elkezdődött a játék.
- Egy pár. - dobja utolsóként Luke az asztalra a kártyáit.
- Magas lap. - dobtam le én is és kinevetem Lukeot.
- Bassza meg... - pislogott szaporán mire a többiek kinevették. Összeszedtem a kis összeget az asztalról. Megbeszéltük, hogy nem húzzuk le egymást csutkáig, így a max. amit letehettünk pénzt 10$ volt.
- Következő? - kérdeztem vigyorogva. Visszaültek a többiek a helyükre és újból osztottam.
  Talán több tíz kört is lejátszhattunk mikor is Ashton azt mondta, menjünk aludni.





Ismét sokat késtem, tudom... Sajnálom, az utóbbi időben nehezen íródnak meg a részek, azt hiszem kezdek kkifogyni az ihletből. Nem baj, ezen is túl fogok esni... Nem tudom mikor fog kikerülni a következő rész, vagy mi lesz a következő részben, de megpróbálom minél jobbra és minél gyorsabban hozni. :) 
 P.S.: Remélem mindenki meglepődött az új információtól ;)  

2.fejezet 15.rész(37.rész) - Te jó ég!...

Mikor ismét felébredtem már Ashton is aludt. Hosszú percekig csak néztem Őt, majd - mivel már erősebbnek éreztem magamat - kikászálódtam az ágyból és óvatosan, lassan elsétáltam az ablak melletti székhez. Leültem és kifelé bámultam. A Hold még fényesen ragyogott, bár már lemenőben volt. A csillagok is csillogtak ugyan, de már haloványak voltak. Az ég rózsaszínes-pirosas árnyalatot öltött magára. Felhúztam a székre a lábaimat, és török ülésbe ültem. A látvány egyszerre kiűzte az álmot a szememből, így még fel sem merült bennem a visszaalvás gondolata. Ashton lejjebb csúszott a széken és tovább aludt. Legalább is azt hittem ameddig nem kezdett el aprókat pislogni. Nem zavartattam magamat, biztos voltam benne, hogy vissza fog aludni. Az apró pislogásból nagyobbak lettek, majd végleg kitisztult a látása.
- Mióta vagy fent? - kérdezte reggeli hangján.
- Talán negyed órája. - válaszoltam. Engem nézett, majd egy pillanatra ki az ablakon. - Aludj, ha szeretnél. - szólaltam meg egy kis szünet után. Megrázta a fejét én pedig bizonytalanul felálltam és lassú léptekkel sétáltam az ágyig. Felmásztam rá, majd Ashton elé másztam.
- Haragudnod kellene. Nem érdemelted meg, amit veled csináltam. És ez... ez is az én...
- Nem a te hibád. - vágtam a szavába.
- Ne mondd ezt. - mondta bűntudattal a tekintetében. Elnézett mellettem és az üvegen bámult kifelé. Kifújtam a levegőt és megfogtam a kezét.
- Nem a te hibádból történt. Megállhattam volna, amikor Luke kiabált. Nem kellett volna figyelmetlenül átrohangálnom az úton. - néztem rá.
- De nem siettél volna annyira, ha én nem vagyok...
- Ashton! - szóltam rá. - Nem akarom, hogy magadat hibáztasd. Az nekem okozna bűntudatot. Az én figyelmetlenségem volt. - akartam, hogy rám nézzen, de úgy látszott nem áll szándékában. Kifújtam a levegőt és arrébb ültem, elállva a kilátást. - Oké? - kérdeztem kezét szorongatva. Elhúzta a száját és másfelé pillantgatott. Elengedtem a kezét és feltápászkodtam. Kétségbeesetten figyelte a mozdulataimat. - Elmegyek zuhanyozni. - mondtam halkan.
- Kérsz valamit a büféből? - kérdezte.
- Egy kávét. Köszönöm. - mondtam egy kicsit hűvösen. Azt hiszem, ilyen hangulatban nem ártott a forróság. Ashton combjaira tette a kezét, majd felállt a székről én pedig becsuktam magam mögött az ajtót.
   Mire kiléptem a fürdőből Ashton még mindig nem volt sehol. Leengedtem felgumizott hajamat, és evvel egy időben lépett be az orvos.
- Á, Mrs.Ross. Hogy érzi magát? - kérdezte az őszes hajú doktor úr.
- Uhmm.. Jobban, határozottan jobban vagyok. A fejem néha még fáj egy kicsit, és olykor még zúg a fülemben az autó dudájának a hangja, de ennél több nincs. - válaszoltam őszintén. Mások hülyének néztek volna, ha azt mondom hallom a fülemben annak az autónak a dudáját, ami tegnap délután ütött el, de a doktor csak bólintott.
- A zúgás pár napon belül elmúlik a fejfájással együtt, de ajánlok egy nagyon jó fájdalomcsillapítót. Naponta kétszer, reggel és este. - nyújtott át egy cetlit.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá halványan.
- Úgy érzi haza tud menni a barátaival? - elemelte arcától a táblácskát a sok lappal.
- Igen, szeretnék haza menni. - válaszoltam határozottan. Elmosolyodott és rám nézett.
- Egy nővér pár percen belül bejön és megvizsgálja alaposan. Ha mindent rendben talál hazaengedem. - ment ki a kórteremből. Örültem, hogy nem sóztak rám semmilyen kórházi ruhát, így a saját ruháim kényelmében mentem a vizsgálat után Ashton után. A büfében a többiekkel beszélgetett. A lábam egyszer-kétszer meginogott alattam, de odaálltam Ashton mellé.
- Jobban vagy? - kérdezte egyből Luke.
- Igen, jobban. - bólintottam, és a többiekre néztem. - Mehetünk? - egyetértően bólintottak, majd elindultunk lassan a kijárat felé. Útközben Ashton összekulcsolta az ujjainkat, és nem hagyott szabadulni egész úton.
- Otthon fogsz szólni valakinek? - kérdezte eltérve az előbbi témától.
- Nem. - válaszoltam egyből. - Nem volt annyira súlyos dolog, mintha semmi... - kezdtem, de a fejembe belenyilallt egy fájdalom. - ...történt volna. - folytattam pedig eléggé fájt a fejem. Próbáltam elrejteni a fájdalmamat, még haza nem értünk mosolyogtam és nevettem velük, pedig iszonyatosan fájt. Ashton megígérte, hogy ma még eljönnek a délután folyamán. Úgy sétáltam be, mintha semmi sem történt volna velem.
- Ilyen korán itthon? - kérdezte anya. Megtorpantam az ajtóba. Basszus, hétköznap van...
- Rosszul érzem magamat. Fáj a fejem, szédülök és egy kis hányingerem is van. Hazaküldtek. - válaszoltam, és nem is hazudtam, hiszen pont így éreztem. Anya odajött és a homlokomra tette kézfejét.
- Nem vagy lázas, de jobb lenne, ha lepihennél. Történt valami, nem sűrűn vagy beteg.. - Ha te azt tudnád... Szóval elgázolt egy kocsi, a figyelmetlenségem miatt, Ashtonnal elég rendesen összevesztem, ohh és képzeld, mióta itt lakunk hazudok nektek, kb. mindenben. Jó, mi? 
- Semmi sem történt.
- Hol töltötted az estét? - kíváncsiskodott tovább. Uhh, erre nem gondoltam. Pár pillanatig gondolkodtam.
- Ashtonéknál, a hotelban. - adtam választ kérdésére.
- Ohh, Istenem... Sam, lefe...
- Mi?!.. - vágtam szavába egyből. Nagyon nem akartam erről beszélni. Meg sem történt, így pedig végképp nem. Nincs miről.
- Ti ketten...
- Igen? - kérdeztem rá, mikor nem fejezte be a mondatát.
- Tudod, vannak az életben bonyolult dolgok, amiket... Várj... - átgondolta a mondatát, majd újba kezdett. - Te pont abban a korban vagy, amikor ez a dolog előfordul a szerelem közben. Ez egy adott pillanat...
-Ohh, te jó ég! Nem, oké? - vágtam ismét a mondata közelébe. Testtartása lazább lett, megnyugodott. - Csak rosszul vagyok. Én is lehetek beteg, szóval felmegyek egy kicsit pihenni. - mondtam és elindultam felfelé.
- Örülök, hogy tisztáztuk! - szólt utánam, mire megálltam.
- Oké. - szóltam egyszerűen vissza és a szobámba siettem. Eddig elvonta a fájdalomról és a rosszullétről a figyelmemet a beszélgetésünk, de most, hogy egyedül voltam, nem volt olyan gondolatom, ami lekötötte volna a figyelmemet, a fájdalom fokozatosan visszatért. Erős migrén gyötört, hányingerrel és kis szédüléssel vegyítve. Elővettem egy melegítőnadrágot és egy laza pólót, majd bementem a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Az első percekben jó volt, a langyos víz elmulasztotta a fájdalmaimat, de nem sok időre. A szédülés erősebb volt mindennél. A világ egyre jobban forgott én pedig a hideg csempének dőltem és lehunytam a szememet. Te jó ég...

2.fejezet 14.rész(36.rész) - A vesztedbe rohanni...

  A színpad mellett álltunk Mattyvel. Ashtonék az elsős sorban ültek és vártak. Mikor felkonferáltak minket megszorítottuk egymás kezét és ugyanúgy, kézen fogva mentünk ki a színpadra. A szemem sarkából láttam Ashton-t. Feszült volt. Nem tetszett neki a helyzet, és az utóbbi időben semmi sem ami egy másik fiúval volt kapcsolatos. Már körülbelül senkire sem mertem ránézni, mert a végén lecsesz... Ahogy elkezdődött a zene és ránéztem Matty mosolygós arcára lassan kizártam a külvilágot. Mintha minden elsötétült volna körülöttünk, és mindenki eltűnt volna. Mintha csak ketten lettünk volna.. de ez az érzés azonnal eltűnt, mikor a zene elhalkult. Visszatért a fény, az emberek akik tapsviharral dicsérték előkészületeink gyümölcsét. Egyből az első sorba néztem. Mindenki ott volt, kivéve Ashton. Lukera néztem, aki ugyanolyan értetlen fejjel biccentett az ajtó felé. Meghajlás után nem törődve, hogy éppenséggel fehér ruhában és mezítláb vagyok leugrottam a magas színpadról és az ajtó felé rohantam. Megálltam az ajtóban és pár pillanatig néztem Őt, majd kilöktem az ajtót.

- Most mi van?! - Kérdeztem felháborodottan.

- Semmi. - Vont vállat. Érzelemmentes arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Ideges voltam.

- Ne mondd , hogy semmi! Régóta féltékenykedsz szinte minden fiúra! Lukera és Mattyre is egyaránt! A legjobb barátodra és az én barátomra! Rohadtul nincs okod féltékenykedni! Kiteszem a lelkemet azért, hogy mindenkit, főleg téged lenyűgözzelek erre te simán kijössz! Mi a jó büdös franc van veled Ashton?! - Kiabáltam.

- Ja, hogy most próbálsz bűntudatot kelteni? - Kérdezte flegmán, felment bennem a pumpa. Legszívesebben megütöttem volna, hogy észhez térjen.

- A hotelben hagytad a józan eszedet?! Ha nem vennéd észre szinte mindent érted csinálok! Azért a kibaszott figyelmedért, de te semmibe veszed! 

- Mindenki változik. - Válaszolt egyszerűen.

- Mi történt abban a három napban, hogy ennyire más lettél? Hol van az az Ashton akivel régen annyit nevettem, a fiú aki mindig arra törekedett, hogy kedves legyen, aki igazán szeretett engem? - Kérdeztem elhalkulva.

- Otthon maradt. - Annyira, de annyira fájt.

- Direkt csinálod? Élvezed? Örülsz, hogy én kételyek között tengek, miattad? - Kérdezgettem.

- Mindenkinek megvannak a saját problémái. - Dugta zsebre a kezét. - Neked ez, nekem pedig...

- Én? Mondd csak ki! Mondd, hogy utálsz, hogy akarod, hogy felejtselek el és többet hallani sem fogsz rólam! Ezt akarod?!! - Az ajtó kinyílt.

- Ha ennyire akarod: ... - Kezdett bele, de én faképnél hagytam. Szinte fellöktem az ajtóban álló Calumot, Luke-ot és Michaelt. Kezdtem azt hinni, hogy a zene, amit írt... Nem rólam szólt. Az utóbbi idő nem rólam szólt. Semmi sem volt igaz. Bementem az öltözőbe és átöltöztem. Kitéptem a nyakamból a hőn áhított nyakláncot, amit tőle kaptam. A markomba fogtam és elindultam kifelé. - Jó hiszti rohamot kapni? - Kérdezte.

- Megvan rá az okom! - Kiabáltam rá.
- Szólj ha megnyugodtál. -  Éreztem, hogy a könnyek szúrják a szememet. Hozzávágtam a nyakláncot és elindultam. Szakítani akart... És szakítottunk. A könnyeimtől alig láttam úgy mentem át az utakon. A hangokból ítélve Ők is a hotel felé tartottak.

- Sam!! - Szólt utánam Luke, de nem fordultam meg. Leléptem a járdáról és elindultam. - SAM!!! - Ordibált hangosabban, de nem törődtem vele. Egészen addig, amíg meg nem hallottam a fékcsikorgás hangját, majd egy fájdalmas érzést... de még ez sem ért fel a szívemet mardosó fájdalommal. - SAM! - Éreztem meg két kart mellettem. Egyből párosítottam a kezet egy névvel. Az előbb ordított le, hogy szakítsunk, most pedig itt ült mellettem. Mit akar még tőlem? Miért akar még nagyobb fájdalmat okozni nekem?

- Minek rohangál az úton?! - Szállt ki a férfi az autóból.

- Talán magának is figyelnie kellett volna! - Állt fel mellőlem Ashton. - Calum, hívd a mentőket. - Utasította. Lehunytam a szememet.

- Sam. Próbálj meg ébren maradni, oké? - Beszélt hozzám Luke. Nem válaszoltam, csak bólintottam egy aprót. Megéreztem Ashton karkötőkkel teli kezét és hosszú ujjait a kézfejemen, majd összefonta ujjainkat. Miért kell valami rossznak történnie ahhoz, hogy észbe kapjon?

- Pár percen belül itt lesznek. - Hallottam Calum hangját.

- Sam. Csak ne aludj el. - Mondogatta Ashton, de a hangja annyira távolinak tűnt. Kezem elernyedt, már nem tudtam fogni a kezét. A hangjuk annyira messzi volt, mintha eltávolodtak volna. - Sam, itt vagyok. Csak... Maradj velem. - Ismételgette folyamatosan és egyre jobban fogta a kezemet. A távolból hallottam a mentő hangját. Többre nem emlékszem...

   Körülnéztem. Még a sötétben is láttam a falak sötétzöld és fehér színét. Gyakorlatilag belerohantam a saját vesztembe.. A fejemhez próbáltam érinteni a kezemet, de mintha ólom súlyú lett volna nem bírtam felemelni. Éreztem a kötést a fejemet.

- Jól vagy? - Hallottam meg azt az ismerős hangot.

- Igen. - Válaszoltam. Tudtam, hogy bűntudata van. Egy részem, még akkor is haragudott rá. Egy nagyon kis részem. -Végül is,elküldött... ugyanakkor aggódott értem, és azt mondta, itt van velem, csak maradjak vele. - Veszekedett magammal a tudatalattim, de én nyertem. Hogy miért? Mert az ágyon pihenő kezét az enyémbe zártam. Felnézett rám. Szeméből tükröződött a kétségbeesés, a sajnálat. Óvatosan megszorította apró kezemet. Tekintete bágyadt volt, szemei nehezen nyíltak fel pislantás után, szemei alatt karikák éktelenkedtek. - Pihenned kellene. - Mondtam halkan.

- Kellene. - Fújta ki a levegőt. - De nem tudok. - Folytatta.

- Nincs okod idegeskedni. Nem fogok elszökni, és nem fognak elütni a nővér kiskocsijával. - Halvány mosoly jelent meg arcán az elviccelt balesetemmel kapcsolatban. - A többiek? - Kérdeztem érdeklődve.

- A hotelben vannak. Nem akartak elmenni, de csak egy ember maradhatott bent veled. Szóval, kiharcoltam magamnak. - Mondta kicsit szégyenlősen. Próbáltam feljebb ülni, de a kezem még mindig gyengécske volt. - Nem kellene megerőltetned magad. - Szólt közbe, de túl harcias voltam és megpróbáltam még egyszer, majd még egyszer. És végül sikerült feljebb ülnöm. Az órára néztem.

- Lassan indulnod kell. Nemsokára indul a gépetek, haza. - Tájékoztattam.

- Nem hagylak itt így. - Tiltakozott én pedig nem ellenkeztem. Akartam, hogy itt legyen, hogy fogja a kezemet és támogasson. Viszont ott volt az a sok kétely amelyek nem hagytak nyugodni. Oka volt, hogy úgy viselkedett velem. Talán csak azért maradt velem, mert gyenge vagyok? Mert elütöttek és bűntudata van? Annyira rákérdeztem volna, de nem volt bátorságom. Azt hiszem a kereszteződésben hagytam.

- Ashton? - Szóltam halkan.

- Hmm? - Nézett rám. Belül felkészültem a kérdésre és szólásra nyitottam a számat.

- Mi van veled? Miért vagy minden második fiúra féltékeny? Miért vagy velem elutasító és rideg? - Gyakorlatilag csak az első kérdést szerettem volna feltenni neki, de megszaladt a nyelvem. És már nem volt visszaút.

Kezd visszatérni belétek az élet, ennek örülök *-* Ahogy annak is, hogy 26 feliratkozóval és több mint 11.000 oldalmegjelenítéssel büszkélkedhetek. Általatok. Köszönöm nektek, hogy itt vagytok velem. Remélem tetszett a rész <3                                                                                    Elizabeth M. Stowe

Blogverseeny(again:DD)

 Szóval, mostanában egyre jobban rá vagyok állva ezekre a blogversenyekre, ezért jelentkeztem még egyre :D
  http://lanablogmagazin.blogspot.hu/2015/02/blogverseny.html

2.fejezet 13.rész(35.rész) - Meglepetés vendégek

Miután meghallgattam a vállamra kaptam a táskámat és mivel késésben voltam - a kétszeri meghallgatás miatt - kirontottam a házból és nagy léptekkel igyekeztem az iskolába. Szinte lihegve értem be az iskolába és kerestem meg Caitline-éket. Egy nagy tömegnyi lányt bámultak. Sajnos nem láttam be a tömegbe, hogy kit vagy mit istenítenek ennyire.
- Hey! - Álltam melléjük. - Itt meg mi történt? - Kérdeztem. Egymásra néztek majd rám.
- Nem tudjuk, de nem is szándékozunk odamenni. - Vont vállat Alex.
- Akkor majd én megnézem. - Adtam át Caitline-nek a táskámat és megindultam a tömeg felé. Odaérve hozzájuk befurakodtam közéjük és egyre "mélyebbre hatoltam". Két kéz fonódott a derekam közé. Ideges lettem és odanyúltam, hogy ledobjam magamról a bizonyos fiúnak a karját, de kezem megállt a levegőben. De hát... Mi a...? Azonnal megfordultam, hogy valóban Ő az. Fejemet gyorsan felfelé fordítottam és akkor találkozott a tekintetünk. - Te... Ashton! - Fontam nyaka köré a karjaimat. Elmosolyodott, majd egy szolid csókot adott ajkaimra. - Úgy volt, hogy..
- Hogy két hét múlva jövünk? Unatkoztunk. - Mosolygott továbbra is. Mellkasához bújtam és úgy öleltem tovább. További három ember csatlakozott hozzánk. Két karommal próbáltam őket is átölelni, de nehezemre esett. Mikor az összes rajongó "kielégült" szétszéledtek és végre csak öten voltunk.
- Akkor... Szeretnék bemutatni nektek valakiket. - Megfogtam Ashton kezét és magam után hívtam őket. Odamentünk Alexander-ékhez. A srácok mind mögöttem álltak egy háromszöget képezve. - Szóval... Alex, Ashton,Calum,Luke és Michael. Ashton, Calum, Luke, Michael, Alex. Caitline, Calum, Michael, Ashton, Luke. Calum, Michael Ashton, Luke, Caitline. - Mire megszólalhattak volna a csengő közbeszólt. Kifújtam a levegőt és megfordultam. - Később beszélünk? - Kérdeztem ránézve.
- Aha. - Mosolygott én pedig egy puszit adtam a szája sarkába. - Sziasztok! - Siettem Alexanderék után. Beértem őket és még utoljára hátrafordultam, majd Ők is elindultak.
   Egész nap jó kedvem volt. Ez úgy nagyjából mindenkinek feltűnt. Matty is megjegyezte mennyire mosolygós vagyok ma.
- Biztos nem baj, ha a délután gyakorlunk? - Kérdezte Matty a tarkóját dörzsölve.
- Nem lesz baj. - Erősítettem meg már harmadjára.
- Oké, akkor uhmm... Fél ötkor a studióban?
- Rendben. Akkor fél ötkor. Szia. - Köszöntem el tőle és megindultam a várakozó csapathoz. Megálltam előttük.
- Van okom féltékenykedni? - Hangjában ott bujkált a játékosság.
- Nagyon sok. - Nevettem, majd összekulcsoltam az ujjainkat. - Késő délután uhmm... Mattyvel gyakorolnunk kellene. - Préseltem össze ajkaimat.
- Szabad megkérdeznem mire? - Kíváncsiskodott tovább.
- Pár napja odajött hozzám és mutatott egy tánc "társulatot". Iszonyatosan tetszik, meg minden, aztán elmentem a próbájukra és be vettek, meg minden... Daniella pedig megkért, hogy táncoljunk egy modern duo-t...
- Meg minden. - Nevetett Calum. Fel sem tűnt, hogy ennyiszer mondtam. Úgy látszik a rövidtávú memóriám sem a régi.
- Az. - Helyeseltem bólogatva, majd halkan nevettem. - És, melyik hotelben szálltatok meg? - Kérdezősködtem. Most rajtam volt a sor.
- Látod azt ott? - Mutatott egy magas épületre Luke. Bólintottam. - Na... Hát nem ott. - Viccelődött én pedig elnevettem magamat.
- Most komolyan.
- Pár utcával arrébb, az Ocean Drive közelében. - Magyarázta Michael.
- Oh, mily' előkelő. - Beszéltem régi angol akcentussal.
- Kitalálom: irodalom óra, Shakespeare drámák. - Forgatta meg szemét Ashton.
- Igen. - Bólintottam rá. - Van kedvetek eljönni hozzánk? - Kérdeztem. Ashton pár pillanatig gondolkodott.
- A szü...
- Nem izgat. Hozzám jöttetek, bármennyire is fáj nekik. - Vágtam a szavába. Hagytam nekik egy kis gondolkodási időt, majd ismét megszólaltam. - Szóval? - Néztem rájuk. Ash sóhajtott, majd rábólintott.
- Legyen. - Válaszolta, majd lassan elindultunk hozzánk. Kifaggattam Luke-ot az elmúlt három napról és érdeklődtem az új dal iránt is. Húztam egy kicsit Ash agyát a szexi stewardess lányokkal és Mattyvel, persze nem gondoltam komolyan.
- Szeretnélek megnézni. Mármint a versenyen. - Szólalt meg Ashton.
- Az attól függ meddig maradtok. - Magyaráztam.
- Jövőhét kedd. Akkor? - Nézett le rám.
- Szerencsétek van. - Mosolyogtam, majd elővettem a kulcsaimat. Bedugtam a fém tárgyat a zárba, majd elforgattam és belöktem az ajtót.
- Más. Nagyon más. - Nézett körül Ashton.
- Az... - Mondtam egyet értve. - Gyertek. - Intettem, majd a lépcső felé mentem. A lépcső határozottan hosszabb volt néhány elég sok fokkal, az első napokban szinte fájdalmas volt feljárkálni az emeletre.
- Sam? Ma is mész Mattyvel?- Kérdezte anya a földszintről. Ashton már fordult is meg, de mellkasára tettem a kezemet.
- Ashton. - Szóltam rá, mire sóhajtott és hátra lépett. - Beszélek vele és jövök. Szemben az utolsó ajtó. - Mondtam, majd elindultam lefelé. Megálltam a konyha előtt.
- Nem is tudtam, hogy ennyi fiú barátod van. - Jegyezte meg anya a kabátokra nézve.
- Ashtonéké. - Belül vigyorogtam anya arca láttán.
- Azt hittem végre túlléptél rajtuk. - vált komorrá.
- Nem fogok túllépni soha. Még ha csak neten beszélhetünk és hosszú idő óta most látom először kitartok mellette, ahogy Ő is mellettem. - Válaszoltam komolyan.
- Jobb ha...
- Nem mennek sehová sem. Örülnék, ha nem csinálnál pattáriát. Mind a négyen fontosak nekem, és ha én fontos vagyok neked, akkor elfogadod a döntésemet és azt, hogy Ők a második családom. Ha ezt nem tudod betökélni, akkor én sem vagyok fontos neked. - Mondtam higgadtan. Más helyzetben ordítottam volna, veszekedtem volna vele, de nem akartam, hogy elmenjenek. - Köszönöm. - Mondtam és felmentem hozzájuk. Bementem a szobámba és meglepetten néztem körül. Calum tökéletesen befészkelte magát az óriás plüssmedvéim közé, Ashton a párnáim alá bújt, Michael a földön nyúlt el, Luke pedig a szekrényemben kutatott. Attól a pillanattól kezdve kíváncsi volt a ruhámra, amikor bejelentettem, hogy megvettem. - Ugye nem a ruhámat keresed? - Ugrasztottam ki a szekrényből.
- Én? Nem, egyáltalán nem. - Tagadta. Becsuktam magam mögött az ajtót. - Más helyzetben ez fura lenne... de végül is rólatok van szó. - Sóhajtottam.
- Köszi, ez kedves volt. - Játszott tettetett sértődöttséget Michael. Halkan odamentem Ashton-hoz és a hátára ültem.
- Gondolom kényelmes vagyok, de tudod mint minden embernek vannak bordái és gerince. Na ezekre még szükségem van.
- Aha, hallgatlak. - Tettem úgy, mintha nem tudnám, hogy kényelmetlen neki a helyzet.
- Fordított helyzetben te sem örülnél, ha a hátadra ülnék. És hát... nem vagyok egy ülőalkalmatosság. - Folyatta, de továbbra sem szálltam le. Ő pedig fordult egyet én pedig leestem az ágyról egyenesen Michaelre.
- Átérzem a helyzeted. - Nyögte Mikey Ashtonnak, mire felnevetett. Én is ledőltem a puha, szőrmók kinézetű szőnyegre.
  Sokat beszélgettünk és hülyéskedtünk, majd együtt indultunk el és egy idő után szétváltunk. Megígértem Ashtonnak, hogy ha végeztem felhívom Őt. Kicsit késve érkeztem a stúdióba.
- Bocsi. Ashtonékkal voltam. - Érveltem, mire mosolyogva megrázta a fejét.
- Akkor, melegítsünk be.

Szóval... Nem tudom hová tűnt az a sok mindenki, valójában én is eltűntem. Sajnálom, hogy mostanában hanyagolom az írást, de azért remélem kitartotok mellettem, hiszen még a felénél sem járunk. Félek, hogy idővel mindenki eltűnik majd, én pedig itt maradok egyedül... Mindegy is, jó olvasást.                                                     Elizabeth M. Stowe

2.fejezet 12.rész(34.rész) - Az interjú

  Annyira összetartó volt ez a csapat. Ha valaki nem tudott egy lépést megcsinálni akkor egy másik tag odament hozzá, félreálltak és gyakorolták.
  Bejelentettem anyáéknak vacsoránál, hogy ismét táncolni kezdtem egy sulibéli fiú segítségével. Anyáék már egyből arra gondoltak, hogy idővel együtt leszünk és itt Miamiban élem le az életemet. Ha Ők azt tudnák... Vacsora után letusoltam és fogat mostam, majd a szobámba mentem. Elővettem a tanulni valót és bekapcsoltam a laptopot. Vártam Ashton hívását, hogy félredobhassam a könyveimet és beszélhessek vele... De nem hívott a szokásos időben. Betudtam a fáradtságának, és annak, hogy alszik, így vártam még. Vártam, és vártam, és egyre többet vártam. Az órámra pillantottam ami már a tizenegy órát jócskán elhagyta. Félretettem a könyvemet és bebújtam a takaró alá. A laptop még mindig bekapcsolva mellettem hevert, hogy felébredjek ha hív. Reménykedtem...
   Reggel az ébresztőmre ébredtem. A szemeim kipattantak és egyből a laptopomért nyúltam, de sehol sem volt akár egyetlen egy hívás sem Ashton-tól. Teljesen lelombozódtam és semmi kedvem nem volt felkelni, de muszáj volt...
  Caitline-éknek egyből feltűnt a rossz kedvem én pedig egy "Tökmindegy." kíséretében vállat vontam. Persze tovább feszegették a témát és előreláthatóan nem akartak leállni.
- Befejeznétek? Beszélek róla, ha akarok,oké? - Keltem ki magamból.
   Három napig játszottam el ugyanazt: vártam - akár éjfélig -  feleslegesen. Nem tudtam mi történt, talán csak a turnét tervezik... "Attól még egy "Bocs,ne várd a hívásomat."-ot, vagy valamit odalökhetett volna!" - Magyarázta a tudatalattim. És igaza volt. Akkor hívott volna, tudatta volna velem, hogy most egy ideig nem tudunk beszélni, mert elfoglalt. Kezdtem beismerni, hogy egyre problémásabb a kapcsolatunk. És ez így nem jó.. A próbákon a lehető legjobban odatettem magamat, mivel nem akartam búcsút mondani ennek. Ebben a három napban megismertem közelebbről Matty-t. És volt néhány meglepő dolog amit nem is gondoltam volna.
- Mint tudjátok, a verseny alig hat nap múlva van, szóval iszonyatosan szorít az idő. Matty, Sam, tudom, hogy nagyon nagy kérés ez, de szeretném, ha ketten összehoznátok egy páros táncot. Tudom, hogy hat nap alatt nehéz betanulni, ráhangolódni a másikra, de bízom bennetek. - Hevesen pislogtam. Hat nap alatt? Ez komoly? Nem, ez lehetetlen. Lehetetlenség összehozni egy táncot hat nap alatt.
- Nem probléma. - Szólalt meg Matty. Még jobban ledöbbentem.
- Felfogtad, hogy hat napunk van? - Kérdeztem suttogva tőle. Felém fordult és fél szemmel Daniellát nézte.
- Igen. Nyugi, majd valami "egyszerű,de nagyszerű"t összedobunk és voilà, kész is a koreográfia. - Teljesen lelazázta az egészet, még én teljesen rágörcsöltem.
- Oké. - Sóhajtottam.
   A próba végeztével Matty-vel még órákig próbálkoztunk.
- A lábaddal öleld körül a csípőmet. - Mondta. - Majd megtartalak. - Fejezte be, én pedig felemeltem a lábamat. - Dőlj egy kicsit. - Beszélt tovább. Ismét eleget tettem kérésének és bedőlve jobb lábammal átöleltem a csípőjét. - Jó, most vissza, és tedd le a lábad. - Teljesen betöltötte az irányító szerepet. Mondjuk én még amatőr voltam hozzá - és a három éves tánctudásához - képest.
   Már sötét volt, de mi még mindig ott koreografáltunk a terem közepén.
- Dőlj hátra és fogd meg a kezem. - Mindketten hátra dőltünk - bár én jobban- és kissé félve az eséstől fogtam a kezét. - Most engedd el a kezemet.
- Engedjem el? - Kérdeztem vissza egyből. Ha elengedem biztosan hanyatt esek, és ez valahogy nem jönne jól most.
- Bízz bennem. El foglak kapni, csak engedd el. Esküszöm. - Nézett rám. Lenyeltem a torkomban lévő gombócot és elengedtem a kezét. Betartotta esküjét és elkapott a tarkómnál. Testünk sokkal közelebb volt a másikunkhoz - arcunkkal együtt - mint eddig. - Vegyük át még egyszer és menjünk. - Mondta én pedig rábólintottam.
- Oké. - Szólaltam meg és beálltam elé.
  Fáradtan estem be az ajtón. Már nyolc óra is elmúlott, szóval gyorsan megvacsoráztam és elrendeztem magamat, majd lefeküdtem aludni. Már nem vártam Ashtonra, a hívására. Nem volt értelme virrasztanom, a semmiért.
  Kialudtam magamat az éjjel, nem törtem a fejemet azon, hogy vajon mikor hív. Vagy hív-e egyáltalán... Kikerestem a névjegyzékemben Ashton számát, majd írtam egy üzenetet: "Köszönöm, hogy mindig itt vagy velem." Írtam le, nem szarkasztikus módon. Vártam pár percet, majd újra írtam egy üzenetet: "Bocs, nem neked szántam..." Eltettem a telefonomat, majd lementem a konyhába.
- Újabban egyre kevesebbet vagy itthon. És mintha Ashtonnal sem beszélnél. - Magyarázta Mia.
- Elfoglalt vagyok. És Ashtonnak is biztos van jobb dolga, mint velem beszélni.
- Szakítottatok? - Kérdezte meglepetten.
- Kérdezd Őt. - Vontam vállat és elvettem egy almát.
- Szabad megkérdeznem, hol töltöd a délutánjaidat? - Kíváncsiskodott tovább. Nem akartam kora reggel ráförmedni ezért nagy levegőt vettem, hogy lenyugodjak.
- Mióta van ez a csapat, sok időmet leköti a sok próba. Öt nap múlva előadás és Matty-vel még ki meg kell csinálnunk a koreográfiát. - Válaszoltam higgadtan.
- Ennek a Matty-nek van köze hozzád és Ashton-hoz? Mármint ehhez a mosolyszünethez. - Kérdezősködött.
- Nincs. Fogalmam sincs mi a baja, különösebben nem is izgat. Keres, ha akar. Ha nem, nem. Ennyire egyszerű az egész. - Vontam vállat.
- Szóval.. Te ennyire könnyen lemondtál rólatok? Ennyire nem jelent semmit sem számodra?
- Mia, ehhez nem csak én kellek! Rohadtul nem kellene hagynia, hogy eltávolodjunk egymástól, és én akármennyire is kapaszkodok foggal körömmel belé, ebbe az egészbe egyedül nem megy! - Emeltem fel a hangomat. Nem akartam összeveszni vele, de a kérdései kikészítettek.
- Ajánlom figyelmedbe akkor a legújabb számukat. Kiss me, kiss me... Ashton írta, vajon kiről? Te meg itt problémázol... - Forgatta meg a szemét Mia, majd kiment a konyhából én pedig az emeletre. Villámsebességgel kapcsoltam be a laptopomat és írtam be Youtube-ra a címet és a nevüket. Az első találatra rámentem és hallgatni kezdtem.
  A szöveget nézve magamban mosolyogtam. Annyira fura volt a hétvégénk, mégis megírta a dalt. És világossá vált számomra, hogy a dallal volt elfoglalva. Ezért nem hívott.

Blogverseny

 HeeY! :3

Szóval elhatároztam magamat és most először jelentkeztem egy blogversenyre. Szurkoljatook *--*

A blogverseny linkje: http://hellbettydirectioner.blogspot.hu/p/blogverseny.html

2.fejezet 11.rész(33.rész) - Egy kis segítség

 Sietve léptem be a házunkba. Út közben nem győztem hálálkodni Caitline-nek, amiért fedezett.

- Megjöttem! - Szóltam, mire mozgolódás hallatszott a nappaliból.

- Ohh, milyen volt a hétvégéd? - Kérdezte apa kilépve a nappaliból. Egy csepp bűntudatot sem éreztem a "szökésem" miatt.

- Jó. Nagyon jó. - Mosolyogtam rá. Ennyire tellett tőlem. Egy-egy kedves mosollyal tudtam őket díjazni.

- Ezt örömmel hallom. - Helyeselt apa. Először sántított a dolog, de apa mindig is kíváncsi volt, mindenre. Tényleg mindenre.

  A hét közepére minden megtettem volna azért, hogy beteg legyek. Ez volt minden vágyam, hiszen ha valaki otthon fekszik mintha gyorsabban telne az idő. És én csak ezt akartam. Azt, hogy elteljen az idő...

  Alexander és Caitline valami suli titkárságos izés megbeszélésen vettek részt, így most egyedül ücsörögtem a kőasztalon, az udvaron.Mindent megadtam volna Caitline-ék társaságáért. Nem voltam még annyira régen ott, hogy ellegyek egyedül is. A telefonomon éppen az itteni tánc csapatok listáit nézegettem. Még mindig szerettem táncolni, és nem akartam abbahagyni azért, mert elköltöztem. Ideiglenesen csatlakozni egy csapathoz nem bűn. Sóhajtottam és félrelöktem a telefont.

- Idegesnek tűnsz. - Szólalt meg mögülem egy hang. Megfordultam és ránéztem. Világoskék szemeihez hasonlót talán csak Luke-nál láttam. Talán... Ajkai teltek és tökéletesek voltak. Hollister-es szürke pólót és egy sötét kék farmert viselt.

- Mit izgat téged? - Kérdeztem kicsit sem kedvesen.

- Társaságra van szükséged. - Állapította meg, én pedig ránéztem. Ezt.. Honnan vette?

- És ha nincs? - Kérdeztem félretéve a táskámat.

- Akkor muszáj elviselned. - Mosolygott és magához vette a telefont. Pár pillanatig nézte a kereső mezőt, majd rám nézett. - Táncolsz? - Érdeklődött.

- Egy ideje nem. - Válaszoltam egyszerűen és próbáltam kivenni a kezéből a telefont, de félrehúzta.

- Ez jó választás lenne. - "Lépett" rá egy linkre. Vissza adta a telefont én pedig végigfutottam a sorokat. Megfelelt az elvárásaimnak, mintha olvasott volna a fejemben. - Egyébként.. Matty vagyok. - Mutatkozott be.

- Sam. - Tettem el a telefonomat.

- A délután folyamán lesz egy edzés a csapatnál. Nézz be hozzájuk. - Ajánlotta és elment. Néztem ahogy elmegy, majd elfordultam. Alexék leültek hozzám.

- Na? - Kérdeztem. Caitline kifújta a levegőt.

- Nem akarod tudni mennyire unalmas volt. - Válaszolta és hátrahajtotta a fejét.

- Biztosra vettem, hogy bealszok. - Szólalt meg Alexander. Felnevettem kijelentésén, majd felálltam. A csengő hangja ütötte meg a fülemet, így megvártam még összeszedik magukat és elindultunk órára.

   Egy nagy tánc studiónál kötöttem ki. Az edző táskámmal a vállamon léptem be az épületbe. Követtem a hangokat, aminek következtében egy nagy terembe jutottam, egy egész falon végigfutó tükörrel. Sokan voltak ott. Volt aki ült, bemelegített, beszélgetett, vagy egyebek.

- Eddig, hogy tetszik? - Hallottam egy ismerős hangot magam mögül. Matty?.. Megfordultam és a kék szemű sráccal találtam szembe magam.

- Te táncolsz? - Kérdeztem kissé ledöbbenve.

- Válaszolok, ha válaszolsz. - Jött mellém. Mégis mit mondhattam volna? Hiszen csak egy nagy termet láttam teli táncosokkal és egy bazi nagy tükörrel.

- Nem rossz. - Mondtam elismerően. - Te jössz.

- Bármennyire is fura, vagy mi.. Aha, talán három éve. - Válaszolt Ő is a kérdésemre. Nem néz ki táncos alkatnak, de... Nem a borítójáról kell megítélni a könyvet. - Gyere, megkeressük Daniella-t, hogy beszéljünk rólad. - Indult el, majd intett, hogy kövessem. Odakocogtam mellé és egy magas, karcsú, talán huszonöt éves hullámos, barna hajú lányhoz vezetett.

- Sziasztok. - Köszönt barátságosan.

- Hello. - Köszöntem kissé megilletődve. Otthon máshogy ment ez az egész.

- Szóval róla beszéltem. - Magyarázta a lánynak, vagyis Daniellának.

- Meglátjuk mit tudsz. - Nézett rám. Szemében kedvesség és játékosság játszott, teljesen sugárzott. - Szóval, ha nem zavarnak a többiek, bemutatnál valamit, ami által eldönthetem alkalmas vagy-e? - Nagyot nyeltem és bólintottam.

- Persze. - Egyeztem bele. - Csak átöltözöm. - Folytattam. Bólintott én pedig Matty vezénylésével eljutottam az öltözőig. Felvettem egy trikót és egy kényelmes rövidnadrágot. Matty mögött sétáltam ki a terembe. Mindenki a terem másik végében egy félkörben helyezkedett el, és figyelt engem. Kifújtam a levegőt, majd a telefonomat csatlakoztattam a hangfalhoz, és elindítottam a zenét. Odasiettem a terem közelébe és felvettem a kezdőpozíciót. Idegesen, kicsit reszketve táncoltam el a régi koreográfiámat, majd kifújva a levegőt álltam be az utolsó mozdulatra. Lágyan, lassan hajoltam hátra. Pár pillanatig úgy maradtam a hatás kedvéért, majd felemelkedtem és kifújtam a levegőt.

Matty-re és Daniellára néztem. Matty elismerően tapsolt és halványan mosolygott. Biccentett, hogy menjek oda én pedig bátortalan léptekkel indultam meg feléjük. Megálltam előttük és idegességemet leplezve magabiztosan kihúztam magam.

- Bravúros a technikád. Szépen, lágyan és kecsesen mozogsz, ami nagyon látványossá teszi az előadásodat. A kételyeidet kellene még legyűrnöd... - Ezt egy határozott 'nem'-nek vettem. - ...és azt hiszem, ebben segíthetek neked. - Fejezte be én pedig lesokkolva álltam ott.

- Szóval, akkor... - kezdtem kissé dadogva.

- Üdv a csapatban. - Mosolygott rám. - Srácok, melegítsünk be! - Utasított mindenkit, de akármennyire is utasítás volt hangja lejtése kedvességet sugárzó volt.

- Köszönöm. - Néztem Matty-re. Miért segített nekem? Egyáltalán miért érdekelte Őt ez?

Hey!
Nem tudom mennyire haragszotok - vagy egyéb dolgok - a részek hiánya miatt. Még mindig nem álltak helyre itthon a dolgok, szóval nem tudom garantálni a következő rész idejét.                                                        Elizabeth M. Stowe 

2.fejezet 10.rész(32.rész)

  Nem akartam az órára nézni, és szembesülni a valósággal. Avval, hogy lassan indulnom kell.
  A kádban nyúltam el, csukott szemmel élveztem a víz kellemességét. És Ashton tusfürdőjének illatát, ami a fejem mellett volt, így bejárta az összes érzékszervemet. Idővel a víz is kihűlt és már nem éreztem a tusfürdő illatát sem, így kikászálódtam a kádból és alaposan megtörölköztem. Magamra vettem egy rövidnadrágot és egy bő pólót, majd bementem Ashton szobájába. Ő a plafont kémlelte érzelemmentes arccal. Lassan felém fordította a fejét én pedig odamentem az ágyhoz. Bebújtam a takaró alá és az oldalamra fordultam. Sóhajtottam és lenyeltem az idegesítő gombócot a torkomban.
- Hamar eltelik ez a két hét. - Próbált vigasztalni, de nem sikerült neki. Megráztam a fejemet.
- Nem fog. - Válaszoltam halkan és egyszerűen. Ő is tudta, hogy nem fog. Felém fordult és a szemembe nézett.
- Már csak pár hét és visszaköltözöl. Minden visszakerül a helyére, a rendes kerékvágásba. Te, én, és minden más. - Simított végig hüvelykujjával az arcomon. Egy halvány, mégsem őszinte mosolyt küldtem felé. - Ne légy pesszimista. - Húzott fel magához, én pedig a mellkasára hajtottam a fejemet. Szíve nyugtalanul és hevesen vert, ezzel engem is ilyen hangulatba "kényszerítve". Lehunytam a szememet és Ashton meztelen, felsőtestéhez bújva próbáltam álomba taszítani magam. Ash lágy csókot nyomott a fejem búbjára. Megkerestem a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat.
  Mikor felébresztett az órám, végigfutott belassult agyamon a gondolat, hogy pár óra és ismét Ashton nélkül leszek. Egyedül. Erre a gondolatra sírni tudtam volna. Csak úgy elkapott a sírhatnék.. A kezem heves remegésbe kezdett - Ashton keze között - a lábaimmal együtt.
- Sam... - Szólt halkan Ash. Felültem és elengedtem a kezét.
- Tudom. - Válaszoltam szinte ugyanannyira remegő hangon. Felült mellém és átölelt. Pár pillanat múlva kimásztam karjaiból - gyermeki hevességgel - , mintha nem akartam volna, hogy öleljen. Értetlenül nézett rám. - Sajnálom. - Nyeltem egyet. Még mindig ne értette mi bajom. Szólásra nyílt a szája, de megelőztem. - Sajnálom. - Ismételtem. - Csak egyre nehezebb.
- Nem kell, megértem. - Válaszolta kimászva az ágyból. Beharaptam az ajkam amikor megláttam, hogy csak egy boxer volt rajta. Nem tudom mit csináltam volna, ha megfordul.. Uhmm, khmm... Eddig is tudtam, hogy nem mackónadrágban alszik, de látni Őt úgy.. hát, uhh... - Tudom, hogy figyelsz. - Nevetett. - És azt is tudom, hogy szexi vagyok. - Folytatta.
- Nem is figyeltelek. - Tagadtam le. Kerestem egy pólót és egy nadrágot, majd a kezembe vettem Őket. Belül visszakoztam avval, hogy Ashton előtt - vagyis háta előtt - vetkőzzek és öltözzek fel, de végül rávettem magamat.
- Aha, persze. - Mondta szarkasztikusan mire megforgattam a szememet. Tudtam, hogy csak velem akarta elfeledtetni a bánatomat, más helyzetben nem tette volna szóvá.
- Higgy amit akarsz. - Igazítottam meg a pólómat. Átnéztem a vállam fölött, Ashton pedig elkapta a fejét. - Oh, mintha te nem figyeltél volna az előbb.
- Viszont én nem tagadom. - Nevetett. Halk léptekkel mentem mögé és öleltem át még mindig meztelen felsőtestét. Az ágyra dobta a pólóját a kezéből, és óriási kezeit az enyéimre tette. Végigsimított  hüvelykujjával kézfejemen, belőlem pedig egy fájdalmas sóhaj szakadt ki.
- Holnap már csak a laptopomat ölelgethetem. - Ashton kinevetett én pedig összecsíptem a hasán a bőrt, mire felszisszent. Halkan kuncogtam rajta.
- Menj készülődni, lassan indulunk. - Szólalt meg végül. Felnyögtem és elengedtem. Ismét kezébe vette a pólót én pedig a táskámhoz mentem. Egy kis zugból elővettem a szempillaspirált és a szemceruzámat, majd a fürdőbe mentem. Megcsináltam a sminkem és lófarokba fogtam a hajam, egy tincset lógva hagytam, hogy "stílusosabb" legyen. Kimentem, hogy összepakoljam a cuccaimat, de Ashton megelőzött. Ott ült az ágyon, mellette a táskámmal - amibe már bepakolt - . Combjaira csapott, majd felállt. Vállára vette a táskámat, majd megfogta a kezemet és lassan kivezetett a kocsihoz. Beszálltunk és bekötöttük magunkat. Ashton beindította a motort, ami felbúgott, majd lassan lehajtott a feljáróról.
- Nélkülünk akartatok elmenni? - Jött hirtelen hátulról egy hang. Hátrafordultam. A srácok ott ültek hátul, álmosan. Karikás, beesett szemmel.
- Aludtatok egyáltalán valamit? - Kérdeztem végignézve rajtuk.
- Úgy tűnik? - Vonta fel Luke a szemöldökét.
- Majd én vezetek, Luke pedig beül az anyósülésre, hogy addig is... "Kettesben" legyetek. - Ajánlotta fel Calum. Ashtonnal egymásra néztünk.
- Rendben. - Szólalt meg Ash. Négyen kimásztunk a helyünkről és átrendeződtünk. Ashton ült középen, én a balján, Michael pedig a jobbján. Nem haboztam, egyből megfogtam Ashton kezét, Ő pedig közelebb csúszott. Vállára tettem a fejemet, Ő pedig az én fejemre az övét. Annyira nem akartunk elválni egymástól. Mindannyian csendben ültünk a kocsiban, Calum pedig feltűnően lassan vezetett.
- Gyorsítanál? - Kérdeztem előre nyújtva a kezem. Észbe kapott és kicsit a gázra taposott. Ashton nyugtalanul mozgolódott mellettem. Másik kezemet a karjára tettem, tekintetét rám emelte. Megint olyan állapotban volt, mint múltkor, csak nem sírt. - Nemsokára vége van. - Szorítottam meg a karját. Nagy levegőt vett és bólintott.
  Leparkoltunk a repülőtér előtt. Kiszálltunk, majd elindultunk befelé. Kivettem a csomagtartóból a táskámat és a vállamra vettem.
  Ashtonnal egymás kezét szorongattuk, idegesen. Még volt körülbelül tíz percünk... Elé álltam és felnéztem rá. Próbáltam egy őszinte mosolyt intézni felé. Próbáltam mosolyogni, de nem ment. Annyi dolgot akartam mondani neki, nekik. Viszont jelen helyzetben nem tudtam kinyögni egy szócskát sem. Többször is szólásra nyitottam a számat, de mindig becsuktam.
- Olyan vagy mint egy hal. - Mondta Ashton egy kedves mosollyal az arcán. Kisimította azt a bizonyos egy tincset az arcomból. Visszamosolyogtam rá és megpusziltam az arcát.
- A Miami Heathrow reptérre tartó járat öt perc múlva indul! - Szólt a hangosbemondó. Felsóhajtottam, majd elbúcsúztam mindenkitől. Utoljára Ashtonnal egy sietős, érzelmekkel teli csókot váltottam, majd elindultam. Még utoljára visszanéztem, majd eltűntek a szemem elől.

Közérdekű!!

 Szóval, sajnálom, hogy eddig nem hoztam új részt. Val'szeg nem is lesz most még a hétvégéig. Elég rendesen összejött minden a családban, szóval... Bocsánat, hogy ismét nem tudtok számítani így rám, nem tudtam, hogy ez lesz. Talán hétvégén, bár nem biztos. Remélem nem fogtok megharagudni, vagy lemondani a blogról. Rosszul érzem magamat emiatt, és mivel gép közelben is csak ilyenkor tudok lenni, már lusta vagyok írni. De lassan meg van a 1o ooo oldalmegjelenítés *-* Ennek nagyon örülök, és még várakoztok ajánlom Rebel Birdie blogját, ahol egy csomó könyvet olvashattok, mint pl.: Halhatatlanok sorozat, Végzet erekélyi sorozat etc. online. És végkép ajánlom, hogy kezdjétek el Alyson Noel : Evermore Mindörökké. Eszméletlen jó! Izgalmas, fantasy és kicsit romantikus is. Még egyszer sajnálom.                            Elizabeth M. Stowe

2.fejezet 9.rész(31.rész)

- Ezt most mire értetted? - Kérdezte értetlenül.

- Mindegy. - Vontam vállat.

- Sam. Miért haragszol? - Kérdezte ismét én pedig nagy levegőt vettem. Tudtam, hogy hosszú lesz és biztos voltam benne, hogy veszekedni fogunk. Viszont már mindegy volt, hiszen már is elhidegültünk egymástól. Pontosabban Ő tőlem...

- Az egyik pillanatban még kedves vagy velem, mosolyogsz, megölelsz, megfogod a kezem, puszit adsz, a másikban meg mint egy jégszobor érzelemmentes és egyhangú vagy velem. Nem egyszerű kikövetkeztetni ebből, hogy mi a fene van! - Próbáltam higgadtan elmondani, de hangom néhol akaratlanul is megemelkedett. Szólásra nyitotta a száját, de belé fojtottam a szót. - Ha azt akarod, hogy elmenjek ne így érd el, hanem mond a szemebe, hogy akarod, hogy visszamenjek, hogy ne jöjjek vissza, mert nem akarsz már semmit tőlem! - Bukott ki belőlem minden.

- Erről szó sincsen. - Tiltakozott egyből. Ő higgadt volt, még én képes lettem volna felrobbanni.

- Akkor miért csinálod ezt? Miért akarsz összezavarni ezekkel? - Kérdeztem lenyelve a könnyeimet. Erősnek kellett lennem.

- Kissé zűrösek a heteim. - Annyira le akartam cseszni, de nem tudtam mit mondhatnék neki. Annyi érzés volt bennem, annyi minden akart kikívánkozni, de a szavak nem jöttek, csak a hülye gondolataim.

- És ez a magyarázat arra, hogy lassan teljesen elhidegülünk egymástól? Nem vetted még észre? Ha ez az egész Szalagavatós dolog a bajod akkor mondd meg, és esküszöm, nem fogok táncolni senkivel az ég világon. Teljesen rá stresszeltél erre a Luke témára, pedig nem lenne okod rá! Ha nem bízol bennem, akkor értelmetlen ez az egész, ha Luke-ban nem bízol akkor nem igazi barátság..

- Nem erről van szó. - Mondta még mindig higgadtan. Kezdtem kiborulni nyugodtságától.

- Akkor miről? Miért kel fogóval kihúzni belőled a válaszokat?

- Arról, hogy cseszett messze vagy! Arról, hogy két hónapon keresztül maximum hat napot foglak látni! Rohadtul idegesít a tudat, hogy több száz kilométer választ el tőled, és nem mondasz el dolgokat! - Fakadt ki Ő is.

- Ezt hogy érted? - Kérdeztem kissé ledöbbenve.

- Azt hiszed nem tudom? Legközelebb figyelned kellene a telefonodat, mert Mia minden kis szarságról beszámolt amit nem mondtál el! A lógásokról, a viselkedésedről, mindenről! - Teljesen letaglózott minden. Ashton mindenről tudott, Mia által...

- Most mondjam azt, hogy sajnálom, hogy zűrösek a heteim? - Kérdeztem rezzenéstelen arccal. - Nem sajnálok semmit sem. A lógásoknak megvan a maga oka, ahogy a viselkedésemnek is.

- Akkor bizonyára van magyarázatod az éjszakai kihagyásokra is. - Fonta össze karjait mellkasa előtt.

- Igen, képzeld van! És tudod mi? Az álmaim amitől menekülök! És tudod miért? Mert minden kicseszett éjjel egyet álmodok, rólad és egy kibaszott lányról! Egy másik lányról! Most jobb, hogy tudod?!

- Srácok, megbeszélhetnétek máshol, máskor? Az egész pályán rólatok beszélnek. - Jöttek oda a többiek.

- Tök mindegy mit hallanak és mit nem, nem érdekel. - Vettem nagy levegőt.

- Min vesztetek össze? - Kérdezte Calum sóhajtva.

- Nem vesztünk össze. - Mondtuk egyszerre. - Beszélgettünk. - Tettem hozzá hűvösen.

- Ordibálva? - Kérdezett rá egy "ne már fej kíséretében Luke.

- Tökmindegy. - Vontam vállat.

- Nem az, Sam! Nagyon nem az. - Szólalt meg Ashton. - Ezeket igazán elmondhattad volna te magad is, azért vagyok itt, hogy támogassalak. Erre és a bizalomra épül egy kapcsolat, nem igaz? - Folytatta felém fordulva.

- Mégis hogy tudnék beszélni ilyenekről, ha nem vagy velem? - Kérdeztem és próbáltam lenyelni a könnyeimet. - Ha csak a monitoron látlak?

- Attól még elmondhattad volna.

- Akármit mondtam volna nem tudtál volna semmit sem csinálni, hiszen túl messze vagy. - Néztem a jégre. Ashton karjait körém emelte és magához ölelt. Annyira hiányzott mindez. Az ölelése, a kedves, szívmelengető szavai, az, hogy érzem, a teljes valója.

- De most itt vagyok. - Mondta halkan.

- Hajnalig.. - Nyeltem nagyot a gondolatra. Hajnali egykor indul a gépem, ami visszavisz Miamiba, és újra több ezernyi kilométer lesz közöttünk.

  Úgy döntöttünk inkább visszamegyünk hozzájuk, mert most nem egy közös kis kiruccanásra volt szükségem, ezt Ők is jól tudták. Egy nyugis délutánra volt szükségem velük, kiélvezni egymás társaságát, közösen nevetni. Ez volt minden vágyam.

   A nappaliban beszélgettünk, mindenről. Kíváncsiak voltak Miami-ra, hogy milyen is igazán.

- Van egy ötletem. - Ült feljebb Ashton, így én is vele mozdultam, mivel neki voltam dőlve. - Mi lenne ha... - Húzta az időt.

- Igen? - Kérdeztem rá, mert magától azt hiszem be sem fejezte volna.

- ...ha legközelebb mi mennénk el Miamiba? - Kérdezte. Egy pillanatra elgondolkodtam.

- És fizessetek valami méregdrága hotelért? Nem, azért...

- Ohh, nem tőled kérdeztem. - Vigyorgott Ashton és magához ölelt.

- Szerintem jó ötlet. - Helyeseltek a többiek én pedig fújtatva lejjebb csúsztam Ash oldalán. - Hmm... Ha hétköznap mennénk még jobb lenne. - Michael tudta, hogy evvel csak jobban felhúz ezért elvigyorodott.

- Nem, hétköz...

- Oké, megbeszéltük. - Bólintott rá Ashton is, mire oldalba vágtam. - Ohh, csak nem, nem tetszik az ötletünk? - Vigyorgott.

- Talán nem akarom, hogy öt napra kivegyetek két szobát egy méregdrága hotelben.

- Én pedig nem akarom, hogy két hetente kelljen méregdrága repülőjegyeket veszegetned. - Sóhajtottam egyet, majd bólintottam.

- Jó, legyen. - Forgattam meg a szememet. - Viszont, akkor sem támogatom az ötletet. - Néztem rá.

   Calum-nak egyszeriben felcsillant a szeme és összecsapta a tenyereit.

- Tudjátok mit? Játsszunk vetkőzős felesz vagy mersz-t!

- Nem! - Tiltakoztam egyből. - Utoljára mikor ilyet játszottunk fogalmam sincs mi volt.

- Valld be, örülnél egy félmeztelen Ashtonnak. - A homlokomra csaptam és kicsit elvörösödtem. Ashton halkan kinevetett és belepuszilt a hajamba. Nagy levegőt vettem és reméltem, hogy eltüntettem az arcomról a pírt, és visszatért az önbizalmam.

- Ki ne örülne egy félmeztelen Ashtonnak?

2.fejezet 8.rész(30.rész)

Megteltem feszültséggel ezekre a gondolatokra. Mire feleszméltem már a ház előtt voltunk. Próbáltam visszatartani ezeket a gondolatokat.

- Csendes vagy. - Állapította meg.

- Ahogy te is. - Válaszoltam ugyanúgy. Ugyanakkora érdeklődéssel, sajnálattal, törődéssel.. Nem akartam, hogy vége legyen... de ha a távolság kiölt belőlünk minden egymás iránt érzett érzelmet? Nagyot nyeltem ismét, és egy nagy levegővel elhárítottam ezeket a gondolatokat.Sem a távolság, sem senki nem állhatott közénk. Vagyunk olyan erősek és kitartóak, hogy megmentsük ezt. Mondtam magamnak és attól tartva, hogy a többiek alszanak halkan becsuktam az ajtót. Levettük a cipőnket, és Ashton szinte egyből megfogta a kezemet. Talán Ő is érzi? Ő is próbálkozik megmenteni a kapcsolatunkat? Nem akartam, hogy ennek vége szakadjon. Eleresztettem a kezét és átkarolva a derekát oldalához bújtam. Megkönnyebbülten eresztette ki a levegőt és átkarolt. Bementünk a konyhába én felültem egy bárszékre és figyeltem Ashton minden mozdulatát. Olyan hirtelen éreztem távolságot közöttünk. Lehetséges ez ilyen gyorsan? Csak úgy egy-kettőre?.. Tele voltam megválaszolatlan kérdésekkel. A fejemben újabb és újabb kérdés zengett, és nem akart élni hagyni, Ashtonnal. Pedig mindent megtettem volna azért, hogy vele lehessek. Azért, hogy mellette legyek. Nem mertem rákérdezni, érez-e még valamit irántam. Féltem, hogy itt és most elveszítem, és végleg összetörve utazom vissza Miamiba abban a szent pillanatban. Féltem, eszméletlenül rettegtem a válaszától, és inkább rejtőztem a tudatlanság mögé, mintsem tudjak az érzéseiről. Még álltatni akartam magamat a tudattal, hogy szeret, hogy az enyém. A lengőajtó becsapódott és a srácok sétáltak be.

- Mikor jöttetek haza? - Kérdezte Calum.

- Nemrég. Talán egy tíz perce. - Válaszolta Ashton, mire Calum és Luke vigyorogva lepacsiztak egymással. Ashton egyszerre vágta őket tarkón, mire kinevettem őket. Jó volt azt hinni, hogy Ashtonnal együtt még Ők hárman is az enyéim. És azok is maradnak, ha Ashton még mindig úgy érez mint én.

- Nem történt semmi sem. - Tette hozzá Ash leülve mellém.

- Uhmm... Ashton.. Később megbeszélhetnénk a múltkori dolgot? - Kérdezte Michael.

- A véleményem ugyanaz marad. Nem megyek sehová sem Sam nélkül. - Egy kisebb kétely felhőt eloszlatott evvel a kijelentésével.

- Ashton, kérlek. A karrieretekről van szó. És tudod mit? Ha lesz lehetőségem annyi koncertre elmegyek amennyire tudok. Ott fogok állni az első sorban és mikor levonultok a színpadról a backstageben foglak várni.

- Ha lesz lehetőséged... - Emelte ki a "ha" szócskát. Evvel a stílussal semmit nem értem el. Meggyőzőnek kellett lennem, határozottnak, és kiábrándítónak.

- Abba ugye belegondoltál, hogy itt a srácokkal cseszel ki? Nem magadnak teszel keresztbe, hanem nekik és Ők számítanak rád, te pedig nagy ívből leszarod az egészet! - Csúsztam le a bárszékről.

- Sam, ne csináld. - Szólt utánam.

- Nem, Ashton. Annyi dolgot tettetek, hogy felfigyeljenek rátok, hogy meghalljanak titeket és tudják a neveteket, te pedig ennyire könnyen le akarod rombolni azt, amit felépítettetek. Itt nem rólad, rólam, vagy rólunk van szó, hanem rólatok. Én bármi legyen is, bárki legyél is itt leszek, ahogy eddig is itt voltam. - Fordultam felé. - Ha még nem is egyezel bele, gondold át. A srácokért. - Néztem rá és mint egy sóbálvány álltam előtte. Egy nagyot sóhajtott és várt pár pillanatot.

- Rendben, átgondolom. - Adta be a derekát, én pedig örültem az áttörésnek.

- Köszönöm. - Mondtam visszaülve mellé.

- Oké, szóval... Nem akarjuk összezúzni ezt a pillanatot, de két héttel ezelőtt nyílt egy műjégpálya...

- Nem, csak oda nem! - Tiltakozott egyből Ashton.

- Ne már, nem fog megtörténni a múltkori. - Próbálták rávenni.

- Miért, mi történt a múltkor? - Kérdeztem kíváncsian. A többiek nevetni kezdtek.

- Ha elmondjátok mi történt, az összes dobverőmet rajtatok töröm el. - A srácok nem bírták abbahagyni a nevetést.

- Ashton... Elesett és kiröhögte egy négy éves kislány. - Ashton feje hangos koppanással ért a bárpulthoz. Halkan nevetni kezdtem és a kezemet Ashton hátára tettem.

- Nem hagyom, hogy eless, oké? - Kérdeztem és próbáltam visszafojtani a nevetésem.

- Sam, ha te most nevetsz.. Ne akard, hogy felálljak innen.

- Én? Nem, tényleg nem. - Préseltem össze ajkaimat. Ashton felemelte a fejét a pultról.

- Aha, nem nevetsz, igaz? - Kérdezte engem nézve.

- Én esküszöm, hogy nem. - Mindent csináltam csak azért, hogy ne nevessem ki. Pár pillanat múlva hangosan nevetni kezdtem. - Sajnálom, ez tényleg eszméletlen vicces. - Magához húzott, egyik kezével átfogta a csuklóimat és teljesen összeborzolta a hajamat.

- Szerintem meg ez vicces. - Nevetett ki.

- Köszi, igazán köszi. - Néztem rá a hajzuhatagom alól. Próbáltam normálisan megigazítani, de éreztem, hogy egy két tincs még mindig nincs a helyén. Ashtonék nevetve nézték a szerencsétlenkedésemet.

- Szóval, akkor megyünk vagy nem? - Kérdezte Calum. Mindannyian Ashtonra néztünk. Felsóhajtott és bólintott.

- Jó, menjünk. - Egyezett bele, a srácok pedig összepacsiztak.

  Utoljára hat évesen voltam jégkorizni. Azt hiszem, azóta nem is mertem. Egy óvatlan pillanat miatt eltörtem a kezemet.Szorosan megkötöttem a jégkorcsolyámat, majd óvatosan kilépkedtem a jégre.

- Na mutasd, mit tudsz. - Jött oda hozzám Calum.

- Uhmm... Régen koriztam már. - Válaszoltam vonakodva az ötlettől, hogy belemerüljek a korcsolyázás nyújtotta érzelmekbe.

- Majd Luke megy veled. - Láttam Ashton arckifejezését, amint Calum felvetette az ötletet.

- Nem kell, majd megyek egyedül. - Vettem nagy levegőt és elengedtem a korlátot. Kissé remegő kezeimet feljebb emeltem és próbáltam nem törődni a körülöttem cikázó emberekkel. Kifújtam a levegőt és egy nagy ívű félkört leíva megfordultam. Meg is felejtkeztem minden rossz élményemről és emlékemről evvel kapcsolatban és belefeledkezve próbálkoztam meg a régi trükkjeimmel, amiket hat évesen még meg tudtam csinálni. Mikor végeztem "odacsúsztam" hozzájuk. - Na? - Kérdeztem kifújva magamat.

- Nem semmi. Szerencsés vagy, Ashton. - Fordult felé Michael.

- Az. - Mondta egyszerűen, és alig éreztem meghökkentséget a szó mögött. Ismét előtörtek a kérdések és úgy éreztem abban a pillanatban kiborulok, és zokogva fogok magyarázatot kérni néhai elhidegüléseire.

- Megyek még egy kört. - Fordultam meg és próbáltam kiverni a fejemből minden kételyt... de ez lehetetlen volt. Elindultam és az egy körből három lett, majd elfáradva csúsztam az egyik korláthoz. Megfordultam és megfogtam, majd neki támaszkodtam.

- Hey. - Tántorgott oda mellém Ashton.

- Szia. - Néztem a korizókat. Nem próbáltam beszélgetést kezdeményezni, nem próbáltam közeledni felé, vagy valami. 

- Haragszol? - Kérdezte hosszas csend után.

- Ezt én is kérdezhetném. - Mondtam magamhoz húzva a kezeimet.

2.fejezet 7.rész(29.rész) - Az a bizonyos valami...

Tettem egy hosszú sétát a városban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve elmentem a házunkhoz. Bementem a nyitott ajtón és a telefonommal világítottam körbe. Végighúztam a kezemet a falon és felmentem a szobámba. Bevilágítottam a kis szobát és beljebb mentem. Becsuktam magam mögött az ajtót és körülnéztem. Olyan nagy és üres volt, sok emlékkel... Az ágyam helyére mentem és lekuporodtam a földre. A hűvöstől próbáltam védeni magamat, így felhúztam a lábaimat és rájuk hajtottam a fejemet. Eltettem a telefonomat a zsebembe és élveztem a csendet.

 *Ashton Szemszöge*

   Sam hosszú ideje elment én pedig kezdtem aggódni. Nem tudtam hol van vagy mit csinál.

- Talán... - Kezdtem bele, de Michael közbevágott.

- Ashton. Hagynod kellene lenyugodni. - Kifújtam a levegőt és felálltam. Nem tudtam, hogy rájuk vagy magamra hallgassak.

- Egyébként... - Szólt Luke, mire felé fordítottam a fejemet. - ...Destiny kezdett minden egyes vitát. Provokálja Őt, és mindenki közül te tudod legjobban milyen is Sam. Tényleg, esküszöm, hogy tényleg próbálja elkerülni, de lehetetlen. Nem törődni vele pedig egyenesen lehetetlen.

- De...

- Ez nem az Ő hibája. Meg kellene értened az Ő helyzetét, az Ő szempontjából. Nem könnyű neki. - Folytatta Luke. Nagy levegőt vettem és határozottan elindultam az ajtó irányába.

- Utána megyek. Talán tudom hol van. - Néztem vissza rájuk.

- Ashton! Nem kellene utána menned. - Okoskodott Michael, Luke pedig hozzá társult.

- Azt mondtad értsem meg a helyzetét. Megértem a helyzetét és a szempontját.. Ezért megyek utána. - Dugtam zsebere a kezem és elhagytam a házat.

  *Sam Szemszöge*

  Hangokat hallottam lentről. Meghúztam magamat az előbbinél is jobban. Három eshetőség van:vagy elrabolnak, vagy megölnek és legjobb esetben már lakik itt valaki és birtokháborításért felhívja a rendőrséget.. Magyaráztam magamnak. A hangok egyre közelebbről jöttek és a kilincs is megmozdult. Csessze meg... Szitkozódtam magamban. Kinyílt az ajtó én pedig nagy levegőt vettem. Megismertem a testalkatát, a hajkoronájának formáját. 

- Sam.. - Szólalt meg, én pedig kiengedtem a tüdőmből a levegőt és elernyesztettem az izmaimat. Ő is úgy tett mint én: a telefonjával csinált fényt. Nem világított felém. Eltette a telefont és odajött hozzám. Leguggolt elém és kezét az arcomhoz emelte. - Sajnálom. - Simított végig arcomon én pedig megöleltem. Karjait körém fonta és lassan a hátamat kezdte simogatni.

- Csak nehéz nem visszaszólni neki. Egyszerűen idegesít, hogy mindenbe bele tud kötni.

- Shh.. - Csitított el én pedig befogtam a számat és nem próbáltam folytatni. Jól esett a közelsége, és titkon vártam, hogy utánam jöjjön, átöleljen és minden probléma megszűnjön. Lassan leült mellém én pedig nekidőltem a mellkasának.  Kezét átvetette a hátamon és a vállamon állapodott meg. Egyik kezemmel átöleltem a derekát, és azt hiszem... elaludtunk.

   A fény erőteljesen szűrődött be az üres szobába. Ashton még ugyan aludt, de már szemeit olykor összeszorította én pedig csendben figyeltem ahogy alszik.

- Jó figyelni? - Kérdezte reggeli, érdes hangján megtörve a ház csendjét.

- Nagyon. - Mosolyogtam és vállának dőltem.

- Akkor jó. - Mosolygott a semmibe. Sóhajtottam és körülnéztem. Észrevettem pár apróbb dobozt és gyorsan felpattantam mellőle. Érdeklődve figyelte mit csinálok. Felnyitottam a dobozt és a kezembe vetem az első dolgot amit találtam benne. Halvány mosoly költözött az arcomra a kép láttán. Chrissy és én... Ashton kezei a derekam köré fonódtak és vállamra helyezte az állát. A képet nézte pár pillanatig, majd rám nézett, és vissza a képre. - Mikor beszéltetek utoljára? - Kérdezte halkan.

- Régen. - Válaszoltam tömören és szomorúan a képet néztem. Ashton egy vigasztaló puszit adott az arcomra. - Eltávolodtunk egymástól. Már nem is beszélünk... - Motyogtam. - Vajon egyszer velünk is ez lesz? - Néztem rá. A falra és a földre pillantgatott, mindig különböző helyekre. - Hiszen vagytok annyira híresek, hogy turnézni menjetek. Biztosra veszem, hogy beszélgettetek már erről.

- Felmerült a téma... De semmi sem biztos. - Rázta meg a fejét.

- Miattam lemondanál egy turnéról? Ashton ez...

- Miattad lemondanék mindenről ami távol tartana tőled. Túl fontos vagy ahhoz, hogy csak úgy hagyjalak elsétálni.
- Ez nem így működik. - Vágtam rá egyből.
- Másnál talán nem, de nálam...
- Ashton. - Húzódtam el tőle és szembe fordultam vele. - Annyi híres énekes tudott elszakadni a párjától.
- De én nem vagyok Ők! Nem tudok csak úgy elengedni valakit, téged meg végképp nem. Tűrtem, hogy elmész Miami-ba, de soha nem lennék képes fél-egy évekre elmenni.
- És ha muszáj? - Tettem fel egy újabb kérdést. Megrázta a fejét és rám nézett.
- Akkor sem tudnálak itt hagyni.
- Ha szeretsz valakit engedd el, ha viszont szeret visszajön hozzád. - Válaszoltam egy egyszerű, hatásos idézettel. Reméltem, hogy tudok hatni a lelkére. Óriási bűntudatom lett volna, ha miattam nem megy és cserbenhagyja a fiúkat.
- És ha nem lesz több lehetőségünk? Ha ez az egyetlen esélyünk van? - Kérdezte.
- Mindenki megérdemel egy második esélyt. Még mi is.. - Mondtam kissé halkan és egy pillanatra ránéztem.
- Az idézetekkel nem tudsz meggyőzni arról, hogy el kellene mennem. - Válaszolta határozottan. Tudtam, hogy egyhamar nem fogom meggyőzni. Akármennyire is szerettem, és akartam, hogy velem legyen, a karrierjéről volt szó. Ebből fog mindene származni, és ha miattam nem megy, az iszonyatos bűntudatot fog okozni nekem. Minden erőmmel azon kellett, hogy legyek, hogy rábeszéljem erre. Az Ő és a srácok érdekében.
- Indulhatunk? - Kérdeztem ránézve. Bólintott, majd megfogta a kezemet és ujjait az enyém köré fűzte. Lassú léptekkel hagytuk el a házat és ugyanilyen tempóban sétáltunk hozzájuk. - Kérdezhetek valamit? - Törtem meg a hosszú csendet.
- Hmm? - Dünnyögte lenézve rám.
- Zavar, hogy Luke-val táncolok, igaz? - Nyeltem nagyot és a szabad kezemet zsebre dugtam.
- Nem a legjobb érzés látni a lányt, akit szeretsz a legjobb barátoddal táncolni. - Szólásra nyitottam a számat, de folytatta. - Megbízom benne, ahogy benned is, de... Nem szívlelem a helyzetet. - Mondta ki az őszintét. Nyeltem egyet, majd felnéztem rá, ismét.
- Sajnálom ezt az egész helyzetet. - Sóhajtottam. Olyan gyászos volt körülöttünk a levegő, mintha valakit elvesztettünk volna. Vagy inkább valamit. Mi van ha az a bizonyos valami?... Nem, az lehetetlen lenne. Hiszen elutaztam idáig áthágva a szabályokat azért, hogy láthassam, hogy vele legyek. És még olyan rövid életű volt ez az egész. Még lenni kell időnek. Vagy számunkra már lejárt az idő?

2.fejezet 6.rész(28.rész) - Derült égből... újabb vihar..

 Mrs.Collins széles mosollyal üdvözölt engem.
- Ohh, Sam! - Jött oda hozzám.
- Jó napot tanárnő. - Köszöntöttem ugyanakkora mosollyal. Mrs.Collins a valaha élt legjobb osztályfőnök.
- Milyen az új hely? - Kérdezte érdeklődve. Mindenkit ez érdekelt, pedig a nagyváros sem valami nagy szám...
- Közel sem olyan jó, mint itt. Megszoktam ezt a helyet. A várost, a sulit, a srácokat.. - Bokszoltam vállba Luke-ot, mire megfordult.
- Hazajössz és már is piszkálódsz? - Vonta fel a szemöldökét.
- Veled? Hogyne. - Nevettem ki Őt.
- Jó látni, hogy a szerelmetek még mindig ugyanakkora. - Kikerekedett szemmel néztem a mosolygó tanárnőre, még Luke hangosan felnevetett.
- Nem... Mi nem.. Én a.. A barátja, Ashton a barátom. - Mondtam elvörösödve. Luke még mindig hang nélkül nevetett.
- Sajnálom, nem akartam kellemetlenséget.
- Nem, tévedni emberi dolog. - Válaszoltam. Mrs.Collins megfordult és az éppen bejövő "nőre" nézett. Ő is a húszas éveiben járhatott. A tanárnő szó nélkül elment én pedig seggbe rúgtam Luke-ot.
- Verekedni akarsz? - Fordult felém.
- Ott maradsz. - Utasítottam hátrálva.
- Ohh, arra várhatsz. - Mondta vigyorogva és mielőtt elrohantam volna elkapott és a vállára dobott. - Azért, hogy megnyugodj: egy kis hideg zuhany. - Nevetett.
- Meg ne próbáld! - Ütöttem hátba. - Luke tegyél le!! - Figyelmeztettem. Beérve a fiú öltözőbe még jobban ütöttem a hátát és a nevét kiabáltam. - Ha megteszed te is úgy jársz ahogy én! - Szóltam rá. Bevitt a zuhanyzókhoz és betett egy fülkébe, majd a falhoz szorított kezével és megnyitotta a hideg zuhanyt. A hideg víz rám folyt átáztatva evvel a ruháimat. Percekig csak álltam a zuhany alatt, szúrós tekintettel méregetve Luke-ot aki jót szórakozott rajtam. Egy idő után elzárta a tusolót.
- Oké, megnyugodtál? - Kérdezte vigyorogva.
- Esküszöm, hogy kinyírlak! - Szinte sikítva rohant a terembe én pedig a nyomában csurom vizesen. Megállt az ajtóban én pedig a hátának ütköztem. Luke maradásra intett és odament a lányhoz. Beszélt vele egy keveset, felém mutatott majd ismét beszélt. Visszajött hozzám és kézen ragadott. - Ezt még visszakapod.. - Morogtam, mire felkuncogott.
- Gyere, megtanítom neked a táncot. - Húzott egy sarokba.
   Nevetségesen néztem ki. Göndör hajam most szögegyenes volt, ruháim tapadtak rám. Miután megtanultam beálltunk a többiekhez. Luke még mindig piszkálódott és nem is akarta abbahagyni. Néha direkt ráléptem a lábára amitől fel-fel szisszent.
- Szép.. Kezd alakulni. - Dicsérte az osztályt. Destiny pedig mindvégig engem és Luke-ot figyelt még Ő Mackkel táncolt. Láthatóan a páromra pályázott, de foggal körömmel is tudtam volna ragaszkodni hozzá. Semmi pénzért nem táncoltam volna mással, mert tudtam, hogy Ashtonnak - még ha Luke a barátja is - ez sem volt ínyére, persze azt nem mondhatta, hogy táncoljak vele. Az osztályból kellett párt választani.
  Megkönnyebbülve kaptam a sok várakozás után a vállamra a táskát és indultam Luke-val a bejárati ajtó felé. Megálltunk az ajtó mellett és Ashton-t kerestem. Luke fütyült egyet.
- Ashton! - Szólt oda a kis csapatnak mire felénk kapták a tekintetüket. Otthagyva a többieket indult meg felém én pedig felé. Szorosan magához ölelt és szinte el sem akart engedni.
- Mióta vagy itthon? - Kérdezte még mindig ölelésébe burkolva.
- Reggel. - Mondtam ki egyszerűen. Ashton furán elhúzódott és a hajamat nézte. - Ohh igen, Luke keménykedett. - Nevettem megrázva a hajamat.
- Uu, menő sapka. Köszi. - Vette le a fejemről Calum és a sajátjára tette.
- Igazán nincs mit. - Forgattam meg játékosan a szememet. Ashton-hoz hajoltam és egy csókot kezdeményeztem. Karjait szorosan fűzte körém én pedig hajába futtattam az ujjaimat. Annyira hiányzott, hogy már fájt a hiánya.Az első héten minden este amikor beszéltünk miután letettük órákig képes voltam sírni. Majd egyre kevesebbet. Nem próbáltak beleszólni, tudták, hogy mennyire hiányzott a másikunk. Percek múlva elváltunk és egymás szemeibe néztünk. Lassú mozdulattal fogta meg a kezemet és fordított a többiek felé, hogy őket is üdvözöljem. Megöleltem Calumot és gyorsan lekaptam a sapkámat a fejéről. Michael-t is megöleltem és meglepődve néztem a hajára.
- Te mondtad. - Nevetett.
- D-de nem gondoltam komolyan. - Néztem még mindig piros színű hajkoronáját.
  Lassan haza andalogtunk hozzájuk és kellemes érzés fogadott a házban. Mintha évekig lettem volna távol. Jól eső borzongás futott végig rajtam, és otthon érzetem volt. Mintha hazaértem volna. Megálltam az előszoba közepén és csak akkor indultam el, amikor Ashton karjait körém fonta hátulról és érdekes léptekkel - velem maga előtt - sétált be a nappaliba. Leült a kanapéra és az ölébe húzott.
- Szóval mit csinált Luke? - Kérdezte Ashton a nyirkos hajamra utalva.
- Ohh, azon kívül semmit, hogy erőszakkal bevitt az öltözőbe és a zuhany alá barikádozott, így a hajammal együtt a ruhám is vizes lett. - Ashton kinevetett, mire duzzogva előre dőltem, de visszahúzott magára. Egy puszit adott az arcomra.
- Te pedig széttapostad a lábamat. Direkt. - Nézett rám halálra vált arccal, mire felnevettem. - És azt sem hagynám ki, hogy épphogy beért a suliba máris összeveszett Destinyvel. - Ashton rám nézett, mire vállat vontam.
- Tök mindegy. - Vontam vállat és a falat néztem.
- Sam.. - Szólt Ashton én pedig előre dőltem és elfordítottam a fejemet. Nem volt szükségem senki tanácsára. Nem volt közük a döntéseimhez, a választásaimhoz, a tetteimhez. Akármennyire is szerettek és jót akartak nekem, nem kértem belőle. - Megkértelek rá, hogy ne foglalkozz vele. - Fejezte be mondatát mire vállat vonva felálltam az öléből.
- Kíváncsi lennék rá, te hogyan bírnád. Akármennyire próbálom elkerülni, Ő mindig ott lesz és nem fogom hagyni magamat vele szemben. - Luke csendben meghúzta magát Calum mellett. Tudta, hogy részben miatta történt ez.
- Ha nem törődnél vele abbahagyná. - Érvelt tovább, bennem pedig kezdett felmenni a pumpa.
- Könnyű úgy mondani ezeket, ha tökéletes sulis évei voltak valakinek. - Néztem komoran rá. Néhány pillanatban az gondoltam, kár volt hazajönni, mert akkor nem lett volna ez. - Áruld el, ki utált ok nélkül? Ki próbált meg lejáratni mindenki előtt? Ki volt az, aki próbált mindenhol keresztbe tenni neked? Hmm?
- Voltak ilyen korszakaim.. De volt három barátom akik elláttak tanácsokkal, hogy ne legyek olyan mint azok. - Állt fel Ő is. - Azért, hogy ne süllyedjek le az Ő szintjükre. Te pedig épp az ellenkezőjét csinálod! Olyan akarsz lenni mint Destiny?!
- Hagyjátok abba! Stresszesek vagytok, de nem egymáson kellene levezetni. - Szólt közbe Calum. Egy pillanatra Calum-ra néztem.
- Majd jövök. - Fordultam sarkon és felkaptam a pulcsimat.
- Szerinted elmúlik, ha elmenekülsz a problémáid elől?! - Szólt utánam Ashton.
- Szerinted nekem kell ez?! - Fordultam vele szembe. Az este hűvöskés volt, az arcomat szinte már csípte. -  Az, hogy minden napomat utálom, mert a lányok utánam koslatnak miattatok? Az, hogy az első naptól kezdve rólam beszélnek, mert képes voltam beszólni a suli menő srácának?! Arra, hogy órákat kelljen utaznom azért, hogy két napig láthassalak?! Tudod te milyen, hogy akármennyire utálod a szüleid, mégis szereted őket legbelül és hazudnod kell ahhoz, hogy láthasd akit szeresd?! Ezekre mind nem lenne szükségem! Rohadtul elegem van! Egy egyszerű lány akarok lenni, Sydneyben élni és veled lenni, de kibaszottul nem lehetséges! Ki tudja mi lesz, ha egyszer hazajövök és itt maradok? Ki tudja meddig maradunk együtt, hiszen híres vagy. Jön a turné, a sok éjszakázás a stúdióban és egyszer csak.. vége. - Fordítottam hátat neki és elindultam. Levegőre volt szükségem. Egy barátra volt szükségem, de nem hívhattam fel Alexander-t,Caitline-t vagy Chrissy-t és a tudat, hogy egyikük sincs itt, elszomorított.

2.fejezet 5.rész(27.rész) - Otthon, édes otthon

Az időt tökéletesen elütöttem, mert apa is hazaért és anya beszélt vele. Eléggé vonakodott ez ellen, de végül belement. Meghálálva felmentem az emeletre és az ágyra vetettem magamat. Kotorásztam egy kicsit a párnám alatt, majd előhúztam egy füzetet és az "A TERV"- hez lapoztam.
  " A TERV
1.Rávenni Caitline-t, hogy segítsen a hazajutásomba: √
2.Eljátszani anyának, hogy megbocsájtottam és jót tett a költözés: √
3.Beszélni anyával arról, hogy a hétvégémet Caitline-nél tölthessem: √
4.Megvárni még apa beadja a derekát: √
5.Bepakolni: 
6.Beteget jelenteni az iskolában:
7.Eljutni a reptérre zökkenőmentesen:
8.Felszállni a repülőre:
9.Megérkezni:
10. Meglepetést szerezni:
   "
 A szekrényemhez léptem, majd két napi ruhát és pár fontos dolgot beletettem egy utazótáskába. A füzetet magamhoz húztam és gyorsan kipipáltam a "bepakolni" pontot. A táskát a szekrény előtt hagytam és felmásztam az ágyra. A laptopot magam elé készítettem és elővettem a tanulnivalót, hogy Ashton azt higgye, csak holnapután reggel érek haza. Belemélyültem az Történelem könyvembe és kisvártatva Ashton is hívott.
- Szia. - Köszönt mosolyogva.
- Szia. - Bámultam szemeibe, mire felnevetett. Imádtam ha éppen késő éjjel látom Őt, vagy kora reggel. Ha fáradt volt, arca pirospozsgás lett, szemei csillogtak a fáradtságtól és ajkai is sötétebb rózsaszín színben játszottak.
- Mit csinálsz? - Kérdezte kíváncsian, mire felemeltem a töri könyvemet.
- Tanulok. - Válaszoltam egykedvűen.
- Mit szeretnél hétvégén csinálni? - Tett fel még egy kérdést. Egy pillanatara elgondolkodtam. Ez volt a legegyszerűbb válasz.
- Veled lenni. - Mondtam ki az őszintét és visszafordultam a könyvhöz.
- Azon belül? - Nevetett ismét.
- Nem tudom, majd kitalálunk valamit. - Vontam vállat és tovább olvastam a sorokat. Csendben figyelte mit csinálok, én pedig pár másodperccel később a könyvre hajtottam a fejemet. Ash ismét kinevetett. - Ne nevess. Örülj, hogy nem kell tanulnod.
- Most végre megtudod nekem milyen volt. - Piszkálódott és látszólag élvezte a kis szenvedésemet. Ohh, csak érjek haza holnap..
  Idővel félretettem a könyvet és minden figyelmemet Ashtonnak szenteltem, de majd' egy óra múlva arra hivatkozva, hogy fáradt vagyok és holnap hosszú napom lesz elköszöntem tőle.
  Lemenetem a többiekhez vacsorázni.
- Uhmm, holnap reggel korán megyek be, mert segítek egy projectben, szóval ne keressetek. - Mondtam. Eléggé érdekes lett volna, ha utánam kutatnak reggel hat órakor.
- Mikor kelsz? - Kérdezte anya.
- Öt óra előtt. - Apáék bólintottak, majd tovább ettünk. Anyáék kellemesen mesélték egymásnak a munkahelyi dolgokat, még én és Mia az iskoláról beszélgettünk. Az elején Ő is ugyanolyan véleményen volt a költözésről mint én, de két hét alatt megtetszett neki a hely. Új barátokat szerezett, a jegyei jobbak lettek és szorgalmasabb volt. Neki annyira könnyű volt túllépni és feledni. Neki annyira könnyű volt beilleszkedni. Neki annyira, de annyira könnyű volt minden én pedig egy rakás balszerencse voltam. Nekem nem sikerült túllépnem és felednem. Nekem nem sikerült beilleszkednem. Nekem nem sikerült semmi sem... Őt annyira könnyű volt megérteni, engem soha.
   Mikor már elhalt az egész házban az összes zaj, tizenegy óra körül kimásztam az ágyból és gyorsan elkészültem. Gondosan eldugtam mindent a szobámban, bezártam a gardróbomat. A telefont zsebre vágtam a laptopot pedig betettem az UV zöld utazótáskámba, majd a vállamra vettem és bezártam a szobámat. A kulcsot ugyancsak a zsebembe tettem a pótkulccsal együtt és elhagytam a házat.A lehető leghalkabban és leggyorsabban hagytam el a lakást, hogy a 23.40-es járatot elérjem. Sietve fogtam egy taxit ami elvitt a reptérig. Megkerestem a repjegyemet és vártam.
   Megkönnyebbülten szálltam fel a gépre és vettem elő egy könyvet. Nem voltam a nagy olvasás híve, de ez a könyv maga a tökéletesség volt. Beleszerettem.
  Hamar eltelt az a pár óra amit a gépen töltöttem. Izgatottan szálltam le és siettem a buszhoz ami elvitt a suliig. Már nem is volt olyan korán, éppen a második óráról csengetek ki amikor beértem az iskolába. A sapkámat igazgattam és piszkáltam még vártam, hogy meglássam valahol Luke magas alakját. Kisvártatva megláttam szőke haját a tömegben. Ledobta a táskáját a terem elé és elindult az udvar felé.
- Hey, cicafiú! - Szóltam utána. Egyből megfordult és rám nézett.
- Sam! - Hangja meglepetten csengett, majd elindult felém és én is felé. Szorosan megöleltem Luke-ot. - Wow, Swaggie. Nem suliban vagy? - Kérdezte.
- Egy barátomtól kaptam. - Mutattam a sapkámra. -Dehogynem. Amint látod. - Húzódtam el és a vállamra vettem a táskámat.
- Azt hittük délután jössz. - Magyarázta. Én is ledobtam az övé mellé a táskámat és mellette sétáltam.
- Mint mindenki. Elintéztem, hogy reggelre ideérjek. És azért, hogy ne érezd egyedül magad itt maradok veled. - Néztem fel rá. Valaki erőteljesen a vállamnak ütközött.
- Azt hittem Miamiban vagy. - Ismertem fel Destiny hangját.
- Nyugi, nem örökre mentem el. - Villantottam egy kedves mosolyt.
- Mikor akarsz végleg elhúzni Sydneyből? - Kérdezte flegmán.
- Arra várhatsz, hogy én lelépjek. A lehető legszánalmasabb hisztis picsát sohasem bírnám itt hagyni. Különben unatkoznék, kicsi szívem. - Néztem rá a lehető legflegmábban. - Ohh, és képzeld. Hallottam egy két dolgot. Azt hiszem elkerülöm az itteni lánymosdót. - Vigyorogtam rá. Elképedve bámult rám. - Mondok valamit: a  képző nem itt van. - Luke átkarolta a nyakamat és lassan kivitt az udvarra.
- Nyugi, oké? - Nevetett. Bizonyára jót szórakozott. Lehúzott maga mellé a padra és elhelyezkedett. Fejét hátradöntötte és felvette a napszemüvegét. Piercingjét megcsillogtatta a nap fénye, és szemüvegéről is visszaverődött a fény.
- Nem, Luke. Rohadtul elegem van abból amit művel, ahogy próbál lenézni és azt hiszi jobb mikor nem! Ugyanolyan ember mint én! - Pattantam fel mellőle. Meglepődve döntötte vissza a fejét és csúsztatta orrára a napszemüvegét.
- Nem éri meg miatta felcseszned magad. - Mondta egyszerűen.
- Ez nem ilyen egyszerű! Három hónapja csinálja velem és rohadtul idegesít! Nem csináltam semmit sem, érted?! De én vagyok a rossz, a , meg a többi. Ott is én vagyok a kívül álló és rohadtul idegesít, hogy az első napom óta rólam beszélnek, mert beszóltam a foci csapat kapitányának! A tinipicsák meg "miattatok" üldöznek egész álló nap! Tudod te milyen naponta végigküzdeni az iskolát?! - Fakadtam ki. Elegem volt mindenből és még ha nem is miatta muszáj volt kiadnom. - Hogy is tudhatnád, ha egyszer mindenki tökéletesnek lát! Hogy is tudhatnál te bármit ezekről?
- Nem lenne jobb ha hazamennél Ashtonékhoz? - Kérdezte. Teljesen lepergett róla minden szavam. Nem érezte megbántva magát, ég csak meg sem haragudott.
- Maradok. - Ültem vissza mellé. Pár pillanatig csendben ültem. - Sajnálom. - Mondtam és ránéztem. Egy kedves mosolyt eresztett felém és visszatolta a szemüvegét.
- Nem ügy. - Vont vállat és fejét ismét hátradöntötte.