2.fejezet 7.rész(29.rész) - Az a bizonyos valami...

Tettem egy hosszú sétát a városban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve elmentem a házunkhoz. Bementem a nyitott ajtón és a telefonommal világítottam körbe. Végighúztam a kezemet a falon és felmentem a szobámba. Bevilágítottam a kis szobát és beljebb mentem. Becsuktam magam mögött az ajtót és körülnéztem. Olyan nagy és üres volt, sok emlékkel... Az ágyam helyére mentem és lekuporodtam a földre. A hűvöstől próbáltam védeni magamat, így felhúztam a lábaimat és rájuk hajtottam a fejemet. Eltettem a telefonomat a zsebembe és élveztem a csendet.

 *Ashton Szemszöge*

   Sam hosszú ideje elment én pedig kezdtem aggódni. Nem tudtam hol van vagy mit csinál.

- Talán... - Kezdtem bele, de Michael közbevágott.

- Ashton. Hagynod kellene lenyugodni. - Kifújtam a levegőt és felálltam. Nem tudtam, hogy rájuk vagy magamra hallgassak.

- Egyébként... - Szólt Luke, mire felé fordítottam a fejemet. - ...Destiny kezdett minden egyes vitát. Provokálja Őt, és mindenki közül te tudod legjobban milyen is Sam. Tényleg, esküszöm, hogy tényleg próbálja elkerülni, de lehetetlen. Nem törődni vele pedig egyenesen lehetetlen.

- De...

- Ez nem az Ő hibája. Meg kellene értened az Ő helyzetét, az Ő szempontjából. Nem könnyű neki. - Folytatta Luke. Nagy levegőt vettem és határozottan elindultam az ajtó irányába.

- Utána megyek. Talán tudom hol van. - Néztem vissza rájuk.

- Ashton! Nem kellene utána menned. - Okoskodott Michael, Luke pedig hozzá társult.

- Azt mondtad értsem meg a helyzetét. Megértem a helyzetét és a szempontját.. Ezért megyek utána. - Dugtam zsebere a kezem és elhagytam a házat.

  *Sam Szemszöge*

  Hangokat hallottam lentről. Meghúztam magamat az előbbinél is jobban. Három eshetőség van:vagy elrabolnak, vagy megölnek és legjobb esetben már lakik itt valaki és birtokháborításért felhívja a rendőrséget.. Magyaráztam magamnak. A hangok egyre közelebbről jöttek és a kilincs is megmozdult. Csessze meg... Szitkozódtam magamban. Kinyílt az ajtó én pedig nagy levegőt vettem. Megismertem a testalkatát, a hajkoronájának formáját. 

- Sam.. - Szólalt meg, én pedig kiengedtem a tüdőmből a levegőt és elernyesztettem az izmaimat. Ő is úgy tett mint én: a telefonjával csinált fényt. Nem világított felém. Eltette a telefont és odajött hozzám. Leguggolt elém és kezét az arcomhoz emelte. - Sajnálom. - Simított végig arcomon én pedig megöleltem. Karjait körém fonta és lassan a hátamat kezdte simogatni.

- Csak nehéz nem visszaszólni neki. Egyszerűen idegesít, hogy mindenbe bele tud kötni.

- Shh.. - Csitított el én pedig befogtam a számat és nem próbáltam folytatni. Jól esett a közelsége, és titkon vártam, hogy utánam jöjjön, átöleljen és minden probléma megszűnjön. Lassan leült mellém én pedig nekidőltem a mellkasának.  Kezét átvetette a hátamon és a vállamon állapodott meg. Egyik kezemmel átöleltem a derekát, és azt hiszem... elaludtunk.

   A fény erőteljesen szűrődött be az üres szobába. Ashton még ugyan aludt, de már szemeit olykor összeszorította én pedig csendben figyeltem ahogy alszik.

- Jó figyelni? - Kérdezte reggeli, érdes hangján megtörve a ház csendjét.

- Nagyon. - Mosolyogtam és vállának dőltem.

- Akkor jó. - Mosolygott a semmibe. Sóhajtottam és körülnéztem. Észrevettem pár apróbb dobozt és gyorsan felpattantam mellőle. Érdeklődve figyelte mit csinálok. Felnyitottam a dobozt és a kezembe vetem az első dolgot amit találtam benne. Halvány mosoly költözött az arcomra a kép láttán. Chrissy és én... Ashton kezei a derekam köré fonódtak és vállamra helyezte az állát. A képet nézte pár pillanatig, majd rám nézett, és vissza a képre. - Mikor beszéltetek utoljára? - Kérdezte halkan.

- Régen. - Válaszoltam tömören és szomorúan a képet néztem. Ashton egy vigasztaló puszit adott az arcomra. - Eltávolodtunk egymástól. Már nem is beszélünk... - Motyogtam. - Vajon egyszer velünk is ez lesz? - Néztem rá. A falra és a földre pillantgatott, mindig különböző helyekre. - Hiszen vagytok annyira híresek, hogy turnézni menjetek. Biztosra veszem, hogy beszélgettetek már erről.

- Felmerült a téma... De semmi sem biztos. - Rázta meg a fejét.

- Miattam lemondanál egy turnéról? Ashton ez...

- Miattad lemondanék mindenről ami távol tartana tőled. Túl fontos vagy ahhoz, hogy csak úgy hagyjalak elsétálni.
- Ez nem így működik. - Vágtam rá egyből.
- Másnál talán nem, de nálam...
- Ashton. - Húzódtam el tőle és szembe fordultam vele. - Annyi híres énekes tudott elszakadni a párjától.
- De én nem vagyok Ők! Nem tudok csak úgy elengedni valakit, téged meg végképp nem. Tűrtem, hogy elmész Miami-ba, de soha nem lennék képes fél-egy évekre elmenni.
- És ha muszáj? - Tettem fel egy újabb kérdést. Megrázta a fejét és rám nézett.
- Akkor sem tudnálak itt hagyni.
- Ha szeretsz valakit engedd el, ha viszont szeret visszajön hozzád. - Válaszoltam egy egyszerű, hatásos idézettel. Reméltem, hogy tudok hatni a lelkére. Óriási bűntudatom lett volna, ha miattam nem megy és cserbenhagyja a fiúkat.
- És ha nem lesz több lehetőségünk? Ha ez az egyetlen esélyünk van? - Kérdezte.
- Mindenki megérdemel egy második esélyt. Még mi is.. - Mondtam kissé halkan és egy pillanatra ránéztem.
- Az idézetekkel nem tudsz meggyőzni arról, hogy el kellene mennem. - Válaszolta határozottan. Tudtam, hogy egyhamar nem fogom meggyőzni. Akármennyire is szerettem, és akartam, hogy velem legyen, a karrierjéről volt szó. Ebből fog mindene származni, és ha miattam nem megy, az iszonyatos bűntudatot fog okozni nekem. Minden erőmmel azon kellett, hogy legyek, hogy rábeszéljem erre. Az Ő és a srácok érdekében.
- Indulhatunk? - Kérdeztem ránézve. Bólintott, majd megfogta a kezemet és ujjait az enyém köré fűzte. Lassú léptekkel hagytuk el a házat és ugyanilyen tempóban sétáltunk hozzájuk. - Kérdezhetek valamit? - Törtem meg a hosszú csendet.
- Hmm? - Dünnyögte lenézve rám.
- Zavar, hogy Luke-val táncolok, igaz? - Nyeltem nagyot és a szabad kezemet zsebre dugtam.
- Nem a legjobb érzés látni a lányt, akit szeretsz a legjobb barátoddal táncolni. - Szólásra nyitottam a számat, de folytatta. - Megbízom benne, ahogy benned is, de... Nem szívlelem a helyzetet. - Mondta ki az őszintét. Nyeltem egyet, majd felnéztem rá, ismét.
- Sajnálom ezt az egész helyzetet. - Sóhajtottam. Olyan gyászos volt körülöttünk a levegő, mintha valakit elvesztettünk volna. Vagy inkább valamit. Mi van ha az a bizonyos valami?... Nem, az lehetetlen lenne. Hiszen elutaztam idáig áthágva a szabályokat azért, hogy láthassam, hogy vele legyek. És még olyan rövid életű volt ez az egész. Még lenni kell időnek. Vagy számunkra már lejárt az idő?