3.fejezet 28.rész(88.rész) - Látogatás

   Hangos beszélgetésre ébredtem. Résnyire nyitottam csak ki a szemem, hátha Luke-ék előbb jöttek, de senki nem volt a szobában. A folyosóról jött. Cyrus és Luke vitatkoztak valamin, elég hevesen.- Ki szólt neki Ashtonról?! - Luke próbálta visszafogni magát.
- Én nem! Valószínűleg Scott volt! - Luke felnevetett.
- Scott? Ne nevettess! Mi a fenét keresne Scott, itt a kórházban, Sammel? - felnéztem. Egy cetli volt egy telefonra ragasztva. A SIM-kártya benne, a pinkódod pedig baromira könnyű! P.S.: Vigasz ajándék! Scott xx. Elvettem a készüléket, és átnéztem a névjegyzéket. Scott beleírta a számát. Írtam neki egy sms-t, hogy jöjjön be, és küldje haza Cyrust. Pár perccel később jött a válasz: Indulok. Hallgattam ahogy vitáznak miattam és rajtam. - Szerintem pont te ne oktass ki, oké?! Neked köszönhető, hogy Sam itt van! Ha szó nélkül lelépsz, és itt hagyod nem védett volna ennyire! - Luke egy kicsit taszított Cyruson. Fel kell kelned!! Most! Kiabáltam magammal. Nehezen felálltam, és a hasamat szorongatva, próbáltam nagy léptekkel megközelíteni az ajtót. Megkapaszkodtam a másik ágyban és nagy levegőt vettem, majd három lépéssel odaértem az ajtóhoz. Remegve nyitottam ki.
- Hagyjátok abba! - nyögtem. Mindketten felém fordultak. Luke ellépett Cyrustól, odajött hozzám és átölelt. A lábaim meg-meg rogytak, de próbáltam tartani magam.
- Neked nem ágyban lenne a helyed? - kérdezte Luke megtartva engem. Cyrus csak állt és nézett.
- Nem könnyű az ágyban fekve tűrni, ahogy a legjobb barátod valakivel veszekszik. - Cyrus szó nélkül hagyott ott bennünket. Luke segített visszamenni az ágyhoz, és visszahelyezkedni az ágyra. Luke leült a székre, és előredőlt, ujjait összekulcsolta maga előtt. - Utálom ezt a helyet. - morogtam, mire elmosolyodott. Azon vaciláltam, vajon tudni akarom-e, hogy Calum és Michael itthon van-e még? - A többiek?
- Mikor eljöttem még aludtak. Később ők is bejönnek.
- Nem kellett volna hazajönnötök. Jól vagyok. - arca elkomorult, kicsit oldalra döntötte a fejét, szemében fájdalom tükröződött.
- Ne mondd ezt. - mondta elhalkulva. - Tudom, hogy nem.
- Túlélem. Ahogy minden mást is. Pár nap múlva hazamehetek, és helyrerázódik minden!
- Nem minden. - a földet pásztázta égkék szemeivel, ujjhegyei elfehéredtek. A kezemet az övéire tettem.
- Jól vagyok, Luke. - rám nézett, majd megrázta a fejét. Lehunytam a szememet, és kifújtam a levegőt.
- Anyukád...
- Nem! - vágtam rá egyből. Luke kicsit megugrott a hirtelen felkiáltásomra. Az ajtó kinyílt.
- A cuccaidat átvittem a... - Scott megállt.
- Elköltözöl? - fordult felém, mire megráztam a fejem.
- Csak visszaköltözöm a régi házunkba. - vontam vállat.
- Ashton miatt? - neve hallatán a gyomrom görcsbe rándult. Nem válaszoltam és próbáltam úgy odaszorítani a kezemet, hogy ne lássák rajtam. Scott csendben kiment, és elsétált.
- Képtelen vagyok ott maradni. Minden rá emlékeztet, minden tárgy, minden szoba, az egész!
- Ő is ezt mondta. Így, ha szünetünk van, Ő hazamegy Hornsby-ba. Ő... eléggé kiakadt.
- Ő szakított velem! - a szemeim könnyesek lettek, de próbáltam visszatartani őket. - Ha neki nehéz, nekem mi legyen?! Elegem van, érted?! Urálom, hogy képtelen vagyok nem szeretni azok után, hogy telefonon szakított velem! Másoknak miért ilyen könnyű!? Mi a fenéért kell mindenért nekem szenvedni?! - könnyeim folyamatosan folytak le az arcomon, mint egy megállíthatatlan vízesés. Luke odaült az ágyra és szorosan megölelt. Kezdtem megnyugodni, de a kezeim reszkettek, ahogy összekulcsoltam Luke hátán.
- Miért volt itt? - hangom remegett, de próbáltam közömbös maradni.
- Nem tudom. Senkihez nem szól egy szót sem. Csak úgy lelépett, mi meg gondoltuk, hogy ide jön, de jobbnak láttuk, ha egyedül jön.
- Mit mondott neked tegnap előtt a kocsiban?
- Tegnap előtt? Sam, négy és fél napja vagy itt. - az időérzékem tényleg eléggé elhagyott, a napok egybefolytak, és fogalmam sem volt milyen nap van.
- Mit mondott a kocsiban? - hangomban érezhető volt az él. Tudni akartam mindent. Mindent, beleértve a hirtelen szakítása okát. Nem lehet csak Cyrus miatt!
- Nem fogom megnehezíteni a felejtést számodra. - elengedtem. Csalódott tekintete elárulta, hogy az én érdekemben nem teszi meg. Luke visszaült a székre én pedig a plafont bámultam.
- Ez gáz... csak egy napot voltam suliban... - Luke elmosolyodott, de még mindig csöndben ült. - Tudod,  rám nézett. - néha csak azt kívánom, hogy ez az egész legyen egy hülye álom, amiből bármelyik percben felébredhetek. De nem... Akárhányszor kinyitom a szememet, csak ezt a hülye fehér szobát látom, a hülye és unalmas kilátással, a hülye és hányingerkeltő klór és vegyszerszaggal együtt. - halványan mosolyogva tűrte a kiborulásomat, majd ismét csend telepedett körénk.
- Magadon kívül gondoltál valakire, amikor... - rá emeltem a tekintetemet.
- Őszintén? Nem. - ráztam meg a fejemet. - Talán még Ashtonra. De legfőképp az űrre amit maga után hagyott. Az ajtót bámulva elképzeltem ahogy Ashton benyit, rám néz a legbűnbánóbb tekintetével, leül az ágyamhoz, bocsánatot kér, én pedig gondolkodás nélkül megcsókolom. Ismét egy álom... Felugrottam amikor kinyílt az ajtó, de csak Calum és Michael volt az.
- Szia. - köszöntek egyszerre. Rájuk mosolyogtam.
- Sziasztok! - próbáltam úgy feljebb ülni, hogy a varrat kicsit se fájjon. Épphogy becsukták az ajtót, az ismét kinyílt, de csak Dr. Jackson volt az.
- Szeretném pár percre kiküldeni a látogatókat. Ki szeretném venni a varratokat! - a fejem egyből Luke irányába kaptam. - Nem nagy dolog. Alig fogod érezni. - félelmem nem csillapodott.
- V-valaki bent maradhat velem? - kérdeztem, mire Dr. Jackson barátságosan bólintott.
- Calum bírja az ilyeneket! - ajánlotta Michael. Calumra néztem, mire bólintott. Luke és Michael kisétáltak a teremből, Calum pedig helyet foglalt a széken.
- Megkérhetlek, hogy próbálj egy síkba feküdni? - kifújtam a levegőt, és lecsúsztam addig ameddig egy síkba nem kerültem. Ahogy Dr. Jackson elővett valamit, Calum keze után kaptam és magamhoz szorítottam a kezét.
- Figyelj rám. Mintha semmi nem történne. - nyugtatott Calum. Felé fordítottam a fejemet.
- Te sem tudsz semmit Ashtonról? - kérdeztem, mire megrázta a fejét. Kifújtam a levegőt. Éreztem, ahogy kihúz egy szálat a varratból és összerándultam.
- Nyugi. - szorította meg a kezemet. - Már csak pár öltés. - a következő kettőnél még mindig rángatóztam. Gyomorforgató érzés volt érezni, hogy húzzák ki belőlem a céránt. - Nem lehetne gyorsabban? - kérdezte kissé ingerülten Calum. Dr. Jackson rá sem hederített, kivette az utolsó hármat.
- Készen vagyunk! - elengedtem Cal kezét, ami eléggé vörös lett a szorításom végett. - Kedden, ha Ön is jobban érzi magát hazaengedjük. - bólintottam, Dr. Jackson pedig kisétált. Lenyeltem a gombócot a torkomban.
   Hallgattam, ahogy Michaelék beszélnek, és egy kis idő múlva aludtam. Arra ébredtem, hogy valaki egy lágy puszit nyom a homlokomra. Felnéztem. Luke volt az, Calumék pedig várakozóan álltak az ajtóban.
- A holnapi nap folyamán felhívlak, jó? - kérdezte Luke, mire bólintottam.
- Jó koncertezést! - mosolyogtam rájuk. Scott vissza sem jött, így egyedül maradtam a gondolataimmal együtt. Eldöntöttem, ha feldolgoztam ezt az egészet, elfelejtem Ashtont, találok valaki mást, mégha csak feleannyira fogom szeretni is az illetőt. Tovább lépek, lediplomázom, és boldogan élek, míg meg nem halok... De rá kellett jönnöm, hogy az életem egy tündérmese. Valószínűleg mikor már megemésztettem a szakítást Ashton visszatér, hogy feltépje a sebet, és én, a hülye fejemmel belemegyek. Mert szeretem, mindennél jobban. Talán nem mi vagy... voltunk a legtökéletesebb pár, de feltétel nélkül szerettük egymást, úgy ahogy voltunk. Nehéz lesz nélküle, de talpra kell álnom. Nem vethetem bele magam a szakadékba anélkül, hogy próbálkoznék elsétálni onnan.
- A Sors egy köcsög... - morgom magam elé. Reményt nyújt, hiteget, majd belelök egy mély szakadékba. Felsegít, a földre taszít, majd ismét felsegít. Lerombol anélkül, hogy bármit is érezne. De harcolnom kell egy jobb életért, ahol nincs ennyi szenvedés és fájdalom, ahol én is boldog lehetek. Ashton nélkül...