2.fejezet 5.rész(27.rész) - Otthon, édes otthon

Az időt tökéletesen elütöttem, mert apa is hazaért és anya beszélt vele. Eléggé vonakodott ez ellen, de végül belement. Meghálálva felmentem az emeletre és az ágyra vetettem magamat. Kotorásztam egy kicsit a párnám alatt, majd előhúztam egy füzetet és az "A TERV"- hez lapoztam.
  " A TERV
1.Rávenni Caitline-t, hogy segítsen a hazajutásomba: √
2.Eljátszani anyának, hogy megbocsájtottam és jót tett a költözés: √
3.Beszélni anyával arról, hogy a hétvégémet Caitline-nél tölthessem: √
4.Megvárni még apa beadja a derekát: √
5.Bepakolni: 
6.Beteget jelenteni az iskolában:
7.Eljutni a reptérre zökkenőmentesen:
8.Felszállni a repülőre:
9.Megérkezni:
10. Meglepetést szerezni:
   "
 A szekrényemhez léptem, majd két napi ruhát és pár fontos dolgot beletettem egy utazótáskába. A füzetet magamhoz húztam és gyorsan kipipáltam a "bepakolni" pontot. A táskát a szekrény előtt hagytam és felmásztam az ágyra. A laptopot magam elé készítettem és elővettem a tanulnivalót, hogy Ashton azt higgye, csak holnapután reggel érek haza. Belemélyültem az Történelem könyvembe és kisvártatva Ashton is hívott.
- Szia. - Köszönt mosolyogva.
- Szia. - Bámultam szemeibe, mire felnevetett. Imádtam ha éppen késő éjjel látom Őt, vagy kora reggel. Ha fáradt volt, arca pirospozsgás lett, szemei csillogtak a fáradtságtól és ajkai is sötétebb rózsaszín színben játszottak.
- Mit csinálsz? - Kérdezte kíváncsian, mire felemeltem a töri könyvemet.
- Tanulok. - Válaszoltam egykedvűen.
- Mit szeretnél hétvégén csinálni? - Tett fel még egy kérdést. Egy pillanatara elgondolkodtam. Ez volt a legegyszerűbb válasz.
- Veled lenni. - Mondtam ki az őszintét és visszafordultam a könyvhöz.
- Azon belül? - Nevetett ismét.
- Nem tudom, majd kitalálunk valamit. - Vontam vállat és tovább olvastam a sorokat. Csendben figyelte mit csinálok, én pedig pár másodperccel később a könyvre hajtottam a fejemet. Ash ismét kinevetett. - Ne nevess. Örülj, hogy nem kell tanulnod.
- Most végre megtudod nekem milyen volt. - Piszkálódott és látszólag élvezte a kis szenvedésemet. Ohh, csak érjek haza holnap..
  Idővel félretettem a könyvet és minden figyelmemet Ashtonnak szenteltem, de majd' egy óra múlva arra hivatkozva, hogy fáradt vagyok és holnap hosszú napom lesz elköszöntem tőle.
  Lemenetem a többiekhez vacsorázni.
- Uhmm, holnap reggel korán megyek be, mert segítek egy projectben, szóval ne keressetek. - Mondtam. Eléggé érdekes lett volna, ha utánam kutatnak reggel hat órakor.
- Mikor kelsz? - Kérdezte anya.
- Öt óra előtt. - Apáék bólintottak, majd tovább ettünk. Anyáék kellemesen mesélték egymásnak a munkahelyi dolgokat, még én és Mia az iskoláról beszélgettünk. Az elején Ő is ugyanolyan véleményen volt a költözésről mint én, de két hét alatt megtetszett neki a hely. Új barátokat szerezett, a jegyei jobbak lettek és szorgalmasabb volt. Neki annyira könnyű volt túllépni és feledni. Neki annyira könnyű volt beilleszkedni. Neki annyira, de annyira könnyű volt minden én pedig egy rakás balszerencse voltam. Nekem nem sikerült túllépnem és felednem. Nekem nem sikerült beilleszkednem. Nekem nem sikerült semmi sem... Őt annyira könnyű volt megérteni, engem soha.
   Mikor már elhalt az egész házban az összes zaj, tizenegy óra körül kimásztam az ágyból és gyorsan elkészültem. Gondosan eldugtam mindent a szobámban, bezártam a gardróbomat. A telefont zsebre vágtam a laptopot pedig betettem az UV zöld utazótáskámba, majd a vállamra vettem és bezártam a szobámat. A kulcsot ugyancsak a zsebembe tettem a pótkulccsal együtt és elhagytam a házat.A lehető leghalkabban és leggyorsabban hagytam el a lakást, hogy a 23.40-es járatot elérjem. Sietve fogtam egy taxit ami elvitt a reptérig. Megkerestem a repjegyemet és vártam.
   Megkönnyebbülten szálltam fel a gépre és vettem elő egy könyvet. Nem voltam a nagy olvasás híve, de ez a könyv maga a tökéletesség volt. Beleszerettem.
  Hamar eltelt az a pár óra amit a gépen töltöttem. Izgatottan szálltam le és siettem a buszhoz ami elvitt a suliig. Már nem is volt olyan korán, éppen a második óráról csengetek ki amikor beértem az iskolába. A sapkámat igazgattam és piszkáltam még vártam, hogy meglássam valahol Luke magas alakját. Kisvártatva megláttam szőke haját a tömegben. Ledobta a táskáját a terem elé és elindult az udvar felé.
- Hey, cicafiú! - Szóltam utána. Egyből megfordult és rám nézett.
- Sam! - Hangja meglepetten csengett, majd elindult felém és én is felé. Szorosan megöleltem Luke-ot. - Wow, Swaggie. Nem suliban vagy? - Kérdezte.
- Egy barátomtól kaptam. - Mutattam a sapkámra. -Dehogynem. Amint látod. - Húzódtam el és a vállamra vettem a táskámat.
- Azt hittük délután jössz. - Magyarázta. Én is ledobtam az övé mellé a táskámat és mellette sétáltam.
- Mint mindenki. Elintéztem, hogy reggelre ideérjek. És azért, hogy ne érezd egyedül magad itt maradok veled. - Néztem fel rá. Valaki erőteljesen a vállamnak ütközött.
- Azt hittem Miamiban vagy. - Ismertem fel Destiny hangját.
- Nyugi, nem örökre mentem el. - Villantottam egy kedves mosolyt.
- Mikor akarsz végleg elhúzni Sydneyből? - Kérdezte flegmán.
- Arra várhatsz, hogy én lelépjek. A lehető legszánalmasabb hisztis picsát sohasem bírnám itt hagyni. Különben unatkoznék, kicsi szívem. - Néztem rá a lehető legflegmábban. - Ohh, és képzeld. Hallottam egy két dolgot. Azt hiszem elkerülöm az itteni lánymosdót. - Vigyorogtam rá. Elképedve bámult rám. - Mondok valamit: a  képző nem itt van. - Luke átkarolta a nyakamat és lassan kivitt az udvarra.
- Nyugi, oké? - Nevetett. Bizonyára jót szórakozott. Lehúzott maga mellé a padra és elhelyezkedett. Fejét hátradöntötte és felvette a napszemüvegét. Piercingjét megcsillogtatta a nap fénye, és szemüvegéről is visszaverődött a fény.
- Nem, Luke. Rohadtul elegem van abból amit művel, ahogy próbál lenézni és azt hiszi jobb mikor nem! Ugyanolyan ember mint én! - Pattantam fel mellőle. Meglepődve döntötte vissza a fejét és csúsztatta orrára a napszemüvegét.
- Nem éri meg miatta felcseszned magad. - Mondta egyszerűen.
- Ez nem ilyen egyszerű! Három hónapja csinálja velem és rohadtul idegesít! Nem csináltam semmit sem, érted?! De én vagyok a rossz, a , meg a többi. Ott is én vagyok a kívül álló és rohadtul idegesít, hogy az első napom óta rólam beszélnek, mert beszóltam a foci csapat kapitányának! A tinipicsák meg "miattatok" üldöznek egész álló nap! Tudod te milyen naponta végigküzdeni az iskolát?! - Fakadtam ki. Elegem volt mindenből és még ha nem is miatta muszáj volt kiadnom. - Hogy is tudhatnád, ha egyszer mindenki tökéletesnek lát! Hogy is tudhatnál te bármit ezekről?
- Nem lenne jobb ha hazamennél Ashtonékhoz? - Kérdezte. Teljesen lepergett róla minden szavam. Nem érezte megbántva magát, ég csak meg sem haragudott.
- Maradok. - Ültem vissza mellé. Pár pillanatig csendben ültem. - Sajnálom. - Mondtam és ránéztem. Egy kedves mosolyt eresztett felém és visszatolta a szemüvegét.
- Nem ügy. - Vont vállat és fejét ismét hátradöntötte.