3.fejezet 9.rész(72.rész) - A leggyengébb láncszem...

  Ashton kitett engem és Lukeot az iskolánál, mi pedig egyből tesire igyekeztünk. Belépve a torna terembe már javában ment az óra.
- Hemmings, Ross terem foci! - rivallta a tanár, mi pedig engedelmesen beálltunk a többiekhez.
   Nem mondanám magamat nagyon vészes foci játékosnak, tudok támadni, védeni, szerelni, szögletet rúgni, tizenegyest rúgni, szóval mindent amit kell, de nem vagyok profi. Talán csak megütöm a jó szintet, de hobbi szinten az iskolában jó játszani.
   A következő két órán teljesen kész voltam. Nevettem, kiabáltam, poénkodtam és mindent amiért osztály főnökit kaphatok. Végül is, utolsó hétre nem mindegy? Luke lepacsizott velem.
- Büszke vagyok rád, ifjú padavan! - viccelődött, bár a nyomába sem érek a három szak tanárijának és két osztály főnöki intőjének.
- Legyél is, ez a te hatásod! - nevetve visszaültem a helyemre.
   Az órák végeztével egyedül sétáltam ki az iskolából. Lukenak segítenie kellett valamit, ahogy az összes többi fiúnak. Felemelte a fejemet. Ashton is egyedül várt az autójának támaszkodva, karba tett kezekkel. Megtorpantam és megmarkoltam a táskám pántját, majd tovább mentem. Megálltam előtte.
- Szia. - köszöntem és szájon pusziltam.
- Szia. - köszönt vissza mosolyogva. - Luke? - kérdezte.
- Mindjárt jön. - válaszoltam és lábujjhegyre álltam. Visszatartotta a mosolygást, majd lehajolt és megcsókolt. A fehér pólóját két oldalt megmarkoltam és lejjebb húztam őt. Talpra ereszkedtem és úgy csókolóztunk tovább. Hunyorítva kinyitottam a szememet. A mellettünk elhaladó diákok minket néztem, még az elsősök is. Azért fura volt, hogy én is "reflektor fényben" voltam abban a pillanatban. Nem szoktam meg a figyelmet, sőt nem is voltam nagyon oda érte és megvoltam nélküle.
- Sam! - kiabált valaki messziről. Egyből elhúzódtam Ashtontól, aki kíváncsian pillantott mögém. Clara sietett felém. - Muszáj segítened! - ragadta meg a kezemet. Ashtont magammal rántottam, mivel a kezét fogtam, miközben Clara kiugrasztott a bőrömből. Az iskola udvar egy félreeső helyére vitt minket. Egy domb határolta el a rendes udvartól. Megtorpantunk a tetején. Ashton nem vacakolt, egyből lerohant a dombon és felhúzta Lukeot Maxről. Csak távolról figyeltem ahogy beleavatkozik. Még ilyenkor is eszméletlen jól nézett ki.
- Nyugi, hallod?.. Nyugodj le. - tolta hátrébb. Annyi fiú és lány volt ott, nem lehet igaz, hogy ennyire hülyék, hogy ne válasszák szét őket. Max feltápászkodott és rám nézett. Tekintetével szinte levetkőztetett. Valamiért nekilódult, egyenesen felém. Rám vigyorgott - mint ha egy perverz vigyorogna egy kislányra -, majd megnyalta az ajkait. Mi a fene történt itt? Mit csináltam, amiért Luke és Max egymásnak esett? Ashton felé kapta a fejét, de már elhaladt mellettük. Hátra léptem egyet, ekkor Ashton elengedte Lukeot és Max után kapott. Megmarkolta a pólójának a nyakát. Jóval magasabb volt, nem csoda, hogy egy kis félelmet keltett Maxben. Morgott neki valamit, majd elengedte - vagyis inkább ellökte -. Max visszanézett rám, mire az utját állta.
- Ha hozzáérsz nem marad egy ujjad sem. - figyelmeztette. Én már lent is voltam Lukenál.
- Jól vagy? - kérdeztem. Bólintott, de továbbra is szótlan maradt. - Mi volt ez az egész?
- Semmi. - vont vállat. Mindenki Ashtont figyelte, kíváncsiak voltak a következő lépésre.. Azért nem mindennapi, ha egy végzett srác bejön verekedni.
- Mi folyik itt?! - harsogta az igazgató. Luke felnézett. A pólója után kaptam és megrántottam, majd Ashton karjába kapaszkodva őt is elhúztam onnan. Egy másik úton felfutottunk az autóhoz és gyorsan bepattantunk.
- Szerencséd van. - Ash egy pillanatra Lukera nézett.
- Nem volt szükségem a segítségedre. - vont vállat és kibambult az ablakon. - Megoldottam...
- Nem oldottad volna meg! A négy év alatt hányszor kerültem vele verekedésbe és persze hogy én basztam rá!
- Az te voltál! - vágott vissza. A kis vita veszekedésbe csapott át.
- Honnan tudod, hogy veled nem történne ugyanaz?! - Ashton megmarkolta a kormányt. - Az kellene még, hogy tönkre cseszd az arcodat a turné előtt!
- Mert én én vagyok!
- Direkt gyerekeskedsz igaz?! - csapott a kormányra Ash.
- Féltél, hogy nekem sikerül levernem Maxet, te pedig négy éven keresztül baszakodtál!
- Oh, hogyne! Csak is ezen jár az eszem... Basszameg, akkora egy paraszt vagy! - csattan fel Ashton. Én csak külső szemlélő voltam hátul.
- Túl nagy hozzá az egód, hogy bevalld nekem talán sikerült volna!
- Talán! Gondolkozz már, ember! - kezdtek elfajulni a dolgok. - Honnan veszed, hogy van akkora egóm?!
- Ki tudja! Előfordulhat, hogy a leggyengébb láncszemnek van a legnagyobb! Lehetséges, hogy a srácnak aki előszeretettel vagdosta magát, mára a legnagyobb van! - Ashtonnál elszakadt a cérna. Félreállt.
- Szállj ki. - meredt előre. Luke meg sem mozdult. - Addig szállj ki, még én nem szedlek ki a kocsiból, Hemmings! - Luke kicsapta az ajtót, majd be. Az ablakon keresztül figyeltem távolodó alakját. Ez övön aluli volt. Ashton elkanyarodott és egy számomra kevésbé ismerős útra kanyarodott.
    Fél óra múlva félreállt. Egy eléggé félreeső út volt, egy-két keréknyomot láttam, de embert sehol sem. Ashton kiszállt a kocsiból, így én is így tettem. Hajába túrt és járkálni kezdett. Odamentem hozzá. Megérintettem a karját.
- Ashton... - mondtam halkan felnézve rá.
- Ne! Most ne.. - tolta el a kezemet, arrébb ment és egy korlátra könyökölt. A csendben hallottam egy kis csermely egyenletes, halk csobogását. Az autó motorháztetejének dőlve néztem őt. Hosszú percekkel később rám nézett, majd elindult felém. Megállt előttem és lenézett rám. Átölelt én pedig visszaöleltem.
- Nem te vagy az egyetlen. - suttogtam neki. Szorított ölelésén. - Nem vagy egyedül. Én itt vagyok. - mozdulatlanul álltunk ott, perceken keresztül, némán. Valójában nem - teljesen -  Lukera haragudott, hanem magára. Amiért túl gyenge volt a múltban. A hátát simogattam hátha megnyugszik, de szíve még akkor is hevesen vert. - Nem gondolta komolyan. - azt hittem hevesebben nem verhet a szíve, de sikerült a szívroham határára taszigálnom egyetlen egy mondatommal. Már gyakorolhatom is a védőbeszédemet: "Nem én voltam! Szerettem őt! Csak úgy összeesett! Esküszöm!" Nem a legmeggyőzőbb.. - És magadat sem okolhatod. - folytattam. - Régen volt, már elmúlt. Hiába rágódsz rajta, nem tudsz visszamenni az időben és másképp csinálni akármit is.
- Pedig sok elintézni valóm lenne a múltban. Annyi dolgot kellene helyre hoznom és megváltoztatnom. - sóhajtott.
- Mégpedig? - kérdeztem. Eleresztett és megfogta a kezemet. Odavezetett a korláthoz és mögém lépve átölelt. Karjaimat a korlátra tettem és lepillantottam. Lenéztem. Testeinket elmosódott árnyakként láttam a víz egyenetlen felszínén.

Heey!

Sajnálom, hogy szó nélkül eltűntem, de akadt egy kis technikai malőr a géppel, így nem tudtam részeket hozni... A telefonom meg érthetetlen módon nem akar bejelntkezni a blogger fiókomba, szóval megszívtam.. Mától viszont próbálok minden nap egy részt hozni, de ez nem biztos, hiszen itt az év vége és jön a sok dolgozat, témazáró, vizsga, kompetencia, szintfelmérő meg minden baromság. Remélem tetszett a rész! :)
P.S.: WOWW! 22.000+ oldalmegjelnítés és 41 feliratkozó! *---* Imádlak titeket! E.M. Stowe