2.fejezet 15.rész(37.rész) - Te jó ég!...

Mikor ismét felébredtem már Ashton is aludt. Hosszú percekig csak néztem Őt, majd - mivel már erősebbnek éreztem magamat - kikászálódtam az ágyból és óvatosan, lassan elsétáltam az ablak melletti székhez. Leültem és kifelé bámultam. A Hold még fényesen ragyogott, bár már lemenőben volt. A csillagok is csillogtak ugyan, de már haloványak voltak. Az ég rózsaszínes-pirosas árnyalatot öltött magára. Felhúztam a székre a lábaimat, és török ülésbe ültem. A látvány egyszerre kiűzte az álmot a szememből, így még fel sem merült bennem a visszaalvás gondolata. Ashton lejjebb csúszott a széken és tovább aludt. Legalább is azt hittem ameddig nem kezdett el aprókat pislogni. Nem zavartattam magamat, biztos voltam benne, hogy vissza fog aludni. Az apró pislogásból nagyobbak lettek, majd végleg kitisztult a látása.
- Mióta vagy fent? - kérdezte reggeli hangján.
- Talán negyed órája. - válaszoltam. Engem nézett, majd egy pillanatra ki az ablakon. - Aludj, ha szeretnél. - szólaltam meg egy kis szünet után. Megrázta a fejét én pedig bizonytalanul felálltam és lassú léptekkel sétáltam az ágyig. Felmásztam rá, majd Ashton elé másztam.
- Haragudnod kellene. Nem érdemelted meg, amit veled csináltam. És ez... ez is az én...
- Nem a te hibád. - vágtam a szavába.
- Ne mondd ezt. - mondta bűntudattal a tekintetében. Elnézett mellettem és az üvegen bámult kifelé. Kifújtam a levegőt és megfogtam a kezét.
- Nem a te hibádból történt. Megállhattam volna, amikor Luke kiabált. Nem kellett volna figyelmetlenül átrohangálnom az úton. - néztem rá.
- De nem siettél volna annyira, ha én nem vagyok...
- Ashton! - szóltam rá. - Nem akarom, hogy magadat hibáztasd. Az nekem okozna bűntudatot. Az én figyelmetlenségem volt. - akartam, hogy rám nézzen, de úgy látszott nem áll szándékában. Kifújtam a levegőt és arrébb ültem, elállva a kilátást. - Oké? - kérdeztem kezét szorongatva. Elhúzta a száját és másfelé pillantgatott. Elengedtem a kezét és feltápászkodtam. Kétségbeesetten figyelte a mozdulataimat. - Elmegyek zuhanyozni. - mondtam halkan.
- Kérsz valamit a büféből? - kérdezte.
- Egy kávét. Köszönöm. - mondtam egy kicsit hűvösen. Azt hiszem, ilyen hangulatban nem ártott a forróság. Ashton combjaira tette a kezét, majd felállt a székről én pedig becsuktam magam mögött az ajtót.
   Mire kiléptem a fürdőből Ashton még mindig nem volt sehol. Leengedtem felgumizott hajamat, és evvel egy időben lépett be az orvos.
- Á, Mrs.Ross. Hogy érzi magát? - kérdezte az őszes hajú doktor úr.
- Uhmm.. Jobban, határozottan jobban vagyok. A fejem néha még fáj egy kicsit, és olykor még zúg a fülemben az autó dudájának a hangja, de ennél több nincs. - válaszoltam őszintén. Mások hülyének néztek volna, ha azt mondom hallom a fülemben annak az autónak a dudáját, ami tegnap délután ütött el, de a doktor csak bólintott.
- A zúgás pár napon belül elmúlik a fejfájással együtt, de ajánlok egy nagyon jó fájdalomcsillapítót. Naponta kétszer, reggel és este. - nyújtott át egy cetlit.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá halványan.
- Úgy érzi haza tud menni a barátaival? - elemelte arcától a táblácskát a sok lappal.
- Igen, szeretnék haza menni. - válaszoltam határozottan. Elmosolyodott és rám nézett.
- Egy nővér pár percen belül bejön és megvizsgálja alaposan. Ha mindent rendben talál hazaengedem. - ment ki a kórteremből. Örültem, hogy nem sóztak rám semmilyen kórházi ruhát, így a saját ruháim kényelmében mentem a vizsgálat után Ashton után. A büfében a többiekkel beszélgetett. A lábam egyszer-kétszer meginogott alattam, de odaálltam Ashton mellé.
- Jobban vagy? - kérdezte egyből Luke.
- Igen, jobban. - bólintottam, és a többiekre néztem. - Mehetünk? - egyetértően bólintottak, majd elindultunk lassan a kijárat felé. Útközben Ashton összekulcsolta az ujjainkat, és nem hagyott szabadulni egész úton.
- Otthon fogsz szólni valakinek? - kérdezte eltérve az előbbi témától.
- Nem. - válaszoltam egyből. - Nem volt annyira súlyos dolog, mintha semmi... - kezdtem, de a fejembe belenyilallt egy fájdalom. - ...történt volna. - folytattam pedig eléggé fájt a fejem. Próbáltam elrejteni a fájdalmamat, még haza nem értünk mosolyogtam és nevettem velük, pedig iszonyatosan fájt. Ashton megígérte, hogy ma még eljönnek a délután folyamán. Úgy sétáltam be, mintha semmi sem történt volna velem.
- Ilyen korán itthon? - kérdezte anya. Megtorpantam az ajtóba. Basszus, hétköznap van...
- Rosszul érzem magamat. Fáj a fejem, szédülök és egy kis hányingerem is van. Hazaküldtek. - válaszoltam, és nem is hazudtam, hiszen pont így éreztem. Anya odajött és a homlokomra tette kézfejét.
- Nem vagy lázas, de jobb lenne, ha lepihennél. Történt valami, nem sűrűn vagy beteg.. - Ha te azt tudnád... Szóval elgázolt egy kocsi, a figyelmetlenségem miatt, Ashtonnal elég rendesen összevesztem, ohh és képzeld, mióta itt lakunk hazudok nektek, kb. mindenben. Jó, mi? 
- Semmi sem történt.
- Hol töltötted az estét? - kíváncsiskodott tovább. Uhh, erre nem gondoltam. Pár pillanatig gondolkodtam.
- Ashtonéknál, a hotelban. - adtam választ kérdésére.
- Ohh, Istenem... Sam, lefe...
- Mi?!.. - vágtam szavába egyből. Nagyon nem akartam erről beszélni. Meg sem történt, így pedig végképp nem. Nincs miről.
- Ti ketten...
- Igen? - kérdeztem rá, mikor nem fejezte be a mondatát.
- Tudod, vannak az életben bonyolult dolgok, amiket... Várj... - átgondolta a mondatát, majd újba kezdett. - Te pont abban a korban vagy, amikor ez a dolog előfordul a szerelem közben. Ez egy adott pillanat...
-Ohh, te jó ég! Nem, oké? - vágtam ismét a mondata közelébe. Testtartása lazább lett, megnyugodott. - Csak rosszul vagyok. Én is lehetek beteg, szóval felmegyek egy kicsit pihenni. - mondtam és elindultam felfelé.
- Örülök, hogy tisztáztuk! - szólt utánam, mire megálltam.
- Oké. - szóltam egyszerűen vissza és a szobámba siettem. Eddig elvonta a fájdalomról és a rosszullétről a figyelmemet a beszélgetésünk, de most, hogy egyedül voltam, nem volt olyan gondolatom, ami lekötötte volna a figyelmemet, a fájdalom fokozatosan visszatért. Erős migrén gyötört, hányingerrel és kis szédüléssel vegyítve. Elővettem egy melegítőnadrágot és egy laza pólót, majd bementem a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Az első percekben jó volt, a langyos víz elmulasztotta a fájdalmaimat, de nem sok időre. A szédülés erősebb volt mindennél. A világ egyre jobban forgott én pedig a hideg csempének dőltem és lehunytam a szememet. Te jó ég...