3.fejezet 30.rész(90.rész) - Levél

- Mondd! - próbáltam úgy beszélni, hogy az ég világon semmit se sejtsen.
- Chrissy az előbb hívott - a fejemet hátra vetettem, ennek következtében pedig erőből belevágtam a fejemet a fába. Nem válaszoltam, nem is tudtam volna mit mondani.
- Máskor már rég arról papolnál, hogy meg kellene beszélnünk... - motyogtam. Csendben volt.
- Uhm.. Nem jártatom feleslegesen a szám. Te is, és Ashton is makacsok vagytok - kétlem, hogy ezt tartott kiokoskodni több mint fél percig.
- Ashton! - hallottam a háttérből.
- Megyek! - kiabált vissza. A szívem kihagyott egy ütemet, majd hevesen kezdett verni. Az arcomat még egy könnycsepp szántotta végig.
- Még valami? - próbáltam közömbös lenni, de a hangom megremegett.
- Hülyeség, ha a barátok feledésével akarsz továbblépni - és letette. Lehunytam a szememet és összébb húztam magamat. Az idő kissé szelessé vált. Én nem ezt akartam... Rajtuk kívül senkim sem maradt... Lehunytam a szememet. Elképzeltem, ahogy egyszer csak valaki megérinti a karomat, kinyitom a szememet és Ashton az. Azt mondja, sajnálja, én pedg mindenféle habozás nélkül megcsókolom. A szemeim kipattantak, de még mindig egyedül voltam ott. Remegve fújtam ki a levegőt. Butaság lenne azt gondolni, hogy csak Cyrus miatt volt ez. Tudom milyen... Tudtam milyen Ashton, és Ő nem vetett volna véget a kapcsolatunknak egy ember miatt. Talán talált valaki mást. A torkom elszorult, a szívem pedig összeszorult. A könnycseppek végigszántották az arcomoat.
   Órákkal később felálltam. Annyi erő nem volt a testemben, hogy ökölbe tudjam szorítani a kezemet. Andalogva indultam neki az útnak. Ahol padot vagy buszmegállót találtam leültem. Az egész testem remegett. Az órámra néztem. Több mint hat órája beszéltem Luke-al. És hajnali kettő volt. Eltettem a telefonomat, és lehunytam a szememet. Valaki leült mellém, és átkarolt. Azt hittem megint képzelődöm, de mikor kinyitottam a szememet még akkor is ott volt. A kézre néztem. Megismertem a karkötőket. Feljebb ültem, átöleltem és a mellkasára hajtottam a fejemet. A karomat simogatta, hogy megnyugodjak.
- Nem kellene itt lenned - suttogtam.
- Mégis itt vagyok - állát a fejem búbjára helyezte. - Tudtam, hogy szükséged van valakire - tette hozzá.
- Mindenkinek szüksége van barátokra. - Szorosabban öleltem miközben egy hang nélkül sírtam. - Ő boldog? - kérdeztem megtörölve a szemeimet.
- Nem tudom. És Ő sem tudja.
- Szép lány? - tértem a lényegre. Még levegőt is elfelejtett venni, a szíve pedig felgyorsult. - Hmm?
- Nem csúnya - megrázkódtam, és a könnyeim szaporábban folytak. Szorosabban fonta körém a karjait. - De te fényévekkel szebb vagy nála. Hidd el.
- Nem kell szépíteni a dolgokat! Joga van boldognak lennie. Én is jobban leszek.
- Nem leszel.
- Tudom - egyik kezével letörölte a könnyeimet, bár feleslegesen, mert pillanatokkal később újak kerültek a helyükre. - Köszönöm, hogy vagy nekem - suttogtam.
- Erre valók a barátok - egyik kezemmel elengedtem, és megfogtam a kezét. Megszorította az enyémet.
- Tudják, hogy itt vagy?
- Nem kell mindenről beszámolnom nekik.
- Meddig maradsz?
- Ameddig szükséged van valakire - felpillantottam rá.
- De a turné...
- Sokkal fontosabb vagy egy turnénál - vágott a szavamba. - Gyere, pihenned kellene - mozdult meg. Elengedtem, és felálltam. Bár inkább visszaültem volna. Egyből odalépett hozzám, és felemelt, majd elindult velem menyasszony stílusban. Átkaroltam a nyakát és a mellkasára hajtottam a fejemet.
- Te vagy az én megmentőm, Luke - motyogtam a mellkasára. - Mivel érdemeltem ki egy ilyen barátot, mint te? - kérdeztem inkább magamtól.
- Mindenki megérdemli, hogy megmentsék. - lehunytam a szememet, és éreztem ahogy magával ránt az Álomvilág. Már majdnem otthon voltam, amikor felnéztem.
- Felébreszthettél volna. Nem vagyok egy könnyű csomag.
- Meg sem éreztem - mosolygott rám halványan. Letett, én pedig a zsebembe nyúltam a kulcsért. Nehezen, de kinyitottam az ajtót, majd halkan beljebb sétáltunk. Mindenki aludt. Luke becsukta maga mögött az ajtót. Anya jelent meg előttünk. Meglepődtem. Szemei vörösek voltak, alattuk pedig táskák.
- Azt hittem történt veled valami - ölelt át. - De úgy látom, jó kezekben voltál. - bólintottam.
- A legjobbakban - eresztettem el.
- Köszönöm Luke - mosolygott rá anya.
- Semmiség. - anyu elengedett minket, mi pedig felmentünk a vendégszobába. Leültem az ágyra és a falnak döntöttem a fejemet. Luke mellém ült, és ugyangy tett. Szorosan hozzűbújtam. Annyira jól esett, hogy Ő megért, hogy itt van nekem, bármikor. - Lenne itt valami a számodra. Bár, nem tudom, hogy tényleg el kellene olvasnod.
- Mi az? - ültem fel.
- Ashton másfél hete akarta elküldeni, de úgy döntött mégsem, és eltette - a farzsebéből egy kicsit gyűrött borítékot húzott elő. - Biztos el szeretnéd olvasni? - bólintottam, Ő pedig az ölembe ejtette. Bontatlan volt, ami azt jelentette, hogy Luke még csak bele sem olvasott. - Órákig ült felette. Nem akart elszakadni a papírtól és a tolltól. Remegő kezekkel bontottam fel a levelet, majd kihúztam belőle a papírokat.
   "Sam,

Magam sem tudom minek írom neked ezt a hülye levelet, valószínűleg nem érdekel téged. De próbálkozni szabad, nem igaz? Talán, hogy könnyebb legyen elengednem téged. Úgy érzem, jól döntöttem. Bár elbizonytalanodtam amikor láttalak a kórházban, bár Caluméknak köszönhetően azt is biztos tudod, hogy egész éjjel ott ültem és néztelek. De arra gondoltam, te úgyis felépülsz, testileg és lelkileg is, hiszen nagyon erős lány vagy. Talán a legerősebb akivel valaha is találkoztam. Nem hiszem, hogy valaki más bármikor feláldozná magát értem. Pedig ezernyi ilyen srác mászkál az utcákon. 
   Nem akarom feltépni a sebeidet, de azt hiszem ezeket muszáj leírnom. Emlékszel az első találkozásunkra? Előtte vagy két héttel figyeltem fel rád. Nagyon aranyosnak találtam a mosolyodat, a srácok pedig azzal húzták az agyamat, hogy belédzúgtam. Hiszen egy szót sem beszéltünk, de a mosolyod elvarázsolt. Ők vettek rá, hogy beszéljek veled azon a bálon. Nem bántam meg. Még most sem. És a szalagavatómra? Ott akartam bevallani neked, hogy tetszel. De eltűntél, nekem pedig inamba szállt a bátorságom. Aztán rá vettem magamat, hogy elmenjek hozzám, rám kiabáltál, hogy szeretsz és bementél. Pedig csak annyit akartam mondani: én is. Jobbnak láttam eltűnni egy időre. Uhmm.. és tudod a tábor.. Na, az sem volt véletlen. Figyeltelek, és hallottam ahogy Destiny rávesz téged a táborra. Hazamentem, és én is rábeszéltem a többieket. És az első csókunkra? Életem első igazi csókja volt. Ahogy neked is... Hopp, nem szabadott volna tudnod, hogy tudom. Már mindegy... És az első veszekedésünkre? Arra is? Én igen. Mérhetetlenül haragudtam magamra utána. Azt hittem kicsúsztál a kezeim közül. De te velem maradtál. Aztán elmondtad, hogy elköltöztök. Sírtam. Ezt te is tudod. Akkor sírtam először lányért. És nem szégyellem. Érted sírtam, csakis érted. Arra is, mikor eltűntem két hétre? Féltem visszamenni. Féltem attól, hogy a véleményed mit sem változott. De visszajöttem. A szalagavatódra. El sem tudod hinni mennyire észbontóan néztél ki. Akár egy hercegnő. Az én hercegnőm. De már nem vagy az. És mikor szakítottam veled? Ugh, sajnálom... Egy igazi taplónak éreztem magamat amiért telefonon keresztül vetettem véget a kapcsolatunkat. A te érdekedben. Azért, hogy boldog lehess. Már rég elterveztem ezt. Miután hazautaztál Mountain View-ből a koncert után. Jobb fiút érdemelsz. Egy olyan srácot, aki életed minden egyes fontos pillanatában veled van. Aki támogat, és feltétel nélkül szeret. Akárcsak én...
   Ezt még a szakításunk után írtam. Most pedig majdnem egy hónap telt el. Megismertem egy lányt. Briana-nak hívják. Kedves, okos, és szép. Mint te. Talán csak a hiányod miatt van, de úgy érzem szeretem. Fontos számomra. Te boldog vagy? Ugye igen? Mondd, találtál egy fiút? Olyat amilyet mondtam. A tökéletes srácot hozzád. Nem bántam meg, hogy szakítottam veled. Sajnálom, hogy ezt mondom. De így mindkettőnknek megvan az esélye a boldogságra. Nem mintha megérdemelném... De te mégis így látod, igaz? Tudom, hogy azt akarod, hogy boldog legyek. Azt hiszem az vagyok. Legalább annyira mint veled. Ugye idővel képes leszel megbocsájtani? Szeretnék még veled találkozni. Még ha csak barátokként is. Karácsonykor? Szeretném megbeszélni veled a történteket. Örökké a szívemben élsz.
                                                                                                                                      Ash."