4.fejezet 44.rész(104.rész)

 Csak álltam ott, mellkasára dőlve, teljesen lesokkoltan Egyikünk sem tudott mit modani, talán nem is kellett, hiszen tudtuk mit is gondol a másik...

- Sam, ébredj! - rázta meg a vállamat valaki, én pedig ijedtemben felpattantam. Körülnéztem. Luke éppen akkor húzta át a fején a pólóját, így sikeresen elkaptam azt a rövidke pillanatot, hogy lássam a felsőtestét. Álmodtam... Nem! Az lehetetlen! Én éreztem, hogy... Lehetetlen vagyok... Felnyögtem, majd visszadőltem és a fejemre húztam a takarót. Két kéz fonódott a bokáim köré, majd addig húzott még a lábaim már lelógtak az ágyról, és csak a felsőtestem volt az ágyon. Karjaival megtámaszkodott mellettem.

- Hagyj aludni, Hemmings! - csuktam le a szememet.

- Majd alszol a buszon - megráztam a fejemet. - Gyerünk! Sam! Hallod? Ne aludj! Hallod?

- Fent vagyok - próbáltam felülni, de elfelejtettem, hogy Luke még mindig felettem támaszkodik, így sikeresen összehoztam egy csókot. Luke pár pillanat múlva belevigyorgott a csókba, én pedig a homlokára tettem a kezemet és eltoltam. - Rosszabb vagy mint egy gyerek - nevettem majd átbújtam a karja alatt és kiegyenesedtem.

- Csak húsz perced van - tájékoztatott.

- Másodpercet nem akarsz számolni? - néztem rá a vállam felett.

- Ha szeretnéd - biccentett felém.

- Eszméletlen vicces vagy - forgattam meg a szememet. Kikaptam a táskámból egy nadrágot és egy pólót, és bevonultam a fürdőbe készülődni. Átöltöztem, a hajamat pedig lófarokba fogtam. Az egyik cipőmmel küzdve ugráltam ki a fürdőből. Luke vigyorogva nézte a szerencsétlenkedésemet. - Kösz a segítséget, igazi úriember vagy - mondtam erős cinizmussal a hangomban. Felállt, majd mellém sétált, bal karját átvetette a hátamon, és megfogta vele az enyémet, még a jobbal is ugyanígy tett, és bekötötte a cipőmet.

- Így jó? - kérdezte még mindig ugyanabban a pózban. Válaszul egy puszit adtam az arcára, amit a mosolya is még szélesebb lett.

- Ne szállj el magadtól, még mindig vannak rossz pontjaid - egyenesedtem ki.

- Oh, szóval pontlistát vezetsz rólam? És eddig hogy állok?

- Elég rosszul - indultam az ajtó felé -, szóval jobb, ha belehúzol! - hallottam két nagy lépést a hátam mögül, majd átölelt hátulról.

- Szóval húzzak bele? - kérdezte, miközben maga felé fordított, majd megcsókolt. Karjaimat kicsúsztattam az öleléséből, majd megfogtam az alkarjait. - És most hogy állok? - emelte meg a szemöldökét.

- Haladsz.

- Haladok? Ezért minimum két piros pont járna! - problémázott, mire felnevettem.

- Gyere, induljunk! - csúsztattam le a kezemet a karján, majd összekulcsoltam az ujjainkat.

- Ez nem ér pontot? - emelte meg a kezeinket, mire ismét nevetni kezdtem.

- Meddig fogsz ezen lovagolni? - Calumék a folyosón vártak minket.

- Min lovagol, és ki? - kérdezte Michael egyből.

   Luke a buszon egyfolytában próbált "jó pontokat" szerezni, amiken én nagyon jól szórakoztam.

- Higgadj le, van még időd! - nevettem az arcára téve a kezemet, majd hátratoltam őt.

- Jobb szeretem hamar elintézni a dolgokat - mászott ismét fölém, mire a talpaimat a mellkasának nyomtam és úgy próbáltam eltolni, de csak elkapta a két bokámat, és lejebb húzott. Kezeivel megtámaszkodott mellettem, majd édes puszikkal hintette be az ajkaimat. Az egyik ilyen puszinál a nyaka köré kulcsoltam a kezeimet, és nem engedtem el. Valahogy Luke-al annyira más volt. Folyamatosan azt figyelte, mikor mire van szükségem, folyamatosan megnevettetett, és egyfajta melegség járt át amikor vele voltam. Ashtonnal kevés ennyire önfeledt pillanatunk volt... Hagyd abba! Ne hasonlítgasd őket össze! Luke puha tincsei közé futtattam az ujjaimat. Éreztem ahogy ellazul, karjai egy picit megremegtek, ahogy egy pillanatra elfelejtette, hogy meg kellene támaszkodnia. Arrébb húzódtam, hogy elférjen mellettem. Az oldalára dőlt, miközben én még mindig a tincseivel játszottam. Hallottam ahogy a srácok a busz elejében hülyéskednek, de azt hiszem mindkettőnk jobban élvezte a csendet, és egymás társaságát. Feljebb csúsztam, Ő pedig a hasamra hajtotta a fejét, karjával pedig átölelt. A hajával játszottam, rendezgettem, vagy csak beletúrtam, és éreztem, ahogy lassan elalszik. Engem is kezdett elnyomni az álom, majd én is elaludtam.

   *Ashton Szemszöge*

   Ahogy leparkoltunk az egyik benzinkúton elindultam hátra, hogy megkérdezzem Samék kérnek-e valamit. Megnyomtam a gombot, hogy elhúzódjon a tükör. Elfogott a rossz érzés amikor láttam, hogy alszanak. Luke Samen aludt, Sam ujjai Luke hajában, másik keze pedig a hátán. Csak álltam ott, és néztem őket. Én akartam ott lenni. Én akartam, hogy Sam játszon a hajammal, hogy nevessen, hogy akárhányszor meglát elmosolyodjon... Vissza akartam Őt kapni.

- Ashton, mi van... - állt meg mellettem Calum. - Szar érzés? - kérdezte. - Te választottad ezt az utat.

- Tudom, de... Nem gondoltam, hogy...

- Hogy beleszeret Luke-ba? Mindenki tudta, hogy ez lesz. Hiszen Luke annyiszor ott volt neki. Annyiszor vígasztalta meg, és védte Őt, miközben te sehol sem voltál, hogy várható volt, hogy ez lesz. Hogy beleszeret. Ha nem is teljes szívével, de szereti Őt. Azóta is szeret téged. Ahogy Luke-ot is. De, ezek után nem sok reményt táplálnék az iránt, hogy ti ketten megint...

- Élvezed, ugye?

- Nem élvezem, Ashton! Csupán elmondom az igazságot, amit mindenki gondol, de senki sem meri bevallani magának. A gondolatától is rosszul vagy, hogy Sam az Ő kezét fogja, hogy Őt csókolja, és öleli. Hogy vele alszik éjszakánként. Valld be, hogy legszívesebben megfojtanád Luke-ot, mikor együtt látod őket...

- Minek mondjam ki, ha már úgyis tudod? - kérdeztem, majd otthagytam és leszálltam a buszról.

Sziasztok!^^

   Szóval, itt is lenne a 104. rész. Elképesztő mekkora szám... Az utóbbi időben nem nagyon írtam nektek így semmit, de most rászántam magamat. Szóval, köszönöm az 51 feliratkozót, és a 42.000+ oldalmegjelenítést. Nagyon sokat jelent nekem ez az egész!

  Nem tudom ki látta, és ki nem, de a héten, vagy a hétvégén a másik blogom, a What I like about you offolva lett, valószínűleg végleg, az oka pedig az ihlet hiány. Viszont már nagyon rég gondolkoztam egy történeten, amibe belekezdtem. A blog szintén Ashtonos lesz, valószínűleg végig az Ő szemszögéből fog íródni. Szóval, arról szól, hogy Ashtonék új helyre - Neutral Bay - költöznek Hornsby-ból. Az osztályban van egy lány, aki mentálisan sérült a gyerekkorában történt esetek miatt. Persze erről Ashtonnak senki sem szól. Elhatározza, hogy kideríti a lány problémáját. Megpróbál a közelébe férkőzni, de nagy fába vágja a fejszéjét, hiszen Avery nehezen nyílik meg bárkinek is. Amikor fény derül Avery betegségére Ashton csak mégjobban ragaszkodik ahhoz, hogy segítsen a lánynak, és időközben a tudta nélkül tanítja meg szeretni Averyt. Ha valakinek felkeltette az érdeklődését, itt a link: Still Worth Fighting For

                                                            Love ya'll, Elizabeth M. Stowe