3.fejezet 34.rész(94.rész)

   Csak otthon értem utól. Mikor felment a szobába, kishíjján rám csapta az ajtót, de a lábammal belöktem azt. - Mi a bajod? - kérdeztem újból, de a válasz ugyanaz maradt: a nagy semmi... A karjánál fogva húztam vissza és ültettem le az ágyra. Egyből fe akart kelni, de a vállánál fogva lenyomtam. Elé guggoltam. - Nézz rám! - csoda lett volna, ha eleget tesz a kérésemnek. Az álla alá nyúltam és magam felé fordítottam a fejét. - Csak annyit kértem, hogy nézz rám! - az arcát vizslattam, majd egy kis idő múlva felálltam és a fürdőből kihoztam az elsősegély dobozt. Meglepetésemre még ott ült, a telefonját nyomkodta. Visszaguggoltam elé, kivettem a telefont a kezéből és mellé helyeztem. Letettem a dobozt, kivettem a fertőtlenítőt és egy vattapamacsot. - Ez csípni fog, egy kicsit - a szemöldökéhez nyomtam a pamacsot. Az állkapcsa megfeszült, és mindkét kezével az ágyat markolta. Miután végeztem összecsuktam a dobozt és visszavittem a fürdőbe. - Köszönöm, hogy megvédtél.. Bármit is mondott neked - egy puszit adtam az arcára, majd kiegyenesedtem. - Szólj, ha ismét beszédképes vagy - mosolyogtam rá, majd kisétáltam az udvarra. A focilabdáért mentem  és miközben Calumot tárcsáztam azzal játszottam.
- Szia - köszönt bele egy nem várt hang.
- Uhmm... Calum ott van? - kérdeztem kissé akadozva.
- Azt mondta, elugrik valahová.
- Oké, mindegy. Szólj neki, hogy kerestem és hívjon vissza, amint tud, mert... fontos - már készültem letenni a telefont, mikor hirtelen megszólalt.
- Várj! - visszaemeltem a fülemhez. - Ne tedd le!
- Ashton, nincs kedvem...
- Csak... Tudok segíteni? - kifújtam a levegőt, és próbáltam lenyelni a torkomban gubbasztó gombócot.
- Talán. De...
- Miért utasítod el mindenféle közeledésemet? Nem akarlak véglegesen elveszíteni.
- Már rég elvesztettél - suttogtam. Ajkaimat egy vonallá préseltem visszaszorítva a könnyeimet.
- Akkor miért nem hagyod, hogy visszanyerjelek? Legalább egy kis részedet?
- Ne kérdezz olyat, amit már rég tudsz - félrerúgtam a labdát és leültem a földre. Hosszú csend telepedett a vonalra. Le kellene tenned! Nem, nem kellene! Hevesen harapdáltam a számat. - Akkor, add át Calumnak...
- Kérlek - könyörgött. - Szükségem van rád.
- Dehogy van, Ashton! Próbálsz magadhoz láncolni, miközben tudod, hogy el kellene engedned. Mert el kellene...
- Igenis van! Szükségem van valakire aki támogat, akire támaszkodhatok, aki szinte mindent tud rólam.
- Megjöttem! - hallottam meg Calum hangját. - Az az én telefonom? - kérdezte elég közelről.
- Sam az - a hangokból értetődve Ashton átadta Calumnak a telefont, majd pár pillanattal egy nagy ajtócsapódással távozott a helységből.
- Szóval? - szólt bele végre.
- Segítened kellene. Fontos..
- Oké, mondd - kifújtam a levegőt, majd belekezdtem.
- Szóval, Willnek volt itt valami haverja, Pete-nek hívják. Pete egyfolytában bámult, és tudtam, ha Luke nem jön oda, akkor tuti rámmozdul, én pedig nem... Nem vagyok képes bárkiben is megbízni úgy. Szóval azt mondtuk, hogy együtt vagyunk, hogy Pete nagy ívben kerüljön el. Luke pedig felajánlotta, hogy négyen menjünk el focizni, fogalmam sincs miért, ne kérdezd! Valami történt, Luke bepöccent, majd Pete mégjobban felhúzta Őt, Luke pedig nekiment és összeverekedtek. Nehezen, de szétszedtük őket... És...
- Várj! Luke összeverekedett a sráccal? - Michael érdeklődni kezdett, mire tömören elmagyarázott neki mindent. Leültem a földre és a hátsókert kerítésének dőltem.
- Igen. Luke pedig azóta hozzám sem szól, rám sem néz.
- Luke-nak nincs nagyobb baja? Ami feltűnhet a rajongóknak?
- Nem, jól van. Csak... Egyszerűen magába fordult egyik pillanatról a másikra - hangom megremegett. Nem akartam elveszteni Luke-ot. Szükségem van rá. Mindennél és mindenkinél jobban... - Miért történik ez mindig velem? - kezdtem el zokogni. - Miért üldözök el mindenkit magamtól?
- Hé, nyugodj meg! Luke biztos csak... dühös. Önmagára. Amiért verekedésbe keveredett egy olyan sráccal akire rá sem kellett volna hederítenie. Megnyugszik. Ami pedig a végét jelenti... Mi itt vagyunk neked. Még Ashton is.
- Ne beszélj baromságokat! Ashton már rég nincs itt nekem... És nem is ok nélkül szakított velem! - próbált kinyögni valamit, de megakadt. - Hmm? - kérdeztem rá, hátha csak egy kis lökés kell neki.
- É-én... Nem mondhatom el. Sajnálom.
- Igaz barát vagy, Calum! Tényleg, nagyon kösz!
- Sam... - ideje sem volt megmagyarázni, bontottam a vonalat és arrébb löktem a telefont. A térdeimre hajtottam a fejemet, és halk zokogásba kezdtem. Hosszó percekkel később valaki letérdelt mellém. Felemeletem a fejemet, és Luke bűbánó tekintetével találtam szembe magamat. Ajkaim megremegtek ahogy beszívtam a levegőt zokogás közben.
- É-én - dadogott. Nem hagytam, hogy bármi mást mondjon, magamhoz húztam és megöleltem. Homloka a vállamon pihent, még én remegő kezeim összekulcsoltam a hátán.
   Miután lehiggadtam csak ültem ott, Luke meleget nyújtó karjai között.
- Beszéltem Ashtonnal - préseltem ki magamból. Luke a saját lábán ült, én pedig az Ő combján. Hátát a fakerítésnek támasztotta, így mellkasának tudtam dőlni anélkül, hogy felborulnánk. Egy szürke kardigánt viselt, amivel próbált engem is valamennyire "betakarni", hiszen elég hővös volt. Karjaival átölelt, hogy ugyancsak óvjon a széltől. Kívülállóként biztosan édes párként néztem volna magunkra. Megkérdeztem volna mióta ismerik egymást. De nem voltam valami kis külső szemlélő, így tudtam, hogy ennek semmi valóságalapja nincs. Luke szinte a bátyám. Ő mindig vigyázott rám, akár a saját húgára. - Azt mondta, szüksége van rám. Egy barátra - nevettem fel keserűen. - Marhaság az egész.. Képes azt kérni tőlem, hogy legyek a barátja...
- Ashton egy barom. A lelke mélyén mindig is az volt, most is az, és lesz is.
- Calum pedig ok nélkül titkolózik... Tudom, hogy Ashtont akarja fedezni valamiben...
- Calum meg... Nem tudom. Biztos van oka rá, Calum pedig nagyon megbízható. Ezért fordulunk mindig hozzá. Sosem mondd el semmit sem.
- Oh, szóval személyi lelki szemetesláda..
- Nem. Inkább egy hallgatag barát, aki mindig segít - elcsendesedtünk. Nem tudtunk mit mondani... - És, mi a helyzet a fősulival?
- Semmi - ráztam meg a fejemet. - Kiiratkoztam.
- Pedig... Úgy oda meg vissza voltál ettől az egésztől
- Voltam. És lassan rá kellett jönnöm, hogy semmire sem jó, mégcsak a figyelmem sem vonta el Ashtonról. És... Ez az egész, nem az én világom. É-és... Már Sydney-t sem érzem annak. - Luke megfeszült alattam. - Tudom, hogy most utálsz emiatt...
- Nem utállak! - lerakott az öléből és felpattant. - Egyszerűen idiótaságnak tartom amit csinálsz! A kurva életbe Sam, Ashton csak egy srác! Egy egyszerű srác!
- Én csak nem akarok emlékezni rá. Feladom, oké?
- Mi a faszért akarsz feladni mindent, egy senkiért, aki még csak szomorú sem volt a szakításotok után?!
- Ne mondd ezt! - kértem és a mellkasomhoz húztam a lábaimat.
- Miért?! Mert nem akarsz emlékezni rá? Neked nem az emlékekkel van bajod! Gyenge vagy, Sam! Kibaszott gyenge vagy ehhez a szakítósdihoz, bezzeg pisztoly elé állni érte, és kést döfködni magadba nem vagy gyenge!
- Miért csinálod ezt? - kezdtem el zokogni.
- Próbálom felnyitni a szemedet! Minek küzdesz érte, ha ellököd magadtól folyamatosan?! Ha már menthetetlen ez az egész szarság, amibe úgy kapaszkodsz!