2.fejezet 8.rész(30.rész)

Megteltem feszültséggel ezekre a gondolatokra. Mire feleszméltem már a ház előtt voltunk. Próbáltam visszatartani ezeket a gondolatokat.

- Csendes vagy. - Állapította meg.

- Ahogy te is. - Válaszoltam ugyanúgy. Ugyanakkora érdeklődéssel, sajnálattal, törődéssel.. Nem akartam, hogy vége legyen... de ha a távolság kiölt belőlünk minden egymás iránt érzett érzelmet? Nagyot nyeltem ismét, és egy nagy levegővel elhárítottam ezeket a gondolatokat.Sem a távolság, sem senki nem állhatott közénk. Vagyunk olyan erősek és kitartóak, hogy megmentsük ezt. Mondtam magamnak és attól tartva, hogy a többiek alszanak halkan becsuktam az ajtót. Levettük a cipőnket, és Ashton szinte egyből megfogta a kezemet. Talán Ő is érzi? Ő is próbálkozik megmenteni a kapcsolatunkat? Nem akartam, hogy ennek vége szakadjon. Eleresztettem a kezét és átkarolva a derekát oldalához bújtam. Megkönnyebbülten eresztette ki a levegőt és átkarolt. Bementünk a konyhába én felültem egy bárszékre és figyeltem Ashton minden mozdulatát. Olyan hirtelen éreztem távolságot közöttünk. Lehetséges ez ilyen gyorsan? Csak úgy egy-kettőre?.. Tele voltam megválaszolatlan kérdésekkel. A fejemben újabb és újabb kérdés zengett, és nem akart élni hagyni, Ashtonnal. Pedig mindent megtettem volna azért, hogy vele lehessek. Azért, hogy mellette legyek. Nem mertem rákérdezni, érez-e még valamit irántam. Féltem, hogy itt és most elveszítem, és végleg összetörve utazom vissza Miamiba abban a szent pillanatban. Féltem, eszméletlenül rettegtem a válaszától, és inkább rejtőztem a tudatlanság mögé, mintsem tudjak az érzéseiről. Még álltatni akartam magamat a tudattal, hogy szeret, hogy az enyém. A lengőajtó becsapódott és a srácok sétáltak be.

- Mikor jöttetek haza? - Kérdezte Calum.

- Nemrég. Talán egy tíz perce. - Válaszolta Ashton, mire Calum és Luke vigyorogva lepacsiztak egymással. Ashton egyszerre vágta őket tarkón, mire kinevettem őket. Jó volt azt hinni, hogy Ashtonnal együtt még Ők hárman is az enyéim. És azok is maradnak, ha Ashton még mindig úgy érez mint én.

- Nem történt semmi sem. - Tette hozzá Ash leülve mellém.

- Uhmm... Ashton.. Később megbeszélhetnénk a múltkori dolgot? - Kérdezte Michael.

- A véleményem ugyanaz marad. Nem megyek sehová sem Sam nélkül. - Egy kisebb kétely felhőt eloszlatott evvel a kijelentésével.

- Ashton, kérlek. A karrieretekről van szó. És tudod mit? Ha lesz lehetőségem annyi koncertre elmegyek amennyire tudok. Ott fogok állni az első sorban és mikor levonultok a színpadról a backstageben foglak várni.

- Ha lesz lehetőséged... - Emelte ki a "ha" szócskát. Evvel a stílussal semmit nem értem el. Meggyőzőnek kellett lennem, határozottnak, és kiábrándítónak.

- Abba ugye belegondoltál, hogy itt a srácokkal cseszel ki? Nem magadnak teszel keresztbe, hanem nekik és Ők számítanak rád, te pedig nagy ívből leszarod az egészet! - Csúsztam le a bárszékről.

- Sam, ne csináld. - Szólt utánam.

- Nem, Ashton. Annyi dolgot tettetek, hogy felfigyeljenek rátok, hogy meghalljanak titeket és tudják a neveteket, te pedig ennyire könnyen le akarod rombolni azt, amit felépítettetek. Itt nem rólad, rólam, vagy rólunk van szó, hanem rólatok. Én bármi legyen is, bárki legyél is itt leszek, ahogy eddig is itt voltam. - Fordultam felé. - Ha még nem is egyezel bele, gondold át. A srácokért. - Néztem rá és mint egy sóbálvány álltam előtte. Egy nagyot sóhajtott és várt pár pillanatot.

- Rendben, átgondolom. - Adta be a derekát, én pedig örültem az áttörésnek.

- Köszönöm. - Mondtam visszaülve mellé.

- Oké, szóval... Nem akarjuk összezúzni ezt a pillanatot, de két héttel ezelőtt nyílt egy műjégpálya...

- Nem, csak oda nem! - Tiltakozott egyből Ashton.

- Ne már, nem fog megtörténni a múltkori. - Próbálták rávenni.

- Miért, mi történt a múltkor? - Kérdeztem kíváncsian. A többiek nevetni kezdtek.

- Ha elmondjátok mi történt, az összes dobverőmet rajtatok töröm el. - A srácok nem bírták abbahagyni a nevetést.

- Ashton... Elesett és kiröhögte egy négy éves kislány. - Ashton feje hangos koppanással ért a bárpulthoz. Halkan nevetni kezdtem és a kezemet Ashton hátára tettem.

- Nem hagyom, hogy eless, oké? - Kérdeztem és próbáltam visszafojtani a nevetésem.

- Sam, ha te most nevetsz.. Ne akard, hogy felálljak innen.

- Én? Nem, tényleg nem. - Préseltem össze ajkaimat. Ashton felemelte a fejét a pultról.

- Aha, nem nevetsz, igaz? - Kérdezte engem nézve.

- Én esküszöm, hogy nem. - Mindent csináltam csak azért, hogy ne nevessem ki. Pár pillanat múlva hangosan nevetni kezdtem. - Sajnálom, ez tényleg eszméletlen vicces. - Magához húzott, egyik kezével átfogta a csuklóimat és teljesen összeborzolta a hajamat.

- Szerintem meg ez vicces. - Nevetett ki.

- Köszi, igazán köszi. - Néztem rá a hajzuhatagom alól. Próbáltam normálisan megigazítani, de éreztem, hogy egy két tincs még mindig nincs a helyén. Ashtonék nevetve nézték a szerencsétlenkedésemet.

- Szóval, akkor megyünk vagy nem? - Kérdezte Calum. Mindannyian Ashtonra néztünk. Felsóhajtott és bólintott.

- Jó, menjünk. - Egyezett bele, a srácok pedig összepacsiztak.

  Utoljára hat évesen voltam jégkorizni. Azt hiszem, azóta nem is mertem. Egy óvatlan pillanat miatt eltörtem a kezemet.Szorosan megkötöttem a jégkorcsolyámat, majd óvatosan kilépkedtem a jégre.

- Na mutasd, mit tudsz. - Jött oda hozzám Calum.

- Uhmm... Régen koriztam már. - Válaszoltam vonakodva az ötlettől, hogy belemerüljek a korcsolyázás nyújtotta érzelmekbe.

- Majd Luke megy veled. - Láttam Ashton arckifejezését, amint Calum felvetette az ötletet.

- Nem kell, majd megyek egyedül. - Vettem nagy levegőt és elengedtem a korlátot. Kissé remegő kezeimet feljebb emeltem és próbáltam nem törődni a körülöttem cikázó emberekkel. Kifújtam a levegőt és egy nagy ívű félkört leíva megfordultam. Meg is felejtkeztem minden rossz élményemről és emlékemről evvel kapcsolatban és belefeledkezve próbálkoztam meg a régi trükkjeimmel, amiket hat évesen még meg tudtam csinálni. Mikor végeztem "odacsúsztam" hozzájuk. - Na? - Kérdeztem kifújva magamat.

- Nem semmi. Szerencsés vagy, Ashton. - Fordult felé Michael.

- Az. - Mondta egyszerűen, és alig éreztem meghökkentséget a szó mögött. Ismét előtörtek a kérdések és úgy éreztem abban a pillanatban kiborulok, és zokogva fogok magyarázatot kérni néhai elhidegüléseire.

- Megyek még egy kört. - Fordultam meg és próbáltam kiverni a fejemből minden kételyt... de ez lehetetlen volt. Elindultam és az egy körből három lett, majd elfáradva csúsztam az egyik korláthoz. Megfordultam és megfogtam, majd neki támaszkodtam.

- Hey. - Tántorgott oda mellém Ashton.

- Szia. - Néztem a korizókat. Nem próbáltam beszélgetést kezdeményezni, nem próbáltam közeledni felé, vagy valami. 

- Haragszol? - Kérdezte hosszas csend után.

- Ezt én is kérdezhetném. - Mondtam magamhoz húzva a kezeimet.